Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-11 / 239. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 11 MINDENKI HUMORESZKJE Az értekezletet a Duna- Tisza közén rendeztem. Így az összes érdekelt elfért, bár néhány tízezernek csak a Dunán lehorgonyzóit tutajokon jutott hely. A megbeszélésre ugyanis a közönség kategóriájába sorolható e gyedeket hívtam meg, hogy előzetesen megbeszéljem velük egy készülő humoreszkemet, mely elhatározott szándékom szerint egy igazi közönség- humoreszk lesz, tehát kielégíti mindenki igényét, nem sérti senki ízlését és találkozik a közönség minden tagjának teljes egyetértésével. Amidőn e meghívott közönség elhelyezkedett a Du- na-Tisza köze kényelmes homokbuckáin, felmásztam a János helyre, és egy beat zenekar erősítőjén keresztül így szóltam az egybegyűltekhez: — Kedves közönség! Mindenekelőtt tisztázzuk: aki nem közönség, menjen át a Dunántúlra... Mindössze egy hajó telt meg. Erre szálltak a film- és színház rendezők, valamint a kritikusok, akik sose számítják magukat a közönség soraiba. Ezek mély undorral hagyták el a gyűlés színhelyét, bár néhányan a távozó hajó tatiába vonultak és onnan csókokat hintettek a szárazon hagyott közönség felé. — Humoreszkem témáia — folytattam, amidőn a hajó eltávolodott — egy szerelmi történet... Többszázezren pattantak fel a homokból, valahol Kecskemét táján gyülekeztek. Szószólójuk kijelentette, hogy az élet komoly dolgairól írjak, őket nem érdekli már a sex, miután valamennyien túl vannak a hatvanon, vagy pedig régi házasok. — De ebben a szerelmi történetben nem lesz sex — biztosítottam őket, mire becslésem szerint két-három millióan álltak fel és tiltakozásuk jeléül átmentek az Alföldre sztriptízt nézni. — Természetesen, nem öncélú szerelmi történetről van szó. a cselekmény során felvillan a társadalmi háttér, a fiatalok és öregek problematikája... Ekkor felálltak azok az öregek, akik még érdeklődtek volna a szerelmi történet iránt, valamint azok a fiatalok, akik a sex nélküli cselekménnyel is megelégedtek. — A könyökünkön jön ki — mondták és elvonultak a Kisalföldre, ahol egy beat zenekar operettdalokat játszott. — Kedves közönség! Higy- jék el, nemcsak a téma a fontos. Az a lényeg, hogyan dolgozzuk fel. Az én humoreszkem/ modern lesz... Megint felálltak vagy egy milliónyian... — ...de természetesen felhasználja nemes hagyományainkat is — kiáltottam a távozók után, ők azonban undorral úszták át a Dunát. Közvetlenül utánuk az a félmillió hallgatóm hagyta el a terepet, akiknek a hagyományok ellen volt kifogásuk. — Versbe írom! — ordítottam kétségbeesetten, mire megint néhány százezerrel kevesebben lettünk és a meg- maradottak már Pest megyében is elfértek. Nem csüggedtem. Elhatároztam, hogy némi engedményt teszek: — Lesz benne egy kis krimi is.„ — Álmunkban se jöjjön elő — kiáltott egy millió honfitársam és átvonult Észak-Magyarországra, ahol Pósa Lajos verseket hallgattak napestig. Nem adtam fel a harcot. Mert ha humoreszkem nem lesz közönség-humcreszk, < kritika talán elismer, de népszerűtlen leszek és sosem hívnak meg a televízióba. Arra gondoltam, hogy egy kis sexei, egy ici-pici sexecskével néhány milliót vissza lehetne szerezni. Elég lenne, ha humoreszkem hősnője a cikk elején ruhátlanul, vagy mond - juk elég lengén lenne öltözve és félreérthetetlen helyzetben találnák egy szállodai szobában. De hiába üzentem át az Alföldre, a közönség egy része már menthetetlenül elpártolt tőlem. Ahogy szétnéztem a tájon, üres homokbuckákat láttam, csak itt-ott lézengett néhány ember, aztán ők is cihelődni kezdtek. Utána rohantam az egyik távozónak... — Uram...! Olyan humoreszket írok, amilyet akar csak maradjon... — Sajnos nem lehet! Kevesen vagyunk. Ha maradnék, azt mondanák, hogy sznob vagyok. Különben én akkor is elmentem volna, ha mindenki itt marad, mert azzal vádolhattak volna, hogy tömegízlésem van. A humoreszkeket pedig egyáltalán nem szeretem... — Akkor miért jött egyáltalán ide? — Vitázni! Manapság a filmről, a labdarúgásról folyó viták sokkal izgalmasabbak, mint maga a meccs vagy a film... Itt is egészen jól szórakoztam — mondta, és utolsónak távozott... ősz Ferenc Hernádi Miklós: Autósvilág Magyarországon A piac Egy pillantás a rendszám- táblára. Egy a kilométerórára. Rövid fejszámolás: vajon mennyit „tekert vissza” az órán a tulajdonos. Megtapogatom a lakkfestéket: második, harmadik lefestés? Majd szenvtelenül, unottan, amúgy séta közben, más látnivalók sokszoros vonzásában megkérdem: „Hogy adja?” Eladó többféle akad. Van kedélyes: „Hatvannyolc, de csak magának.” Fölényes, aki dehogyis akart eladni, éppen csak erre autózott, s ha már erre járt, benézett. Van eladó, aki palira teszi magát: „A futómű sajnos nem a legjobb.” aztán persze hozzáteszi : „De motorikusán, uram, ötvenezer kilométerig bele se kell nézni.” Az úriember: „Négy csillagot kapott ez a típus a Stern rovatában. Érdekli? Itt a névjegyem.” A tömeg egyre sodródik. A piac sarkában kolbászárus. Legalább harmincán állnak sort harapnivalóért. Tök- magárusok cirkálnak. Teljes hangzavar. A komolyabb érdeklődők előtt felnyílnak a motorházak, — félbőgnek a motorok. Valaki dallamdudát árul. Ötpercenként felharsan az olasz filmekből ismert tülökszó, ti- zen-huszan sereglenek köré. Van, aki családostul hozta el a kocsit. Rábízza az asszonyra az autó anyakönyvi adatait, maga pedig körbejárja a hasonló típusú kocsikat, vevőnek teszi magát, informálkodik. Dúl a szabadpiac. Birkózik, egymásba simul kereslet és kínálat. Van, aki kiragasztja a szélvédő üvegre a kocsi árát, adatait, s maga odabenn — mélyen alszik. Messziről jött, hajnalban indult, talán Békéscsabáról. Itf jobb árat remél. Sok vévő saját kocsijában érkezik. Üj kocsit szeretne, de a régit csak akkor adja el, ha az új ára már meg van. Megváltás. Tízévesforma gyerekek róják a piacot. Ennyi tisztára mosott, fényezett kocsit a Royal előtt se látni. És a felnyitott motorházak. Az alkudozás. A tömeg. Soha jobb vasárnap délelőtti szórakozást. Itt mindenkit meguramoz- nak, végtére vagy kocsija van, vagy zsebében a vételár. A szerv Az autópiac felügyeleti szerve Fővárosi Tanács VB. Piac és Csarnokfelügyelősége. A felügyelők a Telekitéri élelmiszerpiac felügyelői. — Váltakozva, harmadik vasárnaponként tartanak ügyeletet. Sz. X-t reggelije közben érem a piacsarki bódéban, teszek egy kört a kocsik között, úgy megyek vissza hozzá. Rákezdi: — Kérem, én itt még pénzt olvasni nem láttam. Pedig a legtöbb kocsi elkel. Ritka az olyan eladó, aki öt- ször-hatszor kijönne szombat-vasárnaponként. Beültetik a vevőt a kocsiba, próbára mennek, s ha megegyeztek, elhajtanak együtt. — Ilyenkor ősszel négyötszáz kocsi jön ki vasárnaponként, a helypénz húsz forint. Negyedik éve működünk, azelőtt a Telekitéren, a használtcikk piacon árulhattak autót-motort az emberek. — Tavasszal van úgy, hogy hétszáz kocsi is kijön egy nap. Akkor az árak is magasabbak, kapó- sabb a kocsi. — Mi itt csak rendészeti szempontból őrködünk. Van néhány civilruhás emberünk is, azok folyton a piacot járják. Itt kérem lopás, baleset, már komolyabb baleset nem fordult elő. Ide mindenki higgadtan jön ki, vigyáz, rosszul ne járjon. Van piac a vidéki városokban is, igaz, csak havonta egyszer. Sok pesti vidéken adja el a kocsiját, sok vidéki meg följön, itt vásárol. — Legkelendőbb a Wartburg meg a Trabant, főleg a Trabant, hiába viccelnek róla annyit. Nincs probléma az alkatrésszel, olcsó a járatása. nincs benne, ami elromoljon. Meg aztán erre a kettőre kell legtovább várni, ha befizet az ember, öt évig, hat évig. Nem is csoda, ha sokan ráfizetik azt az öttízezer forintot. Szabadság öt-tízezer forint. Nem is olyan régen egy felnőtt kereső félévi bére Magyarországon. Felhalmozódtak a megjavult bérekből félretett százasok. Tíz iskolás közül legalább nyolc elsőül — autót szeretne, betéve fújja az autómárkák neveit és — nem tudja megkülönböztetni a juhartól Hódolás a női nemnek 30 éve divatfényképész A napokban került sor Hamburgban egy kiállításra, ahol a nagyközönség egy divatfényképész 100 munkáját tekinthette meg. A kiállítást a művész munkásságának 30 éves jubileuma alkalmából rendezték meg. A hatvan esztendős Hubertus Augustinus Flöter egész életében a szép nőknek hódolt és munkáját teljes egészében a női szépség megörökítésének szentelte. Műtermében reflektorok és blitzlámpa nélkül dolgozik, s kizárólag csak a nappali világítást veszi igénybe. A szex és a divatos hóbort nem kenyere. A jövőben csak „az embert akarja fényképezni saját személyiségében, mint egy tárcái portrét”. zöld vászonkötényén. Mindig dalolt, ha dolgozott, sok gondja csomós keményfapadlóját száradni türelmes halomba rakta, de az örömök bebútorozatlan kis szobáját mégis konokabb két fiára hagyta. Szótlan munkatársak: jószagú, piros cseresznye, fehér jávorfa lécek, politúros edények és illatos mahagóni dió funérok állottak köréje, s bámulták csodálva meg én, szőkén bodros forgács halomra fekve, ha ragyogó kedvét fényleni apám a barna bútorokra kente. , . •'•r! 39- ' - --------- ------------ i a kőrist. Talán a felnőttek között is hasonló az arány. Mi hozta ezt a megszállott rajongást? A helyváltoztatás ősi akarása, a megérkezés öröme. A vágy, hogy a magam kézmozdulatától függjön, milyen sebesen, de mindenképp sebesebben érkezzem meg valahová. Hogy ne fecséreljek el órákat, másfélórákat az életemből váróteremben, villamosmegállóban, autóbuszon. Hogy kettesben, családostul utazhassam, ne zavarjon a többiek közelsége, amikor oly értékesek az intimitás szűkre szabott percei. Szabadságot jelent az autó, térben és időben, még akkor is, ha éppenséggel csak a ház előtt áll. Szabadságot jelent maga a tudat, hogy elvisz, sebesen visz el, ahová netán mennem kell, vagy mennem akaródzik. Objektív okok is vannak. A társadalmi mobilitás például. Egyre többen dolgoznak távol lakóhelyüktől, olykor többszáz kilóméternyi távolságban. Az egyik északmagyarországi bányászvidéken, olvashattuk, összeállt öt bányász, közösen vettek kocsit. Sok család szilánkokra szakadt a jobb kereseti esélyek okozta szétköltözésben, a fiatalok a * külső lakótelepeken vernek fészket. Költözés, szállítás. hazalátogatás a családi ünnepekre — mind köny- nyebben lebonyolítható, ha már megvan a kocsi. Közrejátszott egy újkeletű tendencia is: a külföldi utazások és a hétvégi kiruccanások terjedő népszerűsége. Ez is. az is sokszorta élvezetesebb, Dihentetőbb négykeréken. Ilyenkor a lakószoba mozgó, kihelyezett változatában gördül a család. Szól a kocsiban a táskarádió, horgol az anya, s a hátsó ülés mögött autóskutya, játéktigris bólogat. Rabság Magyarországon a magán- tulajdonú személygépkocsik száma szembetűnően ível fölfelé. Kétszázezer fut belőlük máris és kielégítetlen több mint hetvenezer befizetett igénylés. A korszerűtlen utak „gyilkolják” az autó futóművét, karosszériáját, a korszerűek nyögnek a hétvégi csúcsforgalomtól. Nincs elég javítóállomás. Az egyes