Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-12 / 9. szám
2 WHiVFI N‘l*t 4P 1971. január 12. Tegnap esti helyzetkép a külpol .tikéban Ismét a Közel-Kelet került a legnagyobb terjedelemben a világsajtó első oldalára és ennek ezúttal három oka 'Is van: 1. Jordániában kiújult a belviszály, 2. Jarring Izraelből visszaérkezett a világszervezet székhelyére és 3. Anvar Szadat egyiptomi elnök figyelemreméltó megjegyzéseket tett egy beszélgetés során. Jordániában sajnos újra bebizonyosodott, hogy a palesztin gerillák és a királyi hatóságok, valamint fegyveres erők közötti riasztóan mély szakadékot még most sem sikerült átívelni a számtalan megegyezés, szerződés és ünnepélyes fogadkozás hídjávaL A földkerekség egyik legviharosabb jelenő országában nemcsak a polémia újult lei, hanem a fegyverek is újra beleszóltak az érvek és ellenérvek párbajába. . Mint mindig, ezúttal is igen nehéz, csaknem lehetetlen megállapítani, ki kezdte a mostani villongásokat, és mint mindig, most is kiderült, hogy Husszein király beduinjai na- gyonis gyorsan és könnyen nyúlnak fegyverhez: az egyik legfrissebb jelentés arról számol be, hogy az uralkodó katonái habozás nélkül tüzet nyitottak egy ammani asszonytüntetés résztvevőire. N Természetesen a legfőbb feladat most sem a „ki kezdte” kérdés felderítése, hanem annak elérése, hogy a fegyverek elhallgassanak. Erre törekszik az összarab békéltető bizottság tekintélyes vezetője, Bahi Ladgham tunéziai ex-kor- mányfő. Ladgham sajtóértekezletet tartott, amelynek hangja érthetően kiábrándult és ingerült volt. Az sem keltett meglepetést, hogy a tunéziai diplomata valósággal ultimátumszerűén figyelmeztette a szembenálló feleket: ha nem hagyják abba csatározásukat, könytelen lesz fontolóra venni, vállalja-e a továbbiakban ezt a túlságosan is hálátlannak bizonyult közvetítői szerepet. Ladgham gesztusa jól érzékelteti a helyzet drámaiságát Mint erre a Pravda legújabb cikke is nyomatékosan rámutat, a jordániai belvillongás ismét egy rendkívül fontos időszakban gyengíti az Izraellel szembeni arab pozíciókat. Jarring ugyanis éppen visszaérkezett Tel Avivból, illetve Jeruzsálemből New Yorkba és a világ feszült figyelemmel várja, hozott-e onnan magával valami újat Nem nehéz megjósolni, hogy a jordániai események megkeményitik az izraeli álláspontot és ezzel megnehezítik U Thant megbízottjának további munkáját is. Jeruzsálemi körökben minden esetre máris tettek bizonyos kísérleteket arra, hogy lélektanilag előkészítsenek február 5, a fegyverszünet lejárta után egy esetleges katonai akciót. Szadat egyiptomi elnök egyetemi tanárokkal folytatott beszélgetés során ezt a kísérletet utasította vissza, amikor kijelentette: nem igaz, hogy Egyiptom elkötelezte magát február 5 utánra valamiféle „hadüzenet” mellett Csehszlovák és lengyel kormár.ykü döttség érkezett Budapestre INDENFELÖ HANOI Hanoiban megtartotta esedékes ülését a VDK nem- aetgy ülésének állandó bizottsága. Az ülésen elhatározták, hogy kitüntetik azokat a kollektívákat és személyeket, akik kiemelkedő termelési eredményeket értek el vagy kitüntették magukat a honvédelemben és a lakosság ellátásában. Az állandó bizottság határozatot hozott ezenkívül arról, hogy több országba nagyköveteket neveznek ki. ROMA Az olasz kommunista szenátorok egy csoportja vasárnap az alábbi interpellációt intézte Moro külügyminiszterhez: »Milyen lépéseket szándékozik az olasz kormány tenni a vietnami és általában az indokínai konfliktus kiéleződésével kapcsolatban, amit az amerikai légierő