Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-31 / 305. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXI. évf. 305. sz. 1970. dec. 31., csütörtök. MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG M EGY E l TANÁCS L A PJ Á Miniszterek a harmadik ötéves terv eredményeiről Az MTI munkatársainak kérésére öt gazdasági tárca vezetője a harmadik ötéves terv befejeztével, az alábbiakban összegezte á tervidőszak főbb tapasztalatait, a tárca legjellemzőbb, legfontosabb eredményeit. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter: — A harmadik ötéves terv- törVény az építőipari termelés 24—2? százalékos növelését írta elő, s bár időközben az előirányzat 34 százalékra emelkedett, a tényleges fej lődés ezt is meghaladta: az előzetes adatok szerint mintegy 60 százalékkal növekedett az építőipar termelése. A többlet 47 milliárd forint értékű új létesítmény, s így az ágazat öt év alatt lényegében hat évnyi munkát végzett el. Meggyorsult a lakásépítkezés is. Az építőipari dolgozók — a rendelkezésemre álló adatok szerint — mintegy 15 000 új otthon átadásával tetézték meg a tervet, amely mint ismeretes — 300 000 lakás felépítését határozta meg. <— Az építési piac egyensúlyának megteremtése érdekében meg kell gyorsítanunk az építési kapacitás bővítését. a hatékony, gyárszerű építésmódok elterjesztését. Ezért is jelentős, hogy a harmadik ötéves terv egyik legnagyobb műszaki fejlesztési eredménye éppen a lakásépítés nagyipari módszerének kibontakozása. A tervidőszak első évében kezdte meg Budapesten az üzemszerű munkát az ország első házgyára, S most fejezik be Szegeden a hetedik házgyár építését. E korszerű termelési bázisok így most már évente mintegy 20 000 házgyári lakás felépítésére nyújtanak fedezetet. Ezen felül a vidéki panelüzemek évente 3 500 új otthon falelemeit készítik eL Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter; — A tervidőszakban tovább szilárdultak a mező- gazdaság szocialista nagyüzemei: anyagi helyzetük jelentősen stabilizálódott és a tsz-ek életében a korábbinál jobban érvényre jutottak a szocialista vonások. A harmadik ötéves tervnek amelyben a mezőeazdasági terme’és a tervezettet egv százalékkal meghaladva. 16 százalékkal nőtt — egyik lényeges tanulsága, hőgv a gazdaságokra lebontoH. kötelező tervmut'atók nélkül is lehet a bel- és s külkereskedelem Igényeinek megfelelően gazdálkodni. A tőhhtzben végrehaitott ár- és hitelrendezés. a beniházá'-támoga- tási intézkedések stb. nyomán a mezőgazdaság belterjes irányba feilődött és terrr>olés-szerTi-*>zete jobban alkalmazkodott a változó igénye'-hez. — Üi fogalmak mentek át a gazdasági élet gyakorlatába. Az értékesítés többcsatornás rendszere több vonatkozásában megszüntette a közno-dosított kereskedjem tprr*»Wk is a r>ip'Vv!rr>r> ÁS a V\nr/bwifír. n tojás-r a A pff3T'^oe'íícfr*k jq rtoV Vifipc,»,r' £T *5cr». a Jr^Wilrpf TVt ViA«v ma már a nem mezöenzdaSágj lel’ecrű tévéké-»^— szárroerő é'd hei-ér«j elérj a 15 milliárd forintot és «z adja a gazdaságok bevételének mintegy 20 százalékát Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter: — Eredményeink közül a műszaki fejlesztés gyorsulását emelném ki, mert nagyrészt ennek i tulajdonítható, hogy ma már lényegesen jobban el tudjuk látni a lakosságot vas-műszaki cikkekkel, s hogy igen jelentősen bővült a termékeink export-piaca. A gazdasági reform ösztönző hatására mozgásba jött műszaki apparátus egyre nagyobb mértékben vezeti be a legkeresettebb, korszerű, új termékek gyártásét. A gépipari cikkek több mint egyharmada cserélődött ki öt év alatt, s megkezdődött az iparág srukturális átalakulása. A legnagyobb lépést a közúti járműprogram első szakaszának sikeres befejeztével tettük meg, amelynek nyomán Győrött létrejött hazánk legkorszerűbb motorgyára, s az itt készülő motorok felhasználásával kétszeresére nőtt az autóbusz-gyártás. Legalábbis tendenciájában nem kevésbé jelentős a híradástechnikai és a műszeripar átalakulása, ami a magyar elektronikai ipar továbbfejlesztését. a korszerű számítástechnikai berendezések gyártását is megalapozza. Dr. Léváról Ferenc nehézipari miniszter: — Az új mechanizmus kedvező hatásai iparágunkban is egyre inkább érződnek. vállalataink egész sor intézkedést tettek a munka hatékonyságának és a minőségnek a javítására. A nehézipar eredményei általában megfelelnek a tervtör- vénvben előírt céloknak. A számítottnál gyorsabban alakú^ át az ország energia- strukturája, s a vegyipari termelés is az előirányzottnál nagyobb mértékben bővült az elmúlt öt évben. — Ami az ország energia- szerkezetének átalakulását illeti, a felhasznált szén- hidrogén részaránya 1970-re az előirányzott 38 százalék helvett elérte a 43—45 százalékot. Ez egvben azt is lehetővé tette, hogy emelkedett a lakosság rendelkezésére bocsátott tüzelőanyagok fűtőértéke. Jelenleg már több mint 1,3 millió háztartásban használnak főzésre és vízmelegítésre palackos propán-bután gázt, több mint 200 000 háztartásban fűtenek városi gázzal, vagy földgázzal. s gyors ütemben terjed az olajfűtés. Csupán a legutóbbi két évben több mint 600 000 olajkályhát hoztak forgalomba. — Jelentős eredményeket ért el a kőolajipar, amely az idén a többi között 3,6 milliárd köbméter földgázt termelt. Nagy Józsefné könnyűipari miniszj er: — A harmadik ötéves terv teljesítésének elemzését még nem feleztük be, égért csupán néhány olyan vonást szeretnék kiemelni, amit ebből az időszakból különösen jelentősnek tartok. — Először is azt a tényt, hogy a könnyűipari ágazatba tartozó csaknem 800 vállalat és szövetkezet öt év a'att mintegy 26 százalékkal növelte termelését. Ez meny- nviséeíles is szén eredmény, de a leefontnsabb. hogv a könnyűipari üzemek termelése egvre jobban megfelelt a piac igényeinek. Ennek jelentős szerepe van abban, hogv a lakosság ellátása — könnvűinatl cikkekkel — az időnként még jelentkező jogos választéki és minőségi ki fneások ellenére — lényegesen Javult. — Más!k fontos eredmény a munkakörülmények javulása, elsősorban a rövidített munkaidő bevezetése minden üzejnünkben. Id’e kívánkozik. hoév talán sehol sem örültek annyira az anyasági segélv bevezetésének. mint a különösen sok nőt foglalkoztató könnyűiparban. Az ipari dolgozók közül ebben az ágazatban veszik igénvbe legtöbben az anyasági segélyt, egyedül a minisztériumi vállalatoknál 19*9-*-en 22 00Q, 1970-ben 23 000 dolgozó asszony élt ezzel a lehetőséggel, — Következő lénveges elem a műszaki fejlődés meggyorsulása. Szinte minden vál’aiatnál vettek új géneket. Alig van olyan konfekció-. kö*szövő-, bőr- és cinőgyár. ahol ne létesültek volna új műhelyek, űzetnek. Feldolgozták a féJmilliomodik , pulykát — Téli primőr: a pecsenyekacsa Törökszent miklpson Sikeresen zárult a nagy ünnepi pulyka- és libaszezon a Baromfiipari Országos'Vál- lalat törökszentmiklósi gyárában. Levágtak félmillió pulykát, amelyből a hazai szükségleten túl bőségesen jutott külföldre is. A karácsonyi asztalon nyolc ország, köztük a Szovjetunió. NSZK, Svájc, Olaszország háziasszonyai tálalták fel az ínyenc csemegét. Cj vásárlóként jelen'kezcít Jugoszlávia, amely 590 mázsa pecsenyepulykát igényelt. Hízottlibából 30 ezerrel többet dolgoztak fel. mint egy évvel korábban. A forgalomba hozott minőségi liba meghaladta a 200 ezret. A sok évi átlagnál jobban sikerült a májtermelés is. Átlag 27 dekás libamájakat értékesítettek, amelyek Között szép számmal volt 40— 50 dekás. sőt 1 kilón felüli is. Az exportált minőségi libamájak 15 százaléKa első osztályú volt. A kedvező termelési eredményt főleg a zagyvaréka- si és a mezőtúri tsz-eknek köszönhetik, — amelyek együttesen mintegy 40 ezer jó májtermelő libát adtak át. Szilveszterre és újévre is bőségesen biztosítottak pecsenyepulykát és libát azoknak, akik a nehezebb karácsonyi ételek után könnyű szárnyashúsra vágynak. Az országban, sőt európai viszonylatban is egyedülálló újdonsággal jelenik meg januárban a már önállóvá alakuló gyár: téli primőr pecsenyekacsát ad piacra. Ma: Nehéz zárszámadás Sötét világban A Raszputyin-rejtély A világ mezőgazdasága Tízezer kilométer Családi hagyomány Jövő heti rádió és tv műsor Rendőrségi krónika A termelők és a feldolgozók kapcsolatáról tanácskoztak a MÉM-ben A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának legutóbbi ülésén szóbakerűltek a termelők és a feldolgozók kapcsolatában tapasztalt visz- szásságok is. Mintegy annak a vitának folytatásaként dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter éls'ő helyettese szerdán a MÉM-ben' megbeszélte a baromfi-. a gabona- és a húsipar vezetőivel, hogyan lehetne elejét venni a szerződéses partnerek viszonyéban időnként tapasztalható rendellenességeknek. Dr. Soós Gábor elmondotta: Annak ellenére, hogv az állatforgalomban érdekelt szerződéses partnerek egyre Inkább egyeztetik kölcsönös érdekeiket, és a vállalatok saját eszközeikkel, anyagi és más támogatással is segítik a termelőket, sokféle gond hátráltatja az egyébként jó forgalmazási rendszer működését. Nem mindig alakul ki például a kölcsönös érdekeken alapuló partneri jó viszony. Egyebek között felvetődött, hogy a többlet-termelésből, vagy éppen az időszaki hiányból adódó veszteségek sok esetben csak a termelőket terhelik. A vállalatok esetenként még azokat a pénzügyi. következményeket is át akarják hárítani a termelőkre, amelyeket egyébként közösen kellene Vállalniuk. A miniszter első helyettese hangsúlyozta: Az állattenyésztés most fellendülőben van, és az állati termékek termelésében is egyre jobb eredményeket érneK el a gazdaságok. Amennyiben a vállalatok ebben a helyzetben nem folytatnak kellően rugalmas gazdaságpolitikát, akkor lassulhat a fejlődés, ami a vállalatoknak is anyagi hátrányt jelent. Arra van szükség, hogy a vállalatok a szerződéses feltételeket előbb vitassák meg partnereikkel, és csak valamennyi érdekelt fél véleményének meghallgatása után kössék meg a szerződéseket. Elmarasztalta azokat a vállalati vezetőket, akik önkényesen. a partnerek véleményének megkérdezése nél- Ktil hoznak a termelőket hátrányosan érintő döntéseket. A TOT ülésén kifogásolták, hogy a baromfiipar nem fizetett időben az átvett áruért, A miniszter első helyettese ezzel kapcsolatban bírálta, hogy a vállalatok vezetői nem tárgyalták meg a termelőkkel, mi a teendő, hogyan lehetne mindkét fél számára elfogadhatóan rendezni a pillanatnyi fizető- képtelenségből adódó anyagi gondokat. Amennyiben salát hibájukból nem tudták átvenni az állatokat, akkor viseljék a rossz deponálásból, vagy egyéb okból s-^rma- zó anyagi hátrányokat. Dr Soós Gábor m*gálla- pította mindent egybevetve, az elmúlt évhez képest az állat-átvételeknél javult a helyzet. A szarvasmarhákat és a sertéseket program szerint veszik át a termelőktől. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK Elutazott hazánkból Hoang Van Hoan Szerdán elutazott hazánkból Hoang Van Hoan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán a vietnami pártküldöttséget vezette, majd pártunk vendégeként Magyarországon pihent. Repülőtéri búcsúztatásán megjelent Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja; jelen volt Chau Tho Thong, a- Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, valamint Le Huu Van, a Dél-Vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének első titkáraNívódíj a legszebb lakóházakért Szilágyi Lájos építésügyi és városiejlesztisl miniszterhelyettes szerdán a minisztériumban átadta a legszebb lakóházak alkotóinak jutalmazására alapított nívódíjakat. Az idei nívódíjat a kecskeméti városközpont A-jelű lakóépületének alkotói: < a LAKÓTERV és a Bács/me- gyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói érdemelték ki. Nivödíjat kaptak a Budapest 1. kerületi fíegyalja út 1. szám alatt épített OTP- lakóépület alkotói, az Általános Épülettervező Vállalat és a budapesti Lakásépítő Vállalat dolgozói is. Mohamed Diaeddin Daud Komócsin Zoltánnál Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Mohamed Diaeddin Daud-ot, az Arab Szocialista Unió Legfelsőbb Végrehajtó Bizottságának tagját, az Egyesült Arab Köztársaság elnökének személyes megbízottját és Abbasz Mah- moud-ot, az ASZÚ Központi . Bizottságának tagját A találkozón eszmecserére került sor a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekrőL elsősorban a közel-keleti helyzet időszerű problémáiról, az Arab Szocialista Unió és a Magyar Szocialista Munkáspárt kapcsolatairól. A baráti légkörben, a kölcsönös egyetértés és szolidaritás szellemében lezajlott találkozón részt vett Púja Frigyes. az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a külügyminiszter első helyettese Gsrai Róbert. a Köznonti Bizottság külügvi osztályának helyettes, vezetője, valamint Moustafa Ahmed Moukhtar. az EAK budapesti nagykövete. Szilveszteri mentesít? járatok A karácsonyi erőpróba után a Szilveszterre, illetve az új év újabb nagy feladás tok elé állítja a vasutat. Már szerdán (pénteki menetrendnek megfelelően) több vo-. natot indít a MÁV a szokásosnál. A tővonalakon kettő- kettővel több szerelvény indul a budapesti pályaudvarokról. A vasút vezetői arra is gondoltak, hogy sokan ruccannak le vidékre, ünnepi asztalravalóért, ezért Kiskunhalasra és Soltvadkertre ugyancsak kettővel több vonat megy a szokásosnál. Csütörtökön lesz a legnagyobb a vidékre áramlás, ekkor mintegy 38 mentesítő vonat szállítja az utasokat. Mivel sokan nem tértek Vissza karácsony után a fővárosba. A MÁV számít arra. hogy különösen 3-án és 4-ére virradó éjszaka lesz a legnanvobb a tora alom, ez alkalommal a fővárosba szerdától hétfő reggelig ösz- szesen 91 rendkívüli —- a menetrendben is szereplő és 97 mentesítő vonat közlekedik. A szegediek jó kereskedők A Belkereskedelmi Minisztérium értékelte az élelmiszerkereskedelemnek 'az olcsóbb cikkek értékesítésében kifejtett tevékenységét Ennek alapján dr. Sághy Vilmos, a miniszter első helyettese húsz vállalat és szövetkezet. valamint a Közért Élelmiszerkereskedelmi Iroda vezetőjét dicséretben és pénzjutalomban részesítette, A legjobbak közül is kimagasló eredményt ért el a Szegedei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat, amelynek boltjaiból nem hiányzott az olcsóbb csipke; a burgonyát rendszeresen 40 fillérrel olcsóbban árusították, mint másutt. Az alma árával pedig kedvezően befolyásolták S szabadpiaci árakat. A vállalat külön boltot nyitott aa olcsó húsipari eikkek, met-; lék termékek árusítására. I