gépkocsitípusok garanciális szervizállomásainak még környékét is ellepik az autók. Hetekig, hónapokig kell várni — alkatrészhiány miatt — egy-egy javításra. Üj arisztokrácia ugrott ki: a maszek gépkocsiszerelők hivatásos és amatőr kasztja. Az állami szolgáltatóipar nem tud megbirkózni a sokszorosára nőtt kereslettel — kevés az olyan maszek autószerelő, akinek ne lenne saját gépkocsija, olykor kettő is. Az „úrvezetők” réme: a „kiegyenesített kanyar”, a karambol, a defekt. Sok autós legutolsó pénztartalékait is bevetette az áhított ügybe, s egy váratlan, újabb kiadás hetekre felborította anyagi egyensúlyát — a csillogó gépkocsiból kiszállva szalonnát ebédel. Szegényebb, amióta kocsit vett. Garázs alig van. Az autók túlnyomó része „csillaggarázsban”, a szabad ég alatt éjszakázik, telel. A gyalogosok érzelmei ellentmondásosak. Az ismerős autótulajdonost rajongva aj- nározzák, de elátkozzák az ismeretlent, olykor meg is rongálják kocsiját. A tetszetősebb gépkocsik oldalán mindennapos a karcolás, esett tégla is sok gépkocsira, de hallottam már motorházba csurgatott kénsavról is. Egy közgazdász barátom mondja: Nálunk rosszul kalkulálnak az emberek. Csak a járatás készpénz-költségeivel számolnak, holott számításba kell venni a kocsi elévülését is (ez körülbelül tízezer forint évente), meg azt a veszteséget, hogy a pénz nem a bankban kamatozik, hanem autó formájában az utakon kopik, rongálódik. Ez közgazdaságtan. A valóság azonban — egyelőre — mást mutat A Merkur egyre több gépkocsit importál, jövőre huszonnyolcezret (mi magunk nem gyártunk személyautót, s az importja nem sorolható a népgazdaság produktív részlegébe — ez magyarázza a magas illetéket), a külföldön élő magyarok rendületlenül küldik, a kiküldetésben járt magyarok pedig rendületlenül hozzák a gépkocsikat. A kereslet mégis változatlanul nő. A » •• " j°y° Az autóellátás ipara mindent maga alá gyűrve virágzik. A kereszteződéseknek mind a négy oldalán benzinállomás, javítóműhely. A Rolls-Royce-cég Angliában helikopteres szolgálatot tart a főbb utakon. Csillagászati összegeket fordítanak az új autópályák építésére. Nyári ünnepnapokon mégis sokszor negyvenkilométeres „dugók” keletkeznek a tenger felé vezető utakon. Az utazósebesség rohamosan csökken, az utazási idő kezd visszaesni az évtizedekkel ezelőtt túlhaladott színvonalra. A pesti gyalogos áll a zebra előtt és vár. Az autófolyam nem akar megszakadni. Bátortalanul lelép, de újabb konvoj szegi útját. A főváros és a vidéki nagyvárosok levegő-szennyezettsége veszedelmesen közelíti a mérgezést jelző vörös rovátkát. A közlekedési baleset száma felszökött. (Egyesült Államokban évente 25 000 ember hal meg így.) Az autóvezetés a szívbetegségek szál- láscsinálója. Az autópiacon folyik az alkudozás. A „befizetett” gépkocsik egyenletes ütemben gördülnek ki a csepeli szabadkikötőből. A kocsi érkezése legalább akkora öröm a magyar családban. mint egy újszülött vi- lágrajötte. Magyarországon az autósvilág a kisgyermekkornál tart. De veszedelmesen közeledik a dac-korszak, amikor a kisgyerek toporzékolni kezd, és nem engedelmeskedik többé szüleinek. Pihenő. Mohácsi Regös Ferenc rajza Kicsit mindig politúr, fűrészpor, meg gyanta szagú volt. De a pác, meg a sellak, a funéros asztalok födelén a barna ragyogást tőle tanulta.,. és szőkén bodros fenyőfaforgács énekelt széles kezefején, mikor a deszkákat gyalulta. Ha enyvezett, a kék öntöttvas fazék, s az enyves ecset hullatott csöpp, barna gyöngyöket, s amíg intésére a bútorok feszengő sorban elébe léptek, kerek, kis bronzkitüntetések: enyvfoltok ragyogva száradtak az esti lámpafénynél A P .Á M Somoskői Lajos:
