Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-25 / 251. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 25. Vendégségben yoltam a szirénnél Ez is, átZ IS »mm Lengyelországi jegyzetek II. A szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka a rádióban Stanislav Staszic lengyel író és bölcselő írta: „Nagy lemzet is elbukhat, de csak a hitvány pusztul el." ön­kéntelenül e sorok jutottak szembe, amíg a Szczecinről készült filmet néztem. Is­merjük, és sokan átéltük a múlt ma már történelemnek számító tragédiáját, a má­sodik világháborút. Milyen sokat olvastunk arról, hogy 1939. szeptember 1-én a ha­talmas német hadsereg rázú­dult a háborúra fel nem ké­szült Lengyelországra. Nem­csak a pusztítás démonát vitték magukkal, de veszély­be került akkor az egész lengyel nemzet léte. Pior Jedraszewski — aki­vel a filmről beszélgettem — mondta: a város majd egész lakosságát Németor­szágba telepítették a néme­tek a háború alatt. A felsza­badulást mindössze 140 000 ember érte meg ott. Aztán a filmen viszontláthattam a szabadság első napját: romok mindenütt, de egy rongyos gyerek, egy csont-bőr asz- szony már mosolyog. S már a mában vagyunk: az újjáépítés évei utáni Szczecin mai arca néz ránk, ahogyan a hozzá érkező ven­dégeket fogadja. A filmet, mely valóban maradandó élményt nyújtott, egy lelkes alkotócsoport készítette. Nos, miután „elméletben” alaposan megismertem a vaj­daság „fővárosát”, sétára in­dultam. Láthattam, — a mű­emlék épületek többségét már itt is restaurálták. Tel­jes pompájában díszeleg a barokk stílusban épült Pi- ast-kapu és a szintén a XVIII. században épült hí­res Brama Portowa kikötő­kapu. Lasan befejeződik a reneszánsz stílusban épült Fomerán-hercegi várkastély restaurálása is. Megcsodál­hattam az Odera partján ál­ló János templomot. Ez a ma 350 000 lakosú város — mely 380 négyzetkilométer területen fekszik — olyan mint egy szép ékszerdoboz, melyet négy oldalról félté­kenyen őriz a Dabie tó, a Wzgórze Warszawskie ma­gaslat, a Wal Bezlesny gát, a Góry Bukowe domb. Milyen a mai Szczecin? Hangulatos, szépen épített modern tengeri kikötő város. Hatalmas áruházakkal, csi­lingelő villamosokkal, vil­lámsebességgel közlekedő autóbuszokkal, sok-sok fiatal lakóval. A városban öt egye­tem és főiskola van. Jártam a fiatalok kávéházában, ahol oly lelkesen és hevesen vi­A Budapest hajó indulásra készen a szczecini kikötőben tatkoztak — ahogyan csak a húszonévesek tudnak — poli­tikáról, művészetről, szere­lemről. Eltötöttem egy han­gulatos estét a Zamkowa- ban, ahol ínycsiklandó mó­don készítik a sültcsirkét, s megnéztem lengyel kollégá­immal a Kaskada bár nem­zetközi műsorát. Magával ra­gadott az a vidámság aho­gyan ott — lévén a közön­ség is nemzetközi — önfeled­ten járták a Kazacsok-ot. Ez a régen ismert Katyusa dal modern feldolgolgozása, melyre táncot komponáltak. Ám nemcsak ezekről kell szólnom, ha Szczecinről írok. Hisz ezek csak kiegészítői annak a szorgalmas munká­val teli életnek, amely Len­gyelország e tengeri kikötő, illetve ipari városát jellem­zi. Mert Szczecinben nagyon sok üzem van. A skolwini pa­pírgyár az ország egyik leg­nagyobb újságpapírt termelő nagyüzeme. Kohója a tenger­part egyetlen nyersvaster- mék gyára. A Junak motor- kerékpárgyár évente több tízezer motorkerékpárt gyárt a hazai és külföldi megren­delőknek. Van műtrágyagyá­ra, ruhagyára, cukorgyára, sörgyára, élesztőgvára, vegy­ipari üzeme, műselyemgyá- ra, gázgyára, fafeldolgozója és halfeldogozó üzeme. Lengyelországban ugyan­is fejlett a tengeri halászat. Háram tengert, a Baltit, az Északit és az Atlanti óceánt járják a lengyel halászok, s évente mintegy 300 000 tonna halat fognak. Érthető tehát, hogy akkor Szczecinben is korszerű halfeldolgozót kel­lett létesíteniök. A már felsorolt üzemeknél azonban sokkal nagyobb és a legjelentősebb az Adolf Warski hajógyár, mely héte­zer munkást foglalkoztat, s a hajójavító-, jachtépítő és folyamhajógyár. Ez utóbbi­nak a nevéből is kitűnik, hogy ebben az üzemben a nagyobb haj óégységek tata­rozását, javítását végzik. Építenek jachtokat, vitorlá­sokat, különböző hajófelsze­reléseket. Amikor ott jártam, a ha­jógyári kikötőben láttam azt a 32 000 tonnás most épülő hajót, melyet svéd megren­delésre gyártanak az Adolf Warski gyárban. Ezt a mun­kát annál is inkább nagyra értékelhetjük, mivel köztu­domású, hogy a lengyel hajó­építőipart a II. világháború után teljesen az alapoknál kellett kezdeni, s ma sor­rendben ez az ország a vi­lág kilencedik hajóépítő ál­lama. A halászhajók építésé­ben a világranglistán a má­sodik helyen áll, hajóexport­ban pedig a hatodik helyen. Megrendelőik között van Kí­na, Norvégia, Svédország, — Csehszlovákia. Ott létemkor szerencsém volt, vendéglátóim meghívtak egy kirándulásra a kikötő­be is. Ennek annál inkább örültem, mivel tudtam, hogy első délamerikai útja előtt ott horgonyoz a Budapest ne­vű magyar hajó. (Folytatjuk) VARGA VIKTÓRIA A martfűi alapító \ tanácsok megalakulásának 20. évfordulója alkalmából B Hegyes Jánost, a szolnoki já­rási tanács tagját, a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. — Az én mesterségem ko­vács. A Tisza Cipőgyárban dolgoztam 1949-ig, amikor szóltak a pártbizottságon, hogy tanácselnök leszek. Annyit értek én az államigaz­gatáshoz, mint tyúk az abc- hez. Keressetek egy hozzá­értőbb embert — mondtam akkor. Na de pártfegyelem is van a világon, így aztán el­vállaltam a megbízatást. A tanfolyamra is elmentem — emlékszik vissza a hőskorra B. Hegyes János, a szolnoki járási tanács tagja, a Tisza Cipőgyár újítási irodájának vezetője. Tiszta szívvel nevezheti magát Martfű alapítójának is. Amikor a község élére ke­rült még nem is tanácsnak, hanem jegyzőségnek nevez­ték a helyi államhatalmi szervet. A teleoülést pedig, amely három házból állott, tanyavilág vette körül. Egyet­len középülete az iskola volt. helyiségeit a diákok és a köz­ségháza között osztották el. — Ma sem tudom az ered­Nera akartam vállalni ményeket másképp megma­gyarázni csak azzal a hihe­tetlen ambícióval, ami min­den hiányosságon, nehézsé­gen átlendített bennünket. Két év alatt új település, új községháza nőtt ki a gyá­ron túli kopár tarlón. S a községi tanácselnök egészség- ügyi okokra hivatkozva kér­te a felmentését. Mert az am­bícióval, az óriási munkabí­rással sokáig nem lehet visz­szaélni. Az átdolgozott, átvi­tatkozott 24 órák „ették” az örökös feszültségben tartott idegeket. — Visszamentem a gyár­ba, személyzeti osztályveze­tőnek. Azt hittem, nyugod- tabb munkaköröm lesz... De a tanácstagi megbízatást nem tudtam visszautasítani. Min­dig vesszőparipám volt, hogy falumban, Tiszaföldváron ki­világított járdás utcáink le­gyenek. Az utcák végén pe­dig fúrott kutak, vagy ahová lehet, vezessük be a vizet. Természetesen ezek nem az én ötleteim, hanem a válasz­tóim, az ószöllősiek kérése volt. Ugyanígy az üzletháló­zat bővítése is. Ezt a vásár­téren a közeljövőben megnyí­ló ÁFÉSZ üzletházzal meg­oldjuk. A fogyasztási szövet­kezetben ugyanis felügyelő bizottsági tag vagyok, s egyeztetni tudom a tanács és az ÁFÉSZ terveit. Ennek az együttműködésnek az ered­ménye az is. hogy választóim igényei szerint a vegyes élel­miszerboltban zöldséget, gyü­mölcsöt árusítanak- Ugye nem nagy dolgok ezek? A meg­valósításuk telt csak húsz esztendőbe. H. M. Hámori Éva szerkesztő a nép­szerű Ez is, az is.. . mai mű­sorát a szolnoki színészek közre­működésével készítette el. — Irtózom a közhelyektől, nem az állítólagos „kötelező” udva­riasság mondatja velem, nagyon jó volt együtt dolgozni a Szig­ligeti Színház tagjaival. A „rá­diós-fül” számára új, friss han­gok — és amit én nagyon lé­nyegesnek tartok: semmi rutin­megoldás, semmi sablon . . . Élő eleven megszemélyesítést kaptam tőlük. Rácz György rendező: — Nemrégen a rádióújságban Írtam néhány reflexiót a vidék színházak művészeinek rádiózás: lehetőségeiről és azok elhárítha­tatlannak látszó akadályairól. S lám, most egyetlen huszárvágás­sal sikerült minden... A szín­ház társulata egy hétfői napon felköltözött a Rádió 1-es stúdió­jába és 10—12 óra leforgása alatt tető alá hoztuk a 115 perces mű­sort. A ma délután négy óra öt perckor kezdődő adásban (Pe­tőfi Rádió) elhangzik — többek között — három, már-már elfe­lejtett, tragikus sorsú magyar író. Lakatos László, Pataki De­zső és Radő Imre, egy-egy írá­sának rádióváltozata is a szol­noki színészek tolmácsolásában. Szép misszió! A műsorban közreműködik: Baranyai Ibolya, Baranyi László, Bókái Mária. Czibulás Péter. Győző László, Halász László, He­gedűs Agnes, Hollósi Frigyes, Huszár László, Liska Zsuzsa, Mucsi Sándor, Papp Zoltán, Se­bestyén Éva, N. Szabó Sándor, ifi. Ujlaky László, Varga D. Jó­Jól sikerült beat-seregszemle Kunhegyesen (Tudósítónktól) A fiatalokat mindig „divat” volt szidni. Nincs ez más­képpen ma sem, hiszen a „bezzeg az én időmben” szemlélet ma is gyakori szó­játék. Sőt! A beat elterjedése csak olaj volt a tűzre. Han­gos, lármás, szemtelen! — ömlenek a panaszáradatok. A Kunsági táj nevű beat- énekes és tánczenei találkozó azonban másról is meggyő­zött. Nevezetesen arról; lehet ízlésesen énekelni és muzsi­kálni, még az öntevékeny amatőregyütteseknek is. Pe­dig a selejtező előtt nem ke­vés aggodalommal tekintet­tünk a kunhegyesi bemutató elé. Ahol hat beat-zenekar és énekes lép fel, ott mindig akad renitens. Nos, aggodal­munk ezúttal felesleges volt. A verseny célja: kiválogat­ni a színvonalasabb kunsági beat-zenekarokat, énekeseket, fellépési alkalmat biztosítani számukra, a legjobbaknak pedig továbbjutást, akár az országos döntőkig is. Hat együttes szerepelt. Ti- szapüspökiből a Roller, Kar­cagról a Szeminyol, Tiszafü­redről a Főnix, Kisújszállás­ról a Brathers, Törökszent- miklósról a Centrál és Kun­hegyesről az Androméda ver­senyzett a helyezésekért. A vetélkedő nagy meglepetéssel zárult. Az abszolút-esélyes Centrál a második helyen végzett. A győzelmet az And­roméda szerezte meg. Ügy látszik, a „hazai pálya elő­nye” még zenében is érvé­nyes. Rajtuk kívül a karcagi és a tiszafüredi együttes is továbbjutott. A szólisták közül kiemel­kedett a kunhegyesi Balázsi Zsuzsa, a zenészeknél pedig az Androméda