Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. február 1. Várható időjárás: Változóan felhős, párás idő, szórványosan előforduló hószállin- gózással, havazással. Mérsékelt, időnként élénk keleties szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nulla— mínusz 5 fok között. FEBRUÁR 1., VASÁRNAP IGNÁC NAPJA A Nap kél 7.12, nyugszik 16.44. A Hold kél 2.52, nyugszik 10.55. Louis-Auguste Blanqui 165 évvel ezelőtt, 1805. február 1-én született Nizza közelében Louis-Auguste Blanqui, neves francia forradalmár, politikus és író. Apja gyáros volt, s így a fiatal Blanqui a legjobb neveltetésben részesülhetett; 19 éves korában egyszerre tanult jogot és járt az orvosi fakultásra Párizsban. Rövidesen azonban politikai porondra lépett. Huszonöt éves korában már tagja volt az 1830- as júliusi forradalom után gombamódra elszaporodó titkos társaságok egyikének, a „Nép Barátai Társaságának”. Amikor a titkos társaság vezetői közt Blanquit is perbe fogták, (ez 1832-ben történt), az esküdtbíróság előtt hangzott el a híres párbeszéd: „Az elnök: — Mi az ön foglalkozása? Blanqui: — Proletár. Az elnök: — Ez nem foglalkozás! Blanqui: — Hogyhogy nem foglalkozás? Ez harminc millió francia foglalkozása, akik kezük munkájából élnek, és akiket megfosztottak politikai jogaiktól! Az elnök: — Nos, jól van, írnak, írja, hogy a vádlott — proletár”. A nagy forradalmár, aki az osztálybíróságok előtt következetesen kommunistának vallotta magát, és aki élete nagyrészét börtönökben töltötte, 1880 decemberében bekövetkezett haláláig megőrizte hallatlan politikai agilitását, szellemi frisseségét. Szinte jelképes volt halála is: a vörös zászló dicséretéről mondott beszédet egy politikai nagygyűlésen, ott érte a szívroham, amely végzett vele. Blanquit, akinek tevékenységéről elismeréssel nyilatkoztak a marxizmus klasszikusai is, 200 ezer párizsi kísérte utolsó útjára, a nemzetközi munkásmozgalom pedig nagyjai között tartja számon nevét. Lottó-táj ékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 5. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 50 fogadó ért el, nyereményük egyenként 79 980 forint. Három találata 4630 fogadónak volt, nyereményük egyenként 432 forint A kéttalálaitos szelvények száma 137 370 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyerem ényösz - szegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — ARANYLAKODALMAT ünnepli ma Szolnokon a Kinizsi utcában Mészáros János, nyugdíjas mozdonyfűtő és felesége Nagy Margit. A ma is ió egészségnek örvendő idős házaspár 1920. február 1-én fogadott örök hűséget egymásnak. Nőmozgalmi jub’ileum Cibakházán A cibakházi nőtanács vezetősége pénteken jubileumi találkozóra hívta meg a felszabadult község első, harcos MNDSZ asszonyait. Az ünnepségen megjelent ötven asszonyt Szabadkai Lászlóné, a községi nőtanács titkára köszöntötte, majd Hamer István párttitkár mondott ünnepi beszédet. A találkozóra Szegedről és Budapestről is érkeztek látogatók. KRÓNIKA 1945. február 1—2 — „Endréd, Mezőtúr és Gyo- ma kubikosai jártak a minisztériumokban. Kubikosok, sum- mások, mezőgazdasági cselédek népgyűlésen küldöttséget választottak, hogy szavukat hallassák a debreceni kormánynál. Többezer aláírással ellátott memorandumot nyújtottak át a kormánynak. A memorandumban megírták, hogy a nép örömmel üdvözli a kormányt, munkáját támogatja, programját helyesli. Élesen állást foglalt a memorandum a németek és nyilasok elleni háború kérdésében és követelte, hogy mielőbb tegyék lehetővé számukra, hogy a magyar hadsereg tagjaiként küzdhessenek az elnyomás ellen. A magyar nép a szabadságért a múltban már oly sok vért ontott, hogy most, amikor felszabadulása bekövetkezett, teljes joggal követeli a földreform sürgős megvalósítását..." — A Néplap írja Zöld Sándor belügyminiszteri államtitkár beszámolójából: — „...A legnagyobb meglepetés Kisújszálláson ért. A kommunista párt fasiszta ellenes rajz-kiállítást rendezett, amelyre nagy érdeklődéssel gyűlnek a nagykunsági városok dolgozói. Ügy tervezik, hogy kb 1 hónap múlva elhozzák Debrecenbe az anyagot. A sokat szenvedett Szolnokra is visszatérnek az elmenekült lakosok, jelenleg már húszezren felül vannak, tudomásunk szerint a harc napjaiban mindössze ötezer lakosa volt Szolnoknak...” — A Néplap 1-i száma közli Gyöngyössi János külügyminiszter nyilatkozatát — ,,A fegyverszüneti egyezmény biztosítja hazánk önálló államiságát” — címmel, a 2-i szám „A szakszervezetek legsürgősebb feladata” és „Szövetkezeteket!” címmel közöl nagyobb cikkeket. M—s. Tanácstagi beszámolók Hegyei FEBRUÁR 2: Csibrány Mátyás Kunmadaras, Kálvin út 28. 9 óra. Hegedűs Lajos Tiszaroff községi tanács, 9 óra, dr. Poló- nyi Szűcs Lajos Kenderes, kul- turház, 9 óra, Bihari Lajosné Fegyvernek, művelődési ház 14 óra, Bacsa Ferenc Jászberény, Hatvani úti szociális otthon, 17 óra, Urvai Dezső Törökszent- miklós, Surjáni általános iskola 18 óra, Velkei Béla Jászberény Árpád úti iskola 18 óra, Németh Mihály Szolnok, Abonyi úti iskola 18 óra. FEBRUÁR 3: dr. Jávorszky József Kétpó községi tanács 9 óra, Kiss Józsefné Szolnok, Állattenyésztési Felügyelőség, Keskeny János út 68., 17 óra, Nagy Ferencné Jászapáti, községi pártbizottság 18 óra, Tóth Albert Kisújszállás, Arany János úti iskola 18 óra, Szabó Dániel Törökszentmiklós, Alkotmány Tsz 18 óra. Városi FEBRUÁR 2: Ludányi Istvánná, MTH iskola, (volt Sípos téri) 17 óra, Sárosi Béla MTH iskola, 17 óra, Kecskés Imre Szandaszöllős, Kossuth Lajos úti iskola 17 óra, Balázs László Abonyi úti iskola 18 óra. FEBRUÁR 3: Kozma Sándor- né Gépipari Technikum 17 óra, Fejes Pálné Baromfikeltető Vállalat 17 óra, Csényi László Állattenyésztési Felügyelőség, Keskeny János út 68., 17 óra. FEBRUÁR 4: Bíró Boldizsár, Lenin Tsz központ 7 óra, V. Nagy Júlia, Rákóczi úti iskola 17 óra, dr. Gáspár Sándor, Ság- vári körúti iskola 17.30 óra. FEBRUÁR 5: Simon Józsefné Délibáb úti iskola 17 óra, Andó Jánosné Kertvárosi művelődési ház 17 óra. FEBRUÁR 6: Abri Károly, Rákóczi úti iskola 17 óra, Mészáros Pál Beloiannisz úti napközi otthon 17 óra, Bauer István Költői Anna úti iskola 18 óra, Szalag Lajos Lomb úti iskola 18 óra. — SZOLNOKON a 35 millió forintos költséggel épülő Rékasi úti közúti felüljárót a tervek szerint 1971. május 31-én kellene átadni a forgalomnak, A szakemberek tájékoztatása szerint azonban még ebben az évben megindulhat rajta a forgalom. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Hosz- 6zú út az éjszakába. r------1 MOZI E5 I Szolnok Vörös Csillag: 1—2: My fair Lady, Tisza: Maga tetszik nekem, — hétfőn: Katonák szoknyában, — MÁV: Majd. a Leontine, Telemark hősei (délután), hétfőn: Baj társak voltunk. — Jászberény Lehel: Katonák szoknyában, hétfőn: Élő holttest. Kisújszállás Ady: Kötéltánc, hétfőn: Isten hozta, őrnagy úr. Kunhegyes Szabaság: Virágvasárnap, Tóni elment az eszed (délután), hétfőn: Berlinből jelentkezem. Kuszentmárton Körös: Bolondok hajója, hétfőn: A varázsló. Mezőtúr Béke: Sarokba szorítva, hétfőn: Vidám szellem járás, Dózsa: A magányos villa titka, Légy jó midhalálig (délután), hétfőn: A titokzatos szerzetes, Szabadság: Szeressétek Odor Emíliát, hétfőn: Maga tetszik nekem. Tiszafüred Tisza: A lanfieri kolónia, hétfőn: A hármas manőver, Liliomfi (délután). Törökszentmiklós: Dózsa: Isten hozta, őrnagy úr, hétfőn: Kötéltánc. Túrkeve Vörös Csillag: A titokzatos szerzetes, — hétfőn: Szeressétek Odor Emíliát, Légy jó mindhalálig (délután) . RÁDIÓ HÉTFŐ: SZOLNOKI RÁDIÓ: Alfödi krónika. — A kunhegy esi citerazenekar játszik. — Zenés autóstop. — Sport. KOSSUTH RADIO: 8.10: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora. — 8.15: A Galiba-őns kalandjai. A Gyermekrádió műsora. — 8.55: Szivárvány... — 10.30: Vasárnapi koktél. Komjáthy György tánc- zeneműsora. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta... — 12.56: Jegyzet. — 13.06: Világhírű előadóművészek lemezeiből. — Közben: 13.46: Tudósaink fóruma. 14.06: A világhírű előadóművészek lemezeiből című műsor folytatása. — 14.49: Olvasmány- élményeimből. — 15.28: A víg özvegy. Részletek Lehár Ferenc —Mérey Adolf operettléből. — 15.58: Pálos György emlékezete. — 17.05: Faluról — falunak mű- bikával. Nógrád. — 17.50: Költők albuma. Kassók Lajos. — 18.05: Dalok — hangszerszólók. — 18.28: Bemutatjuk az Akkordegyüttes új lemezét. — 19.10: Kossuth Rádió Budapest! 20.44: Az elmúlt hónap slágerei. 21.19: Zeneművészeink reflektorény- ben. — Közben: 22.10: Sporihí- rek és totóeredmények. — 22.15: A Zeneművészeink reflektorfényben című műsor folytatása. — 22.55: Két ukrán költő v°rsei. — 23.10: Könnyűzene nénszerű énekesek és együttesek felvételeiből. — 0.10: Fibich operáiból. HÉTFŐ: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Mit üzen a Rádió? (ism.) — 8.50: Színes népi muzsika. — 9.17: Rádióbörze. — 9.25: A hét előadóművésze: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 10.05: Händel: Vízizene. — 11.00: Tskolarádió. — 11.35: Havdn: G- dúr trió zongorára, fuvolára és gordonkára. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Dallal — tánccal a világ körül. — 13 45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00* Édes anyanyelvűnk LőHrmz® Lajos műsora őcm.1 — 14 05* Teán rhriKtonhe Benoit és Caroline Cler francia forradalmi dalokat énekel — 14.14 • Brahms* 16 keringő. — 14.33* Ember a vízben. Bánbidv László életregénye folytatásokban. ITT. rész. — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.45: Hár- fa- és citeramuzsika. — 16.00: A Bíróság előtt a Zsákai família Uj cipőbolt a Kunság fővárosában — A martfűi Tisza Cipőgyár rövidesen megnyitja második cipőboltját is a megyében. Az üzlet Karcagon előreláthatólag áprilisban kezdi meg a gyár termékeinek árusítását. — A SZOCIÁLIS körülményeknek meg nem felelő telepek felszámolására irányuló országos akció keretében erre az évre Szolnok megye 60 ház építésére kapott lehetőséget az Építési és Városfejlesztési Minisztériumtól. Legtöbb ezekből a Jászságban épül, de újabban Mezőtúron is hozzákezdtek a cigánytelepek felszámolásához. Zsákai György, törökszentmiklósi lakosnak nyolc gyermeke van. Mégsem vállal rendszeresen munkát. Amit egy-egy alkalommal keres azt is jórészt az italra költi. Ittas állapotban kötekedő, hamar előkerül nála a bicska, vagy valamilyen ütőszerszám. Korábban már három esetben volt büntetve, kétszer súlyos testi sértésért. Fiaira ráillik a közmondás „az alma nem esik messze a fájától”. Béla már szintén volt büntetve garázdaság miatt, 5 hónapi felfüggesztett szabadságvesztést róttak rá. György és József is inkább a csavargást, a verekedést választotta mint az iskolát, vagy a munkát. A Zsákai família most ismét bíróság elé került. Idős Be- recz Sándor törökszentmiklósi lakost támadták meg minden indok nélkül. Előbb csak durván szidalmazták, majd a három fiú földre teperte. Berecz Sándornak segítségére sietett a közelben levő két fia, akiket Zsákaiék közös erővel alaposan megvertek. Az egyik Berecz fiút Zsákia Béla késével nya- konszúrta, Zsákai György pedig szintén késsel háromszor is megszúrta a másik Berecz fiút. Csak a véletlenen múlt, hogy nem szenvedtek komolyabb sérülést. A bíróság id. Zsákai Györgyöt egy év és 10 hónapi, Bélát egy év 2 hónapi, Györgyöt 6, Józsefet pedig 5 hónapi végrehajtható szabadságvesztés büntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. A tv és rádió mai műsorából ajánljuk „RÖPÜLJ PÁVA!.,, Felszabadulási népdalverseny, 11. elődöntő. Somogy és Zala megye versenyzői mérik össze tudásukat. Közvetítés Kaposvárról, a Latinka Sándor Művelődési Házból, 18.00 órakor. KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST! A rádió nyilvános vetélkedője a 6-os stúdióban. A „Dupla, vagy semmi” játékban a rádió a célpont; nemcsak témában — humorban is. A műsor a verseny izgalma mellett jó szórakozást is kíván nyújtani. Megszólalnak benne a rádiózás hőskorának emlékei, szemtanúi, azok a rádiós „veteránok”, akikkel oly sok emlékezetes sikert aratott produkció indult útjára. A műsor ünnepi mozzanata lesz a tavaly bemutatott magyar rádiójátékok Közönség-díjának és Kritikuso k-díjának kiosztása. A műsort 19.10 órakor hallhatjuk a Kossuth rádióban. világgazdság hírei. — 16.03: Riportműsor. — 16.25: Népszerű zenekari muzsika. — 17.20: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Kodály kórusokat énekel. — 17.48: A gépszámlálás — gépparkja. Riportműsor. — 18.02: Huszas stúdió. — 19.25: A Rádió Kabarészínháza. — 20.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Német operaest. — Kb. 21.13: Versek. — Kb. 21.25: Az operaest folytatása. — Kb. 22.20: Líbiában — forradalom után I. — Kb. 22.30: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, jazz. — 23.10: A Suisse Romande zenekar, énekkar és a Lausanne-i Pro Arte énekkar hangversenye Géniből. — 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Operakalauz. Borodin: Igor herceg. — 9.00: Zenei anyanyelvűnk (ism.) — 9.10: Szívesen hallgattuk: Nem akarod meghallgatni? Rádiójáték (ism.) — 9.42: Walter Berry dalestje Salzburgból, zongorán kisér: Erik Werba. — 10.26: Patachich Iván: Három darab rézfúvós sextettre. *— 10.35: Százados szenzációk. — 11.05: A Rádió Kóruspódiumá- nak évadzáró hangversenye II. rész. Közben: Kb. 11.50: A művelődéspolitika műsora. — Kb. 12.10: A kórushangverseny közvetítésének folytatása. — Kb. 12.45: Operettdalok. — 13.10: Maiina és a három mackó. Mesejáték (ism.) — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Mit üzen a Rádió? — 15.35: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 16.05: Szimfonikus zene. — 17.00: Színházi látcső. — 17.30: Mikrofon előtt a szerkesztő. — 17.40: Debussy: Triószonáta. — 18.05: A Magyar Rádió és Televízió néni zenekara játszik. — 18 28: Könvvek és századok. — 18.53: Verdi: Rlgoletto. Háromfélén ás os opera. — 21J0: Adv Endre élete és költészete m. rész (ism.) — 2130* dgán^da- lok, csárdások. — 22 00: A kórus irodalom remek<ripdi. 22.21: Slágerstaféta. — 23.10: Szimfó- nikus zene. HÉTFŐ: PETŐFI RADIO: 8.05: Manón. Részletek Massenet operájából. — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 11.45: Mi leszek, ha nagy leszek? — 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Halak és horgászok (ism.) — 13.28: Beethoven: G-dúr szonáta. — 14.00* Kettőtől—hatig... A rádió közönségszolgálatának kívánság- műsora. Riporter: Fikár László és Kovalik Károly. Adásvezető: Lévay Lászó. Műsorvezető: Vér« tessy Sándor és Erdei Klári. — Közben: 14.30, 15.30, 16.30: Hírek. — 17.00: Ötórai tea. Szerkesztő: Komjáthy György. — Közben: 17.30—17.33: Hírek. Időjárás. — 18.00: Hírek. — 18.10: Közkívánatra! — 20.25: Üj könyvek (ism.) — 20.28: Verbunkosok, nóták. — 21.20: Fúvószene táncritmusban. — 21.30: Nőkről — nőknek (ism.) — 22.00: Bartók: Hegedűduók. — 22.25: A hét előadóművésze (ism.) — 23.15; Szabad szél. Részlétek Dunajevszkij operettjéből. URH: 16.05: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora (ism.) — 17.35: Hanglemezparádé. — 18.05: László Margit Schu- bert-estje. zongorán kisér: Frey- mann Magda. — Közben: 18.35: József Attila verseiből (ism.) — 18.50: A hangverseny közvetítés folytatása. — 19.20: A zenekar története. Kodály, n. rész. — 20.00: Vivaldi: A négy évszak. — 20.43: A jazz kedvelőinek. — 21.43: A varázsfuvola. Részletek Mozart operájából. — 22.39: Zoi> goraművek. HÉTFŐ: URH: 18.10: Tánczenei koktél (ism.) 18.55: KURSZ RUSSZKOVO JA- ZÜKA. Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek 25. lecke. — 19.10: Beszéljünk az operáról. — 20.00: Ottó Ferenc: Nagy fanfár. — 20.13: A jazz kedvelőinek: A Leningrádi Gamma és a Néva dixieland együttes játszik. — 20.32: A Francia Rádió Szimfó- nikus zenekarának hangversenye. — Közben: 21.25: Láttuk, hallottuk (ism.) — 21.45* A hangversenyközvetítés folytassa. — 22.22; Beethoven: B-dúr trió. BUDAPEST: 9.25: Alapfokú angol nyelv- tanfolyam. — 9.45: Hétmérföldes kamera. — 10.00: Gyere velünk, csináld velünk, csináld jobban! — 11.00 Zseb-tévé (ism.) — 11,30: A képzőművészet története... 14. Klasszicizmus és romantika (ism.) — 15.43: „Nem középiskolás fokon**. Riportműsor. — 16.15: Krupp és Krause. NDK film-sorozat. 5. (befejező) rész: Az alapok lerakása. 17.50: A világ térképe előtt. — 18,00; ,,Röpülj páva...** Felszabadulási népdalverseny. 11. elődöntő. — 19,15: Esti mese. — 19.30: Üzenet a jövőből. Magyar rajzfilmsorozat. IV. Alfa-beat. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Szélnél sebesebben. Angol bűnügyi film. II. rész. (14 éven felülieknek!) — 21.20: A szereposztástól a premierig. Wagner: Walkür. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 15.00: Országos asztalitenisz bajnokság. — 17.25: Marosko 2. rész. 19.50: 1970 VB. — 19.00: Tv-hír- adő. — 19.20: Sporteredmények 1. — 19.50: Költészet. — 19.55: Forsyte Saga tv-sorozat. — 21.35: Kultúra 1970. — 21.55: Tv-híradó. — 22.10: Sporteremények 2. HIRDETMÉNY EXTRA HÍR! Extra méretű ruházati cikkek az EXTRA ÁRUHÁZBÓL! Budapest, VII., Rákóczi út 4. Vidékre postai utánvéttellel szállítunk! Fehér és színes ffi NYLON ING <45—48 nyakbőség) 218 Ft-tól 243.— Ft- ig. Női Barchend ÁGYKABÁT (különleges nagy méretben is) többszínben. 110.— Ft-tól 139.— Ft-ig. EXTRA ÁRUHÁZ CSAK EGY VAN! Budapest, VII., Rákóczi út 4. Szolnok meayei N É P L A P A Maeva. Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Bizottsáea és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő s Varga József Telefon: 12—093 r>—320 12—069. 11 -932 Telex 09—*3—57 Szolnok Kossuth tér t. Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12—094 Szolnok K ossutr 'ér l. Az a!őfizeie>- dija eg> hónapra 20 - forint Indpx-s/.áro: 85 069 Szolnoki Nv»mda vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc