Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-07 / 235. szám
1970. október 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Fejlődésünk gazdag szakasza volt Pártszervezeteink szilárdak, feltételeink kedvezőek Jobb munkakörülményekkel 50 millió fejlesztésre — Újszerű technológia Alföldi olajipari pártérfekezlet Szolnokon r> A megyei pártbizottság székhazában tartották párt- értekezletüket hétfőn az alföldi olajbányászok. Tóth János, a megyei pártbizottság titkárának szavaival élve — „tisztelettel, megbecsüléssel, elvtársi együttérzéssel” köszöntötték a küldötteket azoknak a pártszervezeteknek a képviselői — köztük a szegediek és az egriek —. ahol olajbányászok dolgoznak. Meg is érdemelték az elismerő szavakat, hiszen alapszervezeteik kezdeményezéseinek, a pártonkívüliekkel tartott szoros kapcsolatuknak köszönhetően nagyszerű eredményeket könyvelhetnek el mind a termelésben, mind a politikai munkában. Az év első felében, például az árvíz ellen igénybevett munkaerő termelésből való kiesése, valamint a biztonsági okokból eredő mező-lezárások miatt a terv teljesítése lehetetlennek látszott. A X. párt- kongresszus tiszteletére indított munkaverseny eredményeként viszont október 1-én időarányos tervüket már teljesítették. Felelősséggel készültek az alapszervezeti vezetőségek újjáválasztására és a kongresszusi irányelvek, valamint a szervezeti szabályzat tervezett módosításának vitájára. Ez utóbbiakról kilenc alapszervezetükben hetven, hárman fejtették ki véleményüket. Így aztán a jól végzett munka eredményezte nyugodt légkörben vehették számba sikereiket és minden eddiginél nagyobb feladataikat az olajipar kommunistái. „Kis pártértekezletek44 A küldöttek szavaiból kicsendült, s néhányan ki is fejtették azt, hogy nemcsak egyéni véleményüket, hanem alapszervezetük kommunistáinak egybehangzó állásfoglalását tolmácsolják. Felvetéseiket ezért fokozottabban kell megszívlelni. Például: az olajipari pártbizottság elismert koordinációs munkája is bizonyára jobbá válna — igaza van ebben Hangyái Jánosnak —, ha gyakrabban szervezne alföldi kommunista aktívákat. Balogh Gyula is elevenre tapintott a KISZ védnökségek elemzésével. Jó munkát végeztek a fiatalok a Szeged—5. tankállomás építésében a KISZ védnöség keretein belül. Máshol viszont az üzem nem biztosított kellő feltételeket, így meg kellett szüntetni a védnökséget. Az algyői beruházás felett vállalt országos KISZ védnökség sem vezetett kellő eredményre, — „csak nevet adtak a gyereknek”. Megérne egy alapos elemzést Szabó Albert felvetése is. Azt fejtegette a pártértekezleten, hogv a munkások nem nézik jó szemmel a nyereségrészesedési alap egy részének vacsorákra, különböző réndezvényekre való felhasználását. Elégedetlenek amiatt is, hogy az utóbbi években az olajipar adminisztratív állománya alaposan megduzzadt, ugyanakkor az ügyintézés nem javult. Szót emelt a lógósok ellen, valamilyen központi rendelkezést sürgetve a vándormadarak fékezésére. — Most ugyanis a vezetők nem igen mernek fegyelmezni, mert beosztottaik könnyen odébb állnak. A munka zöme így állandóan a törzsgárda tagjaira hárul, ugyanakkor az anyagi juttatásokban nem fejeződik ki kellően. A vállalati és a népgazdasági érdekek jobb egyeztetését is sürgették néhányan. Méltán tette szóvá Fekete Imre, hogy néha alaposan túlzott kártérítési igényekkel lépnek fel különböző eaz- daságak az olajipar ellen. Olyan növénykultúra tönkretételéről beszélnek esetenként, aminek termesztése éghajlati és talaj adottságok miatt eleve lehetetlen. Ilyen és ehhez hasonló, valóban közérdekű témákkal foglalkozott a többi felszólaló is. Felelősségérzet és alkotásvágy két. Annak a fokozottabb megértéséről van szó, hogy a vezetők felelősek nemcsak beosztottaik munkájáért, hanem élet- és munkakörülményeikért, fejlődésükért is. Nos, az alföldi olajiparban ilyen vonatkozásban is sok minden történt az utóbbi években: A borítékon túl Az élet és munkakörülmények javításáról is sok szó esett ezen a pártértekezleten. Többek között elhangzott, hogy a beszámolási időszakban az egy dolgozóra jutó átlagbér a termelő vállalatnál ötezer, a fúrási üzemnél pedig 5835 forinttal nőtt. — Majdnem ezer olajbányász használ vezetékes gázt. A vállalati hozzájárulás meghaladja dolgozónként a kétezer forintot. Az. utóbbi időben Algyőn kétezer, Dorozsmán pedig ötszáznegyven fős munkásszálloda épült. A termelő vállalat évente nyolc millió forintot fordít fenntartásukra. A fúrási üzem S0 korszerű busszal szállítja dolgozóit a munkába, illetve szünnapokon távolélő családjukhoz. Az olajbányászok egészségére hét üzemorvos vigyáz. Az utóbbi négy év alatt ezerkétszázan kiváló dolgozó jelvényt, több mint négyszázan Szolgáláti Érdemérmet, többen magasabb kitüntetéseket kaptak. Négy év alatt a termelő vállalatnál 305, a fúrási üzemnél pedig 286 család jutott új lakáshoz. Az alföldi olajipari pártértekezlet küldöttei hangsúlyozták, s határozatba is foglalták : sikereink záloga a párt vezető szerepének további erősítése. Mindenekelőtt erre törekedjenek a kommunisták minden munkahelyen. Az alföldi olajipari küldöttértekezlet kifejezte egyet, értését a kongresszusi irányelvekkel és a szervezeti szabályzat tervezett módosításával, s azzal az elhatározott szándékkal fejezte be munkáját, hogy az alföldi olajipar ezer kommunistája Túrkevén, az AFIT 17. számú Autójavító Vállalata elődjétől, az 1950-ben alakult gépállomástól, majd a gépjavító vállalattól nemcsak régi gépeket, de sok elavult munkamódszert is örökölt. A vállalat dolgozói — többségében szakmunkások — sokáig mostoha körülmények között, nehéz fizikai munkával keresték kenyerüket. A vállalat 1968-ban teljesen áttért a nehéz tehergépkocsik javítására és felújítására. Ettől kezdve ez a sajátos jellege határozta meg fejlődésének irányát. Meggyorsult a műszaki fejlesztés. Szerszámgépekkel, félautomatikus hegesztő, új köszörűgépekkel, pneumatikus kézi szerszámokkal szüntették meg a nehéz fizikai munkát. Tavaly darupályákat építettek, több emelőgépet vásároltak. Ezekkel és a szerelési munkák korszerűsítésével emberibb munkakörülményeket teremtettek. Már megkezdték a próba- üzemelést abban a műhelyben, ahol újszerű technológiával végzik a forgattyus tengelyek felújítását. Az eljárás iránt különben már NSZK-beli, bolgár, lengyel és csehszlovák vállalatok is érdeklődnek. Rövidesen elkezdik egy korszerű rugófelújító és hőkezelő üzem építését is. Az utóbbi két év alatt mintegy ötven millió forint volt a különböző beruházásokra és fejlesztésre fordított összeg. A következő években is hasonló ütemben folytatódik a fejlesztés. Ilyen adottságok mellett javulnak a munkakörülmények, jobbak a termelés feltételei. Tavalyi termelési értékük 130 millió volt, 1970. évre tervek szerint elérik a 150 millió forintot. Felelősségérzet és alkotásvágy, — ezzel a két szóval lehet az alföldi olajipar kommunistáinak munkáját jellemezni. Mindenekelőtt ennek tudható be; pártértekezletük már arról adhatott számot, hogy az 1970. évi alföldi termelési előirányzat alapján évi 1,3 millió tonna kőolajtermelési és 3,2 milliárd köbméter földgáz termelést sikerül elérni. Sokoldalú, alapos munkával biztosították ezt a párttagok és a velük szorosan együttműködő pártonkívüli- ek. Külön érdemükre szolgál, hogy az utóbbi időkben rendkívül gyorsan párosították a magas szintű műszaki szervezést az alapos közgazdasági-, üzemgazdasági elemzőszervező munkával. Ezáltal más vállalatoknak is köve-/ tendö példával szolgáltak. Mindennek jelentőségét, Párdi Imre Varsóban Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke kedden reggel Varsóba utazott, ahol Stanislaw. Majewski miniszterein ökhelyetessel, az Tervbizottság elnökével az 1971— 75. évekre szóló népgazdasági tervek koordinációjáról és az 1975 utáni gazdasági együttműködés egyes kérdéseiről tárgyal. Párdi Imrét a Ferihegyi repülőtéren Karádi Gyula, az Országos Tervhivatal elnökének első helyettese továbbfejlesztésének szükségességét méltán ajánlotta Tóth János, a megyei párt- bizottság titkára a pártértekezlet figyelmébe. Ugyanígy a belső légkör további javítását, mert csak ezáltal lehet megtalálni azt a fonalat, — ami a munkakönyvön túl a vállalathoz köti az emberemindent meg fog tenni a kongresszusi határozatok valóraváltásáért. A pártértekezlet ismét Rumpf Pált választotta a pártbizottság titkárává, aki már több éven át becsülettel, közmegelégedésre viselte e tisztet. ■ S. B. — TÖBB mint fél éves szünet után újból elkezdték a házi tészta gyártását a kisújszállási AFÉSZ-nél. Az utóbbi időben már hiánycikknek számító élelmiszer- cikk készítése több mint ötven háziasszonynak biztosít munkalehetőséget. búcsúztatta. Az épülő erőmű a kiskörei vízlépcsőnél Életszínvonal — kicsiben és nagyban Mondják, jól élünk. Állítják az ellenkezőjét is. Akárcsak azt, hogy egyenletesen növekedett az életszínvonal, meg azt, hogy nem emelkedett. Több a jövedelem? Nagyobbak az árak is! Ahány ember, annyi féle nézőpont. Hol az igazság, ki állít valót? Hiszen, aki egészen jól él, az is azt panaszolja: szeretne, de A harmadik ötéves tervről szóló törvény IV. fejezete 29. paragrafusának (3) bekezdésében ez áll: „A lakosság egy főre jutó reáljövedelme 14—16 százalékkal növekedjék. A parasztság jövedelme — a mezőgazdaság termelési eredményeire támaszkodva — az átlagosnál valamivel nagyobb ütemben emelkedjék.” Az életszínvonal: jövedelmek, életkörülmények bonyolult kölcsönhatásának függvénye. Alakításában része van a bérnek éppúgy, mint az árpolitikának, a szociálpolitikának, s így tovább. Jövedelmünk is kétféle. A személyes rendelkezésű jövedelem forrása a munka. A meghatározott rendeltetésű jövedelem pedig — mint amilyen az ingyenes orvosi ellátás, a bölcsődében levő gyermek költségének állanem tud még jobban élni... Mit mondjon akkor az, aki valóban csak szerény körülmények között éli mindennapjait? Ahány ember, család, annyi „életszínvonal”? Igen, ha a nagy egészet molekuláira bontjuk. Az egész, meg a rész is igaz külön-kü- lön. Együtt azonban a való. Mert az életszínvonal: viszonyítás. mi fedezete stb. — társadalmi juttatások formájában járul hozzá életszínvonalunkhoz. Tény: a törvény megfogalmazta célhoz alaposan hozzátett az élet. A reáljövedelem a tervezett 14—16 százalékkal szemben 30—32 százalékkal nőtt az 1966—1970 közötti években, a reálbérek pedig 9—10 százalék helyett 16—17 százalékkal emelkedtek. A parasztság személyes reáljövedelme elérte a munkásokét. Tehát minden rendben? Nagyban igen, hiszen az életszínvonal-politika célkitűzései teljesülnek, összességében minden társadalmi réteg jobban él. Kicsinyben már nem ilyen egyértelmű a kép, s a társadalmi rétegek életszínvonal-emelkedése ellenére egyénileg nem mindenki él jobban, mint öt esztendeje. Növekedés gondokkal A reáljövedelmek évi növekedési átlaga a második ötéves terv esztendeiben, 1961 —1965 között 3,7 százalék volt. 1966—1969 között 6.2 százalék. A lakosság főbb jövedelmi forrásokból származó pénzbevétele 1966-ban 98,1 milliárd forintot tett ki, 1969- ben már 126,5 milliárdot. Tengernyi pénz. S hogy van, akinek fazéknyi, másnak csak bögrényi jut belőle? önmagában ez nem lenne baj, hiszen cél volt és maradt, hogy az életszínvonal elsősorban a munkával összefüggő differenciált reálbérek útján emelkedjék. A gond, a baj, az, hogy ma még kevésbé van így. S ezért, hogy a családok esetében, az egy főre jutó jövedelmet tekintve — szakszerűen — „nagy a szóródás”. Azaz: azonos jövedelem esetén is jól élhet a hárómtagü, s szerényen a hattagú család. Vagy: a jobban kereső, de szövetkezeti lakásban lakó esztergályos életszínvonala mérséklődik, míg a gyengébb képességű, de olcsó állami bérlakást élvező társáé emelkedik... Furcsa? Igen. Ezért szükséges a munkával összefüggő jövedelemnek nagyobb súlyt kapnia az életszínvonal emelésében. Gyors, ötletszerű fölsorolás: a harmadik ötéves terv esztendeiben több ízben került sor bérrendezésre (textilipari éjszakai pótlék bevezetése, egészségügyiek bérének rendezése stb.) Emelték az alacsony nyugdíjakat, ma ötven százalékkal több pénzt fizetnek ki nyugdíj címén, mint a második ötéves terv esztendeiben. Bevezetésre került a 44 órás munkahét, s ezt Szolnok megyében is egyre több üzemben, munkahelyen vezetik be. Hétszázezer család élvezi a felemelt családi pótlékot. Megvalósult a gyermek- gondozási segély, amit megyénkben is édesanyák százai vesznek igénybe. A szocialista iparban foglalkoztatottak havi átlagkeresete 1756 forint volt 1965-ben, s 1990 forint 1969-ben... Mindez része az életszínvonalnak. A gondoknak is alkotóeleme. A megítélés mércéje Jó dolog, s nagy vívmány, hogy a lakosság 97 százaléka élvezi a társadalombiztosítást, s hogy a harmadik ötéves terv esztendeiben a nemzeti jövedelem 12 százalékára rúgtak a társadalombiztosítási kiadások. Az összes jövedelmek 75 százalékát teszik ki a munkával összefüggő bevételek, s 25 százalékát a társadalmi juttatások. Ám a megítélés mércéje torz. Az emberek döntő többsége természetesnek veszi e juttatásokat, s nem tekinti jövedelmének, életszínvonala részének! Ahogy a 2—3 százalékos reálbér emelkedését sem, amint ezt a vizsgálatok igazolják, s ezért, hogy bár 1957 óta egyetlen esztendő sem akadt, amelyben ne emelkedtek volna a reálbérek, a családok nagy többsége csak a jelentős többletet — új kereső, nagyobb prémium stb. — hajlandó növekedési tényezőként elismerni. Azt pedig végkép nem, hogy a nemzeti jövedelemből nemcsak a fogyasztásra, hanem a felhalmozásra fordított hányad is az életszínvonal emelkedését szolgálja. Sokszor közvetlenül is, mint például a lakásépítés. (1966— 1969 között évente átlagosan 62 ezer lakás épül. Megyénkben ez év első napjaiban 11 ezerrel több lakás volt mint 1960-ban. Azaz: ma még az emberek nagyobb része csupán fizetését, a forintot tekinti „életszínvonalnak”. Baj ez? Kibírható. Kevésbé, hogy csupán forintokra redukált „élet- színvonalat” a legtöbben elválasztják attól, amitől elválaszthatatlan: a munkától, a termeléstől, a javak előállításától. Holott csak a több munka, a jobb termék fialhat bukszát vastagító forintokat. Miben mérve? Végül tehát miben lehetne, kellene mérni Nagyék, Kis- sék, Kovácsék, Szabóék élet- színvonalát? Abban, hogy 1966—1969 között a nemzeti jövedelem évi átlagban hét százalékkal emelkedett, s ez a legmagasabb növekedési ütem modern történelmünk során? Abban, hogy 1965-ben 19 orvos jutott tízezer lakosra, s 1969-ben 22? Vagy abban. hogy a harmadik ötéves terv éveiben a kiskereskedelmi forgalom esztendőnként átlagosan 8 százalékkal, ezen belül az iparcikké 9,2 százalékkal emelkedett? Kukkantsunk asztalunkra? 1965-ben egy lakos 97 kg-ot fogyasztott tejből és tejtermékből, 1969- ben 111 kg-ot. Tojásból 188 helyett 218 darabot. Gyümölcsből 52,8 kg-ról 68,9 kg- ra nőtt a fogyasztás, egy főre számítva. Babkávéből 69 dkg-ról 1.20 kg-ra. Nézzük meg, mi készült nekik a gyárakban? 1965-ben 103 ezer, 1969-ben 214 ezer villamos hűtőszekrény például... írjuk föl. mit látunk konyhájukban, szobájukban? 1965-ben ezer lakosra 114 mosógép jutott. 1969-ben 158. Hűtőszekrényből 25. illetve 80. Döntse el mindenki maga alaposan, tárgyilagosan fölmérve, jobban él-e mint öt éve. K. S. Hozzátett az élet
