Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-29 / 228. szám
HZ MHSZ ME6YH VEZETÉSE ÉS I SZOLNOK MEGYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA BÉBgwIgflkQBÍ HONVÉDELMI MELLÉKLETE GÉP HELVETT LELKESEDÉS KÉPES RIPORT A 15. OLDALON „ Megdolgoztunk mindannyian... — Mindig negyed hatkor indulok munkába. Aznap reggel is már épr pen kifelé toltam a motort, amikor jött a postás. Katonai behívót hozott. Otthagytam csapot papot, a munkahelyemre is csak beüzentem a helyettesemnek, vegye át az ügyek intézését. Még aznap szolgálati helyemen voltam, ahol 'mint propagandistának az volt a feladatom, hogy a zászlóalj parancsnokság és az ezred között tartsam a politikai kapcsolatot. A leszerelésig ezt csináltam. Mást mit mondjak még? Szabó Sándor tartalékos hadnagy nem szófukar ember, csak akkor, ha a saját személyéről van szó. A legtöbb kérdésre adott válaszát így fejezte be: „Megdolgoztunk mindannyian. A többieket nem kérdezi?” Valóban, a polgári védelmi ezredet nem kell bemutatni a megye, s főképpen az árvíz fenyegette helységek lakosságának. \ „civil katonák” segítségéről, emberi mivoltukról csak elismeréssel hallottam beszélni az embereket. A személyi állomány valamennyi tagja meg is kapta az Árvízvédelemért » emlékérmet. Jónéhányan közülük ;zemély szerint is magas kitüntetésben részesültek. Szabó Sándort a honvédelmi miniszter a Haza Szolgálatáért Érdemérem aranyfokozatával tüntette ki. Az ünnepség és a gratulációk után a jókedvű, baráti beszélgetés, a pohárköszöntők közben jutott néhány perc a három hónappal ezelőtti nehéz napok eseményeinek felelevenítésére. — Melyik volt a legnehezebb pillanat számomra? Talán az utolsó szakasz. Tószegről visszavezényeltek bennünket. Ügy volt, hogy napokon belül leszerelünk, haza mehetünk. És akkor hirtelen veszély támadt a Körös mentén is. Ismét mennünk kellett. Annyit írtam csak haza a feleségemnek: egyelőre ne várjatok, majd jövök. Nem csalódtam a katonáimban. Fáradtan, kimerültén, kicsit csalódottan, azonban zokszó nélkül ugyanolyan erőbedobással, együttérzéssel mentettek a Körösöknél is, mint előtte Tószegen. A legnehezebb pillanatok voltak, azt mondtam, de ha a legszebbet kérdezi, arra is ezeket hoznám példának. Az árvíz utáni leszereléssel azonban nem értek véget a gondok. Szabó Sándor munkahelyén is, a Szolnoki Állami Gazdaság tiszavárko- nyi üzemegységében — ahol készletkezelő és a párttitkár funkcióit tölti be — ugyancsak súlyos problémákkal fogadták. Kínlódtak az aratással és amit learattak, az meg nyirkos volt, szárítani kellett. A nagy sár miatt nem tudtak haladni a munkával, pedig már nyakukon voltak az őszi munkálatok is. — Mép a végén azt gdndolja rólam, hogy panaszkodós ember vagyok, mert mindig csak bajokról beszélek. Pedig öröm is ért az utóbbi időben. Itt van ez a váratlan, megtisztelő kitüntetés, most ment férjhez a lányom is. Mit mondjak még? Rossz riportalany vagyok. Dolgozunk megint -r- kanyarodik vissza jellemző, tömör mondatához. A Varsói Szerződés tagállamaként gondoskodunk hazánk függetlenségét, népünk szabadságát, békés építömunkáját, szocialista vívmányainkat védelmező néphadseregünk, fegyveres erőink fejlesztéséről, s hozzájárulunk a szocialista világrendszer, az európai kontinens biztonságának, a népek általános békéjének védelméhez — olvashatjuk pártunk Központi Bizottságának a közelgő X. kongresszusra készült, s a sajtóban is közzétett irányelveiben. Az irányelvek sorai tömören summázzák néphadseregünk, s a többi fegyveres erő — a határőrség, a belső karhatalom, a rendőrség, a munkásőrség — rendeltetését és jelentőségét. Szólnak azokról az erőfeszítésekről, amelyek nyomán büszkén mondhatjuk: van korszerűen felfegyverzett, a haza védelmére kész — és fegyverbarátaival együtt azt megvédeni is képes — — néphadseregünk, feladatuk magaslatán álló fegyveres erőink, őket ünnepeljük ma, a néphadsereg, a fegyveres erők' katonáit, tisztjeit, akik békés hétköznapjaink, alkotómunkánk biztonságának, nyugalmának megbízható és éber őrei. Immár hagyomány, hogy minden évben, a diadalmas pákozdi csata évfordulóján népünk katona fiait ünnepeli, azokat köszönti, akik fegyverrel a kézben védik hazánk szocialista rendjét, határait, nemzetünk szuverenitását. De nem csupán a hagyománytisztelet adja szánkra a köszöntő szót. Diktálja ezt az a jogos igény is, hogy történelmünk dicsőséges függetlenségi harcainak fényében, azt mércéül állítva, emlékezünk katonáinkról, határőreinkről, karhatalmistáinkról, rendőreikről és munkásőreinkről. Az emlékező szó mellett a szülő, a testvér, a fiú kérdése is elhangzik: hogyan őrzik a negyvennyolcas honvédek, a tizenkilences vörös katonák becsülettel szentelt zászlóját ma fegyveres erőink katonái, tisztjei? Pártunk és dolgozó népünk nemcsak az ünnepeken, hanem a hétköznapokon is megannyi jelét adja a gondos figyelemnek, amelyet fegyveres erőink helyzete, az ország határainak, belső rendjének, az állampolgárok biztonságának ügye iránt tanúsít. Népünk megnyugtató érzéssel veheti tudomásul, hogy katona fiaink méltóak a történelmi örökséghez, s érdemesek az őket körülvevő megbecsülésre és szeretetre. A hadtudományok rohamléptekkel haladnak előre, mint ahogy a haditechnikai eszközök is mind korszerűbbek és mind bonyolultabbak. Ezek megismerése, tökéletes kezelésük elsajátítása korántsem könnyű. Kemény munkát ró fegyveres erőink minden tagjára. Amikor fegyveres erőink haditechnikájáról, korszerű felkészültségéről, az agresszort szétzúzni képes erejéről beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy bármilyen korszerű legyen is ez a haditechnika, az ember az, akin mégis minden múlik. Az embereken, akik uralják ezt a technikát, akik ma is védik határainkat, őrzik légterünket, s biztosítják belső rendünket, biztonságunkat. Fegyveres erőink legfőbb ereje — a legkorszerűbb haditechnika korszakában is — abban a tudatban rejlik, hogy népünk érdekeinek, hazánk védelmének ügyéért állnak fegyverben. Nem volna teljes az emlékezés a fegyveres erők ünnepén, ha nem szólnánk arról az eredményes és áldozatos munkáról, amely a fent soroltak érdekében és azzal összhangban, a Magyar Honvédelmi Szövetségben folyik. A kis létszámú hivatásos apparátus mellett az önkéntes aktivisták százai és ezrei, erőt és áldozatot nem kímélve készítik elő évről évre a haza fegyveres szolgálatára a sorköteles fiatalokat. Felmérhetetlen érdemük van abban, hogy a fiatalok ezrei nem a laktanyákban találkoznak először, ismeretlenként a korszerű haditechnikai eszközökkel. Ennél is jelentősebb az a tudatformáló, nevelő munka, amellyel az MHSZ szervei és aktivistái a honvédelem ügyének szolgálatára készítik elő a fiatalokat, ápolva bennük a hazaszeretet és a haza ügyéhez való hűség nemes eszményeit. Hasonlóan jelentős és eredményes az MHSZ-szervek tevékenysége a tartalékos állomány körében. Hazánk külpolitikája — a szocialista országokkal együtt — a békés egymás mellett élés elvén nyugszik. A mi népünk békét akar, hazánk az általános és teljes leszerelés őszinte híve. E politikából fakadóan üdvözlünk minden olyan lépést — legyen az bármilyen kicsiny is —, amely e cél felé vezet. De mindaddig, amíg ez végleg be nem következik, nem mondhatunk le fegyveres erőink harkészségének fejlesztéséről, összhangban a szocialista közösség országainak fegyveres erőivel. Jól tudjuk, hogy az agresszorokat fékentartó tényező — az az erő, amely még a tárgyalóasztalhoz is kényszerítheti őket — éppen a Varsói Szerződés tagállamainak magasfokú harckészültsége, egymás iránti szolidaritása és hatalmas haditechnikája. Ez az óriási katonai erő senkit nem fenyeget, de védelmet és támaszt jelent hazánknak, és minden haladó erőnek az antiimperialista harcban, szerte a világon. Ezek a meggondolások vezetnek ahhoz, hogy népünk jó szívvel megadjon mindent fegyveres erőink fenntartásához, korszerűsítéséhez, mindent, ami az ország védelméhez szükséges. Jól tudjuk — hisz kormányunk az ország népe előtt soha nem hallgatta el —, hogy a fegyveres erők fenntartása jelentős terheket ró az országra. Ha volna olyan álomvilág, ahol ez elhanyagolható lenne, ott bizonyára jobban élhetnénk. Több jutna az életszínvonal emelésére, kultúrára, sportra. A mi mai világunk azonban nem ilyen. A nemzetközi élet ma is veszélyekkel terhes. Az imperializmus természetéhez híven ma is szítja a világ különböző térségeiben a háború tüzét — noha képmutató módon sokat beszél, tárgyal a békéről. A nyilatkozatok mögött azonban kevés, mondhatnánk nincs is tett. Igazi arculatuk Vietnamban, Kambodzsában, a Közel-Keleten mutatkozik meg. F elszabadulásunk negyedszázados jubileumát ünnepeljük ebben az évben. A visszaemlékezések sora, az a sok-sok adat és tény, memoár és dokumentum, ami napvilágra került, a felmérő elemzések — egyáltalán az, ahogyan e mérföldkőnél egy pillanatra megálltunk, hogy a megtett útra visszatekintsünk, nagyon tanulságos. Kinek-kinek közülünk kora, hite, képessége szerint más és más szerep jutott e történelmi negyedszázad során. Ez meghatározza az emlékek, tapasztalatok, tanulságok rendjét is. Egyben azonban ma már szinte teljes a nemzeti egység: Ez a föld végleg és visszavonhatatlanul a mi hazánk, a magyar munkások, parasztok, a magyar dolgozó nép hazája. A mi hazánk, s e tudat élteti bennünk azt a hitet, hogy szükség esetén nekünk kell megvédenünk is. Ezzel a tudattal ünnepeljük ma fegyveres erőinket, szilárdan bízva abban, hogy fegyverbarátainkkal, a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal együtt, minden időben és minden körülmények között készek és képesek hazánk függetlenségének, szabadságának és a világ békéjének védelmére. Rajtol az idei megyei döntőn a tartalékosok, az ÖHV III. és II. korcsoportjának egy-egy csapata. A két utóbbi nagyszerű idővel ért célba, első lett Felkészülés a honvédelemre KÉPES RIPORT A 16. OLDALON SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP
