Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-25 / 251. szám
1970. október 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Nagyszerű kezdeményezés Mezőtúron az utóbbi időben egyre több kezdeményezés történik az atlétika népszerűsítésére, az egészen alacsony korúak minél nagyobb számú bevonására. Nagyszerű lehetőséget nyújt erre az elkészült városi sporttelep kitűnő pályája, Kárpáti János testnevelő személyében pedig a sportágért szenvedélyesen dolgozó edzőt találtak. Nemrég a város kisdobosai részére rendeztek háromtusa versenyt. Már az előzményről is érdemes szólni. Késztvett az előkészítésben, a szervezésben és a lebonyolításban a városi tanács vb művelődésügyi osztálya is. Közösen beszélték meg a feladatokat az általános iskolák igazgatóival, bevonták a nevelőket és a szülőket is, s ilyen előzmények után szinte biztosra vehető volt a siker. A város valamennyi általános iskolájának minden harmadik és negyedik osztályából indult három lány és három fiú versenyző, összesén 156 kisdobos állt rajthoz. Külön figyelték azokat, akik a nyáron sportnapköziben voltak. Kiderült, hogy a többieknél sokkal jobb eredményeiket értek el. Fiúknál az egyéni összetettben győztes Nagy Sándor például 380 centimétert ugrott távolba, 8,1 másodpercet futott 50 méteren, a lányok versenyét nyerő Sváb Ilona pedig 340 centimétert és 8,4 másodpercet ért el ezekben a számokban. Ünnepi jelleget kölcsönöztek, maradandó emlékeket nyújtottak, amikor a 72 egyéni és a 12 csapat oklevelet kiosztották. A kísérleti jelleggel rendezett verseny várakozáson felüli eredményekkel zárult Rendkívül népszerű volt a nagyszámban megjelent szülők, nevelők és gyerekek között Kétségtelen pozitívum, hogy a kiválogatott, ügyesebbnek mutatkozó fiatalok részére már a télen tornatermi edzéseket tartanak. Jó felmérés és előkészület volt a jövő évben megrendezésre kerülő országos kisdobos versenyre. Aztán Mezőtúron úgy vélik, hogy ebben a korban lehet megszerettetni az atlétikát, mert aki ilyenkor a rajongója lesz, az ifjúsági és felnőtt korában sem lesz hűtlen hozzá. A mostani kisdobos verseny annyira jól sikerült, hogy ezen felbuzdulva úgy döntötték: a jövőben kétszer egy évben, ősszel és tavasszal is megrendezik. (Pl) Ezüst még lehet Tegnap délután a Sportuszodában játszotta le a Szó. Dózsa Komjádi-csapata a BVSC elleni vízilabda mérkőzését. A Boros Ottó által dirigált csapat fiataljai fegyelmezett játékkal 4:3 arányban nyertek. Az előző mérkőzésen a Bp. Honvéd győzött a KSI ellen és 4 ponttal vezet, a két-két pontos Dózsa és BVSC, valamint a 0 pontos KSI előtt. A jövő szombaton dől el. hogy a Dózsa fiatal vízilab- dásai követik-e a nagyokat és megszerzik-e az ezüstérmet. KERESZTREJTVÉNY Benedek Elek írd. a magyar gyermekirodalom egyik megalapítója. Néhány művének a elmét a vízszinten 1., 73., a függőleges 12., 20. és 51. számú sorokban rejtettük el. Vízszintes: 12. Gépkocsi-e? 13. Hárfa. 14, Kő. németül. 15. Kacérkodás, angolul. 16. Elevenen szülő. 18. Kis marhád. 19. Komárom megyei község (+’). 20. Férfinév. 21. Urmérték-rövklítés. 23. Baranya megyei község (—'). 24. Dal, németül <fonet.). 25. így nem szedik le a gyümölcsöt. 28. Meghatározott távolság (—’). 29. Eleven. 39. Az abc egyik betűjéig. 31. Reuma kezdetei 33. F.1- ralí. 36. Bejuttat. 38. Csuk. 39. Igen, németül. fO. Nem valódi. 41. AJándékozá. 42. Üvegbetétösszeg. 44. Látogató. 46. Nem, latinul. 47. Jugoszláv város. 50. Minőségellenőrző. 52. Néma rabi 54. Ulatszerboltban. 57. Végtelen báb! 58. Elektromos töltésű atom. 60. Sérülés. 61. Vércsatornája. 62. Ital. 63. Szülőm (+’)• 66. Város Észak-Olaszországban. 68. Román ■"áros. 70. Szoba, németül. 71. Nem oda. 72. Nemesi udvarház. Függőleges: 1. Ilyen milliomos is van. 2. A tulajdonod. 3. Vas megyei község. 4. Még. angolul. 5. levonultán él. 6. Vég né’kfi lágy hangsór. 7. Foglaló. 8. Napszak. 9. Ilyen csiga is van. 10. Szenátus, németül. U. Mely Időtől kezdve? 16. Mint vízszintes 26. számú. 17. Vágány. 22. A várakozás sok ... kerül. 25. Késpengének van. 26. Római ötvenegy. 27. Román pénz. 29. Menü. 32. Ahol jársz. 34. Végtelen láva! 35. Ajtón van (—'). 36. Bizományi Áruházt Vállalat. 37. Jutta t-é? 43. Mint függőleges 3. számű. 45. Norvég folyó. n. Sérüléseit. 48. Betűt vet. 49. Szolga, németül. 53. Fejté (—■’). 55. Iratkapoca. 56. Értéke. 57. Tákar. 59. Bőrét fejti. 62. Jugoszláv folyó. *4. Fejér megyei község (+'). «5. Paripa (—’). 67. Sokszor jó lenne, ha megállna... 68. Rendben van, angolul. 69. Latin hold — vég nélkül. Beküldendő: a vízszintes 1., 73., a függőleges 12., 20. és 51. számú sorok megfejtése október 29-lg. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: A szerelem nem vak. de nem lát. Türelem az öröm kulcsa. — Könyvet nyert: Vitális József. Kisújszállás. (A könyvet postán küldjük el.) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP KE.TTVÉNYSZELVÉNVE 197«. október 26. Pontrablásra készül az NTE Sérültek a MÁV-nál, döntet'ent vár a Lehel Kosárlabda NB I. Budapesti Spartacus— Szolnoki Vörös Meteor 69:49 (30:25) Budapest, Szentkirályi út, vezette: Kamer és Petelei. Vörös Meteor; Horváthné, Kálmán (13), Hegedűs (15) Kovács (3), Molnár (8), csere: Palla (10), Cseh É., Herc- zeg, Czitán. Edző: Horváth Janos. A Meteor kezdett jobban és az első 10 percben általában 4 kosárral vezetett. Különösen Kálmán volt elemében, sajnos a játékvezetők jóvoltából azonban a kosárra való eredményessége mellett három személyit is összeszedett. Ezután passzív lett a játék és Horváthné hiába irányított jól hátul, a Spartacus 5 pontos előnyével zárult a félidő. Szünet után egyre inkább érződött a Vörös Meteor játékán az edzés- hiány. Gyakran eladták a labdát, s nem sikerültek a kosárra dobásaik sem. Mindehhez párosult a játékvezetők tévedése, amely rendszerint a vendégeket sújtotta. Ennek ellenére a Meteor kosarasai jól tartották magukat, de Kálmán és Molnár kipontozódása tán a fiatalok nem tudták helyettesíteni a csapat két legjobbját. A Spartacus ugyan jobb dobói révén megérdeme’ten nyert, de a kosárkülönbség túlzott. Jó: Kálmán, Hegedűs, Molnár. VASARNAF Asztalitenisz. j\B II: Szolnoki MÁV—Ózd. Délibáb úti iskola, 9.30. NB UI: Jb. Lehel—DLAC, Jászberény, 9. Törokszentmiklos járási-városi Tízek bajnoksága Gabonaielvásárló, 9. Atlétika. Altálános iskolások versenye, Szolnok, MAV-sportte- lep, 9. Birkózás. Megyei serdülő kötött- és szabadfogású bajnokság, Szolnok, MÁV sporttelep, iQ. Kézilabda. Megyei bajnokság, női: Szó. Traktor—Kunszéntmár- ton, 10, Üjszászi G.—Jászalsó- szentgyörgy 10, öcsödi Tsz— Fegyvernek! Tsz 9.30, Tisza Cipő II— Túrkeve 9. Férfi: Szó. MÁV —Mezőtúri AFC 10, T.-miklósi Vasas—Szó. Vegyiművek 9.30, Rá- kóezifalva—Túrkeve 10, Tiszaföld- vári *Tsz—Jászberényi Lehel 10, Üjszászi Tsz—Jászalsószentgyörgy 11. Kosárlabda. NB I. Női: Szolnoki Vörös Meteor—Bp. HSC, Szolnok, közgazdasági, 10. NB HL Női: Karcag—Gyula, 14, Szolnoki MÁV—Szarvas 13.15. Törökszentmiklósi Fáklya—KISTEXT, 10.30. Férfi: Kunszentmárton—Hódmezővásárhely, 13, Karcag—Gyula. 15.30. Szolnoki Vegyiművek— Szarvas 10. Megyei bajnokság, női: Kisújszállás—Kunszentmárton 10, Jb. Lehel—Törökszent- miklós 9. Férfi: Kisújszállás— Kunszentmártoni G. 11.15, Jb. Lehel—Törokszentmiklos, 10.15, Karcagi G.—Sz. Tiszaparti 9, Kunszentmárton n—Karcagi MGT 11.30. Röplabda. NB H. Férfi: Sz. TI- TÁSZ—Kecskeméti Volán, TI- TÁSZ pálya, 10.30. Teke. NB II: Szolnoki MÁV— Ceglédi Építők, Járműjavító* 10. Crszás. Szolnok városi középiskolás bajnokság, Damjanich uszoda, 8. Vívás. Országos ül. o. férfi tőrverseny, Szolnok, Bajcsy Zs. u. lakóiét, 9.45« 13. sz. végjáték. (Réti Richárd) * b e d e * e h Megyei csapatversenyekről mutatunk be játszmákat: Szicíliai védelem Simái (Karcag)—Peták (MTE) L. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. tí4 cái 4. H :d4 gfi (Azonnali 4. ...Hf6 megbízhatóbb) 5. Hc3 Fg7 6. Fe3 HÍ6 (Itt 6. ...d6 szükséges, mert 7 H :cö be 8. e5 jöhetne) 7. Fe2 0—0 8. Vd2 b6 9. f3 Fb7 10. 0—0—0 Be* 1L g4 dB 12. há He5 (Világos k-szárnyi támadásává szemben el’enfele tehetetlen. Korábban a6,t majd b5 biztosítót volna eúentámalást) 13. Fh6 Hc4 14. F:c4 B:c4 15. F:g7 K:g7 16. h5 Hg8? 17. hg fg? 18. He6-h fel&dtaSzicíliai védelem Hőgye (Mezőtúr)—Bessenyei (Jb. Lehel) 1« el c5 2. Hf3 eB 3. dl cd! L A labdarúgó NB I B 12. fordulójában a Szolnoki MTE ma délután Székesfehérváron, a MÁV Előre ellen lép pályára. A szolnoki táborban jó a hangulat a vasárnapi győzelem után, s nem titkolják, hogy ma is pontrablásra készülnek. Mire alapozzák ezt? Az Egyetértés ellen már idegenben is kielégítően játszott a csapat. Ha akkor majdnem sikerült a meglepetés, mi-ért ne számíthatnának döntetlenre egy szerényebb tudású csapat ellen. Bár tudják, hogy Székesfehérvár is — hasonlóan mint az MTE — a kiesés ellen küzd, ennek ellenére egy pont megszerzésében reménykednek. A következő fordulókban pedig tovább folytathatják a pont- gyűjtést, mert novemberben például lesz úgy, hogy kétszer egymás után idehaza játszanak. Szerdán a MÁV ellen játszott edzőmérkőzést az MTE és 2:l-re győzött. Kellemetlen hír, bogv Ger- hát lábán műtétet hajtottak végre A múlt heti keret egy helyen változott, tehát Nagy P., Fényi, Vincze, Heidrich I, Kovács, Árvái, Papp II, Sebők, Pallai, Nagy F. Mile. Heidrich II. Papp III, Kúti az utazó keret. Labdarúgás. NB u: Szolnoki MÄV—KISTEXT, MÁV sporttelep, 14. Radó. NB III: Kilián FSE—Rakamaz, KiUán pálya, 14, Dobozi. Sz. Olajbányász—Záhony. Tiszaliget, 10, Ladányi. Tisza Cipó—Püspökladány, Martfű, 14, Kun. Tiszaföldvár—Gyoma, Tiszaföldvár, 14, Hoffer. Megyei I. o.: Szászberek—Túrkeve, 14, Sólyom, Karcag—Szó. Cukorgyár, 14, Detkl, JászárokszáUás—Tószeg, 14, Paál, Kisújszállás—Szó. MTE II, 14.30, Busa. Mezőtúr— Kunszentmárton, 14, Mihályi, Szolnoki MÁV II—T.-miklósi Vasas 12, (Hajdú megyéből). Jászberényi Vasas—Rákóczlfalva, 14. Vágó K., Jászjákóhalma—K. MEDOSZ, 14, Halmi. Szó. Gépjavító— Ojszász, II, Bakó E. Megyei H. o.: Tiszatenyő—Kunhe gyes, 17. Grámán, Kengyel—Tisza Cipő II, 14, Füzesi, Tiszafüred—Szabó L. SE H, 14.30, Zsi- dai, Tiszagyenda—Tiszaföldvár II, 14.30, Kotlái, Abádszalók—Cibakháza, 14, Horváth, Mezőtúri FMGT—Rózsa F. SE 10, Gergely. Szajol—Fegyvernek, 14, Pálinkás. Sz. Olajbányász II—Jászíénysza- ru, Sári, Jászkisér—Dózsa SE, 14. Tombor, Sz. Vegyiművek II—Ra- kócziújfalu, 14. Pintér, Jászalsószentgyörgy—Jászapáti, 14, Cs. Szabó, Jb. Lehel II—Sz. Traktor, 10.80, Jámbor, Zagyvarékas—Jász- ladány, 14, Mezei. Idegenben szerepelnek s a labdarúgó NB I B-ben a Szolnoki MTE Székesfehérváron, az NB H-ben a Jászberényi Lehel Kiskunfélegyházán, az NB HI-ban a Szabó L. SE Nagykállón, a Szolnoki Vegyiművek Tuzséron, a röplabda NB H-ben a Jászberényi ESE Székesfehérváron, a Szolnoki MÁV női atlétái Tatán, a férfiak Szombathelyen. HÉTFŐ Atlétika. Szolnok városi közép- iskolás bajnokság, MÁV sporttelep, 14. H:d4 aC 5. Fe2 Vc7 6. 9—0 He« 7. Hb3 Hf6 <7. Hb3 tempóvesz- tés. Kár a huszárt a tábla szélére tenni. 7. Fe3 jobb) 8. f3 Fd6 (Már hiányzik a 7. lépés tempója. az e4 gyenge. Talán 8. Hbd2 erősebb) 9. h3 Fh2-f 1«. Khl Hh5! 11. f4 H:f4 12. Ff4 F:f4 13. Hbd2 0—9 és sötét később anyagi előnyével nyert. Antal védelem flr. Horgos: (Jb. Lehel)—Oros (Jb. Lehel) L e4 d6 2. Hf6 g6 3. d4 Hf6 4. Hc3 Fg7 5. Fg5 h6 6. FÍ4 0—0 7. Vd2 Kh7 8. Fd3 c5 9. d5 Fg4 10. Fe2 a6 11. h3 FU3 12. F:f3 b5 13. 