Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-31 / 26. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. január 31. Fésületlen gondolatok Kiss Attila rajza Hír az erdélyi havasok aljából SÜTŐ ANDRÁS: Anyám könnyű álmot ígér Kriíerion Bukarest, 1970. Lengyel József: Vetélkedők - avagy mit érdemes tudni Feltétlenül vezető funkcióba kell kerülni ahhoz, hogy az ember elveszítse a humorérzékét? ☆ Monológ a főnök íróasztala előtt: Rendben van kérem, én mindent megértek, csak azt tessék megmondani, miért pont nekem kell mindig, mindent megérteni? 'k Párbeszéd: — Hiába, legszebb időszak a tél. — Megvan maga örülve, hó, sár, latyak. — Igen, de ilyenkor soha nem kap ki az MTE! k Hozzászólás a mini, vagy maxi vitához: A legszebb látvány a maxiruhás nő. Mielőtt felöltözik. k Modern akart lenni. Ilyeneket mondott: szélesre tárom az ablakomat a nagyvilág előtt. Ki is vitte a huzat. k Háromfajta bölcs ember van. Az egyik dicsérgeti a saját szellemességét. (Ez nem bölcs.) A másik sok szellemes dolgot mond, sokaknak tetszik is. (Ez nem biztos, hogy bölcs.) A harmadik mindig szellemes, de mivel igazán bölcs, a szellemességét senki sem ismeri el. k Attól, akit igazán szeretünk, még egy pofon is ajándék. Azt hiszem ezt tudva született az a keleti bölcsesség, miszerint inkább egy pofont a barátunktól, mint egy csókot az ellenségtől. Ez így igaz. És az is, hogy mind magasabbra lép valaki a társadalmi ranglistán, annál kevesebb pofon, s mind több csók az osztályrésze. k Színházban voltam. Ott láttam, hogy nincs szánalomra méltóbb annál, aki kenyérkereset céljából lép a színpadra — legfeljebb a közönség, amely nézni kényszerül, hogyan szerzi meg a betevő falatját, k Hozzászólás a nólcérdés hez: Azért nem vállal sok nő szívesen felelős funkciót, mert nem szokta meg. hogy nemet is tudjon mondani, k Téli szójáték hó elején: már most elég bajunk van a hóval, mi lesz velünk a hó végén. k Szolnoki helyzetkép: Inkább összehord mindenki hetet-havat, csak ne kelljen elhordani a havat. * Figyeljük meg, milyen választékos és árnyalt a magyar nyelv. Azt mondjuk a férfiről, ő a ház ura. De ez a fogalmazás nem zárja ki, hogy az asszony legyen az úr a házban. ir Sok hivatali főnöknek tudni kellene, hogy a mé- regkeverőknek egyedül a patikában van helye. Mi lett volna, ha csak annak kívánunk boldog újévet, akiről tudjuk, hogy ráférne szegényre? Megmondom. Semmivel nem lett volna kevesebb az újévi jókívánságok száma. ______á V annak üdítő, pihentető könyvek. Ügy hatnak az olvasóra, mint a város zajában és füstjében megfáradt, megcsömörlött emberre egy percnyi csend, egy tüdőnyi friss levegő a természetben. Feloldják a feszültséget, erőt adnak, visszaadják az embert önmagának. Sütő András könyve ilyen. Szép írás. Egyszerű és tömör, mint a népdalok, áttekinthető és őszinte. Szükségünk van az ilyen könyvekre. Több szempontból is. Mert Sütő könyve (önéletírása) is sok- fénytörésű. Dokumentuma egy értékeivel és átkos örökségével egyaránt sorvadásra ítélt világnak: a szegényapraszti múltnak, dokumentuma a sokszor törésekkel, cikk-cakkokkal előtörő jelennek, jövőnek, és — nem utolsósorban — dokumentuma egy szép írói-emberi tartásnak és útnak, amit Sütő András eddig megtett. Szabad-e egy ilyen könyvet elemezni, részeire szedni? Félő, hogy csak torzítva számolhatnánk be a hatásról. A történet maga igen egyszerű. Az író haza látogat a szülőfalujába, örül a szüleivel, rokonaival, barátaival, egykori játszótársaival és feltoluló emlékeivel való találkozásnak. Néhány „ eseménytelen” hetet tölt a kis mezőségi faluban feltehetően pihenési szándékkal. Am a környezet, a helyzet, a feltoluló emlékek, a körülötte a maga megszokott életét élő falu, a sokszínű és változó valóság nem hagyják nyugodni a tollát sem. Játékos- komolyán meg akarja „hálálni” a tüzelőt, amit a szülei kaptak a gazdaságtól, hogy aztán komolyra fordítva a szót tanúság és vallomástétel kerekedjen ki tclla alatt. Megismerkedtünk a nyugtalan vérű, állandóan újításokon barkácsoló, nehézsorsú édesapjával, a családot kotlós- ként összemelengető édesanyjával, a kertészkedő nagybácsival, a haldokló nagyapával, a megesett lánnyal, a börtönjárt földivel. a kikapós, borissza sógorokkal, nehéz és elesett sorsú emberekkel. akik évszázadokon keresztül birkóztak a röggel inkább fogyva, sorvadva, mint gyarapodva közben. Nem titkolja az író sem, hogy maga is erőt gyűjteni tér ide vissza, a tiszta forráshoz, de ugyanakkor őt is szorongással tölti el faluja egy- egy jelensége. Elmondja, hogyan lett íróvá, milyen hosszú utat járt be, míg visszatalált ide. Nem is visszatalálás ez, inkább felmérés, a jelenségek, dolgok pontos számbavétele. Az érett férfi keresi ifjúsága lobogásának igazolását és okát, és találja meg az út igazi érlelni ét. Könnyű álmot csak az érdemel, aki megtette a dolgát — mondja az író édesanyja. Az író dolga pedig újból és újból hitet tenni népe mellett, vérei és osztálya mellett Te’efonk'inyvek, lexikonok, logaritmustáblák stb. stb., roppant információs anyagot tartalmaznak. Ha nem volnának kéznél, vagy nem ismernénk használatuk módját, bizony sokszor zavarba jönnénk. De a telefonkönyveket, logaritmustáblázatokat, lexikonokat nem azért állították ösz- szK gondos munkával egész kollektívák, hogy tartalmukat fejből tudjuk. Céljuk ennek éppen ellenkezője! Vagyis az. hogy agyunkat megkíméljék olyan adatok tárolásától, melyekre ritkán, vagy talán soha az életben nem lesz szükségünk. Aki a telefonkönyvet bemagolja, azt ájánlatos orvosi kezelésre utalni. Nem sokkal jobb eset, ha valaki egy általános lexikont tanul meg kívülről. Az ilyen ember rengeteg használhatatlan kacattal raktározza teli a fejét, pontosabban olyan értékekkel, melyek zsúfoltságuk és tömegük folytán, nagyobbrészt használhatatlanokká válnak. Nehéz és mindmáig megoldatlan feladat, hogy miként kellene az iskolák tananyagát úgy összeállítani, hogy a tanuló a nyers adatokból a feltétlenül szüksé- keseket hiánytalanul tudja, továbbá megtanulja, hogy az előtte felmerülő kérdésekre milyen könyvekben keressen pontos választ és végül — és ez volna a legfontosabb. — miképpen kell a könyvekben le nem írt és újonnan felmerülő feladatokat, a megtalált összefüggések segítségével megoldani. Egy példa: aki a magyar irodalomtörténetben többé- kevésbé járatos, tudja, hogy Mikes Kelemen Rodostóban halt meg, sok évvel II. Rákóczi Ferenc halála után. Ennyi a nem-szakember számára elég. Ha netán azt akarja megtudni, hogy hány évig élt Mikes Kelemen egyedül Rodostóban, akkor a lexikonban megnézi: mikor halt meg Mikes, a II. Rákóczi Ferenc címszónál megkeresi, mikor halt meg Rákóczi és egyszerű kivonás útján megkapja a kívánt számot. De ezt kívülről tudni felesleges. Szerencsére az ember agya nem egy korlátolt méretű, tömött autóbusz, amely ha egyszer megtelt, új utasokat csak akkor fogadhat be, ha néhányan kiszállnak. Az agyban nemcsak a feledés által kiszállók adnak az újabb beszállóknak helyet, hanem befogadóképessége kellő edzéssel és gyakorlattal bővíthető. De a legjobb koponyának se szabad mindent, túl sokat — azaz feleslegeset — befogadnia. Erre figyelmeztet Szent-Györ- gyi Albert professzor, nemrég magyarul is megjelent, könyvében: „A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretanyag számára a könyv ‘biztosabb otthont is nyújt. Az én saját fejemben bármelyik könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek és könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.’’ A szegedi tudományegyetemen 1940-ben Szent-Györ- gyi professzor így fejezte be rektori székfoglalóját: „Ami magát a szigorúan vett tanítást illeti, úgy az érdeklődés felketését, az önálló gondolkodás fejlesztését, a belső összefüggések meglátásának képességét fontosabbnak tartom, mint az adatoknak a fejbe préselését. Az élet tartamához képest az iskolai tanulmányok ideje rövid, az élettelen adatok pedig hamar elpárolognak, és ha a hallgatóinknak tudásvágyat nem adunk útravalóul, akkor már pár héttel a vizsga után üres fejjel és kézzel fognak az életben állni, míg ha érdeklődésüket I felkeltettük, úgy az élet elég időt és alkalmat fog adni esetleges hiányok pótlására.” Vannak, akik még a több nyelv tudását is károsnak tartják. Schopenhauer (mikor ezt a nevet leírtam, a pontosság kedvéért megnéztem a lexikont) például az ókori görögök nagyobb értelmi képességét a római latinokkal szemben abból származtatta, hogy a görögöknek egy fogalomra csak egy szót kellett ismerniük, míg a művelt latinoknak kettőt, nemcsak a latint, hanem a görögöt is. Nyilvánvaló ez így elfogult, egyoldalú túlzás, és mint az elfogult, egyoldalú túlzások mindig, nagyon bonyolult jelenséget egyetlen okra akar- . nak visszavezetni. A tudásanyag birtokbavétele az egyik feladat. A másik a könyvekben fellelhető tudásanyag értelmes használása. Ha ebben a kettőben a helyes arányt megtaláljuk, ez már az összefüggések megtalálásának is kiindulópontja, a tudás és értelem jó gyakorlótere. „A vetélkedők az általános műveltséget gyarapítják”. Ez az érv nem minden esetben érvénytelen, de arra nagyon vigyázni kellene, hogy milyen minőségű műveltséget gyarapítanak. Ha az a személy, aki mondjuk pontosan tudja, hogy hány évvel élte túl Mikes Kelemen II. Rákóczi Ferencet, sót valamelyik lexikonból bevágta és pár szóban el is tudja mondani, hogy miről is írt Mikes Kelemen, ezzel nem pótolja sem a maga, sem a százezernyi tv-nézó számára azt, amit akár egyetlen Mikes Kelemen levél ismerete, a szép magyar nyelvből és érdekes korrajzból adhatna. Bizonyára meg lehetne találni a valóban gondolkodni segitó, és újat mondó vetélkedők formáját is. Néha, ritkán meg is találják. De sokkal gyakoribb az a terméketlen, külföldi példákat másoló forma. Nem oly veszélyes ugyan, mint állítólag az alkohol, tehát nem öl, nem dönt nyomorba, — csak éppen... Félreértés ne essék. Nem az általános műveltség ellen hadakozom. Nem a „szakbarbárságot” dicsőítem. Nem mondom: légy jó szakember és semmi mással ne tevődj! Az általános műveltségtől való rideg elfordulás napjainkban még inkább, mint az előző korokban, a szakmán belül is beszűküléshez vezet, a fejlődés gátjává válhat, meddőséget eredményez. A műveltség egyik jele, ha valaki tudja, hogy mihez ért és tudja, vagy sejti, hogy a még nem ismertet merre felé kellene keresnie. Nem önhitten, büszkélkedve, de köntörfalazás nélkül, sokszor be kell ismernünk: „Ehhez nem értek”. Vagy: „Ezt még nem gondoltam végig”. Vagy: „Ezt még meg kellene tanulnom”. Ez lenne sokszor a műveltség és önismeret útján járás első bizonyítéka. Jobb, mint az a tudás, mely arra tanít, hogy mindenről, de csak felülete- , sen tudjunk fecsegni. BISTEY ANDRÁS: Reggel a vonaton K. Szabó elsőnek ébredt. Lekászálódott a felső ágyról, szappant, törülközőt vett elő a bőröndjéből és mosakodni ment. A folyosó üres volt, a mosdófiülke előtt nem kellett várakoznia. A vonat éppen egy állomáson rohant át. Imbolyogva csattogott a váltókon, K. Szabó kétszer is beverte a fejét a csapba. Ilyenkor halkan káromkodott. Mosakodás után visszament a fülkébe és felöltözött. A többiek most ébredeztek. A fehérbőrű, nagy tohonya német, alá este mellette ült, megveregette a vállát. — Guten Morgen! — mondta és vigyorgott. — Bravo! A többit K. Szabó nem értette. — Guten Morgen! — mondta ő is. — Mássz le onnan, te óriáscsecsemő! — Was? — Nem érdekes. Az alsó ágyról felkelt a bajuszos és rálépett K. Szabó lábára. — Pardon! — Nem tesz semmit. K. Szabó kiment a folyosóra. Utat engedett egy pizsamás öregembernek, aki a mosdóból jött, azután az ablakhoz lépett Az üveg párás volt a reggeli hűvösségtől. Végighúzta rajta a kezét és kinézett. A vonat még nem ért le a síkságra. Fehér sziklák között rohant, azután egy patak fölé kanyarodott, a híd magasan ívelt át a meder fölött. A szakadékos partok között alig volt víz. A pálya egy darabig a patak mellett futott. A köd most szállt fel, de a hegytetőn álló fák csúcsát még eltakarta. Egyre többen jártak a folyosón. A mosdófülkék előtt már kis csoportok várakoztak. Egy nó állt meg K. Szabó mellett. Pongyola volt rajta, a kezében törülköző. K. Szabó ránézett, a nő mosolyogva biccentett. — Jó reggelt. — Jó reggelt — mondta K. Szabó és kinézett az ablakon. A nő letörölte az üveget egy darabon. A meredek sziklafal eltűnt, dombbá szelídüli ->k a hegyek. Hosszú kőház mellett futott el a vonat, azután gyümölcsösök közé kanyarodott. Fehérkabátos fiú jött aa étkezőkocsi fe^ tol. Kávét árult. K. Szabó intett neki és a fiú termoszból teletöltött egy papírpoharat. — Száz líra — mondta — vagy négy schilling, ahogy óhajtja. Átvette a pénzt, azután a nőhöz fordult. — Parancsol egyet signora? — Nem kérek. A fiú továbbment. — Sokan várakoznak a mosdó előtt — mondta a nő és elmosolyodott. — Későn ébredtem. A vonat váltókon rohant át. K. Szabó elvesztette az egyensúlyát, hirtelen meg kellett kapaszkodnia. A kávé kilöttyent és végigfolyt a hüvelykujján. — Forró? A vonat akkor robogott el az állomás- • épület előtt. — Furcsa — mondta K. Szabó — hogy ebben az országban minden helységet uscitának hívnak. A nő felnevetett. — Az nem a helység neve. Azt jelenti, hogy ott kell kimenni. — Hát persze. — Tudta? — Tudtam. — Akkor miért mondta rosszul? — Okosabb nem jutott eszembe. A nő mosolygott. K. Szabó felhajtotta ä kávét. — Honnan jön? — Magyarországból. — Jártam már Magyarországon. Kla- ussal a Balatonhoz mentünk nászútra. — Hol tanult meg olaszul? — Tanfolyamon. Gyerekkoromban arról ábrándoztam, hogy Velencébe megyek nászútra. — Meg kellett elégednie a Balatonnal. — Klaus azt mondta, jobb, ha a Balatonhoz megyünk. Közelebb van Bécshez és olcsóbb. Azt is mondta, hogy nem szereti Olaszországot. — Járt erre? — A háború alatt. — Trude... Mire K. Szabó hátrafordult, már becsukódott a szomszédos fülke ajtaja. — Sietnem kell — mondta a nő. — Velencében leszállunk. Viszontlátásra. A vonat már a síkságon futott. K. Szabó bement a fülkébe és csak akkor jött vissza az ablakhoz, amikor a vonat elhagyta Mestrét. Velencében nézgelődött egy kicsit a Santa Lucia állomáson, de nem látta a nőt. Később tükröt kért egy Giulia nevű lánytól, mert por ment a szemébe. Giulia, mint kiderült, Firenzébe utazott, és egészen addig beszélgettek.
