Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-25 / 47. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. február 25. PAPP ZOLTÁN: EGY MAGYAR - ALBIONBAN A második 8. miniben Ha emlékezetem nem csal — szokott —, a minit a Szi­getországban találták fel. a kissé financiális szemléletű britek szerint abból a na­gyon. racionális meggondo­lásból kiindulva, hogy e kurta szoknyák mentesek' a 12,5 százalékos forgalmi adó alól — éppen csekély mére­teik következtében, lévén, hogy emiatt a gyermekruhák kategóriájába sorolják őket. Kételkedem a magyarázat­ban. hiszen a minit a sze­szélyes divat szülte, amely mostanság olyan szándékot is ölt, hogy elősegítse a ter­mészetes szépség érvényesü­lését, mentői nagyobb mér­tékben érvényre juttatva azt. S legföljebb később jöttek rá föntemlített előnyére azok. akük mindemben a kamatlábat tartják a leg­szebbnek. A mini azóta az egész vi­lágot meghódította — ám szülőhazájában furcsa szituá­ciókat is szült Mondom: szült Hiszen a közelmúltban egy kongresszuson, amelynek fő témája a családtervezés volt, egy angol nőgyógyász a következő érvvel hozakodott elő: »A robbanásszerű nép- szaporulat oka: a miniszok­nya. Minden harmadik ti­zenéves menyasszony már az esküvő idején másállapot­ban van.'’ Egyes öregurak v iszont együtt akarnak ha­ladni a korral, ezért egé­szen más nézeteiket vallanak. Brinning helységben az ag­gok házának lakói bead­ványt intéztek az intézet igazgatójához, kérve, hogy a jövőben ■ miniszoknyás lányok szolgálják Iki őket étkezéskor. „Torkig vagyunk azzal, hogy mindig hosszú szoknyát vi­selő, idős nők foglalkozza­nak velünk” írták. Hogy beadványuknak mi lett a sorsa, nem tudom. S azt sem ismerem, milyen választ ka­pott az a 32 éves középisko­lai tanár, aki a tantestület igazgatóságától veszélyességi pótlék kiutalását kérte azon a címen — és egyben társai nevében is szólva —, hogy a lányiskolákban „a diáklá­nyok miniszoknyái megnehe­zítik a tananyagra való kon­centrálásunkat. Hiszen mi, tanárok is férfiak vagyunk, és ez a felfokozott idegter­helés igazolja a kis fizetés- pótlékot1”. Arról mindeneset­re sikerült értesüléseket sze­reznem. hogy az illetékesek úgy döntöttek: a londoni igazságügyi palota falain be­lül nem viselhetnek mini­szoknyát az ügyvédnők. Va­jon attól tartanának, hogy Oriásgarázs Egyedülálló méretű óriás garázs épül Párizsban. Tíz emeletén összesen 22 parko­lóhely található. Az egyes parkolóhelyek hossza 54 méter, szélessége 15 méter. A garázs 30 méter magas és összesen 450 gépkocsi be­fogadására alkalmas. Chaplin nem talált producert Nem akad producer Char­lie Chaplin most elkészült forgatókönyvének megfilme­sítésére, Chaplin hosszú ideig dolgozott a szcenáriu- mon; a film ideiglenes cí­me A kedély. Ügy képzelte, hogy két kisebb lánya. Vic­toria és Josephine alakítja a főszerepeket. Feltehetően a Hong Kong-i grófnő si- j ’-ertelensége miatt utasítják j vissza a producerek a köny- j vet. Chaplin most emlékira­tainak megfilmesítési jogát j akarja eladni kétmillió dől- i 'árért. Amennyiben ez az | üzlet sikerül, Chaplin a I pénzből maga csinálja meg I A kedélyt, I a formás combok látványa esetleg elhomályosítja a bí­rák tisztánlátását, aminek aztán a vádlott látná hasz­nát? Egy professzor — bizo­nyos Jannings — viszont na­gyon is jól tudta, miért emel szót a miniszoknya ellen. Egyik előadása során ugyan­is — a jelenlevő potentátok tetszésnyilvánításaitól övez­ve — a következőket jelen­tette ki: „A miniszoknya, tisztelt uraim és hölgyeim, nép- gazdasági szempontból nézve veszélyes. Még megközelítő­leg sem tudjuk kiszámítani, mennyi munkaóra veszett csak Nagy-Britanniában is kárba annak következtében, hogy a férfiak a miniszok­nyákat és azok viselőit néze­getik.” Egy futballcsapat me­nedzsere mindenesetre más­képp fogta fel a dolgot — a kutyaharapást szőrével el­ve alapján: — miniszoknyás lányokat állított a labdarú­gópálya oldalvonala mellé azzal a célzattal: ez a lát­vány leköti majd a falhe- vült szurkolók figyelmét, és elfeledkeznek arról, hogy sörösüvegeket dobáljanak a pályára-•• Sőt: a mini belopakodott még Shakespeare színpadára is. S lám, a hagyományked- velő angolok nem botránkoz- tak meg. amikor az igen in­gerlő formákkal rendelkező és mindössze huszonegyne- hány éves Natasha Paine aligszokmyában jelent meg a képernyőn, hogy eljátssza a Hamlet modern változatában Ofélia szerepét Ami nálunk — szoknya- rövidségben — a legmeré­szebb, az itt Angliában az átlag. Milyen az angol nő? Su­dár, karcsú, hosszúlábú, hosz- szúcombú, s az utóbbi évek mintha — előnyös — válto­zást hoztak volna a dombo­rulatok terén is. amelyeket a korábbi időszak irodalmá­nak annyi kiválósága hiá­nyolt regényeinek azon ré­szeiben, ahol az extenzív leírás avagy az érzelmeknek a tettekbe való átcsapása do­minált. Az angol nők ízlésesen öl­tözködnek, arcuk inkább bá­jos, mintsem szép. És igen tartózkodók. Nem viszonoz­zák a pillantást A szerényét se, és még kevésbé a ki­hívót Talán azért, mert nem szoktak; hozzá. Körünk­ből elszármazott fiatalasz- szony ismerősünk meséli, bogy sokféle társaságban megfordulnak, de soha egyet­len angol férfi sem tett meg megjegyzést a külsejére, ruhájára, alakjára Pedig tényleg szép, jólöltözött, kí­vánatos. Olyan, akit ideha­za körülzsongtak, az asztal alatt térdét nyomkodták, egyértelmű kétértelműsége­ket súgtak tánc közben a fülébe, s még olyan is elő­fordult, hogy egy természe­tes ívű lendülettel megpas- kolták a gömbölyebbik felét Most úgy érzi magát, mint­ha egy akváriumban ülne, kozéplangyos vízben, amely­ből az udvariasság kivonta az esetleges izgató anyagok utolsó milligrammját is. Talán ezért ilyenek. Szok­nyájuk szegélye alig öt-hat centivel ér lejjebb annál a határnál, amelyet már neu­ralgikusnak tart a közszemé­rem. Ám mégse néznek visz- sza. Izmos, hosszú combju­kon megfeszül a harisnya, de nem viszonozzák pillan­tásodat. Vagyha mégis egy- másbaakad a tekintetünk, akkor nyugodtan néznek, szánté érdektelenül. Lám: a szoknya nem minden! S bármerre mész, látha­tod, hogy ezek a miniszok­nyás lányok keményen dol­goznak. Felszolgálnak, kat- togtatják a pénztárgépeket, másszák az eladótér polcpi­ramisait, dobozokat cipelnek, üzletet söpörnek. És este újra találkozol ve­lük. A Camden Town felé igyekszel a földalattin, mi­után a Piccadilly Circus fe­löl jövet átszálltai a Leices­ter Square földalatti pálya­udvarán arra a járatra, amelyet feketével jelöl az Underground Trains (föld­alatti) térképvázlata. Ott ülnek, felcsúszott szok­nyával. Újságot olvasnak, vagy maguk elé bámulnak, miközben a szerelvény vil­lámsebesen száguld velük a föld gyomrában a külvárosok végállomásai felé. Lódik. És nagyon fáradtak. Következik: Meztelen valótlanság. Paradoxon— parádé A paradoxon az ide­gen szavak szótára sze­rint 1. látszólagos le­hetetlenség, képtelen­ség, ellentmondás, 2. váratlan, a szokásostól elütő jelenség, 3. szo­katlan állítás, furcsa, a közönségestől eltérő vélemény, 4. szellemes, elmés mondás. Görög eredetű szó, paradoxo- nos=váratlan, valószí­nűtlen, meghökkentő. „Az élet teljesen elvisel­hető lenne, ha nem kellene szórakozni”. Oscar Wilde „Furcsa, hogy a nagy jö­vőjű férfiak rendszerint a nagy múltú nők zsákmányai lesznek.” Michelangelo Antonioni „Érdem, siker és jóhír — három teljesen különböző dolog.” Voltaire „Nem vagyok már elég fia­tal ahhoz, hogy mindent tudjak”. James Barier „A civilizált országokban száz közül nyolcvan ember ágyban hal meg. Tanulság: sose feküdjünk le!” Filip Halén „A házasélet csak esküvő előtt okoz örömet”. George Sand „A bank az az intézmény, amely mindig szívesen hite­lez, ha be tudod bizonyítani, hogy nincs szükséged a pénzére.” Sacha Gutry Automata— könyvtár A hollandiai Delit egyete­mén megnyílt a világ első teljesen automatizált könyv­tára. Az olvasónak csak a könyv számát kell feltár­csáznia telefonon és a kért könyv fél percen belül ren­delkezésére áll. Amikor az olvasó a számot feltárcsázza, a raktárban ugyanakkor ki­gyullad egy fény ott, ahol a könyv található. A könyvtá­ri dolgozó külön csöpostán küldi fel a könyvet az olva­sóterembe. Ha a kért könyv nincs a helyén, ezt külön jelzés tudatja az olvasóval a katalógusteremben. Nyolcvanszor annyit egy katona, mint egy diák kiképzése Az UNESCO folyóirata leg­utóbbi számában — amely 1970, a közoktatás éve alkal­mából jelent meg •— azt ír­ja, hogy a világon évente 100 dollárt fordítanak egy- egy diák oktatására, viszont 7800 dollárt egy-egy katona kiképzésére. A közoktatás­ügyi és a katonai költségve­tések összehasonlítása azt mutatja, — hogy a világon évente összesen 100 000 mil­lió dollárt fordítanak az is­koláztatásra és 159 000 mil­liót a fegyverkezésre. A fejlett országok évente 100 dollárnál valamivel többet adnak egy-egy tanuló isko­láztatására, a fejlődőben lévő országokban, ahol a szakem­berekre sokkal nagyobb szük­ség van, mindössze 5 dollár jut évente fejenként a ta­nulóknak. A folyóirat szerint azon­ban önmagában véve még nem lenne elegendő a tan­ügyi költségvetés növelése. A fejlődő országokban drága az iskoláztatás, a közoktatás mindenimellett nem célszerű, mert sok diák nem fejezi be tanulmányait. Havazott újra. Az Európa-szerte változékony időjá­rás azonban már a tél végét jelzi. Képünkön: a párizsi Notre Dame előtti tér hótakaró alatt. (Telefoto—AP—MTI— KS) = * .KÉPERNYŐJE =-J ELŐTT Szubjektív hangú króni­kámat a kedd este bemu­tatott tévéjátékkal kezdem; Talán még emlékeznek rá: Komisznak lenni életveszé­lyes. Ha másra nem is, az alapötletére: aki komisz, fel kell robbantani. Bombaötlet De csak „ szó eredeti je­lentésében és nem átvitt ér­telemben. ami azt jelente­né, hogy nagyszerű ötletről lévén szó. Mert ez a tévé­játék, Kirkwood magyarra átültetett műve nem éri el a md tévéjátékaink sokévi átlagát sem. Néhány bom­ba és más semmi. Legfel­jebb az unalom. Mert ugyan mi érdekes van abban, hogy egy ősz, fehérhajú, vak úr felkeresi sorra azokat, akik valamilyen okból és módon a komiszság bűnébe esnek, és rövid úton elinté­zi őket egy-egy álcázott bombácskával. Egyhangú akcióit látva a nézőnek ar­ra is juthatott ideje, hogy önmagát szórakoztassa azzal a gondolattal, hogy ilyen bomba-dolog olykor talán nekünk sem jönne rosszul. Komiszkodifc velünk valaki, egy kis dinamitot neki, ízi­ben. Ajándékként, öngyújtó, ban. (Esetleg cigarettában, csokoládéban, töltőtollban« ízlése válogatja!) Igen, csak­hogy ez egyáltalán nem len­ne becsületes eljárás. Egyik komiszságot a másikkal to­rolni meg! Különben is hon­nan vennénk robbantó anyagot. (Persze az is igaz, hogy fel tudjuk mi robban­tani embertársunkat dinamit nélkül is!) Az ötlet tehát ki­vihetetlen. De az aligha izgatott volna — hiszen a tévékomédia nem is ötlettel akar szolgálni, hanem ta­nulsággal — ha jót mulat­hattam volna a groteszk komédián. Ha nem lett vol­na üresjárattal tele a hosz- szúra nyújtott, bő lére eresztett játék. így aligha­nem a tanulság az: bomba­sikerhez, jó tévékomédiához nem „csak” bombák kelle­nek. De egy álarc sem elég. Egy álarc és... azt nem mondhatnám, hogy semmi, mert valami azért volt a televízió csütörtöki farsangi estjében. Egy kis muzsika, egy kis bolondo­zás. De amiért emlékezetes marad ez a stúdióbeli mű­sor. az egy kitűnően sike­rült álarc. Keleti László ku­tyamaszkja. Hamisítatlan boxerábrázatot varázsolt a saját arcára. (Nemhiába ő a maszkkészítés főiskolai tanára!) Sajnos, az est prog­ramjáról nem, lehet ilyen felső fokban beszélni. Sőt! Az összedobott műsor szel­lemileg fáradt program, farsangi vígasság képét mu­tatta. Mert valóban csodála­tos volt a kutyamaszk, de hátha még a kutyáknak lett volna igazi ugatni valójuk is, s nem kellett volna >,rágód­niok” az elkoptatott humor régi csontjain. Vagy az egyébként kitűnő Kazal— Csákányi, ha lett volna mit gügyögniük; egyebet, mint ami már lejárt lemeznek számít a humor masináján. Ugyanez áll Kibédi Alkalmi leltározására. Hiába. ami régi és elkoptatott, az a hu­morban is közhely, a köz­helyeket pedig hiábavaló ál­cázni, akár álarcokkal és egyéb farsangi körítéssel, a néző rájön a turpisságra. Ezen az estén a tehetséges Rónaszéki András is többnyire a rak­tári készletből szedte poén­jait és konferanszié-megol- dásait. És még rendezői pontatlanságok is akadtak. (Rendező: Horváth Tivadar.) Szerencsére a Fórumban nem! Gyorsuló életünk egyik legfontosabb kérdése. Kitű­nő szervezésben, óriási akti­vitással. (Négy vidéki stú­dió bekapcsolása, két köz­vetítő kocsi a helyszínen stb.) A kérdések száma is meghaladta az ezret. Érde­kes kérdésekre, megnyugta­tó válaszok. Tömören így jellemezhetnénk a több mint száz perces adást. Megyeri Károly jó ritmusban tartot­ta a szerteágazó kérdezz-fe- lelek programot. A Fórum felsorolt erényein túl, sze­retnék még valamit említe­ni. ami nekem szívem sze­rint való volt ebben a köz­lekedésről szóló országos Ä fiúk, lányok elmaradt A cím tehát módosult, rövi- debb lett De vajon maga a műsor más lett-e? Üjjászü- letett-e a Halló? Még nem válaszolhatunk egyértelmű igennek Antal Imre minden­esetre a régi. a segítőtársa, Szabó Erzsébet új ebben a műsorban. A program szer­kezete, felépítése sem sokat változott Űj volt viszont hogy egy ifjúsági klub is bekapcsolódott az adásba. Most még kissé nehézkesen és formálisan; később talán majd természetesebben. S ami régi betegsége a Hal­lónak« a zsúfoltság most is kísértett. Szinte lóhalálában zavarták le a 60 percet. Ezért váltak sietőssé a ri­portok és befejezetlenül el­kapkodottá az ismerkedések. És még így is — a szágul­dás ellenére is — kevés idő jutott a zenére. Nagyobb nyugalom és több zene E nélkül — többek között — aligha sikerül m mostani véleménycserében, s ez: a hozzáértő, felelős vezetők rokonszenvesen emberi ma­gatartása. Az a mód, aho­gyan egy-egy javaslat-ízű kérdést fogadtak, az a fi­gyelem. amellyel a kérdezők felé fordultak. Vagy azok a meleg szavak, amelyekkel a közlekedés minisztere szólt a vasutasok gondjairól, élet- körülményeiről. Szép volt, felelősségteljes voltában közvetlen és emberi. Ez il­lik a képernyőre is. A tele­vízió ifjúsági műsora, az új­ra született Halló is ezt ke­resi: képernyőre való, izgal­mas. élvezetes programot. Hallónak túlszárnyalnia elődjének „méltó régi hír­nevét”, Röviden A hét vége kissé gyen­gébb programjából egyet emelnék ki: az Éjszakai előadásban vetített Csaló­kat. Aki látta, tanúsíthatja: Feilind talán legjobb, leg­megrázóbb műve a kiörege­dett csaló tragédiájáról szó­ló film. Ismét kedves volt a Fa­bula — de Burza Árpád dokumentumig mje valaho­gyan nem sikerült. Az egy­kori Zalkások életsorsát ku­tatta. de a témához nem ta­lálta meg a megfelelő módot és formát: felemás film született. A Csillagszőrő varsói adá­sa kellemes meglepetést szer­zett; kitűnő muzsika. jő humor, ötletes rendezés. Az eredmény: szórakoztató 45 Perc. V. M, Fórumon a közlekedés Csak Halló

Next

/
Oldalképek
Tartalom