Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-02 / 282. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉTLAP 1970. december 2. Úttörő birkózók válogató versenye Jászapátiban került megrendezésre a megyéi úttörő birkózó válogató verseny. Ennek keretében jelölték ki azokat a tehetséges fiatalokat, akik december 13-án a Debrecenben sorrakerülő terület; 'úttörő bajnokságon képviselik megyénk, egyesületük és iskolájuk színeit. Összesen negyvennégy úttörő küzdött a továbbjutásért. Legnagyobb küzdelem a 35 kilogrammos súlycsoportban volt. A jászberényi Molnár Béla, a jászapáti Tajti István és a törökszentmiklósi Tóth Lajos nagy harcot vívott egymással. A három versenyző körbeverte egymást, végül á legkevesebb hibaponttal rendelkező Molnár lett az első. Jó teljesítményt nyújtott még a karcagi Tukacs Vendel és a szép stílusban birkózó jászapáti korsós Miklós. Sajnálatos, Alapos előkészítő munka előzi meg az ifjúsági törvény megalkotását. A tv- nézők sok százezres tábora előtt lezajlott színvonalas vetélkedők, a napilapokban közzétett számtalan javaslat arra enged következtetni, hogy társadalmi méretű megmozdulást váltott ki a törvény előkészítése. A javaslatok széles skálája, a különböző nézetek egyeztetése nehéz feladat elé állítja a törvény megfogalmazóit. Az ifjúság szocialista szellemű nevelése, a tanulás, a munka, a család, a szabadidő, a kultúra, az ezekkel kapcsolatos számtalan részkérdés egységbe foglalása, a párt ifjúságpolitikai határozatában foglalt elvek gyakorlati megvalósítása elmélyült munkát, széles körű demokratizmust igényel. A sportvezetők, a sporttal foglalkozó társadalmi aktívák ezrei is várakozással tekintenek a törvény tárgyalása elé. Jogos ez a várakozás, hiszen az ifjúságról törvényt alkotni — megítélésünk szerint — csak úgy lehet, ha a testi nevelés kérdését egyenrangúan kezeljük a többi nevelési területtel. Az ifjúság nevelése, személyiségformálása csak a szellemi és testi nevelés összhangjának érvényre juttatásával valósulhat meg. Azt kívánjuk, hogy harmonikusan, sokoldalúan fejlett, egészséges fiatalok lépjenek a felnőttek örökébe, akik képesek a rájuk váró feladatokat önmaguk és a társadalom érdekében megoldani. Ez a célkitűzés csakis akkor valósulhat meg, ha a nevelés összes tényezője egy irányba fejti ki hatását és nem húz merev határvonalat az egyes tevékenységi körök közé. A testi nevelés nemcsak a testi képességek fejlesztéséhez, a fizikai felFarkas bronzérmes hogy Túrkevéről egyetlen versenyző sem jelent meg. Részletes eredmények, zárójelben az indulók száma. 35 kg. (7): 1. Molnár (Jászberény), 2. Tajti (Jászapáti). 38 kg. (8): 1. Katona (Török- szentmiklós), 2. Csinder (Tm.). 41 kg. (6): 1. Tukacs (Karcag). 2. Vérségi (Jb.). 45 kg. (5): 1. Pethő N. (Jb.). 2. Völgyi (Jb.). 49 kg. (4): 1. Korsós (Jászapáti), 2. Sáros (Tm.). 53 kg. (5): 1. Csöndé (Tm.), 2. Bagi (Jb.). 58 kg. (6): l.Nagy J. (Tm.). 2. Cs. Szabó (K). 63 kg. (1) : Pethő (K). Nehézsúly (2): 1. Horti (Jb.), 2. Nagy J. (Tm.). A felsorolt versenyzők jogosultak a területi bajnokságon való indulásra. Budapesten rendezték meg a Magyar Népköztársaság 1970. évi kötött- és szabadfogású serdülő birkózó bajnokkészítéshez járul hozzá, hanem sajátos lehetőségei folytán az egész személyiség ki- bontakoztátását is segíti. A fiatalság szemszögéből nézve a testnevelés és sport a szabadidő eltöltésének egyik eszköze. A sportolással pozitív érzelmi motivációk, a mozgás iránti vágy mind több fiatalt vonz. Az indítóok különböző lehet, de tény, hogy akár egészségügyi meggondolásokból, akár egyszerűen szórakozásból vagy az élsport eredményeinek elérését kívánva sportol valaki, csak színvonalban és célkitűzésben van különbség. Ezért minden fiatal számára biztosítani kell a testedzési és sportolási lehetőségeket. Ez nagyon komoly feladat, s nem lehet leszűkíteni egyetlen szervezet hatáskörére. Mivel az ifjúság testnevelése és sportja társadalmi és egyéni érdek is, a felelősség is a társadalmat illeti ebben a kérdésben. Nem lehet senki számára közömbös, hogy megfelelő feltételek biztosításával minél több fiatal vehessen részt a testnevelés és sport különböző formáiban. Ehhez céltudatos tevékenységre van szükség, minden olyan állami, társadalmi és gazdasági szerv hozzájárulásával, amelyek az ifjúság testnevelését és sportját elősegíthetik. Az ifjúsági törvény ehhez segíséget nyújthat azáltal, hogy kötelező érvényűvé teszi az ifjúság testnevelésével és sportjával való törődést. Elsősorban három olyan fő terület problémáit kellene érinteni, melyek döntő ielentőségűek a testi nevelés szempontjából. Ezek: az iskola, a munkahely, a lakóterület. Ezek a területek alkalmasak arra, hogy a fiatalok testi nevelését a megfelelő feltételek létrehozásával megoldhassák. m—r ságát. A kötöttfogásúak a BVSC tornatermében, a sza- badfogásúak a Sportcsarnokban mérték össze tudásukat. A Szolnok; MÁV kötöttfogásban két versenyzőt indított. A legjobb eredményt az 53 kg-ban induló Farkas Béla érte el. Súlycsoportjában három pontozásos és egy tusgyűzelmet aratott, egy pontozásos vereséget szenvedett és végül a tizenkét induló közül bronzérmet szerzett. A másik induló, Horváth Zoltán egy győzelemmel és két veréséggel a selejtezőben kiesett. A Vasas országos minősítő versenyén is két birkózó indult a Szolnoki MÁV-ból. Bagi László a 62 kg-os súlycsoportban, Balogh István a 03 kg-os súlycsoportban egyaránt két győzelmet ért el és két vereséget szenvedett és ezzel mindketten a negyedik helyen végeztek. Jobb volt az ITWi A megyei középfokú iskolák labdarúgó bajnokságában döntőbe jutott két csapat, a 605 ITSK és a Varga Katalin Gimnázium tegnap délután a Tiszaligetben Mihályi játékvezetése mellett játszotta első mérkőzését. Az első húsz percben a tervszerűbben játszó ITSK fölénybe került és ez gólokban is kifejezésre jutott. Magvar tíz perc alatt kétszer talált a kapuba, a 40. percben pedig Bíró szép egyéni alakítás után volt eredményes és a félidő 3:0-ás ITSK vezetéssel zárult. Szünet után tíz percig nagy fölényben játszott a Varga Katalin Gimnázium, de egy ellentámadás során Kelemen tovább növelte az ITSK elő- yét. Változatos játék után Dósa állította be az 5:0-ás végeredményt A megyei úszószövetség hosszút ávú versenye Vasárnap a Damjanich nyi- nyitott uszodájában rendezte meg a megyei úszószövetség a hosszútávú úszóversenyét, Eredmények. Leányok. 1500 m ifjúsági gyors: 1. Bálint 22:40,6. Serdülők: 1. Győri 22:10,8, 2. Somogyvári 25:42,6, 3. Ulveczki 32:57,4. Gyermek: 1. Bencze 25,31, 2. Győri 27,47. 3. Király 34:06,8. Delfin: 1. Szaniszló 29:11, 2. Leveles 29,12. Fiúk 800 m felnőtt: 1. Dombi 11,31, ifjúsági: 1. Varga 10:16,3, 2. Bánki 10:22,5. 3. Dombi 10:25,5. Serdülő: 1. Kató 11,37, 2. Bükkösi 12,16, 3. Rideg 12:18,7. Gyermek: 1. Tóth I. 12:01,4, 2. Nagy Z. 12:30,3, 3. Bors 13:25,5. Delfin: 1. Lengyel 14:24,8, 2. Tóth 14:43,4, 3. Vadas 15:22,8. Béka: 1. Bors 15,07. Bozsó Eredmények Visszavágó mérkőzést játszottak a szolnoki járás és Kunszentmárton járás sakkozói. A kunszentmártoni gimnáziumban sorrakerült mérkőzésre mindkét csapat erősített. Ez a szolnoki járásnak sikerült jobban, mert 7,5:4,5 arányban győzött. Részletes eredmények: Busi J.—Paulovits 1:0, Szelindi—Hernek 0,5:0,5, Cseuz V.—Kiss 1:0, Blaskó—Vlaszák 1:0, Balogh—Szabó 1:0, Cseuz A.—Kosaras 0,5:0,5, Kiss L.— dr. Görög 0:1, Busi F.—dr. Séra 0,5:0,5, Vékony—Selme- czi 1:0, Korin—Fehér 0:1, Seres—Kardos 0:1, Csurgó— Karpf 1:0. • « » Röplabdában sem sikerült. Befejeződött a megyei bajnokok osztályozó mérkőzései az NB II-be jutásért. A Szolnok megyét képviselő Szolnoki Dózsa férfi és Szolnoki MTE női csapata a debreceni csoportban szerepelt. A Dózsa az első fordulóban Nyári és a sérült Fógel nélkül állt ki. Szoros küzdelemben a Kazincbarcikától és a Szegedtől egyaránt 3:2 arányban szenvedett veresgéget. A második fordulóban már teljes csapattal játszott a Dózsa és Kazincbarcika, Szeged, valamint Békéscsaba ellen egyaránt 3:0-ra győzött. Ezt a fordulót biztosan nyerte, de az első fordulóban szerzett hátrányát már nem tudta behozni. Csoportjában a második helyen végzett Kazincbarcika mögött és nem került fel az NB íl-be. Nőknél a Szolnoki MTE végig alárendelt szerepet játszott, vereséget szpnvedett , valamennyi résztvevőtől és csoportjában az utolsó helyen végzett. • « * Tollaslabda NB I: Kilián FSE—BSE 7:4. Élénk sakkélet Jászberényben Az év utolsó felnőtt tömegversenyére készülnek a jászberényi sakkozók. December 6-án hagyományosan itt kerül sorra a megyei egyéni és csapat villámbajnokság. Ezt megelőzően az alábbi elő- versenyek voltak. Vasas háziverseny. Tizenhárom induló közül: 1. Bujdosó, 2. Puskás, 3. Oros, 4. Székely, 5. Farkas, 6. Gömöri. Lehel háziverseny. A versenyen 14 résztvevő, közül 1. Pótári 11,5, 2. dr. Horgosi 11, 3. Kasnya 10, 4. Farkasdy 9,5, 5. Papp M. 8,5, 6. Túri 8 pont. Jászberény város villámcsapat bajnoksága. 1. Vasas I. 43, 2. Lehel I. 39, 3. Lehel II. 26, 4. Vasas II. 11 pont. Jászberény város egyéni villámbajnoksága. 1. Puskás 13,5 (Vasas), 2. Bujdosó 12,5 (Vasas), 3. Pótári 12 (Lehel), 4. dr. Horgosi 11,5 (Lehel), 5. Papp M. 10 (Lehel), 6. Kocs- már 9,5 (Vasas). Készül az ifjúsági törvény Hegjelent a földgázzal működő hidroterm! A FÉG, FEGYVER ÉS GÁZKÉSZÜLÉK GYÁR már megkezdte a földgáz üzemű HIDROTERM fűtőberendezés szállítását. Ezt a korszerű fűtőberendezést a VASÉRT hozza forgalomba. A HIDROTERM fűtőberendezés kitűnő hatásfokú, kis helyen (elfér, üzembiztos és automatikus rendszerű, a jelenleg alkalmazott módok közül a leggazdaságosabban fűt bárrá ilyen szabadon álló vagy beépített — körülbelül 300—350 légköbméter térfogatú lakást KÉNYELMES — TISZTA — BIZTONSÁGOS! Névleges hőteljesítménye: 18 000 kal/óra. Fogyasztói ára: 8650.— Ft A földgázzal működő HIDROTERM készüléket a viszonteladóknak raktárról — azonnal szállítja — a VASÉRT, Budapest. V., Pesti Barnabás u. 4. sz. — Magánvásárlók megvásárolhatják a VASÉRT 6. sz. boltjában. Budapest. V.. Pesti Barnabás u. 4. szám alatt. A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÄLLALAT azonnali belépésre keres kőműves, — tetőfedő, — ács-állványozó. — szobafestő mázoló, — épületasztalos, — épületlakatos. — épületbádogos, — víz-gázszerelő, — központi fűtésszerelő, gépszerelő, — vasesztergályos, — vasbetonszerelő szakmunkásokat valamint építőipari betanított és segédmunkásokat FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: szakmanélküli férfi munkaerőket: vasúti pályajavítási és építési munkára, női munkaerőket: pályatakarítási munkára. Bérezés: a kollektív szerződés szerint! Felvétel: Budapest. VII., Kertész u. 16. szám. BKV A Kunszentmártoni Járási Művelődési Központ pályázatot hirdet Nysa művelődési autó vezető állás betöltésére, 1971. január 1-től. Fizetés a kollektív szerint. Hivatásos jogosítvány szükséges. Kedvezményes étkezést biztosítunk. Pályázatokat írásban kérünk fenti címre. Gyakorlott gépkocsivezetőt keresünk. Mérésügyi Hivatal. Szolnok, Ady u. 117 b. Adatfeldolgozó Központunk, — Szolnok, Liget u. 36., azonnali belépéssel felvesz női munkaerőt raktár kisegítő munka- dés szerint. Jelentkezni lehet a dés szerint. Jelenetkezni lehet a pénzügyi osztályon. Fűtőt felveszünk állandó munkára, azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. MÉH Vállalat. Szolnok, Mártírok útja 9. szám. A Gázértékesítővel szemben lévő telepünkre férfi, vagy női éjjeliőröket azonnal felveszünk, lehet nyugdíjas is. ÜVEGÉRT Vállalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 32. szám. KPM Közúti Igazgatósága Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. szám, felvételre keres építésztechnikust, műszaki ellenőri teendők ellátására. Továbbá anyagkönyvelőt és raktárkezelőt. (A raktárkezelő gépjárműalkatrész ismerettel rendelkezzen). Jelentkezés a fenti címen. A Tüdőkórbáz felvételre keres két vizsgázott kazánfűtőt. Felveszünk még segédmunkásokat és takarítónőket is. Jelentkezés a személyügyi előadónál. Szolnok, Vöröscsillag u. 32. A Tisza Cipőgyár azonnali felvételre keres női-férfi szakmunkásokat és segédmunkásokat, gyors- és gépíróuőket, üzemi koryhára nagy gyakorlattal rendelkező férfi szakácsot. Érdeklődni lehet: Tisza Cipőgyár Martfű, személyzeti osztály. „Fémmunkás’* Vállalat, Angyalföldi Gyár Budapest, XIII., Frangepán u. 7—11. Felvesz: lakatosokat (épület- és gépszer- száni és általános), asztalosokat, betanított munkásokat, női és férfi segédmunkásokat, darukötözőket, fűtőket, alacsonynyomású kazánokhoz, portásokat, éjjeliőröket, nyugdíjasokat minden fizikai munkakörbe. Szolnoki Háziipari Szövetkezet felvételre keres varrónőket két- műszakos munkára. Bedolgozó vasalónőket azonnali felvételiéi. Jelentkezni lehet: Szolnok, Magyar u. 14. sz. alatti üzemházunkban. . Gépésztechnikust, TMK gyakorlattal motorszerelőt, lakatost, járművillamossági szerelőt felveszünk. Címünk: KEVIÉP Vállalat 4. sz. főépítésvezetősége. Szolnok, Schönherz Z. u. 7/a. — (MTE sportpályánál.) Kohászati Alapaanyagellátó Vállalat, Szolnok, Mártírok útja — a/.onaii belépéssel felvesz teher- gépkocsivezetőt. Az A FIT XVII. sz. Autójavító Vállalat szolnoki üzeme felvesz autószerelőket és szervizmestert, raktárost és fűtőt. Szervizmes- tcrnél követelmény: gépkocsivezetői jogosítvány és munka- szervezésben való jártasság. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az üzem telephelyén. Szolnok, Százados <út. Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót azonnal alkalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Tsz Szövetség Tervező Irodájánál. Szolnok, Dózsa Gy. u. 8. Szolnok megyei GFV Központi Javító Műhelye — felvesz Dutra rakodógép vezetőt. Két kőművest, három építőipari segédmunkást. Heti 44 órás munkahét. Külszolgálatos munkakör. Bér megegyezés szerint. Jelentkezési cím: Törökszentmik- lós, Bethlen Gábor u. 45—49. MÁV Budapesti Igazgatóság felvételre keres férfi és női munkaerőt: kocsirendező, váltókezelő, sarus, vouatfékező, jegyvizsgáló, építőipari szak-, betanított és segédmunkás, pályamunkás és kocsitisztító munkakörökbe. Várjuk a 17 életévet betöltött fiatal érettségizett és 8 általános iskolát végzett fiúk és lányok jelenkezését is forgalmi szolgálattevő gyakornoki, személy pénztárosi, rak tárnoki, jegyvizsgálói munkakörökbe, — valamint vasipari szaktechnikusokat, mozdonyvezető gyakornoki, vasúti járműjavítói, építész technikusokat építőipari, híradástechnikai szaktechnikusokat, műszerészeket távközlési munkakörökbe. Jelentkezni lehet: személyesen a lakóhelyhez legközelebb eső nagyobb állomásfőnökségeken, pályafenntartási főnökségeken, fűtőházfö- nökségeken, pályamestereknél, távközlőmesteri, illetve blokk- mesteri szakaszokon, budapesti pályaudvarokra való Jelentkezés esetén a MÁV Budapesti Igazgatóság Központi Munkaerő Felvételi Irodán, Budapest, Keleti pályaudvaron. Lányokat 15 év felett fonó, szövő átképzősként, férfiakat festődébe és kikészftőbe betanított munkásként, valamint lakatost, villanyszerelőt, csőszerelőt, bádogost és tetőfedőt felveszünk. — Levélben! jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. — Üjpesti Gvapfúszövőgyár, Budapest, 1V„: Berni út I. Azonnal! belépéssel alkalmaink gépkocsivezetőket. Fizetés gyakorlati időtől függően, megegyezés szerint. 5 napos munkahét. Jelentkezni lehet személyesen: Allatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat, Szolnok, Tószegi út. © INGATLAN: KERTVÁROSBAN 165 n-Öl, Rákóczifal- ván 200 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Szolnok, Üjszászi út 28. Ádám József. ELADÓ házhely Budapest határától 4 km-re. — Műút és vasút mellett. — Gyömrő belterületén. 1100 n-öl építésre, kertészetre kiválóan alkalmas. — Leveleket Jászberény Pf. 18. OTP családi ház elköltözés miatt sürgősen eladó. Alesi u. 4. Szolnok. RÁKOCZIFALVA, Hunyadi út 15. sz. alatt lévő magán pékség — 2 szoba konyha, kamra, üzlethelyiség mellék- épületekkel azonnal beköltözhetően eladó. Hegedűs pékmester. ADÁS-VÉTEL: KÜLÖNLEGES — Új pianínó könnyítéssel eladó. Szolnok, Táncsics a. 7. GÉPJÁRMŰ: 1200-as Volkswagen eladó fizetési köny- nyítéssel is. — Üj- szász, Erkel F. u. 49. szám. 353-as WARTBURG de Luxe fehér, garázsban tartott, igen jó állapotban elsőkézből eladó. Szé- csényl László, Martfű, Vöröshadsereg u. 7. szám. VÉG VÉS: GARÁZS olcsón kiadó. Szolnok, Tisza Antal u. 12. Hasz- nosnénál. TISZAMENTI VEGYIMŰVEK SZOLNOK, felvételre keres villanyszerelő, nehézgépkezelő szakmunkásokat,, férfi és és női segédmunkásokat, valamint gyors- és gépírót. Bérezés megegyezés szerint. 5 napos munkahét. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügvi osztályán Szolnok, Tószegi út.