Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
1970. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP »• *7 Egy este az űrhajóssal Munkatársunk beszélgetése Georgij Beregovojjal A házak fölött szállnak a felhők. A repülők úgy mondják, alacsony a „plafon”. A nehéz csatagépeknek a felhők alatt kell repülni. Tigrisekre vadásznak A gépek végighúznak a város fölött, valahol Abony tájékán lecsapnak. Schwarzen Todt! — kiáltják a németek és menekülnek. „Fekete halál” — így keresztelték el a Nagy Honvédő Háború legendás IL— 10-es csatarepülőgépeit. A gépek Szanda felől szállnak, elhúznak a város fölött. Ugyan melyiket vezette Georgij Beregovoj, az akkori fiatal repülőtiszt?, ‘ — E gesz-ségere — nyújtja felém a poharát. Délután érkezett; hozzánk, mégis magyarul szól? — Ezt én még akkor megtanultam. Emlékszem erre a iáira, a Tiszára, n városokra: Törökszentmiklósra, Szolnokra. Alacsonyan repültünk, a jelhők alatt. Láttam, hogy Szolnok vasút jelöli része teljesen romokban hevert. Elmereng vendégünk, az űrhajós tábornok. Hatalmas, szép szál férfi. A szellemi és testi erő egysége. Ebben nem ért meglepetés, ilyennek képzeltem a világűr ostromlóját, korunk hősét, az űrhajós pilótát Valamiben azonban tévedtem. Azt hittem, hogy a fe. lelősségvállalás súlya eltö- rölhetetlenül megérződik. Nem, Georgij Beregovoj jókedélyű, közvetlen ember, minden mondatából felszabadult életvídámság érződik. Amikor a máról beszél... Valaki újra szóba hozza a huszonöt évvel ezelőtti felszabadító harcokat, majd tréfásan megjegyzi: régen volt, de nem öregedtünk azóta, csak bölcsebbek lettünk A vezérőrnagy huncutul, kisfiúsán hunyorít és nevetve közbeszól: „Bölcsebbek lettünk? No, azért ez se vonatkozik mijidenkire a jöld- golyón.” Feláll, pohárköszöntőt mond. Most komor. — Nehéz idők voltak. Latyakos menőkről szálltunk jel, alattunk végig az országban pusztulást láttunki Ezt éreztük az emberekből is. Tudtuk, hogy a nép nem. tehet a jasiszta kormányok eszeveszett politikájáról. De a kételkedés, a bizonyalan- ság érzete bennük volt az emberekben. Bikonyítanunk kellett; mi jelszabadítók va-ft gyünk, barátok akarunk lenni. Ügy érzem, sikerült... Egesz-ségere... i Megint csak saját bizonytalanságomról kell írnom. Mennyire nem így képzeltem el a háborús hőst, a veterán katonát. A Szimonov regény kísért bennem: „Nem születtük katonának’’. Georgij Beregovoj is inkább tudós-űrhajós, de amikor kemény katonának kellett lennie, vállalta. A szükségszerűség legjobb felismerése teszi hősökké az embereket. Lehet, hogy éppen Szolnok fölött repült, amikor megtudta, hogy a Szovjetunió Hőse lett. 1944 októberét írtunk, a Ti .sza-parti városért folyt a harc. Azóta újabb aranycsillag került bal mellére, az 1968. október 26-án megkezdett űrrepüléséért kapta. A Szov- jeteunió Kétszeres Hőse, korunk ideálja, a világűrt ku- tató Ember, Észrevettem, hányszor leírtam már ebben az interjúban, a mindennél többet jelentő fogalmat: Ember. Nem véletlen, mert Bere- govojtól annyira távol áll minden hamis misztifikáció. Szerény, pajkosan jókedvű; úgy beszél a krónikással is. mint... mint ahogy csak az igazán melegszívű emberek tudnak. A Szojuz—3 parancsnokát moszkvai hétköznapjairól faggatom. Mennyivel élénkebben beszél most, mint amikor a háborúról volt szó. — Tudják, mit szeretek én legjobban? Gyalogolni, turistáskodni. A családdal együtt menni a szép tájakra, „ hegyekbe, a jenyvesek között. Az igen. Közben fényképez- getek. No, ez a hobbym. Nem minden cél nélküli ez azért; a jeleségem történész, szégyen, nem szégyen, mindig oda megyünk, ahová mondja. „Most ezt nézzük meg, most azt”; a mi ha zánk is teli van történelmi nevezetességekkel. Sajnos, nagyon sokhoz a háború emléke is kötődik. Elmondom a gyerekeimnek, amit tudok, kiegészítem a jeleségem szavait, — Jól tudom-e, a kislánya Ljudmilla még általános iskolába jár, de Viktor, a nagy fia, mintha már a nyomdokaiba lépett volna? — A fiam 19 éves. repülőakadémiára jár. Hogy űrhajós pilóta lesz-e? Az akar lenni, én azt mondom neki, hogy azzá lehess, előbb szerezd meg fiam a repülőmérnöki diplomát Ha űrhajós pVóta lesz, ám legyen, de ahhoz magasfokú elméleti alapképzést kell szereznie... Borozgatás, baráti beszélgetés, tovább kíváncsiskodom. Nevet... — Az újságíró akkor szolgálja jól az olvasókat, ha megírja mindazt, amiről úgy gondolja, hogy az olvasót érdekli. Miről akar kíván, csiskodni? — Kedvenc költője, írója... Az Anyeginből idéz. — Puskin. Először is Puskin. De szeretem Lermonto- vot is. A kedvenc íróm? Gorkij, Csehov. Angolul tanulok. a kislányommal együtt, hogy anyanyelvén olvassam és értsem Shakespeare-t. — A muzsika...? — Csajkovszkij. A romantikusok a kedvenceim. „Itt Argon”. A Szojuz—3 hívómondatát idézem. Nem hagyott békén a kérdés-— Készül-e újabb űrrepülésre? — Ha erre sor kerül, vállalom, de a „földi” feladatom is megtisztelő: nevelem a fiatal űrhajósokat. Maga tényleg kíváncsi újságíró. No. egesz-ségere! 0 Tiszai Lajos Fölemelt fejjel A MAFILM S as stúdiójának JUntje megyénk 25 esztendejéről Kötél Imre, Baltó Kálmán, Pataki Istvánná, később Földi István szavait halljuk. Úttörők, fiatalok ülik körül az asztalt, a földmunkásmozgalom veteránjai emlékeznek ... Aztán harminc. negyven esztendővel ezelőtti, a történelem süllyesztőjében letűnt korszak emlékei idéződnek. Horthy Miklós kende- resi birtokán vadászik.. i Hirtelen vágás: a lőtt nyű- lakhoz hasonlóan temetetlen holtak fekszenek sorjában. Fájdalmas jeremiad dallama csendül, mélyről jövő panasz. Uszkösödő romok és üszkösödő végtagokkal ván- szorgó megkínzottak a filmkockákon. Így kezdődik a dokumentumfilm, mely megyénk életéről szól. Tiszaörvénynél gallyakat sodor a víz, a folyóparti füzesek csendesen bólogatnak 'a szélben. Filip Gyenyiszovics Kiva emlékezik: — Amikor átkeltünk a falu alatt a Tiszán, a lakosság segített bennünket. Ladikokat hoztak, gallyakat gyűjtöttek, segítettek a felderítőknek. Aztán újra képsorok. Huszonöt esztendővel később: termelőszövetkezeti tagok és szovjet katonák vidám találkozója. Ismét emlékező- • megyénkben 77 szovjet sebesültet, katonát mentettek meg 1944- ben. A lakosság szívére és osztályösztönére hallgatva piár ekkor a majdan rutakötendő magyar—szovjet barátsági szerződés szellemé* ben. cselekedett A film sejteti: mélyen a népben, a nép tradícióiban gyökerezik Szolnok megyében is a magyar és a szovjet népek barátsága. Indul az élet... Szolno- kon romokat takarítanak, szabaddá teszik az utakat. Kiderül, a város urai még a szemetes kocsikat is magukkal cipelték. Egy kifosztott város valósággal a klinikai halál állapotából tér magához, lélegzik újra, dobban élet ütőereiben. S a káoszban rendet teremtő tudat és értelem az eszmélés pillanatában már céltudatos tetteket diktál. Zsemlye Ferenc elmondja: az ország legnevesebb szakembereivel készíttették el Szolnok távlati városrendezési tervét — Ma is e tervek képezik városfejlesztésünk ‘fő vonalait! — mondja Csorna Kálmán, huszonöt esztendő múltával. — Félve jártunk az utcán, amikor börtön, internálótábor volt a nép legjobb fiainak osztályrésze. Meg golyó, halál... De tudtuk, eljön az idő, mikor ismét fölemelt fejjel járhatunk... Olyan egyszerűek a szavak. Igazi értelmét talán csak azok tudják, akik közvetlenül átélték ezt a szorongást, és leküzdötték félelmüket, amikor a szükség úgy kívánta» Klubfoglalkozás. beat-ze- ne, fiatalok táncolnak. Felmerül a kérdés, vajon mit tudnak apáink harcairól, szorongásairól és csendes hősiességéről a fiúk s a csinos, eleven mozgású, ritmusra rezdülő teenager leánykák? Van, aki semmit, van aki már keresi útját, hogyan lehet ma tovább menni az előző nemzedékek által tört úton... Az egyik fiatal esztergályos, a másik üzemlakatos, a harmadik Diese!-motor szerelő. Szolnok megyéről szólnak, ahogyan tánc közben. váratlanul kérdezik meg tőlük, mit tudnak iparunk fejlődéséről. Egy felnövekvő nemzedék vall a filmkockákon. Szemmel láthatóan készülnek az életre, a munkára. Az ■ ország lakosságánál? hozzávetőlegesen egyharmad része már a felszaabdulás után született. És akik az idén lépik át a középiskolák vagy a szakmunkásképző intézetek küszöbét, már 1956- ban vagy ez után születtek! Számukra az ellenforradalom leverése, a konszolidáció. a kisújszállási nagykunnapok is, történelem. Végig nem élt tradíció... Munkásigazgatók nyilatkoznak. az egyikőjük elmondja: — Csepeli vagyok, a párt küldött, amikor ipar települt Jászberénybe. 1954. február 8—9-én érkeztem a városba. Harminc éves koromig csak Pesten dolgoztam. Amikor idehoztak, úgy terveztem, öt évig maradok, aztán meg, hogy tízig, — ennyi az indiai szolgálat ideje is... És ma, ha elzavarnának innét, sírnék, mint a gyerek... Sehol a világon egy helyen ennyi autoszifont nem gyártanak,... s a hűtőgép sem luxuscikk ma már... Még talán csak annyit: a film nem csupán megyénk 25 éves fejlődésének igényes dokumentuma. De annak tanulságait is altkumulálja; a film ma már a színvonalas politikai agitációnak is a sajátos eszköze. S nemcsak „fentről lefélé” hoz híreket, informál, buzdít, de helyi kezdeményezésből is születhetnek értékes alkotások. Olyanok, melyek hírt adnak „lentről felfelé”; miként folyik pártunk politikájának megvalósítása és megvalósulása egy-egy területen. A zárókép Kádár János elvtárs szolnoki munkásgyűlésen mondott beszédének egvik emlékezetes részlete: „Tudom, vannak nehézségek, gondok, és mint forradalmár optimista vagyok, számomra a gondok is lelke. Sítők. tettekre buzdítanak...” Igen, a film dokumentuma a megtett útnál? és üzenet: ernbedek, újabb évtizedek várnak reátok! Mindenkinek a munkájára, tenniakarásá- ra, szívére és alkotóképességére szüksége van e hazának... Császtvai István Egykor és most íLOfíinfVrier feiKAnjytäpA aw mtfmf lerMSzTCTBS .
