Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-03 / 283. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970, december I Közlemény a berlini találkozóról Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Az Atlanti Szövetség tagjai számára bizonyos értedero- -■n nem négy. hanem csak két évszak létezik: minden esz- adőben tavasszal és télen ül össze a szervezet miniszterei­nk tanácskozása, A brüsszeli NATO-főhadiszálláson most egkezdődött konferencia formailag a szokásos téli ta- cskozás. Tartalmilag azonban fontosabbnak ígérkezik az idigi rutin-ülések legtöbbjénél. Ennek az előrejelzésnek az apja bizonyos körülmények és a legfontosabb napirendi té- íák ismerete. Az értekezlet első napján, szerdán a tizenöt tagállam zennégy hadügyminisztere ült össze; Franciaország folytat- i azt a De Gaulle tábornok által elkezdett hagyományt, ogy nem képviselteti magát a szervezet kifejezetten katonai onatkozású összejövetelein. A hadügyminiszterek két fontos témát vitattak meg Az egyik az, hogyan és milyen összeggel járuljanak hozzá az urópai tagországok a kontinensünkön állomásozó amerikai sapatok fenntartásához. Mint a TASZSZ ezzel kapcsolatos ;ommentárjábán rámutat, az amerikai csapatok állomásoz- atósa az európai feszültség egyik legfőbb forrása. A Nixon- vabinetre komoly hazai és külföldi nyomás nehezedik, hogy sokkén tse Európában tartózkodó csapatainak létszámát. A Fehér Ház ezt a lehetőséget már korábban egyértel­műen elvetette, de a döntés kongresszusi bíróinak vitorlájá­ból úgy akarja kifogni a szelet, hogy az anyagi terhek egy részét — jórészét — megpróbálja áthárítani a nyugat-európai partnerekre. Ezeknek a partnereknek a hadügyminiszterei már a ta­nácskozás hivatalos megnyitása előtt külön-megbeszélést tar­tottak Brüsszelben, amelyen ismét kikristályosodott két ko­rábban is ismert álláspont. Az egyiket Anglia képviseli és az a lényege, hogy a tagállamok külön-külön, mindenekelőtt saját haderejük növelésével járuljanak hozzá az amerikai terhek csökkentéséhez. Ez a koncepció kétségtelenül össze­függ a toryknak azzal a döntésével, hogy Londonnak meg kell kísérelnie átvenni a nyugat-európai vezetést. A másik álláspont — ezt elsősorban Bonn képviseli — amellett száll síkra, hogy a tagállamok közösen járuljanak hozzá a költsé­gekhez, többek között úgy, hogy öt esztendő alatt 420 millió dollárt adjanak a „NATO infra-struktúra megjavítására”. A jelek szerint a brit oroszlán haragos morgása ellenére ez a koncepció diadalmaskodott. Csütörtökön és pénteken ülnek össze a külügyminiszte­rek. Az ő tanácskozásukat azért kíséri különös érdeklődéssel a nemzetközi közvélemény, mert végre világos választ vár a szocialista országoknak az európai biztonsági konferenciával kapcsolatos javaslatára. A brüsszeli döntések alaposan befo­lyásolhatják a kelet—nyugati párbeszéd jövőjét. A téli ta­nácskozás közelebb hozhatja a világot a tavaszhoz — de a fagyhullámhoz is. (KS) Jordánia ellenzi az önálló palesztínai államot Grecsko Svéd­országban A svéd hadü'»’’•miniszter meghívására szerdán hiva­talos látogatásra Stockholm­ba érkezett Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere. Sven Andersson svéd had­ügyminiszter fogadta a re­pülőtéren. Kozmosz—381 A Szovjetunióban szerdán végrehajtották a soronlévő műhold-kísérletet: Föld kö­rüli pályára bocsátották a Kozmosz—381-et. A szput- nyik fedélzetén elhelyezett tudományos berendezés se­gítségével folytatják a világ­űr kutatását a régebben meghirdetett programnak megfelelően. Mexikó Luis Echeverria Alvarez, az új mexikói