Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-19 / 42. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. február 19. Jól kezdtek a MAY válogatott atlétái A Szolnoki MÁV váloga­tott atlétái a napokban Bu­dapesten vettek részt felmé­rő versenyen. A kiváló spor­tolók nagyszerűen rnegállták helyüket. Bata Erzsébet és Pásztor Zsuzsa az első ver­senyen 2000 méteren indult, s Pásztor 7:02-vel győzött, Bata pedig 7:36-tal a harma­dik lett. A második verse­nyükön, 1200 méteren már csak Pásztor szerepelt sike­resen, harmadik lett. Ha előbb hajrázik második is lehetett volna. Ideje azonban így kitűnő: 3:50,8. A férfiak közül Fedor László, Hack és Babinszki vett részt a felmérő verse­nyen. Fedor, aki az idén lett utánpótlás válogatott, 4000 méteren 15:22,0-vel ötödik­ként, 600 méteren pedig ki­lencedikként ért célba. A «printerek is bizonyították válogatottságuk jogosságát. Az elődöntőben Hack és Ba­binszki is 7 mp-et futott 60 méteren, majd a döntőben Hack 6,95-öt ért el. Hack Márton rajt-gyakorlása közben f f Cél: Visszajutni azINBU-be A Szolnoki MÁV tekeszak­osztálya készül az 1971. évi küzdelmekre. A versenyzők a bajnoki idényre a felkészü­lést már január 12-én meg­kezdték. Az együttes szakve­zetését a fiatal Kántor Sán­dor vette át. Az alapozó ed­zések már befejezéshez kö­zelednek és február közepé­től a formába hozó edzések­re térnek át. A megyei tekebajnokság I. fordulója márciusban kezdő­dik. A bajnokság megkezdé­se előtt az A és B csoport játszik egymás ellen, majd a Gyulai György SE csapatai­val találkoznak. A verseny­zők szeretnék a tavalyi csor­bát kiküszöbölni és vissza­jutni az NB II-be. Jelentős segítséget kap a szakosztály az egyesülettől. Még az idén automata állító és jelző fel­szereléssel látják el a négyes tekepályát, megépül az öltö­ző és mosdó helyiség is. Részt vesznek a különféle kupatalálkozókon is. Kiemel­kedő eseményeknek számít az „Április 4.” kupa Szolno­kon, a „Hírős Kupa” Kecs­keméten, a „Vasutas Kupa” Szegeden, a „Tompa Kupa” Szolnokon, a „November 7. Kupa” Szolnokon, a Balogh József emlékverseny és jó- néhány kiegészítő minősítő verseny is. Űj edző Mezőtúron A Mezőtúri AFC megyei I. osztályban szereplő lab­darúgó csapata több mint egy hónappal ezelőtt kezdte meg a felkészülést a tavaszi idényre. Tornateremben kez­f dődött az alapozás, majd a szabadban folytatták. Az ed­zéseket új szakvezető, a Szarvasról Mezőtúrra került Bencsik Mihály vezeti. Cél­kitűzése. hogy ütőkénesebb együttest alakítson ki az IFJÚ ATLETAK őszinél. Ügy vélekedik, az Őszi 12. helynél többre ké­pes a MAFC. Nem lehet éléggé korán kezdeni. Ez a jelszavuk az atlétikával egyre intenzíveb­ben foglalkozó mezőtúri szakembereknek, sportveze­tőknek. Bizonyítják ezt a lá­tottak és a tapasztaltak is. Látogatást tettünk a MAFC atlétikai szakosztá­lyának egyik edzésén, ame­lyet hetenként kétszer 2—2 óra időtartammal a kisdobo­sok részére tartanak. Az ed­zéseket általában harmincán látogatják. A kicsik Kárpáti János edző vezetésével oda- adóan végzik az előírt moz­gásokat. Látszik rajtuk, hogy ezek a 6—7—8 éves lányok és fiúk szívesén vesznek részt az edzéseken. Ebben az időszakban tornából, külön­féle labdajátékok alapele­meiből és az atlétika égyés számaiból játékosan elsajá­títható mozgások szerepel­nek az edzéstervben. Hang­súly elsősorban a játékos mozgáson van. Kárpáti Já­nos edző mint elmondotta, egyelőre szoktatja a gyereke­ket, meg akarja velük sze­rettetni a sportot úgy, hogy az a későbbiekben igényük­ké váljék. A MAFC vezetői fontos­nak tartják az iskolákkal és a szülőkkel váló rendszeres kapcsolat fenntartását. Ezért a szakvezetés negyedéven­ként tájékoztatja a szülőket a gyerekek fejlődéséről. A serdülő versenyzők kö­zött vannak már országos élvonalbeliek is, mint pél­dául Bíró, Sváb, Magyar. További cél, hogy a jövő­ben mind több tehetséges sportold képviselje a megye, a város és az egyesület szí­neit. A nevelés eszközeinek sokrétű felhasználásával rendszeres, következetes és tervszerű munkával igyekez­nek sok örömet szerezni az atlétika kedvelőinek. Készülődnek az ifjúságiak is. Nagy József, a csupaszív „Mieó” vezetésével szeret­nének előbbre rukkolni a táblázaton. Mezőtúron úgy vélekednek, hogy mind a felnőtt, mind az ifjúsági csapat jó kezekbe került, a sikeres szereplés egyedül a játékosokon múlik. Kial-kult az edzőmérkőzések menet­rendje is. Az elmúlt évek­hez hasonlóan, Szolnok és Békés megyei csapatokkal játszanak előkészületi mér­kőzéseket. Á kosárlabda NB III. sorsolása Delke éti csoport. Fémak . Március 14; Gyulai Spar­tacus—Békési ÁFÉSZ Vörös Meteor, Szolnoki Vegyimű­vek—Szeghalmi MEDOSZ, Szegedi FÉT—Mezőberényi ÁFÉSZ Vörös Meteor, Kecs­keméti Műszaki Főiskola— Szarvasi öntözéses Főiskola, Kunszentmártoni TE—Tö­rökszentmiklósi Baromfiipar, (?)—Hódmezővásárhelyi Fel­sőfokú Mezőgazdasági Tech­nikum, Szegedi Postás—Szol­noki Olajbányász. Márc. 21: Sz. Olajbányász Gyula, Hódmezővásárhely— Sz. Postás, Törökszéntmik- lós—(?), Szarvas—Kunszent- márton, Mezőberény—Kecs­kemét, Szeghalom—Szegedi FÉT, Békés—Sz. Vegyimű­vek. Márc. 28: Gyula—Sz. Ve­gyiművek, Szegedi FÉT— Békés, Kecskemét—Szegha­lom, Kunszentmórton—Me­zőberény, (?)—Szarvas, Sz. Postás—Törijkszentmiklós, Sz. Olajbányász—Hódmező­vásárhely. Április 4: Sz. Postás— Gyula, Sz. Olajbányász—(?), Hódmezővásárhely—Kun- szentmárton. Törökszentmik- lós—Kecskemét, Szarvas- Szegedi FÉT, Szeghalom— Békés. Mezőberény—Sz. Ve­gyiművek. Apr. 18: Hódmezővásár­hely—Gyula, Törökszent­miklós—Sz. Olajbányász, Szarvas—Sz. Postás, Mező­berény—(?), Szeghalom— Kunszentmárton, Sz. Vegyi­művek—Szegedi FÉT. Apr. 25: Gyula—Szegedi FÉT, Kecskemét—Sz. Vegyi­művek, Kunszentmárton— Békés, (?)—Szeghalom, Sz. Postás—Mezőberény, Sz. Olajbányász—Szarvas, Hód­mezővásárhely—Törökszent- miklós. Máius 2: Törökszentmik- lós—Gyula, Szarvas—Hód­mezővásárhely, Mezőberénv —Sz. Olajbányász, Szegha­lom—Sz. Postás, Békés—(?), Sz. Vegyiművek—Kunszent­márton, Szegedi FÉT—Kecs­kemét. Máj. 9: Gyula—Kecskemét, Kunszentmárton—Szegedi FÉT, (?)—Sz. Vegyiművek, Sz. Postás—Békés, Sz. Olaj­bányász—Szeghalom, Hód­mezővásárhely—Mezőberény, Törökszentmiklós—Szarvas. Máj. 16: Szarvas-—Gyula, MezAerény—Törokszentmik- lós, Szeghalom—Hódmező­vásárhely, Békés---Sz. Olaj­bányász, Sz. Vegyiművek— Sz. Postás, Szegedi FÉT— (?), Kecskemét—Kunszent­márton. Máj. 23: Gyula—Kunszent­márton, (?)—Kecskemét, Sz. Postás—Szegedi FÉT, Sz. Olajbányász—Sz. Vegyimű­vek, Hódmezővásárhely— Békés, Törökszentmiklós— Szeghalom, Szarvas—Mező­berény. Máj. 30: Mezőberény— Gyula, Szeghalom—Szarvas, Békés—Törökszentmiklós, Sz. Vegyiművek—Hódrhező- Vásárhely, Szegedi FÉT^-Sz. Olajbányász, Kecskemét— Sz. Postás, Kunszentmárton -(?)­Június 6; Gyula—(?), Sz. Postás—Kunszentmárton, Sz. Olajbányász—Kecskemét. Hódmezővásárhely—Szegedi FÉT, Törökszentmiklós—Sz. Vegyiművek, Szarvas—Bé­kés, Mezőberény—Szegha­lom. Jún. 20; Szeghalom—Gyu­la, Békés—Mezőberény, Sz. Vegyiművek—Szarvas, Sze­gedi FÉT—Torökszentmik- Iós, Kecskemét—Hódmező­vásárhely. kunszentmárton— Sz. Olajbányász, (?H-Sz. Postás. Kiskunfélegyháza vissza- léneH, helvét kérdőjellel je­löltük. A versenybíróság dönt, hogy melyik csanatot sorolja a megüresedett hely­re. mim !alkalmazunk Érdért Vállalat gyors- és gépíró- nőt keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat Körösi úti te­lepén. Fűrész és Hordóipari Vállalat szolnoki üzeme felvételre keres erdészet! vagy faipari techniku­sokat művezetői beosztásba. Szolgálati lakást biztosítani nem tudunk. Továbbá portásokat és éjjeliőröket. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Szolnok. Vöröshadsereg o. 15. Mezőgép Szolnok, 2-es számú gyáregysége Tószeg, felvesz ál­landó külszolgálatos munkakör­be villanyszerelőket, viz- és köz­ponti fűtésszerelőket* lánghe­gesztőket és segédmunkásokat iló kereseti lehetőség. Minden héten szabad szombat. Önköltsé­get és havi 775.— Ft külszolgá- lati átalányt térítünk. Jelentke- rés Tószegen, a gyáregységnél, Szakszervezetek megye! Tanácsa takarítót vesz fel. Jelentkezés - személyesen. Szolnok, Ságvári E, «I. 23. sz. Dunántúli Vállalat MÁNGORLÓ SZABADKAPACITÁSSAL RENDELKEZIK VÁLLAL: M8—M36-ig alapcsovai, foesavar, rúdcsavat, völaminf • 8 FM-IG vonórudakra metrikus és finom jobb—ba! MENET MÁNGORLÁST. A—00—A—60 minőségű anyagokon Á maximális menfethosszúság 400 ram. Egyedi, speciális rendeléseknek is rövid hátáridőré teszünk eleget. Megrendeléseket kérjük ö dunaújvárosi MrdetŐ be „DUNÁNTÚLI VÁLLA LAT’* Jeligére. Keresünk felvételre gyakorlattal rendelkező bérszámfejtőt, azon­nali belépéssel. — Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het: Szolnoki ÁFÉSZ. Szolnok, Beloiannisz u. 34. sz. Munkaügyi osztály. AFIT XVŰ sz. Autójavító Vál lalat szolnoki üzeme felvételre keres gépkocsimosót és karosz- széria lakatosokat. — Jelentkezel lehet; Szolnok, Százados u. 8. Fi­zetés megegyezés szerint. A tüdőkórház (Szolnok, Vörös csillag u. 32.) felvételre keres gé pelni tudó adminisztrátort. Je- i lentkezés a fenti címen. A törökszentmiklósi Baromfifel­dolgozó Vállalat vizsgázott kazán­fűtőt vesz fe, magasnyomású <pü = 10 atmoszférás) kazánfü fcéshez. Gázfűtől vizsgával rendel­kezők előnyben. Jelentkezni le­het: a vállalat munkaügyi osz­tályán. Azonnali belépéssel felveszünk traktorosokat, öntőzőgépk-zelő- ket, hálózati villanyszerelőket és egy fő autóvillamossági szerelőt. Üj Élet Mg. Tsz. Tiszakécske- Kerekdomb. Telefon: 88. Rétműszakos ionódánk és szövő- »lénk részére 15 évet betöltött női dolgozókat felveszünk. Á beta nulási idő alatt is rendes kere setet biztosítunk. Keho gyakor lat és szakmai tanfolyamok után szákmunkásképesítést nyerhet nek. Felveszünk továbbá 16 évet betöltött női és; férfi segédmun­kásokat. Érdeklődés és jelentke­zés: Pamuttextilrnűvek Központ! Gyára személyzeti osztály, Bu­dapest, XI., Hauszmann A, úr. 29. szám. A szolnoki Tejipari Vállalat tmfe munkára géplakatos, segédmun­kásokat alkalmaz ázonna'l belé“ péssel. Jelentkezés személyesem Szolnok, Mártírok Útja 13, sz. munkaügy! osztály. Autószerelő és kőműves szak munkásokat, — valamint segéd munkásokat veszünk fel, azon­nali belépéssel. Fizetés megegye­zés szerint. MÉH Vállalat. SzoL nők, Mártírok útja 9. A megyei tanács gazdasági híva fala azonnal! belépéssé! felvész; kőműves szakmunkást, segéd­munkást és félműszakos takarí­tónőt. Jelentkezni lehet: a me­gyei tanács X. em. 111. szobában. Szolnok. Kossuth L, u. 2. sz, Szolnok! Jármű íavífcó üzem fel­vételre keres lakatos, hegesztő, asztalos és mázoló szakmunkáso­kat és gyors- és gépírót. Jelent­kezni lehet az üzem munkaügyi osztályán. Szolnok« Körösi út. Fegyvemekl ÁFÉSZ szapárfalusl vegyesboltba és a t szabói ve­gyesiparcikk boltba szakképzett boltvezetőt kertes. Jelen kezni. le­het személyesen az ÁFÉSZ Iro­dájában. Otikör séget felvétel esetén megtérítjük. A szolnoki Tejipar! Vállalat al­kalmaz gyakorlott gyors-gépíró­kat. Jelentkezés személyesen. Szolnok. Mártírok útja 13. sz. munkaügy. Az Április 4. Gépgyár örményes! gyáregysége 44 órás munkaidő­vel két gépésztechnikust, elekt- ro és mechanikai műszerésze­ket, lakatosokat és segédmun­kásokat alkalmaz. Jelentkezés személyesen, a gyáregység mun­kaügyi csoportjánál« Azonnali belépéssel egy mérle­gelő adminisztrátort alkalma­zunk. Kétműszakos munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. 5 na­pos munkahét. Jelentkezni lehet: Allatifehérje Takarmányokat Elő­állító Vállalat, Szolnok, Tószegi út. Elektrometál Kereskedelmi Vál­lalat, Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. felvesz egy tehergépkocsi ve­zetőt és nyugdíjas éjjeliőrt. Je­lentkezés a fenti címen. Villany- és lánghegesztőket vál­tozó munkahellyel műhelykocsi­ra azonnal felveszünk. Hivatásos gépjárművezetői igazolvánnyal rendelkezők a levételnél előny­ben részesülnek. Jelentkezés: a Tiszántúli Talajjavító és Talaj- védelmi Vállalat;, Karcag, Püs pökladányi üt 82. sz. (Tel.; 120.) HIRDETMÉNY VOLÁN 1. sz. Vállalat 8. sz. üzemegysége állandó mun­kára felvesz budapesti és pestkörnyéki munkavállaló­kat, szállítómunkásokat (tel­jesítménybérezés), raktáros (női dolgozókat is), éjjeliőr, járőr, ásztalos, szállítmányo­zási ismeretekkel rendelke­ző általános adminisztrátort (női dolgozókat is), a Nyu­gati pu. területén lévő tar­goncajavító üzemükbe akku­mulátoros, géplakatos, egyen­áramú motorszerelő szak- és segédmunkás, építőipari szak- ős segédmunkási munkakör­be. — Jelentkezés: Budapest, VT., Nyugati pályaudvar da­rabáru kirendeltségen, illet­ve valamennyi MÁV állomá­son működő darabárus ki- rendeltségen, Konkurrencia A brazíliai Sao Paulo-ban egyszerre több újságban a következő hirdetés jelent meg: „A Furtado Áruház­ban felejtettem fiatal mér- geskigyúkkal teli kosaramat A megtalálót kérem, ^dja le áz áruház irodájában. Ma­gas jutalom. Emiliö Jaula”. Hiába esküdözött a vezető­ség, hogy az áruházban Ügyetlen kígyó sincs, a ve­vők egyre ritkultak. Hogy ki volt ez az Errftlio Jaula, azt nem tudták azonnal megállapítani. Végül kide­rült, hogy a konkurrencia bérelte fel. Mire ezt kinyo­mozták, ^ Furtado Áruház csődbe jutott INGATLAN: 800 n.-ól, gyümoipsos Farmoson 13 000,— Ft-ért eladó. Érdek­lődni: 14—436 telefon­számon. KÉT és félszobás családi ház beköltöz­hetően eladó. Szol­nok, Vörösmarty' u. 12: szám. Érdeklődni: ugyanott, folyó hó 20—21-én 9—17 óráig. 679 ji-öí szántóföld eLadó. Szandasz^lős, Eper. u.. Érdeklődni Szakái József, Szán­daszőllős, Vörösme­ző, u. 97. — • 800 n-ől gyümölcsös AlcsiszJgeten bérbe kiadó. — Érd eklődni: Szolnok, Vas Gere- bed ü. é. 1600 n-ől szőlő eladó Holt-Tiszapartón. — Érdeklődni: Szo’nok; Keskeny J. u. if> ILADÓ két fcs fél szobás összkomfort tos család? ház 2ßö n-ől télekkel, alsó­épületekkel a főút­vonal mellett. — TJgyanoft jó karban lévő Pannónia mo- tcrfterékpár eladó. Tószeg, Rákóczi krt. 75. itass Jakabné. ^------------­K ISÜJS7.ALI AS köz­pontiéban (Kossuth u. 15.) lévő ház nagy gyümölcsössel, ga­rázzsal, kocsimosó­val, telefonnal ellát­va eladó. ADAS-VÉTEL: JON WEISS gyárt­mányú ■ asztalos kézi­szerszámok üj álla­potban eladók. Szol­nok, II. k. Sólyom u. 7. Pélyt VÁLLALATUNK megvételre keres üzemképes állapot­ban levő használt autóbuszt, egyben eladásra felajánl új állapotban levő BAR­KAS B 1000 típusú nyolc A személyes mikrobusz!. Szolnok megyei Tégla és Cse répipari Vállalat, Mezőtúr, Beloiannisz u. 17. sz. Telefon: 26. Telex: 09—3346. ügy­intéző Bűzi Lajos beruh, csop. vez. ÉLADÓ 1 1500 II teres jó állapotban lévő eléktromos hű­tőszekrény. Ar meg­egyezés szerint. — Érdeklődni lehet: ÁFÉSZ központ. Jász­ki sér, Fő u, 25. Te­lefon: 16. KISMÉRETŰ cserép kapható. — Szolnok, Sarló u. % KISIPARI ólai kályha sürgősen eladó. Szol­nok, Verseghy u. i. 6 barak, 3 ajtó. VEGYES: í£ÉT helyiségből ál­ló albérletét keresek l évi időtartamra a bért 1 évre előre is fizetem. Ajánlatokat „Igényes albérlő” jeligére a szolnoki hirdetőbe. LAÍíAST adok olyan családnak, ahol a fe­leség otthon, tartóz­kodik; lehet nyug­díjas is, kisgyerme­kes házaspár is. — Szolnok, Vas Gere­ben út 34, LAKÁSCSERE i ELCSERÉLNÉM Vár konyi István tér 20 alatt lévő háromszo­bás , összkomfortos, erkélyes szövetkezeti lakásom, — hasonló kétszobásra. — lehet tanácsi is, I. emele­tig. „Központ” jel­igére a szolnoki hir­detőbe^ ■■I .......... p G ÉPJÁRMŰ: ne 601-es Trabant újsze­rű állapotban eladó Zagyvarékas, Iskola u. 10. 353-as Wartburg de Luxe CO rsz. 42 ezer kip-rel — ‘megkímélt príma állapotban 74 ezeréig eladó. Tel.: 11—672. 7—18 óráig. ELADÓ Skodá 1000 MB gépkocsi. — Üj- szász, Krlzaán Q& bor, Vörös Hadsereg u. 57. szám. X000-es Wartburg de Luxé igen jó állapot­ban eladó. — Halász László, Kunszentmár­ton, Marit K. ü. 54. SÜRGŐSEN e’adó —• T200-as Volkswagen, esetleg fizetési köny- nyítéssel. Bíró. Szol­nok, Pálfi János u, 6. szám. AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁR magas kereseti lehetőséggel olvasztó kemence építéshez és karbantartásához kemence­kőműveseket KERES FELVÉTELRE A kemence-kőműves szakmával nem rendel­kező kőművesek átképzését a gyár biztosítja. Családosok részére meghatározott időn belül lakást, egyedül állók részére pe­dig havi 200 Ft albérleti hozzájárulást biztosít a gyár. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztá­lyán személyesen, vagy levélben. Felvétel esetén útiköltségét mégtérítjük. CÍMÜNK: ÜM. OROSHÁZI ÜVEGGYÁR, OROSHÁZA

Next

/
Oldalképek
Tartalom