Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-10 / 134. szám
1970. június 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Á könyvhét után Mit és mennyit vásároltunk ? Befejeződött a könyvhét. A könyvesboltok vezetői — ilyenkor készítik el a statisztikát a forgalomról, számolják, mennyi ,,áru” kelt el. A könyv azonban nemcsak áru. Kelendősége a kulturális igényeket is jelzi, — megmutatja, hogy hol tartunk az olvasó néppé válás útján. A mennyiségi szempontokat elhanyagolni éppen úgy hiba lenne, mint egyetlen mércévé tenni. Ha helyes képet akarunk kapni (még ha az szükségszerűen vázlatos is lesz) a „mennyi” mellett a ,,milyet?” is mindig figyelembe kell vennünk. A jászberényi szövetkezeti könyvesboltban már a könyvhét befejezése előtt is nagy „lyukak” jelezték a polcokon hogy az Ü2let nehezen állja a vásárlóik rohamát. Zsulcov, Sík Endre, Palotai Boris, Ladányi I — Minden könyvheti kiadványból kaptam — mondja Göblyös Istvánná boltvezető. — Néhány könyv azonban már el is fogyott, és többnyire hiába kértem pótlást. Az iskolák igen sok könyvet elvittek, Az egyik általános iskola százhatvanat, a Lehel gimnázium eddig negyvenet, Bombaként robbant a magyar piacra az új szővjet ggfjkocsi, iMOSzör csak a híre jutott el hozzánk, majd az előjegyzési lehetősége és né- hány' hét alatt közel ötezer vevő jelentkezett a Merkúrnál. Az ezekben a napokban beadott igénylésekre pedig csak 1972-es szállításra igazolják vissza a Zaporezsecet Milyen is ez a nálunk rövid idő alatt népszerűvé vált gépkocsi? Külsőre igen tetszetős, modern formájú. Egy kicsit többet, nagyobbat is mutat kívülről, mint amivel szolgál belülről. Ugyanis a kocsi mindössze 18 centiméterrel hosszabb a Trabantnál, de például a Skodánál már 43 centiméterrel rövidebb. Belső tere négy személyes, viszonylag kényelmes ülést biztosít. Csomagtere viszont meglehetősen kicsi, és itt helyezték el a benzinkályhás fűtő- berendezést is. Az utastér kiképzés egyszerű, megegyezik a kiskocsik belső kiképzésével, műszerezettségével. A négyütemű motort a kocsi farában helyezték el, emiatt kissé „farnehézzé” vált, s ez a kanyarvételnél mutatkozik meg leginkább. Nagyobb sebességnél szintén ügyelni kell a kocsi elejének „szitálására”. A motor Í200 köbcentis szinkronizált, jól bírja az emelkedőket. Normálbenzinnel üzemeltethető, ugyancsak a legolcsóbb olajde ők még jönnek újabbakért. Év végi ajándékozásra kell. Ezért látja a sok „lyukat" a polcon. Persze azért nem marad így, van amivel kitölthetjük ezeket a „lyukakat". — Melyek voltak a legkeresettebb könyvek ? — Zsukov emlékirataiból keveset kaptam. Kértem még húsz példányt, de nem jött meg. Nagy sikert aratott a Szép versek és a Körkép. Az előbbiből százat, az utóbbiból százhúszat vásároltak meg. Sík Endre: Bem-rak- parti évek és Palotai Boris: Pokróc az ablakban című könyvét is sokan keresték. Az utóbbit nyilván a tévében bemutatott film hatására is. Elfogyott Ladányi Mihály új verses kötete is, igaz, csak tíz darabot kaptam belőle. Vezet a hűtőgépgyár Az ünnepi könyvhéten nyitották meg az új járási-városi könyvtárat. A megnyitón itt volt Cseres Tibor és Mocsár Gábor, az ő könyveikből külön hozattunk. A napi forgalmunk a boltban öt—hatezer forint A forgalomnak pedig csak körülbelül 60 százaléka zajlik itt. ötvenkét bizományofajta is megfelelő. A motor fogyasztása terhelésétől és sebességtől függően 8,5—10 liter normálbenzin. A fűtő- berendezés óránként 3—4 dl benzint fogyaszt Mindezek együttvéve egy viszonylag magasépítésű, a rossz utakat is bíró kis üzemköltségű gépkicsit jelentenek, amelynek végsebessége 120 km/óra, az utazósebessége 85—90 km'ó. Külön érdekessége a Za- porozsecnek, hogy méreteit karosszériájált, felszereltségét tekintve feltétlen kiskocsik kategóriájába kell sorolni, a Zasztavák, Fiat 850- esek közé. Az 1200 köbcentis motor viszont már a közép- kategóriába tartozik. Tehát ahogy a szakemberek megfogalmazták a Zaporozsec túlmotorizált kiskocsi. Ami végeredményben egyáltalán nem ☆ A Merkúr jelentése a gépkocsisorszámok állásáról: . Trabant Limousine 26 590 Trabant Kombi 2 616 Wartburg Limousine 11 780 Wartburg de Luxe 777 Moszkvics 18 390 Skoda 100-as 13 360 Volga 797 Polski Fiat 1300-as 2 612 Polski Fiat 1500-as 1 031 Fiat 500-as 1 336 Zasztava 1 732 Renault 4-es 823 Volkswagen 1 660 Fiat 850-es Limousine 4 307 Fiat Sport 118 iünk van a járásban és né- hányán egészen nagy összegű könyvet adnak el. A Hűtőgépgyárban vannak a legjobb vásárlóink. Ottani bizományosunk éppen m>ost vitt ki húszezer forint értékű könyvet. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat karcagi boltjának vezetője. Böjti László nem volt elégedett. — A bizományosok még nem számoltak el — mondta —, de előre látható, hogy ez a könyvhét nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Keveset kaptunk az ünnepi kiadványokból, csak kettőből jött annyi, amennyit megrendeltünk. A könyvsátor forgalma fele volf a tavalyinak. — Mi lehetett ennek az oka? — Két fő ok volt. — Az egyik: néhány keresett könyv gyorsan elfogyott, és sok érdeklődő ezért üres kézzel ment el. A másik: az árvíz Mi ugyan messze vagyunk a Tiszától, de az emberek nyugtalanok voltak, mert a város olyan mélyen fekszik, hogy ha Tiszafürednél baj történne, hozzánk is eljönne a víz. De nem is ez a nyugtalanság volt a legfontosabb ok. Inkább az, hogy az emberek általában egy-két százast felajánlottak az árvíz- károsultaknak, most már nehezebben telik, könyvre. Május végén és június első 2-3 napjában álig volt valami forgalmunk. Két örvendetes tény azért enyhíti az elégedetlenségünket. Az egyik az, hogy fellendült a mai magyar irodalom iránti kereslet. A Szép versek és Körkép mellett sokan keresték itt is Palotai Boris és Kolozsvári Grand- pierre Emil műveit, Ladányi Mihály és Bari Károly verseskötetét, a külföldiek iránt Karcagon nem volt a szokásosnál nagyobb kereslet. Zsukov emlékiratait is csak a könyvhét végén fedezte fel a közönség. B. A. Az Í970—71-es tanév rendje A művelődésügyi miniszter utasításban szabályozta az 1970—71-es tanév rendjét. A szorgalmi idő változatlanul két félévre oszlik Az első félév szeptember első munkanapján kezdődik és a téli szünet utolsó napján ér véget. A második félév a téli szünetet követő első munkanapon kezdődik és a rendtartásban előírt napon zárul. A tanulók első félévi osztályzatait — a december 19-i állapotot alapul véve, — a téli szünetben sorra kerülő osztályozó értekezleten zárják le és a téli szünet utáni első tanítási napon az ellenőrző könyv útján hozzák a szülők tudomására. A téli szünet 1970. december 21-től 1971. január 6-ig tart. A tanévnyitó értekezletet 1970. augusztus utolsó hetében; a nevelési értekezletet novemberben és áprilisban (a félévi testületi értekezletet a téli szünetben), a tanévzáró értekezletet az általános iskolákban 1971. június 19-ig. a középiskolákban június 30-ig kell megtartani, az igazgató által kijelölt napon. Intézkedik -a miniszteri utasítás a beiratkozásokról is. Újdonság hogy az általános iskolák I. osztályos tanulóit — nyilvántartásba vételükkel egyidejűleg — 1971. március 1—15. között a városi (fővárosi) tanács művelődésügyi osztálya (oktatási főosztálya), községekben pedig a községi tanács szakigazgatási szerve által kijelölt két munkanapon írják be. "-motor A Zaporozsec Képzőművészeti „új szerzemények" a Damjanich Múzeum legújabb kiállításán A Damjanich János Múzeum jelen kiállítása ízelítőt ad a múzeum néhány éves régészeti gyarapodásból, s az utóbbi három esztendő képzőművészeti anyagából. A régészeti tárgyak, a kerámiák, fémmunkák és ékszerek a leletmentésék alkalmával, ásatásokon feltárt együttesek kiemelkedő darabjai. A képzőművészeti kiállításon viszont a múzeum vásárlásaiból. állami szerveink és magángyűjtők, művészek ajándékaiból válogatott legszebb művek szerepelnek. A kiáillítás képzőművészeti része nem teljes igénynyel ugyan, de a lehetőségeken belül keresztmetszetet ad a jelen magyar művészeti élet főbb áramlatairól. Jelentős számban van jelen természetesen a szolnoki Művésztelep alkotógárdája, a Középmagyarországi Területi Szervezethez tartozó Szolnok és Bács-Kiskun megye művészkollektívája. Vásárhelyt Németh József képviseli, a Dunántúlt íresik József és id. S2Ábó István. A szentendrei művésztelep alkotói közül Ligeti Erikát és Káka Ferencet üdvözölhetjük. Sti- lárisan is változatos képet mutat a tárlat. Bernáth Aurél légies festői munkájától Domanovszky Endre oldott nonfigurációjáig, a holland Jan Heel foltfestésétől Mácsai István új- realizmusáig. A konstfukti- vitást Kádár György szép csendélete mellett többek között Szandai Sándor vonalkompozíciója képviseli. Feltűnő, hogy a Budapesten dolgozó művészek között milyen sokan . választják témául az alföldi tájat, illetve milyen sokan kedvelik a paraszttémát. Kiemelkedik Üjváry Lajos szőnyies technikájú Három öreg című munkája, valamint Szurcsik János Utazók című nagyméretű pasztellje. Az „urbánusok” között Ridovics László Kivégzés Vietnamban munkáját, valamint Sváby Lajos két szép olajtemperáját említhetjük. Somogyi Jánost lírai munkái között is az egyik legszebb alkotása, az Ütőn, holdvilágnál képviseli. Zá- borszky Viola bizantikus, dekoratív Öntögetője, Vecsé- si Sándor Repcése a kiállítás legszebb alkotásai közé tartozik. a naív, groteszk humorú művészetet Anna Margit Csodagyerek munkája képviseli, a mesehangulatú álomvilágot Berki Viola őskora. Szürrealisztikus hatásban fogant Káka Ferenc megkapó szímvilágú Harlequin je, valamint Scholz Erik Nádasa. Tamás Ervin művészetét nagyméretű Halárusok képe reprezentálja. A római iskolát a nemrég elhunyt Med- veczky Jenő szép Leány galambbal munkája képviseli. Több művel van jelen Boross Géza, Bér Rudolf és Béres Jenő. Szólanánk kell a múzeum vásárlásai között szereplő néhány, a régi szolnoki Művésetolep alkotóit reprezentáló anyagról is, Patay Mihály. Szlányi Lajos, a két Pólya, Mihalik Dániel, s Müller Adolf képei képviselik ezt a múltat. Szintén a múzeum saját vásárlásából került kiállításra Szőrtyi István grafikai anyagának legszebb sora. Külön kell megemlíteni a Szolnok megyei tanács vb póthiteléből vásárolt Ámos grafikákból bemutatott néhány reprezentatív darabot, valamint a Szolnoki Vázlatkönyv reprodukcióit. Évente 36 ezer forint az az összeg, amelyet a múzeum műtiárgyvásárlásra fordít Művelődéspolitikánk a küAz illetékes bizottságok javaslata alapján a művelődés- ügyi miniszter megállapította az 1969—70. tanévi országos középiskolai tanulmányi verseny eredményét és odaítélte a díjakat A tanulmányi versenyen a Szolnok megyei diákok szép sikerrel szerepeltek. Halavács Judit, a lönféle módszerű állami ajándékok révén azonban ennél sokkal jelentősebb gyarapodást is elősegít. Elsősorban említhetjük az évente megrendezésre kerülő állami vásárlásokat, amelyek kapcsán az állam évente két millió forintot fordít műtárgyvásárlásra. A Művészeti Alapon keresztül bonyolódó vásárlások egyrészt anyagilag támogatják a művészeket, másrészt gyarapítják a közgyűjtemények, múzeumok műtárgyállagát. A negyedévenként művészektől megvásárolt anyagot évente egyszer kiállítja a Műcsarnok, ahol a vidéki múzeumok képviselői válogathatnak gyűjteményük számára. Az állami vásárlások mellett jelentős ajándékanyagot kapott múzeumunk a Művelődésügyi Minisztérium Képzőművészeti Főosztályától, valamint a Szolnok megyei tanács vb művelődésügyi osztályától. Utóbbi két szerv általában a területi szervezet tavaszi és téli tárlatain vásárol, s az itt vásárolt műtárgyak egy részét időnként átadja a múzeumnak. Külön kell megemlíteni a kivételes esetekben alkalmazott tanácsi póthitelt, amely- lyel egy-egy nagyobb anyagegyüttes megszerzését teszik lehetővé az érintett megyei múzeum számára. Szükséges említeni még azokat a magángyűjtőket, művészeket, akik egy-egy műalkotással járultak hozzá alakuló gyűjteményünk gyaszolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium IV. osztályos tanulója angol nyelvtudásával első díjat nyert. Pócz Ildikó, a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági szakközépiskola IV. osztályos diákja könyvvitelből (ipari) az országos harmadik helyet szerezte meg. rapításához. Egri Mária Szolnok megyei diákok sikere Rejtekhely az Elbán Sr™:,™” A SZÍNLELT LÉGITÁMADÁS CSAK AZ SS ŐRSÉG SOM /BAN /kiír pánikot A szoyjetejtőernyősök számT- TOTTAKRÁ.ÉS AN/nTELKEZDŐDIK, NYOMBAN AKCIÓBA LÉPNEK. A ZŰRZAVART FELHASZNÁLJA ÁRTALHATLAV- NÁ K£U TENN/ÖK AZ f SS őrségét. I AZ ÁL WENRMACNT KATONÁK ÁS AZ SS LEGÉNYEK KOZZ ZAJLŐ ÉLET-HALÖL KÜZDELEM LÁTTÁN UP/rz ÉSZBEKAP. KER/MOY lapja, amint beugp/k a parancsnok/ a utóba meg PRÓBÁLJA FELTARTÓZTATNI, D£... ÁRULÁS ! FOLYTATJUK.