Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. május 23. BNV 1970 Tegnap nyitotta meg kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár. Idén 33 ország vesz részt a BNV-n. ezek közül Elefántcsontpart, Kanada és » Pakisztán először szerepel a hivatalos kiállítók listáján. A kiállításon nyolc szocialista ország képviselteti ma. gát, egyébként feléjük irányul hazánk külkereskedelmi forgalmának kétharmad része. 980o négyzetméteren 55 szocialista külkereskedelmi vállalat mutatja be termékeit. Bő áruajánlattal jelentkeznek nyugati partnereink is. 18 ország hivatalos, 7 egyéni kiállítóval reprezentálja hazáját. 25 ezer rézén tál ja hazáját. A magyar kiállítók összesen 60 ezer négyzetméteren mutatják be hazánk iparának, mezőgazdaságának és tudományos életének termékeit. Hivatalos kiállítással résztvevő ország Egyéni kiállítókkal képviselt ország AUSZTRIA * BELGIUM BULGÁRIA © CSEHSZLOVÁKIA © LIECHTENSTEIN-’ © LUXEMBURG © SVÁJC Rőnobaszedés kínai módra A kínai hadseregben kampányt indítottak a katonai pártszervezetek ráncbaszedé- séért. Ezt nem is rejtik véka alá, sőt a sajtó időnként érdekes részletekkel is szolgál erről az intézkedésről. Még tavaly december 3-án olvashattuk a Zsenmin Zsi- baoban: „A pekingi helyőrség egyik hadosztályának pártbizottsága háromszor is ellenőrizte az ezredparancsnoki állomány politikai lojalitását. Voltak tisztek, akiket a laktanyákba vezényeltek, hogy ott a katonák között tartózkodjanak, velük együtt étkezzenek, tanuljanak és dolgozzanak, sőt felkérjék a katonákat, hogy azok értékeljék tevékenységüket, bírál' ják hibáikat és a hibák kijavításához adják meg a kellő segítséget.” Van más módszer is az „engedetlenkedők” elintézésére. Falura küldik őket. Azokat a törzstiszteket, akik „önzésük” mellett még a maoisták politikájával szemben is illojálisak, „fizikai átnevelő munkára” küldik; Ilyenek az úgynevezett „Május 7-e iskolák”, amelyek lényegében koncentrációs táborok. A Zsenmin Zsibao tavalyi, szeptember 2-t számában így írt le egy ilyen „iskolát”: Az iskola a Kis-Hinhan hegységben fekszik 260 km-re a járási központtól. A „növendékek” negyven fokos hidegben külszíni bányában szenet fejtettek, erdőt irtottak a havas hegyoldalban, utakat és ba- rakokat építettek. Ezen a vad vidéken, ahol évezredek óta ember nem járt, csak a vadak tanyáztak, kisebb gazdaság alakult ki.” Mao és csoportja a „párt sorainak rendezésére” indított kampánynak „ultra-demokratikus” jelleget próbál kölcsönözni- Állítólag mindenben a katonák döntenek. Ök határozzák meg a vezető törzstisztek politikai lojalitását. Ök mondják meg, hogy ki maradhat a pártban és kit kell kizárni, kit kell megbüntetni. Ök „nevelik át” és „forradalmasítják” a tisztikádereket. Persze a katonák csak azokat .bírálják”, csak azokat „nevelik át”, akik nem tetszenek a maoistáknak. A „kulturális forradalom” vörösgárdistáihoz hasonlóan, most a „felbőszített katonák” azok, akik másnak az akaratát hajtják végre. Mert ez az igazság. És ezt elkendőzendő, a „ráncbaszedés” szervezői és mozgatói képmutató trükköket alkalmaznak, jezsuita alakoskodásra, önmegalázásra kényszerítik a tiszteket, megrendezik a bírálat és az átneve- lé® komédiáját és azt, hogy ezek a szerencsétlenek maguk kérjék „forradalmasításukat”. A figyelmes olvasó nyomban észreveheti, hogy ez az egész komédia nem más, mint egy nagyarányú tisztogatás. Az angol Sunday Times május 3-i számában, _ hitelt- érdemlő forrásokra hivatkozva, a következő adatokkal szolgált: A tisztogatás csak a pekingi katonai körzet törzsénél több, mint 100 magasrangú tiszt leváltását eredményezte, és még legalább 200 embert mozdítottak el más katonai körzetek törzsétől. Mao gazdag tapasztalatokkal rendelkezik ellenségei eltávolításában. Kedvenc taktikája az „egyensúlyozás” a különböző társadalmi erők között. Maoék 1959-ben a pártra támaszkodva nyerték meg maguknak a hadsereget, s élére állították Lin Piaót. A „kulturális forradalom” alatt viszont a hadseregre támaszkodva zúzták szét a kommunista pártot. Most pedig az újonnan létrehozott, engedelmes párttal szándékszik Mao és csoportja korlátozni a katonák szerepét a belpolitikai életben, hogy fokozatosan ellenőrzése alá vegye az egész hadsereget. Persze ez nem lesz olyan egyszerű. A hadsereg már behatolt, beszivárgott az állami, a politikai, a társadalmi, a gazdasági és a kulturális élet minden területére. A helyszínen a „forradalmi bizottságok” révén a katonák irányítják a közigazgatást és a pártot. A legtöbb parancsnok és vezető beosztású tiszt csak szavakban ismeri el a maoista direktívákat. Nem véletlen, hogy a pekingi sajtó azzal vádolta meg számos „forradalmi bizottság” katonai vezetőjét, hogy engedetlen- Követelte munkastílusuk megváltoztatását. A maoista vezetés — joggal —nem bízik sok vfezető katonai személyiség politikai lojalitásában. Ezért van szüksége a parancsnoki és vezető tiszti állomány „megtisztítására” és „felfrissítésére”. M. Gajdar (APN) Az AUTO és Alkatrészkereskedelmi Vállalat szolnoki fiókja, Szolnok, Beloiannisz u. 22. értesíti vásárló feleit, hogy 1970. június 1-től június 11-ig leltározást tart. A leltározás alatt az árusítás szünetel. lön a vidámsággép? „Ennek a századnak a végén a mellünkön kis kapcsolótáblát viselhetünk, amelyen egyszerű gombnyomással felébreszthetjük vidámság-érzetünket.” — Ezt a nézetet Hermann Kahn amerikai tudós képviselte a tudományos kérdéseik kongresszusi bizottsága előtt. A nyomógombok finom drótokkal összeköttetésben állnának az agyban lévő „örömközpotnt” különböző részeivel. Jelenleg sok tudós végez beható tanulmányokat arról, hogy hol vannak az embernél és az állatnál ezek az örömközpontok és mi a pontos funkciójuk. Már most is lehet egyes esetekben elektromos energiával bizonyos örömérzetet kiváltani. SOR — papírpalackban A sör mindeddig csupán üvegpalackokban és konzervdobozokban került üzleti forgalomba világszerte. Az előbbi súlyos és törékeny, az utóbbi drága. E hátrányokat most úgy látszik, hogy áthidalja egy svéd szabadalom. mely szerint a papír és műanyag kombinációjával készíthetők olcsó söröspalackok. A mindössze 20 gramm súlyú palack hengeres törzse és alja laminált papírból, a felső kúpos része vékony, kemény PVC-ből, a letéphető zárólemez pedig lá- gyabb műanyagból készül. A vizsgálatok tanúsága szerint a pasztőrözött sör kb. 2 hónapig biztonságosan tárolható ebben az újfajta palackban (ilyen hosszú tárolási időre az esetek többségében nincs is szükség, a palackos sört ugyanis — a svéd fogyasztási statisztika szerint — két-három héten belül megisszák). További előny, hogy n kiürülés után eldobott palackok nem szaporítják az amúgyis sok gondot okozó szeméthegyeket. anyaguk ugyanis a napfény és a talaj nedvek hatására viszonylag rövid idő alatt elbomlik. Lábakon álló úttest A nagyvárosok szívében szükségszerűen végrehajtan. dó építkezések, átrendezések, rekonstrukciók hatalmas felfordulást okoznak és jóformán megbénítják a közlekedést (mint azt Budapesten, a Keleti-pályaudvar előtti aluljáró-rendszer építésénél is tapasztalhattuk), aminek elkerülésére világszerte megoldást, keresnek a szakemberek. A nyugat-némekből, mégpedig rekordidő alatt: öt hétvégét szántak rá a munkára, s az el is készült, anélkül, hogy a járműforgalomban bármi fennakadás lett volna. A magaspálya mindaddig állni fog s részt vesz az elterjedt járműforgalom lebonyolításában. amíg a városrendezéssel és a jelenleg építés alatt álló földalatti vasúttal el nem készülnek a kivitemetországi Hannoverben az úthálózat teljes átépítésének idejére egy 600 méter hosz- szú. lábakon álló acélszerkezetű magaspályát állítottak össze előre elkészített elelezők. Elbontása után olyan helyeken fo^ák ismét felállítani, ahol jó segítséget nyújthat a hatalmas autóforgalom lebonyolításában. Hirdetmény A megyei tanács vb pénzügyi osztálya a beépítetlen építési telkek tulajdonosainak a figyelmét az alábbiakra hívja fel: A telekadóról szóló 12/1970. (IV. 16.) PM—ÉVM sz. együttes rendelet 11. paragrafusa szerint azok a magánszemélyek, akiknek tulajdonában beépítetlen építési telek van május 31. napjáig bezárólag kötelesek bevallást adni az 1970. évi telekadók megállapítása végett. Az ezzel kapcsolatos részletes tudnivalókat a városokban és községekben a szokásos helyeken elhelyezett felhívások tartalmazzák. Megyei Tanács V. B. Pénzügyi Osztálya Washington nem ellenzi, hogy a Ford gyárat építsen a Szovjetunióban Az amerikai külügyminisztérium véleménye szerint nem állna ellentétben az USA Szovjetunió iránti kereskedelmi politikájával, ha a Ford művek részt vennének egy szovjet tehergépkocsigyár építésében. A diplomaták azonban igen óvatosan hozzáfűzik, hogy ez csak elvi jóváhagyás, mert egyelőre még ismeretlenek a részletek. Henry Ford, a neves amerikai gépkocsikonszem elnöke ugyanis két nappal ezelőtt közölte, hogy a Szovjetunió javasolta vállalatának, segédkezzen egy új szovjet teherautógyár fölépítésében. A szovjet gyár a tervek szerint négy éven belül évi 150 000 nyolc tonnánál nagyobb teherbírású teherautót fog gyártani, A csehszlovák szabadalmakról Csehszlovákiában egyre inkább előtérbe kerül a tudomány és technika szerepének növekedésével párhuzamosan a szabadalompolitikának a népgazdaság fejlődésében betöltött szerepe. Eddig ez a szabadalompolitika közvetlenül attól függött, hogyan alakul a termelés szerkezete. Távlati szempontok ebben a politikában csak igen kevéssé érvényesültek és ezért a szabadalompolitika nem tölthette be a maga fontos szerepét, mint a népgazdaság szerkezeti átalakulását meggyorsító tényező. Ennek ellenére az elmúlt években a szabadalom-kereskedelem kedvezően alakult. 1966-ban 62 szerződéskötés történt pasz- szív szabadalmak vásárlására, 1947-ben 42 szerződést, 1968-ban már 71 szerződést kötöttek. A passzív szabadalmakért 1966-ban összesen 28,1 millió korona szabadalmi díjat ég illetéket fizettek ki, 1967-ben már 33,6 milliót, 1968-ban pedig 104 milliót 1966-ban aktív szabadalom eladására 33 szerződést kötöttek, 1967-ben 44-et, 1968- ban 45-öt. Az aktív szabadalmak eladásából származó összbevétel 1966-ban 5,7 millió korona volt, 1967-ben 7,3 millió, 1968-ban valamivel több mint 7 millió. A jövőben szükséges, hogy a szabadalmak vásárlását jobban összekössék a népgazdaság fejlesztési igényeivel és az egész szocialista tábor keretén belül céltudatosabban koordinálják a szabadalompolitikát (közös szabadalomvásárlások stb.). Tartós inflációs veszély A legjelentősebb európai ipari országokban az inflációs erők még alig veszítettek hatásukból ; ellenkezőleg, inkább árfelhajtási tendenciák erősödése észlelhető. A Német Szövetségi Köztársaságban az utóbbi hónapokban erőteljesen felélénkült mind a belföldi, mind — a tavalyi márka felértékelés ellenére — külföldi kereslet; az első negyedévben túlszárnyalták az előző év azonos időszakának export fölöslegét. Az inflációs rátát máris viszonylag magasnak kell tekinteni. Mivel Nagy-Britanniában a fizetési mérleg javításának célkitűzését legalábbis jórészt meg lehetett valósítani, most már a gazdaságpolitikában olyan tendencia mutatkozik, hogy a fiztési mérleg szanálását szolgáló rendszabályok által negatívan befolyásolt gazdasági növekedés ismét erősödik. Fennáll persze annak veszélye, hogy az enyhe költségvetés az erőteljes béremelésekből fakadó kihatásokkal együttesen a máris világosan kirajzolódó inflációs tendenciák túlzott felerősödéséhez vezethet, annál is inkább, mivel a választásokat megelőző taktikai megfontolások következtében aligha lehet számítani a felhajtás hatékony fékezésére. A Franciaországban folytatott stabilizálási politika elsősorban a közpénzek területén az államháztartásnak a konjunktúra fejlődésére gyakorolt befolyása most semlegesnek minősíthető — és a külkereskedelem területén járt újabb eredményekkel. A külkereskedelemben az export erőteljes emelkedése észlelhető. A javult fizetési mérleg, a munkaerő piacon fennálló feszültségek enyhülése és az élénk ipari termelési tevékenység a további jelei a folytatódó normalizálásnak. Megzavarja azonban a képet a továbbra is magas inflációs ráta. A kérdéssel, hogyan tartóztathatók fel az áremelkedési tendenciák, intenzíven kell majd foglalkoznia az újönnan alakult olasz kormánynak is. A kedvezőtlenebb export távlatok és az erőteljes béremelések, a ki- szélesedett belső kereslet következtében azonban a kereskedelmi mérleg további passziválódásával és esetleg a fizetési mérleg rendkívül kedvezőtlen alakulásával kell számolni. Ehhez járul, hogy a szakszervezetek újabb aktivitása halogató kihatást gyakorolhat az ipari termelésnek a tavaly őszí sztrájkok okozta veszteségből való megfigyelhető gyógyulására. India — a negyedik öléves terv módosításáról Március 21-én és 22-én az India fejlesztésével foglalkozó Nemzeti Tanács ülésein vitatták meg azokat a módosításokat, amelyekre a tervező bizottság előterjesztése szerint a negyedik ötéves terv rászorul. A Nemzeti Fejlesztési Tanács jóváhagyta a javasolt módosításokat, s ezzel egyidőben az állami szektorra jutó pénzkiutalást 143 980 millió indiai rúpiáról 159 020 millióra emelte, a magánszektorra jutó tőkebefektetést azonban 100 milliárd indiai rúpiáról 89,8 mil- liárdra csökkentette. A negyedik ötéves terv tőkeberuházásainak végösszege a javaslat szerint 248 820 millió indiai rupia lesz, míg az első tervezet csak 243 980 milliót irányzott elő. A negyedik ötéves terv módosított változatban az állami szektorra jutó beruházási eszközök a következő módon oszlanak meg (millió indiai rúpiában): a mezőgazdaságra és a gazdasági élet ezzel kapcsolatos iparágaira 27 196,0; az öntözésre és az áradás elleni szabályozások megvalósítására 10 970,9; a villamosítás fejlesztésére 24 558,3; a kisipar pénzügyi fellendítésére, beleértve a falura telepített ipari vállalatokat is, 2984,5; a bányaipar fejlesztésére 33 384,7; a szállítások fellendítésére 32 452,2; a képzésre 8287,8; tudományos kutatásokra 1402,6; a közegészségügyre 4365,2; a születésszabályozás megvalósítására 3150; a vízellátásra és a csatornázásra 3920; lakásépítésekre, a városok és a falvak feljesztésére 2186,3; az alacsony jövedelmű lakosság életszínvonalának emelésére 1424,2; a szociális biztosításra 414,3; munkavédelemre és a nemzeti szakmák mestereinek felkészítésére 400,2; ezenkívül pedig egyéb programok anyagi fedezésére 1926,2 millió indiai rúpia Jut. FÉRFI MUNKÁSSZÁLLÁS céljára alkalmas üres lakást keresünk, 8—10 fő részére fürdőszoba használattal; jánlatokat FÜSZÉRT FIÓK Szolnok, Rékasi úti Irodaház címre kérünk.