0—0 Hfd7 14. g4 He5 15. Fg2 Hc4 16. Vei g5 17. Fg3 b4 18. Hdl H(17 19. Bbl Va5? 29. f5 Fdl+7 21. Khl Kg:? (21. —gf4 22. F:f4 Fg7 valamivel 1obb) 22. fg hg 23. esi F:cs 24. Fe44- Kh6 25. F:e5 Hd:e5 26. b3 Ha3? (26. He3 f5 egyszerűbb. Sötét részéről 26. ...Hd4 a lobbi 27. He3 f5 28. H:f5+ B:f5 29. B:f5 Bg8 30. h4 Hbl 31. Gg5 IU3 32. Bg6+ feladta. • A megyei bajnokságot nyert Szolnoki Oajbányász november 4—8. között osztályozó mérkőzést fog vívni Bács, Békés. Csongrád, Heves megye bajnokcsapataival. Békéscsabán. — A nagy érdeklődéssel várt. óriási küzdelmet ígérő területi döntö első helyezettje NB H-be fog jutni. Sakkelvek: A bástya nyílt vonalra, vagy a szabadgyalog mögé való. — Ne CseréHük minden ok nélkül a figurákat, tervvel játsszunk, ha van rá mód. ügy kombinatív úton oldjuk meg a problémákat. DN. A labdarúgó NB II-ben egyre nehezebb helyzetbe kerül a Szolnoki MÁV csapata. Szebeni mandulaműtéten esett át, Földesi rúgást kapott, s tovább csökkent a játékosállomány. Ráadásul nem megy a játék s most egy feljavult, harcos KISTEXT jön Szolnokra. Az eddigi összecsapások során többnyire biztos MÁV győzelem született, ezúttal azonban sokan a döntetlent is jö eredménynek tartanák. Nem lesz könnyű dolga a kékfehér gárdának. A kispestiek is a kiesés ellen harcolnak, s ha becsúszik egy újabb hazai A megyei sakkszövetség kötelezte a megyei bajnokságban játszó csapatokat ifjúságiak szerepeltetésére is. Ezt kezdetben néhány helyen kissé nehezményezték, de mint később kiderült és az alábbi példák is bizonyítják, érdemes volt. Olyan tehetséges fiatalok nevelődtek, akik a felnőttek között is megadták a helyüket és csapatuknak erősségei lettek. Közülük mutatunk be kettőt. Szabó Lajos, a Szolnoki Olajbányász II. osztályú 19 éves versenyzője. A 15 játszmából gyűjtött 12,5 ponttal 83 százalékos kimagasló teljesítményt ért el. Megyénk sportéletében a törökszentmiklósi mezőgazdasági technikum és a kun- hegyesi gimnázium neve elsősorban sportolóiról volt ismert. Főleg az atléták, a természetjárók, a kézilabdázók és a röplabdázók értek el jó eredményeket és szereztek hírnevet iskolájuknak. Ezúttal új oldaláról mutatjuk be a két középfokú iskolát. Mindkét udvaron mégnem is olyan régen földkupacok, építkezési törmelékek — Tö- Fökszentmiklóson mocsaras területek — éktelenkedtek. Ma viszont az iskolák büszkesége a sportudvar, s ha belépünk, nem mindennapi látvány tárul elénk. Törökszent- miklóson bekerített kézilabda pálya, bitumenes kosárlabda pálya, több ugró- és dobóhely, az atléták részére pedig futósáv található. Kunhegyesen szinte azonos a létesítmények száma azzal a különbséggel, hogy ott röplabda pálya is van. (Ez kialakítható a törökszentmiklósi játéktéren is.) Nagyon szépen rendbehozták a pályák környékét is. Parkosítottak, s a karbantart sről rendszeresen gondoskodnak. A létesítmények nem valósulhattak volna még, ha az iskolák tanári kara a testnevelők irányításával a tanulókkal közösen nem tartotta volna fontos feladatának, számtalan ötlettel teremtették elő a szükséges anvaeia- kat. s ezekben elsősorban a törökszentmiklósi Jávor László és a kunheevesi Tibaovi Latos testnevelőké az érdem. Rengeteg munkaóra fekszik a többezer forintot érő létesítményekben. Nem is fukarkodik senki a tanf«~K!let és a diákok dicséretétől. A két középfokú iskolában vereség, már a kieső zónában találhatják magukat. A Jászberényi Lehel labdarúgói Kiskunfélegyházára utaznak. A szerdai edzőmérkőzésen a Tisza Cipő ellen nem a legjobban ment a játék. Nagy I betegsége miatt nem játszott. Bugyi háromhetes eltiltása viszont lejárt és vasárnap már csapata rendelkezésére áll. A valószínű összeállítás a következő: Vasas (Nagy II) — Fekete II (Nagy I), Benke, Gubicz, Sándor, Juhász, Urbán, Bugyi, Lukácsi, Révfy, Kovács (Marcis). A csapat és vezetősége döntetlenben reménykedik. Ifjúsági létére figyelemreméltó eredmény ez a felnőttek között. Edzője Dalkó Nándor. Foglalkozása esztergályos. Most az eddigieknél is jóval nagyobb feladat előtt áll. Csapatával készül az NB II-be jutásért rendezendő osztályozóra. Berényi Mátyás a Szolnoki MTE II. osztályú, 17 éves versenyzője. A Verseghy gimnáziumban tanul, három éve sakkozik. Tizenhét játszmából 8 pontot gyűjtött, ez 67 százalékos teljesítmény. Ez évben megyei ifjúsági bajnokságot nyert. Mindketten jól illeszkedtek bele a közösségbe, példaképei lehetnek a fiatal sakkozóknak. Tehetségükkel, szorgalmukkal még további szép sikereket érhetnek eL megtalálható a kézilabda, az atlétika, a röplabda, a torna és a természetjárás. Ezért az MTS törökszentmiklósi járási tanácsának kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy kiemelkedő sportműsorral avatják a sportudvarokat. Tegnap Kunhegyesen vetélkedtek. egy hét múlva pedig Tö- rökszentmíklóson találkoznak a két iskola sportolói. Mindkét helyen kézilabda, kosárlabda mérkőzés és torna szerepel a műsorban. Az atléták több versenyszámban adnak ízelítőt a tudásukból. a KISZ szervezetek kezdeményezésére pedig női labdarúgó mérkőzést is iktattak a programba. Mondani sem kell, hogy Törökszentmiklóson és a nagyközséggé előlépett kunhegyesen is örömmel fogadta a közvélemény az iskolák tevékenvségét, s a társadalmi szervek is segítettele, amiben csak tudtak. Az október végi spo-tejemén vek csupán csak egvik állomásai lesznek az eddiai sikereknek, s a folytatás sem marad el ott, ahol a tanári közösség és a diákság ennyire egyet akar. Vffcrott hörest bármilyen színűt. 30 em- nél hoss/abbat vásárol a SZIGLIGETI SZÍNHÁZ. TAKARÍTÓNŐT felvesz a SZIGLIGETI SZÍNHÁZ. Mai műsor SAKK-ÉLET Sportudvarok társadalmi munkában Tehetséges, fia a! sakkozók