Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

Iskolapadból a volán mögé Szolnokon a Verseghy úton van az MHSZ gépjárművezető-képző iskolája. Innen „rajzanak ki” az új jogosítványtulajdonosok az or­szágutakra. Még azokat sem kell félteni a zajló forgalomban, akik­nek nem száradt meg a tinta a papírjukon, mivel itt — különösen az új határozat óta, amely egy- harmadával megemelte a képzési időt — alapos elméleti és gyakor­lati ismereteket szereznek. Sidó Béla alezredessel, az iskola vezetőjével, az oktató munka cél­kitűzéseiről beszélgettünk. — Az elmúlt 12 év alatt mint­egy két és félezer fiatal szerzett nálunk hivatásos gépjárművezetői jogosítványt. Négyezer úrvezető tanult meg itt személygépkocsit vezetni, a motorosok száma pedig meghaladja a nyolcezret. — Elsőrendű kötelességünk a sorköteles fiatalok kezébe jogosít­ványt adni. Évente négyszáz ilyen ifjú szerez itt egy életre szóló szak­mát. Egy „pilóta” kiképzése mint­egy négyezer forintba kerül. Eb­ből alig ezret kell téríteni a je­lentkezőnek. A képzés nagyobb ré­szét tehát a társadalom vállalja magára. — Nem könnyű a fiataloknak a munkájuk mellett naponta eljárni a foglalkozásokra, ám mégis sokan vállalják ezt a többletmegterhe­lést. Nem is velük van a probléma. Sokkal több gondot okoz a fiatalok munkahelyi vezetőinél tapasztalt meg nem értés, öt, öt és fél hóna­pig tart egy tanfolyam. Ez alatt háromszázhatvanöt elméleti és gyakorlati órát kapnak a tanulók. Elhisszük, hogy ez alatt az idő alatt hallgatóink gyakrabban „va­Ütra készen a gépkocsik. Veze­tési gyakorlat következik az oktatás. A tantermek felszerelé­se minden igényt kielégít. Az NDK gyártmányú gépkocsimakettünk — amelyik tökéletes mása egy gépkocsinak, természetesen leki­csinyítve — minden országúti ma­nővert képes utánozni. Motormet­szetek, szemléltető képek segítik még az ismeretek elsajátítását. A szolnoki iskolán kívül a megyében öt helyütt folyik még állandó kép­zés: Karcagon, Mezőtúron, Török- szentmiklóson, Kunszentmárton- ban és Jászberényben. Gépkocsi- parkunk is egyre cserélődik. Aki nálunk végzett, bátran ülhet a vo­lán mögé, megállja a helyét mind a polgári életben, mind a honvéd­ségnél. — Elegendőnek tartja-e az is­kola vezetője az egyharmaddal felemelt képzési időt? — A jelentkezők 70- százaléka ennyi idő alatt el is tudja sajátí­tani az ismereteket. Általában 30 százalék ismétli meg a vizsgát. Az úrvezetők különórákat vehetnek vezetésből, ha úgy érzik nem sze­reztek még kellő biztonságot. — Az elmúlt év óta — amióta iskolánk új épülete felépült —, intézetünk a megyei gépjárműkép­zés egyik modern központjává vált. * A műhelygyakorlatokon való részvétel is a gépjárművezető-kép­zéshez tartozik tanfolyamot végzők közül többen kénytelenek munkahelyet változ­tatni a „zord főnök” miatt. Pedig a fiatalok kiképzése társadalmi és honvédelmi érdek. — Iskolánk az ország legkorsze­rűbben felszerelt tanintézete. Há­rom elméleti tanteremben és két mozgásismereti helyiségben folyik Volánnál az ifjú ..pilótajelölt" riálják” munkaidejüket, azonban több megértéssel mindenütt meg lehetne találni számukra a megol­dást. Jelenleg előfordul, hogy a ÚJ BÁZISOK ÉPÜLNEK A MEGYÉBEN Másfél évvel ezelőtt tett jelen­tést az MHSZ megyei titkára, a megyei párt végrehajtó bizottság­nak működésükről, ebben egyúttal arról is, milyen anyagi, technikai lehetőségeik vannak munkájuk za­vartalan biztosítására. Az akkori jelentésből kitűnt, milyen gondok vannak, a megyében: nincs megyei lőtér, Tiszafüreden, Kunszentmár- tonban, Mezőtúron egy-egy szoba állt csak a szövetség rendelkezésé­re. Mezőtúron és Törökszentmik- lóson szintén helyhiány miatt nem tudták bevezetni a gépjárművezető oktatást. Mindezeken kívül számos lövész vagy tartalékos klubnak egyáltalán nem volt helyisége. E helyzet ismeretében határozta meg a megyei párt végrehatjó bi­zottság feladatként az MHSZ me­gyei vezetésének: A MEGYE 13 LEGNAGYOBB HELYSÉGÉBEN mérjék fel a szövetség anyagi, technikai ellátásának helyzetét, s tegyenek javaslatot a megoldásra. A felmérés még akkor elkészült, a számbavett 13 községben, város­ban él a megye lakosságának 54 százaléka, a megye tartalékos tiszti állományának 70 százaléka, a sorköteles fiatalok 76, a középisko­lai tanulók 95 százaléka. E számok is bizonyítják, hogy ezeken a he­lyeken jelentkeznek többségében a honvédelmi neveléssel kapcsolatos feladatok. E helységek: Szolnok, Jászberény, Karcag, Mezőtúr, Tö- rökszentmiklós, Kisújszállás, Túr- keve, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Kunszentmárton, Kunhegyes, Jász­apáti, Jászárokszállás. Ami viszont mindennél fonto­sabb volt nemcsak a felmérés ké­szült el annak idején, hanem a pártbizottság, a tanácsok együtt az MHSZ-szel keresték és meg is találták hogyan lehet a hiányos ellátáson segíteni. Megtalálták a módját, mert jól tudták, hogy á la­kosság, s főleg a fiatalok honvé­delmi nevelése NEMCSAK A SZÖVETSÉG FELADATA Néhány példa a közös összefogás­ra: Szolnokon a városi tanács fe ajánlotta, hogy helyiséget ad a modellező klubnak, s hogy a me­gyeszékhelyen a 30 lőállásos lőtér építéséhez 500 ezer forinttal és 100 ezer forint értékű társadalmi mun­kával hozzájárulnak. Kisújszállá­son a városi tanács a volt gazdasá­gi iskola épületét ajánlotta fel az MHSZ-nek, lőtér felújításra 300 ezer, különböző felszerelések vá­sárlására 30 ezer forintot adót Tiszaföldváron, Jászapátiban,'Jás: árokszálláson, Túrkevén elhatáro: ták, hogy helyi erőforrásból köze sen épít a tanács és az MHSZ lé teret, illetve újítja fel a meglevő Jászberényben is felajánlottá! hogy az új MHSZ-székház építési hez telket és bontási anyagot városi tanács ad, ugyanitt 25 le állásos lőteret építenek a KIS5 fiatalok jelentős társadalmi mur kájával. Tiszaföldváron tervbe ve te a községi tanács az új MHS5 bázis építését, de hasonló ígérete születtek Tiszafüreden, Kunhegyi sen, Jászapátiban, Jászárokszálli son. Törökszentmiklóson, Kui szentmártonban, Mezőtúron Túrkevén az új MHSZ-bázisc építésére a helyi tanácsok 1 mill 800 ezer, a megyei tanács 2,7 mi lió, az MHSZ megyei vezetése 1 millió forintot ajánlott fel. Az eltelt másfél esztendő ala nem volt olyan tanácsadó testüle ülése a megyei vezetésnek, ame ne foglalkozott volna a bázisépít helyzetével. Most arról írhatun hogy NEMCSAK AZ ELŐKÉSZÍTŐ, MUNKÁK INDULTAK MEG de Kisújszálláson például átadti rendeltetésének az MHSZ új ép letét. Vegyük sorra, hogy az egyes t lepüléseken jelenleg hogyan állni az ígéretek valóraváltásában? Törökszentmiklóson az épít« program szerint .ez év végére m az MHSZ rendelkezésére áll az bázisépület. Kunszentmártonbi előreláthatólag ez év második f lében kezdődik az építkezés, a b fejezés 1971-ben várható. Mezőt ron is kijelölték már a bázis új h lyét, az építkezéshez a prograr szintű terv is elkészült. Jelenleg kiviteli terv készül, s talán jövő már birtokukba vehetik az MHÍ klubjai új épületüket. Túrkeve szintén az 1971-es év adja meg új bázist. Jászberényben azonb csak a negyedik ötéves tervben 1< rülhet sor az új objektum felépí sére. Tiszaföldváron az idén ki dődik az építkezés, Karcagon rr alakítják a régi épületet, ahol MHSZ otthont kap majd. Nagy eredményekről még r adhatunk számot, de a feji* azért jelentős. Minden arra ill - késnék jobban kellene szorgalm ni e. jövőben, hogy minél elő rendelkezésre álljanak épületek a lőterek a fiatalok honvédé elő- és utóképzésének biztosítá. ra. A modellező család meg a többiek Jászberényben 1965-ben kezdte meg működését Lencse Mátyás tanár veze­tésével a Járási, városi modellező szak­kör, helyesebben új nevén a modellező bázis. Az eltelt évek sok sikert, és még több tagot hoztak az akkor kicsi, de annál lelkesebb szakkörnek. Jelen­leg már mintegy ötven minősített ver­senyzőjük van, és a bázison összesen a modellező sporttal csaknem száztizén foglalkoznak. A Kerekes család is öt éve vesz részt a jászberényi modellezők munkájában. Ügy kezdődött, hogy Lajos, a fiú V. osztályos korában kedvet kapott ehhez a nagy türelmet igénylő, sporthoz, s a papáját kérte segítsen neki ragasztani, készíteni a kis modelleket. Ma már apa " és fia együtt versenyez, együtt dolgo­zik a modellező bázison. Sőt, a verse­nyekre a mama is velük tart. Büszke lehet a fiára: ifj. Kerekes Lajos 1967- ben úttörő megyei bajnok lett az A1 kategóriában; 1968-ban elsőosztályú versenyző az A 2 kategóriában; 1969- ben elsőosztályú, illetve ifjúsági arany­jelvényes megyei bajnok. A megyei mo­dellező csapatnak két éve tagja, és vii bajnokságokon is sikerrel képvise Szolnok megyei színeket. Erre egy da: tavaly Szegeden a felnőtt kate riában (A 2) első és Dél-Magyarors ifjúsági bajnoka lett. Most is alapc készül az idei modellező bajnoksá Ifjú Kerekes Lajos, egyik reményi lesz ezen megyénknek. A Jászberényi modellezők jó ösztönzően hat a járás fiataljaira. J árokszálláson és Jászapátiban — ti donképpen az ő példájukra — isk modellező szakkörök alakultak IS taggal. És most egy jó hír a jászberényi dellező bázis tagjainak: az idén a gyei vezetés klubbá szervezi őket eredményes működésükhöz a me vezetéstől különböző szerszámkész két, kisgépeket kapnak. Termés: sen a tanácsok is segítik őket: e mintegy 16 ezer forintot biztosítc számukra, hogy minél nagyobb e ménnyel dolgozzanak, minél nag; sikereket érjenek el a jászber modellezők. Id. és ifj. Kerekes Lajos a kél szenvedélyes modellező Alföldi Nyomda, Debrecen — Fk.: Vlrágh Iván. Gazdag az iskola szemléltető tára — könnyű így megtanulni a KRESZ-t

Next

/
Oldalképek
Tartalom