Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-10 / 58. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március 10. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában MINDENFELŐL Ciprus szigete vasárnap hirtelen a világlapok első oldalára került: merényletet kíséreltek meg Makariosz érsek, az államfő ellen. Az államfő kizárólag a pilóta, Zakariasz Papa. dojiannisz lélekjelenlétének és fizikumának köszönheti megmenekülését. Az elnöki helikopter elleni támadásnál ugyanis a pilóta súlyosain megsebesült, mégis volt akaratereje ahhoz, hogy ne hagyja sorsára a gépet és magasrangú utasát. Szerte a szigeten nagy örömmel üdvözölték azt a hivatalos közlemény, hogy Papadojiannisz túl van az életveszélyen. A merénylet után Cipruson rendkívüli minisztertanácsot tartottak, amelyen elhatározták, milyen intézkedéseket tegyenek. Nem sokkal később az elnök rádió- és televízióbeszédben fordult a ciprusi lakossághoz. Ennek hatására nagyszabású tüntetések voltak Makariosz mellett. A biztonsági erők máris letartóztattak néhány gyanúsítottat. akiket egyelőre a szembesített szemtanúk nem tudtak teljes bizonyossággal azonosítani. Ha a merénylők személye még sem is tisztázott, afelől senkinek nincs kétsége, milyen politikai erők állnak a terrorcselekmény mögött. A Ciprusi Köztársaságban már hónapok óta robbantásokkal és más hasonló akciókkal igyekszik felhívni magára a figyelmet egy Nemzeti Front nevű szélsőségesen nacionalista görög szervezet, amely az úgynevezett enóziszt, a Görögországhoz való csatlakozást igyekszik elérni. A szovjet sajtó — többek között az Izvesztyija című moszkvai lap — az utóbbi időben többször felhívta a figyelmet ennek a terrorszervezetnek a tevékenységére — és arra, hogy a Nemzeti Front nemcsak az athéni juntától, hanem az amerikai szoldateszkától is nyilvánvaló támogatást kap. A Pentagont ugyanis bevallottan nyúgatala- nítja a NATO déli szárnya, amelynek amerikai parancsnoka, Harrel tábornok nemrég tárgyalásokat folytatott Papadopu- loszékkal. A közel-keleti krízis kiéleződésével egyenes arányban nő a stratégiailag fontos helyen lévő Ciprus iránti amerikai érdeklődés. Az amerikai vezetésnek nem tetszik az önálló Ciprusi Köztársaság pozitív semlegességi politikája és szeretne na- gyob beleszólási jogot a sziget ügyeibe. Addig viszont, amíg Cipruson nyugalom uralkodik, nincs beavatkozási ürügy. Ehhez az teli, hogy felszítsák a nacionalista szenvedélyeket a török és a görög nemzetiségű lakosság között. Nyilvánvaló, hogy a merénylet tervezői és végrehajtói ilyen célok jegyében cselekedtek. Berlinben ismét megkezdődtek az NDK—NSZK kormányfői találkozó előkészítő megbeszélései. Az első számú probléma: Bonn az útvonal megválasztásával szeretné alátámasztani azt a jogtalan álláspontját, amely szerint Nyugat-Berlin az NSZK-hoz tartozik, Ahlers bonni szóvivő ezzel kapcsolatos nyilatkozatára válaszolva a Neues Deutschland, az NSZEP központi lapja hangsúlyozza: ideje lenne már megszüntetni a bonni „fogalomzavart”. ESEMÉNYEK KÉPEKBEN Laosz Vasárnap reggel merényletet kíséreltek meg Makariosz ciprusi elnök ellen. Az elnök helikopterét lövések érték, röviddel azután, hogy felszállt az érseki rezidencia mellől. Makariosz sértetlen maradt. A ciprusi rendőrség négy személyt őrizetbe vett. (Telefoto — AP—MTI—KS) Hadgyakorlatok a Szovjetunióban. A Bjelorusz SZSZK területén Dvina” elnevezésű katonai hadgyakorlat kezdődött a hadműveletek komplex irányításának tö élete ítSsére. Képünkön: a hadgyakorlatokban résztvevő egyik páncélos legénység egy rövid pihenő perceiben. (Telefoto — AP—MTI—KS) Szuíanuvong herceg, a Laoszi Hazafias Front Pártjának elnöke, üzenetet küldött Vien- tdanéba, Souvanna Phouma miniszterelnöknek. A hazafias erők vezetője eszmecserét javasolt, levélváltás útján, a vietnámi, kormányzat fejének a problémák békés megoldása érdekében. Az üzenet, amelyet vasárnap továbbítottak. így hangzik; „Tekintettel arra a súlyos helyzetre, amelyet az amerikai agresszív háború eszkalálása teremtett hazánkban. s egyszer s mind a laoszi probléma békés megoldására irányuló jóakarattól indíttatva, a Laoszi Hazafias Front Pártja a közelmúltban közzétette ötpontos javaslatát. Ebben a szellemben határoztam el. hogy a lehető leghamarabb futárt küldök Vientianéba. aki személyes levelemet viszi Önhöz. Kérem fennségedet, tájékoztasson ezzel kapcsolatos véleményéről, hogy időben meglehessük a szükséges intézkedéseket.” Az ötpontos javaslatot — mint ismeretes — péntekem tette közzé a Laoszi Hazafias Front Pártja. Egyebek között azt tartalmazta, hogy az amerikai erőknek ki kell vonulni Laoszból; általános választásokat kell tartani, nemzetgyűlést és demokratikus koalíciós kormányt kell létrehozni; az átmeneti időszakban a politikái pártoknak együtt kell működniök, s végül az érintett feleknek kell rendezniük a laoszi problémát. Közel-Kelet AMMAN Az Al Asszifa nevű Palesztinái fegyveres csoport tüzérsége vasárnap este raké- tatüzet zúdított a Beisan város környéki izraeli állásokra — közölte a Palesztinái fegyveres harc parancsnokságának szóvivője Amman- ban. A harmincperces támadás során a szabadságharcosok súlyos ember- és anyagi veszteségeket okoztak az izraelieknek. Lengyel—nyugatnémet találkozó Újabb emberrablás Guatemalában Varsóban a külügyminísz- ' éri um első emeleti tanáds- '.ermében hétfőn délelőtt újból tárgyalóasztalhoz ültek a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormányának képviselői, hogy folytassák a múlt hónap elején megkezdett politikai véleménycserét á két állam kapcsolatai endezésének témaköréről. A megbeszélések mostani második fordulóján » lengyel üldöttséget Józef Winie- vicz külügyminiszterhelyet- =s, a nyugatnémetet Georg Ferdinand Duckwitz külügyi illamtitkár vezeti. Ök álltak a két kormány delegációja élén a február 5 és 6-án tartott tanácskozások alkalmával is. A politikai véleménycsere napirendje nem ismeretes. A megbeszéléseket ezúttal is zárt ajtók mögött tartják. A varsói sajtó a legutóbbi napokban újból hangoztatta, hogy a megbeszélések fő kérdése az Odera—Neisse határ nyugatnémet részről történő elismerése. A hétfői lengyel lapok első oldalon adtak hírt a Duckwitz vezette küldöttség Varsóba érkezéséről és a politikai véleménycsere második fordulójának megkezdéséről. A UPI hírügynökség a guatemalaj amerikai nagy- követség jelentésére hivatkozva közli, hogy a „lázadó fegyveres erők” elnevezésű gerillaszervezet vasárnap szabadon bocsátotta Sean Holly-t. nagykövetség pénteken elrabolt munkaügyi attaséját. Holly életéért cserébe a gerilláik négy társuk szabadonbocsátását követelték. Ennek — mint ismeretes — a hatóságok részben eleget is tettek (kettőt szabadon engedtek), de , másik két személy hollétéről állításuk szerint semmit nem tudnak. Alig néhány órával Sean Holly szabadonbocsátása után Guatemalában ismertté vált, hogy a „lázadó fegyveres erők” még pénteken elrabolták Gabriel Biguria ismert ügyvédet és bankárt. Biguria a kereskedelmi és mezőgazdasági bank igazgató tanácsának üléséről tartott ügyvédi irodájába, amikor a gerillaszervezet néhány tag- ia kiparancsolta eénkocsi- 'ából és mapávai hurcolta Családja — bár tudott a történtekről — csak vasárnap nyilatkozott az eseményről. BELFAST Vasárnap a kora reggeli órákban bomba robbant Belfast közelében az észak- írországi alsóház egy nacionalista képviselőjének lakása előtt. A képviselő, Austen Currie újságírókkal közölte, hogy előzőleg több fenyegető telefonhívást kapott. Belfast környékén egyébként szombat éjszaka egy másik mei'ényletet is elkövettek; egy pamutfonógyár területén robbant bomba. SANTIAGO DE CHILE Vasárnap Chilében több mint 30 000 tengerész és kikötőmunkás sztrájkba lépett, hogy kiharcolja a munka- körülmények megjavítását és az állandó áremelkedéseknek megfelelő minimális munkabér biztosítását, BANGKOK Egy Malaysia és Thaiföld között szombaton aláírt „együttműködési egyezmény alapján „ két ország harci repülőgépei és szárazföldi fegyveres erői a gerillák elleni harcokban átléphetik a két országot egymástól elválasztó határt. Tun Abdul Razajt malaysiai miniszterelnök-helyettes a hír közlésével egyidejűleg újságíróknak elmondotta, már szombaton kétezer malaysiai katona ment át Thaiföldre, hogy „segítséget nyújtson a gerillák üldözésében”. ÜJ DELHI Az indiai Kerala államban letartóztatott kommunista munkások szabadon bocsátását követelő tüntetők összecsaptak az ellenük kirendelt rendőrökkel. \ tüntetők közül egy meghalt és többen megsebesültek. BRÜSSZEL Belgiumban végetértek a ..vadsztrájkok”. A Ford cég 8000 munkást foglalkoztató genti üzemében 40 napig, 23 ezer bányász sztrájkja miatt két hónapig szünetelt a munka az északi szénme- dencében is Az antwerpeni General Motors 5500 dolgozója is több hétig sztrájkolt. A munkások bérkövetelésük teljesítése nyomán határozták él, hogy visszatérnek munkahelyükre. BELGRAD Vályi Péter pénzügyminiszter vasárnap Jankó Smole jugoszláv pénzügy- miniszter meghívására hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. LONDON Dick Nattleton. á nukleáris leszerelésért küzdő angol mozgalom főtitkára a Morning Star című lapban arra szólítja fel a kormányt, hogy támogassa a Varsói Szerződés tagállamainak az összeurópai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívására vonatkozó javaslatát. A londoni Hetahrow repülőtér 90 tűzoltója hétfőn befejezte a béremelésért folytatott sztrájkot. A munkabeszüntetés egymásután hét éjjel bénította meg a nagy londoni légikikötőt. A tűzoltókat biztosították arról, hogy a brit repülőtéri hatósággal haladéktalanul tárgyalások kezdődnek követeléseik teljesítéséről. MOSZKVA A szovjet izraelita papság képviselői sajtónyilatkozatot adtak, amelyben határozottan elutasítják Izrael vezetőinek azt az igényét, hogy „az összes zsidók nevében beszéljenek”. A dokumentum, amelyet vezető izraelita vallási személyiségek írtak alá, élesen elítéli az izraeli vezetők agresszív politikáját, valamint hangsúlyozza, hogy az erkölcsi törvényeket, a humanizmus ideáljait sárba tiporták azok, akik az izraeli repülőket Abu Zabal bombázására küldték, akik napról napra halált és pusztulást okoznak a megszállt arab területeken. TÜBINGEN A Wickert közvéleménykutató intézetnek a nyugatnémetországi Tübingenben tartott felmérése során a megkérdezettek 79 százaléka az NDK és az NSZK kormányai közötti tárgyalások mellett foglalt állást. GENF , A nemzetközi légiforgalmi társulás (IÁTA) végrehajtó bizottsága hétfőn Genfben külön ülésre jött össze, amelyen megtárgyalja a polgári repülőgépek fegyveres eltérítése ellen foganatosítandó intézkedések kérdését. BELGRAD Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy Mirko Tepa- vac jugoszláv külügyminiszter március 18-tól április 3- ig körutat tesz Ázsiában. Te- pavac Burmába, Kambodzsába, Singaporeba, Indonéziába és Indiába utazik. A látogatások azokhoz a jugoszláv diplomáciai akcióhoz kapcsolódnak, amelynek célja az el nem kötelezett országok állam és kormányfői új értekezletének előkészítése. Előkészítő tárgyalások Berlinben Berlinben csütörtökön folytatódnak a két német állam kormányfőinek találkozóját előkészítő technikai megbeszélések Gerhard Schüssler. az NDK megbízottja és Ulrich Sahm bonni delegált között. Ebben állapodtak meg a hétfői megbeszélések során, amelyek 11 órától — ebéd megszakítással — 14.45-ig tartottak Berlinben az NDK minisztertanácsának épületében. Ulrich Sham Nyugat-Ber- linben kijelentette, hogy a a hétfői megbeszélés során sem a kormányfői találkozó időpontjában, sem a programjában nem tudtak megegyezni. Az Alföldi Szilikátipari Vállalat felvételre keres szolnoki munkahelyre: bclsőellenőrt, normást, közgazdászt, anyagkönyvelőt, törökszentmiklósi munkahelyre : raktárost, adminisztrátort. Jelentkezni lehet: Szolnok Arany János u. 2. sz. alatt a személyzeti osztályon.