Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-31 / 305. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19(> december Sí. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Két olyan hír érkezett a legutóbbi órákban, amelyekről az első pillantásra talán úgy tűnik, hogy nincs közvetlen közük egymáshoz — mégis ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó. Az egyik jelentés úgy szól, hogy az amerikai képviselő-, ház elfogadta a 66,6 milliárd dolláros katonai költségvetéstervezetet és ebből természetesen csillagászati összeg jut az indokínai agresszióra, ezen belül is a saigoni és a Pnom Penh-i bábrezsimek támogatására. A másik jelentés témája egy Amerika-szerte nagy figyelmet keltett cikk, amely az Egyesült Államok legtekintélyesebb napilapjában a New York Timesben jelent meg. Ez az írás sok tekintetben rendhagyó. Mindenekelőtt azért, mert szerzői nem hivatásos újságírók, hanem egyszerű amerikaiak, tanárok, orvosok, mezőgazdasági szakemberek, nyugodtan kijelenthetjük: a keményen dolgozó, békeszerető, becsületes milliók képviselői. Ezek az emberek a legteljesebb önkéntesség és segítő szándék jegyében jelentős missziót vállaltak. Ügy döntöttek; nem elég szavakban helyteleníteni a vietnami agressziót, hanem fel kell rázni az amerikai közvéleményt, hogy az eddiginél is aktívabban próbálja rákényszeríteni a kormányt politikája megváltoztatásra. Ahhoz viszont, hogy ebben a valóban értékes szerepet vállalhassák, előbb önmagukban kell sziklaszilárdnak lennie annak a meggyőződésnek: hazájuk vezetői agressziót követnek el egy távoli kis országban. Ezért úgy döntött a csoport, hogy odautazik ebbe a távoli kis országba és a saját szemével nézi meg, mi folyik ott. Amit láttak, megerősítette meggyőződésüket. Drámai hangon mondták el tapasztalataikat. Emlékeztettek például Agnew alelnöknek arra a kijelentésére, hogy „Az ellenség utánpótlásának és egészségügyi felszereléseinek elpusztítása elkerülhetetlen és bevett módszer.” Látták, mit jelent ez a gyakorlatban — elpusztított termőföldeket egy olyan országban, amelyben az 'élelmiszer mindig is ritka kincs volt, földig rombolt kórházakat és iskolákat. Az, hogy egy nagy amerikai lap kételyeit fejezi ki a vietnami háború céljai és módszerei iránt, nem újdonság. De az, hogy a legnagyobb és legtekintélyesebb újság helyet ad a legtekintélyesebb és leghitelesebb krónikásnak, az átlagamerikai szemtanúnak, új jelenség. A New York Times-ban megjelent cikk olyan tünet, amely jól érzékelteti az Egyesült Államok közvéleményében gyorsuló folyamatot, amelynek jelentősége felbecsülhetetlen. Minél több USA-polg^r érti meg a vietnami rémtettek és a katonai büdzsé közötti közvetlen összefüggést, annál hamarabb érhet véget Indokínában a háború. (KS) Kegyelmet kaptak a burgosi ha'crraitéltek Kambodzsa A kambodzsai kormány úgy döntött, hogy visszaállítja az országban kiadott napilapok és folyóiratok előzetes cenzúráját. Március 25-én. a Szihanuk megbuktatását követő napon vezették be első alkalommal az előzetes cenzúrát, de ezt augusztus végén utólagos cenzúrával váltották feL A külföldi tudósítók távirataira kezdettől fogva előzetes cenzúrát írtak elő. Az új szabályozás első áldozata a szerdán elkobzott, khmer nyelvű „Nokor Thom” című napilap volt Algéria Kedden a francia katonai jelenlét utolsó algériai bástyájára, az Orántól nem messze fekvő Bou-Sfer-i légitámaszpontra is felkúszott a zöld-fehér algériai zászló. Az erődöt az algériai néphadsereg vette birtokába. Algériában most már csak műszaki szakemberek és hadmérnökök képviselik Franciaországot az algériai—francia katonai együttműködés keretében. A Bou-Sferi támaszpont átadásával hét évvel az 1962-es eviani egyezményben előírt időpont előtt szűnt meg a francia katonai jelenlét. Az elmúlt két és fél nap feszült várakozása után született meg végül szerdán az fóti órákban a kegyelmi határozat a hat halálraítélt baszk hazafi hosszúra nyúlt perében. Hétfőn — az ítélethirdetést követően — mind a védelem, mind a vád, képviselői zártkörű tanácskozásra ültek össze, és összegezték a perrel kapcsolatos észrevételeiket Ezeket juttatták el azután — a védelem részéről, mint fellebbezést — a burgosi katonai körzet parancsnokának jogtanácsosához, aki szintén csatolta a dokumentumokhoz a maga észrevételeit, majd átnyújtotta azt a körzet katonai parancsnokának. Garcia Re- bull tábornoknak. Magasrangú katonatisztek részvételével kedden ült ösz- sze az ügyben illetékes bizottság, de a bíróság ítéletét jóváhagyó döntés csak szerdán, a kora délutáni órákban született meg. Időközben még — kedden — a spanyol kormány hat miniszterének részvételével rendkívüli minisztertanácsra ült össze a kormány, hogy megvitassa az ítélettel kapcsolatos fejleményeket. Még ugyanezen a napon’ Franco elnökletével ülést tartott a 17 tagú koronatanács is. A kabinet és a koronatanács keddi ülésével kapcsolatban a Reuter iroda szerdán jólértesült forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a résztvevők többsége a halálos ítéletek megváltoztatása mellett foglalt állást. Szerdán délután a burgosi katonai körzet parancsnokának a bírósági ítéletet jóváhagyó verdiktje után, magyar idő szerint 17.00 órakor ismét összeült Madridban a rendkívüli minisztertanács. Világszerte feszült várakozás kisérte a minisztertanács ülését, hiszen a bíróság döntését csak az államfő változtathatja meg és ha Francót nem sikerült rábírni a halálos ítéletek megváltoztatására, az elítélteket csütörtökön hajnalban kivégezték volna. A hírügynökségek nem sokkal 19.00 óra előtt jelentették, hogy Franco törölte a hat elítéltre kiszabott összesen 9 halálbüntetést és ezeket személyenként 30 évi börtönre változtatta. INDENFELÖ; RIO DE JANEIRO Emilio Garrastazu Medici •brazil elnök dekrétuma értelmében 1971. január 1-i hatállyal valamennyi brazil államban feloszlatják az egyenruhás városi rendőrséget. Feladatukat a katonai rendőrség veszi át. A régi rendőrségi testületek közül csak a közlekedési rendőrséget tartják meg. Új feladatokat kap a politikai rendőrség is, s ennek érdekében „ütőképes szervezetté” alakítják majd át. BONN A német nagyburzsoázia pártja, a Kereszténydemokrata UNIÓ, ismét „közös akciót” hajtott végre a Nemzeti Demokrata Párt neoná- ciaival. Együttműködésük színtere ezúttal Rheinland- Pfalz parlamentje volt. A CDU képviselői együtt szavaztak a neonácik parlamenti frakciójával, s így sikerült elfogadtatniuk a reakciós faiskolai törvényt, amely ellen hevesen tiltakozott az egyetemek és más felsőoktatási intézmények diáksága és előadói kara is. A törvényjavaslat vitája alatt több mint 1500 diák tüntetett ellene, a parlament épülete előtt. Pakisztán fővárosában, Karacsiban tanácskozott az iszlám országok külügyminisztereinek konferenciája, hogy a közel-keleti problémáról, ezen belül a fegyverszünet lejárta utáni helyzetről tárgyaljon. Képünk a konferencián résztvevő egyiptomi küldöttséget ábrázolja. (Telefoto — AP-MTI-KS) Karácsony második napját már családja körében töltötte Eugen Beihl, az NSZK San Sebastian-i konzulja, akit a baszk szeparatisták 25 napos fogság után szabadon bocsátottak. {Telefoto — AP-MTI-KS) ÚJDELHI Az indiai kormány szerdán a Legfelső Bíróság döntésének megfelelően visszaadta a maharadzsák privilégiumait. A kérdés azonban ezzel nem zárult le véglegesen. ha ugyanis az indiai parlament elfogadja az Indira Gandhi miniszterelnökasszony által javasolt alkot- mánvmódosítást, a kormány megfoszthatja kiváltságaitól a 278 maharadzsát, akinek az állam india függetlenné válása óta több mint 130,5 millió dollárt fizetett ki. SZANÁA A Jemei Arab Köztársaság Köztársasági Tanácsa elfogadta az ország állandó alkotmányát. BELGRAD A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés két illetékes háza jóváhagyta a kormánynak azt a javaslatát, hogy ideiglenesen, április 30-ig korlátozzák Jugoszláviában a személyi jövedelmek emelkedését. Az új törvény szerint 11 százaléknál nagyobb összeggel ebben az időszakban semmiféle jövedelmet sem szabad kiegészíteni. A törvényt indokolva Alek- szander Grlicskov, a kormány alelnöke kijelentettem „•a megszilárdítási politika végrehajtása a keresetek növelésének korlátozását is megköveteli”. A jugoszláv szakszervezetek fenntartásaikat hangoztatják a korlátozással kapcsolatosan. PÁRIZS A vietnami kérdéssel foglalkozó párizsi értekezlet szerdán 97. és ezzel utolsó idei ülésére jött össze. Xuan Thui. a VDK küldöttségének vezetője az ülés kezdete előtt újságíróknak kifejezte reményét, hogy az új esztendő közelebb hozza a vietnami békét. Gdanski ta'álkozó December 29-én Gdanskban találkozót tartottak a LEMP vajdasági bizottsága irodájának képviselői és a Vlagyimir Iljics Leninről elnevezett gdanski hajógyár párt- és gazdasági aktívái. A lelkes, őszinte légkörben lezajlott találkozón a közelmúltban történt eseményeket vitatták meg, s elemezték, melyek voltak azok az okok és indítékok, melyek az ország gazdasági helyzetével és mindenekelőtt néhány fogyasztási cikk áremelésével kapcsolatban a munkások megmozdulásaihoz vezettek. A találkozó résztvevői megvizsgálták, hogy milyen tevékenységet folytattak az események idején a vajdasági és központi hatalmi szervek — és megvitatták azokat a feladatokat, melyeket a párt és a kormány új vezetősége jelölt ki. Hangsúlyozták, a párt, a pártvezetőség és a nép közötti szoros kapcsolatok jelentőségét. A vita folyamán Karkosz- ka, a LEMP vajdasági bizottságának első titkára ismertette a vajdasági pártvezetőség álláspontját az eseményekkel kapcsolatban. A kérdésekre válaszolva, Kar- koszka kifejtette azokat a konkrét problémákat, amelyek a párt munkastílusát és káderoolitikáját érinti. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága határozatot hozott arról, hogy a jövőben sajtóközleményekben tájékoztatja a dolgozókat a társadalom széles tömegeit érintő témákról folyatott tanácskozásairól, üléseiről. A közlemény szerint a LEMP Politikai Bizottsága a Központi Bizottság december 20-i plénumát követő első ülésén a legalacsonyabb jövedelmű és sokgyermekes családok anyagi helyzetének megjavításáról tárgyalt. A Politikai Bizottság következő ülésére kedden került sor. Ezen összegezték az ország kulcsüzemeiben a legalacsonyabb jövedelmű és sokgyermekes családok, a hadirokkantak és nyugdíjasok bér, fizetés és járulék emelésére előirányzott 7 milliárd zloty felosztásáról folytatott konzultációs megbeszélések eredményeit. Megvitatták fa 1971-es népgazdasági tervben végrehajtandó módosítások irányelveit. A PB meghallgatta a belkereskedelmi miniszter tájékoztatóját a belső piaci és ellátási helyzetről. Lengyelországban az új párt és állami vezetés útmutatásainak megfelelően megkezdődtek a városi népi tanácsok ülései, amelyeknek napirendjén a lakosság élet- körülményeinek megjavítása és a jövő évi városfejlesztési feladatok szerepelnek. Ukrán jegyzék az ENSZ-hez Az Ukrán SZSZK állandó ENSZ-képviselete jegyzéket intézett az Egyesült Államok ENSZ-képviseletéhez. A jegyzék határozott tiltakozást fejez ki az úgynevezett zsidóvédelmi liga huligántámadásai ellen. December 24-én a szervezet huligán elemeinek egy csoportja megállította azt a gépkocsit, amelyben ukrán diplomaták ültek. A huligánok rugdalták és ököllel verték az autót, majd megpróbálták felfordítani. Ugyanaznap este megrongálták az ukrán képviselet egy másik gépkocsiját. Különösen felháborító, hogy az utóbbi napokban a huligánok körülvették az Ukrán SZSZK ké-"iseleté- nek épületét, szidalmazták az épületbe bemenő és kifelé tartó diplomatákat és hozzátartozóikat — hangzik a jegyzék. Az Ukrán SZSZK képviselete követeli: az illetékes amerikai hatóságok tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy hasonló ellenséges akciók ne ismétlődhessenek meg. Brandt nyilatkozata Az utóbbi időben a nyugati sajtóban napvilágot látott kommentárok szerint feszültté vált a viszony Washington és Bonn között, az NSZK keleti politikája miatt. Ezzel a .kérdéssel foglalkozott Willy Brandt nyugatnémet kancellár a Die Zeit című hetilapnak adott interjújában. A kancellár szerint sokan — az NSZK-ban és külföldön egyaránt —, akik túl gyorsnak tartják Bonn közeledését a szocialista országokhoz, elfeledkeznek arról, hogy a nyugatnémetek keleti politikája a szoros nyugati szövetségre és elkötelezettségre épül. A Stuttgarter Nachrichten című lapnak adott nyilatkozatában a kancellár nyomatékosan hangsúlyozza, szó sincs valamiféle „elsietett” keleti politikáról. A Szovjetunióval és Lengyelországgal folytatott tárgvalásokat hosszú előkészítő munka előzte meg. Á Közel-Kelet hírei A libanoni kabinet keddi ülésén úgy határozott, hogy Szaeb Szalam miniszterelnök magához kéreti a négy nagyhatalom beiruti nagykövetét és tájékoztatja őket a libanoni területek ellen intézett legutóbb izraeli agresz- szió részleteiről. A kormány döntése értelmében Beirut nem kéri a Biztonsági Tanács összehívását. JERUZSÁLEM Az izraeli knesszet (parlament) több mint hatórás vita után kedden este 77 szavazattal 27 ellenében, 9 tartózkodás mellett jóváhagyta azt a kormányhatározatot, amelynek értelmében Izrael ismét részt vesz a Jarring vezette közvetett béketárgyalásokon. New York-i diplomáciai körök úgy tudják, hogy a tárgyalások január 4-én kezdődnek. Értesülések szerint U Thant ENSZ-főtitkár szombaton fogadja közel-keleti megbízottját, Gunnar Jarrin- got. és a tárgyalások felújításának előkészítésével kapcsolatos kérdéseket beszéli meg vele. AMMAN A Bahi Ladgham volt tunéziai miniszterelnök vezette arabközi békéltető és felügye; leti bizottság a jordániai kormányhoz, illetve a Palesztinái ellenállási szervezetek központi bizottságához intézett memorandumában beszámolt a bizottság eddig végzett munkájáról. Az ammani rádió kedd esti adása szerint a dokumentum számos javaslatot is tartalmaz a jordániai politikai helyzet végleges rendezésére. JERUZSÁLEM Abba Eban izraeli külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben tartott sajtóértekezletén közölte, hogy diplomáciai úton értesítette Gunnar Jar- ringot, az ENSZ közel-keleti megbízottját arról az izraeli kormányhatározatról, melynek értelmében Tel Aviv ismét részt vesz a Jarring vezette közvetett béketárgyalásokon. Az izraeli külügyminiszter közölte, hogy felkérte Gunnar Jarringot, látogasson el a Közel-Keletre. Eban szerint hatékonvabb lenne, ha a közvetett tárgyalásokat nem az ENSZ-ben folytatnák, hanem valahol az arab—izraeli válság színhelyéhez közelebb. TRIPOLI Bumedien algériai elnöM négynapos líbiai látogatásának befejeztével szerdán haj zautazott,