Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-14 / 138. szám
Tanácsaink A Körösök vidékére húzódott át az árvízi veszély Ljirádnál és Körösladánynái kritikus a helyzet Két évtizeddel ezelőtt. 1950, június 15-én alakultak meg tanácsaink, s választotta meg az ország népe az első tanácstagokat. A felszabadulás után, a népi díemokraükus atalaku- las forradalmi útját járva jutottunk el a kapitalizmusból a szocalista társadalmi rendszer megalapozásáig. Jelentős állomás volt ezen az útón a táncsrendszer létrehozása, ,,A proletariátusnak — tanította Lenin — szükségé van. az államhatalomra, a hatalom központosított szervezetére, az erőszak szervezetére — azért is, hogy a kizsákmányolok ellenállását elnyomja, és azért is. hogy a lakosság hatalmas tömegeit, a parasztságot, a kispolgárságot. és a félproletárokat vezethesse a szocialista gazdaság berendezésében.” A proletárdiktatúra nemcsak a léke megdöntését cél- só sajátos osztályszövetség. A hatalom megszerző-- után gazdasági szervező és kulturális nevelő funkciót is teljesít. Ma már történelmileg igazolt, hogy az 1950-ben létrehozott tanácsok megfejelő eszköznek bizonyultak a proletariátus kezében e feladatok megoldásához. A fordulat előtti korszak, amelynek fő tartalma a szocializmus eszmeinek előretörése volt. megérlelte az államhatalom szervezetének átalakításához szükséges feltételeket is. Létrejöhetett a népképviselet — hogv az államhatalom szervezete is tükrözze a hatalomban végbement változásokat, az osztályviszonyok döntő fordulatát A tanácsok jelentették azt. a keretet, amely a legalsó szinttől érvényesíteni tudta a népképviselet elvét. A választópolgárok olyan képviselőket és tanácstagokat választottak, akik személyükben és tevékenységükben ts garanciát jelentettek a szocializmus programjának megvalósításához. Azóta — a társadalom fejlődési folyamatához igazodva — több választás és több kiegészítő törvénv összetételében. működésében, hatáskörében lényegesen megváltoztatta a tanácsokat, szerepüket. jelentőségüket. Ezt is fígvelembe véve. a jubileumon elmondhatjuk, hogy az elmúlt két évtizedben a tanácsok eredményesen és becsületesen vették ki a részüket az országépítésből, a szocializmus felépítése történelmi programjának megvalósításából. Elévülhetetlen érdemeket szereztek tanácsaink a mezőgazdaság szocialista átszervezése idején, a korszerű, modern, nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésében: utak. villany- és vízvezetékek, távbeszélő vonalak százezer kilométerei, községeink és városaink megváltozott külseje, mint képeskönyv mesél arról, mennyit tettek a tanácsok a lakosság életének könnyítése. megszépítése érdekében. Színházak, művelődési intézmények. könyvtárak létesítésével. fenntartásával, istá- polásával tanácsaink a szocialista műveltség terjesztői; a modern magyar oktatásügy, a szocialista tanügyi reform megvalósításának is legfontosabb bázisai. A két évtizedes jubileum tanácsain^ fejlődésének új szakaszát is megnyitja. Tanúi és részesei vagyunk annak, hogy tanácsaink minden eddiginél jelentősebb megújhodás küszöbére léptek. Ennek iránya, célja az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány áprilisi együttes ülésének határozatában került pontos megfogalmazásra. Napirendre került a tanácsok jogkörének minden irányú bővítése, önállóságuk növelése, önkormányzati, népképviseleti jellegük erősítése. A tanácsok nagyobb hatáskörének természetesen együtt kell járni a nagyobb testületi és szeméi»« felelősséggel. Az elmúlt két évtized alatt tömegesen nevelődtek ki olyan választott vezetők és apparátusi dolgozók, akik eddig is élni tudtak a törvényesen biztosított önállósággal, s bizonyították, hogy nagy felelősséggel és hozzáértéssel képviselik területük választópolgárainak érdekeit. A tanácsok az új helyzetben is számíthatnak rájuk. Kialakult a tanácstagoknak és a tanácsokkal együtt dolgozó társadalmi aktíváknak is olyan köre, akikre bármikor számítani lehet. A mindennapi élet forgatagában — olykor- éppen tanács- szerveink botladoz,ásain bosz- szankodva — hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy talán éppen ez a tanácsok elmúlt ükét évtizedes tevékenységének legnagyobb eredménye: Tíz- és százezrével nőttek ki olyan közéleti vezetők, akik községük, városuk, hazájuk gazdái óként., felelősséggel és hozzáértéssel tudnak határozni és cselekedni. az őket választó polgártársaik érdekeit képviselni. Tanácsaink elmúlt két évtizedes tevékenységét, eredményeit szinte felesleges taglalni, annyira kézenfekvő mindannyiunk számára. — Most, a tanácsok életének soron következő új időszakában ezekre az eredményekre bátran lehet építeni. Ha nem is gondolhatunk azonnali, nagyarányú változásokra. a közvélemény várakozása jogos. A tanács- rendszer továbbfejlesztése nagy tartalékokat tárhat fel, új erőforrásokat nyithat meg. Könnyebbé teheti az emberek mindennapi életét és éppen ezért fontos állomása a szocialista demokrácia kiszélesítésének, a szocializmus felépítéséért folyó harcnak. Kíván iuk. hogy megyénk tanácsszervei, a választott tanácstagok és az apparátus dolgozói. a tanácsokkal együtt dolgozó társadalmi aktivisták az elkövetkező feladatokat is oly sikeresen oldiák meg ahooya- helytálltak az elmúlt két évtizedben. — V — A Körösökön kialakult árví zi helyzetről az Országos Vízügyi Hivataltól, valamint a gyulai és a debreceni vízügyi igazgatóságtól kért tájékoztatást lapunk* Eszerint valamennyi Körösön és a Hortobágy—Berettyón, mivel a folyók vízállása már csaknem mindenütt 60—70 centiméterrel meghaladta az eddigi 1919-es, illetve 1932-es maximumokat, harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak. A Sebes-Körösön tegnap délben Körösladánynál 787 centmétert. a Fekete-Körösön Remeténél 832 centimétert. a Fehér-Körösön Gyulánál 654 centimétert, a KetA jaszapatj gimnázium ajtaján papírlap hirdeti: „Az évzáró ünnepséget a leány- kollégiumban tartjuk.” Ott gyülekeztek hát szombaton az ünneplőbe öltözött diákok, A gimnázium most a polgári védelmi parancsnokság főhadiszállása. Az udvarán katonák végzik az álaki gyakorlatot. Azok a katonák. - akiket már megismerhettek Tószegen, Martfűn és a Ti* sza-Ligetben a megye lakói. Csütörtökön elbúcsúztatták illendően őket és a katonák nagy integetés közepette Jászapátiba indultak. hogy másnap, pénteken egy közös díszelgéssel búcsúzzanak el az egyenruhától. Csütörtökön dr. Szilágyi Endre honvéd is a másnapi hazautazásra gondolt. — Este hallgattuk a rádiót. Az osztrák elnök hazánkba érkezik Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására június 15-én, hétfőn hivatalos látogatásra Budapestre érkezik. i Magyar küldöttség Genfben Dr. Dési Frigyes egyetemi tanár, az országos meteorológiai szolgálat elnöke vezetésével szombaton magyar küldöttség utazott Genfbc. a Meteorológiai Világszervezet szinoptikus meteorológiai bizottságának ülésére. Az ülés résztvevői a meteorológia területén jelenleg világszerte előtérben álló tudományos és műszaki kérdéseket vitatják meg. Tanulmányi versenyek A Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a KISZ Központi Bizottsága és a Művelődés- ügyi Minisztérium szombaton a nógrádverőcei expressz ifjúsági táborban rendezte meg az általános, a középéé szakiskolások, valamint tös-Köröson Békésnél 878 centimétert, a Berettyón Szeg. halomnál 653 centimétert mutatott a vízmérce. Különösen kritikus helyzet alakult ki az utóbbi huszonnégy órában a Sebes-Körösön, ahol csaknem ötezer ember védi a gátakat. Hasonlóan nagy katonai és közerőt. vontak össze a B'ekete, illetve a Kettős-Körös térségében. Péntek éjjel a debreceni Vízügyi Igazgatóság területéhez tartozó Üjirádnál. a Sebes-Körös jobb partján kb. 100 méter hosszú szakaszon az erős átszivárgás következtében megcsúszott a töltés oldala. A helyszínen dolgoNem sok jót hallottunk az árvízi helyzettel kapcsolatban. Eső, eső szánté mindenütt. Bár voltak egyéni rossz sejtelmeink, egy percig sem gondoltunk arra. hogy a másnapi leszerelésünk veszélyben foroghat. Éjjel álmából ébresztették a személyi állományt és közölték az új helyzetet: leszerelés helyett indulás a Körös mellé. — Hazudnék ha azt mondanám. hogy kitörő volt a lelkesedés. Reggelig aludtunk egyet rá és ébresztő után mindenki másképpen gondolkodott. Beláttuk, hogy komoly ok lehet a maradásunkra. Hajnalban az egység egyik része elindult és azóta már Sarkad és Komádi térségében folytatják a védekezést. Vágó Béla mérnök civilben az MSZBT központi Gorkij nyelviskolája idei orosz nyelvi tanulmányi versenyeinek ünnepélyes eredményhirdetését. A győztesek szovjetunióbeli jutalomutazásban, valamint értékes tárgy- és könyv- jutalmakban részesülnek. Kiváló alegységek A néphadseregben is meghonosodott szocialista versenymozgalom eredményeként az idén csaknem száz alegység nyerte el a kiváló címet. Ennek nyomán néphadseregünk különböző csapatainál kiváló alegység cím adományozási ünnepségeket tartanak országszerte. Ilyen ünnepség színhelye volt szombaton Székesfehérvár, ahol _ a honvédelmi min iszter képviseletében — Ká- lazi József vezérőrnagy adta át a kiváló címmel járó elismeréseket. Burgonya-járatok A Maros menti falvakban, főleg Apátfalván, Kiszombo- ron és Magyarcsanádon szedik, szállítják a primőrt. A Szövetkezetek Megyei Értékesítő Központja szinte az ország minden tájára, valamint Budapestre indít „burgonya-járatokat” és megkezdődött az export is, Eddig zó ezer katona és kétezerötszáz polgári személy kővel és homokzsákokkal támasztja meg a megroskadt töltést. Két ÁVKSZ osztag pedig pátrialemez-failat épít a veszélyeztetett részen. Ugyancsak a Sebes-Kőrösön Körösladánynál okozott töltéscsúszást az átázás. Ezen a szakaszon a budapesti illetve a gyulai ÁVKSZ osztagok szádfalaznak. Tegnap 10 könnyűbúvár is érkezett oda, akik fóliával vonják be a meggyengült tol tóiddal t. A katonák és a környező községek lakosai kővel erősítik a gátat. (Árvízi tudósításaink a 3. oldalon.) és a Szolnok megyei Földhivatalban dolgozik. Ö is a készenléti állomány tagja, — Bármennyre is örültünk a leszerelésnek egy-két héttel tovább maradunk, csak ne érje még nagyobb kár az országot. Bízunk benne, hogy ha hosszabb időt vesz igénybe » védekezés. a Parancsnokság egv idő után friss erőkkel vált fel bennünket. Gonda Sándor és Cz. Nagy Antal parancsnokok szerint a polgári védelmi egység személyi állománya Szolnok megyében már bebizonyította maeasfokú szervezettségét, bátor helytállását. Biztosak vagyunk benne, hogy a Körös mentiek is így fogiák megismerni az egység katonáit. Norvégiába. Svédországba és Ausztriába küldtek 1600 mázsa korai rózsaburgonyát. Az elkövetkező napokban tovább növekszik a felvásárolt meny- nyiség. Naponta 600—800 mázsát vesznek át, illetve szállítanak el Csongrádból. Magyar kereskedelmi küldöttség utazott Mongóliába Szombaton magyar külkereskedelmi szakértői delegáció utazott Ulan Bator-ba, a magyar—mongol hosszúlejáratú árucsereforgalini megállapodást készítik elő. A most kezdődő tárgyalások, illetve a megkötendő megállapodások célja az árucsere növelése és a cserélendő áruk választékának bővítése. Jubileumi emlékülés A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Nógrád megyei elnöksége szombaton emlékülést rendezett Salgótarjánban. Lóránt Sándorné, az MSZBT országos elnökségének tagja átnyújtotta az MSZBT jubileumi aranykoszorús jelvényét a társaság huszonegy kiváló aktivistájának. Két kollektívát aranykoszorús emlékplakettel, tizenöt aktivistát pedig az orMa: SZÁMÍTANI AZ EMBEREKRE TÖRTÉNELEM A FIÓKBAN 3. oldal JÚLIUSBAN ÉLETBE LÉP A GÁZENERGIA TÖRVÉNY MIKOR KEZDIK EL A TISZA SZÁLLÓ BŐVÍTÉSÉT? 4. oldal A HOLNAP SODRÁSA REJTEKHELY AZ ELBÁN 5. oldal IRODALMUNK ERŐNLÉTE LEGYEN A KÉPZŐMŰVÉSZET MINDENKIÉ 7. oldal FEJLŐDIK A MESTERSÉG 8. oldal ERŐSZAK NÉLKÜL 9. oldal KERESZTREJTVÉNY SAKKÉLET 11. oldal RÁDIÓ, TV MŰSOR 12. oldal Szágos elnökség elismerő levelével tüntettek ki' Zágrábi festőművész kiállítása A Zágrábban élő ZlaíliA Prica alkotásaiból rendeztefa kiállítást szülővárosában, Pé esett. A világszerte ismert horvát művész 1916-ban szil« letett a mecsekaljai váron- ban, ahonnan szülei a köt világháború között vándorol» tak ki Jugoszláviába. A zágrábi szépművészeti akadémián végezte tanulmányul® 1940-ben, majd a háboitl éveiben partizánként részt vett a népfclszabaditó harcokban. Eddig 16 önálló én ZZ közös kiállítása volt, ha*' zaján kívül Európa, Amerika és Ázsia tizenöt országában, hazánkban eddig még nem volt kiállítása és szülővárosa iránti tiszteletből Pécset választotta, hogy bemutatkozzék a magyar közönségnek. A tárlaton a zágrábi művész harminc nagyméretű olajfestménye látható — zömmel az utóbbi évtized terméséből. Heti világhíradó (KÜLPOLITIKÁI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) A Tiszától a Köröshöz Mugasfokű szervezettség, bátor helytállás — p. b. — — HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — "]