Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
É ppen a világot akartam megváltani és ezért elmerült körülöttem a világ, csakis az írógép - létezett, amikor a trónörökös csak úgy mellékesen bejelentette, hogy a tanító néni beszélni óhajt velem. Valamit morogtam rá. ennyiben ig maradtunk. Folytattam a megváltást, a gyerek pedig tapintatosan odébbállt. Néhány nap múlva megismétlődött ugyanez. Harmadszorra családunk büszkesége már olyannyira tapintatosan adta tudtomra, annyira nem akart zavarni, hogy az már feltűnt. Egyenesen gyanús volt — ...De anyu aláírta már ““ súgta és osont is ki. — Akkor jó — gondoltam fe nehezményeztem gyanakvásomat. A vacsoránál aztán jött a földrengés. — Mit mondott a tanító néni? — kérdezte feleségein. Ránéztem a gyerekre, hogy na. hát akkor halljuk, mit is mondott? — Neked mit mondott?! — érintette meg karomat hitvesem. Nekem ? — csodálkoztam. — Semmit — vrony-hogy semmit? — Űgvhogy. — Hát nem szóltál apádnak? — kérdezte az ezúttal buzgón evő magzatomtól, holott nem is volt ínyére való vacsora. — De igen. — Hát akkor?... Sző szót követett... Másnap besiettem az iskolába. Tűzrőlpattant egy tanítónénit kapott idén a fiam, annyi szent. Úgy megmosta a fejem, mintha én lettem volna az a vásott kölyök, aki nyávog és kuruttyol óra alatt, aki Balog Marikának lenyiss zentette az egyik var- kocsát, aki... Szemlesütve, megsemmisült nebulóként hallgattam. Aztán, hazafelé baktatva, megszületett a fogadalmam: NADRÄGSZlJ! Megemlegeti még az a büdös kölyök, hogy ilyen szégyent hozott rám! Ügy elnadrágolom, hogy...! Hogyan is? Az az igazság hogy engem se vertek meg soha nadrágszíjjal; nem iS találkoztam olyannal, akit az apja hirtelenjében leoldott nadrágszíjjal vezetett volna vissza az igaz útra. Bennem kézzel vagy porolóval biztatták a lelket. Na. mindegy. Én nadrágszíjjal fogom móreere tanítani. Levettettem vele a nadrágját, lehajol. megfogja a cipője orrát... azt hiszem, így fórs- riftos... vagy inkább a térdemre fektessem? Hogy megemlegesse élete végéig, aztán-» klasszikus mozdulattal lecsatolom a szíjat és... Megtorpantam. Nincs is nadrágszíjam! Mi lesz a klasszikus, bár sokak szerint idejét múlt nevelési módszerrel? A fene ezekbe a csípőnadrágokba! Akkor most mi légyen? Megvan! Kukoricára térdepeltetem! A sarokba. Én is térdeltem, hej, keserves két óra volt az, amiatt a... amiatt a... NADRÁGSZÍJ ...Aznap sem csigázta fél képzeletemet a számtan óra. s hetenként legalább négyet csempésztek bele az órarendünkbe. S miután többszörösen büntetett előéletű voltam Ádám tanár úr unalmas órái miatt, — holott minden vétkem abból állt, hogy horkolva aludtam. — elhatároztam, taktikát változtatok. Szórakoztatóvá teszem az ötven percet:. Minden diák tudja, hogy a padba szúrt tollhegy meg- pöcögtetve milyen remekül búgó hangot ad. Takaros kis arzenált lopkodtam össze különféle tollszemekből. hiszen aki a muzsikát szereti, rossz ember nem lehet, majd nagy ügybuzgalommal elkészítettem a hangszert, azaz összeszurkáltam a padot. Szerencsémre Simon, Jónás fia ült előttem, alá hatodik után jött az első gimnáziumba. Ezért jóval nagyobb volt mint mi, következésképp a háta pompás fedezéknek bizonyult. Legalább Is egyelőre. Soha művész még olyan odaadással, átéléssel nem zenélt. mint én azon a számtan órán. Paganini hegedű- játéka, Liszt zongorázása kontár favágás volt ahhoz, ahogyan a szívemből elő- buggyant a muzsika, méghozzá az ..Akácos út”. Természetesen, eme zenei produktumom értő fülekre talált. Egyre többen vetették rám elismerő, biztató tekintetüket. Sírt-zokogott dalom, melyet Adám tanár úr monoton altja kísért. Hanem az algebra magyarázat mintha akadozott volna. A tanár úr szemmel láthatóan hegyezte fülét. néhányszor végigjártatta tekintetét a padsorokon. De csupa feszülten figyelő. ártatlan aagyalábrázat bámult visz- sza rá. Ám, a tanárok türelme is véges. — Ki cimbalmozik? Soha még oly buzgón nem kutatta osztály azt az elrugaszkodott szégyentelent, áld Ilyesmivel merészeli zavarni a számtan órát. A legfelhá- borodottabb pillantásokkal én örvendeztettem meg a publikumomat. Majd gondoltam egyet fa felálltam. — Kívülről hallatszik! — jelentettem. Ezután az egész osztály esküvel bizonygatta, hogy kintről jön a cimbal- mozás. Egy teljes padsor rohant lovardái tempóban becsukni a három ablakot. Szalai közben már jelezte, hogy nyolc fa fél percet sikerült elhúzni. Felelés Simon! önfeledten muzsikáltam tovább. A csendet csak akkor érzékeltem, amikor Sél- ley oldalba taszított. Épp a „pacsirta szólt”-nál. — Süket! — rúgtam bokán. de már későn kapcsoltam, hogy itt jóindulatú figyelmeztetés történt, nem pedig zenei barbarizmus bot- fülűek részéről. Reccsent a dobogó, amikor Ádám tanár úr kirúgta maga alól a széket. — Szóval odakintről...! — nyikorgott cipője. — Lássuk csak azt a cimbalmost! — nyúlt le a füleméit... •••Hej. de régesrégen volt mindez! Azon vettem észre magam, hogy állok egy kirakat előtt és bárgyún szembevigyorgok önmagámmal. Hát bizony, nem vettem sem nadrágszíjat, sem kukoricát. De azért mezítelen tenyérrel csak-csak elporoltam a kis gézengúz farmer- nadrággal borított alsó fertályát... míg körülöttem ott tolongott az egész egykori I/a osztály, Baloghtól Tar- nóczy-Zónayig. és megrökönyödve nézték, amint önmagamat püfölöm. a Henkei még a nyelvét is rám öltötte.» Csonkaréti Károly APRÓCSEPRŐ — Doktor úr, a múltkor jártam önnél. Én vagyok a2t, akit álmatlanság kínoz, ön azt tanácsolta, hogy elalvá® előtt számoljak ezerig. — No és segített? — Nem, már hétnél mindig felugróm, minthogy ökölvívó vagyok. & Az anyakönywezető meg- kérdezi a fiatal párt: — Jól felkészültek a közös életre? A vőlegény válasza: — Hát persze. Vettünk 10 üveg pezsgőt & 3 üveg konyakot.., Az orvos így szól a szép, de igen sápadt nőhöz, aid rendelőjében felkereste: — Madame, nem tetszik nekem... — ön sem az esetem, doktor úr! — szakítja félbe a páciens. & Gary Cooper, a híres amerikai filmszínész egyszer megkért egy ismerős lelkészt. szentelje fel az új autóját. A szertartás után a lelkész félrehívta a színészt és odasúgta neki: — Barátod vagyok és ezért elárulom neked, hogy az én áldásom csak maximum 60 mérföld/óra sebességig érvényes. ☆ A szociológia tanára a rendkívül nagy népszaporulatról tart előadást hallgatóinak: — Valahol a földkerekségen minden percben szül egy asszony, éjjel-nappal, télen-nyáron... Mit lehet itt tenni? Az egyik hallgató jelentkezik: Szerintem sürgősen elő kell keríteni ezt az asz- szonyt és meg kell győzni arról, hogy feltétlenül hagyja abba! •fr A kislány megkérdezi a mamáját: — Ha majd felnövök és férjhez megyek, nekem is olyan férjem lesz, mint a papa? — Valószínűleg. — És ha egyáltalán, nem megyek férjhez, akkor olyan leszek, mint Zsuzsi néni? — Igen. — Micsoda kilátástalan helyzet! Bocsánat, téves... ...mondja az, aki hivatalból, vagy a Hivatalból telefonál, ha tapasztalja, hogy téves a kapcsolás. Evvel leteszi a kagylót és újra tárcsáz, hiszen pénzbe nem kerül — neki, sőt beleszámít a nyugdíjába. Ámde, ha saját zsebe siratja a melléfogást, nem nyugszik bele ilyen könnyen a telefonáló. Legalább elmondja a magáét azért a forintért. KI így, ki úgy. Van belőlük egy kis gyűjteményem. Hadd adok közre néhányat a nyomdafestéket tűrő szövegekből. A filozófus: — Szervusz, János, öreg cimbora!... Nocsak! Nem ismered meg a hangomat?. .. Tessék?... Hát nem Sóvári lakás?... Hm, ejnye, no! Hát nem melléfogtam... Vagy talán nem is én, hanem a gép, az automata, a híres technika, mert tessék elhinni nekem, a gép sem csalhatatlan.. . Bizony, már a múlté, hogy „tévedni emberi dolog”, manapság tévedni gépi dolog. Hehehe! Igaz, hogy a gépet az ember csinálja, tehát végső soron mégis... Tetszik érteni?... Szóval, bocsánat a tévedésért, emberek vagyunk. A műszaki: — Jóestét kívánok, Gizikét kérem... Hogy? Nincs otthon?... Ezt, hogy értsem? Értem... Milyen szám, ha szabad kérdeznem? Tetszik látni, csak egy, egyetlen számot vétsen el az ember és máris se- íejt a hívás. A valószínűsége a téves kapcsolásnak hat törve egyszer, kétszer, de nem fárasztóm, különben is vannak egyéb tényezők, amelyek a képleten kívül esnek. A statisztika kimutatta, hogy minden százharminchét tárcsázás közül egy téves... Én kérek bocsánatot, amiért összehozott bennünket a statisztikai átlag. A babonás: — Szervusz, édes Lencikém! Tessék? Nem értem, hogy tetszik mondani... Tudtam, tudtam... Tessék elhinni, van valami abban, hogyha rosszul kezdődik a nap, akkor megette a... a macska. Ne tessék félreérteni, én hiszek a materializmusban, de magyarázza meg nekem ön materialista alapon, miért épp ma vesztettem el a csarnokban húsz forintot, miért ma csöpögtettem le kávéval a fehér piké blúzomat és miért ma volt a társbérlőm esküvője egy kétgyermekes anyával? Nos? Én megmondom. Mert egy fekete macska szaladt át előttem az utcán, amikor a csarnokba mentem. Bizony, bizony Lencikém! Hogy? ...Nem te vagy az? Ejnye, kérem, akkor miért hagyja, hogy hiába beszéljek! A bajtárs: — Hálló? Szervusz, kispajtás!... Hogy-hogy kivel? ...Téves? Már hogy én tévedtem? Szabad kérdeznem, kivel beszélek? Zimándi Rezső? Jól hallok? Rezső! Akkor egész véletlenül mégse tévedtem. .. Ügy értsd, kispajtás, hogy mi együtt jártunk gimnáziumba. Gyulán... Nem szólsz közbe! Te a kisbélteki Zimándiak közül vagy a kisebbik. Stimmol? ...Nem tudod, merre van Kisbéltek? ...Akkor párdon uram, azazhogy... Lenne még egy dobásom, ha szabad... Zimándi, Zimándi... Ip- szilonnal a végén. Nem? Hm! Megvan, megvan! Ezerkilenc- száztizenhét, Doberdó... Hogy? Tényleg csak húszban tetszett születni? Elhiszem, uram és elvtársam, elhiszem, de... A kedves édesapja sem volt Do- berdón? Olyan biztos ebben? ...Már tessék megbocsátani, de hogy lehet olyan biztos ebben, hiszen még a világon sem tetszett lenni akkor... Nem mindent szoktunk elmesélni a gyerekünknek... Nekem nincs is gyerekem és kikérem magamnak ezt a hangot. Érti? ...És ne tartson föl! Mondja azt, hogy téves és punktum. A pajzán: — Jenő? ...Öt kérném... Ezt hogy értsem? Nem a Nyusztori lakással beszélek? ...Bocsánat, igazán bocsánat. Ilyen az én szerencsém! Mellétárcsázok, de ha már mellétárcsázok, miért nem úgy sikerült, hogy olyan valakihez tévedjek, aki,.. Tetszik érteni? Hallottam már nem egy esetet, amikor ilyen véletlenből egészen kellemes kis kapcsolat kerekedett... Nem tesz semmit, uram, ön Igazán nem tehet róla. Sólyom László Sportoló férfi — Sokat sportolok én, doktor úr. Minden futballmeccsen ott vagyok és teljes erővel biztatom a csapatot. (A Weltwoche karikatúrája) Részegek és esetek! Jóízűen becsapta a Párnás Bíró ajtaját, rövid tájékozódás után cikkesen és cakko- san elindult hazafelé. A gyomrában lötyögő húsz nagyfröccs addig birizgálta, míg elénekelte a „mivelhogy t én iszok én, nem vagyok én piszok én” című RÉDOSZ Indulót. Hosszas keresgélés után nagy nehezen rátalált a • bérház kapujára. A korlát segítségével ha lassan is, de biztosan feljutott a második emeletre. Az ajtó előtt egyensúlyba hozta megrogy* gyanó térdeit és merész mozdulattal becsengetett. Többször is. A felesége nyitott ajtót. Amikor meglátta az italhoz és hozzá negyven éve hű párját, összecsapta a két kezét és nem a legkedvesebben megkérdezte: — Hol ittál már megint te szerencsétlen szeszkazán? Nagyokat pislogva kihúzta magát, alsó és felső ajkát előre csücsörítve rájuk mutatott az ujjával: — Itt! ☆ Munkaidő után a buszmegállóban találkoztak. Miután mindketten eldicsekedtek a kapott prémiummal gyorsan megállapodtak abban, hogy betérnek a borkóstolóba egy pohár borra. Később — több pohár után — véletlenül betévedtek a Múzeumba, a Halászcsárdába, majd éjfél után az Árkád presszóba. Ők is bírták, meg a prémium is. Így azután a legnagyobb egyetértésben hajnal felé, egymást támogatva elindul* tak haza. Útközben még megtárgyalták a legfontosabb kül- é» belpolitikai kérdéseket, meg a huszonöt évvel ezelőtt esett sérelmeket. Reggel felé szerencsésen megérkeztek egyikük lakása elé. Becsengettek. Az ajtóban semmi jót nem ígérve megjelent a feleség. A férj megszólalt: — Drága asszonyom! Válassza ki közülünk a férjét, mert a másikunk szeretne hazamenni.
