Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-16 / 266. szám

Erőfölény Az a bizonyos egyes! Megkérhetnélek egy kis szívességre? (A Wochenpresse karikatúrája) Vak vezeti a világtalant A mozi bejárata mellett 'ég jól öltözött, fekete szem- veget viselő férfi, kalap- il a -kezében koldul. Siral- as. fátyolos hangon mond- x a szöveget: — Drága jóemberek segít­sétek pár fillérrel szegény világtalant. Pár fillért az éhező családomnak. Ne hagy­játok elveszni a szerencsét­lenül járt embertársatokat. Segítsetek pár fillérrel jó­emberek. Egy rendőr közeledik. Megáll a kolduló mellett — aki láthatólag rettentő za­varban van — egy darabig figyeli, majd megszólítja: — Mondja csak jóember, maga tényleg vak? — Nem kérem, én csak a barátomat helyettesítem. — Miért, hol van a ba­rátja? — Bent van a moziban. — Hát akkor dúródjon csak be és hívja ki azonnal. A férfi gyorsan elsüllyeszti a kalapból az összegyűlt pénzt és bekullog a moziba. Pár perc múlva egy másik férfivel jönnek kifelé. A fekete szemüveget már a társa viseli. Odaérnek a rendőrhöz, aki most már a társnak teszi fel a kérdést: — Árulja csak el kedves barátom, maga vak? — Hát majdnem. kérem tisztelettel. — Hogy-hogy majdnem? — Kedves biztos úr. látja Ott szemben a falon azt a fekete foltot? — Igen látom, és mj van vele? — Látja kedves rendőr elvtárs. én azt már nem lá­tom. — Vass — A bíró megkérdezi a vád­lottól: — Ügy követte el a betö­rést, ahogy az imént vázol­tam? Homo sapiens. Gondolkodó ember. De mit? Az utóbbi időben már kezdem azt hin­ni, hogy ez a homo a sapien­sét igencsak sűrűn felhasz­nálja mások bosszantásárai Csak úgy kapásból: a spa­nyolcsizma a hatos villamos csúcsforgalomban „ hüvelyk szorító, a kenyérjegy, a hi­degháború, az átalakítás miatt zárva, az atombomba, a lakáskiutalás, s a legfris­sebb Szolnokon az öt szám­jegyűre átállított telefon. Maradjunk ennél. ... Hogyne értem. Csak le­nyomom a fehér gombot, az­tán jön a városi vonal, egy egyest betárcsázok, utána meg hívom azt a számot ami a telefonkönyvben van. Lenyomtam a fehér gom­bot. Néma csend. Halk kis kattanás. Néma csend. Ügy látszik kidobta az automata a vonalat. No de gyorsan élőiről, mert a hívás fontos és sürgős. Felveszem a kagy­lót, lenyomom a fehér gom­bot, hosszú szünet, aztán erős recsegés. Ejnye-bejnye! Ne idegesíts te! No még- egyszer. Felveszem. Lenyo­mom. Szünet. Még egy kis szünet. Egy kicsivel hosz- szabb szünet. Még egy rö­vidke, aztán... no... no. Végre! Vonal. Egy egyest be­tárcsázok, utána gyorsan a többit: kettes—nulla—kilen­ces—hármas (a szünetekkel nem untatok senkit). Bip... bip... bip. Foglalt. Egy pil­lantás az órára. Lenyomom. Felveszem. Fehér gombocs­ka... röpke, apró fehér szü- netecske, ...apró pici fehér A vádlott: — Nem, tisztelt bíró úr. De köszönöm a tanácsot. A módszerét alkalomadtán fel­használom! karikácskák enyhe rángás, halk kattanás, Néma csend. Azanyádat te randa fehér kis gombocskás fekete tele­fonka. Azt a hímneműt. Fel­veszem. Tárcsázok. ... Tes­sék, központ... Óh, bocsá­nat, a fehér gombot... Fel­veszem, lenyomom, fel­veszem, tárcsázok. Nincs vo­nal, van vonal, de a helyi, van vonal de milyen, az egyest nem tárcsázom, a fe­héret lenyomom, bicskával kivágom, a kupakot lecsava­rom, a zsinór:.. átkozott fe­hér gombszemű kígyó:.. jön..., fehér gombot nem találom, egyest tárcsázok, de vonal nincs, városi nem jön, a gomb jön, én megyek te­lefonálni gyilkos, sátán, gyé­reidé, nem bánt a bácsi, aranyos kiskutyus, szép, fe­hér gomb szemű kiskutyus. Vonalka! Ne! Gyere ide vo­nalka! Drága kis vonalszemű arany zsinór... Összetört. Miért törtél össze? Csak meg akartalak simogatni... Most már jól vagyok. A doktor bácsi sok szép fehér gyógyszert írt fel, meg pi­rosat. És sétálok. Nagyokat. A város egyik végéből a má- siklva. Semmi telefonálás. Addigra úgyis odaérek. És ami a legfontosabb: találtam egy nem túl régi újságcikket, amiben egy jószándékú bá­csi közli, hogy azért van szükség az öt számjegyre, mivel a vonalak nagyon zsú­foltak. Zsúfoltak voltak az igaz, de voltak. D. Bók A háziasszony egy fest­ményt mutat a látogatójá­nak: — Nézze Nufadlo úr, ez a fiatalkori portrém... Nufadlo úr nagyon lelke­sen így válaszol: — Valóságos remekmű, asszonyom! Hiába, a rene­szánsz festőkkel senki sem veheti fel a versenyt! FESTÉSZET ÉS ANATÓMIA Egy híres francia orvos meglátogatta Pablo Picassot és festményeit megtekintve megjegyezte: — Nem vagyok túlságosan járatos a művészetben de az anatómiát ismerem, s így meg kell állapítanom, hogy aijz ön festményein az embe­rek orvosi szempontból ki­fogásolhatók. — Ez lehetséges — vála­szolta nyugodtan Picasso. Mégis meggyőződésem, hogy ezek a festmények túlélik az ön betegeit. Tavaszi szerenád Mindig tanul az ember úkús Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 453. csípés Egy latrina előtt Kovácsné igény is és a lehet törülköző . .athúszas hogy egy tiszta vonattal nemzetközi ülőke érkezett vonalon és óh — és fejébe a civilizált előkelő vette — klozet tükör a szolnoki csak fogalom netán állomáson hogy huszonöt mos kezet nő, férfi évvel élórát és gyermek a háború sorban állt anyagcseréje után — 2 ,v latrina természetes — nem előtt folyamat az i :tún és illetékes >zébe jutott huszonöt nem jár iogy év alatt erre luszonöt illett a helyre évvel ezelőtt volna már ne is mikor létrehozni tegye bombák valamit kiábrándulna verték szét ami önmagából az épületet közeláll a kopott akkor sem az emberi falakra moshatott testhez mázolt kezet ami, nem csúf és huszonöt év kátránnyal iróniából — alatt mázolt — kevés itt semmi ócska ez a nem változott latrina — pár sor a huszonöt év — valami kancsalok mosdót más... a rímek még nem hozott, . — a fogalom, a humorista Nyilván hogy olykor nem tűnt fel haladás balmellékre senkinek hogy téved... hogy itt kultúra, netán vízcsap — modor — Szerzett valami híranyagot telefonon? — Igen! A menyasszonyom éppen az előbb közölte, hogy a mamájának fáj a foga!.,. A győztes ugrás Szolnoki versenyző győzött az országos ejtőernyős célba- ugró versenyen (Szűr Szabó József rajza) KEDVES BETEG öt évvel ezelőtt lakást cse­réltem és új orvosi körzetbe kerültem, új körzeti orvosra kellett bíznom testem kar­bantartását. Az új körzeti orvosom többször járt nálam és ez­alatt egészen jól összeszok­tunk. majdnem megbarátkoz­tunk. így tudtam meg róla, hogy szenvedélyes külföldjá­ró és ezekről az útjairól so­kat tud és nagyon szeret me­sélni. Olyan gyakorlat ala­kult ki, hogy ha valamiért kihívtam, egy órát mesélt legutóbbi külföldi útjáról, aztán pár perc alatt meg­vizsgált, receptet írt és már sietett is, mondván. hogy rengeteg dolga van. Az úti­meséket mindig türelmesem végighallgattam. „Életem a kezében van” — gondoltam. Legutóbb, amikor meg­hűltem és belázasodtam, ki­hívtam őt. hogy ismét meg­mentse az életemet. Ezúttal — valószínűleg az influenza- járvány miatt — tényleg sok dolga lehetett, mert csak fél­órát mesélt olaszországi út­járól. ezután gyorsan el­mondta szokásos szövegét, felírt Kalmopirint és egy új gyógyszert, ami előttem ismeretlen volt. Mielőtt el­ment. még elpanaszolta, hogy 6 is influenzás, de ő nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy beteg le­gyen, aztán gyorsan elvihar- zott. • Miután idegenkedem min­denféle gyógyszertől, az új gyógyszert nem használtam, mégis hamarosan elmaradt a láz, erőre kaptam és fa­képnél hagytam az ágyat. Pár nap múlva véletlenül összebotlottam az utcán az orvossal. — Látom, rendbejött. — Igen. Kitűnően érzem magam. — Tudja, az az új gyógy­szer, amit felírtam m'>0át>''k, remekül bevált, — Közelebb halait és halkabban mondta: — Nem mindenkinek írom fel. csak a régi ke.lves be* legeimnek... (v. i.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom