Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NEPISAf» ;• JÚLIUS 5., VASÁRNAP ANTAL, EMESE NAPJA A Nap kél: 3.52, nyugszik: 19.44. — A Hold kél: 5.13, nyugszik: 21.10. Várható időjárás vasárnap estig: további felhőátvónuld- sok, elsősorban ma többfelé esővel. Mérsékelt napközben megélénkülő északnyugati szél. Hűvös marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 18—23 fok között. Kvassay Jenő 120 évvel ezelőtt, 1850. július 5-én született Kvassay Jenő vízimérnök, a magyar vízügyi szolgálat megszervezője és kiváló vezetője. Gépészmérnöki tanulmányai után Magyaróvárott, valamint Német- és Franciaország főiskoláin folytat mező- gazdasági, vízépítési tanulmányokat, s megismerkedik ezeknek az országoknak vízügyi szolgálatával. Hazatérve, 1878-ban megbízzák az általa javasolt mezőgazdasági vízügyi szolgálat (akkori nevén Kultúrmérnöki Intézmény) megszervezésével, majd vezetésével. 1889-től a vízügyi igazgatás egységes irányításának szerveként létrehozott Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal (1899-től Országos Vízépítési Igazgatóság) vezetője. Négy évtizedig a magyar vízügyek legfőbb irányítója, működése új korszakot jelent a magyar vízépítés történetében. Az általa szervezett intézmény 1879-től 1939-ig ösz- szesen csaknem 2 millió ka- tasztrális holdon biztosította a korszerű mezőgazdasági termelés feltételeit. Nevéhez fűződik, — egyebek közt —• a vizek köztulajdon jellegét kimondó vízjogi törvény (1885) és a halászati törvény (1888) is, továbbá a soroksári Duna-ág csatornázásának és a csepeli szabadkikötő építésének megkezdése. JÚLIUS 6., HÉTFŐ CSABA NAPJA A Nap kél: 3.53, nyugszik: 19.44. — A Hold kél: 6.22, nyugszik: 21.31. Buzágh Aladár Hetvenöt évvel ezelőtt, 1895. július 6-án született Buzágh Aladár akadémikus, egyetemi professzor, a Kos- suth-díjjal két alkalommal ki kitüntetett kiváló kémikus. A budapesti Műegyetemen 1918-ban vegyészmérnöki, majd 1921-ben a budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerez. Közben 1919-től a Tudományegyetem II. számú Kémiai Intézetében tanársegéd, utóbb adjunktus. 1926-tól hosszabb időt tölt — előbb hazai, majd külföldi ösztöndíjakkal — különböző német egyetemeken, különösen W. Ostwald lipcsei intézetében. 1931-től egyetemi, 1935-től műegyetemi magántanár; 1940-ben egyetemi nyilvános rendkívüli tanárnak nevezik ki. Tudományos karrierje a felszabadulás után meggyorsul. 1948-tól a budapesti tu- dómányegyetemen lesz a kolloidkémia és kolloidtechnológia nyilvános rendes tanára, s mint ilyen, az Ostwald-féle kolloidkémiai iskola hazai továbbfejlesztője, illetve a fizikai kémia ezen új ágának egyik megteremtője. Több jelentős tudományos mű szerzője; 1962-ben Budapesten hunyt el, — A SPORTFOGADÁSI és- Lottóigazgatóság közlése szerint a 27. játékhéten öt talá- latos szelvény nem érkezett. Négy találatot 29 fogadó ért el, nyereményük egyenként 121174 forint. Három találata 4219 fogadónak volt, nyereményük egyenként 416 forint. A két találatos szelvények száma 131 842 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — SZOLNOK megye kisipari szövetkezeteiből háromszáz fiatal nevezett be a szakma ifjú mestere mozgalomba. — Ä T1TÄSZ szolnoki üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy Szolnokon, a Görbeéri szivattyútelepnél létesített 10 kV-os kábelt és vaslemezházas transzformátorállomást 1970. július 6-án feszültség alá helyezi. Ezen időponttól kezdődően a fenti létesítmények mindenkor feszültség alatt állónak tekintendők. A villamos-berendezések érintése életveszélyes és tilos! Rongálásuk büntetés alá esik. — KECSÖ Mihály gépkocsivezető, besenyszögi lakos a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság gépkocsijával úgy vett részt Szolnokon a közúti forgalomban, hogy vezetés előtt 2 pohár sört fogyasztott A rendőrkapitányság szabálysértési előadója 800 forint pénzbírsággal sújtotta, valamint 1-es számú ellenőrző lapját 6 hónapra bevonta. • a Üzemanyag-kút karbantartók Már tavaly elkezdte működését a szolnoki ÁFÉSZ üzemanyag'-kút karbantartó részlege. A nyolc szakmunkást foglalkoztató csoport eleinte a szövetkezetek és' állami gazdaságok üzem- anyag-kútjainak karbantartását végezte. Szolgáltató tevékenységét nemrég a kutak telepítésével növelte. Havi forgalma meghaladja a 110 ezer forintot 61 szövetkezettel és állami gazdasággal kötött hosszú időre szóló karbantartási szerződést. A jövőben Bács és Békés megyékből is igénybe veszik a karbantartó részleg szolgáltatásait. — MA délelőtt fél 10-kor Budapesten, a Madách Színházban tartja a MÉH Tröszt a vasgyűjtő hetek eredményének értékelését. Az értékelést vidám műsor követi. — KARCAGON július 6- tól 11-ig rendezik meg a tiszteletdíjas népművelők nyári továbbképzését. Az irodalmi színpadok és a színjátszó csoportok vezetői egyúttal működési engedélyért is folyamodnak. — ÜVEGMEGGY, pipacsmeggy indul útnak naponta 3 vagonnyi mennyiségben a szolnoki hűtőházból a Német Szövetségi Köztársaságba és Belgiumba. A HUNGARO- FRUCT budaörsi hűtőházában 100 ezer Pusztamonostoron termesztett paprika várja az utazást. KRÓNIKA 1945. július 5 — Szolnokon a MÁV-mű- hely szakszervezeti csoportjának taggyűlésén a következő határozatot hozták: X. A szolnoki MAV-mű- hely munkássága csak szervezett munkással dolgozik. 2. A vasút újjáépítéséért heti 4 órát dolgozik minden munkás és tisztviselő a romok eltakarításán, bombatol- csérek betöltésén, valamint a vágányok helyreállításán —- díjtalanul...” Megállapították, hogy az ifjúmunkások eddig is példamutató munkát végeztek — pártállásra való tekintet nélküL — Szolnokon a Magyar Kommunista Párt fűtőházi üzemi pártszervezete pártnapot tartott. Magyar István a VI. kerület titkára ismertette a kommunista párt harcát a rekació ellen. — tudósit a gyűlésekről a Tisza vidék. — „A vármegye gyámpénztár. pénzkészlete biztosítva van. Egész kivételes szerencsének tudható be, hogy az árvák pénzét a fasiszta rablók nem vitték el. A gyámpénztár az árvák pénzét szolnoki bankoknál helyezte el. A Vörös Hadsereg diadalmas és gyors bevonulása megakadályozta, hogy az árvák pénzét a bankokból kivegyék, s így azok továbbra is a szolnoki pénzintézetek kezelésében maradtak...” __ o lvashatjuk a Tiszavidék- ben. M—s. — GÁL András ktsz dolgozó, tiszaföldvári lakos tőle különváltan élő feleségét a tiszaföldvári Kossuth úton leszólította, bántalmazta és életveszélyesen megfenyegette. A szabálysértési előadó verekedés és veszélyes fenyegetés miatt 20 napi elzárással büntette. — Az Országos Közlekedéstudományi Egyesület pénteken és szombaton ankétet tartott Zalaegerszegen a Volán irodák, a MÁV, a közúti építő vállalatok, valamint a megyei tanácsok építési szakemberei részvételével. Dr. Lakos Imre. a Zala megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese tájékoztatta a megjelenteket a zalai közlekedési problémákról. A községek és egyúttal mezőgazda- sági területek bekapcsolását az autóbusz, valamint az országúti darabáru szállításba alapvetően akadályozza, hogy 26 községnek még mindig nincs bekötőútja s ugyanezek a községek esnek távol a vasúttól is. Elmondta, hogy a közeljövőben korszerű autóbusz pályaudvart kap Nagykanizsa, korszerűsítik a zalaegerszegi vasútállomást. Idegenforgalom Csehszlovákiát 1969-ben 2 899 213 külföldi turista látogatta meg; a szocialista országokból körülbelül — 2 144 000. a tőkés országokból körülbelül 224 000. A szocialista országokból érkezett turisták között a legtöbb lengyel volt. Magyarországról 720 000 látogató érkezett. Szaporodott a szovjet, bolgár és jugoszláv turisták száma is; a tőkés államokból a legtöbb turista Ausztriából és a Német Szövetségi Köztársaságból, ezenkívül Olaszországból, az Egyesült Államokból, Hollandiából és Dániából érkezett. Az 1969-ben külföldre utazott 2 896 450 csehszlovák turista közül körülbelül — 1 180 000 a szocialista országokat, körülbelül 715 000 nyugat-európai és tengerentúli országokat látogatott meg. A legtöbb csehszlovák állampolgár Magyarországot (több mint 900 000). az NDK-t Jugoszláviát, Bulgáriát és a Szovjetuniót kereste íeL Tejecske a kapuajtónál Pénteken reggel a Verseghy és a Vöröscsillag út sarkánál, a helyi autóbusz- megállóban szakadó esőben tehénke álldogál panaszosan a megálló vascsövéhez kötözve. Az autóbuszról leszállók kicsit meghökkennek ezen. Tehén a megállóban, arccal egy szelíd kertes ház kapuja felé — mi lehet ez? Emberek jönnek, mennek, aztán valaki felnevet: íme, a tej! Házhoz szállítják! Ott a tehénke a kapuban. S a tehén a szakadó esőben ázva-fázva, mintha köny- nyezne ezen... — só — ——l I MOZI I i _____I I Szolnok Vörös Csillag: A szent Péter hadművelet, hétfő: A szent Péter hadművelet, Kert: Dorellik jön, hétfő: Emberrablók, Tisza Á hullaégető, A beszélő köntös (du.), hétfő: öten az égből, — MÁV: A hét aranyember, hétfő: juan kalandjai. Jászberény Lehel: Dr. Holst fantasztikus esete, hétfő: N. N. a halál angyala, Kert: Emberrablók, hétfő: Mágnás Miska. — Kisújszállás Ady: Jöttem, láttam, lőttem, — hétfő: Bye, bye Barbara, Gábor diák (du.). Kunhegyes Szabadság: A csendőr nősül, hétfő: Serafino. Kunszentmárton Körös: A val- cerkirály, hétfő: A halott gyanús. Mezőtúr Béke: Virágvasárnap, Extázis 7-től 10-ig (du.) — hétfő: Megölni, vagy megmenteni, Dózsa: A kalózkapitány, hétfő: Belfagor a pokolból, Szabadság: Kleopatra I—n., hétfő: A hullaégető, A beszélő köntös (du.). Tiszafüred Tisza: Az öregember és a gyerek, hétfő: Jöttem, láttam, lőttem. Törökszent- miklós Dózsa: Bye, bye Barbara, Finom kis háború (du.), hétfő: Hajrá, magyarok! Túrkeve Vörös Csillag: öten az égből, hétfő: Dr. Holst fantasztikus esete. SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin. — Könyv és folyóiratszemle. — Strandoljunk. — Hanglemezparádé. KOSSUTH RADIO: 8.10: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora. — 8.45: Bach: Olasz koncert. — 8.30: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara népdalokat énekel. — 9.00: Szerkesztői üzenetek. — 9.10: Gulliver utazásai. — 10.03: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel. — 10.20: Szerkesztői üzenetek. — 10.30: Vasárnapi koktél. Komjáthy György tánczeneműsora. — — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Jegyzet. —- 13.10: Világhírű előadóművészek Sibelius lemezeiből. — 13.42: Pillantás a nagyvilágba. — 14.02: Luxemburg grófja. Operettrészletek. — 14.21: Kortársaink: Szabó Magda. — 15.08: Slágerstaféta. — 15.31: Az évszázad nagy Beethoven előadói. — Közben: 16.04: Költők albuma. Rónay György verseiből. — 16.19: Az évszázad nagy Beethoven előadói című műsor folytatása. — 17.05: Faluról — falunak muzsikával. — 17.49: Nagy Zoltán verseiből. -1 18.04: Századunk mesterműveiből. — 19.10: Jelentés az Olimpiai Kupa atlétikai versenyről. — 19.15: Közvetítés a Katona József Színházból: Mozaikok. Dráma két felvonásban. — 21.27: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 22.15: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! —1 23.00: A mikádó. Részletek Sullivan operettjéből. 0.10: A Drezdai Kreuz kórus Schütz-müveket énekel. HÉTFŐ * KOSSUTH RÁDIÓ! 8.15: Mit üzen a Rádió? (ism.) — 8.50: Népdalok, néptáncok. — 0.17: Rádióbörze. — 9.25: A hét előadóművésze: — Wolfgang Schneiderhahn. — 10.05: Az ismeretlen katona. Részlet Wainö Linna finn író regényéből. 10.25: Zenekari muzsika. 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Adám Jenő: Tulipán — népdalszvit. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00: ides anyanyelvűnk. Lő- rincze Palos műsora (ism.) — 14.05: Pol-beat. — 14.14: Liszt: Fsz-dűr zongoraverseny. —13.45: Acstörfénetek. VaszilU Belov kisregénye folytatásokban. VH. rész. — 15.10: A Magvar Rádió és Televízió Nemzetközi Gyermekkórus Találkozó felvételeiből. — 15.25: Németh Marika operettdalokat énekel. — 15.40: Ifi. Magyart Imre népi zenekara látszik. 10.05: Wolfgang Schneiderhahn hegedül. — 16.51: Rodger—Hart: Pal Joey — Álmodozás és finálé. — 17.20: Lemezmúzeum. — 17,40: Van úi a Nan alatt. — 17.55: Saitőkonferencia. Színhely: az Országos Idegenforgalmi Tanács. — 19.30: Jelentés az Olimpiai Kupa atlétikai versenyről. — 19.35: A Rádió Kabarészínháza. Júliusi műsor. — 20.45: Ki nyer ma? A „Játék és muzsika” körkancsolásos nyári melléklete. — 22.20: Beethoven 197«. IjSfius W. A iv mai műsorából ajánljuk DELTA. Ezúttal a fő téma az ember, pontosabban est ember látásának és hallásának élettanával kapcsolatos kutatások legújabb eredményei. Szó lesz újfajta pszichológiai vizsgálatokról, valamint mozgásszervi betegségek magnód szalagos gyógyításáról. A tudományos híradót J5,45 órakor láthatjuk a kép~ ernyőn. A VOS TITKOSSZOLGÁLAT. Magyarul beszélő jugoszláv rövidjátékfilm-sorozat. A VOS titkosszolgálat a háború alatt Jugoszláviában működött ellenállási szervezetek egyike, Partizánharcokról már sok filmet láthattunk, ez a royid- játékfilm-sorozat azonban érdekes színnel gazdagítja a témakört: olyan ellenállási sejtről szól, amely közvetlenül a fasiszták orra előtt tevékenykedik. • A filmet — Egymillió címmel — 16.40 órakor sugározza a televízió. és Bartók zenei öröksége VL rész. — 23.15: Tánczene. PETŐFI RADIOS 7.30: Jirl Reinberger és Sebestyén János orgonái. — 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Operakalauz: Bellini — Puritánok. — 9.30: Zenei anyanyelvűnk. 29. rész (ism.) — 9.40: Szívesen hallgattuk: Hárman. Dokumentumjáték (ism.) — 10.33: Mozart- művek. — 11.05: Fúvószene táncritmusban. — 11.17: A Szovjetunió Állami Szimfónikus zenekarának hangversenye. Közben: 12.06: Külföldi kulturális híradó. — 12.26: A hangversenyközvetítés folytatása. — 12.59: Egyszer már tetszett! A hét királyfi (ism.) — 14.00: Táskarádió. —1 15.00: Mit üzen a Rádió? — 15.35: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. —■ 16.05: Ez is, az is... — 18.05: Jelentés az Olimpiai Kupa Atlétikai versenyéről. — 18.10: Olaszországi jegyzetek. Hl. rész. — 18.30: Palló Imre Bartók és Lajta feldolgozásaiból énekel. —1 18.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 19.00: Szólistaparádé. — 20.10: Alpár Gitta és Richard Tauber énekel. — 20.36: Tudósaink arcképcsarnoka. — 20.51: Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés. Háromfelvonásos opera. — Közben: 21.52: Beszéljünk a jó modorról. —1 22.02: Az operaközvetítés folytatása. — 23.10: Az operaközvetítés folytatása. — 23.51: Eugen Cicero triója játszik* HÉTFŐ: PETŐFI RADIO: 8.05: Timmy Tom. Mesejáték I. rész. — 8.29: Debussy és Ravel zongoraművek. — 9.00: Ezer- egy délelőtt. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 12.00: Magyar táncok egy régi menyegzőn (ism.) — 12.18: A moszkvai 73-as számú iskolában. — 12.33: Üj cperalemezeinkből. — 13.03: Barokk muzsika. — 14.00: Kettőtől hatig... A Rádió kívánságműsora. Műsorvezető: Vértessy Sán- dro és Erdei Klári. Riporter: Fi- kár László és Kovalik Károly. Rendező: Jósfay György. Közben: 14.30, 15.30. 16.30, 17.30: Hírek. — 18.00: Hírek, Időjárásjelentés. — 18.10: Közkívánatra! — 19.30: Tudomány a fantázia tükrében H. — 20.25: Üj könyvek (ism.) — 20.28: Magyar szerzők kórusűmveiből. 20.45: Körmikrofon. — 21.15: Verbunkosok, nóták. — 22.00: A három narancs szerelme. Részletek Prokofjev operájából. — 22.20: Könnyűzene Lendvay Kamillo szerzeményeiből. — 22.45: Kard és szerelem. Részletek Kerekes János—Rom- hányi József operettjéből. 23.15: Lajtha László: Vas megyei ku- rucképek. — 23.25: A hét előadó- művésze : Wolfgang Schneiderhahn (ism.) URH! 16.05: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora (ism.) — 17.35: Hanglemezparádé. — 18.05: A Magyar Fúvósötös hangversenye. — Közben: 18.30: Az Olefin-program. A vegyipar új fejezete. — 18.4*5: A hangversenyközvetítés folytatása. —• 19.20: Wagner: A walkür. Wotan búcsúja és tűzvarázs. — 19.36: A jazz kedvelőinek: Martial Solal triója játszik. — 20.03: Händel: Saul — oratórium. — 22.08: Schu- bert-müvek. HÉTFŐS U R H S 18.10: Tánczenei koktél (ism.) — 18.55: Szervánszky Endre: Dalok Petőfi Sándor verseire. — 19.17: A jazz kedvelőinek: Magyar együttesek játszanak. — 19.43: 25 év: Gazdaságtörténet — gazdasági stratégia X. rész. — 19.53: A Finn Rádió Kamarakórusa énekel. — 20.22: Bartókművek. — 21.20: Láttuk, hallottuk (ism.) — 21.40: A Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának Mozart-matinéia a Zeneakadémia nagytermében. BUDAPESTS 9.30: Hétmérföldes kamera. — 9.45: Csak gyerekeknek! — 11.15: A Tenkes kapitánya. 1. A vérdíj (ism.) — 14.43: Reklámműsor. — 14.50: Tollaslabda. A felszabadulási egyéni verseny döntői. Közvetítés a Sportcsarnokból. 15.45: Delta. — 16.10: Kiváló együttesek a kamera előtt. Bemutatjuk a zalai táncegyüttest. — 16.40: A VOS titkosszolgálat. — Magyarul beszélő jugoszláv rövidjátékfilm- sorozat. 1. Egymillió. — 17.15: Knock-out. Musical-krimi. Közvetítés a Fővárosi Operettszínházból. — A szünetben: Esti mese. — 20.00: TV-híradó. - 20.20: Ifjúság 1970. Fiatalok jubileumi vetélkedője. Döntő. II. — Közben: Kb. 22.00: TV-híradó. — 2. kiadás. POZSONY? 17.55: A nyári erdő érdekességei. ~ 19.00: Tv-híradó. — 19.20: Sporteredmények. — 19.50: Költészet. — 19.55: Az a harmadik. Cseh lélektani film. — 21.30: Kultúra 70: Magazin. — 22,00: Tv-hírek. — 22.15: Sporteredmények 2. — 22.25: Beethoven. HÉTFŐ * 17.25: Hírek. — 17.30: Tv-film a Szepesség természeti szépségeiről. 17.55: Telesport. — 18.25: Fúvószene. — 19.00: Tv-hiradö. — 19.35: Építők napja. Publicisztika. — 20.15: Ványa bácsi. Csehov színművének tv-változata. — 21.25: Miniatűr szvit. 21,40: Tv- hiradó. BÉCS: 16.30: Flipper (51. rész). 17.15! Kontakt. Közvetítés az ifjúsági szerkesztőségből. — 17.35: Preston őrmester (7. rész). — 18.30: Zenei kalendárium. — 19.00: Tv- híradó. — 19.30: Sporthírek. — 20.15: Artur Schnitzler komédiája. — 21.40: Gerschwin: Kék rapszódia. — 22.05: Tv-híradó. HÉTFŐ: 18.00: Tudományos aktualitások. — 18.50: A Feuerstein-csa- lád. — 19.16: Az ORF ma este. — 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. — 20.15: „A híd”. — 21.00: Postafiők 7000. — 22.15: Tv-hir- adó. i BELGRAD: 17.30: A világ legnagyobb előadása — amerikai játékfilm. — 20.35: A part — szlovén humoros adás. — 21.20: Videofon. — 21.35: Sportszemle. — 22.05: A nyár dala. — 22.25: Vízilabda; Mladost—Partizán (felv.) HÉTFŐ: 17.15: Magyar nyelvű kulturális körkép. — 17.45: Ding-dong. — 17.50: Grickó, a kisegér — bábfilm. — 18.05: Harlekin — bábfilm. — 18.15: Tv-óvoda. — 18.30: A' tudomány és mi. 19.05: Szórakoztató és népdalokat énekelünk. — 20.35: Milan Ogrizo- vic: Hasanaginica — színházi közvetítés. ( BUKAREST! 8.00: Zenés torna. 8.15: Gyermekműsor. — 9.00: A íalu élele. 11.00: Honvédelem. — 11.30: ' A vakációról. — 12.15: Magyar nyelvű műsor. — 12.45: Szimfó- nikus hangverseny. 15.00: Labdarúgó mérkőzés közvetítése Brassóból. 16.45: A stúdió műsora. — 19.40: Riportműsor. — 20.00: A mamajai rajzfilm fesztiválról. — 21.00: Szovjet film az űrkütatásról. — 21.50: Tvsport. HÉTFŐ: 17.05: Pioníroknak, Iskolásoknak versenyműsor. — 17.50: Ismeretterjesztés. — 18.00: Gazdasági újdonságok. — 18.20: A legkisebbeknek. — 19.15: A Buddenbrook-ház. Folytatásos regény. — 20.00: Intelligenqiaverseny. — 21.00: Moszkvai dalok. Szovjet film. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Szajol—Nagylapos — Mezőtúr — Túrkeve vasútvonal melletti lakosokat, hogy a fenti vasútvonalak mellett levő MÁV kertekben és fásításokban szövőlepke elleni védekező permetezést végzünk folyó hó 1—15-e között. A felhasználásra kerülő szer erős méreg, a méhekre veszélyes. — A permetezett fákról gyümölcsöt, a kerti veteményesben termelt — konyhakerti termelvényeket 21 napig fogyasztani nem szabad. A permetezett fák alatt állatokat ugyancsak 21 napig nem szabad legeltetni. A tilalom megszegői az esetleges mérgezés, vagy állat elhullásért kártérítést a MÁV-hoz nem nyújthatnak be. MÁV Pályafenntartási Főnökség Békéscsaba. Szolnok megyei néplap A Magyar Szoctallsta Munkáimért Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12-093. !2—320. 12—069 11—932. Teles: 09—3357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér L Igazgatói Vlrágb Iván Telefon- 12—094 Az előfizetős dt1a egy hónapra 20.— forint Index-szám- S3 069 Szólnokt Nvomda vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc