Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-02 / 282. szám

1970. december 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASÖINK Soron kívül — határidőre! A Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Válla­lata az MSZMP X. kongresz- szusa tiszteletére felajánlot­ta, hogy belvizes lakóházain­kat soron kívül — november 23-ra — felépíti. A vállalást határidőre teljesítették; a műszaki átadás megtörtént, mi pedig beköltözhettünk szép új lakásainkba. Értük érdemes volts i A szorgalmas, odaadó mun­káért ezúton is köszönetün- ket fejezzük ki az ÉPSZER kolektívájának: Oláh István műszaki vezetőnek, Vankó János kőműves- és Oláh Ká­roly ács-brigádjának. $ Tatár János Vattai Gyula Kisújszállás November 22-én, vasárnap délelőtt lakásomon úttörők kerestek fel —a Ságvári körúti iskola diákjai —, akik vál­lalták, hogy segítséget nyújtanak az idős veteránoknak. Ök a mi gyermekeink. A munkásosztály hálás, segítőkész ifjúsága, akik a hívó szóra sokszor erejüket meghaladó tár­sadalmi munkát vállalnak, s példamutatóan helytálnak. Ez az ifjúság szinte a semmiből is — hulladékból — hangya­szorgalommal gyűjtött; jelentős összeggel segítette az árvíz- károsultakat. S jönnek hozzánk, az idősekhez, szerető gon­doskodással. Kérdezik; miben segíthetnek, s amit vállalnak, teljesítik is. _ Bízunk abban, hogy az ifjúság ebben a szellemben ne­velkedik tovább. Ók hivatottak arra, hogy népünk életét még szebbé, még jobbá tegyék. Értük, érdekükben érdemes volt harcolni, dolgozni. _ _ Az idős, beteges emberek nevében megköszönöm a ked­ves úttörők szerető gondoskodását. Gaál Gyula pártnyugdíjas Szolnok Megbeszéljük a kongresszuson elhangzottakat dalmi jellegű, a harmadik könnyűzene. Nagyszerű alkalmak a művelődésre és a szórakozásra egyaránt. Az első előadás november 23-án este volt a művelődési házban. Nem volt telt ház, de akik eljöttek — főleg diákok és pedagógusok — kitartóan várakoztak a rossz idő miatt ki­csit késve érkező művészekre. Érdemes volt. Sokáig emléke­zetes, csodálatos zenei élményben volt része a hallgatóság­nak. Ezt bizonyítja az is, hogy a színvonalas, művészi értékű előadást vastaps követte. A 80 percesre tervezett műsorból 150 perc lett. De sem a művészek, sem a közönség nem bánta meg. Sötét az utca ... E néhány sor eredménye­ként talán mpgszűnik a sö­tétség Cserkeszőllőn. A fák ugyan nem nőnek az égig, de ki törődik ezzel itt? És emiatt van baj! Ha vihar van, a szél mozgatja a fák ágait — és volt, nincs áramszolgálta­tás. S hogy újból villanyfény legyen a lakásokban, két— három napot kell várakozni. Az utcai világításról nem is szólva, mert csak egyes ré­szeken fénylik esténként egy­két égő. Nagy szükség volna pedig rá, mert a falunak szin­te minden utcája ki van ár­2. Örvendetes dolog, hogy a TITÁSZ kivilágította a Cso­konai út végén nemrég léte­sített játszóteret. Ügy vélem azonban, célszerű lett volna legalább egy világítótestet felszerelni a Csokonai úti aluljáró — Nád utcai sza­kasznál is. Olyan sötét, elha­gyatott ez a rész, hogy bi­Mákosmetélt Mázik Katalin Túrkeve kolva a vízvezeték-építés miatt. A korai sötétedésre való te­kintettel sürgős segítségre lenne szükség . A türelmünk is fogytán van, mert október 30-tól nincs az utcán világí­tás, helyesebben: hol van, hol nincs. Nem tudom, ha baleset történik, ki lesz a fe­lelős érte? Gondolok itt az öregekre, akik későn járnak haza a termelőszövetkezetből, a gyermekekre, akik az isko­lából jönnek haza sötétben. Cs. Gy.-né Cserkeszőllő zony, jómagam is félek este hazafelé menni. Egyetlen vi­lágítótest sokunk félelmét el­oszlatná. Kérjük a szerkesz­tőséget, tegyen valamit érde­künkben. A Kisgyepre ne örökké a sár, a sötétség le­gyen a jellemző. D. M. Szolnok Mi, a Tiszamenti Vegyimű­vek Április 4. szocialista bri­gádjának tagjai tovább növel­jük eredményeinket. A kong­resszusi versenyben október havi teljesítményünk a vasúti kocsik ki- és berakását tekint, ve 154,7 százalék volt, mely- lyel jelentősen hozzájárultunk a MÁV kocsiforduló meg­gyorsításához, a kocsiállás csökkentéséhez. Valamennyien részt ve­szünk politikai oktatáson. A legutóbbi brigádgyűlésen el­határoztuk, hogy külön fel­dolgozzuk és rendszeresen megbeszéljük a X. kongresz- szuson elhangzottakat. A jö­vőben is mindent megteszünk a kongresszus határozatainak végrehajtásáért. Ördög Béla szoc. brigádvezető Szolnok Három előadás, három műfaj Változatos, színvonalas műsort ígér a művelődési ház « túrkevei fiataloknak. Ifjúsági bérlettel három előadást, há­rom műfajt. Az első témája komoly zene, a másodiké iro­Milyen lesz a közlekedés öt év múlva? A szakem­berek előre is „dolgoznak”, s szinte teljes bizonyossággal jósolnak. A gyalogosok — legalábbis a városokban — mozgójárdákon gyalogolnak, illetve utaznak. A gépkocsik készítésénél viszont a fő szempont az lesz, hogy meg­szüntessék a motorok lég- szennyező hatását. Ennek megfelelően a motor ener­giáját gázturbina, villany, vagy gőz adja. Mindhárom változat tökéletes égést biz­tosit, tehát a gépkocsik öt év múlva már nem rontják a levegő összetételéit Gáz­turbinát elsősorban teher­gépkocsiknál alkalmaznak, de valószínűnek látszik a gőzzel haitott teherautó, autóbusz, sőt személygépko­csi is. A gőzmotor kis térfo­gatú, csekély súlyú lesz. Szerkezeti felépítése igen egyszerű, mégis kitűnő gyor­sulást és nagy végsebességet biztosít. A kísérletek már most igen előrehaladott álla­potban vannak. Az 'újdonsá­gok között szerepel egy mi­ni számítógéo is. amely tö­kéletes fékezést biztosít a pedál lenyomása után, blok­kolás veszélye nélkül. Mo­dernebb lesz az ellenőrzés is, Az utak szélén automatikus ellenőrző számítócfónek áll­nak maid. amolvek kiszá- mítiák és rögzítik az arra haladó cénkocsik sebességét, felieevzik a rendszámát, le- fénvkénezik a génkocsi ve­zetőjét, ha a gépkocsi túl­lépi a megengedett sebessé­get. Ezután nem marad más bábra, mint kifizetni a bün­tetést. Ügy látszik, még öt év múlva is számíthatunk gépkocsi-tolvajokra, mert a szakemberek egyre tökélete­sebb védőberendezéseken dolgoznak, a legújabb vál­tozat egy olyan acéllánc, amely a fékpedált és a kor­mánykereket köti össze, s kü­lönleges zárral csukható. Ilyenkor a kormánykereket nem lehet csak egész kis szögben elfordítani. Ha pedig valaki elvágja az acélláncot, megszólal egy riasztóberen­dezés. • * • Az autóklub megyei el­nöksége november 25-i ülé­sén elhatározta, hogy de­cember 13-án Szolnokon az MHSZ székházban a helyi csoportok vezetőinek bevo­násával ülést tart, amelyen értékelik az eddig végzett munkát, s megszabják az 1971. évi feladatokat. • • • A Merkur jelentése a gép­kocsi sorszámok állásáról: Trabant Limousine 30 925 Trabant Kombi 2 918 Wartburg Limousine 13 562 Wartburg de Luxe 10 299 Moszkvics 20 647 Skoda 1000 MB 19 365 Wartburg Turist 803 Polski Fiat 1300-as 4 344 Pnlclí-i mat 1500-as 1 276 Fiat 500-as 2 228 Zasztava 2 106 * Renault 4-es 993 Volkswagen 1816 Fiat 850 Limousine 6 569 Fiat 850 Sport 353 Zaporozsec 722 1 A cukorgyár környékén lakók érdekében írom e sorokat. Azt már megszoktuk, hogy délután, munkából menet friss és kilós kenyér soha nincs. A város peremén jó az emberek­nek a 2 kg-os, és éjszakai sütésű kenyér... De az már kicsit sok, hogy az ellenőrök soha nem figyelnek fel arra: az áru­cikkek csomagolópapírja (doboza) szakadozott. Némely áru nedves, nyirkos. A mellékelt tésztát november 25-én vásároltam, hozzá­való mákkal, hogy este négyen megesszük vacsorára. A má­kot is ledaráltam, cukorral összekevertem. A víz zubogott. Vettem a dobozt (7,50-es hosszú metélt), felbontottam. A tészta nagy többsége ilyen volt benne. Elképzelhetik a „kel­lemes” meglepetést. (Milyen is az bizonyos tészta? Penészesnek nem mond­ható; az eredeti színnél világosabb, sötétetíb foltok — több árnyalatban — éktelenkednek rajta. Mi sem ettük volna meg! Kár, hogy olvasónk nem ejtett szót levelében a szava­tossági időről. Vagy ez hiányzott a dobozról? Reméljük egyébként, hogy a maradék tésztát és a dobozt őrzi a kiván­csi ellenőröknek. A beküldött „bűnjelet” mi őrizzük. A szerk.) Visszavinni? Minek, úgysem hiszik él, hogy ott vettem. Okultam tavaly, amikor egy kislány egy üveg lecsót vitt vissza, mert romlott volt. A boltvezető kijelentette: ő nem tudhatja, hogy náluk vásárolták-e a romlott árut. Szóval: gyáva voltam és fáradt, talán lusta ahhoz, hogy két hosszú utcán végigmenve este 6 órakor visszavigyem a tésztát. Én egy órai munkámért kapok 7 forintot. Most ennél több ve­szett kárba. Nem nagy összeg. Nagyobb a bosszúságom és a mérgem. Végül is a külterületen lakó embereket sem kelle­ne ilyen régi, romlott áruval etetni. Tóth Jánosné Szolnok Hol szórakozzunk? 1970. augusztus 20-án nagyközséggé avatták Üj- szászt. Tisztes rang. Több mint tízezer lakosa van, szép kultúrotthona, új víztornya. Vízvezeték épül az egész köz­ségben. A ktsz műhelye már szinte gyárnak is beillik. Termelőszövetkezetében né­pes tábor dolgozik. Ez így he­lyes. Üjszászon azonban ag­gasztóan alacsony színvonalú a szórakozási lehetőség. Kétségkívül legfontosabb az eseményeket hozó mun­ka, de legalább olyan fontos a művelődés, a szórakozás is, hiszen az ember társas lény. Ennek ellenére Űjszász kul­turális élete nagyon-nagyon lemaradva döcög. A szinte még újnak mondható kultúr- otthonban szegényes a prog­ram. A táncmulatságokon kí­vül érdemlegesnek mondható aktív rendezvény vagy szak­köri munka nincs. Kevés az író—olvasó találkozó és a fel- világosító TIT előadás. Rit­kán szerepelnek fővárosi vagy szolnoki művészek a kultúrotthonban. Hiba az is, hogy nincs mél­tó hely, ahol esténként egy kicsit el lehetne szórakozni. A régi, elavult épületben levő — mindenképpen kicsi — cukrászda hétköznap 21.30- kor, ünnepnap pedig 22 óra­kor bezár. Vasárnaponként nyüzsgő embertömeg, mintha egy szenzációs eseménynél to­lakodnának. Ugyancsak ebben az időpontban, vagy még előbb bezárnak a vendéglők is. Ha valaki délutános mű­szakban dolgozik, és munka után szeretne egy kis zenét hallgatni vagy valamit fo­gyasztani, bizony Üjszászon nincs rá alkalma. Feltétlenül szükség lenne kulturált, modern szórakozó­helyre, ahol rokonaink, bará­taink társaságában nem az óranézés lenne a fő témakör, hanem nyugodt légkörben, vi­dám szórakozással — ami va­lóban kikapcsolódást jelent — tölthetnénk néhány kellemes órát. Ideje lenne végre erre is gondolni. S amíg jobb meg­oldás nincs, legalább szom­baton és vasárnap éjfélig nyitva tartani a meglevő szó­rakozóhelyeket. Ez azt hi­szem, nem nagy igény egy nagyközségben. Csíki Pál Üjszász Hívjuk az illetékeseket...! Azaz, csak hívnánk, de nem sok remény van rá, hogy a tél beállta előtt a víz- és csatornamű vállalat szerelői kijön­nek és a félbenhagyott munkát befejezik. A jászapáti KISZ lakótelep vízművesítése 1970 május elején kezdődött el, oly formában, hogy az ott lakók a csöve­zéshez szükséges csatornát kiásták. Abban bíztak, hogy ha­A gyermektartásdíj fizetési kötelezettség alapjáról Gazdaságirányításunk rend­szerében megjelent új mun­kadíjazási és részesedési alap felhasználási jogszabá­lyok (7/1967.) és a (9/1969. Mü.M. sz. rendeletek) ismé­telten felvetik a gyermek­tartásdíj fizetési kötelezett­ség alapjául szolgáló átlagos kereset (jövedelem) kiszámí­tásának kérdését. Az említett jogszabályok ugyanis a dolgozó jövedel­mének körét — a koráb­biakhoz képest — új jöve­delmi formákkal bővítették. Ezért akár önként, akár bírói ítélet alapján teljesíti az érdekelt dolgozó a tar­tásdíj fizetési kötelezettsé­gét, célszerű tisztában len­nie azzal hogy a jogszabály szerint mi képezi ennek az alapját. Iránymutatásul szolgálhat ezzel kapcsolatban a Legfel­sőbb Bíróság 130. sz. Polgári Kollégiumi állásfoglalása, — mély rámutat arra; a gyer­mek érdekeinek fokozott védelme végett biztosítani kell, hogy a gyermek pénz­ben való teljesítés révén is megközelítően olyan értékű tartást kapjon,, mint ami­lyenben a szülő közös gon­dozásában részesülne. Minthogy pedig az együtt­élő szülők a gyermektartás terheit általában a teljes jö­vedelmükből fedezik, a tar­tásra kötelezett a tartás pénzbeli egyenértékének fi­zetése esetében sem kerül­het előnyösebb helyzetbe. Tehát a terhes illetmények kivételével az egyéb jöve­delmeit megfelelően figye­lembe kell venni. A hűségjutalom és nyere­ségrészesedés olyan juttatá­sok, amelyekkel nem lehet teljes bizonyossággal szá­molni és nem állapítható meg előre pontosan azok ki­fizetésre kerülő összege sem; Ezért ezeket a juttatásokat a gyermektartásnál akként lehet figyelembe venni, hogy a bíróság a tartásra kötelezett személyt a folyó gyermektartásdíjon felül a jövőben ténylegesen kifize­tésre kerülő hűségjutalom és nyereségrészesedés meg­határozott százalékos részé­nek gyermektartás címén való megfizetésére is köte­lezi. A bíróság a százalékos méreteket az eset körülmé­nyei szerint határozza meg, s ezek tüzetes mérlegelésé­vel ez a mérték a 20 száza­lékos mértéktől eltérhet. Ha a feltaláló és újító ré­szére a találmányi, illetve újítási díjak rendszeresnek minősülő, jövedelemszerű bevételt biztosítanak, azokat a gyermektartásdíj alapjául szolgáló kereset (jövedelem) megállapításánál figyelembe kell venni. A találmányi és újítási díj gazdasági előnyeit azonban az együttélő családban a gyermek rendszerint akkor is élvezi, ha az nem rend­szeresen, hanem alkalomsze­rűen vagy éppen egyszere­sen jelentkezik. Adott eset­ben indokolt lehet a gyer­meknek az egyszeres újtásí és találmányi díjból való részesítése akkor is, amikor a szülők nem élnek együtt családi közösségben. Külö- sen indokolt ez akkor, ha a kötelezett rendszeres kere­sete (jövedelme) alapján já­ró tartásdíj összege nem fe­dezi a gyermeknek azokat a szükségleteit, amelyeket a Családjogi Törvény szem- előtt tart. Az egyszeres juttatásként kapott találmányi és újítási díj azonban ilyen esetben is csak akkor vehető figye­lembe, ha a kötelezett kere­setéhez (jövedelméhez) vi­szonyítva jelentősebb ösz- szegű. Nem vezetne helyes ered­ményre az egyszeres talál­mányi és újtási díjnak a tartásdíj alapául szolgáló át­lagkeresethez való hozzászá- mítása, mert nem rendsze­res visszatérő keresetről (jö­vedelemről) van szó. A szembenálló érdekek megfelelő kiegyenlítését az biztosítja, ha a gyermek az ilyen találmányi és újítási díjból egyszeri juttatásként részesedik. Ennék megálla­pításánál egyrészt a gyer­mek szükségleteit, másrészt a találmányi és újítási díj összegét, valamint a kötele­zett kereseti (jövedelmi) vi­szonyait és vagyoni helyze­tét kell figyelembe venni. Az állásfoglaláson túlme­nően meg lehet jegyezni azt, hogy a dolgozót megillető egyes juttatások összege egyre nagyobb mértékben a kollektív munka eredményé­től, illetve végsősoron a vál­lalat működésétől függ, így azokkal teljes bizonyosság­gal számolni nem lehet, cél­szerű lenne a jövőben a gyer­mektartásdíj egy összegben történő megállapítása he­lyett, a kötelezett minden­kori jövedelmének meghatá­rozott százalékban történő marasztalást lehetővé tenni. Lehetséges, hogy a száza­lékos arányban történő ma­rasztalás a vállalati bérel­számolási munkát megnehe­zíti, mégis elsősorban a gyer­mekek érdeke azt kívánja, hogy az őket megillető tar­tásdíjhoz megfelelő összeg­ben és rendszeresen jussa­nak hozzá. marosan víz folydogál majd a vezetékekben. A szükséges csőmennyiséget a lakók társadalmi munkában kiszállították, amely „csak” négy hónapig állt a kiásott árok szélén. Kétszeri sürgető levelünkre a vállalat szeptember 15-i határidőt közölt. Szeptember 14-én a csatornaművek szerelői nagy buzgalommal megkezdték a csövek lerakását. Csak­hogy időközben azoknak a felét a vállalat más területre szál­líttatta. Így félbe maradt a munka, a szerelők csendben el­vonultak. Azóta sem jöttek vissza, de az elszállított csövek­nek is nyoma veszett. Közeleg a tél. Tizenkét család retteg az esőtől, hótól. Kö­rülbelül 400—500 méterről kell hordanunk a vizet, s említ­sem? Járda sincs. Csak kiásott árok. És minden családban egy-két kisgyerek, ennek következtében a mindennapi mosás elkerülhetetlen. Gyönyörű lenne, ha eszükbe jutnánk az illetékeseknek, s segítenének rajtunk, amit tudnak. A KISZ-lakótelepiek nevében: Bécsi Antalné Jászapáti A vállalást teljesítettük A Petőfi Termelőszövetke­zet szocialista brigád címért versenyző munkacsapatai élénk figyelemmel kísérték a X. pártkongresszus munkáját, amelynek tiszteletére igye­keztek idejében teljesíteni vállalásaikat. Az őszi betaka­rítást és vetést jó minőségben el is végezték. Ezt táviratban jelentettük a X. pártkong­resszusnak. November 27-én ismét klubfoglalkozáson beszéltük meg a tennivalókat. A jövő évi tervezés sikerének érde­kében a brigádtagok aktív közreműködést vállaltak. A gazdálkodás termelékenysé­gének fokozása érdekében javasolták a helyes arányok kialakítását. Elsősorban a munkadíjazás, valamint a termelés szerkezetének egyes ágai között. Huszonkilenc munkacsapat négyszázötven­négy tagja személyenként 8 óra társadalmi munkát vál­lalt. Ennek értéke körülbelül 30 ezer forint. A pénzt a tsz kulturális és szociális alapra fordítja majd. Tóth G. József népműv. ügyvezető Jászalsószentgyörgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom