Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
1969. október 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Bokros László vázlatfüzetéből ALIG NÉHÁNY HÉTTEL A TÉLI PALOTA ELFOGLALÁSA UTÁN, AMIKOR MÉG A BANKOK ALLAMOSlTÄSA FOLYT, ÉS KATONAI INTÉZKEDÉSEK SZÜLETTEK „EGY PÉTERVAR IRÄNYÄBAN VALÓ ÁTTÖRÉS ELHÁRÍTÁSÁRA”, LENIN PAPÍRRA VETETTE AZ ÜZEMEKBEN SZERVEZENDŐ MUNKA VERSENYEKRŐL ELKÉPZELÉSEIT. Á szocializmus „rideg, egyhangú és szürke" lenne verseny nélkül Felvetődhet joggal a kérdés; miért tartotta Lenin a munkaversenyek szervezését ilyen fontosnak, — s ami még szembetűnőbb — ily sürgős tennivalónak? A győztes forradalom, az építendő szocializmus leendő arculatának, s — ha úgy tetszik, mai divatos szóhasználattal — az emberi munka elidegenedésével szemben kibontakozó folyamatnak meghatározó tényezőjét látta már ekkor a szocialista munkaversenyben. Ahhoz, hogy a munka megint az ember alkotó tevékenységévé válhasson, s „a kényszermunkát felváltsa a sajátmagunk javára végzett” tevékenység, elengedhetetlenül szükséges a munkaversenyek szervezése. „A mi feladatunk most, amikor szocialista kormány van hatalmon az, hogy megszervezzük a versenyt” — írta Lenin 1917. december 25—28-án. renceinek’’ s a régi, rossz szokásoknak az ellenállását. Lenin ugyanis nem a NEP- korszak idején, mintegy a szükség szorításának hatására „tett enegedményeket”, —- (mint azt egy-egy polgári történész ma állítja), s nem ekkor fogalmazta meg az értelmiséggel, tudósokkal való együtrraűködésnek fontosságát. A modem technika, a tudományok s a kultúra vívmányainak tömegméretű fel- használásáért való küzdelem már 1917 őszén megkezdődött, és javában folyt. Küzdelem „a lomposság, a hanyagság, a gondatlanság, az ideges kapkodás" ellen Ami veled történik... Beszélgetés Szörényi Leventével Világos ballon, övvel; apró. gyors lépések; csukott ernyő a karon és szemüveges „gombafej Ilyen távolról. Élénk és nyugtalan tekintet; szertelen beszéd; sok íélnevetés, póztalan, kisfiús tartás. Ilyen közelről. De ezek csak felületi jegyek. Árulkodnak ugyan róla. de nem elegendők ahhoz, hogy Szörényi Leventéről megbízható képet kapjon az ember. Tudom, roppant népszerű a fiatalok között, azt is, hogy sokan — ha rajtuk múlna — nem engednék fel a dobogóra. Az utóbbiak általában az idősebbek. Sokáig azt hittem, hogy hívei zömmel középiskolás korúak. Képzeletemben rajongó gyermeklány szemek jelentek meg; heccből üvöltöző kamaszok; parancsoló gitárhangokra magukat divatból ringatok, akik, ha kell, logikátlan és értelmetlen botrányt okoznak-- De nem. Az Illés-zenekar tagjaként egyetemistáknak énekel szombatonként a Várban, a műszakisták diákotthonában. Már-már kínosan pedáns és áólöltözött fiatalok előtt; Zenei fogdában börtönőr És osztatlan sikerrel. Ha játszani kezd a zenekar, megtelik az óriási terem. A dobogó előtt egyre gyűlik és tolong a tömeg. Hátrább táncolnak, de nem sokan és csak akkor, ha lassúbb a szám. Máskor hallgatnak. Ki ülve, ki mozdulatlanul, ki falnak támaszkodva, ki fejét ingatva. ki dobolva, ki behunyt szemmel, ki lábát taktusra mozgatva. A hangszórók őrületesi erővel dolgoznak, s mint valami különös elektromos áramot. szinte belevezetik az emberi testbe a gitárhangok ritmusát. A táncterem egy zenei fogda. A „parancsnok” nagy úrnak tűnik. De a presszóban, ahol ülünk, már nincs körülötte mítosz. Itt más a közönség Észreveszik, el is kapok néhány tekintetet és akaratlanul eszembe jut néhány sor az egyik dalából: „Vannak, akik végig mérnek, szép kis alak, így beszélnék”. Mondom neki, s ő tréfásan azt kérdezi: — Folytassam? — Jó. De hangosan,, hogy meghallják a többiek is. —• Azt azért nem, — Pedig feltűnő lenne. — Az biztos. De sajnos nem születtem fenegyereknek. A feltűnés azonban bizonyos pályákon kell a sikerhez. Az énekesnek is? — Van olyan, akinek szüksége van rá. De az ilyen általában rossz énekes. Jó számokat és jól kell énekelni, ez az egész. — Csak hát nem minden szám és énekes jó. — A beat-zene jó. — Mivel magyarázod? — Azzal, hogy érthető és őszinte. Olyan dolgokról beszél. amelyek rengeteg ember foglalkoztatnak. — Sokak szerint egysze- szerűen könnyűzenei divat. Nem jósolnak neki hosszú életet. Kinéz a nagy üvegablakon és elgondolkozva mondja: — A beat-zene nem divat, az epigonok teszik azzá. Ebben a zenében sok életerő van. A hagyományos bájol- gó, szirupos tánczene helyett tisztességesen szólaltatja meg az emberi érzelmeket; Azt és úgy mondja el, ami és ahogyan, megtörtént velünk; — Azt mondtad: velünk. Nekem az volt az érzésem, te azt dalolod el, ami veled történt. — Ez igaz is. — Honnan tudod, hogy az,: ami veled történt, másokkal is úgy történt meg? ■— Az alap azonos. Lényeges dolgokban velem is az történik, mint minden fiatallal. Csak a dobogón vagyok énekes, érzelmeim, gondjaim, s a világ, amelyben élek, egyezik az övékkeL Se szép se erős nem vagyok — Gondolod, hogy hozzájuk hasonló kinfliktusoknak vagy kitéve?-— Tudom. Se szép, se erős fiú nem vagyok, engem nem bámulnak a csitrik, hanem hallgatnak. — Milyen közönséget szeretsz? — A sokszínűt. Ha van a hallgatók között mindenféle típus. Figyelem őket és ahogyan reagálnak, abból következtetek; jó-e a dal. — Apropó dal. Hogyan szerzitek a számaitokat? — Én megkomponálom, lejátszom a Bródinak, elmondom neki a nyers sztorit, ő megírja, s aztán javítgatunk. — Sokan úgy vélik, van egy sajátos Szörényi stílus. — Mindenki törekszik arra, hogy valami újat és egyénit produkáljon. — Ti ezt milyen eszközökkel akarjátok elérni? — Népdalaink elég ötletet adnak ahhoz, hogy sajátos magyar tánczene születhes- sék. Ostobaság lenne részünkről, ha nem erre támaszkodnánk. Csak példaként említem, hogy Bartók és Kodály muzsikája is innen nőtt naggyá. Egyszóval, ez csodálatos forrás; — Te merítesz is ebből a forrásból. — Ezt soha sem tagadtam, sőt büszkén vallom, mert ez azt hiszem, egy kicsit hivatás is. Az öregek nem szeretnek... ;— A beat-zenélést kitől, vagy kiktől tanultad? — A Beatlesektől. — Szereted őket? — Ügy is mondhatnám, csak őket. Valamennyien kultúrált zenészek, ragyogóan énekelnek, hangszerelésük finom és cizellált. Bár időnként el-el tűnnek, de aztán előrukkolnak egy új számmal és mindenki követi őket. — Te js? — Mondom. Tanultam tőlük, de nem másolom őket. — Mivel magyarázod, hogy az idősebbek közül sokan nem szeretik a zenédet? — Azzal, hogy ők másfajta zenén nevelkedtek, az életük, pontosabban mindaz, ami velük történt, az másféle dalokhoz kötődik. Nem is kívánhatom, hogy mindezt egyszerűen elfelejtsék és Szörényi rajongókká változzanak; H. S. Ä verseny feltétlenül szükséges a szocialista ember jellemvonásainak kifejlesztéséhez. Csakis verseny révén válik lehetővé — hívta fel rá Lenin a figyelmet — hogy „a vállalkozószellem, a merész kezdeményezés széles, valóban tömegméretekben nyilatkozzék meg.” Az évszázadokon át idegeneknek végzett munka most olyan emberi tevékenységgé válik, amely „a modern technika és kultúra (!) minden vívmányaira támaszkodik”. Enélkül nem bontakoznának ki a felszabadult emberben rejlő képességek. Nem alakulhat ki az az új értékrend, amely a munka szerint méri és osztja ki az embernek jutó társadalmi megbecsülést s az anyagi javakat. Ha nem mérjük az elvégzett munka mennyiségét és társadalmi hasznát, s nem munkájuk szerint ítéljük meg az embereket, vagy ha versenyt szervezünk ugyan, de közben nyílt, vagy leplezett inézkedésekkel azon őrködünk, hogy senki ne produkálhasson többet, értékesebbet a másiknál, akkor a birtokolt és bitorolt magán- tulajdon nagysága, (e jellegzetesen polgári értékmérő) helyett különböző kispolgári értékkategóriák és normák alakulhatnak ki akaratlan. Ezek azután egy-egy helyen társadalmi presztízst teremtő tényezőkké válnak. Éppen ezért a verseny azonnali szervezése küzdelem a szocializmustól idegen — egyenlősdiségnek kispolgári illúziói ellen is. A munka- verseny — hívja fel Lenin reá a figyelmet — harc lesz így a lomposság, a nemtörődömség, a tunyaság s a kö- vetelődzés ellen. „Ez a lomposság, hanyagság, gondatlanság hajlam arra, hogy a cselekvést vitákkal, a munkát beszélgetésekkel helyettesítsék, hajlandóság arra, hogy a világon mindent elhatározzanak, belekezdjenek mindenbe, és semmit be ne fejezzenek” — valóságban a régi, másnak végzett rabszolgamunka maradványa. Azaz; a rabságnak öröksége. Ezit csakis versennyel, — méghozzá; jól szervezett munkaversennyel lehet leküzdeni; A verseny a munkásosztály mellé állítja az értelmiséget is Ha jól szervezzük a munkaversenyt, s a proletárhatalom értékeli a társadalom számára végzett munkát, s a munka elismerését, anyagi javakat és erkölcsi megbecsülést terem, akkor még a „régi képzett” emberek közül is többen „különválnak s átmennek a nép, a dolgozók oldalára, és segítenek abban, hogy megtörjék a tőke béHOGYAN TUDTAM ÍGY MEGVÁLT ÓZNI ? Béla az ablaknál állt és kibámult a szitáló hóesésbe. Az íróasztalnál is ült egy férfi, aki nagyokat nyögött és időnként a fejét tapogatta. — Nem megy a munka, az istennek Sem megy. A sok bagótól szétesik a fejem — mondotta hangosan, panaszosan, de tulajdonképpen csak magának és nem az ablaknál álló kollégájának. Amaz nem is hederített a beszélőre, hallgatott és tovább bámulta a kövér, súlyos hópelyheket. Eltelt egy fél óra. Az asztalnál ülő is abbahagyta a jajgatást, csupán a fejét tapogatta még. Akkor az ablaknál álló férfi megfordult és nagyon komolyan, hangjában kellemes megdöbbenéssel ennyit mondott: — Nem is tudom, hogyan tudtam így megváltozni? A másik sem értette a dolgot, ezért nem segíthetett a válaszával barátjának. — Tudod — folytatta amaz, de szavain érezni lehetett, hogy ő is önmagához beszélt — tudod, rettenetesen nehéz volt. Ahogy elhatároztam, hogy leszokom, a második percben már rámtört a nikotinszomj. És azonnal kínozni kezdett a meg- szokottság, a beidegzödött reflexek... Ilyenkor már-már az őrület szélén jár az ember. Amikor nem bírja tovább, a zsebébe nyúl, tempósan kiveszi a cigarettatárcáját, szájába teszi a cigarettát. lassan az öngyújtójáért nyúl, kattan a kis apparátus, már-már rágyújt az ember... De nem gyújt rá! Mert az ember erős! Mert az akarat minden szenvedélyt legyőz. Mert ez a kis intermezzo csupán játék volt, önámítás, az idegek becsapása. Mert erős az ember, de ilyen kis segítségre szüksége van, csupán ilyen kis cselek segítségével tud győzni. Mert mindez az akarat és a megszokás nagy párbaja. És győztesként az embernek kell kikerülni. Igaz, te is tudod, nagyon sokan megpróbálják, abbahagyják a dohányzást és csak kevésnek sikerül, a többiek elbuknak a harcban. Én sem hittem magamról, félve kezdtem hozzá, nem is szóltam senkinek, nem kürtöltem tele a világot, nem szeretem blamálni magam. Tudod, mennyit szívtam az utolsó hetekben? Napi negyvenet. Ha éjszaka dolnoz- tam. hetvenet. És tudod, mióta dohányzom? Tizennégy éves korom óta? A suliban, a WC-ben szoktam rá. Apámtól lopkodtam a Hunniát. Ha akkor a tanárom, vaay később az apám megpofoz... De nem pofoztak meg. Mondják, a dohányzás tönkre teszi a szívet, érszűkületet okoz, és a aéae-, valamint a tüdőrák biztos előidézője. Ezt most már az egész világon eaviormán bizonyítják és állítják az orvosok. Nem akarok hencegA versenyt ne ölje meg a formalizmus, a szürkeség! A verseny legyen — verseny! Ha nem merjük éppen a munkaversienyek révén felvenni a harcot a felelőtlenség s az egyenlősdiség ellen, (ami sokszor együtt jelentkezik), akkor a verseny elszürkül. Értelmét veszti. Óva intette ezért Lenin a versenyek leendő szervezőit, g irányítóit; „Harcolni kell az ellen, hogy mindent egy kaptafára húzzunk, és harcolni kell minden olyan kísérlet ellen, amely... egyformaságot akar bevezetni az életben.” Éppen ezért a versenyt úgy kell szervezni, hogy a munka s az eredményes munkát végző ember megbecsülése alakuljon ki a ver-. seny eredményeként. A versenyben végzett munka te-' remise meg az ember presztízsét, becsületét! Ha nincs ilyen egészséges versengés a munkában, vagy eleve eldől már a verseny indításakor, hogy „kinek illik győzni”; az élvhajhászás vagy a kicsinyes ügyeskedés, az egyenlősdiség vagy a munkanélküli követelődzés szelleme akaratlanul kitermelődik. Éppen ezért a verseny — tanítja Leninnek a forradalom győzelme utáni hetekben írott cikke — legyen mindig verseny. A munka versenye. Császtvai Isvtán ni, nem volt könnyű leszoknom a dohányzásról, bosz- szantani sem akarlak, de jó volna, ha követnéd példámat. Nem), egyáltalán nincs okom a hencegésre. Nézd, most is, hogy remeg a kezem. De nem adom meg magam, erős vagyok és erős leszek. És okos és óvatos. Most negyven éves vagyok, most kell, most még nem késő abbahagyni. Oh, barátom, hány teherautónyi rakomány cigarettát szívtam el! De leszoktam! Hála az istennek, erős vagyok. Nem is tudom, hogyan tudtam így megváltozni? Bevallom, csak neked merem bevallani, barátom. hogy nem értem az egészet, ami velem történt. — És mennyi ideje nem szívod már? Mikor szoktál le? — kérdezte az asztalnál ülő férfi némi ámulattal és némi irigységgel a hangjában? — Mennyi ideje? — A beszélő gondosan megnézte az óráját és így folytatta: — Hát kérlek. Pontosan most egy órája, hogy nem gyújtottam rá, és hidd el. nem volt könnyű... (Suhá)