dobosa és a Central szólógitárosa kapta a legtöbb pontot. Az összekötő szöveget Bö- röczky József honvéd konfe­rálta. akinek a parodizáló ké­pességét már a tv képernyő­jén is megcsodálhattuk. Tetszett a Borhy Tibor ve­zette zsűri gyors és korrekt állásfoglalása, a zenekarok és a szólisták egyszerű. ízléses öltözködése és viselkedése. A területi döntő szintén Kunhegyesen kerül lebonyo­lításra november 1-én. Kíváncsian s érdeklődéssel várjuk a döntőt, annak elle­nére, hogy e sorok írója is félie meddig már a „bezzeg az én időmben” korosztály tagja. D. SZABÓ MIKLÓS Az emberség filmeposza A neretvai csata A méltatás keretei talán megengedik — erről a film­ről a legkritikusabb kritika is csak elismerő méltatás le­het — hogy személyes él­ménnyel kezdjem a két ré­szes jugoszláv film bemutatá­sát. Nyugat-Európa nagy váro- rosainak filmslágere (méltat­lan ide a sláger szó, de ki­fejező) hónapok óta A ne­retvai csata. A mozik tucat­jával játszák ugyan a vér- fagyasztó krimiket, a cowbo- yok rettenthetetlenségét be­mutató, vagy már-már paro­dizáló westemeket, a’ buja szexfilmeket, — a belépőjegy­re várakozó leghosszabb em­berkígyók mégis A neretvai csatát műsoron tartó film­színházak pénztárai előtt to­longanak. A szuperfilmnek szól a fel­fokozott érdeklődés? Mert Veljko Bulajic repdező és Tomislav Pinter operatőr al­kotása gigantikus. Még sem hiszem, hogy kizárólag a film monumentalitását ke­resné a közönség, mert bi­zony-bizony csömöre van a szuperfilmektől, többször csa­lódást okoztak, mint nem. A három óriás filmeposz a humánum Tiimnusza. A törté­net 1943 telén játszódik Boszniában, amikor a parti­zánok négyezer súlyosan se­besült elvtársukat is kimen­tik a német és az olasz fa­siszta páncélosok fojtogató gyűrűjéből. A főszereplő — függetlenül attól, hogy aZ egyes jelkép­figurák megszemélyesítésére, a filmművészet legkiválóbb­jait kérték fel: nagyszerű ala­kítást látunk a szovjet Szer- gej Bondarcsuktól, Oleg Vi- dovtól, az olasz Sylvia Kos- cinától, Franco Nérótól, az amerikai Orson Wellestől, Yul Brynnertől, a nyugatné­met Hardy Krügertől és Curd Jürgenstől — maga az iszonyatos szenvedéseket el­bíró, igazában bízó és győ­zedelmeskedő nép. Mennek Délnek, vállukon viszik a haldoklókat, védte­lenek a fasiszta légikalózok­tól; belefagynak a jeges sár­ba, belepi őket a hó; az ölük­ben viszik át az ágyúkat az irdatlan sziklás hegyeken, pusztulnak, de mennek, har­colnak ... A szabadság végső kivívása azt követeli tőlük, hogy fel­robbantsák látszólagos meg­menekülésük egyetlen útját önmaguk előtt, a hidat, a je­ges Neretva folyón. Felrob­bantják, visszafordulnak Északnak; pusztítja őket a tífusz, de mennek, harcolnak. Gyönyörű, szívünkig jutó jelkép: mire, milyen áldozatra gondol jövőjére. A film második részében — az egyik dramaturgiai csú­cson — van egy jelenet, amely mellett lehetetlen szó nélkül elmenni. Bekerítve, halálukat várva, egyetlen őr­jítő himnuszban összeforrva, fogcsikorgatva — szószerinti foggal és körömmel — tusa- kodnak a fasisztákkal és éne­kelnek. Olyan misztikus erő támad a vértől fekete falucs­ka körül, hogy a támadást vezénylő német ezredes meg­kövültén nézi, hallgatja a partizánok halálhimnuszát: Mi ez? Érezzük, valamit fel­ismert ez a porosz ruhába öl­tözött ember­Történelmi freskó a műfaj összes velejárójával, de nem tartozik az úgynevezett há­borús filmek kategóriájába. Mély mondanivalója ennél magasabb szintre emeli, ne­mesítő gondolkodást vált ki a nézőből, a népek közötti harmónia igényét, aktív igenlését. Ez az egyik válasz a cikk­ben feltett kérdésre, hogy miért is világsiker ez a ju­goszláv filmalkotás (a tech­nikai kivitelezésében a német és az olasz filmszakemberek segítettek) a szuperproduk­cióktól elkényeztetett közön­ség előtt is. A rendező munkáját köz­vetlenül dicséri a film esz­meisége is, de ennek kibon­tásához Tomislav Pinter mes­teri operatőri munkája a si­ker koronája. A leglényeglá- tóbb, legszebb operatőri mun­ka, amelyet hasonló műfajú filmekben valaha is láttam. TISZAI LAJOS Mini-bank ? ! (A mini járványszó újraéledéséről) Lapunk hasábjain is írtunk már arról, hogy a mini jár vány szó gyakran és feles­legesen vállal nyelvi szerepet. A mini tolakodó, falánk vol­tát elítélő cikkek hatására mintha megcsappant volna a vele való élés. Újabban azonban ismét nagyobb szám­ban jelentkezik, ahogyan ezt a címben idézett mini-bank összetétel is mutatja. Ismét hangsúlyoznunk kell, hogy elsősorban a nyelvi fe­gyelem meglazulásának a jelét látjuk abban, hogy új­ra elszaporodik ez a járvány­szó. A gondolkodás renyhe- sége, restsége, tunyasága lu­das abban, hogy újabban a következő formák is nyelvi szerephez juthattak; mini-tra­gédia, mini-szerelem, mini­szálló, mini-citrom, mini­taxi, mini-buzgár, mini-Ex- po, mini-leányszállás, mini­sztár, mini-tilalom, mini- Bábel, mini-barátság, mini­üdülő. stb. stb. Éppen lapunkban jelent meg egy cikk a következő címmel: „Minitörténet, a mi­nikonzervgyárról”. Ebben a cikkben arra is utal a szer­ző, hogy a mini szócskát „nem kell egészen komolyan venni”, hiszen ez a gyár „nem is olyan aprócska üzem.” Ha ez így van, akkor más összefüggésben kell ke­resnünk arra magyaráza­tot. miért jutott nyelvi sze­rephez a mini szócska. So!.an nem élnek a nyelvi formák­ban való válogatási lehető­séggel és a mini felesleges használata miatt kiesnek ak­tív szókincsükből ezek a kis méretet megjelölő szavak: kis, rövid, törpe, szűk, apró, parányi, kevés, zömök, kicsi­nyített, alig számbavehető, csekély, nem jelentős, jelen­téktelen, igénytelen, elenyé­sző, hitvány stb. stb. A napilapok híradásából azt is megtudjuk, hogy már „termelésre kész a mini-ház­gyár Szolnokon,, (Népszabad­ság 1969. I. 14.) Ez a nyelvi forma nem nyújt egyértelmű közlést, mert bizonytalanok vagyunk abban, hogy a ház­gyár kisméretű-e. vagy mi­ni-házakat (?) fognak benne készíteni. Ugyancsak elbi­zonytalankodunk. ha a mini­kémkedés összetételt olvas­suk. A szót csak értelmezés­sel ért'ük meg, s nem vélet­len, hogy a cikk írója szó- szátvárkodva külön is értel­mezi, magyarázza e furcsa összetételét. Valóiéban arról var szó, hogy a svájci parla­ment törvénvt hozott, „mely megtiltja műszaki berende­zések segítségével az állam­polgárok masánéletéről — hang- és képfelvételek ti­tokban való készítését”. Fel­tétlenül erőltetett, stílusta­lan és felesleges a követke­ző nagyon is mesterkélt kap­csolat: mini-üveghuta. Aki er‘ az összetételt megalkotta, még nem látott üveghutát, mert azt a kisméretű műhelyt, amelyet egy ugyancsak sze­rény kis boltocskában ren­deztek be, hogy csiszolják, fessék az ajándéktárgyakat, csak nagy megerőltetéssel le­het üveghutának (?) elkép*' zelni, illetőleg elkeresztelni.' Dr. BAKOS JÖZSE?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom