Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. november 22. Ratkó József: / Egy kenyéren Magvető, Bp. 1970 Mondják, hogy az embernek három korszaka van, amikor a halál, mint téma foglalkoztatja. Az első a Sturm und Drang, a kamasz romantikus pátosza.. Ilyenkor az ember Petőfi a segesvári síkon, hős, aki megdi- csőül, vagy Werther, aki a halálba szeretne bújdokolni a csalódás elől. Aztán „csend”. Az ember él, tervez, dolgozik, örül. mintha mindig ezt tenné. 30-ig. Mert ekkor, az érett férfi megint szembe találja magát a halál gondolatával. Már nem vágyik utána, már nem tartja ..szépnek”. Fél, iszonyod’h tőle, le akarja győzni. Ratkó József 33 éves, s ez a harmadik kötete. Szép kor — mondja az olvasó. Petőfi ekkor már nemzeti hős volt, József Attila sírján elfony- nyadtak a koszorúk. Ratkó a halállal viaskodik verseiben. De miért? — kapjuk tel a fejünket. Azért — mondják a Ratkó versek —, mert a költő többet megert már, mint az évei mutatják. Gyermekkora; háború, árvaság, József Attila-i sors. — Ifjúkora: helykeresés, társkeresés. Megtalálta: vállalta gyermek és kamaszkora emberré és költővé formáló élményeit, vállalta gyermekkora szegényeit. Aggódik, dühös, káromkodik, pöröl. Értük és velük is. Elkeseredése jogos, düheinek iránya helyes. Nem pesszimista, de sosem csapja be magát. A nehézségeket nem kerüli ki. Énekel, mint Orpheus, mint Árion, de az önfeledt dudo- rászást nem ismeri. Fegyelmezett, kemény, kicsit ko- morabb is a kelleténél. De fegyelme szép fegyelem, komorsága éppen fegyelmezettségével görcsöt oldó. Mert mindig jó tudni, hogy aggódnak értünk, hogy értünk perelnek, mikor minket ostoroznak. Ratkót elkeseríti, hogy még vannak szegények. (Tanyák, Tanya, Minket nem kérdezett, Történelem stb.). Indulata a mesteréé: József Attila-i. Tekintete így pásztázza végig a történelmet is: azok sorsa izgatja, akik mindig a vesztesek voltak, akik alig hagytak valami jelet maguk után, a kemények és a tiszták, a mártírok és az oktalan áldozatok: a Dózsák és Krisztusok. (József Attila, Jézus, Magyarok, Jelek. Katonatemető, Nem köszön, Futóhomokon, Föld felé tartanak, Jeltelen sírhantok. Hegyek. Halálhoz kötve stb.) Ha a természetről szól, több színe van az őszről és a télről, mint a többi évszakról (Ősz, Tél, Tavasz előtt, Jött ez az ősz). Ismeri és szereti a felhők mögül kibukó Napot, az aranyló kalászt is, de nála a Nap szegények verejtékes munkanapjának kezdetét jelenti (Hajnali négykor), a kalász a kenyeret, amit ..az asszony melléhez emel”, hogy szeljen belőle. És a szerelem? Az sem játék. Az asszony: társ. akivel él az ember „Egy ágyon, egy kenyéren”. Nem szédület. nem örvény, de nem is oltár. Az asszonyok győzik le az időt azzal, hogy újra és újra életet adnak. (Fordulj az asszonyhoz). Nagy titkok tudói, mert szenvednek, mert szültek és temettek. (Keres az anyám, Zsoltár). S aztán a gyerekek... a nosztalgia, a vágy: még egyszer gyermekké lenni (Gyerekek, Játékaim). De ez már nem megy; a játék már kihullik a férfi kezéből, szereti és nem érti meg a gyerekeket. Marad tehát megint csak a szembenézés az élet- iel, a feladattal. A vallomá- sos, szép ars poeticák: a Jött az ősz, Az ének meg- nnarad. Komoly és szép kötet ez, a felnőtt férfi kicsit kesernyés, borongós hangú számvetése önmagával, a világgal, velünk . H. BOKROS LÁSZLÓ RAJZA Kiss Károly: Földutakon, holt legelők mentén... Földutakon, holt legelők mentén, ködtengerben gázoltunk előre, meg-megálltunk minden kis bereknél egy kortyintás szívmelegítőre. Foszladozni kezdett a köd habja, idegesen károgtak a varjak, s földek, egek egymást betakarva hallgatták a megfagyott nyugalmat. Aztán újra. Szállni kezdtünk újra. Négyen ültünk a gépkocsi mélyén, s mintha nem is a gépkocsi futna az elfáradt pusztaság szegélyén, de a tanyák, falvak, szénaboglyák összevissza, szép csapata szállna! s már odafönn megnyílt a magosság mondhatatlan aszimmetriája. Héra Zoltán: Szemek, hangok, arcok Szemek, kormosak, mint a kéj, tikkadtak, mint a szemérem, vakmerők, mint a tilos hit, rebbenek, mint a tisztaság, éberek, mint a rontás — hangok, borzasak, mint az akarat, zsibongók, mint a káröröm, elfúlók, mint a lemondás, fakulok, mint a gyász — arcok, fátylasak, mint a tettetés, tétovák, mint a tanúskodás — a gondolat szobor-próbái, ti az eszme küszködő vázlatai! Erdő, amelyben eltévedtem, jelek, melyekben magamra leltem. § írok. IS éves férfiú vagyok és sírok. Nem klasszikus módon, zokogva, mint a nők szoktak. Csak úgy férfiasán szepegek, időnként csuklók, de inkább hangtalanul csorog szememből a könny. Szégyenemet egy lópokróc alá rejtem, pedig kutyául szúrja, marja arcomat a szőre. Ahol mindez történik, egy konyha, a barátomék konyhája. Házuk Kispest és Lőrinc között fekszik a homokon, jóval a Hoffer mögött. Amikor leszálltunkba gyár mellett vitt el az utunk. Fennt a magasban szaggatott ugatással húztak a Ráták. Már megszoktuk, nem féltünk tőlük, csak az- amerikai Liberátoroktól, azok sokszáz embert meggyilkoltak a nagy OTI előtt, a fiumei úton is, máshol is. — A Ráták kedvesek voltak, meggyújtották a Sztálin gyertyákat, hitte az ember, karácsony van ott fenn az égben. Most is, amikor a haverral a gyár fala mellett slattyogtunk a setéiben, hirtelen kivilágosodott az ég. Megjött a Jézuska. Persze lehasaltunk a fal tövéhez, a puha homokba, mert tudtuk, az igazi karácsonyig még sokat kell aludnunk. Tulajdonképpen úgy .istenigazából a légelhárító ágyúk félelmetes hangjától estünk pánikba. Váratlan hirtelenséggel kilométeres fénycsíkok egymást keresztezve pásztázták a sötét eget, fényükben mejelentek a kis jános bogarak. És hatalmasat dördült, csattant a levegő és az elszabadult pokolban, imádkozás helyett félelemben, számolni kezdtem: „Egy, kettő, három... — mint gyermek koromban otthon, ha villámlott és dörgött, menynyire is van az a felhő. — Tompán felvillant zsibbadt agyamban, hogy hatalmas gyár mellett lapulunk, teljesen védtelenül, — nekünk is juthat valami az égi áldásból. Lázasan kúszni kezdtünk, csörgött rólunk a víz, ragadt ránk a ruha és a homok. Elhagytuk a gyár falát, koromsötétség borult ránk jótékonyan. Remegő inakkal álltunk, azután elindultunk. Barátom ziháló lihegése volt a világító torony, amely engem is elvezetett a lakásukig. Aznap este harmadszor aludtam náluk, és elhatároztam, soha többé nem jövök. Pedig tudtam, jönnöm köll még háromszor, csak akkorra ígértek albérletet. Megérkeztünk a magányos házhoz. A feljáró lépcsőjén két férfi ült, az egyiknek vacogott a foga. Pedig szeptember volt, langymeleg éjszaka. Jól ismertem már a vacogóst, minden este átszaladt ide, a haverékhoz, a szomszédból. Azt mondta, hogy nagyon rossz ilyen bombázáskor egyedül, és nem szégyellte bevallani, hogy fél. Amikor először hallottam, megsajnáltam, pedig hatalmas robosztus férfi volt, fiatal korában sokáig birkózott. Azután megutálta. A haver faterja mondta, amikor elment, hogy a feleségét és a kislányát ilyenkor bezárja, csak azután jön át ide. — Mit gondoltok, srácok, visszajönnek még a ruszkik? — kérdezte most is és a válasz olyanra sikerült, amilyen a kérdés volt. Vártunk még egy darabig hallgatagon, senkinek sem volt kedve beszélni. Hogy későre járt, a vacogós haza kullogott, a másik férfi, szikkadt öregember, a fater, behívott bennünket a konyhába. A sötét szobából előjött Kovács néni és felcsavarta a konyha- asztalon a petróleumlámpa fényét. A lábost a tűzre tette és megmelegítette az ételt. Marhapörkölt volt krumplival összefözve. Csak a fél szemem vetettem a lábasba, de tudtam, a szagáról éreztem, hogy pörkölt. Nekem megágyazott ott a konyhában a dikóra, azután tempósan, mert az ételből mind- hármójuk tányérjába. — Mago ugye ma is evett, odabent a városban, fiam? — Igen — válaszoltam és kimentem a homokos éjszakába, nyelni egyet-kettőt. Kovács néni nem volt rossz asszony, én hazudtam azt, hogy bent vacsorátok a városban, már az első este is. Akkor láttam az arcán, hogy nagy könnyebbség ez neki. Örült, hogy az övéit nem kellett megrövidítenie. Azután másodszor is ezt mondtam és most már ő is állította, kérdezve is helyettem. Hogy eltereljem az evésről a figyelmet, kint a sötét csillagtálan éjszakában azon gondolkodtam, vajon a homokban vagy a hóban na- gyob passzió-e a pisilés. Később, hogy tányér, kanál csörgést hallottam, visszamerészkedtem. Lámpát oltottak, elköszöntek és mindhárman bementek a szobába. A takaró alá bújtak. A nőkre akartam gondolni, de anyám föztje jutott eszembe és észre se vettem mikor nyeltem le az első sós könynyeket. Micsoda bélpoklos vagyok, délben rendesen ebédeltem. Salátafőzelék volt fasírozot- tal és no lám, már megint éhes vagyok, pedig mikor lesz még holnap és dél. Azután megint anyámra gondoltam és arra, hogy engem senki nem szeret. Csuk- lottam, meg-megrándult a hátam, hontalanul sírtam. Mocorgást hallottam, azután meztelen talpak susogását. Kovács néni kijött, meggyújtotta a lámpát. Tényleg mezítláb volt, fakult, agyonmosott pongyolája alól kilógott a rózsaszín hálóing széle. Szótlanul melegítette az ételt, aztán egy mély tányérba mert belőle, hatalmas kenyeret szelt, mellé rakta és egy rántással lehúzta rólam a takarót. — Na, egyék fiam. Gyenge lehet az a városi koszt, tudom én... — mondta és az étel felé húzott. Szégyelltem magam, de szótlanul faltam, feledve minden hősi pózt. A haver fekete klott gatyában az ajtóban állt és vigyorgott. Barna felső testét semmi sem fedte. Kovács néni simogatott, pedig mindannyian tudtuk, valamelyikük holnapi részét eszem most, biztos a szegény műterét. Sohasem mentem többé hozzájuk. — S — Marhapörkölt MAGASABB SZINTEN Az MSZMP Központi Bizottsága eddigi politikájának jóváhagyását kéri a holnap kezdődő X. kongresszustól — ugyanakkor javasolja, hogy e politika folytatásaként jelölje meg a kongresszus az elkövetkező négy esztendőre pártunk és népünk programjául a szocializmus teljes felépítésének magasabb szinten való folytatását. Pártunk minden kongresszusa jelentős mérföldkő a társadalmi haladás útját járó nemzet életében. de nem jelenthet egyben mindegyik egy-egy fordulópontot is. Bármily gyors és forradalmi az előrehaladás, amely negyedszázados történelmünket jellemzi — gyorsabb a magyar nép megelőző történelmének minden korábbi időszakánál — mégsem lehet négy évenként újabb és újabb történelmi célokat kitűzni. Amikor a hatalomért folytatott harc évtizedes küzdelmei végetértek, megszületett a munkásosztály és a vele szövetséges dolgozó parasztság népi demokratikus állama — hazánkban — a fordulat éveként is emlegetjük) —, pártunk a szocializmus alapjainak lerakását tűzte ki célul. A szocializmus felé vezető út e fontos időszakát zárta le a VIII. kongresszus, amely egyben új szakaszt is kijelölt azzall a megállapításával, mely szerint a mezőgazdaság szocialista átszervezésével a népgazdaság minden ágában uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok, ezzel befejeződött haznákban a szocializmus alapjainak lerakása és a szocializmus teljes felépítésének szakaszába léptünk. A szocializmus teljes felépítése hosszú távra szóló feladat. Teljesítését nem annyira évekkel, mint inkább elvégzendő feladatokkal, elérendő célokkal mérjük. Mikor mondhatjuk ki, hogy nálunk a szocializmus mór teljesen felépült? Nagyon egyszerűen szólva akkor, ha népünk életét jellemző reális valósággá válik mindaz, amit a szocializmus fogalma takar — vizsgálva azt akár tudományos módon, akár az emberek szíve, vágya, elképzelései alapján. A nemzetközi munkásmozgalom tapasztalatai is igazolják, hogy a szocializmust nem deklarálni kell (ez roppant egyszerű dolog), hanem felépíteni. Ez pedig feltételezi a termelő erők fejlettségének magas szintjét, pontosabban: a kor tudományos és technikai színvonalának megfelelő legmagasabb szintre emelését. Ha figyelembe vesszük a tudományos és technikai forradalom dinamizmusát egyfelől, másfelől pedig az évszázadok során történelmileg kialakult elmaradottságunkat, kitűnik, hogy ez bizony nem kicsiny feladat. Márpedig feltétlenül el kell érni, mert csakis ezen az alapon valósíthatók meg az anyagi feltételei annak, hogy az egész nép életszínvonala, kulturáltsága olyan szintre emelkedjen, amely lehetővé teszi — ugyancsak a kor követelményeinek megfelelően — a sokoldaúl szükségletek maradéktalan kielégítését. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a szocializmus teljes felépítése feltételezi a szocialista kultúrforradalom győzelemre vitelét, a társadalomnak a szocialista tudatosságot tükröző erkölcsi, politikai egységét, feltételezi a szocialista demokratizmusnak olyan fejlettségét, amelyben a dolgozók közéleti szerepe és tevékenysége a maga teljességében bontakozhat ki; feltételezi a társadalom egyes osztályai, rétegei között még meglévő, a múlt örökségeként cipelt szociális különbségek megszűnését, vagy lényeges csökkenését — reálisan mérhető a feladat nagysága és következtethető a megoldáshoz szükséges történelmi időszak terjedelme is. De csak következtethető, mert ezt saját munkánkon, igyekezetünkön, ügyességünkön és melléfogásainkon, sikereinken, balsikereinken kívül lényegesen befolyásolja a nemzetközi helyzet is. Az a közeg, amelytől nemhogy légmentesen elzárva lennénk, hanem amelyhez ezer szállal kötődik sorsunk alakulása. A Vili. kongresszus által kijelölt feladat megoldása útján, amely mindezt, mint célt magában foglalja, jelentős eredményeket értünk el. Még 1966-ban, a IX. kongresszus megállapíthatta, hogy előreléptünk, de egyben leszögezte azt is, hogy a legközelebbi négy esztendőben is a szocializmus teljes felépítése marad pártunk és népünk történelmi feladata. Ugyanakkor tovább konkretizálódott ez a feladat a IX. kongresszus határozataiban, pontosabban: a kongresszus gondos elemző munka után kijelölte a soron következő lépéseket, négy év feladatait, azokat a célokat, amelyeknek a megoldására az objektív és szubjektív feltételek megértek — s amelyek egyben a kor szükségleteit is jelentik. Különös figyelmet szentelt ez a kongresszus a termelő erők gyorsabb ütemű fejlesztéséhez szükséges feltételek megteremtésének. Ezt szolgálta a gazdasági irányítási rendszer reformja. Jelentős szociálpolitikai és az életszínvonalat közvetlenül befolyásoló intézkedéseket határozott el a IX. kongresszus. Politikai téren pedig a munkásosztály és a párt vezető szerepének erősítésére, a szocialista demokrácia szélesítésére helyezett különös súlyt. A Központi Bizottság most mindennek sikeres teljesítéséről adhat számot a kongj