köztársasági elnök ünnepélyes beiktatása után üzenetet intézett az or­szág népéhez és ebben ki­fejtette kormányának prog­ramját. Az elnök elismerte, hogy Mexikóban gazdasági ne­hézségek vannak és ezeknek alapvető oka, hogy „a gaz­dagság egyesek kezében összpontosul, mások pedig szegények”. Az elnök állást foglalt a jövedelmek „igaz­ságos elosztása” mellett, sür­gette a munka termelékeny­ségének emelését és a fog­lalkoztatottság növelését. Megígérte, hogy adórefor­mot hajtanak végre, amely­nek célja az állami tőkebe­fektetések további kiszélesí­tése. Ezenkívül oktatási re­formot is kilátásba helyezett. ígéretet tett „a parasztság helyzetének megjavítására”, a mezőgazdaság céljára for­dított pénzeszközök növelé­sére. Sürgette továbbá a kül­kereskedelem fejlesztését. Echeverria Alvarez állást foglalt amellett, hogy Me­xikó fejlessze és erősítse kapcsolatait a világ összes országával. Kolera Afrikában Az Egészségügyi Világszer­vezet brazzaville-i irodája szerdán az alábbi összesített adatokat közölte az afrikai kontinensen augusztus 28-tól november 25-ig észlelt kole­raesetekről: Guinea — 2000 megbete­gedés (60 haláleset). Ghana 2 megbetegedés (1 halott). Sierra Leone — 16 megbete­gedés (1 halott). Libéria — 30 megbeteeedés (haláleset nincs)- Elefántcsontpart — 141 megbetegedés (37 halott). Mali Köztársaság — 31 meg­betegedés (4 halott). Togo — 7 megbetegedés (1 halott). Afrikában a fenti időszak­ban összesen 2823 koleraeset fordult elő. A megbetegedet­tek közül 104-en haltak meg. Hasszán trónörökös, Husz­szein király öccse szerdán a jordániai parlament ülés­szakának kezdetén mondott beszédében hangoztatta, hogy Jordánia elsődleges célja továbbra is az 1967- es háborúban Izrael által elrabolt arab területek fel­szabadítása. A trónörökös elutasította az úgynevezett önálló pa­lesztínai állam létrehozására vonatkozó terveket. A trónörökös beszédét a közel-keleti körúton levő Husszein király nevében mondotta. A William Calley ameri­kai főhadnagy ügyében fo­lyó Fort Benning-i hadbíró- sági perben kedden az egyik tanú elmondta, látta, hogy a főhadnagy többször bele­lőtt 1968. március 16-án a dél-vietnami My Lai falu­ban összeterelt tömegbe. Mint mondotta, nem tudja hányán voltak, de csupa gyereket, asszonyt és öreg­embert látott, a tanú a 22 éves Robert Maples az ala­kulat géppuskása volt és amikor Calley felszólította, hogy lőjjön, ő is, megtagad­ta a parancsot. Maples volt Szerdán délelőtt a Brüsz- szel melletti NATO főhadi­szálláson megkezdődött a NATO-tanács háromnapos évvégi ülésszaka. Az első napon szerdán hadügymi­niszterek tanácskoztak, első­sorban a katonai terhek új­rafelosztásáról. A washingto­ni kormány arra hivatkozva Kedden késő este ismeret­len személyek elrabolták Eugen Beihlt, Nyugat-Né- metország San Sebastian-i főkonzulját. A hírt szerdán reggel a bonni külügymi­nisztérium a madridi ható­ságoktól kapott tájékoztatás alapján megerősítette. Az 59 éves diplomatát ak­kor ejtették fogságba, ami­kor a konzulátusról hazaér­kezve gépkocsiját a villájá­hoz tartozó garázsba vitte. A ház egyik alkalmazott­ja látta, amikor féltizenegy tájban Beihl behajtott a garázsba, majd néhány perc­cel később ismét elhagyta a garázst, de akkor kocsijában már több férfi ült. Mercéde­szét követte egy másik pi­ros színű gépkocsi, amely korábban a ház közelében parkolt. Egy francia földön műkö­dő baszk szervezet szerdán délben bejelentette: üzenetet kapott spanyolországi test­vérszervezetétől. az ETA-tól. hogy Beihl nyugatnémet fő­konzul az ő kezükben van. A franciaországi csoport, az Anai-Artea („Testvérek Között”) most nyilvánosság­ra hozta ezt az üzenetet. Eszerint a főkonzul élete an­nak a 16 baszk nacionalis­tának a sorsától függ, akiket Husszein király szerdán Kairóban kétórás tanácsko­zást folytatott Anvar Szadat egyiptomi elnökkel. Hivata­los források szerint Husszein elmondotta: kormánya igyekszik megvalósítani a palesztínai ellenállókkal kö­tött megállapodások előírá­sait, majd hangsúlyozta “Egyiptom és Jordánia együttműködésének fontos­ságát. A két fél ezenkívül meg­vitatta a Szíriát, Irakot és Jordániát magában foglaló keleti front megerősítésének módját. az első az eddig kihallgatott tanúk közül, aki a bíróság előtt jelentette ki, hogy lát­ta, amint Calley fegyverét használta a vietnami pa­rasztok ellen. Washingtonban kedden hat háborús veterán — az amerikai hadsereg Dél- Vietnamot megjárt, leszerelt katonái — tettek olyan nyi­latkozatot, amelyből egyér­telműen kiviláglik, hogy pol­gári személyek lemészárlása Dél-Vietnamban az amerikai hadvezetőség hivatalos poli­tikája volt. sürgette ennek a kérdésnek napirendre tűzését, hogy a kongresszus csak akkor fog hozzájárulni az amerikai csa­patok változatlan létszámban való Európában tartásához, ha az európai partnerek mélyebben benyúlnak zse­bükbe. a spanyolországi Burgosban állítanak bíróság elé. A franciaországi csoport az üzenet nyilvánosságra ho­zásakor kiegészítésképpen hozzáfűzte, hogy felkérte a testvérszervezetet: kímélje meg a nyugatnémet főkon­zul életét, de ezzel kapcso­latban nem kapott választ. Az „Anai-Artea” felajánlja, hogy emberiességi okokból kiindulva, közvetíteni fog az érdekelt felek között. Szerdán délben összeült a spanyol kormány szűkebb kabinetülése, hogy megvi­tassa a San Sebastian-i nyu­gatnémet főkonzul elrablása következtében előállott hely­zetet. Schel, nyugatnémet külügy­miniszter szerdán reggel a még Bonnban tartózkodó Gregorio Lopez Bravo spa­nyol külügyminiszterrel tár­gyalt az emberrablási ügyről. Scheel sajtószóvivője a ta­lálkozó után kiielentette. hogv az NS7K kormánya minden tőle telhetőt el fog követni a konzul mielőbbi SZ^V»P'^nr»f)r»r»c;5*ác:ának' közlésére. Beihl elrablása ..úiabb S7''mn*émáia a világ­szerte fokozódó erőszaknak” — jelentette ki a szóvivő. A főként baszkok által lakott GuiDuzcoa tartomány­ban, ahol San Sebastian vanj Indokína Dél-Vietnamban a népi felszabadító erők tüzérsége kedden éjjel és szerda dél­előtt újabb támadás-soroza­tot hajtott végre. A legje­lentősebb célpont a Saigon­tól 300 kilométerrel északra fekvő Cam Rarh öbölbeli amerikai légitámaszpont volt. A saigoni amerikai parancs­nokság által elrendelt hír­zárlat következtében nem derült ki, hogy a támasz­pont területére hány löve­dék csapódott be, de a pa­rancsnokság szóvivője annyit elismert, hogy több ameri­kai katona életét vesztette. A dél-vietnami kormány­csapatok kísérletet tesznek az ország legdélibb részében fekvő U Minh őserdő vidé­kének visszahódítására. Ez a terület évek óta a felszaba- dítási front ellenőrzése alatt áll. A kormánycsapatok előtt a terepet B—52-es nehéz­bombázók tisztítják meg. PHNOM PENH A kambodzsai kormány­csapatok kísérletet tettek ar­ra, hogy a kedden vissza­szerzett Prek Kdam-i révát­kelőhelyről kiindulva vissza­szorítsák a népi erőket a környező területekről is. A kormánycsapatok az AP je­lentése szerint heves ellen­állásba ütköztek. A népi erők változatlanul elszigete­lik a fővárostól a kambod­zsai kormánycsapatok mint­egy 50 zászlóalját. Kompong Som, az ország egyetlen mélytengeri kikötő­je közelében is kiújultak szerdán a harcok. gyakorlatilag bevezették a rendkívüli állapotot. A tar­tományi rendőrség egyéb­ként azt állítja, hogy a dip lomata-elrablás nem volt teljesen váratlan. A San Se- bastianban akkreditált 40 külföldi konzult állítólag fi­gyelmeztették. hogy óvakod­janak az ETA szeparatista szervezet részéről várható akcióktól, a külföldi diplo­maták azonban, mint egy rendőrtiszt elpanaszo’ta, úgy látszik nem vették tekintet­be ezt a figyelmeztetést. • * • Az ETA baszk szeparatista szervezet, amelyet kapcsolat­ba hoznak a San Sebastian-i nyugatnémet konzul elrablá­sával, nemzetiségi önállóság­ra és függetlenségre törek­vő mozgalom. Illegalitásban dolgozik, cél­ja független baszk állam lé­tesítése. amely egyesíti a négy spanyol (Alava. Gui- puzcoa. Vizcava és Navarra), valamint a három francia baszk tartományt. A szer­vezet a hatvanas évtized ele­jén alakult a több évtizede létező baszk nacionalista mozgalom egyik baloldali irányzatából. 1970. december 2-án Ber­linben ülésezett a Varsói Szerződés tagországainak po­litikai tanácskozó testületé. Az ülésen részt vettek: A Bolgár Népköztársaság részéről: Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára, a Miniszterta­nács elnöke, Sztanko Todo- rov, a BKP PB tagja, a KB titkára, Ivan Basev, a BKP KB tagja, külügyminiszter. A Magyar Népköztársaság részéről: Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Fock Jenő, az MSZMP PB tagja, 'a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány el­nöke, Komócsin Zoltán, az MSZMP PB tagja, a KB tit­kára, Péter János, a KB tag­ja, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere; A Német Demokratikus Köztársaság részéről: Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt KB első titkára, a Német Demokratikus köz­társaság Államtanácsának el­nöke, Willi Stoph, az NSZEP KB PB tagja, az NDK Mi­nisztertanácsának elnöke, Erich Honecker, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára, Hermann Axen, az NSZEP KB PB póttagja a KB titká­ra, Otto Winzer, az NSZEP KB tagja, az NDK külügy­minisztere; A Lengyel Népköztársaság részéről: Wladyslaw Gomul- ka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára, Józef Cyrankiewicz, a LEMP PB tagja, a Lengyel Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke, Zénón Kliszko, a LEMP PB tagja, Stefan Jedrychowski, a LEMP PB tagja, külügymi­niszter; A Román Szocialista Köz­társaság részéről: Nicolae Ceausescu, a Román Kom­munista Párt főtitkára, az TEHERAN Az iráni szenátus jóvá­hagyta a gépeltérítések ügyé­ben benyújtott törvényter­vezetet, amely szerint „a repülőgépek erőszakos eltérí­tését katonai törvényszékre tartozó bűnténynek tekin­tik”. Az új törvénytervezet — mint a Kayhan Internatio­nal című lap közli — halál- büntetést helyez kilátásba súlyosabb esetekben. SYDNEY VI. Pál pápa Sydneyben fogadta a sajtó képviselőit. Az újságírókhoz intézett be­szédében méltatta a sajtó kiemelkedő szerepét. Mintegy 25 főnyi protes­táns csoport szerdán tilta­kozó gyűlést szervezett a pápa ausztráliai látogatása ellen. BONN A Német Kommunista Páli; élesen elítéli azt a de­monstratív ülést, melyet a Bundestag CDU/CSU parla­menti csoportja tartott Nyu- gat-Berlinben, abban a vá­rosban, amely nem tartozik az NSZK-hoz. PÁRIZS A két nagy francia szak- szervezeti központ, a CGT és a CFDT képviselői keddi találkozójuk után kiadott közös nyilatkozatuk szerint úgy határoztak, hogy egyesí­tik erőiket a munkások anyagi helyzetének javítá­sáért folytatott harcba MONTEVIDEO Négy „Tupamaros” gerilla kedd este az utóbbi hónapok­ban immár másodszor inté­zett itt támadást az ameri­kai távíró és telefontársaság montevideói irodája ellen. Bár emberéletben nem esett kár, a robbanások erősen megrongálták az épületet. EUGENE Egymás után több dina- mitrobbanás történt kedden este az Oregon-állambeli Eugene város egyetemének központi épületében. Az anyagi károkat tízezer dol­lárra becsülik, személyi sé« Államtanács elnöke, Hie Ver­dét, az RKP Végrehajtó Bi­zottságának és állandó el­nökségének tagja, a Minisz­tertanács elnökének első he­lyettese, Paul Niculescu-Mi- zil, az RKP Végrehajtó Bi­zottságának és állandó el­nökségének tagja, a KB tit­kára, Corneliu Manescu, az RKP KB tagja, külügymi­niszter; A Szovjetunió részéről: Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára, Alekszej Koszigin, az SZKP PB tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke, Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára. Andrej Gromiko, az SZKP KB tag­ja, külüffvminiszter: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság részéről Gustáv Husák, a Csehszlovák Kom­munista Párt KB első titká­ra, Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tag­ja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke, Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára, Jan Marko, a CSKP KB tagja, külügymi­niszter, Milan Klusak kül­ügyminiszterhelyettes. A tanácskozás résztvevői megtárgyalták az alábbi kér­déseket: — A biztonság megszilár­dítása és a békés együttmű­ködés fejlesztése Európában, — az indokínai helyzet éleződése, — a közel-keleti helyzet, — a Guineái Köztársaság elleni kolonialista agresszió. A felsorolt kérdésekben elfogadott dokumentumokat később hozzák nyilvános­ságra. A politikai tanácskozó tes­tület ülése a barátság, a test­véri együttműködés légköré­ben, a résztvevők teljes egyetértése jegyében folyt le. Berlin, 1970, december 2. rülés nem történt. Az egye­temen már októberben is volt egy súlyos bombame­rénylet, de a tetteseket nem sikerült elfogni. VALPARAISO Valparaiso chilei város polgármestere közölte, hogy Salvador Allende elnök ja- njiár folyamán ebbe a san- tíagotól mintegy száz kilo­méterre fekvő tartományi központba helyezi át az el­nöki hivatalt. Az intézkedés célja az ország kormányá­nak decentralizálása. Valpa­raiso egyébként Vina Del Mar luxusnyaralóhely köze­lében fekszik, ahol az elnök nyári palotája van. GENF A Nemzetközi Légiforgal­mi Társulás (IATA) kötelé­kébe tartozó mintegy 60 lé­giforgalmi társulás képvise­lői Genfben megkezdték de­cember 19-ig tartó tanácsko­zásukat az európai, közel- keleti és afrikai repülőjára­tokon végrehajtandó 6—10 százalékig terjedő menet­díj emelésekről. OTTAVA A kanadai képviselőház kedden jóváhagyta a kor­mány törvényjavaslatát. — amelynek az a célja, hogy a québeci emberrablások u*án bevezetett rendsívüli álla­potot ideiglenes biztonsági intézkedésekkel cserélje feL A tervezetet, amely egyebek között törvényen kívül he­lyezi a québeci felszabadí­tás! front nevű terrorszerve­zetet, s öt év börtönbünte­tést helyez kilátásba tagjai számára, most a szenátus elé terjesztik. SAN FRANCISCO Háromezerötszázan tüntet­tek Ky saigoni alelnök sze,- mélye és az Egyesült Álla­mok vietnami agressziója el­len kedden este San Francis­cóban. amikor Ky a város egyik szállodájában beszédet mondott. A tüntetŐK ellen kivezényelt rendőrök durva beavatkozása következtében többen megsebesültek, 34 személyt a rendőrség őri­zetbe vett. . J NATO tanácskozás Konzulrablás Spanyolországban Vádol a géppuskás MINDENFELŐL i \

Next

/
Oldalképek
Tartalom