Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

1970. március 15.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

Muzsikáról röviden

Klasszikus zene

írla: Gál György Sándor

A gyerek magára talál

A legtöbbet használt és a legtöbbször félreértett mükifejezés, márcsak azért is. mert sokértelmü. tehát sokfelé mutat. Hajdanán a klasszikus szó azt jelentette, hogy valami olyan műalkotásról. gondolatról. vagy történelmi vonatkozásról van szó, mely az európai kultúra bölcsőjére, a klasszikus görög-latin műveltségre utal. Később, a szó átértelmezésével, klasszikusnak mondták mindazt, ami mintaszerű, példamutató, tehát olyan tökéletes — legalábbis így vélekedtek hajdani eleink — mint a görög szobor, vers, dráma vagy bölcseleti gondolkodás. A legutóbbi fél évszázad során a zenetörténeti, zeneelméleti írásokban a zenei klasszicizmusnak egy merőben új értelmezése bukkant eLő. A szót, zenei-klasz- szicizmus, esetleg ilyen változatban: bécsi klasszicizmus!, a zenehistória egy bizonyos korszakára alkalmazták. Arra a háromnegyed évszázadra, mely Haydn működésével indul, Mozart életművével teljesedik ki és a Beetho- ven-i alkotással szárnyal át a jövő század muzsikájába. Vajon miért éppen ezt a korszakot illeti a nagyszerű jelző: klasszikus bécsi iskola?! Nemcsak azért, mert a három nagy alkotó valóban n-érc ét, iskolát, követendő példát jelent, hanem azért is. mart bár figyelmüket nem kerülték el az élet apró jelenségei sem. művükben mégis és talán elsősorban az ember nagy érzéseit, hatalmas gondolatait, legnemesebb szenvedélyeit foglalták össze. Haydn a bécsi és a népies derűtől eljut az emberi gondolat legmagasizto- sabb csúcsaira: a Teremtés* ben a zene kimeríthetetlen eszközeivel a csodát jeleníti meg, mely az ős káosszal indul, s végződik az emberrel, aki — teremtőjének másaként— ugyancsak alkot,- folytatva a teremtés munkáját. A csúcsra jutott Haydn megalkotja az Évszakok-at, a klasszikus alkotás hídjával köitve össze a művészi alkotás leghatalmasabb formáit, s az egyszerű paraszti élet ezerszínű, ezerhangú, kimeríthetetlen változatosságú világát. Mozart — folytatva a klasszikusok útját, eljut a zenés színpadhoz, az operához. Élete csúcsán ugyanazt teszi, minit Haydn: a Varázsfuvolában tökéletes összhangot teremt a nép egyszerű

fia (Papageno) és a legemél- kedebtebb filozófiai gondolat (Sastro) között Beethoven* mindkettőjüknél továbbmegy: nemcsak leír, megjelenít, zenébe foglal, hanem célokat is tűz az emberiség elé. A Hősi szimfóniában a nagy eszmékért küzdő ember hőskölteményét írja meg. A Sors szimfóniában az igazi férfit, akit az istenek ereje sem törhet meg. S végül a IX. szimfóniában (csak úgy, minit Haydn a Teremtésiben, vagy Mozart a Varázsfuvolában) az emberiség himnuszát zendíti. Énekel az életörömről. mély mindazoknak díja, akik önnön érdekükön túltekinitve az egész emberiség örömét keresik. Ez hát a zenei klasszicizmus mélyebb értelme. S ha ehhez hozzátesszük még, hogy ez a korszak teremti meg. vagy legalábbis teljesíti ki mindazokat a formákat, (szonáta, vonósnégyes, szimfónia, versenymű), amelyek mindmáig hangverseny-műsoraink zömét teszik ki, akkor nagyjából előttünk áll a korszak és a korszak nagy mestereinek jelentősége. Persze nem tagadhatjuk, hogy közhasználatú a klasszikus szó olymódon is: komoly, értékes zene, vagy mondjuk így: hamgversenydobogóra méltó muzsika, a pehelykönnyű, tiszavirág-életű múzsával szembén. Ez a szóhasználat nem nagyon szerencsés. Kerüljük is lehetőség szerint. Használjuk inkább abban az értelemben, hogy klasszikus, tehát mércét, példát jelent, vagy használjuk zenetörténeti értelemben — a zene klasszikus korszaka a bécsi mestereké, akik olyan nagy elődök után, mint Bach és Händel, a zenét Shakespeare. Goethe magaslatára emelték.

