Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
Kádár János előtérj esst ette a Központi Bizottság beszámolóját Hétfő délután 2 órakor az Építők Rózsa Ferenc Mű velődési Házában megkezdte tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa. A kongresszusi teremben az elnöki emelvény hátterében fehér drapérián kibontott nemzeti színű és vörös zászló, rajta aranyszínű Lenin-dombormű; mellette X-es szám jelzi: a párt legfelsőbb szintű testületé tizedszer ült össze, hogy megvonja az utóbbi négy év munkájának mérlegét s kijelölje a jövő feladatait. A díszemelvény fölött a párt politikai irányvonalának immár hagyományossá vált jelmondata hirdeti: „Tovább a lenini úton!” A kongresszusra meghívták a kormány tagjait, a miniszterhelyetteseket, az országos főhatóságok vezetőit, a társadalmi és tömegszervezetek vezetőit, a Magyar Népköztársaságnak a szocialista, illetve az európai országokba akkreditált nagyköveteit i A Központi Bizottság a munkásmozgalom több veterán harcosát is meghívta a kongresszusra: Gallai Lajos, Czeczey György, Cséby Lajos, Polák Károly, dr. Hajdú Gyula, Háner József, Háy Károlyné, Horváth Vera, Kelen Jolán, Kun Béláné, Mázi József, Mózes Viktor, Molnár Etelka, Rácz Gyula és Szerényi Sándor elvtársakat. Jelen vannak a kongresszuson tudományos és művészeti életünk képviselői: Benjámin László költő, Darvas József író, Dobozy Imre író, Gyurkó László író, Illyés Gyula költő, Lukács György filozófus, Németh László író, Rusznyák István akadémikus. Somogyi József szobrászművész, Straub F. Brúnó akadémikus. A kongresszus párton kívüli meghívottal sorában foglal helyet Bognár József akadémikus, Mihályfi Ernő, az MSZBT elnöke, a Magyar Nemzet főszerkesztője, Nagy Dániel országgyűlési képviselő, Nánási László, a SZÖVOSZ Felügyelő Bizottságának elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének tagja, Szatmári Nagy Imre, az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, dr. Zsebők Zoltán akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja. Meghívták a tanácskozásra a Központi Sajtó, illetve a megyei lapok felelős szerkesztőit. Ugyancsak jelen vannak a kongresszuson a baráti szocialista országok nagykövetei. A kongresszusi küldöttek és a meghívottak tapsa közben léptek a terembe a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a testvérpártok jelen levő küldöttei. Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány elnöke lépett a mikrofonhoz: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében megnyitotta a párt X. kongresszusát, köszöntötte a kongresszus küldötteit, a testvérpártok delegációit és a meghívott vendégeket. Közölte a kongresszussal, hogy a budapesti és a megyei jogú pártértekezleteken a kongresszusra 691 küldöttet választottak meg. A küldöttek közül a kongresz- szuson jelen van 685 elvtárs. Fock elvtárs megállapította, hogy a párt szervezeti szabályzata értelmében az MSZMP X. kongresszusa határozatképes. Fock Jenő ezután javasla- tott tett a kongresszus elnökségére. Indítványára a kongresszus az elnökség tagjává választotta Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét, Apró Antalt, Biszkü Bélát, Fehér Lajost, Fock Jenőt, Gáspár Sándort, Kállai Gyulát, Komócsin Zoltánt, Nemes Dezsőt, Nyers Rezsőt, a Politikai Bizottság tagjait, Németh Károlyt, a Politikai Bizottság póttagját, Aczél Györgyöt és Pullai Árpádot, a Központi Bizottság titkárait, Brutyó Jánost, a . Központi Ellenőrző Bizottság elnökét, továbbá Balogh Mihályt, a Fűzfői Nitrokémiai Ipartelepek pártbizottságának titkárát, Bencs Tibornét, a barabási Béke Tsz főállattenyésztőjét, Benke Valériát, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnökét, Csáki Istvánt, a Szolnok megyei pártbizottság első titkárát, Daradics Ferencet, a bonyhádi járási pártbizottság első titkárát, Dienes Bélát, az Egyesült Izzó vezérigazgatóját, Erdei Lászlónét, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnökét, Garai Gábor költőt, Glanz Lászlónét, a fel- sőszölnöki általános iskola tanítóját, Horváth Istvánt, a KISZ Központi Bizottságának első titkárát, Hunya István nyugdíjast, Kárpáti Ferenc vezérőrnagyot, dr. Márta Ferenc egyetemi tanárt, a szegedi József Attila Tudomány- egyetem rektorát, Nógrádi Sándor nyugdíjast, Pataki Józsefet, a Dunai Vasmű olvasztárét, Simon Józsefnét, a Lenin Kohászati Művek daruvezetőjét, Szabó Gábort, a Budapesti Húsipari Vállalat szakmunkását, Államidíjas szocialista brigádvezetőt, Szabó Istvánt, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökét, Szabó Imrét, a Nógrádi Szénbányák szocialista brigádvezetőjét, Tóth Ferencet, a Dunántúli Kutató és Feltáró Üzem Állami-díjas főfúrómesterét, alapszervezeti titkárt. Ugyancsak az elnökségbe választották a testvérpártok kongresszuson résztvevő delegációinak vezetőit. Az elnökség tagjai ezután elfoglalták helyüket, majd Fock Jenő mondott megnyitó beszédet. beszéde Fock Jenő megnyitó Tisztelt Kongresszus! Elvtársak! Barátaink! Kongresszusunk számadást készít arról, miképpen és milyen eredményekkel hajtottuk végre a IX. kongresz- szus határozatát, hogyan szolgáltuk munkásosz<álvunk, dolgozó népünk, szocialista társadalmi rendünk, a nemzetközi kommunista- és mun- kásmozva’om ügyét. Munkánk elemzésén kívül pártunk X. kongresszusának feladata az is, hogy meghatározza a következő évek tennivalóit. Pártunk irányítása, a kommunisták és pártnpkívnliek összefogása, népünk millióinak odaadó munkáia alanián arról adhatunk számot, hogy a IX. kongresszus óta tovább erősödött hazánkban a népi hatalom; jelentős sikereket értünk el a társadalmi élet minden területén; emelkedett népünk életszínvonala: erősödtek a párt tömegkapcsolatai. erősödött a szocialista népi-nemzeti egység. Előbbre léptünk a szocializmus teljes felépítésének útján. Kedves Elvtársak! 1970 a lenini centenárium éve. Nemrég ünnepeltük forradalmi pártunk megalakulásának 50. évfordulóját, s az idei tavasz felszabadulásunk 25. évfordulója volt. E történelmi dátumok fénve világítia be az eddig megtett utat és előrehaladásunk irányát is. Pártunk kongresszusa jelentős esemény a magyar kommunisták és egész népünk számára. Kongresszusunk munkáját figyelemmel kísérik a testvéri kommunista és munkáspártok is. ösz- szekapcsol bennünket a marxizmus—leninizmus eszméié, közös elveink, azonos politikai céljaink. Együtt küzdünk az egész világ társadalmi haladásáért. Ez cselekvő. alkotó munkára és további közös harcunkban felelős részvételre kötelez bennünket. Fock Jenő ezután így folytatta— Pártunk X. kongresszusának megnyitásakor nagy szeretettel és megbecsüléssel köszöntőm a küldött és meghívott elvtársakat, valamint pártonkívüli barátainkat. Üdvözlöm pártunk tagjait, akik odaadóan és önzetlenül fáradoznak népünk szocialista jövőjének megteremtésén. Engedjék meg, hogy valamennyiünk nevében tisztelettel köszöntsem a kongresszusi munkaverseny sikereiben részes százezreket, üdvözlöm hazánk dolgozó népét, a munkások, parasztok, értelmiségiek millióit, akik szorgalmas munkát végeztek szocialista hazánk felépítéséért. A szocialista országok kommunista és munkáspártjai és az európai testvérpártjaink, elfogadva Központi Bizottságunk meghívását, képviseltetik magukat pártunk kongresszusán. Valamennyiünk nevében forró szeretettel köszöntőm testvérpártjaink küdöttségeit. Forró szeretettel köszöntőm: — a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Leonyid Iljics Brezs- nyev elvtárssal, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fóti tkárávaL Engedjék meg, hogy egyúttal pártunk és népünk nevében őszinte szívvel gratuláljak a Szovjetunió legújabb tudományos sikeréhez, a holdjáró—1 programjának megvalósításához. Forró szeretettel üdvözlöm: — a Vietnami Dolgozók Pártjának küldöttségét, élén Hoang Van Hoang elvtárssal a Politikai Bizottság tagjával; — a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttségét, élén Wladyslaw Gomulka elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; _ Csehszlovákia Kommunista Pártjának küldöttségét. élén Gustáv Husák elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; — a Bolgár Kommunista Párt küldöttségét, élén Tódor Zsivkov elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával; — Ausztria Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Walter Vachs elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával; — a Belga Kommunista Párt küldöttségét, élén Albert De Coninck elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával. a Közpönti Bizottság titkárával; — A ciprusi dolgozó nép Haladó Pártjának küldöttségét, élén Andreasz Fantisz elvtárssal, a Központi Bizottság főtitkárhelyettesével; — a Dán Kommunista Párt küldöttségét, élén Iván Hansen elvtárssal, a Központi Bizottság tagjával; — a Finn Kommunista Párt küldöttségét, élén Tais- to Sinisalo elvtárssal, a Finn Kommunista Párt alelnöké- vel; — A Francia Kommunista Párt küldöttségét, élén Francois Billoux elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával; — A Görög Kommunista Párt küldöttségét, élén Kosztasz Kolijanisz elvtárssal, a Központi Bizottság első titkárával ; — Írország Kommunista Pártjának külöttségét, élén Michael O’riordan elvtárssal, a párt főtitkárával; — a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének küldöttségét, élén Kiró Gligorov elvtárssal, az elnökség végrehajtó irodájának tagjával; — a Koreai Munkapárt küldöttségét, élén Han Ik Szu elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárával; — a Kubai Kommunista Párt küldöttségét, élén Fabio Grobart elvtárssal, a Központi Bizottság tagjával; — a Luxmeburgi Kommunista Párt küldöttségét, élén Dominique Urbany elvtárssal, a párt elnökével; — A Mongol Népi Forradalmi Párt küldöttségét, élén Niamin Zsagvaral elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával. a Központi Bizottság titkárával; — Nagy-Britannia Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Bert Pearce elvtárssal. a Politikai Bizottság tagjával: — Németország Kommunista Pártjának küldöttsé-, gét. élén Max Reimann elvtárssal. a Központi Bizottság első titkárával; — a Német Kommunista Párt küldöttségét, élén Herbert Mies elvtárssal, a párt alelnökével; — a Német Szocialista Egységpárt küldöttségét, élén Friedrich Ebert elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával; — a Norvég Kommunista Párt küldöttségét, élén Leif Hammerstad elvtárssal, a titkárság tagjával; — A Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt küldöttségét, élén Hans Mahle elvtárssal, a pártelnökség irodájának tagjával; — az Olasz Kommunista Párt küldöttségét, élén Agos- tino Novella elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával; — a Portugál Kommunista Párt küldöttségét, élén Jose Vitoriano elvtárssal, a Központi Bizottság titkárságának tagjával; — a Román Kommunista Párt küldöttségét, élén Paul Niculescu-Mizil elvtárssal, a Központi Bizottság végrehajtó bizottsága és állandó elnöksége tagjával, a Központi Bizottság titkáréval; — a Spanyol Kommunista Párt küldöttségét. élén Ignacio Gallego elvtárssal, a végrehajtó bizottság és a titkárság tagjával; — San Marino Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Vincenzo Pedini elvtárssal, a Központi Bizottság tagjával; — a Svájci Munkapárt küldöttségét, élén Jakob Lechleiter elvtárssal, a párt titkárával; — Svédország Baloldali Pártja — kommunisták küldöttségét, élén Gunvor Ry- ding elvtársnővel, a Politikai Bizottság tagjával; — a Török Kommunista Párt küldöttségét, élén Yakub Demir elvtárssal, a Központi Bizottság első titkáréval. A kongresszus küldöttei hosszantartó nagy tapssal köszöntötték a testvérpártok delegációit. A kongresszus napirendje Fock Jenő ezután bejelentette, hogy a X. kongresszus munkabizottságaira vonatkozó javaslatot a Központi Bizottság írásban a küldöttek rendelkezésére bocsátotta. A kongresszus részvevői a munkabizottságokra előterjesztett javaslat fölött együttesen szavaztak, s azt egyhangúlag elfogadták. Bejelentette Fock Jenő, hogy a Központi Bizottság eljuttatta a küldöttekhez a kongresszus napirendjére és ügyrendjére vonatkozó javaslatot. A kongresszus részvevői a javaslatot egyhangúlag elfogadták. A X. kongresszus napirendje a következő: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója. — Előadó: Kádár János elvtárs. 2. A Központi Ellenőrző Bizottság jelentése. — Előadó: Brutyó János elvtárs. 3. A fellebbvjteli bizottság jelentése. — Előadó: Varga Gyula elvtárs. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak megválasztása. A kongresszus által jóváhagyott ügyrend szerint az első és a második napirendet együttesen vitatják meg. a harmadik napirendet a kongresszus zárt ülésen tárgyalja. < A kongresszus ezután megkezdte az első napirendi pont tárgyalását. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett nagy taps közben a szónoki emelvényre, s mondotta el a Központi Bizottság referátumát. (A Központi Bizottság referátuma a 2—8. oldalon) I Megkezdődött a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa