Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-04 / 53. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1DT0. március 4. Wesselényi Miklós: IV. Fordul a történelem... 1944. október 15-óneK eseményeit nagyon sokan megírták már, úgy, ahogyan east a drámai nap szereplői a maguk szempontjai szerint látták és elmondták. Ezért szükségtelennek véljük e helyen a nap eseményeit időrendben ismertetni. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a nap sorsdöntő jelentőségű volt. Két dolog minden Kétséget kizáróan megállapítható. Az egyik: hogy a sikertelenség oka nem csak a rossz szervezés és az árulás, hanem az őszinteség hiánya is. Másodsorban; a felelősség oroszlánrésze mindezért Hor- thyt terheli. Egyéni magatartása még azok számára is kiábrándítóan hatott, akik kezdettől fogva támogatták 25 éves „országlásával”. Csak a várat védték Egy ilyen szembefordulás időpontját jól meg kell választani és ha;már elkezdték, konzekvensen .végre- is kell hajtani. Horthy egyiket sem tette, az időpont ötletszerű volt nem józan megfontolás alapján történt, hanem fia elrablása ’feletti felháborodása miatt olvastatta be a prok- lamációt. És alig néhány órával később már fel is adta a küzdelmet... Lázár testőrparancsnok a kormányzó rendeletére csak a Vár közvetlen védelmiéről gondoskodott; Erre a védelemre, a korszerű harcra nem használható ( estőrségen kívül két zászlóalj állt a rendelkezésére, az egyik 800, a másik 643 fős állománnyal. Szemben álltak velük a németek tigris tankjai. Vörös János vezérkari főnök október 14-én felkereste a kormányzót. Horthy azt mondta neki, hogy másnap döntésre akarja vinni a dolgot alnémetekkel, ezért délelőttre összehívja a korona- tanácsot. Mikor a vezérkari főnök a katonai előkészületekről érdeklődött, Horthy azt felelte: hogy „azzal ő most nem is törődik, különben is Vattay főszárnysegéd mindent elintéz”. Ugyanígy nem volt hajlandó Vörössel arról sem tárgyalni, hogy haladéktalanul Husztra menjen a magyar csapatokhoz. Ennek aztán az lett a következménye. hogy a proklamáció után az első magyar hadsereg parancsnoksága tájékozatlan maradt, pedig Dálno- ky Miklós Béla parancsnokot beavatták a kormányzó terveibe és az ó feladata lett volna, hogy északról megnyissa az Alfödre vezető utat a Vörös Hadsereg előtt természetesen egyetértettek, de feltételekkel. Megígérték a kormányzónak, fia szaba- donbocsátásót, neki elsőrendű bánásmódot helyeztek kilátásba, ha lemond, Szálasit kinevezi miniszterelnökké és újabb proklamációt bocsát ki, mely szerint a fegyver- szünet nem jelenti a fegyver- letételt és a csapatok kötelesek továbbra is a németek oldalán harcolni. Természetesen be kell szüntetni a helyi ellenállást is. Mikor ezeket a feltételeket Lakatos közölte a kormányzóval, — aki időközben a németek védelme alá helyezte magát és a Hatvány palotába költözött át, ahol gyakorlatilag a Gestapo foglya volt, míg családja a pápai nunciaturán talált menedéket, Horthy rövid ideig gondolkozott, majd azt felelte: „nem bánom”. Ugyanakkor kiadta a parancsot a németekkel szembeni ellenállás megszüntetésére. Egyedül Lázár altábornagy nem tudta a parancsot azonnal végrehajtani, mert csapatai már felvonulóban voltak s így a németekkel kialakult tűzharcban néhány magyar katonának még el kellett esnie. miközben legfőbb hadurunk már kapitulált. A koronatanács meglepődött Horthy bárhogyan szépít Mikor a koronatanács vasárnap délelőtt 10 órakor összeült, a kormányzó már tudott fiának elrablásáról. Ennek hatására kiadta az utasítást, hogy a kiáltványt azonnal olvassák be a rádióba. A németek pontosan ezt akarták; Tudták ugyanis, hogy a katonai előkészületek hiányosak, de a fegyverszünet megkötésének bejelentésével kitűnő ürügyük lett arra, hogy most már minden gátlás nélkül Szálasit ültesi sék hatalomra. A koronatanács meglepetéssel vette tudomásul a kormányzótól, a fegyverszünet megkötését és a proklamáció rövidesen megtörténő beolvasását. Lakatos miniszterelnök vallomása szerint, az utóbbiról ő maga sem tudott. Emlékirataiban Horthy ezt azzal magyarázza, hogy Lakatosban ugyan megbízott, de a kormány tagjaiban nem. Hogyan lehetett elképzelni, hogy a tényleges hatalmat gyakorló miniszterelnök tudta nélkül sikerüljön az átállás? Erre csak egyetlen lehetséges válasz van. Horthy szándéka nem volt komoly és megalapozott. Ez rövidesen kiderült, mert a rádió éppen ismételni kezdte a Kormányzói proklamáció beolvasását, amikor Horthynál megjelent Hitler rendkívüli megbízottja, Rahn nagykövet. Horthy ugyan tiltakozott fia elrablása miatt és fegyverszüneti szándékát is hangoztatta, de aztán akadémikus vitát folytatott a nagykövettel arról, hogy miként lehetne a kiugrást úgy végrehajtani, hogy a volt szövetséges „becsületét” megóvja. (Wessenmayer vallomása). S ezzel megkezdődött az árulások sorozata. Az első árulás ott történt, hogy a kormányzó által kibocsátott és a vezérkar főnökétől ellenjegyzett hadparancsot, — mely az első és a második magyar hadsereget a szovjet hadsereggel együttműködésre, a németekkel szembefordulásra utasította, -1- a vezérkar nem továbbította. Ennek a következménye volt az, hogy a proklamáció ellenére a frontokon nem történt semmi, a németeknek maradt idejük az intézkedésre, s Dálnoki Miklós Béla mind- ö sze néhány törzstisztjével tudott átszökni a szovjet csapatokhoz, hogy letartóztatását elkerülje. Az események Budapesten is hasonló módon folytak. Sem Horthy, sem Lakatos miniszterelnök nem gondolt komoly ellenállásra és a katonai szembefordulást még a rendelkezésükre álló szerény- eszközökkel sem szervezték meg. Egyedül Lázár Károly altábornagy, a testőrség parancsnoka rendelte el a Vár védelmét. Lakatosnak már néhány órával a proklamáció elhangzása után az volt a véleménye, hogy nem kell a németek ellen harcolni, mert „új lehetőségek” adódtak. A kormányzó ugyanis a koronatanács befejezése után nyomban megbízta a miniszterelnököt, tárgyaljon a németekkel a helyzet sima, „vér nélküli” megoldásáról. Lakatosnak az volt a véleménye, hogy a vérontás csak ügy kerülhető el, ha a hatalmat átadják a németeknek. A legfőbb hadúr kapitulált A tárgyalások rögtön megindulták, a németek ezzel Az okiratot Rahn német nagykövet szerkesztette meg és Lakatos miniszterelnök vitte át a Várba, ahová a németek kíséretében Horthy visiszaérkezett, hogy személyes holmiját becsomagolja. A palota ekkor már megtelt német katonákkal. Horthy lakosztályát teljesen feldúlták és részben már ki is rabolták. A miniszterelnök a kormányzót a fürdőszobában találta meg, akinek az volt az első kérdése: mi van a fiammal? A jelenlévő Wessenmayer azt felelte, hogy másnap Linzben be fog szállni a kormányzót vivő külön- vonatba. Horthy Lakatosra nézett, akj azt felelte, hogy nincs oka kételkedni a német követ szavában. Wessenmayer az okmányokat átnyújtotta a kormányzónak, aki átfutotta azokat, majd a WC mellett leült egy háromlábú székre és az okiratot egy másik székre fektetve, egyenként aláírta. — Ilyen dicstelen módon hullott le az „otrantoi hős” 25 éves „csillaga”. Horthy tehát, bárhogyan is szépít emlékirataiban, miniszterelnöknek nevezte ki Szálasit, s ezzel Magyarországot kiszolgáltatta a rémuralomnak. (Folytatjuk) Miéri állítottak Tatán emlékpadot Kazinczynak ? Az év minden, szitkában sajátos hangulatot, örömet kölcsönöz látogatóinak a tatai néppark. a világ különféle tájairól összegyűjtött ritka fái, szép tava mellett újabban irodalmi emléke is sok látogatót vonz: emlékpadot állítottak itt Kazinczy Ferencnek. Csaknem két évszázaddal ezelőtt a nagy magyar irodalmárnak is enyhülést nyújtott a pompás környezet. Pestről Bécsbe igyekezett 1803-ban, amikor a város közelében elragadták a lovak a postakocsit, felborult, s Kazinczy súlyosan megsebesült. Nyolc napig ápolták a Szarkafogadóban, a mai Kristály Szálló elődjében: Lábadozása miatt sok időt töltött a parkban, a festői Cseke- tó mellett, s élményeit többek között így örökítette meg: „Vizipartiái gyönyörűek, a forrásai gazdagon bu- gyogtatják buborékjaikat. Talán szűkeik gyeppiacai”. A vidék gyönyörűségén érzett elragadtatás mély nyomot hagyott Kazincy lelkületében. Később sem felejtette el Tata varázsát, s csaknem három évtized múlva, élete alkonyán ismét felkereste. Ezúttal így írt róla: „Gyönyörű paradicsom mindep tekintetben, s szép kinézései vannak a Vértes hegy, s a pinceházak felé, melyek sűrűn egymás mellett kis gazdag falut képzelteinek. S szebb vegetációt nem gondolhatni. Egy olasz nyárfa derekát kétszeri ölelésemmel nem foghattam körül. De ékességét kivált gazdag partiái adják. Széles és hosszan elnyúlt taván százanként úszkálnak a hattyúk.’’ Kazinczy látogatásainak emlékét az utókor kegyelettel megőrizte. Születésének 100. évfordulóján, 1859-ben a város nagy szülötte, Hamary Dániel, a 48-as márciusi ifjak egyike mondott beszédet „a magyar nyelv első nagy művelőjéről” — ahogy a korabeli plakátok hirdették. S a ma élő irodalombarátok is emlékeznek a költőre, amikor Tata és l Tóváros együttes várossá nyilvánításának 10. évfordulóján felállították a padot. Kedvenc tartózkodási helyén, a tó-parti füzesnél, ahol „Füzek” című versében is megörökítette tatai élményeit KÉPERNYŐJE ELŐTT Egy örömhír A szombat esti Tv Jelenti adta közre, hogy a Magyar Televízió tovább öregbítette hírnevét a világ szemében: a tévéjátékok nemzetközi fesztiválján Monte Carloban a Halálnak halála, elnyerte a legfőbb kitüntetést, az Aranynimfa-díjat. A Sánta Ferenc novellákból készült tévéfilm kiemelkedő eszmei tartalmáért és a televíziós megformálás magas színvonaláért — rendező Szi- netár Miklós — kapta a kitüntető elismerést. Nem ez az első sikerünk Monte Carloban, de nekünk nézőknek is jól esik tudni, hogy az a televízió amelynek műsorát nap, mint nap nézzük rabszorgalommal, kivételes produkciókra is képes. De ez a nagyszerű siKer arra is inti a magamfajta elégedetíenkedő- Ket, akik netán hiányérzettel hagyják el a képernyőt hogy ne mérjük mindenkor "a kiemelkedő produkciók mércéjével a tévé egyes programjait. Ne essünK mindjárt kétségbe, ha például a sok tévéjáték közül egy meg sem közelíti — mondjuk éppen a most nemzetközi díjat nyert televíziós teljesítményt. Mindezt azért vettem szóba az örömhír kapcsán, mert az elmúlt hét a gyengébb drámai programok hete volt. A Szerencsés álmokat például alighanem méltatlanul került a PénteKesti Színház rangos bemutatóinak sorába. Írói — Hollós Ervin és Szántó Erika — szándékosan kerülve a hőssé válás ábrázolásának kitaposott útjait, a vállalt feladat felemás megoldásával zsákutcába kevered tea; a félreértések zsákutcájába. Nem tudtuk — én legalábbis nem — sírjak-e vagy nevessek, sírjak-e rajta, hogy az ügyes kasszafúró tolvajt szinte félholtra verik alaptalanul, hiszen neki igazán semmi köze az illegális politikai munkához, s nevessek-e a balkezes nyelvészen, aki a félreértések jóvoltából mulatságosan ússza meg a lebukást. Vagy talán egyszerre kellett volna mindkettőt? Sírva — nevetni, hiszen ez groteszk játék! Csakhogy a befejezés nem erre utalt. Ott a szerzők arra hívták fel a figyelmünket, hogy ha nem lett volna a háború, az az áldatlan helyzet, akkor mindenki élhetett volna békességben és szeretetbe ru A kasszafúró is Bellácskájával. Tehát gyűlöletemmel a társadalmi háttér ellen kellett volna fordulnom — igen, de ez kimaradt a játékból. Vagy legalábbis eléggé sematikusan kapott helyet, mint például a vallató rendőrtiszt szenvtelen brutalitása. Mit kezdjünk egy egyenlettel, amiben csak csupa ismeretlenek vannak — hangzott el a filmben. És mit kezdhetünk mi nézők az olyan drámafeladvánnyal, amelyben a logikai buktatók sora vary Hogy csak egyet említsek! hogyan és miért került a politikainak tartott kasszafúró a köztörvényesek közé? (Csak a szerzők tudják, mert a játék szabályaiból ez nem derülhetett ki.) Így megoldani sem tudjuk a „feladványt”. Csupán Kálmán György játékára és Páger Antal epizód szereplésére emlékezhetünk jó szívvel. Sokkal több jót a szombat esti főműsorról sem mondhatni. A két bohózat, Nótfea Rejtő egy-egy műve — felvételről — nem számítható a televízió jelesebb programjai közé. Itt is csak a színészi játékban lelhettük örömünket; főképp Feleki Kamill játékában. De nem hagyhatott mélyebb nyomokat a nézőben Anouilh színdarabjának, az Eurydikének televíziós változata sem. A modem viszonyokba és körülményekbe átültetett kiasz. szikus monda, ebben a tálalásban már kissé avasnak, erőtlennek tűnt. Nem éreztük eléggé a tragikus szerelemből áradó szépséget és tisztaságot. Sokkal inkább a közhelyszerű banalitásokat — a rutinos színpadi megoldás ellenére is, s valahogy a játék ritmusa is lankasztotta a figyelmet. Sokkal erősebb visszhangot vert egy riportfilm, Molnár Margit filmje egy úgynevezett kényes kér. désről, a leányanyaságról. Az elmúlt héten alighanem erről esett a legtöbb szó. Leányanyák Ez a hivatalos nevük azoknak, akik leány létükre gyermeket hoznak a világra. Van azonban egy másik kifejezés is; falun és városon egyaránt hallani: megesett. Szálkái Sándor riportfilmje azokról szólt, akiknél a baj megesett. Akik tizenévesen belekóstoltak az anyaságba. De nemcsak róluk; azokról is, akik a bajba jutottak dolgát nemhogy könnyítenék, hanem — megvetésükkel, kiL !■ ■■ ni ai Nincs örököse... Jegyzeteimet utólag, a kocsiban írom G. T.-nél tett látogatásom után. Nincs villany a házában. A falu központjától alig 500 méterre lakik. Ott. az ajtó elé húzódva csak keresgéltük egymás vonásait. Hunyorgásom úgy látszik, mégis látható volt. mert a ki nem mondott kérdésre sietősen válaszolt: — Nincs villanyunk. Minek? Rádió nekem nem kell, fiataloknak való az. Elüldö- ' gélünk itt n sötétben a húgommal. A húga, a legkisebb a hat testvér közül. 12 évvel fiatalabb nála. Nem mutat 57 évét. Vonásai, ’ ahogy lehajtott fejjel ölébe ejtett kezeit nézegeti, még ma is szépek. Ö sem ment férjhez. Cseléd volt, mint a nőyére — csak ő nem itthon, a faluban. Messzi földről tért haza négy évvel ezelőtt ö még dolgozik a tsz-ben. Mesélné, szívesen, hogy milyen nehéz ősszel a sárban répát szedni, de nővére minden alkalommal leinti: „Te ne szólj bele!” Az idősebb testvér szava, láthatóan még ma is szent ebben a családban. Így aztán vajmi keveset tudok meg arról, hogy milyen nagy élmény volt Máriának a hazatérés és a mezőgazdasági munka a kis határszéli szlovák faluban, kocsmai felszolgálással töltött évtizedek után. Lebbencslevesen és krumplipaprikáson élnek, néha-néha vesznek egy kis tejet is. Szárnyasokat nem nevelnek, mert drága a kukorica. Ilyenkor télen a konyhában alszanak, mert a -szárat belepi hó, nem lehet vele befűteni a kemencét. — Megszoktuk mi ezt, fiatal korunkban — mondja Teréz. — Akkor sem volt több, pedig akkor dolgoztunk. Nincs más vagyonom, csak ez a kis ház, amit örököltem édesanyám ápolásáért. Át is alakítottam, saját két kezemmel!! Ugye így mennyivel tágasabb? — érdeklődik igazi házigazdái büszkeséggel. Aztán elkomo- rodva teszi hozzá: Csak az a kár, hogy nincs örökösöm. ☆ A nyolcvankét éves idős asszony N. S.-né egyedül él kétszobás házában. — Szegény jó uram, ha látná, milyen állapotban van a házunk! Hiába, én nem bírom már rendbeten- ni, mással sem csináltathatom. mert azért fizetni kellene. Örülök, hogy legalább önmagam el tudom látni. Még szerencse, hogy olyan jó szomszédaim vannak! Reggelenként megverik a ház végét, hogy élek-e még. A „szegény jó uram” emléke még ma is meerikatja. Hét hónapig élt „ férjével. Aztán behívták és nem látta többé. Elesett, még az mint a siratott házikó. — ob — első világháborúban. De épp ilyen kesergő szeretettel idézi egykori gazdája. Roffi Borbély Gábor emlékét is. Harmincöt évig volt szobalány a kastélyban. Az elmúlt ifjúság utáni vágy, az elsuhant évek megszépítik a nehéz, munkával töltött éveket. — Ki gondolta volna, hogy ilyen nagy baj lesz, hogy nem vettem cselédkönyvet? — kesereg a reszkető fejű, kisírt szemű néni. Így csak száz forint segélyt kapok és szenesutalványt. Hadiözvegynek ennyi jár. Megszeppenten sírdogál a községi tanács várószobájában is. Eltartási szerződést fog kötni testvérhúgával. Hiába vigasztalják, hogy nem idegenhez kell mennie — ő csak kezét tördeli: „De a ház. az csak idegen kezekbe jut". ■Ír Hajdani cselédek Felettük megállt az idő. Nem veszik őket körül fiatalok ... Csak azt fájlalják, hogy házuk kárbavész örökös híián és nem vesznek tudomást arról a változásról, hogy sorsuk épp úgy nem öröklődik. közösításükkel — még csak nehezebbé elviselhetetlenebbé teszik. Ez eddig rendjén is lenne — hisz a közösségnek kutyakötelessége segíteni a társadalom bajba jutott tagjain. De aligha úgy, ahogyan a riportfilm Készítői elképzelték. A műsor előzetesben is ott szerepel a kérdés — s a riporter is feszegette — vajon nem az-e az egyik fő oka a bajnak — nevezzük így —■. hogy a szexuális fel- viiágosítás kérdésében sokhelyütt múlt századi állapotoK uralkodnak? A riportok egy részéből azonban világosan kiderült: az illetékesek ugyancsak tisztában vannak az esetleges védekezés módszereivel. Tehát nem az Infe- cundin használatára kellene megtanítani őket, hanem a felelősségteljesebb gondolkodásmódra. Mert abban tapasztalható náluk évszázados elmaradás. Milyen Könnyen mondták ki: gyermeküket állami gondozásba adják. Nem érnek rá, mert iskolába kell járniuK. Gondozza őket az állam. Volt aki egyetemista létére a baj okát abban látta, hogy az egyetemen nincs megoldva a szexuális élet kérdése. Amikor hadat üzenünk — mert a riportfilm is azt tette — a társadalmi álszeméremnek, üzenjünk hadat a köny- nyelmű, felelőtlen gondolKo- dásmódnak is. Mert mint az éremnek, ennek a kérdésnek is legalább két oldala van. A leányanyákról szóló riport- film tehát sokunk gondolatát forgatta meg, de vajon lát- táK-e azok is, akiket a leányanyaság veszélye fenyegethet? v. M i
