Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 27. szám

1970. február L SZOLNOK MEGYEI VÉFLAF XI Kinek jó ez? Nemrég szóvátettük. hogy a Magyar Labdarúgó Szövet­ség ideiglenesen megbízott vezetősége hátrányos megkülön­böztetésben részesítette az NB IX és NB III osztályokban .(átsző labdarúgó csapatokat. Az őszi—tavaszi rendszerre való áttérés miatt egyfordulóssá kiírt tavaszi bajnokságot csak az NB I és NB I B-s csapatok részére tette érdekeltté plusz pon­tok átvitelével, az alacsonyabb osztályban játszók érdekeit pedig figyelmen kívül hagyta. Azóta állandó beszédtéma a kiírás. Érthető is, hiszen egy érdektelen bajnokságról van szó, amely nem vonzza a közönséget, ugyanakkor annyiba kerül, mintha tétért játsza­tták. Tehát míg az egyik oldalon marad a kiadás, a másik ol­dalon a bevétel teljesen bizonytalan. Mert mi értelme lesz például a fővárosból Debrecenbe, vagy Gyulára és viszont, többszáz kilométert utazni a csapatoknak azért, hogy lejátsza' nak egy érdektelen mérkőzést? Miért kell ezreseket céltala­nul kidobni, vasárnapokat feláldozni, hiszen még a tábláza­tot sem érdemes vezetni, mert sem feljutó, sem kieső nem lesz. Vagy nézzük az NB III-at Martfűről, Szolnokról, vagy éppen Mezőtúrról Rakamazra, Záhonyba, Tuzsérra kell utaz­ni. Keresztükkasul utazzák vasárnaponként a félországot sem­miért Ennél már sokkal ésszerűbb lett volna, ha — Szol­nok megyénél maradva — kiírnak a megye két NB Il-es és hat NB III-as csapata részére kétfordulós tavaszi bajnoksá­got. Kevesebbe került volna, és nem lenne kevésbé látogatott sem, mint amilyennek a jelenlegi ígérkezik. Még furcsább a helyzet a megyei I. osztályban. Az MLSZ az önállóságot hangoztatva, a területileg illetékes szö­vetségekre bízta a döntést. Ezek a szövetségek élve jogaikkal, a legésszerűbb megoldást keresték. Különös tekintettel a megyei csapatok nehéz anyagi helyzetére, a takarékosságot szem előtt tartva, a csoportokra osztással és pontok átvite­lével gazdaságossá és érdekeltté igyekezett tenni a bajnoksá­got. így történt ez megyénkben is, ahol a közvélemény jónak találta a kiírást. Annái nagyobb vox a megdöbbenés, amikor nyilvánosságra került, hogy az MLSZ a pontok átvitelét nem engedi a jövő évi bajnokságba. Érthetetlen döntés. Miközben ugyanis az MLSZ a szövet­ségek önállóságát hangoztatja, gúzsbaköti kezeiket: önállóan azt csinálhatják, amit mi engedünk. Mintha az alsóbb osz­tályú csapatok sorsa közömbös lenne az MLSZ számára. Me­reven elzárkóznak kéréseik, javaslataik elől, mostohagyer­mekként kezelik azokat, figyelmen kívül hagyják érdekeiket, létüket, jövőjüket és rájuk kényszenítik megalapozatlan, ér­dekeikkel ellentétes döntéseiket. Nem néznek sem anyagi sem erkölcsi problémákat. S ezt a döntést semmivel nem tudják megindokolni. P. L KERESZTREJTVÉNY Február „Megvillan a nap, hunyortofe. S íme fehér hangján...’' Radnóti verséből vett idézet folytatását lásd rejtvényünk víz­szintes 1., valamint függőleges 42. számú toraiban. — A vers elme: függőleges 12. szám. Vízszintes: 1. A versidézet folytatása; befejezése: függőle­ges 42- 13. Ne tovább! (ford.) 14. Pihentetett föld. 15. Római 601. 16. 48-as tábornok. 17. Beteg rész! 19. Kanalaz. 