Domjánék csemetéje és kebelbarátai egy izgalmas játék során nagyarányú átalakításokat hajtottak végre a lakásban. A fiút szigorúan megbüntették, és Dómján apuka egész este elfordította a fejét, valahányszor utóda a szeme elé került. Anyu sírt.

Másnap a szülők elővették fiacskájukat és a lelkére beszéltek. Apuka még dobbantott is a lábával, amikor elmondta, hogy mit tart a fia viselkedéséről, majd áttértek az „érzelmes” hangvételre. A ház légköre a legjobb akarattal sem volt kellemesnek mondható.

Este a kis Dómján önként bevonult a fürdőszobába, és anélkül, hogy erre parancsot kapott volna, megmosakodott. Reggel, minden ellenkezés nélkül, az utolsó cseppig megitta a tejet, nyaka. füle tiszta volt. Megköszönte a reggelit és elment az iskolába. Délután, felszólítás nélkül, azonnal hozzáült a leckéhez és teljesen önállóan megcsinálta.

— Furcsa nekem ez a gyerek — suttogta az apa.

— Mintha nem is ő maga volna — helyeselt a mama. Odament a fiához és a homlokára tette a kezét: — Hogy érzed magad, kisfiam?

— Köszönöm szépen, édes Anyukám, nagyon jól — válaszolta az ifjabb Dómján barátságosan.

A szülök átmentek a másik szobába. „Hallottad?” tört ki az anya izgatottan.

— „Hallottam!” szólt tompa hangon az atya. Étkezés után a fiú saját elhatározásából fogat mosott. A lakás felett szinte tapinthatóan lebegett a katasztrófa.'

— Mi vagyunk a hibások

— ismerte be az anya önkritikusan. — A bútorokon ejtett néhány vacak karcolás miatt, összetörtük a gyermekünk lelkét. Talán sohasem heveri ki, és egész életére nyomorék marad lelkileg. Ezt sohasem bocsátom meg magamnak!

Amikor este meglátogattuk Domjánékat. a legsötétebb depresszió állapotában találtuk őket. Marta őket a kétségbeesés és az önvád.

— Hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a lakást Az ifjabb Dómján volt egy kis plasztik-bombát robbantott fel az előszobában.

A nyomott hangulat egy pillanat alatt feloldódott. A kedves fiúcska ismét önmagára talált Minden segítség nélkül túljutott a súlyos le! ki válságon. Nem maradt lelkinyomorék az előszobába letett kabáiaink viszont cafatokban lógtak.

— Neve?

— Kovácsik Lajos.

— Foglalkozása?

— Bűnöző.

__ ?!?

— Ez a tanult szakmám. A családban én vagyok 111* Lajos. Csalás a profilom, de más — a szakmába vágó — munkát is vállalok. — Apám. II. Lajos a betörő szakma elismert, kiváló mestere volt.

— És nem szégyelli magát?

— De, egyszer. Házasságot szédelegtem. Éppen a családi fényképeket mutogattam a jelenbelimneík tévedésből a kisfiam fényképét is megmutattam, és amikor megkérdezte, ki az. képzelje kiböktem, hogy a fiam. — Akkor nagyon szégyelltem magam.

— Most miért ül?

— Mordiz juszt.

— Mit csinált?

— Bűnözőnek adtam ki magam.

— Micsoda?!

— Na. Állapítsa meg maga. Ülök a szokott eszpresz- szómban és egy nagyobbsza- bású üzleten töröm a fejem.

— Telefonhoz hívnak. Kovácsik úr?, kérdezi a tag. — Igen, honnan tudja? Mondták, hogy önnek jó összeköttetései vannak. Hát vannak, bizonyos körökben vannak összeköttetéseim. — Nézze Kovácsik úr, én egy gyár

főkönyvelője vagyok. Nem kertelek, elmondőm miről van szó, aztán maga dönt: vállalja, vagy nem vállalja. Pénztárhiányom van, átráztak, becsaptak és ha jön egy revízió vége a becsületes nevemnek és hat neveletlen gyermekemnek; Én megcsókolom a kezét, csak segítsen rajtam. — Mit tehetek magáért, jóember. — Ajánljon valakit, aki betör a gyár főpénztárába és kifosztja. Én, — azt hiszem egyes berkekben úgy mondják _ falazni fogok az illetőnek, teljesen veszélytelen ügy, félmillió a kasszából a maguké Ková- csik űr és az én becsületes nevem tisztán ragyog ezentúl is.

— Ráálltam, mert megesett a szívem ezen a szerencsétlen balekon. Minden simán ment, hazavittem a félmilliót, másnap este zutty!, jönnek a kékfényesek, na megállj, te csibész, hol a másfél millió, — hogy-hogy másfélmillió, ott csak ez a fél volt, na megállj, te csibész, a főkönyvelő úr írásban bizonyította, hogy más, fél volt, hamar lebuktál mi, a névtelen levél leleplezett mi, csibész...!

— Hát látja uram. Jó bűnöző holtig tanul. Csak becsületes emberekkel ne kössünk üzletet...

Deák Gusztáv

(Erős Rezső)

Békési Gyula:

SZERELMESEK

Árnyékuk egymáson. Egymáshoz tapadtak..

(Száj a szájon)

<=» Mindketten fennakadtak aranyhorgán a boldog pillanatnak

PAL1CZ JÓZSEF: FALUVEG

llllilli!

IS

Solymár József:

Egy járvány színre lép

Húsevő virágok között termett India mocsarában. Dús iszap volt a párnája, haragoszöld levél a takarója. Ott lappangott száz évekig. Csupán a környező falvakra csapott ki. a horpadthasú, vézna hindukon próbálgatta erejét. A csontember, a nagy kaszás, ha arra járt, megnézte, ő tudta rejtekhelyét. Nem reszkető kezével öntözte. forró lehelletével melengette.

Amikor elindult, senki nem állhatta útját. Séma sivatagi tüzes homok, sem a száraz észiaki hideg nem ártott neki. Árra barangolt, amerre neki . tetszett. Előbb Ázsiában gyilkolta halomra az embereket, aztán Nyugatra fordult. Az ostoba császár azt hitte, katonákból falat vonhat eléje. Végig állította a határt fegyverekkel, szuronyt szegezz, kergessétek vissza. Itt sem ember, sem állat át nem léphet. Lőjétek le még' a levegő égben röp- döső madarait is. Ugyanígy tettek á vármegyék, a városok. Védte birtokát az ura- ság, életéért rettegett a szegény.

Szegezzétek előre a szuronyt. a vasvillát, füstöljétek meg még a hivatalos leveleket is. A hadüzenetet se vesszük át füstölés nélkül.

A kórság átlépett a kordonon. kiütötte a puskát a katonák kezéből. A bölcs doktorok úgy tettek, mintha tudnának valamit. Legelőször is megpróbáltak nevet adni neki. Ügy gondolták, aminek neve van. azt már ismerik valmelyest. Napkeleti hányszékelés, görcsmirigy, eptkórság.

Gyógyítani is akarták. Zsákszámra halmozták fel a fertőtlenítő szereket. Lehoez- ky, a tudós, seborvos, egy iskolára való gyereket etetett meg a varsói Leó doktor szerint bizsmuth-tal. De vagy a porció volt nagy, vagy az isten verte meg, de elpusztult a sok gyerek, pedig még messze volt a kórság. A kiküldött szerektől, amit vagy az uraság, vagy mindenféle felfogadott garabinciások osztogattak, felfordult a kutya, felfordult a macska. Amikor a nép lázadozni kezdett, hogy nem kellenek a porok, megpróbálták titkon a kutak vizébe keverni, sőt. a korcs- máros beletette még a pálinkába is. Minden falat ételnél. korty italnál gyanakodni kellett.

Azt is kihirdették, nem szabad alacsony, vizesfalú

épületben sok embernek lakni. Arra megy a kórság, aki már úgyis dögrováson van. A pap is prédikálta: aki szereti az életét, egyen húst mindennap háromszor, s fűszeres bort igyék utána. De a szegénység mezőn gyűjtött füveken, labodán, apróra vágott korpás sáson élt. Milyen kórság, az, amely megkíméli a kastélyok lakóit és csak a nyomorultakat pusztítja?...

A vármegye, a tekintetes vármegye tudta a teendőjét. Hivatalnokai és cifra hajdúi csak utasításra vártak. A nép jól ismerte a vármegye szolgáit. Ezek mérték el földjét, legelőjét. Ezek hajtották jól felszerszámozot- tan utat, hidat, töltést, ispotályt. börtönt építeni.

Kirajzottak a vármegye szolgái és legelőször is ösz- szeiratták a népet. Tudni kell. mennyi por kell. s mekkora területet hasítsanak ki az epekórságos temetőnek. Kiásatták becslés szerint előre a tömeges temetőnek. odakészítették a meszet. Kiadták a vasat a kovácsoknak. csinálják a vasfogót, amivel maid a hullákat huzigálják. Botozni kezdték a népet, hogy egye a port, reá parancsoltak a

korcsmárosokra és tekergőket fogadtak fel a kutak titkos behintésére. Közben beszélgettek is, mondván: nem döglik még a paraszt, holott most lenne az ideje.

Arról kezdtek suttogni, talán nincs is kolera. Az urak találták ki, mert sokallják az emberiséget. Meg akarják tizedelni. Híreket hozott a piacozó asszonynép. aztán Gima Gyula, az obsitos katona vallotta: magától Már- jássy generálistól hallotta, csakis az urak etetik méreggel az embereket. Zúgni kezdett a nép: igaz lehet csakugyan. Elcsíptek egy világgá kergetett inast, aki kútmérgezésre szerződött. Egy csűr tövében töltögette éppen kis zacskókba a porokat. Vasviliág fogtak rá, kényszerítették, zabálja meg maga. amit mások pusztítására szánt. Az elcsapott inas térdre esett, kegyelemért kö- nyörgött. Előbb ártatlanságát bizonygatta, aztán észrevette: a villás jobbágyok mást akarnak hallani. Ök bizonyosságot akarnak az urak istentelen gonoszságáról. Az elcsapott inas az urakat sem szerette jobban, mint a parasztot. Csiklandozta a bosszú, de legfőképpen inasleikével megérezte; mit várnak tő’e, ho- srvan maradhat életben. Megtört és mindent bevallott. Megmondta bizony világosan a főszám!nárius: «zápora a koldusnép, ritkítani kell. Nem is görbült hajaezála sem az elcsapott inasnak. Vitték nagy diadallal a piacra a falu háza elé. hívták a bírát. az esküdteket, törvényt, igazságot követeltek. A bíró és az esküdtek azt tanácsolták, lökjék verembe az elcsapott inast, aztán majd törvényt ül fölötte a szolgabíró, de a nép zúgott, fenyegetődzött. A kis zsivány fölött ne törjön pálcát a haramia. Hurcolták az inast faluról falura. Ö volt az élő bizonyosság, vele bő- szítették a népet

Ettől kezdve nem hitt a nép senkinek. Aki gyógyszert kínált neki, annak meg kellett ennie. Zabálták a fehér porokait, a botos ispánnak a vármegye Volgái, a cifraruhás hajdúk, kegyes szavú papok. Fehér lett az orruk, szájuk, nagyra puffadt a hasuk. Csendíthetett a harangozó.

Altadtak a régi nagylegények között olyanok, akik nem tudták, hogy néha egyik pillanatról a másikra megváltozik a nép természete. A jámbor egyszerre nemcsak visszafelesel, hanem vissza is üt. Azt hitték, elég nagyot káromkodni, orrbaverni a szemtelent, végigbotoztatni a főkolomposokat, aztán rend lesz. Illedelmesen meghal, akire az van mérve kussol, dolgozik aki él. De rendre raita vesztettek a nagvs-á'ú- ak. Mire észhez térhettek volna, már agvon is verték őket. Az egyik fel akarta koncoltatni egy hat gyermeket szült jobbágyasszony elnyűtt, hideg testét, a másik mint szokta, robotba hajtotta a népet, a harmadik visz- szakézből pofoncsapott egy panaszkodót.

A lázadást csak elkezdeni nehéz. Aztán már megvan a rendje, a fejszés, vasvillás parasztok rátörtek a kastélyokra. Legfeljebb ha egyet- kettőt durranhattak az öreg mordályok, vadászpuskák. Agyonverték az urakat kirabolták a dús éléskamrákat, nagy tüzeken sütötték a marhát, s nem kellett zálogba adni a ködmönt, a gubát annak sem, akinek kiszáradt a torka. így már lehet védekezni a ragá1- ellen. Amikor pedig hadat gyűjtöttek, sortüzet kaptak, nyugalomra intő ólomgolyót.

Aki kezdte, lógjélc, aki csinálta, börtönbe rothadják, aki nő-+o meg-sapassék. A férfinak korbács, a nőnek vessző. Az udvari biztos fékezte a r<rm'"'’“tből ocsúdó bosszúszomjas nemeseket, így csak száztizén kilencen kerültek kötélre. Az 1831. évi kolerában Magyarországon több, mint félmillió ember betegedett meg és csaknem a fele belepusztult. Okos és előrelátó cselekedet volt tehát, időben kijelöltetni az epek orsó gos temetőket, <5 meg- '-"’tatai a vasfogót.

A kó-rfg által ment egész En-őr>án. Pn*ra s-rn nézett a salgófen-kű io^bágvckra s a kutakra, amelyek körül nem settenkedett már senki.

BOKROS LÁSZLÓ: AKT

KÉK IFÉIHIY