dél- vietnami, kambodzsai és laoszi támadásai felújítása, valamint a VDK elleni légitámadások felújításával való fenyegetőzés idézett elő?” SAIGON Laird amerikai hadügyminiszter hétfőn — helyi idő szerint — délután befejezte háromnapos saigoni szemlekörútját és repülőgépen Honoluluba utazott Elutazását megelőző rövid sajtó értekezletén kijelentette, hogy a háború „vietnamizá- iásanak” amerikai programját idén május 1-ig lezárják és azt állította, hogy erre az időpontra 284 000-re fog csökkenni a Dél-Viet- namban állomásozó amerikai fegyveres erők létszáma. MADRID A spanyol kormány betiltotta Engels „A család, a magántulajdon és az állam eredete” című művét Bírósági végzés született arról, hogy a könyv minden példányát el kell kobozni, s a további kiadások bűncselekménynek minősítendők. Hétfőn csehszlovák kormányküldöttség érkezett Budapestre a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság Vili. ülésszakára. A delegációt Miloslav Hruskovic, a vegyes bizottság csehszlovák tagozatának elnöke, a csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára vezeti. Hétfőn délután a Parlament épületében megkezdte tanácskozásait az együttműködési bizottság. Tüntetések Ojabb amerikai tüntetések robbantak ki Okinawán. Ezúttal azért, mert az amerikaiak mustárgázt akarnak szállítani lakott területen át. Miszato község lakossága hétfőn körülvette az ottani amerikai támaszpont lőszer- raktárát, amelyet hetven tengerészgyalogos védelmez. A tüntetők kövekkel, bambuszbotokkal támadtak rájuk, eddig az amerikai tisztek nem adtak ki lőparancsot. A Lunohod útját figyelő földi csoport nagy térképű helyrajzi vázlatot készített arról a nagy kráterről, amelynek lejtőjén a holdjáró éjszakázott Mint a Pravda közli, a tudósok gondosan rögzítették a vázlaton a nagy kráterek belsejében felfedezett kisebb krátereket: berajzolták azoknak a köveknek hosszú sorát, amelyek mellett a holdkocsi elhaladt, valamint a tölcsér fenekén és oldalán elszórtan heverő egyes köveket Az 1971. évre szóló magyar —lengyel árucsereforgalmi jegyzőkönyv előkészítésére vonatkozó tárgyalások befejezésére hétfőn Budapestre érkezett Marian Dmochowski lengyel külkereskedelmi miniszterhelyettes. Marian Dmochowski magyar partnereivel, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettessel megbeszéléseket folytat a magyar—lengyel kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének több kérdéséről. Okinawán Az amerikai egységek többszáz tonna súlyú, potenciálisan halált okozó mustárgáz- lövedéket akartait a lőszer- raktárból r átszállítani a ten- gani kikötőben várakozó halójukra. A raktár és a kikötő között tizenegy kilométeres út húzódik. A környékbeliek félnek, hogy szállítás közben valami baj történik és életüket veszély fenyegeti. Ezek nyilvánvalóan nem nagy kráterhez tartoznak, hanem egy másikból kerülhettek oda, amely nem lehet túlságosan mesze. Ilyenfajta kövek csak friss kráterből kerülhetnek ki, már pedig a nagykráter nyilvánvalóan régi. Ezek a kövek nagy erővel röpülhettek ki; egyesek mélyen belefúródtak a Holdtalajba. A tudósok feltételezik, hogy a köveket kilökő friss kráter meglehetősen nagy: átmérője esetleg a 200 métert is eléri. Indokína Amerikai B—52-es nehézbombázók egyheti szünet után vasárnap ismét támadták Kambodzsa területét —. jelentette be Saigonban egy amerikai szóvivő. Peking közlése szerint Norodom Szihanuk herceg, a kambodzsai nemzeti egység- frot elnöke a khmer nem zethez intézett 14. üzenetében rámutatott arra, hogy Kambodzsa gyakorlatilag Dél-Vietnam egyik tartományává vált és ráadásul a saigoni hatóságok Kambodzsával akarják megfizettetni a katonai megszállás költségeit Szihanuk felszólította a felszabadított övezet lakosait, hogy minden eszközzel támogassák a felszabadító fegyveres erőket a hódítók és a gyarmatosítók kiűzésében. Kétezer dél-vetnarrii úgynevezett elit-katona, páncélosok és tüzérség kíséretében, újabb hadműveletet indított hétfőn Kambodzsában az amerikaiak tavaly tavaszi inváziójának megindításakor közismertté vált Kacsacsőr- ben —f jelentették be hétfőn Saigonban. Egvúttal kiderült, hogy a saigoni alakulat már szerdán megkezdte ak-Wát: a M°kong deltavidékéről észak felé. Közef-Kefet Gunnar Jarring, az ENSZ főtitkárának közel-keleti kü- lönmegbízottia kétnapos je- ruzsálemi látogatás után vasárnap este visszaérkezett a világszervezet központjába. Izraelben Jarimg Golda Me- ir minszterelnökkel és Abba Eban külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket, s ezek eredményeképpen „új izraeli javaslatokat” vitt magával a New York-i ENSZ-' nagyköveti tárgyalásokra. Jarringgal együtt visszatért az Egyesült Államokba Tekoah, az izraeli ENSZ-delegáció vezetője is. Az izraeli javaslatokról eddig kiszivárgott értesülések azt mutatják, hogy nem történt lényeges változás Tel Aviv álláspontjában. Térkép a Lunohod útjáról Országos népi gyűlésre készülnek Kínában SANTIAGO Alexandro Rio Valdivia chilei hadügyminiszter bejelentette: nem újítják meg 'ámaszpont-szerzödéseket a®’’ egyesült Államokkal. Az amerikai légierő a szombatig érvényben lévő szerződések szerint három Légköri megfigyelő-támaszpontot tarthatott fenn Chilében. Amikor Allandét elnökké választották, a támaszpontok személyzetét a légierő hazarendelte, s most az a helyzet, hogy —Valdivia szavaival — „egyik fél sem érdekelt a szerződések meghosszabbításában”, MOSZKVA A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége táviratban üdvözölte az albán népi gyűlés elnökségét az Albán Népköztársaság kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából. Mint a távirat hangoztatja, a Szovjetunió változatlanul arra törekszik, hogy erősítse a barátságot és együttműködést a két nép között a béke és a szocializmus érdekeinek megfelelően. Mint a Zsenmin Zsipao közölte, a Kínai Népköztársaságban ebben az évben ösz- szehívják a kínai országos népi gyűlés ülésszakát. Bár az ülésszak összehívásának pontos idejét mélységes titok fedi, a PeKinguen tartózkodó külföldi megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy mar januárban összehívják az ülésszakotA kínai országos népi gyűlés — amely az 1954-ben elr fogadott alkotmány szerint a Kínai Népköztársaság legfőbb törvényhozói szerve — teljes összetételében utoljára hat esztendővel ezelőtt, 1964 decemberétől 1965 januárjáig ülésezett. Már 1968-ban lejárt a küldöttek négyesztendős mandátuma. Csu Te marsallt. az országos népi gyűlés elnökét már a kulturális forradalom kezdetén „renegát"-nak, „katonai fejedelem”-nek nyilvánították. A kínai politikai porondról Csu Te 1« helyettese közül sokan nyomtalanul eltűntek és ugyancsak nyomtalanul eltűnt a küldöttek jelentékeny, sőt talán nagyobbik része. Most, a pekingi közleményekből ítélve, a kínai vezetőség „fel akarja támasztani” az országos népi gyűlést, hogy annak nevében hagyassa jóvá azokat a változásokat, amelyek a kulturális forradalom során végbementek. Lehetséges, hogy az ülésszakon bejelentik, hogy ki az új államfő. (Liu Sao-csit, a Kínai Népköztársaság elnökét — mint ismeretes — a kulturális forradalom időszakában a „fő revizionisták” egyikének nyilvánították és 1966-ban ténylegesen leváltották tisztségéből.) Várható, hogy az ülésszak megerősíti az államtanács új tagjait azok közül akik miniszteri tisztségekbe kerültek a kulturális forradalom során. A Kínából érkező közleményekből ítélve a kínai országos népi gyűlés ülésszakára való felkészülés bonyolult helyzetben megy végbe. A múltban a küldötteket a tartományi népi gyűlések választották meg. Ezek a tartományi népi gyűlések képviseleti fórumok voltak, amelyek kifejezték az adott körzet lakossága nagy részének véleményét és akaratát- A kulturális forradalom időszakában azonban ténylegesen megszűnt ezeknek a gyűléseknea a tevékenysége. Az utóbbi időben a népi gyűléseket „a Mao eszméit tanulmányozó aktivisták kongresszusai” és a „négy jó századainak megalakításáért küzdő katonai mozgalom” résztvevőinek találkozói helyettesítették. A sajtójelentesekből ítélve „a Mao eszméit tanulmányozó aktivisták kongresszusai”-t a 29 kínai tartomány és autonom terület több mint felében már megtartották. Feite- telezések szerint ezeken a kongresszusokon kijelölték a kínai országos népi gyűlés küszöbönálló ülésszakának küldötteit Stkerte en jobbo'daü puccskísérlet Bo'íviában Az AP hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy Bolíviában vasárnap jobboldali lázadás robbant ki Juan Jósé Torrez államelnök kormánya ellen. Az amerikai tudósító szerint este katonai repülőgépek köröztek La Paz felett és géppuska sorozatokat lőttek ki. A légierő feltéte- lezhetőleg erődemonstrációt haitott végre ezzel, mert úgy tudják, hogy Torrez pártján áll. A puceski sárletet a belli gvrpiriis^térinm jelentette be. A mioisztá-ítim közlemé- nve szerint inMvűdall. fel- for«atá lel légit összeacWo-ást fedeztek fel. de a kormány az egész országban ura a helvzetnek. A iohholdali bolíviai tisztek lázadását — belvi idő szerint _ hainali öt árakor l everték A kormánv kázöltp hogv a helyzete* — bár ve- szá’ves — ellenőrzés alatt tartja. Vasárnapról hétfőre virradó éüej toV,V,o’dali tisztek egv csoporttá h*r*r>Vha vette a hadsereg va^ó-j-ari f*nók- géaéneis széktiotvét azzal 9 nyíltan bevallott céi'al. hoev mAdHtntco T'orroz táhomok halasié hoPviai kormányát Ezt Jorge Sanchez ezredes, a lázadók egyike nyilatkozta A légierő vadászgépei hajnalban gépfegyvertűz alá vették a lázad ok főhadiszállását. Torres tábornok megadásra szólította fel őket, s hajnali hat óráig adott nekik határidőt. A lázadó tisztek a kitűzött határidő előtt megadták magukat. Közöttük van állítólag Teran tábornok a hadsereg főparancsnoka is. Hugo Banzer ezredes, a inbb- oldali lázadás másik vezetőié a nerui nagykövetségre menekült. A belügyminisztérium a hajnali órákban felhívással fordult a parasztokhoz és a diáksághoz, hogy védiék meg a forradalmat a jobboldali felforgató elemek összeesküvése ellen. A bolíviai munkások és bánvászok szakszervezeti központja azonnal mozgósította erőit a kormánv védelmére- felszó’íto*tá tagjait, homz álHanak készen a küzdelemre a forradalomért” és általános sztráikot hirdetett. A köztársasági elnökség titkársága a délelőtt bejelentette. hogv a lázadás szervezőit és résztvevőit a katonai törvénvek te’ies szigorával meg fogják büntetni. Husák Szófiában Hétfőn csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezett Szójába Gustáv Husák- nak. a CSKP Központi Bizottsága első titkárának vezetésével. A delegációt, amely a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívásának tesz eleget, viszonozva a BKP vezetőinek tavalyi prágai látogatását. Szófia repülőterén a legmagasabb államférfiakat megillető külsőségek között, díszszázaddal és tüzérségi díszössztűzzel fogadták. A repülőtéri f ogadtatásom jelen voltak Todor Zsikowal élükön a BKP Politikai Bizottságának tagjai, számos miniszter és közéleti személyiség. Üdvözlő beszédében Todor Zsivkov és válaszában Gustáv Husák egyaránt kefeiez- te meggyőződését. hogy a bolgár—csehszlovák hivatalos tárgyalások az eddiginél is magasabb szintre emelik a két szocialista ország együttműködését. Ezen keresztül erősítik az egész szocialista közösség egységét is. Befejeződtek a LEMP vajdasági értekezletei Befejeződtek a Lengyel Egyesült Munkáspárt múlt héten Kezdődött vajdasági ak- tivaértekezletei. Ezekkel egyidejűleg megtartotta bővített ülését sok száz járási, városi, kerületi és nagyüzemi párt- bizottság is. Mindenütt átfogó, őszinte vita bontakozott ki a decemberi munkásmegmozdulások okairól, az ország helyzetéről, a soronlevő feladatokról. A felszólalók a többi között határozottan kifejtették nézetüket, hogy a régi pártvezetés tevékenységében nem érvényesültek a lenini normák, ami a párt tömegkapcsolatainak meggyengüleséhez vezetett. Ez volt a megmozdulások egyik fő oka. Több vajdasági értekezleten bírálták a szakszervezetek munkáját. Az a vélemény alakult ki, hogy a szakszervezetek tevékenysége elbürok- ratizálódott, nem képviselte a dolgozók megalapozott érdekeit- A varsói vajdasági pártértekezlet határozata a többi között kiemelte, hogy a párt- vezetősegnek a jövőben következetesen biztosítania kell a munkásosztály és az egész nép objektiv és teljes tájékoztatását. Gdanskban és Szczecinben kritikusan értékeltek a köz- és felsőoktatási minisztérium tevékenységét. Több aktíva határozata rámutat, hoéy a part előző gazdaság- politikáját a voluntarizmus jellemezte. A pártaktíva értekezletek szervesen hozzátartoztak a LEMP KB közelgő 8. bővített teljes ülésének az előkészítéséhez. A pártaktiva állásfoglalásait ismertetik a KB plé- numon, s azok a KB határozatában is tükröződnek majd. GYORSLISTA Az 1971. január 11-én megtartott Totó Lottó ünnepi hetek rendkívüli jutalomsorsolásról, amelyen az 1. heti szelvények vettek részt. Az x-el ielölt rzelvépv«7ámok 2000, a xx el jelöltek 5000, a xxx el ielöltek 10 000— Ft- os vásárlási utalványt, — a megjelölés nélkül ieK pedig 1000— Ft-os vásárlási utalványt nyertek. 878 258x 884 515x 887 285 2 412 214 2 416 068 2 417 996 2 424 994xx 2 440 469 2 440 787 2 451 693xx 2 463 018 2 476 371 2 483 852x 2 507 462 2 508 313 2 516 737x 2 517 131xxx 2 524 381x 2 537 767 2 540 091 x 2 540 539x 2 544 083x 2 558 897x 2 568 121 xxx 2 569 697x 2 610 295x 2 616 988 2 617 823x 2 619 867x 2 622 119- fi34 470XXX 2 636 856 2 644 021 2 645 927 2 669 712 2 675 672x 2 704 378 2 707 151 2 725 816 2 726 443X 2 726 506 2 738 257x 2 755 81b 2 769 141 2 774 711 2 706 '.41x 2 792 126 2 795 561 2 796 343x 2 796 541 2 797 998x 2 798 lbixx 2 798 342x 2 818 -7áx 2 819 545 2 839 039 2 844 640 2 846 67 3x 2 852 282 2 872 816 2 874 490 2 876 525 2 888 069x 2 890 d62x 3 284 986 3 287 507 3 269 606 3 301 713 4 036 376 4 054 493 4 068 517 4 092 Cll 4 104 100 4 104 250x 4 106 270 A nyertes szelvényeket 1971 február 1-ig kell a toto- lottó kirende tségek, az CTP fiókok, vagy a rosta írián a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonvVftási osztályához (Be. V„ Münnich Ferenc u 15.) eljuttatni. A gvorsl'sfa követlenül a sorsolás után V5-vüit. az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk,