Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-04 / 233. szám
i 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 4. CSONTOS GÁBOR: HIÁNYZOL MÉSZÁROS LAJOS: EGER MAQASISKOLA Ú3 MAGYÁR SZÍNES FILM A kutyások ismét lejártak a rakpartra, a fű kizöldült, napközben tarkakendős lányok gereblyézték a park ágyásait, s talicskán friss sódert hordtak az utakra. Néhány napig esett az eső, de ettől még tisztább és áttet- szőbb lett a levegő, a tavasz kimosdatta a parkot. Zotyi estefelé mindig lent ült a bokrok előtti pádon, s rendre megkerültek a többiek is: Pucér, Nahát és a két Hobó. A lányok közül csak Szöszmösz jött le. Egész télen át nem látták. Megtelt a keble, az arca tele lett apró pörsenésekkel. Fenekén feszült a farmernadrág, s egészében véve más lett. A Kishobó meg is kérdezte tőle: „Mi van Szöszmösz, tán menyasszony vagy?” A lány nagy szemet meresztett: „Be- zsonglál? Nem vesztem meg!” Ezzel ismét helyreállt a múlt évi őszi állapot. Ültek a pádon, cigarettáztak, olykor körbejártak a parkban, később meg, amint a kutyások kisorjáztak a rakpartra, odaálltak a vaskorlát mellé, lekönyököltek rá és bámulták a kutyákat. Néha megjegyzéseket tettek. — Nem állhatták a kutyákat, s akik sétáltatták őket, azokat sem. Egyszer egy busafejű szőrgomolyag szaglászni kezdte Nahát lábát, a gazdája, egy kövérkés nő hiába hívogatta, mire Nahát lehajolt a pulihoz, megsimogatta, majd hirtelen megcsavarta a fülét: „Eredj anyuskádhoz, nem hallod, hogy hív?” — Mind nevettek, a kutya nyüszítve eliramodott, a nő pedig ronda huligánoknak nevezte őket. Ilyesmi szórakozásaik voltak, ha ugyan el nem mentek a közeli moziba, de csak ritkán. ' Péntek volt, amikor Zotyi felfedezte az új plakátokat. A hirdetőoszlop ott állt a bokrokon túl egy fa törzséhez bújva, s kissé féloldalra dőlve, szóval nem éppen elegánsan. A pádról szemben látszott a zászló, nemzetiszínű volt, s mögűle kilátszott a vörös zászló széle. Izmos kéz tartotta a zászlókat, legalul meg a nagy 1-est lehetett látni. Május elsejei plakát volt. A fürdőruhás nő kissé oldalról látszott, alakja egészen keskeny volt, de azért persze szembe tekintve Zotyival. A fiú megszívta magát a párás rügyszagú levegőből, aztán felállt és a plakáthoz lépett. „Jó nő” — állapította meg. Néhányszor elsétált előtte, igyekezett úgy tenni, mintha nem a meztelenséget nézné, csupán a hirdetés betűit. Később rágyújtott és nekitámaszkodott váltóval a plakátnak. Ügy számította ki, hogy karja a nő combjával érintkezzék. Izgatta a játék. Később visszaült a padra és onnan leste a plakátnőt. Ceruzát halászott elő a zsebéből és visszament a plakáthoz. Vastaghegyű kék ceruzája volt. A fürdőnadrággal egyvonalba odaírta a szélére: „Hiányzol!” Gondolta, igazság szerint legalább három felkiáltójel kellett volna, de nem lépett megint oda, nem akarta, hogy valaki meglássa. Később jöttek a többiek és sötétig együtt lötyögtek. Másnap, ekkor volt szombat, pontosan tudja, mert hiszen addig csak egy színes kép volt az egész nő, legyökerezett, amikor közel ért az oszlophoz. A kék betűk alatt írást látott. Gyorsan odalépett. A „Hiányzol!” alatt ez állt: „Te is nekem!” A cigaretta reszketni kezdett a kezében és forróság lepte el. A nő hirtelen testi valójában állt mellette, nem is mert nekitámaszkodni, ahogy tervezte, csak állt kissé oldalt és nézte a szemét, haját, finom bőrét, telt kebleit és gömbölyű combját Körbelesett, majd gyorsan odaírta: „Szép vagy!!!” Rövid töprengés után még egy kérdőjelet is rajzolt a hálom felkiáltójel után. Elvégre, gondolta, aki írta, nem biztos, hogy ilyen szép, mint a plakát nője. Visszaült a padra és ter- vezgetésbe fogott- / miként folytatja a levelezést az ismerős-ismeretlen lánnyal, de megjöttek a többiek. A rakpart felől jöttek, volt valami balhéjuk állítólag, de Zotyit most hidegen hagyta a dolog, el volt foglalva a gondolataival. Szöszmösz kért tőle egy cigarettát. — Már dohány zol is? — kérdezte tőle. — Ezt se tudtad? — nézett rá a lány. Az arca simább és barnább lelt az elmúlt néhány nap alatt, de Zotyit zavarta, hogy széles és alacsony homlokát teljesen eltünteti seszínű hajával. — Jobb lenne a hajad úgy... — kezdte, de nem fejezte be, nem akarta elárulni titkát a plakátnővel. — Hogy? — hajolt közelebb a lány. — Hát úgy... Másként — vörösödött el a fiú. Hátradőlt és arca elé bocsájtotta a füstöt, mögüle lesett a plakát felé és megállapította, annak a nőnek nem csak a haja jobb, mint a Szöszmö- szé,hanem mindene. A lány most rövid szoknyában volt, kilátszott vékony combja, hegyes térde. „Ez még csak egy csaj” — gondolta Zotyi és igyekezett nem törődni a lánnyal. Másnap a kék írás alatt ott állt a válasz: „Azt mondják. Kb. ilyen”, és nyíl vezetett a fürdőruhás nőhöz, sőt a nyíl bele is fúródott a combiába. Zotyi most csak annyit írt oda; „l/2 6”. S még este, amikor elvált a többiektől, hogy elsétál a nő előtt, látta, máris megvan a válasz. Ez: „y2 8”. Tehát addig járt itt a nő, amíg ő a fiúkkal a szigeten kódorgóit. De nem bánta különösképpen, hogy nem találkoztak, magában egy kicsit félt az ismerettségtől, szeretett volna tisztába jönni néhány dologgal. „Szeretsz csörögni? Én nem”. Ügyes ötletnek tartotta, hogy a maga részéről mindjárt nyilatkozott, — • így rövidítheti a levelezést. De biztonság okáért másnap félhát tájban ott ült a, pádon, hátha eljön a lány. — Aztán fél nyolckor is visszatért, talán akkor kíván találkozni vele. De sem a lány, sem a válasz. A következő napon viszont ott állt a kinyilatkoztatás: „Én is inkább mást szeretek...” Aztán alatta: „OMEGA — írtóra bírom őket!” Zotyi is az Omegát szerette a legjobban és most már valóban kíváncsi Jett a lányra. Nem beszélve a rejtélyes első mondatról. Nem akarta hinni, hogy a lány nyíltan írná, ha ugyanarra gondolna, mint ő. A következő napokon tovább folyt a levelezés. Zotyi jóformán egész este őrizte a padot, a többiek meg szidták. Azt hitték, kiakar maradni közülük és haragudtak érte. Különösen Szöszmösz szállt rá, igyekezett a fiúval maradni és teljesen belébújt. Zotyi bűntudatot érzett társai iránt, jól jött hát a lány társasága, ezt megértették a többiek. De amikor a lány odatartotta neki a száját, resteilte magát, hogy azt a másikat megcsalja. „Még szerencse, hogy sötét van — gondolta, — Nem láthatja meg a másik”. Már Sokmindent tudott a nőről, s ahol bizonytalanságban hagyta a válasz, például, hogy milyen színű a haja, meg hogy dohányzik-e, a saját elképzelése szerint alakította a dolgot. Általában minden teljesen rendben volt, még a nő' láthatatlan tulajdonságai is kedvére alakultak. Szöszmöszt azonban igyekezett lerázni, mert ha vele volt a lány, nem írhatott kedvére a plakátra. Tartott attól is, hogy Szöszmösz miatt eíszalaszthatja a másikat. Most már látni akarta feltétlen, s őt fogni át, nem Szöszmöszt. Fel is írta: „Hiányzol! Hallod? Most már írtóra kellesz”. A következő napokon nem jött válasz. De azt se bánta volna, ha a lányt kapja el. Ott kószált a pad környékén, búikált a bokrok közt és kerülte a lámpák fényét, mert nem akart együtt lenni Szöszmösszel. Aztán május elsején sötétedés után meglátott valakit a plakát előtt. Egy nőt. Sietve osont közelebb, s látta, hogy ír a lány, de mindjárt azt is észrevette, hogy csak Szöszmösz az. „Hát ez? — döbbent meg. Mit akar ez itt?” Egy pillanatig sem hitte, hogy az ő nője azonos lehet Szöszmösszel. Mikor a lány el- .ment, rágyújtott a plakát előtt. Nem volt rajta új írás, csak egy nagy kérdőjel legalul. Ebből semmit nem tudott megállapítani. „Ügy látszik, mégis rájött, hogy itt levelezek” — gondolta. Aztán legyintett: „Közelebbit úgyse tud. És nem is fog”. Odafirkantotta a kérdőjellel egyvonalban a másik plakát nagy 1-ese mellé: „Ki vagy? Tudni akarom!” Egy hétig hiába leste a választ. Újra mászkálni kezdett a srácokkal. Szöszmösz ismét rászált, immel-ámmal megszorongatta, közben szidta magát, mert tele volt kielégítetlen vágyakkal. Amint egyik este a parkon át hazafelé tartottak s elhaladtak a hirdetőoszlop mellett, a lány odakormányozta Zotyit a plakáthoz. — Válaszoljak? — nézett rá titokzatosan és odanyomta combját a fiúhoz. — Mit akarsz válaszolni? — Ne marháskodj! Hát amit kérdeztél! — Azzal a nagy 1-es mellé, a „Ki vagy?” után két betűt írt. Zotyi a félhomályban a keze mozdulásából olvasta el: „Én”. A fiú hallgatott. Aztán elvonta a kezét a lány derekáról. — Nem is szólsz semmit? — kérdezte Szöszmösz. — Nem. Szó nélkül váltak el. Másnap épp a pádon ült Zotyi, amikor, egy férfi új plakátokat ragasztott az oszlopra. De előbb széles csíkokban letépte a régit. Ismeretes, hogy Gaál István új filmje, a Magasiskola nyerte az idei cannesi film- fesztivál különdíját. Azon alkotások egyike, amelyik a legnagyobb sajtóvisszhangot váltott ki, a bemutató után minden francia, olasz, angol, német stb filmkritikus megszólalt és véleményt nyilvánított F. Maurin, L’Humanite: „Egy egyetemes értékű film”, II Giorno: „Gaál tanítása szerény; hangoskodás, harsoná- Zás nélkül, meggyőző, nagyszerű”, Corriere Della Sera: „A Magasiskola: tisztelet Magyarországnak”; Unita: „a Magasiskolát mindenkinek megnézésre ajánljuk, költőien szuggesztív jelképrendszer.” Ennél a kritikánál hagyjuk is abba a tallózást — annál is inkább, mert éppen ehhez kapcsoljuk véleményünket. Valóban jelképrendszer a film, de ha ezt elfogadjuk, akkor tovább is léphetünk: hivatkozzunk egy filmen kívüli jelképrendszerre. Magyarországon már nem élnek sólymok, — Üzbegisz- tánból kellett hoznunk az állatszereplőket — és ez jelképe lehet annak, hogy általánosítható, valós hazai problémát boncolgat-e — egyébként mesterien — a film alkotója. Ugyanis a sólymokkal együtt — nem időben és párhuzamban kell azt értenünk — kiveszett nálunk a sólyomidomár Lilik féle magatartásforma is. De igazunk bizonyítására vázlatosan idézzük a film cselekménymagját. Valahol a kártékony madarak kiirtására idomítják a sólymokat. A sólyomidomár- telep vezetője, Lilik, légi csendőröknek nevezi a vadászmadarakat. Lilik azonban nemcsak a sólymokat idomítja vakfegyelemmel, de beosztottjaitól is a hideg praktikumot, a feltétlen engedelmességet követeli meg. Fanatikus, gonosz ember: azt vallja, hogy az állatvilág törvényeinek kell érvényesülnie az emberek között is. Szeretőjét, a telepen élő egyetlen nőt is a férfi kollektíva óhajainak rendeli alá. Majdan egy fiatal ornitológus érkezik a telepre, aki megborzad a Lilik-féle világtól, elmenekül, egy fájó szerelem emlékét is magával viszi. A történet adta emberi viszonylatok mesteri ábrázolása lehetőséget ad a rendezőnek mondanivalója jelképrendszerű kifejtésére. Mit is mond el Gaál? Idézzük: „Az ember és a társadalom viszonyának szimbolikus ábrázolásáról van szó. A sólymá- szat vezetője azért idomítja sólymait a vadászatra, mert szeretné kiirtani a káros madarakat, azért, hogy az ember élvezhesse a teljesebb természeti egyensúly termékenységét. De célja elérése érdekében kegyetlen idomítási módszereket keli alkalmaznia, valóságos erőszakos kényszerrendszert kell alapítania. És így a madár, amelyet az ember szolgálatára szántak, felülkerekedik és az embert teszi szolgává. Az ember eltűnik egy sötét függőségi és a félelmen alapuló mechanizmus mögött.” Gaál tehát párhuzamot von a természet és a történeti-társadalmi világ között. Sikerül-e ez, és érdemes-e ezt így csinálnia? Nem egészen, hiszen a kiinduló alaphelyzet magja nagyon-nagyon megkérdőjelezhető. A hazai viszonyok nem kellő ismerete okozza elsősorban, hogy a jóindulatú külföldi kritikusok maradéktalanul elfogadják a film indító szituációját. Sajnálatos ellentét: ahogyan Gaál felépíti mondanivalójának . kibontásához a jelképrendszert, ez döbbenetesen szuggesztív, már-már szinte varázslatos, de az említett párhuzam igaza, a jel- képrendszer mégis megbukik, — mondhatjuk úgy is, önmagát vezeti zsákutcába. Ismételjük: az alaphelyzet megkérdőjelezhetősége miatt. Ezt csak aláhúzza ismeretünk: Mészöly Miklós alapregénye, amelyből a film készült, a maitól egészen elütő időben íródott, — az 1950-es években. Problematikája már nem általánosítható, így a gyönyörűen komponált film vizsgálódása is elkésett. Legalábbis a mi viszonyainkra vonatkoztatva. Nagy hatású, megrázó, költőien szép film a Magasiskola, mindezek ellenére. Mély emberi hang, az embertelenség ellen. A rendező legjobb segítőtársa Ragályi Elemér operatőr, aki elkápráztató képsorokat alkotott. A három főszereplőtől — Fiú: Ivan An- donov, Lilik: Bánffy György, Teréz: Meszléri Judit — hibátlan megelevenítést kaptunk. — TI — GÁCSI MIHÁLY: A KISKAKAS /
