Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-11 / 35. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. február II. Uj utakon jászárokszállás sportélete Megyénk északi csücskében elhelyezkedő nagyközségének a sportéletét az utóbbi években csak negatív példaként emlegették. Hajdan virágzó sportélete a megyéi I. osztályban játszó labdarúgócsapattá zsugorodott, az is telítve gondokkal, bajokkal. Szervezeti, egyesületi életük nem volt, a játékosok edző nélkül készülve, utóbb már csak a mérkőzések előtt találkoztak. Ki sem látszottak az anyagi gondokból, gyakori volt a fegyelmezetlenség, s a helyzet egyre romlott. Szomorú időszak volt ez Jászárokszállá- son. lat, amelynek bevétele az egyesületé. Jelenleg asztalitenisz, atlétikai, férfi és női kézilabda, labdarúgó és sakk szakosztály működik, de szervezik a természetjárót is. Az első elnökségi ülésre meghivták a szakosztályok képviselőit is. Az atléták már elkészítették évi verseny- naptárukat és megkezdték az edzéseket. Valami elkezdődött Tavaly a Faipari Ktsz sport- szerető dolgozói Soós Gyula, műszaki vezetővel az élen elhatározták, hogy egyesületet alakítanak. Három szakosztállyal létre is jött a Faipari SE, s különösen az atléták bizonyultak életképesnek. A vezetők megtalálták az ösztönző módot is. A jól sportolóknak például jutalomból egyhetes balatoni táborozást biztosítottak, S a jó példa csábító. Látták ezt a gondoskodást a JTSK sportolói is és elvágytak az egyesületükből. Érlelődött az egyesülés gondolata, amit támogattak a község vezetői és elősegítése érdekében mindent meg is tettek. ősszel a Faipari SE után a JTSK is megtartotta közgyűlését, amelyen határozatot hoztak az egyesülésről. Megváltozott a név is, és a jövőben Jászárokszállási Spartacus SE néven szerepelnek a község sportolói. Biztató összefogás Az egyesület elnöke Soós Gyula lett. Nézegettük az egyesüléskor készített jegyzőkönyvet, amelyből kitűnt, hogy a község valamennyi szerve letette a garast a sport támogatására, még a legkisebb is. A cipészek például évi ezer forintot ajánlottak fel, bizonyítván ezzel is segíteni akarásukat, jó szándékukat. A felajánlott készpénz összesen évi 164 ezer forint. Azért írtunk készpénzt, mert sok szervnél az egyéb jellegű hozzájárulás értéke meghaladja a pénztámogatás összegét. Az idei tagdíj- fizetési terv 18 ezer forint. Micsoda különbség ez a tavalyi 200-al szemben! tására is. Ügy vélték, hogy szükséges egy sportklub létrehozása, ahol lehetőség nyílik az összejövetelekre és nem kocsmákban, hanem kulturált körülmények között szórakozhatnak a sportolók. Megvásárolták az ifjúsági házat, amelynek nyitásán háziversenyt rendeztek sakkban és asztaliteniszben, s ez egyben a két szakosztály megalakulását is jelentette. Szombaton tartották a sportbáAz egyesüléssel persze gondokat is örököltek. Pótolni kell a felszerelést és létesítmény dolgában is rosszul állnak. Ügy tervezik, hogy a gimnázium udvarán építenek egy futó- és kézilabda pályát. Soós Gyula higgadt, komoly gondolkozásé ember, aki magaköré tudja tömöríteni az aktíváit. Elmondotta, hogy a sportolási igény megvan a község fiataljaiban, de eddig hiányzott az az összekötő kapocs, amely a sporthoz fűzte volna őket. Mindezt igyekeznek felszámolni, amelynek első jele, hogy felvették és szorosabbra fűzték a korábbi laza kapcsolatokat az iskolákkal. Bizakodóak, derűlátással telítettek ezekben az időkben a község sportszeretői. A régi gondok helyett a tettvágy, a dolgozni akarás fűt mindenkit. Az út, amelyen elindultak, a lehető legjobb. Bizonyosak vagyunk abban, hogy munkájuk nyomán ismét fellendül Jászárokszállás sportja, és elfoglalja megérdemelt helyét megyénk sportéletében. (Pi) Rákóeziíalvai helyzetkép Keresték és megtalálták a módot a szervezeti élet biztosíLANYOKAT 15 év felett ionói szövő átképzősnek 1700.— Ft—1900.— Ft-os. férfiakat betanított munkásként 2000.— Ft kereseti lehetőséggel felveszünk. Nőknél betanulási id3 6 hét, betanulási bér havi 1000.— Ft) Munkásszállás, szabad szombat Útiköltséget megtérítünk. — Jelentkezés levélben, — vagy személyesen. Újpesti Gyapjúszövőgyár Budapest, IV, Berni n.1. Abony—Karcag közötti hároméves útépítéshez az Aszfaltútépítő Vállalat felvesz normást művezetőket, mélyépítő technikusokat és mérnököt. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődés levélben: a Magyar Hirdető Szolnok, útján „Útépítő” jeligére címezve, vagy személyesen — Törökszentmiklós. Kossuth L. u. 167. Építésvezetőségen. A Ráikóczifalvaj Tsz SK labdarúgó csapatának 24-es kerete január 11-e óta végzi edzéseit Molnár József irányításával. A keret minden tagja lelkes, néhányan azonban — betegség, sérülés, munkahelyi, vagy iskolai elfoglaltság miatt — rendszertelenül látogatják az edzéseket. Sajnos, a technikai képzés területén nagyon lemaradtak, hiszen a játékosok a különböző munkahelyekről későn érkeznek haza. s így az edzéseket csak este fél 6-kor tudják kezdeni. A játékosok közül Mihályi a Szolnoki MTE-be távozott, Szelei pedig nem kezdte el az alapozást. Dósa viszont visszaigazolt az Olajbányászból. s leszerelt Veres és Csabai. Öröm, hogy Komáromi X sérülése teljesen rendlbejött. A keret a következő játékosokból áll: Eve- nich, Varczag I, Csák, Gyü- re, Komáromi X, Mészáros, Nagy, Nyolcas, Perei. Réka- si, Varczag II, Csabai, Veres, Dósa, Novothny, Mon- di, Komáromi II, Bagi, Ben- csik. Molnár P., Molnár F., Tálas, Vadász, Deák. A lelkes társaság közül különösen azok a fiatalok érdemelnek dicséretet, akik szerepeltetésére 1—2 év múlva gondolnak csupán, de már most szükséges az erősebb, alaposabb munkához szoktatni őket. A legtöbb edzésen résztvettek február 1-én Cibakházán játszottak edző- mérkőzést, legutóbb pedig a Tiszaföldvár volt az ellenfél, Sajnálatos, hogy a szakosztály intézője S. Nagy Sándor a kórházi ágyat nyomja. Az ifjúsági csapat szakmai irányítását Evenich Lajos tanár, a csapat egyik kapusa végzi. Célkitűzésük az, hogy „ félfordulóban sikeresen alakítsák ki csapatukat és játékrendszerüket az 1970—71, évi bajnokságra. Színházi látcső kapható a megyei OFOTÉRTszaküzletben A zárszámadás után ajándékozzon látcsövet! A labdarúgó MNK sorsolása A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa Szolnok megyei selejtezője március 1-én kezdődik. Az első forduló párosítása, elől állók a pályaválasztó csapatok: J ánoslai da—J ászalsószen t- györgy, Kétpó—Tiszatenyő, Tiszabura—Tiszafüred, Öcsöd—Kunszemtmárton, Ti- szagyenda—Kunhegyes, Rá- kóczifalva—Tiszaföldvár. Dózsa SE—Jb. Vasas, Jászapáti—J ás zj ákó halma, Zagyva- rékas—Sz. Olajbányász, Gyulai SE—Űjszász, Túrke- ve—Szabó L. SE, Rózsa SE —Kisújszállás, Jb. Műszerész—Jászkisér, örményes— Tm. Vasas, Tiszaroff—Abád- szalók. Kunmadaras—Karcag, Szelevény—Tisza Cipő SE, Cibakháza—Sz. Cukorgyár. Rákócziújfalu—Tószeg, Jászladány—Kilián FSE, J ászf ényszaru—J ászárpk- szállás, Sz. Traktor—Szászberek, Szajol—Sz. Gépjavító, Középtiszai MEDOSZ—Mezőtúri AFC, Fegyvernek— Sz. Vegyiművek. Sporthírek Erős mérkőzéssel megkezdődött Jászberény sakk- bajnoksága. A negyedik forduló „fekete nap’’ volt Eredmények: Pótári—Kocs- már 0:1» Szórád—Kasnya 0:1, Kocsis—Szambathy 1:0, Kiss—Oros 0:1, Puskás^— Bujdosó 0:1. Szabadnapos: Dulocsa. Az élmezőny állása a negyedik forduló után: Oros Lukács (Vasas) 3, Kasnya Sándor (Lehel) 3, Kiss Ferenc (Lehel) 2V2, Bujdosó János (Vasas) 2V2. Veretlen: Kasnya, Oros, Bujdosó. * A megyei labdarúgó szövetség az idei bajnokság megkezdése előtt értekezletet tart, amelyre elvár minden érdekeltet Az értekezlet február 22-én 9 órakor kezdődik az MTS Szolnok megyei tanácstermében. ☆ Novák Károly Kis gólok nagy gólok című fotókiállítása, amelyet Martfűn mintegy ezren tekintettek meg, még nyolc napig lesz nyitva Kisújszálláson» a művelődési házban. * A Szolnoki MTE új sportirodájának a címe nem Pillangó út 2.. hanem Csarnok út 4. sz. Gépírni tudó, — adminisztratív munkában gyakorlott dolgozót — megegyezés szerinti fizetéssel, fürészgépházl anyagmozgatókat változó műszakba és szegező dolgozókat egy műszakba azonnali hatállyal felvesz a szajoli GEV. Kereseti lehetőség 1500— 2000 Ft-ig. Jelentkezés az üzem irodájában reggel 8 órától délután 16 óráig. Azonnali belépéssel férfi segédmunkásokat veszünk fel. Hűtő segédmunkára. — Jelentkezés: Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat termelő üzeme. Szolnok, Vágóhíd u. 70. Felvételre keresünk takarítónőt 15—21 óra közötti foglalkoztatásra, nyugdíjasokat portás munkakörbe és érettségizett lányokat laboratóriumba. — „Szolnoki Tejüzem. Legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező építőipari technikust és nagy gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés csak személyesen. Lakást biztosítani nem tudunk. Építőipari Ktsz Mezőtúr, Bajcsy-Zs. u. 37/a. Pamuttextilművek Frottiergyára, Budapest, XIII., Fáy u. 81—83 — felvesz: két műszakos munkakörbe szegőnöket, szegő betanu- lókat. Továbbá felvesz 3 műszakos munkakörbe 16 éven felüli nőket szövőnek, szövő betanu- lónak. — A betanulási idő alatt napi 1.— Ft-ért egyszeri étkezést, szükség esetén ágybérletet biztosítunk. Betanulási idő után jó kereseti lehetőség. Jelentkezés a gyár üzemgazdasági osztályán. Azonnali belépéssel felveszünk férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: Vöröshadsereg u. 15. sz. alatt. Szolnok. Fűrészek. A szolnoki Járműjavító üzem lakatos, hegesztő, kazánkovács szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat keres felvételre. — Jelentkezni lehet: az üzem munkaügyi osztályán. Három műszakos üzemünkbe — helybeli női segédmunkásokat azonnal felveszünk. Tejüzem. Az Április 4 Gépgyár Örménye« si Gyáregysége 44 órás munka« idővel lakatosokat, villanysze« relőket, esztergályosokat, he« gesztőket és segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés személye« sen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. Karcag Városi Tanács Kórháza (Karcag, Lenin u. 48.) boncmestert (keres 1970. március 1-i belépéssel. Illetmény kulcsszám szerint. Jelentkezés: személyesen a kórház személyzeti főelőadójánál. Ügyvéd, jogtanácsosi vizsgával állást változtatna, hosszú gyakorlattal. Cím a kiadóba. Szolnoki Sütőipari Vállalat felvesz sütőipari tanulókat. Tanulók részére tanulmányi ösztöndíjon felül 200.— Ft/hó társadalmi ösztöndíjat, valamint kollégiumi elhelyezést biztosítunk. —' Képzési idő három év A vállalat szolnoki teleohelyére felvesz lakatost, autó- és motorszerelőt, és villanyszerelő inari tanulókat. Jelentkezés személyesen vagy írásban Szolnok, Csarnok u. 4. sz. alatt a személyzeti vezetőnéL A szolnoki Állami gazdaság liá*< lózati villanyszerelőt keres a tiszavárkonyi üe. és hegesztőt a kőröstetétlen! üe. részére. Szofr* gálati lakást mindkét helye* biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az üzemegy« ség vezetőnéL Ütiköltséget feW vétel esetén térítünk. Az AFIT XVH. sz. Autójavító Vállalat szolnoki üzeme felvesz> autószerelőket, karosszérialaka* tosokat és gépiárműelektromoá szerelőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a# üzem telephelyén, Szolnok, Szá* zados út 8. sz. 7—15 óra közötti, Gépkocsival rendelkező vasipari szakmában jártas dolgozót fel* veszünk. — Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: AFÉS2J Szolnok, Beloiannisz u. 74. sz. Her kő. APKÓHS RDETÉSEK INGATLAN: KÉTSZOBA — összkomfortos ház, beköltözhetően eladó. 200 n-öl telekkel. — Martfű, Akácfa, u. 6. szám. 3 SZOBÁS családi . ház eladó Érdeklődni: mindennap 16 óra után. Szolnok, Lakat u. 5. szám. HÁROMSZOBÁS ház beköltözhetően 200 n- öl telekkel eladó. — Szolnok, Kalász u. 7. BEKÖLTÖZHETŐ — szoba-konyhás ház 1218 n-öl telekkel eladó. Szandaszőllős, Vörösmező u. 97. ADÁS-VÉTEL: ROZSAK? - félezer gyönyörű újdonság. Ezüstfenyők, díszcserjék. gladlolusz. ribizli, egres, málna. — Színes tájékoztató na^vóHp^v/ékünket, — díjmentesen megküldjük — Szállítás postán. Szálkái kertészet. Budapest. VI., Népköztársaság u: 8. szám. ÜJ állapotban 2 kisipari fotel, 2 szék. 1 asztal eladó. Szolnok, Üttörő u. 9. ELADÓ 100 n lucerna széna. Dévaványa, Kossuth u. 25. Om- bódi Ferenc. 44 m* párkett eladó. Szolnok, Május 1. \x. 24. — Érdeklődni: 16 órától. ELEKTROMOS basz- szus-gi+ár e’adó. Szolnok, Beloiannisz u. 69. szám. A JÁSZBERÉNY és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet eladásra kínál előnevelt csirkét 17—20 dkg súlyban. Egységára 12—12.50 Ft/db- ként. Bővebb felvilágosítást a Jászberény és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet —* 1 felvásárlási osztálya ad. Vagy pedig Medve József Jászberény, Kürt U. 1. szám. LAKÁSCSERE: SZOLNOKI kétszoba összkomfortos gázfűtéses lakásomat elcserélném hasonló budapestire. ,,Üj lakás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM két-* szoba öuszkomfcvloti gyöngyösi állami, lakásom hasonló szol* hokira. Érdeklődni# telefonon Szolnok* 12—844. PoCsai. 11 n—mm'* i»p**—*— VEGYE**: EZER forint iutal* mat adok annak, aki elveszett nyakláncom mat behozza a für* dobé. SZOLNOKI Sütőipari Vállalat — bérbö venne munkásszár áa céliából két. szobád lakrészt. A bejelentéseket kérjük fizetési igény meglelő* lésével írásban megküldeni: — Szolnok* Csarnok u. 4. szám alá. HAZASSAGt NŐTLEN fiatalember ismeretséget keres házasság céljából 35 éves ókorig. — Egy gyermek nem aka-» dály. „Házzal rendelkezem” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: MEGVÉTELRE keretiünk Volga személy- gépkocsikat, ami 3 évesnél nem idő« sebb. Ajánlatokat i „Vállalat” jeligére a szombathelyi hirdetőbe kérünk. fr»»»»»»»»»»»»»» • Műszaki boltok, közüleiek FIGYELEM! öntöttvas biztosító-, kapcsoló- és csatlakozószekrények szerelt kivitelben fénycső- és higanygőz armatúrák, — valamint földkábelek és egyéb villamosvezetékek ELŐNY ÖS FELTÉTELEK MELLETT beszerezhetők a „V I D I A" Kereskedelmi Vállalat szegedi telepén. békéscsabai telepén: Szeged, Bakay Nándor u. 52. Békéscsaba, Szerdahelyi út 3. Ügyintéző: Füredi Béla. Ügyintéző: Pick Gábor. Telefon: 12—500. Telefon: 12—909. [ Szekrények tekintetében az egyéni kívánságokat is rövid határidőn belül teljesítjük.