Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-28 / 23. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. január 28. Alapoznak a Lehel labdarúgói Az átigazolási időszak le­telte után a Jb. Lehel lab­darúgói is elkezdték a fel­készülést az új bajnoki sze­zonra. A tavalyi 18-as ke­retből hárman távoztak el: Ambrus, Szonda (Egri Dó­zsa), Bathó (Jb. Vasas). A? első csapat edzését tovább­ra is Bíró István vezeti. A 18-as keret a következő já­tékosokból áll: Vasas, Nagy II. (kapusok), Juhász, Nagy I„ Benke, Gubicz. Tóth (hát­védek), Sárközi, Sándor, Fe­kete II. (fedezetek). Bugyi, Bányai, Keresztesi, Urbán, Fulöp, Kovács, Lukácsi és Muhari (csatárok). Az első csapattal párhu­zamosan a tartalékok is el­kezdték az edzéseket Bukhár László oktató vezetésével. Az ifjúsági csapat edzéseit Fo­dor Rezső, míg a serdülő­két Lugosi József irányítja. A szakosztály vezetőség és az elnökség azt szeretné, hogy ugyanolyan jól szere­pelne a csapat a félfordulós bajnokságban és az 1970—71. évi őszi—tavaszi bajnokság­ban. mint az elmúlt évben. Az első előkészületi mérkő­zés február 4-én lesz az első és a második csapat között. — László — Visszapártolt a közönség Előbbre lépett Kisújszállás A Kisújszállási MÁV MTE labdarúgó csapata nem is­meretlen a megyei első osz­tályban. Többször játszott ott, sőt az 1950-es évek ele­jén az NB Ill-at is megjárta. Legutóbb 1967-ben mondott búcsút a megyei első osz­tálynak, de tavaly Szászbe­rek mögött a megyei máso­dik osztályban a második helyen végzett és újra visz- szakerütt. Szabó Tibor edző­vel beszélgettünk az elért sikerről. — Minek tulajdonítja a feljutást? — Mi nem akartunk min­den áron felülkerülni, csak a szétzilált csapat sorait igyekeztünk rendezni. Titok­ban azért reménykedtünk, főleg amikor az első helyen zártuk a tavaszi fordulót. Az év elején még nem volt tel­jesen kialakult csapat, aztán jött egy rossz rajt. Kikap­tunk Kengyelen és csak a hetedik forduló után álltunk az élre. — ősszel sérülések tör­téntek, némi önelégültség lett úrrá a játékosokon és jöttek a könnyelműen elhul­latott pontok. Végül a jó közösségi szellem, a példás edzés és fegyelem feljutáshoz segítette a csapatot. Nem akadt olyan játékos, aki a heti két edzésről hiányzott volna. Még decemberben is együtt maradt a gárda. Nyílt sisakkal játszottunk mindig. Mi rúgtuk a legtöbb gólt. — Régen tapasztaltunk ilyen pozitív hozzáállást, mint ami most van a városban — mondotta. — A városi párt- bizottság B. Nagy Lajossal, a tanács Galambos Tamás vb titkárral, az egyesület Deme­ter Imre elnökkel az élen minden segítséget megad. Tíz év alatt, amióta kisebb meg­szakításokkal edző vagyok, még nem tapasztaltam ilyen támogatást Visszapártolt a közönség, még a rossz perió­dusban is elkísérte a csapa­tot. összesen huszonnégy játé­kos jutott szóhoz. Makai Ká­roly, Hegymegi Kálmán, Né­met Sándor kapus, Balogh Kál­mán, Csík Barna, Kádár Fe­renc, Márton Ágoston, Szath- mári Károly, Szántó Lajos hátvéd, Karsai Lajos, Papp József, Szabó Ferenc, Sze- peshelyj Csaba, Tóth László fedezet, Barabás Rudolf, Far. kas Mihály, Kása Endre, Oláh Szabolcs, Vajda István, Vígh Zsigmond csatár és ját­szott még Kása Tibor, Nagy Sándor. Barta Jenő és Né­meth József. Farkas lett a csapat gól­királya 25 góllal, őt Oláh követi 22-vel. A városban szí­ve vágya volt mindenkinek a feljutás s most nagy az öröm, hogy ismét sikerült előre lépni. Ha a játékosál­lomány — amely csak kisúj­szállási labdarúgókból tevő­dik össze — együtt marad, akkor nem vallanak szégyent az első osztályban sem. (pataki) Ki a felelős? Hozzászólás cikkünkhöz Lapunk január I-i számá­ban értékeltük a Szolnoki MTE labdarúgó szakosztá­lyának munkáját, az NB I B-s csapat szereplését Egy cikk keretében nem töreked­hettünk a teljességre, s érté­kelésünk sem adott teljes tükörképet a szakosztályról, a munkájáról. Ügy érezzük viszont, hogy a lényegesebb dolgokra sikerült rátapinta­nunk. Számítottunk arra. hogy megállapításainkkal nem mindenki ért egyet, kü­lönösen azok nem, akiknek közük volt a vártnál gyen­gébb szakosztályi munkához, a labdarúgó csapat rapszó- dikus szerepléséhez. Az érin­tettek közül Czigony István ! oktató, a csapat volt edzője szólt hozzá cikkünkhöz, s észrevételeit az alábbiakban közöljük: „A Néplap értékelésében olvastam hogy a cikkírót se­gítőszándék vezette, még ha olykor erősebben is fogal­mazott. Megjegyezni kívá­nom, hogy az erősebb fogal­mazás főleg az én munkámat érinti: Már pedig az MTE labdarúgó szakosztályánál épp elég „okos” vezető volt, s vajon a felelősség őket nem terheli? Az az igazág, hogy a csa­paton belüli bomlás már a tallinni út előtt megkezdő­dött. A csapat tagjai ugyan­is választ kértek a vezetők­től, hogy miért jut velük szemben anyagi előnyökhöz olyan játékos, aid nem lá­togatta rendszeresen az ed­zéseket. A kérdések között szerepelt többek között az is, hogy melyik NB I B-s csapatnál van az, hogy egy túracsapatot a szakvezetés és az edző véleménye nélkül állítják össze? A Szolnoki MTE-nél így történt Ezért volt az, hogy a szakosztály- vezető és a játékosok között a bajnoki mérkőzés előtt húsz perccel még tartott a veszekedés. A szakosztályve­zető a fél csapatot ki akarta hagyni, mert nem szimpati­zált velük. Ilyen és ehhez hasonló jelenetek játszódtak le nap, mint nap. Amikor ezeket megemlítettem, s érvekkel támasztottam alá, hogy a tor­zsalkodás a csapat szereplé­sének rovására megy, figyel­men kívül hagyták. Mindig a csapat gyenge erőnlétét vitatták. Nem tagadom, az utolsó négy mérkőzés előtt (tavaszi fordulóban) enged­tem az edzés intenzitásából, de a csapat kérésére. Sajnos egv-két játékos ezt torzítva adta tovább, s így is került a közvélemény elé. Az egyik vasárnap délelőtt szurkológyűlésen tettem szó­vá a meglévő hibákat. A szurkolók erre a szakosz­tályvezető „fejét” követel­ték. És erre mi történt? — Másnapra én kaptam meg a felmondást Senki munkáját nem vita­tom. De amikor az elnökség nem tartott igényt a munkám­ra, a csapat a 9. helyen volt 19 ponttal és nem voltak ki­esési gondjai. Azok a csapa­tok, akik a szezon végén ve­szélyesek voltak az MTE-re 7—9 ponttal voltak lemarad­va. Egy éves munkám alatt hazai pályán nem szenved­tünk vereséget. Ezeket szerettem volna el­mondani. Ügy érzem így reá­lisabb képet tudunk alkotni a szakosztály, s az edző műn- káiáról. S talán a közvéle­mény sem egy embert hi­báztat a balsikerekért Czigony István oktató” A férfiak felváltották a nőket Mezőtúron szép hagyomá­nyai vannak az asztalitenisz­nek. A 22 évvel ezelőtt ala­kult szakosztály Szabó Zsig­mond vezetésével sorozat­HÍREK Tiszafüredről A gépjavító vállalatból 1970. január 1-én átalakult a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi üzemegységénél új sportkör alakult. Neve: MHD Vasas. Az alakuló köz­gyűlés jóváhagyta a sport­kör alapszabályát. megvá­lasztotta öttagú elnökségét és háromtagú számvizsgáló bizottságát. Az üzemegység vezetősége messzemenő tá­mogatásáról biztosította az új sportkört ☆ Az MTS tiszafüredi járási tanácsa labdarúgó játékve­zetőd tanfolyamat rendez. Jelentkezni lehet személye­sen vagy írásban név és pontos cím feltüntetésével február 5-ig Tiszafüred, Le­nin út 7. szám alatt. A tan­folyam február második fe­léten indul. Tiszafüreden négy csapat részvételével megkezdődött a községi kosárlabda bajnok­ság. FIGYELEM! Az Autóközlekedési Tanintézet szolnoki iskolája az az tanfolyamokat indítja: B járműkategória (nem hivtásos tanfolyam) B—C járműkategória (hívatásos) D járműkategória (autóbusz vezetői) Gépjárműkezelő] tanfolyam Gépkocsi ügyintézői tanfolyam Jelentkezni lehet: Szolnok, Eötvös tér 3. sz. T.: 11—865. ban aratta sikereit. Férfi és női csapatuk is megjárta az NB II-t. A férfiak 1956- ban estek ki onnét, azóta — 13 éve — játszanak megsza­kítás nélkül a megyei baj­nokságban. A nők utoljára 1966-ban szerepeltek az NB II-ben. Jó nevelő mun­kájukat jellemzi, hogy in­nen indult el Mosóczi Lívia későbbi világbajnok pálya­futása, s több olyan ver­senyzőt neveltek, aki később az NB I-ben és az NB II- ben is megállta a helyét Az utóbbi időben a fér­fiak jeleskedtek. Tavaly ve­retlenül nyerték a megyei bajnokságot és iogot szerez­tek az NB III-ba jutást je­lentő osztálvozón való rész­vételre. amelyet Budapesten rendeztek. Lelkesen, bizakodva, de némi szorongással készülteit az ismeretlen ellenfelekből álló osztályozó kétnapos küz­delemsorozatára. Végül az­tán a vártnál is jobban in­dult. Nagykanizsa ellen 7:2, Szentes ellen 9:0 arányban győztek, majd következett a döntő, a Borsodnádasd el­leni mérkőzés, amelyet a csapat veteránja, a 40 éves Kovács Lajos nem felejt el soha. Az ellenfél 8:7-re ve­zetett. amikor aszta'hoz állt Hatalmas feszültség ural­kodott a két csapat berkei­ben, izgatottan várták £ mérkőzés kimenetelét. Rósz- szül kezdődött. Ellenfele át­vette a vezetést, az utolsc játszmában már 20:15-re el­húzott. Kovács Lajos azon­ban sok kemény csatábar edződött, s bár az osztályo zó előtt sokáig betegeske­dett. idegei azért rendber voltak, megnyerte a mérkő zést így az eredmény 8:1 lett. veretlenül végeztek a; első helyen. A Mezőtúr Felsőfokú Technikum ME DOSZ asztalitenisz csapat; bekerült az NB III-ba. A sikert Kovács Lajos Galáih Ferenc. Tischler Fe renc, Draskovits Dénes é Árpása István harcolta ki Megérdemelnék, hogy a; egyesület vezetősége többe törődjön a szakosztállyal Nincs megfelelő vezetés és ; magasabb osztály nagyobi költségvetést is igényel Márpedig ha meg akar iái állni a helyüjoet &z eddigi nél jóval nagyobb törődés re és gondoskodásra vai szükség. A Rákóczi Mg. Termelő­szövetkezet abasári építő brigádja férfi segéd* munkásokat felvesz. Szabad szombat, szállás s főtt étel bizto­sítva. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezés és részletes táiékoztatás Tsz Iroda, Abasári Főjavításra szoruló rendszám nélküli Warsawa szeméiY- gép kocsi közületnek elad<\ — Ar megegyezés szerint. Ér­deklődni lehet: Faipari Ktsz Jászárok- szállás, Rákóczi u. 4. — ÜfJvint^ő: Ballagó. Te­lefon: 28. Segédfűtőt keres a tiszaföldvári gimnázium. Szolnok megyei TEMPÓ Ksz motorszerelőket és rendész mun­kakörbe nyugdíjas dolgozókat keres azonnali felvételre. Jelent­kezés: Szolnok, Jászkürt u. 9. Tóth Tibor üzemvezetőnél. A Szolnok m. Állami Építőipari Vállalat ingyenes építőipari mű­vezetői tanfolyamot szervez. A tanfolyamon részt vehetnek — olyan vállalati állományban fel­vet dolgozók, akiknek kőműves, ács, vb. szerelő alap szakkép­zettségük, VUI. ált. iskolai vég­zettségük és 4 éves szakmai gya­korlatuk van. A tanfolyam 10 hónapos. Jelentkezni lehet: 1970. február 10-ig a vállalat személy­zeti osztályán. Szolnok, Ady E. u. 117/c, Debreceni Közúti Építő Vállalat 5. sz. Építésvezetősége, Szolnok, Verseghy u. 7 c 1970. február í-í belépéssel gép- és gyorsírót kt>- res, adminisztrációs gyako lattal előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a fenti cí­men. Azonnali belépéssel felvesz se­gédmunkásokat. kőműveseket, — komplett kőműves brigádokat az Épület K^rha^a^ó Ktsz. Szol­nok, Ady E. u. 63. Felveszünk egy éjjeliőrt február 1-i belépéssel. Illetmény 1100.-— Ft. Jelentkezés: Szilikátipa-i Vál­lalat, kavlcskitermelő üzeme, Szolnok, Zalka Máté sétány, Ti- szapart. Szolnoki Patyolat Vállalat felvesz női segédmunkásokat, valamint férfi gépkezelőket. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het: Szolnok, Mártírok útja 19. A Kohászati Alapanyageüátó Vállalat azonnali belépéssel fel­vesz gyakorlattal rendelkező te­hergépkocsi vezetőt. Szolnok, Mártírok útja. A szolnoki Tejüzem árukihordó- kát, laboránsokat felvesz. Azonnali belépéssel műszerészt felveszünk. Jelentkezni lehet: Május 1. Ruhagyár szolnoki .e- lepe Szolnok, II. sz. Irodaház« Rékasi út. Könyvelésben jártas dolgozó« felveszünk. Szeszfőzde Vállalat. Homok. Karcagi Állami Gazdaság azon­nali belépéssel felvesz á.lator­vos szaksegéd inszeminátort, — havi 3000.— Ft kereseti lehető­séggel. Egy gyors- és gépírót. Nyugdíjas fűtőt azonnali belé­péssel felvesz a Vetőmag Válla­lat Szolnok, Véső u. 1. Autóvillamossági szerelőt azon­nali belépéssel felvessünk. Me­zőgazdasági Gépjavító Vállalat 1-es számú Gépjavító Állomása. Szolnok, Besenyszögi út. KEVIÉP Vállalat felvételre keres gépkocsivezetőket, teher- és személygépkocsira. Jelentkezni lehet: Szolnok, Petőfi u. 2. sz. alatt. Az AFIT XVII. sz. Autólavító Vállalat szolnoki üzeme felvé­telre keres asztalos, karosszéria- lakatosokat, autószerelőket, ko­csimosót és takarítónőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: az üzem telephelyén. *—• Szolnok, Százados út 8. sz. hét* köznapon 7—15 óra között. ingatlan: KÉT szobás fél ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Balassa B. u. 16. szám. TISZAFÖLDVAR fő­útvonalán kétszoba- összkomfortos lakás eladó. Tiszaföldvár, Lehel. u. 15. KIS családi ház 167 n-öl telekkel eladó. Szolnok, Varjú u. 12. Rékasi sorompónál. EGY családi ház be­költözhetően eladó. Szolnok, , VIEL kér. Csallóköz 38. SZOBA konyhás ház 200 n-öl telekkel, — építési - faanyaggal és cseréppel eladó. Rá- kóczifalva, Lenin u. 79. 6zám. GÉPJÁRMŰ: NULL kilométeres — 1300-as Volkswagen színválasztással el­adó. Telefon: 11—678. Szolnok. MOST vizsgázott Fiat 1500-as Zagyvaréka- Sion eladó. Dr. Tóth. AD AS-VÉTEL: ELADÓK: Kétszemé­lyes rekamiék, asz­talok, porszívógép szőnyegporolóval. — konyhabútor, stb. — Szolnok, Vosztok u. 5. Faragó. GÁZPALACKOT és reduktort vennék. — Ifj. Kalotai István. Szolnok, Virág János u. 5. sz. HALÓSZOBA garni­túra jó állapotban eladó. Érdeklődni: du. 5 után. Szolnok, Vosztok u. HI., I. lépcsőház IV. em. 1 ajtó. VEGYES: NYUGDÍJAS személy gondozását vállaljuk, vagy 25 000.-— forint készpénz+havi élet­járadék. „Megbecsü­lés” jeligére a szol­noki hirdetőbe. HÁROMSZOBA meV lékhelyiségekkel iro­dának kiadó. „Bel­városi” jeligére a szolnoki hirdetőbe. SlRKÖ készítést, csa­ládi és társasházak műkő munkáit, rész­letre is vállalja: —• Papp Endre kőfara­gó mester. Szolnok, Avar u. 27. EGY db báránybélé- ses bőrkesztyűt Szol­nok. Gárdonyi utca körül elvesztettem. Becsületes megtalá­lóját kérem jutalom ellenében Gárdonyi u. 10. sz. alatt átadni. Fazekasnénak. HÁZASSÁG: KÉT jómegjelenésű, komoly 19 éves sza­kács, — elfoglaltság miatt ezúton keresi két korban hozzáillő leány ismeretségét. Fényképes levelekre válaszolunk. „Nyíló vérpiros rózsa’* jel­igére a szolnoki ki­adóba. A SZOLNOKI JÁRMŰJAVÍTÓ ÜZEM lakatos, hegesztő kazánkovács szak­munkásokat és férfi segéd­munkásokat keres felvételre Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán. LÁNYOKAT 15 év felett ionó, szövő átképzésnek 1700.— Ft—1900.— Ft-os. férfiakat betanított mun­kásként 2000.— Ft kere­seti lehetőséggel felve­szünk. Nőknél betanulási idő 6 hét. betanulási bér havi 1000.— Ft. Munkásszál­lás. szabad szombat Űti- költséget megtérítünk. — Jelentkezés levélben, — vagy személyesen. Üjpesti Gyapjúszövőgyár Budapest, IV., Berni u. I. Hirdessen a HÉPLAP-ban1

Next

/
Oldalképek
Tartalom