Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-17 / 64. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március IX Mániát% 1970. MÁRCIUS 17. KEDD GERTRUD NAPJA A Nap kél: sj.54, nyugszik: 17.52 órakor. ,A Hold kél: 11.51, nyugszik: 3.47 órakor. Időnként fclsaakadozó felhőzet, szórványosan előforduló esővel. Az élénk, helyenként erős északi-északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. Vátrható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. * ■ Az alcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint tegnap Szolnokon a legalacsonyabb napi hőmérséklet 3.7, a legmagasabb 6.4 Celsius fok volt. Bezeródj Pál 130 évvel ezelőtt, 1840. március 17-én Sopronban született Bezerédj Pál kitűnő mezőgazdász, akit érdemei elismeréséül 1917-ben, 77 éves korában, — egy esztendővel halála előtt — a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választott. A fiatal földbirtokos a weichenstefani gazdasági főiskola elvégzése után. hat esztendőt töltött Párizsban, illetve tanulmányúton Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország és Oroszország több nagy gazdaságén ban. 1880-ban megbízást kapott a magyar selyemhernyó-tenyésztés országos rendezésére. Miniszteri biztosi minőségben végzett körültekintő, nagy szakértelemmel párosult szervező munkájával sikerült magas szinvo- nalra emelnie hazánkban « selyemhernyó-tenyésztést. Bezerédj Pál a selyemhernyó-tenyésztés és a fonóipar gyorsabb ütemű fellendítése érdekében széles körű irodalmi működést is kifejtett. Tanulmányai (Néhány szó Magyarország selyemtenyésztéséről és selyemiparáról, A selyembogarak veszedelme, Néhány szó a községi faiskolákról és befásításról) országos visszhangot keltettek és gyakorlati segítséget jelentettek a gazdasági szempontból oly jelentős selyemhernyó-tenyésztés népszerűsítésében. — A BIZTOSÍTÁS biztonság című kiállítás ezen a héten a kunszentmártoni já- járási művelődési központban tekinthető meg, A kiállítás anyaga bemutatja, ntit tesz az Állami Biztosító a lakosságért, hogyan segít baj esetén. — A TANÁCSI dolgozók közgazdasági ismereteinek továbbfejlesztésére „Tanácsi gazdálkodás, területfejlesztés” címmel hangzik el előadás a korábban meghirdetett időponttól eltérően március 20-án délelőtt 9 órakor Szolnokon. — HAZÁNK felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából a szolnoki izraeliták március 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Költői Anna út 4. szám alatti templomukban díszközgyűlést tartanak. — RAFFAEL János Tisza- földvár. Darvas út 5. szám alatti lakos Szolnokon a vasútállomás várótermében ittas állapotban az utasokkal kötekedett. verekedést akart kezdeményezni. Botrányt okozó részegségért a rendőrség szabálysértési előadója 500 forintra bírságolta. — A MAGYAR Tanácskört^oság kikiáltásának 51. évfordulóján Kisújszálláson a művelődési házban tartandó ünnepségre 1919-es veteránokat vörös katonákat is meghívnak. A Kossuth úti iskola úttörőcsapata műsorral emeli a megemlékezés színvonalát — MÁSODSZORRA' megkapta az aranykoszorús jelvényt a jászlad ányi 1. sz. önkiszolgáló bolt öttagú Tyereskova szocialista brigádja. — TEGNAP este Szolnokon a TIT nagytermében került sor a közlekedési szabadegyetem első évfolyamának záró foglalkozására. A résztvevők, mintegy százhúszon, ez alkalommal bizonyítványukat is megkapták. KRÓNIKA 1945. március 17. — A rendkívüli miniszter- tanács elfogadta a földreformot. „A földreform rendelet új lapot nyit a nemzet történetében. — Elkobozzák a hazaárulók, nyilasok és háborús bűnösök birtokát. — Megváltás ellenében igénybe kell venni a 100 holdon felüli birtokokat, — az 1000 holdon felüli birtokokat pedig teljes egészében igénybeveszik. — A parasztbirtok 200 holdig, s ha tulajdonosa résztvett a nemzeti ellenállásban 300 holdig mentesül az igénybevétel alól. — A szőlőbirtok és gyümölcsös 20 holdat meghaladó része megváltásra kerül. — Igényjogosult a gazdasági cselédeken és mezőgazdasági munkásokon kívül a nagycsaládú kisbortokos nős fiúgyermeke is. — Előnyben részesülnek a fasizmus elleni harc résztvevői. — A végrehajtást a* Országos Földbirtokrendező Tanács, a Megyei Földbirtokrendező Tanácsok és Községi Földigénylő Bizottságok végzik...” — számol be a nagyszerű eseményről a Néplap. — A Rajna és az Odera mentén Németország szíve ellen döntő rohamra készülő szövetséges hadseregeket már csak 500 kilométer választja el egymástól. A Vörös Hadsereg egymás után számolja fel az észak-németországi katlanokba zárt nagy német erőket. A megsemmisítő csata befejezése a közeljövőben a Berlin elleni nagy támadás nyitányát fogja meghozni, — olvashatjuk a Néplapban. M-hs. — VASÁRNAP nyílt meg és 22-ig minden délután megtekinthető a kunhegyes! művelődési házban a 631. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola jubileumi kiállítása. Mintegy háromszáz tanuló készített szakmájának megfelelő kiállítási tárgyat, közöttük látható Somodi János 3. éves géplakatos tanuló remekműve. Az országos versenyen, megyei második helyezettként. Somodi János képviseli Szolnok megyét A hátak látnak Felismerek egy telefont, egy játéklovat és egy kis vizes korsót” — aki e szavakat mondja, vak. Most azonban életében először képes tárgyakat felismerni két amerikai tudós találmányának segítségével. A San Francisco-i Smith- Kettlewell Intézet két kutatójának az a szokatlan ötlete támadt: hogy a vakok láthassanak, nem a halott szemeket keltik életre, hanem a világtalan hátának bőre veszi át a szem szerepét. A vak mellére erősített televíziós kamera veszi fel a képet és elektromos impulzusokká átalakítva a szék hátsó támlájában elhelyezett 400 vibráló műanyagrudacskára viszi át. Ha a vak hátradől a székben, a rudacskák ingerük bőrét és tapintó érzékét. Ez a vakoknál különösen kifejlett érzék közvetíti a kamera által felvett képet az agyba. Dr. Collins: „Kísérleteink -megmutatták, hogy a vakok már 20 órás gyakorlat után valóban maguk előtt látták a képeket. Néhány órányi további gyakorlatozás után már három dimenzióban láttak, a távolságokat fel tudták becsülni, sőt még az árnyalatokat is érzékelték.” Ezt az új „látógépet” öt éven belül olyan könnyen kezelhető kis kivitelben akarják előállítani, hogy a vakok mindenhová magukkal vihessék. A feltalálók szerint ennek az elektronikus szemnek az ára is hozzáférhető lesz. Magyarázat — Tudod anyukám a „Röpülj pávára” készülünk a sógor* ral._ Szép fiú, csak egy italra... Tugyi Ferencné a szolnoki Dózsa és a Múzeum éttermek állandó vendége volt. Ez ugyan még nem volt ok arra, hogy letartóztassák, inkább az, hogy nem véletlenül járt szórakozóhelyekre, férfiak társaságát kereste. Nem dolgozott, alkalmi partnereivel kifizettette éttermi számláját, és a szokásos módon honorálta a vendéglátást. Életében már ötször volt büntetve, üzletszerű kéjel- gés és más bűncselekmények miatt. Tavaly augusztusban a börtönből kiszabadulva sem vállalt munkát. Egészen letartóztatásáig ez év januárjáig az ősi recept szerint tartatta, iüetve tartatta el magát. Az ilyen élethez lakás is kellett. Tugyiné megismerkedett Rontó Antallal, akinek Szolnokon Vasvári Pál úti lakásában bonyolította le „üzleteit”. Tugyiné mosott az öregemberre. ennek fejében alkalmi partnereit a Vasvári Pál úti házban részesítette nagyon is veszélyes „örömökben”. A rendőri jelentés szerint ennek a szobának a berendezése összesen két, hihetetlenül mocskos ágyból állott. A lakás hónapok óta nem volt kitakarítva. A szolnoki járásbíróság ebben az ügyben csak két férfit tudott megidézni. A naponként változó „jótevőknek” Tugyiné még a nevét, sem todta. az „önzetlen adakozók” pedig érthetően nem igyekeztek jelentkezni a rendőrségen. Tugyi Ferencnét (Szolnok, Vasvári Pál út 23. sízám) a szolnoki járásbíróság egyévi szigorított börtönre ítélte és a köziigyek gyakorlásától két évre eltiltotta. ___r---------1 MOZI > L ______1 | Szolnok Vörös Csülag: A val- eerkirály, Tisza: Dorellik jön, — Utazás a koponyám körül (du.), MÁV: Az alvilág professzora, — Lillomfi (du.). Vegyiművek: Egy férfi kétszobás lakással. Jászberény Lehel: My fair Lady I—If. Kisújszállás Ady: így jöttem. — Kunhegyes Szabadság: Juan kalandjai. Kunszentmárton Körös: Slkerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? Mezőtúr Béke: Harc a sátánnal, Dózsa: Sógorom, a zugügyvéd, Szabadság: A halál 50 órája I—II. Tiszafüred Tisza: A csendőr nösü. Tö- rökszentmiklós Dózsa: Bűbájosok, Talpalatnyi föld (du.). Türke ve Vörös Csillag: A bábu I—IL SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Seress Rezső dalaiból. — Ipar és kereskedelem. — Hobby? Passziók -s Zenés ki mit kér. KOSSUTH RADIO: ».20: Zenekart muzsika. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.36: Tánczene. — 10.05: Sárközben. Néprajzi összeállítás. — 10.36: Modem kórusmuzsika. — li.oo: Iskolarádió. — 11.35: Prokofjev: D-dúr szonáta. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiakoktél. — 13.45: Törvénykönyv. 14.00: Pol- beat. — 14.11: A csodálatos nyúl- cipö. Mesejáték. — 15.10: Borodin: Igor herceg. — 15.25: Rádió- Iskola. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Negyedszázad távlatábóL 16.10: Deák Tamás: Fúvósötös. — 16.22 : 25 év. Ravel- dalok. — 16.48: Az élő népdal.— 17.20: Suppé: Könnyű lovasság nyitány. — 17.27: Egyedülálló dokumentumfilmek:. — 17.47: Könnyűzenei híradó. — 18.17: Operarészletek. — 19.25: A Szabó család. — 19.55: Magyar századok zenéje. — 21.29: Gondolat és cselekvés. — Lenin. Hl. 20.43: Legkedvesebb verseim. — 22.20: Népi zene. PETŐFI RADIO: S.0S: Dallal — tánccal a világ körül. — 8.43: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Fúvóspolkák.. — 9.10: Operafelvételekből. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Regionális atlaszaink. Előadás. — 12.00: Farkas Gyula: Csárdás rapszódia. — 12.08: Ormándy Jenő vezényel. — 13.03: Brahmsművek. — Kettőtől—hatig... 14.00: Tánczenei koktél. — 14.45: Hírek. Körzeti Időjárás. — 14.50: Találkozás a stúdióban. Házigazda: Németh Angéla és zsoldos Péter. — Közben: 15.30 és 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. Riporter: Petress István. Zenei szerkesztő: Török Márta. Közben: 17.30—17.33: Hírek. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Fiatalok hullámhosszán. — 20.25: Ül könyvek. — 20.28: Iliász. Homérosz eposzának rádlAváltozata. — 2t.36: Népdalcsokor. — 22.12: A Bartók vonósnégyes hangversenye AsconábóL HIRDETMÉNY A szolnoki városi tanács vb megbízása almién a Megyei Beruházási Vállalat nyilvános helyszíni versenytárgyalást tart 1970. március 18- án de. 9 órai kezdettel a Pillangó utca 4, 8, 10. 12 és Jászkürt u. 9. 11. 13, 15 szám alatti lakóépületek bontási munkáinak elvégzésére szólóan. Találkozás a Pillangó u. 4. sz. alatti épület előtt. HIRDETMÉNY A Szolnok Városi Tanács V. B. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálva fel ti ívta a város területén Tévő ehiartók figyelmét hogy az ebeket tartsák megkötve, mert a kó. bor ebek összefogásáról, illetve kilövéséről hatóságilag intézkedik. A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk A KOMÉDIÁS. Magyarul beszélő angol film. A drámát, melyre a film épül, 1957-ben mutatták be Tony Richardson rendezésében a Royal Court Színházban. Ő is vitte vászo~~i két évvel később. Mind az eredeti darabnak, mind az adaptációnak Laurence Olivier a. főszereplője. Cselekményében legalább annyi harag és kiábrándultság gyűlik össze, mint a Dühöngő ifjúság c. Os- borne-drámában. A kegyetlenül szatirikus látásmód jegyében készült film is: maróan gúnyos angliai körképet ad, hiteles figurákkal. A filmet 20.20 órakor sugározza a televízió. ÉJSZAKAI RÁDIÖSZlNHÁz. A hóember. Különös világba kalauzolja hallgatóit a Jugoszláviában élő magyar szerző. Az idős házasoár — János és Sára — a lakott helyektől távol tengeti életét. A két öreget már csak torz kapcsolat köti a világhoz. Elidegenedésük olyan fokot ért el, amely már az önpusztítástól sem riad vissza. A műsort 23.20 órakor közvetíti a Kossuth rádió. V R H í 18.10: Hanglemezparádé. 18.59: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. — 19.14: Az aranyalma. Operaközvetítés. — 20.20: Láttuk, hallottuk. — 22.07: Zorgora- müvek. — 22.27: Jazzverseny. ) BUDAPEST: 8.05: Iskola televízió. — 13.1»: Iskolatelevízió (ism.) — 17.58: Hírek. — 18.05: Felszín alatt... Demokratizmus a hétköznapokon. — 18.50: Tízentűllak Társasága. — 19.45: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: A komédiás. Magyarul beszélő angol film (16 éven felülieknek!). — 21.50: Jazzpódium ’70. ( POZSONY: 11.35: Tv-híradó.— 16.00: Csehszlovákia—NDK jégkorong VB. mérkőzés. — 19.00: Tv-híradó. — 20.05: Párbaj az emlékezettel. Vetélkedő sorozat 1. rész. 20.45: Lágerstúdium. Az NDK televíziójának zenés műsora. — 21.20: Lancelot. Angol tv-sorozat. 21.55: Tv-hiradő. BELGRAD: 17.50: Rajzfilm. — 18.06: Kis világ. — 18.30: Reggeltől—takaródéig. — 19.05: Népi muzsika. —i 19.20: Tv-posta. — 20.35: Rövid* film. — 20.15: Ember a Holdon, angol film. BUKAREST: 17,00: Gyermekvilág — 17.30: Gazdasági újdonságok. — 18.20: Volán. — 18.35: Tudományos adás az atomról. — 19.10: Riportfilm. — 20.55: Kamarakőrus. — 21.20: Mai költők antológiája. — 21.35: Tv-glóbusz: Bolívia.. Szolnok megyei NÉPLAP K Magyar Szocialista Munkáspáa Szolnok Megyei Bizottsága és • Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 12—06* U—932. Telex: 99—33—57 ■•»biok. Kossuth tér % Lapkiadó Vállalat Igazgató: ▼Irágb Iván Telefon: 12—09» Szolnok. Kossuth tér a, ás előfizetés dija egy hónapi* 20.— forint. Index-szám: 35 0«» Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezetői Kozák Ferena Alkalmazunk szolnoki Adatfeldolgozó központunkhoz — közgazdasági technikumot végzett, katona idejét letöltött dolgozókat számítástechnikai ügyintézői munkakörbe. További tanfolyami kiképzésről központunk gondoskodik. A szakmai képesítés megszerzését követően fó kereseti lehetőséget biztosítunk Jelentkezéseket írásban — részletes önéletrajzzal — a SZÜV szolnoki Adatfeldolgozó központjának elmére. — Szolnok, Liget u. 36. sz. — kérjük beküldeni. — JÓL sikerült Jászarok- szálláson. a KISZ alapiszervezetek ismerkedési estje, amelyet a KISZ községi végrehajtó bizottsága rendezett. A gimnázium irodalmi színpada műsorral szórakoztatta a mintegy százötven fiatalt, a gimnázium zenekara pedig tánczenét szolgáltatott. — KÖVES Tibor újságíró a „Brit nemzetközösség és a szigetország” címmel tart előadást Szolnokon március 18-án 14 órakor a Barátság klubban. — A 11. HETI totótájékoztató: A nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 230 436 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos 189 darab van. 2438 forint nyeremény- nyei. 11 találatos 2479 darab, 186 forint nyereménnyel, és 10 találatos 17 360 darab, a nyereményük 40 forint A 12. hétre átmenő jutalom- Ö6szeg 835 484 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek,