Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-07 / 157. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXI. évf. 157. sz. 1970. július 7., kedd. SZÖVETKEZŐK ÜNNEPE Dl. Molnár Frigyes a SZŐ VOSZ elnöke Törökszentmiklóson Ünnepi nagygyűlés, kultúrműsor, termékkiállítás, egész hetes program Fekete Imre, Sütő Mihály, Hudu János, H. Nagy János, Bóza Gyula, Göblyös István. Nevükhöz nagy ese­mény kötődik, a Felvégi Szövetkezet, a mai törökszent­miklósi ÁFÉSZ elődje, 1945. július 15-én alakult meg. Negyedszázada újtípusú szövetkezeti mozgalom formáló­dott az országban, s 75 esztendeje alakult meg a Szövet­kezetek Nemzetközi Szövetsége. Hármas évforduló. A 48. nemzetközi szövetkezeti nap ünnepségeinek ezért lett Törökszentmiklós a színhelye. A lakosság áruellátásáról és az üzemi termelési tanácskozások tovább­fejlesztéséről — tárgyalt a SZOT elnöksége — Ott rendezték meg a két tsz-szövetség, a fogyasztási szövetkezetek, a háziipari, a kisipari szövetkezetek a nagy ünnepséget. Szónoka, dr. Molnár Frigyes, a párt Köz­ponti Bizottságának tagja, a SZÖVOSZ elnöke volt. Ott láttuk a párt-, állami és mozgalmi vezetők körében Zagyi Jánost, a megyei párt- bizottság titkárát, Szentesi Lászlót a megyei tanács vb elnökhelyettesét, Oláh Jánost, a népfront megyei titkárát. Varga Illést a MÉSZÖV, Bordás Lászlót a KISZÖV elnökét, Suba Istvánt, a nagykunsági tsz-szövetség titkárát és másokat. A Bethlen úti iskola ud­varán Szilágyi Lajos, a tö­rökszentmiklósi ÁFÉSZ igaz­gató-elnöke köszöntötte a nyolcszáz főnyi hallgatósá­got. A küldöttségeket is, amelyek Túrkevéről, Mező­túrról, Karcagról, Kisújszál­lásról, Fegyvernekről, Ken­gyelről és máshonnan jöttek ünnepelni és köszönten! a törökszentmiklósiakat. — Dr. Molnár Frigyes megemléke­zett az immár hatvan or­szágban működő, mintegy 260 millió embert egyesítő nemzetközi szövetkezeti szö­vetségről. Azt mondta: a kapitalista társadalomban si­Július 12: Vasutasnap Az idén huszadszor ün­nepük meg országszerte a vasutas dolgozók napját. Az ünnepségek előkészítése, szervezése már Szolnokon is megkezdődött a járműjaví­tóban, az állomáson, vala­mint a különböző vasúti üze­mekben. Az állomáson — a szak- szervezeti bizottság tájékoz­tatása szerint —1 az idei vas­utasnap helyi ünnepségeit szombaton rendezik meg. A hagyományokhoz híven az állomás dolgozói szomba­ton reggel koszorúzási ün­nepségre gyűlnek össze Hok- sári János, a szolnoki vas­utasok munkásmozgalmi mártírjának emléktáblájánál. Este munkásgyűlés lesz, ahol a legkiválóbbak, a fegyel­mezett, jó munkát végző vasutasok kiváló dolgozó ki­tüntetést, több mint 100 000 forint pénzjutalmat kapnak. A vasutasnap alkalmából sor kerül rendkívüli előlép­tetésekre is. Jön a Riihimöki ráncegyüttes A Tisza Táncegyüttes finn­országi vendégszereplésének viszonzására Szolnokra érke­zik a riihimSki táncegyüttes. A finn és a szolnoki tán­cosok — az előzetes tervek szerint — fellépnek a KISZ kerei ellenére is idegen test a szövetkezés. A szocialista államban édesgyermek. Ná­lunk, nemcsak gazdasági vál­lalkozások, hanem emberi közösségek is. Hivatásuk a kulturális nevelés, a szocia­lista ember formálása is. Ezért van, hogy a fejlődő országokban, amelyek von­zódnak a szocializmushoz, nagyon nagy az érdeklődés a magyar szövetkezeti moz­galom története, tevékenysé­ge iránt. S mi, jó szívvel se­gítjük a nem kapitalista utat választó barátainkat. Ügy is, hogy a szövetség háromnegyedszázados évfor­dulóján a szocialista orszá­gok azt kezdeményezték, a szövetség terjessze el az egész világon a mezőgazda- sági szövetkezés eszméjét. A megye szövetkezeti moz­galmáról külön nagy elisme­réssel beszélt a szónok. Mint mondta; — Szolnok megyének a magyar szövetkezeti mozga­lomban igen kiemelkedő szerepe volt és van. a me­gye tsz-ei közismerten orszá­Központi Bizottsága építő­táboraiban is, ígv Szolnokon, a Szamos-köz újjáépítésén dolgozó tivadari ifjúsági tá­borban és Balatonbogláron is. A finn delegáció látogatása Apró Antalnál Apró Antal, a Miniszter- tanács elnökhelyettese hétfőn a parlament delegációs ter­mében fogadta a magyar— finn barátsági hét alkalmá­val hazánkban tartózkodó finn politikai delegációt, élén Jaakko Numminen közokta­tási miniszterrel és Anna- Liisa Tiekso parlamenti kép­viselőnővel. A megbeszélésen Apró An­tal tájékoztatta a finn dele­gációt hazánk gazdasági helyzetéről. Egyebek között ismertette a gazdaságirányí­tási rendszer alapelveit és főbb tapasztalatait is. Az eszmecsere középpont­jában az európai biztonsági értekezlet volt, s az, hogy ennek megvalósításában a két ország és a két főváros miiven szerepet tölthet be. Jaakko Numminen többek között elmondta, hogy au­gusztusban Finnországban összeül egy nemzetközi ifiú- sági kongresszus. amely ugyancsak az európai biz­tonság nroblérnáit vitatja majd meg. 3750 árvízkárosult család kért mór éoítési enaedélyt A felső tiszai árvízkáro­sultak közül eddig 3750 csa­gosan is kiemelkedően gaz­dálkodnak. Terméseredmé­nyeik, az egy hektár termő- területre jutó árbevétel, s a dolgozó tagokra jutó része­sedés is jelentősen magasabb az országos átlagnál. A me­gye kisipari szövetkezetei­nek termelési értéke pedig tavaly elérte a 900 millió forintot, s ebből 124 millió forint a lakosság ellátását szolgálta. A Szolnoki Minő­ségi Szabók Ruházati Ktsz-e kiváló kisipari szövetkezeti címet nyerte el. A megye fogyasztási szövetkezetei az itteni áruforgalomból 54 szá­zalékkal részesednek. Társu­lásaik jelentősen segítik a termelőket. Gazdasági tevé­kenységükön túl külön dicsé­retet érdemel a népművelés, az öntevékeny művészetek segítése. A szolnoki Kodály kórus határainkon túl is bi­zonyította magas felkészült­ségét. Sikerrel szerepel az országos és a helyi rendel­vényeken a túrkevei szövet­kezeti tánccsoport, a jászla- dányi ÁFÉSZ és a ktsz közös énekkara. A megye takarékszövetke­zeteinek betétállománya há­rom év alatt megkétszerező­dött. Mindez jól mutatja a Szolnok megyei szövetkeze­tek életképességét. Dr. Molnár Frigyes külön méltatta a törökszentmiklósi szövetkezetek munkáját is. Amit egyébként a nagygyű­lád kért építési engedélyt. Közülük 28U0-an mar meg is kapták. OTP kölcsönt több mint ezer családnak engedé­lyeztek, eddig az építési szer­ződést pedig több mint 1000 lakás kivitelezésére kötötték meg. A kivitelező vállalatok és a ktsz-ek mintegy 400 la­kás alapozását kezdték meg, 91-nek a falait építik, 20-aí pedig már át is adtak tulaj­donosuknak. A Szabolcs- Szatmár megyei építő-szerelő vállalat, amely a számos- becsi lakások újjáépítésére vállalkozott, a munkát úgy szervezi, hogy október 15-ig valamennyi árvízkárosult be­költözhessen otthonába. Ez azt jelenti, hogy eddig az időpontig minden épületben legalább egy szobát lakható állapotba hoznak. a lakás többi részét pedig december 15-ig. Madáróvoda Valóságos madáróvoda ke­letkezett az állatkertben. A nagy tavon nemrég mester­séges szigetet építettek, arra számítva, hogy ha kifejlődik rajta az odatelepített sás és egyéb növényzet, az eredeti­nek ható környezetben sza­bályszerűen fészkelni kezde­nek majd a madarak. A terv bevált: már az első évben több fészekalj szár­csa, vadkacsa stb. népesítet­te be a volt „senki szigetén” mesterségesen kialakított ter­mészetes környezetet, ahol Ma: Szamoskor, Tiszahát 1970 július ☆ Budapest hullámhosszán ☆ ,,Az átkozott FBI" * A cigánykérdésről ☆ A tudomány világából ☆ Sporteredmények ☆ Testvérvárosok világkongresszusa ☆ Az első lépés a függetlenség felé Losonczi Pál hazaérkezett Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke Zsamszrangijn Szambunak, a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Hu- rálja Elnöksége elnökének meghívására tett egyhetes hivatalos baráti látogatás után feleségével és kíséreté­nek tagjaival: dr. Bíró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­terrel és Gyenes András kül­ügyminiszterhelyettessel visz- Szaérkezett Budapestre. Az Elnöki Tanács elnökét és kíséretét ünnepélyesen fogadták a repülőtéren. ma már pelyhes, tollasodó fiókák készülnek fel önálló életükre. Kacsapásztor Tranzisztoros kacsapásztort szerkesztett Ficzek György, a győri Jedlik Ányos Gép­ipari Technikum idén vég­zett növendéke. A berende­zés nem egyéb, mint egy tranzisztoros rádióadó segít­ségével a partról irányítható hajómodell, amely riasztó hangokat ad le. Ficzek György a napokban a va- szari Hunyadi Termelőszö­vetkezet kacsancvelő telepén a szakembereknek is bemu­tatta újítását. Tranzisztoros pásztora perceken belül 80 ezer kacsát terelt partra. A szakemberek jövőt jósolnak neki. Üsző szigetek A Velencei tó ritka ter­mészeti érdekességei közé tartoznak az úszó szigetek. Ezek a fűvel, náddal, sással sűrűn benőtt 50—60 négy­zetméter nagyságú területek a szárazföldről szakadtak el s a hullámok hátán vándo­rolnak a tavon. Jelenleg há­rom ilyen úszó szigetet tar­tanak számon. Az egyikre — pihenőhelyként — még kunvhót is építettek a ter­mészet adta építőanyagokból, nádból, sásból. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának Elnöksége hétfői ülésén Szurdi István belkereskedelmi miniszter és dr. Csikós Nagy Béla állam­titkár. az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke tájékoz­tatója alapján a lakosság áruellátásával, a fogyasztási cikkek minőségével és ár­színvonalának alakulásával, a fogyasztói árreform végre­hajtásának tapasztalataival foglalkozott. A tájékoztató megállapí­totta, hogy a kereskedelem az év első felében magasabb színvonalon, javuló kínálat­tal gondoskodott a lakosság ellátásáról. Az év első öt hó­napjában a kiskereskedelmi forgalom 10.5 százalékkal haladta meg a tavalyi azo­nos időszakét, az élelmiszer- forgalom a terv szerint ala­kult, ruházati cikkekből keve­sebbet, vegyesiparcikkek­ből viszont csaknem 20 százalékkal többet értéke­sítettek, mint tavaly, öt hónap alatt lényegében 700—800 millió forinttal több áru fogyott annál, mint amit a kereskedelem tervezett. Az áruellátás javulásához nagy­mértékben hozzájárul az im­port növekedése. Az árvíz a belkereskedelemre is foko­zott feladatokat rótt, a válla­latoknak azonban sikerült biztosítaniok az árvízsújtot­ta területek folyamatos el­látását. A kereskedelem készlete május végén 4 milliárd fo­rinttal haladta meg a ta­valyit. A kereskedelem igyekezett az olcsóbb cikkekből is meg­felelő választékot nyújtani, a lakosság ilyenirányú ke­reslete azonban a vártnál kisebb volt, inkább a drá­gább, a ruházati cikkek kö­zül például a szintetikus alapanyagú termékeket vásá­rolták. A tájékoztató szólt az áru­ellátás hiányosságairól is. Egyes tartós fogyasztási cik­kekből. — például kerékpárból, gáztűzhely­ből, olajkályhából — a múlt évinél nagyobb for­galom ellenére sem volt elegendő. Mosógépet, centrifugát a kiskereskedelem eddig csak kevesebbet tudott beszerez­ni, mint tavaly öt hónap alatt. Sok bosszúságot oko­zott az elem-hiány, s kevés volt a mezőgazdasági szer­áru, a horganyzott cső. Tüzelőanyagból a kereske­delem július közepéig 18—19 százalékkal többet szerzett be. s mintegy 10 százalékkal többet értékesített, mint ta­valy. A jelenlegi megfelelő kínálat mellett gondot okoz, hogy június 15-ig — fuvar­eszköz-hiányra hivatkozva hazai szénből és brikettből 35 000—40 000 tonnával, tűzi­fából 15 000 tonnával marad­tak adósak a szállítók. A miniszteri tájékoztató megállapította, hogy az áruk többsége a minőségi követel­ményeknek megfelelt. — A vegyipari készítmények ki­elégítik a követelményeket, a háztartási gépek és beren­dezések, a híradástechnikai cikkek a járművek minősé­ge ellen jelentősebb kifogás nem merült fel­sők a jogos panasz viszont az élelmiszerek minőségé­nek romlása, a szavatossá­gi időn túl forgalombaho- zott cikkek miatt. Technológiai hibák miatt ki­fogásolták a bútorok nagy­részét. Ennek megfelelően gyakoribbak a minőségjaví­tást célzó vállalati intézke­dések, néhány kereskedelmi vállalat például a nem meg­felelő minőségű termékeket visszautasítja. A fogyasztói árszínvonal az elmúlt öt hónap alatt összes­ségében 1.2 százalékkal volt magasabb a tavalyinál. Az- élelmiszerek ára 0.4 száza­lékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0.3 százalékkal csök­kent, a ruházati cikkeké vi­szont 2,5%-kal, az egyéb iparcikkeké 3 százalékkal haladta meg a múlt évit. Az utóbbi árucsoportban a tü­zelőanyagok ára csökkent. A kereskedelmi vállalatok ár­munkája összességében ered­ményes volt. Egész sor ter­mék fogyasztói árát a beszer­zési ár emelkedése ellenére sem növelték, nagymérték­ben hozzájárultak az árak stabilitásához. Külön foglalkozott a SZOT Elnöksége a zöldség-, gvü- mölcsellátással, a piaci fel­hozatal alakulásával. Megál­lapította, hogy a korai zöldségfélék 3—4 hetes késését a lakosság kevésbé érezte meg, mert a tavalyi bőséges készle­tek lehetővé tették a za­vartalan ellátást. Az év első öt hónapjában a bőséges árukínálathoz hozzá­járultak a termelőszövetke­zetek és az egyéni termelők, akik sokkal több árut adtak piacra a tavalyinál. Az idénycikkek bolti és piaci árszínvonala együttesen or­szágosan 10 százalékkal ala­csonyabb volt, mint tavaly, Ezenbelül a burgonya ára 2 százalékkal, a hazai gyümöl­csöké 57 százalékkal csök­kent. Ez kedvezőnek tekint­hető, de a jelenlegi zöldség- és gyümölcsárak a korábbi évekhez képest is magasak. A tavaszi primőráruk több-, ségének árszínvonala is meg­haladta a tavalyit. A SZOT Elnöksége a be­számolókat tudomásul vette. Fontosnak és szükségesnek tartja azonban a kereskedel­mi dolgozók fokozottabb tár­sadalmi megbecsülését, s a kulturáltabb kereskedelmi munkához szükséges techni­kai színvonal növelését, a kereskedelem dolgozói mun­kakörülményeinek javítását. Következő ügyrendi pont­ként az elnökség értékelte a műszaki konferenciák és a termelési tanácskozások ta­pasztalatait, tudomásul vette az erről szóló jelentést. Ál­lásfoglalásában egyebek kö­zött megállapította, hogy a termelési tanácskozások, a munkaértekezletek rend­szere a népgazdaság min­den ágazatában a szocia­lista termelési viszonyok fontos eleme lett. A tanácskozások színvonala és hatékonysága azonban el­maradt a lehetőségektől. — ezért az elnökség javaslatot fogadott el, amely szerint a termelési tanácskozásokat, munkaértekezleteket azokon a vezetési szinteken kell szervezni, ahol biztosított, hogv minden dolgozó közvet­lenül részt vehet a tanács­kozáson. a incH-öpVt közös ér­aekettsáegel t*onaolke>-7;k. s folvarnstn~-r» át turbó tekin­teni az adót) gazdasági egy­ség munkáiét. (Folytatás a 3. oldalon) Ulster hosszú, forró nyara (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK —

Next

/
Oldalképek
Tartalom