21. Francia főnemesi cím. 23. Erőszakkal éteük (libát). 25. Pengető» hang­szer. 27. Kopasz. 28. Kötőszó. 29. Számnév. 31. Vastag pálca. 82 Cipész szerszám. 33. Kifigu­ráz. 37. Ételízesítő (—’). 33. Szol- mizációs hang. 39. Táplálta va- la. 40. Tojás — németül. 42. Át­változó művész. 44 Fellebbez. 46. Paál László szülőhelye. 47. La­pos edény. 49. Egészséges ital. 50. Tüzel. 52. Nyit. 54. Felesége a bibliai mitológia szerint Szo­doma pusztulásánál sóbálvánnyá meredt (—’'). 55. A múlt idő je­le. 56. Elme. 58. Szovjet nem­zetközi sakknagymester. 61 Köz­terület. 62. Virág ré zé. 64. Nagy vitát eredményezett magyar film. 65. Eltulajdonítá. 66. Hajít. 68. Zöldes barna fémes elem (ford.) 69. Román pénz (ford ) 70. Nor­vég hótalp. 72. Feltörés. 74. Ady múzsája. 76. Szelíd erdei vad. Függö'eges: 2. Mint vízszintes 32. 3. Egyfaita fa. 4. Gá-ló ma­dár. 5. leekötő. 6. Fedél (ék. hiba.) 7. Csak semmi Izgalom — pesti-sen. 8. Gallv. 9. Gvü-nölcs- Iz. 10. A Dnyeper mellékvize. 11. Juttat. 12. Az idézett ve! címe. 16. Képes. 18. Erre a hel) re. 20. Fogoly. 22. A Rajna let nagyobb svájci mellékvize. 2 Maga előtt hajt. 24. A két szí között helyezkedik eL 26. Kérd szócska. 28. Igen — oroszul, s Morse hang. 33. Tarokk kártys figura. 34. Hős jugoszláv part zán vezér (ford.). 35. Knnivalí 36. Orvosi kórleírás. 38. Törö fejfedő. 41. Becézett női név. 1 A. versidézet befejező része. 4, Arab férfinév. 45. Angol diái város. 48. Beteg-gondozó. s: Évszak. 53. Az angol légier névjele. 54. Folytonossági hlán — népiesen. 55. Szakit. 57. Tart szerkezet (ford.) 59. Svájci t <+’)■ 60. Lófék. 61. Tasz: <—’)• 63. Monda. 65. Shakes peare egyik királyalakja. 6' Egyfajta hal. 69. Erre a helyr< 71. Jegyez. 73. Egymást előz betűk az ABC-ben. 75. Idő égj ség. 76. Tág (ford.). Beküldendő: a vízszintes 1 függőleges 42.. valamint a fűs gőleges 12. számú sorok megfej te se, február 5-ig. Múithett rejtvényünk helyes megfejtése: Fársángi jó borral habzó buteilia, / Melytől a mú­zsákban gyúl a fantázia. Köny­vet nyert: Magyar E-ika, Karcag. (A könyvet postán küldjük el.) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP REJTVÉNY«! ZEL VÉNYE, 1970. február L A Műszaki Anyás- és Gépkereskedelmi Vállalat MŰSZAKI BECSLÉST tart Szolnok városban 1970. február 12. írásbeli bejelentéseket kérjük a Magyar Hirdető kirendelt­sége címére Szolnok Beloiannisz utca 10 sz beküldeni Budapest, elmünk Műsz-ki Anvag- és Gépkereskedelmi Válla’at, Budapest. VI Nép köztársaság útia 28 Telefon- 127—781 Foglalkozunk használt mezőgazdasági és egyéb gé­pek, kompresszorok, műszerek, stb eladásával, vételével és közveti tésévaL Mai műsor Asztalitenisz* Keiefc-Magyaror­szág ifjúsági serdülő, fiú és leány, egyéni és páros bajnok­sága, Kisújszállás, Móricz Zsig- mond és Arany János úti is­kola, 8. Birkózás. Országos serdülő kö­töttfogású verseny. Jászapáti, kultúrház, 10. Kézilabda. Megyei terembaj­nokság, Szolnok, közgazdasági szakközépiskola, 8-tól. Vívás, öt megye junior baj­noksága női tőr és párbajtőr számokban. Szolnok, Bajcsy-Zs. úti iskola, 8-tól. Labdarúgás. Szó. MTE—Szó. Olajbányász MÁV-sporttelep, 14. Tollaslabda hírek A Kilián FSE NB I-es tol­laslabda csapata a bajnokság második helyén végzett. — Esélyes volt a bajnoki cím* re is, Cserrá azonban az ész­szel sérvműtété miatt nem játszott s ezért tartalékosán kiállva, ősszel már nem tud­ták megőrizni tavaszi veret­lenségültet. A tollaslabda szövetség országos értekez­let keretében január 17-én osztotta ki az érmeket A Kilián FSE ezüstérmes csa­patát Csemi, Szulyovszky, Szentesi, Bal Imán, Mizsei fér­fi és Virágos, Serfőző, And- rekovics, Gedő női verseny­zők alkották. Edző Englert István, ☆ Egyéniben is jól szerepel­tek a játékosok. Az országos íuvnőtt banjokságon férfiak­nál Cserni, Szulyovszky volt a sorrend, az ifjúsági baj­nokságon Virágos máso i k. Mizsei é-3 Serfőző harmadik lett Az országos vegysspá- vos bajnokságot két évvel ez­előtt Cserni, Gedő, tavaiy vi­szont Szulyovszky, Vi:ag)3 nyerte, harmadik Szentesi Andrekovics A tízek bajnok­ságán férfiaknál 1. Szu­lyovszky, 6. Szentesi, 8. Ball- r.an. Leányoknál Serfőző 5., Virágos 6., mindketten ifjú­sági bronzérmes sportolók. Az ország legjobb tíz ver­senyzője között férfiaknál négy, leányoknál két Kilián játékos van/ ft Nemzetközi mérkőzést is játszott a csapat Budapes­ten, az NDK első osztályú bajnokságának 5., 6. helye­zettje, a Berlini Traktor Petz ellen 9:2-re győzött. A vendé­gek visszavágót kérnek, — amely valószínűleg augusztus végén jön létre. ☆ Február 8-án kezdődik az NB I. Az első mérkőzés a Bp. Spartacus ellen a Kilián György Repülő Műszaki Fő­iskola tornatermében lesz, délelőtt 10 órai kezdettel. A csapat a Szulyovszky, Szen­tesi, Ballman, Mizsei, Kár­páti férfi és a Virágos, Ser­főző, Andrekovics, Arnóth játékos keretből kerül ki. Az MSZMP Politikai Bi­zottsága 1967. évi határozata, valamint a SZOT és az MTS irányelvei alapján került sor 1968 novemberében az SZMT és a megyei TS működési programjának kidolgozására. Azóta rendszeresen megbe­szélik a soronkövetkező ten­nivalókat, tájékoztatják egy­mást a tervekről, értékelik az együttműködés eredmé­nyeit Ilyen közös tanácsko­zásra került sor január 29-én, ahol az SZMT részéről Árvái István, a megyei TS részéről Sárkány Géza vázolta az együttműködés tapasztalatait a két szerv előtt álló felada­tokat. Megállapították, hogy 1969- ben ugrásszerű volt a fejlő­dés. Az SZMT és sportbi­zottsága a megyei TS által tervezett tömegsport-verse­nyek — munkahelyi spar- takiádok, alapfokú verse­nyek — szervezéséhez aktí­váin keresztül sok segítséget adott. A szakszervezeti bi­zottságok rendszeresen vizs­gálták a tömegsport szélesí­tésének lehetőségeit, a felté­telek biztosításának módjait Az üzemi, vállalati szakszer­vezeti bizottságok kellő gon­dot fordítottak arra is, hogy az igények kielégítéséhez ele­gendő pénzt biztosítsanak a vállalatok. jó megszervezése hárul. Ezen belül feladatuk annak szor­galmazása, hogy a szükséges anyagiakat a gazdasági veze­tők megadják. Jó alkalom erre most a kollektív szer­ződések módosítása. — Az SZMT elnökségének határo­zott álláspontja, hogy egyet­len területen sem engedé­lyezhető visszalépés. A kol­lektív szerződésekben konk­rétan határozzák meg milyen összeget biztosítanak á jö­vőben a sportmozgalomra. A közeljövőben több vállalat­nál ellenőrzik ezt, s ameny- nyiben valahol visszalépést tapasztalnak, nem javasolják a kollektív szerződés elfogat, dását Tennivaló akad bőven Fontos feladatként hatá­rozta meg a két testület, a tömegsport további szélesí­tését, s e2enbelül a nők rész­vételének növelését, továbbá a sportágak bővítését. Ehhez nagy segítséget nyújt a mun­kahelyi spartakiád idei ver­senykiírása, amelynek jó végrehajtása újabb 10—15 ezer dólgozó bekapcsolódá­sát jelentheti. A szakszerve­zeti bizottságok hassanak oda, hogy a szocialista bri­gádok versenyvállalásaikba vegyék be a testkultúra fej­lesztését is. A szabad szom ­batok például kitűnő alkal­mat biztosítanak a kollektív természetjáró túrák szerve­zésére. Továbbrai is gond a mun­kahelyi testnevelés beveze­tése az üzemekben. Az ed­digieknél hatékonyabb pro­pagandára van szükség. Fon­tos szerep jut a szakszervezeti bizottságoknak a felszabadu­lási jelvényszerző versenyek szervezésében is. összegezésül megállapítha­tó, hogy az előző évekhez vi­szonyítva tavaly tervszerűbb, összehangoltabb volt az SZMT és a megyei TS tevékenysé­ge. Eredményeként élőbbé vált a munka a szakszerve­zeti bizottságokban, megta­lálták azokat a módszereket, amelyék a tömegsport moz­galom kiszélesítését segítik elő. Remélhető, hogy az idén e kapcsolat tovább erősödik és újabb tömegek vesznek részt a versenyen kívüli test­edzésben.- mi — TJj edzők Karcagon Az elmúlt két évben sike* résén szerepelt karcagi lab­darúgó csap&tnáj jelentős változások történtek. Pallagi Sok résztvevő, színvonalas döntők Az SZMT irányításával a megyei szakbizottságok és üzemi, vállalati szakszerve­zeti bizottságok jól sikerült munkahelyi spartakiádokat szerveztek, amelyeken mint­egy 22—23 ezren vettek részt. Bizonyította ez, hogy van sportolási igény» csak meg­kell találni a módját annak kelégítésére. Az SZMT he­lyes programjának és a kü- löhböző bizottságok jó szer­vező, agitációs munkájának eredménye, hogy ezeket az igényeket sikerült felkelteni, s kielégíteni. A megyei, üzemi és válla­lati bizottságok munkájára jellemző, hogy tavaly már nemcsak egy-egy versenyt Megváltozott szemlélet Jó példa azonban nem­csak ez az egy akadt Az AKÖV, a vegyiművek, a Ti­sza Cipőgyár üzemi bizott­sága —- bár megyei döntőt nem rendezett — által szer­vezett házi versenyek és az azokon való aktív részvételt figyelembe véve felértek ki­sebb bajnokságokkal. Ezek közül is kiemelkedett az AKÖV-nél szervezett házi bajnokság. A szétszórtság el­lenére négy sportágban ren­dezték meg a háziversenyt, amelyen csaknem 500 dol­gozó vett részt Martfűn, ezernél iS több férfi és nő kapcsolódott be a sportve­télkedőkbe. Az SZMT elnöksége és a megyei TS vezetői jónak ér­tékelték a megyebizottságok és a szakszervezeti bizottsá­gok tömegsport területén vég­zett munkáját. Az elmúlt esztendő bebizonyította, hogy tömegeket lehet megmozgat­ni, ha a testnevelésről van szó. Az az állítás is megdőlt, hogy a gazdasági vezetők idegenkednek a sporttól és pénzt sem biztosítanak erre a célra. A helyes érvekkel történő agitáció eredménye­ként a vállalatvezetők több­rendeztek meg, hanem ver­senyrendszereket. — Ilyenek voltak többek között az üze­mi alapfokú bajnokságok, — amelyek egészen a megyei döntőkig sportolási lehetősé­get nyújtottak többezer dol­gozónak. Helyes kezdeménye­zés volt, hogy a területi, il­letve a megyei döntőket a szakmai napok alkalmával rendezték meg és ezzel szí­nesebbé tették a szakmák dol­gozóinak ünnepét. Jó propa­gandája volt ez a módszer a mozgalomnak. Különösen említésre méltó a MEDOSZ megyebizottsága által Szent­tamáson rendezett döntő. — amelyen mintegy tizenkét­ezer érdeklődő vett részt. sége változtatott szemléle­tén és ma már nem zárkózik el az anyagi támogatástól 6em. Ä lehetőségok nagyobbak Azonban önkritikusan meg kell mondani, hogy a lehe­tőségeket korántsem használ­ták ki sem a TS-ek, sport- egyesületek, sem pedig a szakszervezeti bizottságok, így például néhány megye- bizottság még a házibajnok­ságokat sem szervezte meg. Szépséghibája vol az elmúlt évi sportrendezvényeknek az is, hogy azokon alig-alig vett részt nő. És ha mindeh­hez hozzátesszük azt is, hogy a versenyek kizárólag a labdajátékokra korlátozód­tak máris adottak az idei feladatok. Mindenekelőtt arra kell tö­rekedni, hogy különböző sportrendezvényekkel színes­sé tegyék a jubileumi ün­nepségeket. Ezzel párhuza­mosan minél több embert vonjanak be a rendszeres testedzésbe. Az üzemi, válla­lati bizottságokra elsősorban a munkahelyi spartakiádok Minősítése: első osztályú Balogh István, a Szolnoki MÁV birkózó szakosztályá­nak egyik legtehetségesebb versenyzője. Tizenkét éve birkózik. Kovács Mihály és Munkácsi András edző sze­rettette meg vele ezt a sport­ágat. Pályafutása során a ta­valyi év volt a legeredménye­sebb. Az első osztályú verse­nyek közül a vidékbajnoksá­gon súlycsoportjában, kötött­fogásban második, egy buda­pesti országos egyéni verse­nyen ugyancsak második, Ősi­dőn harmadik lett. Ezzel megszerezte az első osztályú minősítéshez szükséges 20 pontot. Korábban is felfi­gyeltek a tudására. 1965-ben bekerült a felnőtt válogatott keretbe, de kéztörése miatt nem versenyezhetett. 1966- ban és 67-ben indult a hat szocialista ország versenyén. A most 25 éves Balogh Ist­ván az idei versenyévben sze­retné megtartani az első osz­tályú minősítését és még több pontot gyűjteni a tava­lyin áL Képünkön Balogh csípő­dobás után hídba viszi el­lenfelét (Fotó: Novák) László lemondott a szakve­zetői teendőkről, így a ve­zetőségnek elsősorban ezt a kérdést kellett rendezni. ■ Előzetes tárgyalások után úgy állapodtak meg, hogy Bajkó András lesz a felnőt­tek, míg Pethő Endre az if­júságiak oktatója. Ami az esélyeket illeti, Karcagon nincsenek bajnoki remények. A tavaszi kupa küzdelmeket a csapatkeresés jegyében kívánják megvívni. A jó szereplés elsősorban a játékosok Igyekezetén múlik. Sz. L FELHÍVÁS előkészítő tanfolyamra A mezőtúri Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikum gé­pészeti szaka az 1970/71 tan­évben intézményünkhöz fel­vételre jelentkező nappali és levelező tagozatos hallgatók részére előkészítő tanfolya­mot szervez matematikából és fizikából. Az előkészítő tanfolyam kellő számú je­lentkezés esetén 1970. febr. 15-től iúnus 15-ig tart. Bő­vebb felvilágosítást a Felső­fokú Mezőgazdasági Techni* kum gépészeti szak, Mezőtúr, PL 27. ad. 00 00| 00 ff m ««II ff 1 00 í f Gyümölcs ozo egyuttmukodes

Next

/
Oldalképek
Tartalom