Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-14 / 62. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március 14. 1970. MÁRCIUS 14. SZOMBAT MATILD NAPJA A Nap kél: 6,00, nyugszik: 17,47 órakor. A Hold kél: 8,59, nyugszik: 1,21 órakor. Várható időjárás: felhős, párás, sokfelé ködös idő. Szórványosan kisebb eső, ködszitálás. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. A tartósan ködös helyeken kevéssel nulla fok felett. Féltés Adolf Huszonöt évvel ezelőtt, 1945. március 14-én halt meg Fényes Adolf, a magyar festőművészet egyik legnagyobb alakja. Kecskeméten 1867-ben született és jogi tanulmányait félbenhagyva, 1884-től három éven át a Mintarajziskolá- ban Székely Bertalan növendéke. Néhány évet külföldön — Weimarban, Párizsban, majd ismét Weimarban — tölt, 1894—98 között pedig Benczúr Gyula mesteriskolájában működik. Pletyka című képével 1895-ben elnyeri a Képzőművészeti Társulat díját. Az 1898-ban megkezdett Szegény ember élete című festményciklusa a kritikai realizmus legszebb művészi termékei közé tartoziki. Család című képe az 1900-as párizsi világkiállításon nyer kitüntetést. Részt vesz a szolnoki művésztelep létrehozásában; 1902-től minden nyarat Szolnokon tölt. Az ebben a korszakban alkotott képeit világos színek. egyszerű kompozíciók jellemzik. Később társadalmi mondanivalóját mese jellegű, bibliai, jelképes témájú .,romantikus” formában fejezi kJ. Kiállításai sorozatos sikert aratnak: az 1929-i barcelonai világkiállításon nagydíjat nyer. A kitűnő művészt 1944-ben elhurcolják, a felszabadulást súlyos betegen éri meg. Műveiből 1949-ben a Fővárosi Népművelési Központ, 1960- ban a Magyar Nemzeti Galéria rendezett nagy közönségsikert is arató emlékkiállítást. Művészete a realizmus és a plein air festés legjobb magyar eredményei közé tartozik. — MHSZ székház épül Ti- szaföldváron. Az egymillió kétszázezer forintos költséggel épülő székhazat a tervek szerint még az idén átadják. Az építési költséghez a községi tanácson kívül a helyi tsz-ek is hozzájárulnak. — A PALOTÁSI Állami Gazdaság szolnoki, Rákóczi úti. keltetőjében az idén mintegy 18 ezer kiskacsa bújt ki a tojásból. Az állomáson 200 ezer kacsa keltetését tervezik ez évben. «— MA délelőtt kapja meg az obsitot Jászberényben százötvenhét eddigi tartalékos, most nyugalomba vonuló katona. — A CSERKESZÖLLŐJ községi tanács társadalmi munkát szervez egy községi park létesítéséhez. Szépül a falu, a tanácsház előtti térségben ezer facsemetét ültetnek el az idén. — A MAGYAR Pedagógiai Társaság Szolnok megyei tagozata, ma délelőtt 11 órakor tartja munka ülését melyen dr. Petrikás Árpád egyetemi docens, a pedagógiai kutatás módszereiről tart előadást. Az ülés színhelye a szolnoki pedadógus klub. — MA este kerül sor a kunszentmártoni művelődési központban a hagyományos hóvirág bálra. A rendezvényen a zenét a budapesti Sigma zenekar szolgáltatja. — AZ ÖTÖDIK Forradalmi Ifjúsági Napok eseménysorozata Kezdődik a megyében a március 15-i koszorúzási ünnepségekkel. Vasárnap fél tízkor a szolnoki Kossuth és Petőfi emléktáblánál, valamint az 1848-ag emlékműnél, 10 órakor pedig a Damjanich szobornál róják le kegyeletüket az ünnepség résztvevőd. — A SZAKMA kiváló tanulója címért folyó megyei verseny ünnepélyes eredményhirdetését tartja ma délelőtt 9 óraKor a Ságvári Endre művelődési központ színháztermében a szolnoki 605-ös számú ipari szakmunkásképző intézet igazgatósága és KlSZ-bizottsága. — HARMINCMILLIÓ forint értékű lemezhordó gyártását tűzte célul 1970-ben. a törökszentmiklósi gépjavító vállalat kisújszállási telepe. Az új termék előállítását február végén kezdték meg. Egyelőre egy műszaKban dolgoznak. de a második negyedévtől előreláthatólag két műszakban készítik a keresett terméket. — HÁROM élelmiszer és vegyesbolt megszüntetését tervezi a Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Szolnokon két áruda — az ifjúsági és a kenyérbolt — a vasúti rekonstrukció miatt húzza le a rolót. A harmadik egy korszerűtlen külvárosi elárusító hely lesz, — A MEZÖGAZDASÄGIés Élelmezésügyi Minisztériumban március 17-én ünnepélyesen írják alá a kiskörei vízlépcső KISZ védnökségében résztvevő vállalatok igazgatói és KISZ titkárai az erről szóló szocialista szerződést. Megyénkből többek Között a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság is képviselteti magát a szerződés aláírásánál. KRÓNIKA 1945. március 14. — A szovjet csapatok kijutottak a danzigi-öböl partjára és összeszorították a gyűrűt a kikötőváros körül. Küstrin elestével Berlin legfontosabb védőbástyáját vesztette el. — Nagy amerikai ember és hadianyagszállítás a Rajnán át. — Magyarországon, a Balatontól északkeletre és keletre a szovjet csapatok visszaverték az ellenség nagy gyalogos és páncélos kötelékekkel indított rohamait, és súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. — Az elmúlt napokban — ebben a körzetben — a szovjet csapatok 54 német harckocsit és rohamlö- veget semmisítettek meg, s az aknamezőkön felrobbant, Illetve üzemképtelenné vált még 27 harckocsijuk — írja a Néplap. — ,„..A Szovjetunió hadvezetősége ismét mélységes emberbaráti megértésről tett tanúbizonyságot azzal, hogy a magyarországi orosz tábori kórházakban ápolt, volt magyar hadifoglyokat a magyar kormánynak átadta. A nemes gesztus lehetővé teszi, hogy a sebesült és orvosi kezelésre szoruló magyar honvédek magyar kórházak hófehér ágyaiban keressenek gyógyulást, majd pedig visszatérhessenek családi körükbe, ahonnan egy hitvány, hazaáruló klikkrendszer ragadta ki őket és kergette harcba azok ellen, akik Magyarországgal szemben sohasem tápláltak támadó szándékot...” — olvashatjuk a Néplapban. M—s. — A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Liszt Ferenc Művelődési Házban a 11. játékhéten a következő számokat húzták ki: 10, 18, 57, 64, 80 HIRDETMÉNY A szolnoki városi tanács vb megbízása alapján a Megyei Beruházási Vállalat nyilvános helyszíni versenytárgyalást tart 1970. március 18- án de. 9 órai kezdettel a Pillangó utca 4. sz. 8, 10, 12 és Jászkürt u. 9, 11, 13, 15 szám alatti lakóépületek bontási munkáinak elvégzésére szólóan. Találkozás a Pillangó u. 4. sz. alatti épület előtt. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Bizottsága éa a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320, tt tf> U—932. Telex: 09—S3—át teolnok. Kossuth tér % Lapkiadó Vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12—00» Szolnok. Kossuth tár a. te előfizetés dija egy hónapi* 20.— forint, index-szám: tsws Szolnoki Nyomda Vállatai Felelős vezetőt Közte Peren* Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a Gépjavító Állomás dolgozóinak, a rokonoknak, ismerősöknek és mindazoknak, — akik szeretett fiunk SZABÓ TAMÁS temetésén résztvettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család, Kisújszállás Az Alföldi Szilikátipari Vállalat felvételre keres szolnoki munkahelyre: belsőellenőrt, normást, közgazdászt, anyagkönyvelőt, törökszentmiklósi munkahelyre : raktárost, adminisztrátort •Jelentkezni lehet: Szolnok Arany János u. 2. sz. alatt a személyzeti osztályon. Tolvaj páros — Bevallom — mondta a házasságkötés után a férfi — én most tulajdonképpen lopás miatt börtönbüntetés alatt vagyok, csak felfüggesztették az Ítélet végrehajtását — Semmi baj, drágám — nyugtatta meg a menyecske férjeurát — én meg augusztusban szabadultam, közveszélyes munkakerülés miatt ültem. Az iménti vígjátékba illő párbeszéd szereplői Szakali István és felesége alig egy évre házasságkötésük után máris „gyümölcsöztették” közös „jó” tulajdonságaikat Szandaszőllősön, a lakóhelyükön egy tavaszi este hazafelé menet egy részeg emberre lettek figyelmesek, aki a földön feküdt Felsegítették, de alighogy elindították útjára, észrevették, hogy a részeg pénztárcája a földön hever. Nem adták vissza, kivették belőle a 900 forintot és a tárcát igazolványostól eldobták. A „gáláns” férj az ösz- szegből nejének cipőt vásárolt. A közös bűntett után az asszony összeveszett urával, Szolnokra ment, ahol felkereste egy régi ismerősét. Ott komoly üzleti tárgyalásokba kezdett: kötött ruhát, ruhaanyagokat és egy orkán kabátot akart megvásárolni. Elkérte a kiszemelt ruhaneműket, azzal az ürüggyel, hogy hazaviszi megmutatni a» édesanyjának. Mondani sei» kell hogy Szakaiiné „édes: anyja” a zálogház volt. Ke” sőbb a házaspár kibékült éa a férj sem volt rest, kivette a zálogból a holmikat és eladta a bizományi áruházban. Ezzel felesége ismerősét 1300 forinttal megkárosította. Szakali Istvánt (Szanda- szőilős. Szabadság út 5. szám) " a szolnoki járásbíróság 10 hónapi szabadság- vesztésre Ítélte és kötelezte az előzőleg felfüggesztett 6 hónapi szabadságvesztés letöltésére is. Feleségét 6 hónapi szabadságvesztésre sújtotta, az Ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet nem jogerős. A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Koldusopera (Bajor bérlet). __r~ i | M OZI | l_____1 r ~ Szolnok Vörös Csillag: A val- eerklrály, Tisza: Utazás a koponyám körű, MÁV: A Karamazov testvérek. Jászberény Lehel: "Mv fair Lady I-—XI. — Kisújszállás Ady: Külön ifjúsági kisfilmum- sor (du.), A bábú I—ír. Kunhegyes Szabadság: Kalimagdóra kedvese. Kunszentit! árion Körös: Hármas manóver. Mezőtúr Béke: A tigris. Dózsa: A nagymenő, — Talpalatnyi föld (du.), Szabadság: Így jöttem. — Tiszafüred Tisza: Krebsz. az isten. Török- szentmikós Dózsa: A nösülus keservei. Túrkeve Vörös Csillag: A fehér apácák titka. RÁDIÓI KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Lemezek közt válogatva (ism.) — 9.10: Verbunkosok, népdalok. — 10.05: Zenekari muzsika. — 10.56: Rádiószínház. Hajnal a tanyán (ism.) — 12.10: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Melódiakoktél. — 13.50: 1942. március idusán. — 14.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: Üj Zenei Üjság. — 15.20: Csak fiataloknak! — 16.07: Két jugoszláv jelenet. — 16.37: Szombat délután. — 18.04: Clifford Curzon zongorázik, Leon Goos- sens oboázik. — 19.25: 139—660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 22.20: Táncoljunk! — 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO: 8.05: Sárközi Gyula népi zene-» kara játszik. — 9.00: Filmdalok. — 9.15: Operacsillagok — operaslágerek (ism.) — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.46: Czine Mihály könyvszemléje. — 11.56: A Süsse Romande zenekar hangversenye Genfből. — 13.03: Walter Giesseking zongorázik. 14.00: Hazai tükör. Tamási Áron regényének rádióváltozata II. rész. — 15.05: Cigánydalok, csárdások. 15.20: Orvosi tanácsok (ism.) — 15.25: Sportközvetítés. — 15.50: A XX. század kóruSzenéjéből. — 16.05: Egy hír a mikroszkóp alatt. — 16.20: Vécsey Ernő táncdalaiból. — 16.30: Sportközvetítés. — 16.50: A hét műsorából. — 17.45: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvószenekara játszik. — 18.10: Két lány apát keres. Simonffy András rádiójátéka (ism.) — 19.00: Wagner: A bolygó hollandi. Háromfelvoná- 30S opera. — Közben: 19.50: Jó estét, gyerekek! — 21.50: Jó tanácsok turistáknak... — 22.00: A mi előadóink Vin. — 23.L5: Bach és Purcell művek. URH: 16.05: Zenés játékokból. 17.00: ötórai tea. — 18.10: Hanglemezparádé. — 19.00: Kamarazene. — 19.38: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa énekel. — 19.48: Rádiószínház: Bőrök. Rádiójáték. írta: Ludvik Askenazy (ism.) — 20.27: A Berlini Filhar- mónikusok zenekara játszik. — 21.45: Zenei panoráma. Rasmussen: Klasszikus szimfónia. 22.10: Alkésztisz. Részletek ötnek operájából. — 22.46: Kadosa Pál: ''TI. szimfónia. BUDAPEST: 9.30: Klasszikusok tv-filmen. — Elveszett illúziók. Magyarul beszélő francia tv-fűin sorozat Balzac műve alapján 6. rész (ism.) — 10.23: Nótaszó (ism.) — 10.45: Egészségünkre 1 ? A bejáratnál egy prófétaszerű egyén fogad, nem tudni, hogy bolond-e, vagy csak részeg. — Megyek haza — dalolja lelkesen és beesik az ajtón. Édes Otthon Köznyelven Pámás Bírónak hívják. Szolid, polgári szórakozóhelynek is minősíthetnénk, nagyon kevés itt az elítélendő cselekmény. — A törzsvendégek mind lelkes „Otthon” klubtagok. Minden este megjelennek, ki-ki elfogyasztja rumból sörből, pálinkából rá borból álló speciális koktélját, meghányják vetik a világ sorát. Nem szabad azt hinni, hogy ide berúgni jönnek, itt csak mindenki feltölti magát a megfelelő alkoholszintre. Én idült alkoholistáknak hívom őket. Névszerint nem ismerem egyiket sem, így magam adományoztam nekik neveket. Itt van például: Dalia, a montenegrói Győző. Alacsony, roppant vézna ember. Halszemei nedvesen fény lenek, hangja vékony mint a nadrágja szövete. Ö csak fröccsöl iszik, illetve neki az is elég. Az ötödik után szokott rázendíteni megszokott szövegére, háborús hőstetteinek elsorolására. Harmoniká- zó nadrágját hónaaljáig felrántja, hisztérikus fejhangján szinte sikoltozva magyaráz. Aztán megegyeznek hősiességét illetően, és minden heroizmust nélkülözve megpróbálnak még egy f röccs- re valót összekaparni. Dalia valamikor szabó volt. A társaság további rétege- ződése vegyes. Vannak itt bölcsész doktorok, kocsisok, pedagógusok, guberálók, koros „leányok” és nagyhangú „fiúk”. Itt mindenki megnyugvást talál fájó sebeire, és az élet rum-filteren átszűrve mindig rózsaszínűnek tűnik, mint a vizezett kadarka. Elmossa a bánatot. Húszezer forint italért Merem állítani, hogy a legdrágább hobby a rendszeres italozás. Tavaly négyszáz- hetvennégy ember ellen indult szabálysértési eljárás, botrányt okozó részegségéért. A garázdaságok és verekedések miatt felelősségre vont emberek 80 százalékánál is az alkohol volt az indítóok. A szolnoki kijózanító állomás forgalma is említésre méltó, tavaly ötszáznyolcvan- két embert szállítottak be ide, köztük nyolcvannégy nőt. Köztük volt a jubiláns is, Kelemen Józsefné szolnoki lakos. A 45 éves „szépasszony’! az intézet fennállása óta már ötvenszer volt az állomáson. Egy kezelés itt az intézetben 300—400 forint körül van. Ismerek egy alkoholistát, aki két év alatt körülbelül 20 ezer forintot fizetett be botrányos részegség és garázs daság miatt. Elvonókúrára tavaly tizenhárom embert javasoltak! — Igaz, viszont hogy Gyöngyösön — ahová a szolnoki alkoholistákat küldik — igen nagy a torlódás, néha hónapokat kell várni egy-egy alkoholistának ... A iv és a rádió mai műsorából ajánljuk SHAKESPEARE: TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA. Kárpáti Aurél írta e két részes vígjátékról: „Az egyik legtekintélyesebb Shakespeare-kutató a Tévedések vígjátékénak keletkezési idejét az 1592—93-a.s évre helyezi, tehát ugyanarra a színiévadra, mint a HÉ Richárdot. Az alapszituáció a világirodalomban jól ismert; ikertestvérek elszakadnak egymástól és hosszabb idő és sok bonyodalom után újra találkoznak... A darab témája, sze-' replőinek, fordulatainak igen nagy része világosan követi a plautusi mintát, alakjai is a római komédiák tipikus figurái. A vígjátékot 20.20 órakor láthatjuk a televízióban. KÉT LÁNY APÁT KERES. Simonffy András rádiójátékát 18,10 órakor a Petőfi rádió közvetíti., „Mit tud már a baba?” Nők félórája... Táguló világ (isin.) — 11.15: A Kaspi-tótól az Altájig. Szovjet kisfilm (ism.) — 11.35: Emberek vagyunk. Riportfilm (ism.) — 15.33: Nemzetközi Mezőgazdasági Magazin. Fümössze- állítás. — 16.05: Mindenki közlekedik... — 16.45: Reklámműsor. — 16.50: Hírek. — 16.55: Antenna. — 17.40: Telesport: V. Fedettpályás Atlétikai Európa Bajnokság. Közvetítés Bécsből. — 18.35: A TV-jelenti... Aktuális riportműsor. r~ 19.20: Cicavízió... — 19.35: Lapok Petőfi Sándor naplójából. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Shakespeare: Tévedések vágjátéka. Vígjáték két részben. A Nemzeti Színház előadása, felvótelrőJ. Az előadás előtt: Dr. Váradi György színházi jegyzete. — 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22 15: San Remo 1970. Az ola«?z táncdalfesztivál döntőié, felvételről. — 23.25: Jó é-szaká. felnőttek! Méze'a-család raiz.füm- sorozat. 9. Góliát, Fólia (ism.) Tv-híradó. — 19.30: Csehszlovákia—Lengyelország jégkorong vb. — 21.45: Kockázat. Lengyel tvsorozat 1. rész. — 22.40: Tv-hír- adó. — 22.50: Csak férfiaknak: Az észt tv szórakoztató filmje. BECSI 14.55: Könnyűatlétika — Euró- pa-bajnokság. — 18.50: Szombati jó estét... — 19.0:3 Tv-híradó. — 20.15: D’Artagnan. Tv-játék négy jó estét... — 19.30: Tv-hiradó. — 22.10: Az árnyékban. Krimi-film. BELGRAD: 15.00: OFK Beograd—Hajdúk, közvetítés. — 16.45: Jimmy Mac- featers utazása. — 17.30: Hét belgrádi nap. — 17.45: Kosárlabda: Crvena Zvezda—Olimpia, — közvetítés. 19.20: Időgép. — 20.35: Tv-magazln. — 21.35: Propaganda közjáték. — 21.40: Egy játékfilm. — 23.30: A Zeljeznicar —Vojvodina kosárlabda mérkőzés közvetítése, felvételről II. félidő. PO7«0NY! 1.0 3^* A ‘^air>*-T'r~T^ez-i »>«er>dőr. *’05. Tv-Mrprfó. — 14 2": Oo+*—Q’oven '»raHciava l.lnb- 'fls»r»Veő Li^a mZrirő^és. — t« 25* '",«3de+tr'élv>5«? QÉlZfilrqi FB. 17.45; ■^iso téli fiira az Fieerre. 13.00: Lányok—fiúk magazinja. 19.00: BUKAREST: 16.00: Német nyelvű adás. 17.05: Jó estét lányok, jó estét fiúk! — 18.20: Rajzfiimek. 19.45: Bosszúállók. Folytatásos film. — 20.35: Művészi műsor. — 21.20: Részletek a San Remo-i könnyűzenei fesztiválról. — 21.40: Tvsport.