Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 9. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. január 11. a világpolitikában Diplomáciai utak az újév kezdetén Vihar a libanoni fegyverszállítások korul Ellentmondásos főparancsnokcsere Libanonban Az új év azonnal nagy ak­tivitással kezdődött a diplo­máciai életben. Egész sor utazás zajlik le egyidejűleg, s a megindult eszmecseré­ken szőnyegre kerülnek a legkülönbözőbb nemzetközi problémák. Előkelő helyet kaptak ebben az európai kérdések. A szocialista kö­zösség együttes akciói szere­pelnek főhelyen azokban a megbeszéléseikben, melyeket Oldricji Cernik csehszlovák miniszterelnök folytat Var­sóban. Ugyancsak az európai biztonsági értekezlet előké­szítéséneik ügye a főtéma azokon a tárgyalásokon me­lyek Karjalainen finn kül­ügyminiszter és Harmel, Bel­gium külügyeinek irányítója között zajlanak le Brüsszel­ben. Ennek a találkozónak a világsajtó nem véletlenül tu­lajdonít különösebb jelentő­séget Ismeretes ugyanis, hogy Finnország vezető sze­repet vállalt az összeurópai értekeziet előkészítésében, ami pedig Harmelt illeti, ta­valyi moszkvai utazása' óta egyik legmeggyőződésesebb nyugati támogatója a kon­ferencia összehívásának. Jog­gal értékelik tehát egyes nyugati sajtókorökben, hogy a finn—belga megbeszélések bizonyára újabb lökést ad­nak az annyira időszerű eu­rópai kontinentális találkozó előkészületeinek. A feszültség enyhítése a célja annak az utazásnak is. melyre McCarthy amerikai szenátor vállalkozott. A de­mokratapárti politikus, aki annakidején szóvivője volt az amerikai háborúellenes erők­nek, a szenátus pénzügyi csoportjának megbízásából -utazott Moszkvába, hogy személyesen vizsgálja meg a helyszínen, milyen lehetősé­gek volnának a szovjet— amerikai kereskedelmi kap­csolatok kibővítésére. A sze­nátor útja azonban sok ame­rikai politikus szerint túlnő ezeken a bevallott kerete-, ken s tulajdonképpen bizo­nyos üzleti körök megbízá­sából végez tapogatózó mun­kát a szovjet fővárosban, amelyek elégedetlenek a Nixon kormány szerintük túl­ságosan óvatos es bürokrati­kus manőverezésével a Szov­jetunió irányában. Ezzel .szemben egy másik, sokkal hivatalosabb és magasszintű amerikai látogatás éppen el­lenkező előjellel hat: Agnew amerikai alelnök aki a hé­ten több délkelet-azsiai or­szágba látogatott, misszió­jával tovább rontotta a nem. setiköa légkört. Az alelnöik a meglátogatott országok ve­zetőit arra igyekezett ráven­ni. hogy fokozzák a belső el­nyomó rendszabá.yok alkal­mazását. nemcsak a baloldali erők, hanem a velük rokon­szenvező polgári ellenzéki mozgalmak ellen is. A héten új vonása volt a helyzetnek hogy rendkívül látványos formában rajzolód­tak ki a közel-keleti befo­lyásuk visszaszerzésén fára­dozó imperialista hatalmak ellentétei. Az már a múlt héten is látható volt, hogy a francia kormány, melyet az öt ágyúnaszád Haifába „szöktetése’’ megzavart az arab országok felé kifejtett diplomáciai tevékenységében, gyorsan igyekezett olyan rendszabályokat alkalmazni, melyekkel lecsillapíthatja egyes arab kormányok harag­ját. Franciaország ugyanis mindent elkövet, hogy első­sorban gazdasági behatolás­sal visszaszerezze elvesztett közel-keleti pozícióit. Ehhez csatlakozott az angol kor­mány is. a brit munkáspárt helyettes vezetőjét, George Brown-t küldték el az egy­kor angol befolyás alatt álló arab országokba, hogy a helyszínen derítse fel a „csendes visszaépülés” lehe­tőségeit Közben persze Wa­shington sem maradhat ki a nagy játszmából. A Fehér Ház Izrael egyoldalú támo­gatása miatt rendkívül el­szigetelte az amerikai politi­kát a Közel-Keleterj, most a nagyobb rugalmasságnak lát­szatát próbálja megteremteni. Ezért mostanában olyan hí­reszteléseket bocsátanak szárnyra Washingtonból, hogy az Egyesült Államoknak ál­lítólag növekvő nézeteltéré­sei volnának Tel Avivval, s nem mindenben értene egyet az izraeli agresszív politikai vonallal. Ezt a nagyobb •.megértést” tükrözte. — Ugyané források szerint — a hajlandóság hogy készség, gél ráállt a líbiai amerikai szupertámaszpont feladására, s hasonló magatartást sugal­mazott angol szöveségesének is. Rendkívüli felzúdulást keltett viszont amerikai hi­vatalos körökben. amikor Párizs váratlanul „belépett ebbe a képbe”, s megzavarta a washingtoni számításokat. Mint híre ment, a francia kormánykörök fegyverszállí­tásokról tárgyaltak Líbiával. $ létre is jött a megegyezés 50 Mirage típusú francia repülőgép eladásáról. Ezt a Fehér Ház úgy értékelte, hogy a kivonuló amerikaiak es angolok helyét a franciák kívánják elfoglalni Líbiában, Rogers amerikai külügymi- niszier felháborodottan kö­vetelt magyarázatot a wa­shingtoni francia nagykövet­től. De amit válaszul kapott, aligha nyugtaihatta meg: 1. Párizs még a megdöntött Id- risz király uralkodása alatt kezdett tárgyalásokat' a lí­biai fegyverszállításokról; 2. még mindig jobb. ha a líbiai vezetők egy nyugati ország­tól vásárolnak fegyvereket, ahelyett, hogy máshová for­dulnának... Tel Aviv azonban még Washingtonnál is idegesebb Ezt tükrözte, hogy a szokott­nál is több és hevesebb ter­rortámadásokat intézett az arab országok ellen. Az új esztendő napjaiban az izraeli légierő sorozatosan bombázta az EAK területét. Különösen vakmerő provokációra hatá­rozóik el magukat a liba­noni határterületek ellen. Izraeli csapatok túl azon, hogy ágyú és gépfegyvertűz- zel árasztották ©j ezeket a vidékeket, be is hatoltak li­banoni földre és békés pol­gárokat hurcoltak el onnan. Lehetséges, hogy a libanoni hadsereg passzivitása, mely­nek következtében ez az iz­raeli provokáció háborítatlan rail megtörténhetett, szere­pet játszott Busztani libanoni főparancsnok kényszernyug­díjazásában. A vélemények azonban egyelőre megoszla­nak erről, s nem lehet még egyértelműen értékelni az eseményeket, A kairói sajtó például visszaélést lát Busz­tani távozásában, s az új főparancsnokot egyenesen nyugatbarátnak nevezi. Esze­rint Busztani, aki a palesz- 'tinai felszabadj; tás 1 mozga­lom Libanonban tartózkodó egységeivel kidolgozta a ..ma. dús vivendi” egyezményt- akadályt képezett egyes nj'u- gatbarát libanoni politikai körök manőverezésében Most Busztani távozásával szabad­dá nyílt volna az út ez előtt Ezzel az értékéléssel viszont nincs összhangban azt hogy a palesztinai felszabadító mozgalom vezetőivel történő további megbeszéléseket ar­ra a Bzsumblattra bízták, aki közismert progessziv be- állítottságáról. az EAK és a Palesztinái felszabadító erők iránt érzett rokonszenvéről. S a libanoni kormány pedig újabb kötelezettséget vállalt az egyezmény tiszteletben tartására. Mindenesetre az bizonyos, hogy az elkövet­kező időkben Libanonban kiéleződnek a belpolitai küz­delmek a visszahúzó és progresszív elemek között. JL L Vérengzések DéUVietnamban Brandt óv a túlzott optimizmustól DORTMUND Á Dortmundban megjelenő Westfalische Rundschau szombati számában közölte Willy Brandt kancellár nyi­latkozatát, amelyből kivilág­lik, hogy a kancellár vélemé­nye «érint a két német állam közötti párbeszédnek az eset­leges Brandt—Stoph találko­zó nem jelenti az első lépését, mivel a két kormányfő talál­kozóját alacsonyabb szinten gondosan elő kell készíteni. A nyugatnémet—lengyel tárgyalások Brandt vélemé­nye szerint rövidesen meg­kezdődnek. A kancellár kife­jezte azt a reményét, hogy ezek a két ország kapcsolatai­nak javulásához vezetnek. Brandt ugyanakkor óvott a túlzott optimizmustól, han­goztatva. hogy „nem lehet néhány hét vagy hónap után pozitív eredményekre számí­tani”, NEW YORK A New York Times szom­bati számában beszámol ar­ról, hogy a Vietnamban állo­másozó délkoreai csapatok délvietnami polgári lakosok százait gyilkolták halomra. Az iS66-ban történt véreng­zésekről szóló jelentést az a beszámoló tartalmazza, ame­lyet az Egyesült Államok hadügyminisztériumának megbízásából készítettek Öéi- Vietnamban. Terry Rambo, a honolului egyetem professzora, a jelen­tés szerzője elmondotta: jóllehet a hadügyminiszté­rium megbízásából végezte felmérését, magasrangú ame­rikai katonatisztek Dél-Viet- namban felszólították, hogy | munkáját szüntesse be és je­lentésében ne tegyen említést a délkoreaiak kegyetlenkedé­seiről. A professzor az adatokat a dél-vietnami falvak mene­kültjeitől szerezte. Á mene­kültek azért hagyták ott lak­helyeiket, mer a délkoreai katonák válogatás nélkül tü­zeltek a falvak lakóira. A 29 éves Rambo hangoz­tatta, hogy a délkoreai kato­nák előre megfontolt szán­dékkal követték el kegyet­lenkedéseiket, majd kijelen­tette, hogy a hivatalos Wa­shington hallgatással siklott el jelentése fölött. A hadügyminisztériumnak továbbított jelentés egyéb­ként pontosan feltünteti a délkoreai katonaság által végrehajtott tömeggyilkossá­gok időpontját és helyszínét Meghalt Pável Beiia'ev űrhajós Pável Beljajev szovjet űr­hajós ezredes szombaton 44 éves korában elhunyt, — közli az SZKP Központi Bi­zottsága, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Miniszter- tanácsa. Beljajev ezredes 1965 már­ciusában a Voszhod—2 űr­hajón Alekszej Leonowal együtt űrrepülést hajtott végre. Decemberben Pável Belja- j évnél fekély következtében váratlanul erős gyomor- és bélvérzés lépett fel. A műtét után a bélfodrokban trombó­zis támadt, amelyet bélátfú- ródás követett. A halál álta­lános szepszis, tüdő-ödéma, majd a szívműködés megbé­nulása következtében állt be. Beljajev ezredes temetése január 13-án lesz Moszkvá­ban, a novogyevicsei teme­tőben. A nekrológ — amelyet Le- onyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és más szovjet vezetők, ka­tonai személyiségek és / űr­Befejeződctt Cernik varsói látogatása Oldrich Cernik csehszlovák miniszterelnök szombaton reggel hazautazott Varsóból lengyelországi baráti látoga­tásáról. Oldrich Cernik Cyrankie- wicz miniszterelnök tavaly júniusi csehszlovákiai látoga­tását viszonozta. Varsóban tárgyalásokat folytatott a két ország együttműködésének továbbfejlesztéséről és az idő­szerű nemzetközi kérdések­ről. Fogadta Wladyslaw Go- rnulka, a LEMP KB első tit­kára és Marian Spyhalski, az államtanács elnöke.. Á líbiai for- radalmi tanács a nyilvánosság előtt Tripoliban szombaton első Ízben tették közzé a ti tagú líbiai forradalmi tanács név­sorát: A tanács elnöke: Moammer Kadhafi ezredes. A MENA hírügynökség közlése szerint rövidesen sor kerül miniszteri kinevezé­sekre. hajósok írtak alá — kiemeli Pável Beljajevnak a világűr meghódításában szerzett ér­demeit. Pável Beljajev 1925. jú­nius 26-án a vologdai terüle­ten (Észak-Oroszország) Cse- lisevo faluban született. A tízosztályos iskola elvégzése után esztergályosként dolgo­zott egy üzemben. A második világháború éveiben Beljajev önként lé­pett a szovjet hadseregbe és a repülőiskola elvégzése után vadászrepülőként részt vett a háborúban az imperialista Japán ellen. A háború utáni években a csendes-óceáni flotta légierőinek vadászre- pülő-ezredében szolgált. Itt lépett be 1949-ben az SZKP soraiba. Pável Beljajev elvégezte a repülőakadémiát. 1960-ban küldték az űrhajósok oszta­gába. Itt nagy kitartást ta­núsított a kozmikus technika elsajátításában, tökéletesen megismerte az űrhajó tech­AMMAN Egy jordániai katonai szó­vivő bejelentette, hogy a szombatra virradó éjjel egy izraeli járőr megkísérelte az átkelést a Jordán-folyó ke­leti partjára. A tűzszüneti vonalon állomásozó jordániai alakulatok meghiúsították a próbálkozást és rövid tűzpár- bajban visszavonulásra kényszerítették az ellenséget — hangoztatta a szóvivő. KAIRO Az Egyesült Arab Köztár­saság, Líbia és Szudán mi­niszteri szintű találkozói so­rában vasárnap kerül sor az első tanácskozásra. Riad egyiptomi és Buszeir líbiai külügyminiszter, valamint Faruk Abu Issza szudáni ál­lamminiszter Kairóban va­sárnaptól háromnapos ta­nácskozást kezd arról, milyen fokozatokban valósul meg Egyiptom, Líbia és Szudán jövőbeni katonai, politikai, gazdasági, kulturális és tájé­koztatási együttműködése. A miniszterek találkozójára annak az egyezménynek az értelmében kerül sor, amely a múlt hónapban jött létre Nasszer egyiptomi elnök, nikai felépítését, elsajátítot­ta az űrhajó irányításának gyakorlati fogásait A nekrológ hangsúlyozza: Pável Beljajev, mint a Vc*z^ hód—2 űrhajó parancsnoka, 1965 márciusában sikeres űr­repülést hajtott végre, ma­gasfokú erkölcsi, akarati tu­lajdonságokat, bátorságot képességeket tanúsított a bo­nyolult feltételek között vég­zett munkáról, ő irányította Alekszej Leonov űrhajós ki­lépését a kozmikus térségbe, ami az első ilyen esemény volt a világon. Az űrhajó le­szállását Beljajev ezredes hajtotta végre kézi irányítá­si rendszerrel. Az űrrepülés megvalósítá­sáért Pável Beljajevet kitün­tették a Szovjetunió Hőse és a Szovjetunió űrrepülője címmel. Az utóbbi években Belja­jev ezredes tökéletesítette különleges ismereteit és köz­vetlen részt vett az űrhajó­soknak az űrrepülésekre való felkészítésében. Kadhafi ezredes, a líbiai for­radalmi tanács elnöke, vala­mint Numeire vezérőrnagy, szudáni állam- és kormány­fő között. KAIRÓ A szombati A1 Ahram is­merteti a Szíriái Bauth-párt országos parancsnokságának nyilatkozatát, amely megálla­pítja, hogy Szíria a maga ré­széről mindent megtesz a ke­leti front megszilárdítására és a nyugati fronttal való együttműködés előmozdítá­sára. A nyilatkozat hangoztatja, hogy két és fél évvel az 1967 júliusában lezajlott iz­raeli agresszió után nyíltan’ meg kellene mondani az arab tömegeknek, hogy a keléti' front egyelőre még nem érte el azt a szintet, amely szűk«- séges a harc megvívásához. Szíria továbbra is elvárja — hangzik a nyilatkozat —*t hogy az arab országok telje­sítik a keleti fronttal szembe­ni kötelezettségeiket. „Szíria ismételten bejelentette, hogy területe nyitva áll minden olyan hadsereg előtt, amely részt kíván venni az izraeli megszállók kiűzéséért vívott harcban. A közel-kelet hírei ACCRA U Thant ENSZ főtitkár pén­teken váratlanul meghosszabbí­totta egy órára tervezett gha nai tartózkodását. A főtitkár az éjszakát ig Accrában töltőt, te és csak szombaton utazott tovább kőrútjának következő állomására, a kameruni fővá­rosba. DETROIT Két házigyártmányo bomba robbant pénteken Detroitban a General Motors konszern épü­letei előtt. A károk csekélyek. NEW YORK Hubert Humphrey, demokra­tapárti vezető politikus, volt alelnök, pénteken a kansasi egyetemen kijelentette, hogy a faji kérdés továbbra ie az Egyesült Államok legsúlyosabb belső problémája. Ha e téren nem foganatosítanak haladék­talanul hatékony Intézkedése­ket. elmélyül a szakadék a két — a fehér és a fekete — Ame­rika között— mondotta. STOCKHOLM Svédország pénteken ratifi­kálta az atomsorompó-szerző- dést. A londoni, washingtoni és moszkvai svéd nagykövetek letétbe helyezték az illető fő­városokban az erről szóló ok­mányokat. LONDON Súlyos legikatasztrőfa történ­hetett volna pénteken London egyik elővárosa, Wembley felett egy görög és egy indiai repü­lőgép a felhős és esős időben mindössze 18 méterre suhant el egymás mellett. WASHINGTON Az amerikai hadügytmnisz. térium pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok kül­földi légitámaszpontjain 7310 polgári státust szüntetnek meg. Az intézkedés, amelyet a had­ügyi kiadások csökkentése ér­dekében hoztak, ötven külföldi légitámaszpontot érint és ettől 57 millió dollár megtakarítást várnak. PÁRIZS A Louis DeUuc-díjat, a filme­sek Goncourt-díját pénteken Párizsban Claude Sautet „Les efcoses de la vie (Az élet dol­gai) című filmjének ítélték. A film tőhőse autóbalesetet szen­ved és halála előtt feleleve­nednek előtte eleiének esemé­nyei. A főszerepekben: Michel Piccoli. Romy Schneider, Lea Massari. rowóOK) Időzített bomba robbant pén­teken London belvárosában, a Piecadily metróállomáson. A robbanás kisebb károkat oko­zott; sebesüés nem történt, SOEST Az észak-rajna—vesztfáliai Soest elmegyógyintézetéből pénteken megszökött kilenc ápolt Az intézet bejelentette, nem vállai felelősséget azokért a cselekményekért, amelyeket egykori ápoltjai esetleg elkö­vetnek. DIMITROVGRAD Jugoszláv vámtisztviselők pénteken 18,5 kiló hasist ko­boztak el egy Nezman Erdöga nevű törők férfitől. Nezman szerint a szállítmány rendelte­tési helye Dánia és Nagy-Britan- nia volt. KÖLN Kölnben egy negyvenéves férfi halálra vert« feleseget. Az ok: az asszony nem hagyta nyugodtan végignézni a televí­zióban a népszerű bűnügyi so­rozat legújabb epizódját. RÓMA Az olasz katonáknak tilos a hosszú hajviselet. A hadügy­minisztérium szerint a hosszú hajfürtök nőie6 jelleget kök esónöznek viselőjének, míg a rövid haj a férfiasság és a ka­tonás külső legbiztosabb ismér­ve. Három szocialista képvise­lő ezt kővetően megkérdezte a parlamentben: „Vajon Garibal­di gyáva volt? Vajon Welling­ton herceg htján volt a katonai képességeknek?” /

Next

/
Oldalképek
Tartalom