Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-25 / 248. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. október 25. Ökölvívó berkekből Az ökölvívó NB Il-es est», őszi, imásdik fordulójában „/márkás” ellenfelet, az MGM Debrecen együttesét fogadja a Szolnoki MÁV. A hétközi edzésen nagy élénk­séget tapasztaltunk, de az erővisaanyak helyes mérlege­lése alapján csak tisztes helytállásit várhatunk a szol­noki gárdától. Nyílt titok, hogy Szolno­kon az ökölvívcrsport válsá­gos helyzetben van. A Szol­noki MÁV elnöksége és a szakosztály vezetősége min­den feltételt biztosít, még­is egyik nehézség követi a másikat. Az év elején, ami­kor Csárdás Gábor testne­velő tanár vette át a szak­irányításit, úgy tűnt, hogy el­simulnak a nehézségek. A kezdeti csapat-, majd az ezt követő egyéni sikerek rövid időre eltakarták az újabb problémát, amelyet a ver­senyzők egy részének passzi­vitása okozott. Az edzéseik színvonala elszürkült, a sza­kadás egyre mélyült és végül odavezetett, hogy Csordás Gábor sokirányú elfoglaltsá­ga miatt nem vállalta a fel­nőtt versenyzők felkészítését. A szakosztály vezetőségét váratlanul érte a bekövetke­zett edző-válság. Végülis úgy döntött, hogy meggyengülve is részt vesz a Szolnokon népszerű csb. küzdelmeiben. A kritikus helyzetben ismét Dobos Miklósit, a csapat régi versenyzőjét és edzőjét kér­ték fel a zilált helyzet meg­szilárdítására. Dobos Miklóst, aki több mint öt éven át a legnehezebb helyzetben helytállt, elvállalta az együt­tes felkészítését. Bízunk ab­ban, hogy mivel egy mun­kahelyen dolgozik a verseny­zők többségével és a szak­osztály vezetőivel, sikeresen birkózik meg a feltornyosult nehézségekkel. H. Gy. Fegyelmi határozatok Csütörtökön este a megyei labdarúgó szövetség fegyel­mi bizottsága a következő határozatokat hozta. Felnőtteknél Bugyik (Ken­gyel) 1, Garzás, (Kunhegyes) 3, Gál (Kunszentmártoni 2 mérkőzésen nem szerepelhet. Mészáros (K. MEDOSZ). Eszes (Jászalsószentgyörgy) dorgálásban részesült, Varga Sándor (Kunszemtrnárton) 1970. április 30-ig lett eltiltva a játéktól. Ifjúságiaknál Szabó II. (Jászárokszállás) 2 hétig nem játszhat, Szarvák (Jászalsószentgyörgy) dorgá­SPORT Hazánk; a szolnoki járás felszabadulása, valamint a Nagy Októberi Szocialista Farradaloim évfordulójának tiszteletére ez évtől kezdő­dően jubileumi vándorkupát irt ki a szolnoki járási kézi­labda szövetség. A verseny időpontja minden évben no­vember 7. Először Beseny- szögön rendezik a vándor- kupáit, a későbbiekben pedig a versenybizottság által meg­jelölt helyen. A kupában in­dulhatnak a járás területién működő kézilabda csapatok, a Nemzeti Bajnokságban szereplők csak versenyen kí­vül vehetnek részt. Nevezési határidő október 31, 17 óra. tít Ünnepi sportműsort szer­veztek Törökszentmiklóson, a város felszabadulása év­fordulójának tiszteletére. — Pénteken kézilabda villám- tornát rendeztek, amelyen részt vett az újonc NB Ii B-s martfűi női csapat is. Ma középiskolás kézilabda csapatok, részvételével körzeti bajnokság lesz, vasárnap pe­dig reggel 8 óráitól férfi és női kézilabda, labdarúgó mérkőzés, meghívásos atléti­kai verseny, kerékpáros tara­Hétvégi SZOMBAT Birkózás. KB IL: St». MÁV—i Szamuely SE kötöttfogású csb. MAV-sporttelep, 16. Kézilabda. Megyei bajnokság. Női: Tiszaiöldvári Gimnázium—i Szó. Spartacus 14.30, Tiszaiöldvári Tsz—öcsödi Tsz 14.30. Férfi: Ti- szaföldvári Gimnázium—Szolnoki Olajbányász 15.30, Kunszentmár­toni TE—Jászberényi Lehel 15.30. Labdarúgás. NB HL: Szolnoki Vegyiművek—DEAC Vegyiművek Pátira. 14. Idegenben szerepelnek: Szolnok megye férfi és nöl atléta váloga­tottja az NB I B-ben Dunake­szin és Budapesten, a labdarúgó NB m-ban a Kínán FSE a Deb­receni Elektromos ellen, a Dó­zsa vízilabdázói Budapesten, a Komjádi Kupában. VASARNA» Atlétika. Középiskolások me­gyei versenye, Szolnok, MAV- sporttelep, 9. Kézilabda. Magyar Népköztár­sasági Kupa, női: Szolnoki Spar­tacus—Egri Lendület, TITÄSZ- pálya, 10. — Megyei bajnokság. Női: Törökszentmiklósi Tsz—1Túr- kevei Autójavító 9. Szó. Traktor —Üjszósz 15.30. Férfi: Szolnoki MÁV—Tiszaiöldvári Tsz 9. Tö­rökszentmiklósi Vasas—Túrkevei Autójavító 10, Tiszafü-edi Spar­tacus—Szó. Vegyiművek 15. Vá­sárhelyi SE—Üjszászl Tsz 14. Ttá- kóczifalva—Tiszaiöldvári Gimná­zium 9. Kosárlabda. NB II. férfi: Szol­noki Olajbá ’yftS7—Miskolci VSC Közgazdasági Szakközépek. 11. ökölvívás. NB n.: Szolnoki lást kapott Serdülőiknél Vérségi (Szabó SE) eltiltása 2 hét, Csatárit (Sz. Vegyimű­vek) megdorgál talc. — Kun- szentmárton és Jászladány őszi otthoni mérkőzésein szö­vetségi ellenőrt köteles fo­gadni és a rendezőik létszá­mát fél kell emelni 16-ra. Kiss András kunhegyes! in­tézőt figyelmeztetésben része­sítik. Súlyos sportszerűtlen­ség gyanúja veszi körül a Kunszemtmártan—Jászjákó- hatma mérkőzést Az ügyben több tanú kihallgatása vált szükségessé. HÍREK verseny és sportlövő minősítő verseny színesíti az ünnepi programot A megyed labdarúgó szö­vetség határozata értelmében a november 9-i munkanap­előrehozás miatt az «re a napra kisorsolt fordulót no­vember 8-án kell lejátszani TÍr A tarökszmtjmfklóeí járás­ban még egy forduló van hátra a járási bajnokságból, azonban az már biztos, hogy teljesen megérdemeltein a Ti- szagyendai TSZ SK csapata lett az első. így a járás kép­viseletében ők lehetnek majd ott a megyei II. osztályba jutáéért folyó osztályosán. V A Szolnok városi közép- iskolás röplabda csapatok részére kiírt vándoifaipa sorsolása hétfőn fél hétkor lesz a szövetségben. Fiúknál eddig a Tísza-parti, a Ver­seghy gimnázium, a gépipari technikum, a 805. ITSK, lá­nyoknál a Varga Katalin, a Tisza^parti, a Verseghy gim­názium és a közgazdasági szakközépiskola nevezett. műsor MÁV—MGM Debrecen; Járműja­vító, 10.3«. Röplabda. NB IL férfi: Szol­noki TITASZ—Z. Danuvla TI- TASZ-pálya, 11. Martfű—Szolno­ki Vegyiművek Martfű, IL Női: JESB—KÜLKER Jászberény, Ba­thó-kert, n. Vívás. Országos IV. o. női tör­ve reeny, Szolnok, Bajcsy-Zs. úti Iskola, 9.45. Labdarúgás. NB IL Jb. Lehel —Ceglédi VSE Jászberény; 14, Vörös. Szolnoki MÁV—MGM Deb­recen MAV-sporttelep, 14, Bor­sos. Előtte: szolnoki olajbányász —Kunszentmártoni TE 12.15. NB EH.: Törökszentmiklósi Vasas— Hajdúböszörmény Törökszent- mlklós, 14, Tölgyes!. Szabó La­jos SE—DASE Mezőtúr, 14, Ajler. Tiszaíöldvir—Szalval SE TlsEa- földvár, 13.30, Fekete. Megyl L o.: Rákóczii alva—Szó. Cukorgyár. K. MEDOSZ—Karcag, Kunhegyes —Tószeg, Túrkeve—OjszásZ, Szó. Gépjavító—Jászárokszállás, Jász- jákóhalma—Jászberényi Vasas, Jászldsér—Mezőtúr. Megyei n. o.: Abádszalók—Szajol. Kengyel- Szolnoki Traktor, Jászalsószent- györpy—Cibakháza, Dózsa SE— Kistíjsállás, Zagyvarékas—Szász­berek, Fegyvernek—Jászladány. Idegenben szerepelnek: a ko­sárlabda NB II-ben a karcagi férfiak Salgótarjánban, a Szol­noki Vörös Meteor nők Nyíregy­házán, a labdarúgó NL I B-ben a Szolnoki MTE Zalaegerszegen, az NB Ill-ban Martfű Zagyva- Pálfalván. az asztalitenisz NB Tll-ban a Jászberényi Lehel Deb­recenben, a Szolnoki MÁV Oros­házán, a Szolnoki VÍZIG Nagy­körösön. n Figyelem! Villanyszereid és esz­tergályos szakmunkásokat válto­zó vidéki munkahelyre, motor- szerelő szakmunkásokat karcagi munkahelyünkre felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés : Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat karcagi al­központja, Karcag, Püspökladányi u. 82. szám. Közlekedés Építő Vállalat szol­noki főépítésvezetősége felvesz mérnökökét, művezetőket, techni­kusokat. Jelentkezés: Szolnok, Rákóczi u. 6. sz. alatti főépítés­vezetőség irodájában, keddtől— péntekig. Férfi- női segédmunkásokat, la­katost és portást felveszünk. — Jelentkezni lehet: Allatforgalmi és Húsipari Vállalat. Szolnok, Vágóhíd u. 70. sz. Bőripari Vállalat 3-as számú gyára IV. kér. Váci u. 40. (Üj- pesti Bőrgyár) felvesz: 4—8 órás munkaidőre női és férfi dolgozó­kat termelői munkára komoly kereseti lehetőséggel. 44 órás munkaidővel, minden második szombat szabad. — Vidékieknek utazási térítést adunk, kedvez­ményes étkeztetést biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán. Jogosítvánnyal rendelkező vonta­tóvezetőket és gyakorlattal ren­delkező DT—, C—100-as vezető­ket változó munkahellyel. Pest, Nógrád, Komárom, Bács megyék területére felveszünk. A fenti gépek szerelésében jártas szere­lőket is felveszünk. Munkásszál­lást és kedvezményes utazást biztosítunk. 5 napos munkahét, jó kereseti lehetőség. Felvételre jelentkezni lehet: Szentendre, — Rómaisánc u. 13. sz. alatt. A Szolnok m. Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat felvesz kar­bantartó részlegéhez bádogos és vízvezetékszerelő szakmunkást — azonnali belépéssel. Jelentkezés a vállalat központjában Szolnok, Beloiannisz cl 6. sz. Munkaügy. Mezőgazdasági Szövetkezetek Fi­gyelem! Budapesti munkahelye­inkre építőipari szak- és segéd­munkára, heti 44 órás munka­időre (hetenként szabad szom­bat) ÁTVESZÜNK időszakosan jelentkező szabad munkaerőt — LÉTSZÁMUK szerződéses alapon, meghatározott időre, az 5/1969. (VOL 23.) Mü.M. — NEM. rende­letben foglaltak alapján. — JE­LENTKEZÉS : Középűletépítő Vál­lalat Budapest, IV., Szív u. 60. Munkaügyi osztály (szerződés- kötésre helyszínre megyünk). A Pannónia Szörmekfkészftö és Szőrmekonfekció Vállalat kun­szentmártoni telepe azonnali be­lépéssel felvesz szőrmeipari szak­munkásokat. esi Fizetés kollektív szerint. A BVM szolnoki gyára RPÜLET­ELEMGYAR Szolnok, Tószegi út azonnali belépéssel, állandó munkára felvesz férfi és női segédmunkásokat, lakatos, he­gesztő villanyszerelő, elektro­műszerész. autószerelő szakmun­kásokat, kocsirendezőket és to­latásvezetőket. Fizetés megegye­zés szerint. Minden második szombat szabad! Felvételre Je­lentkezni a gyár munkaügyi cso­portjánál lehet. A szolnoki tejüzem alkalmaz árubihordókat és vizsgázott hű­tőkompresszor kezelőket. Férfi segédmunkást felveszünk. Jelentkezés: Szikvízüzem, Szol­nok, Mártírok útja 12. — Fizetés megegyezés szerint. A jászladány! Általános Fogyasz­tási és Értékesítő Szövetkezet Igazgatósága felvételt hirdet ven­déglőbe, felszolgáló munkakör betöltésére. Jelentkezés írásban, vagy személyesen az fmsz ig. elnökénél. Gyors- és gépírót azonnal alkal­mazunk. Fizetés megegyezés sze­rint. Minden héten szabad szom­bat. Gyógyszertári Központ. Szol­nok, n. sz. Irodaház. MTZ vontatóvezetőt, — válamint legalább 1—2 évi gyakorlattal rendelkező autó-motor szerelőket veszünk fel. MÉH Vállalat Szol­nok, Mártírok útja 9. A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld- gáztermelő Vállalat Központja mérlegképes képesítéssel rendel­kező munkaerőket keres felvé­telre belső-ellenőri munkakör betöltésére. Revizori és számvi­teli gyakorlattal rendelkezők előnyben. — Fizetés megegyezés szerint. A jelentkezéseket írás­ban kérjük megküldeni a válla­lat személyzeti osztályának. Szol­nok, Beloiannisz u. 14/a. Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót azonnal felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Pá­lyázatot részletes önéletrajzzal a szolnoki Magyar Hirdetőbe. „Tit­kárnő** jeligére kérjük. A Szarvasi Állami Gazdaság ör­ménykút! kerülete lánctalpas ve­zetőket keres felvételre. Bérezés kollektív szerződés szerint. Je­lentkezés az állami gazdaság személyzeti előadójánál, vagy a kerület vezetőjénél. Szükség ese­tén lakást biztosítunk. Felveszünk segédmunkásokat, hegesztő-csőszerelő, ács, lakatos szakmunkásokat, budapesti, váci munkahelyekre. Minden héten szabad szombat. Munkásszállást, étkezést biztosítunk. Különélés! pótlékot, hetenként utazási költ­séget fizetünk. Bérezés megálla­podás szerint. Jelentkezés: Gép és Felvonószerelő Vállalat Buda­pest, VI„ Szondy u. 100, vagy kirendeltségünkön, Szolnok, Cu­korgyár, illetve Debrecen, Ház­gyár építkezés. Számlázó munkakörben megha­tározott időre munkaerőt, nyug­díjast is felveszünk. Papír és Irodaszer Nagyker. Vállalat, Szol­nok, Beloiannisz u. 35. Felvészünk árukísérő! munka­körbe józanéle tű férfi munka­vállalókat, vidékieknek munkás- szállást biztosítunk. — Teljesít­ménybér. Jó kereseti lehetőség. 5 napos munkahét. Jelentkezés: október 27-től mindennap 21-ig. FÜSZÉRT Fiók Szolnok, Békasi úti Irodaház. Adminisztrátor felvesz az Építő­ipari Szállítási Vállalat szolnoki kirendeltség. Szolnok, Thököly úti lótelep. Felveszünk egy marós«, és egy éjjeliőrt. Röntgen és Kórház- technikai Vállalat szolnoki üzem­egysége. Szolnok, Nád. u. L Gépésztechnikus! végzettséggel, több éves gyakorlattal rendel­kező műszaki előadót, géplaka­tos, vagy motorszerelő szakmun­kásokat — hegesztő vizsgával rendelkezők előnyben — szerelői munkakörbe és gyors- és gépíró- nőket keresünk azonnali belé­péssel. Jelentkezés: Szolnok me­gyei Mezőgazdasági Ellátó Válla­lat központi telepén. Szolnok, Tószegi út. Könnyebb munkára SS éves férfi elhelyezkedne. Cím a kiadóba. Hirdessen a Néplapban! iIllI{lllii!iiiiiiii!ilil!!iinfiiinn!iHinii!!!iin!!i!!ii(i!iiiiiii!i!iiiiiiinn!nnnninnniininnii!nni?,,,nniinniiniiiiiinnin!ni! Össze! is -télen fö mÉwmxmmí Felöltő/ átmeneti es télifcabát • különlegességek nagy választékban a Az ÁFÉSZ Áruházban és boltokban INGATLAN: SÜRGŐSEN eladó — szoba-konyhás beköl­tözhető házrész. — Szolnok, Kalász u. 7. — Érdeklődni: Buda­pest, VI., Majakov­szkij u. 106. IL em. 8. Gyenge. CSALÁDI ház mel­léképülettel eladó, beköltözhetően. Szol­nok, Paj zsJ u. 4. SZOLNOK, Hullám u. 19. sz. alatt két- szoba-konyha mel­lékhelyiségekből álló házrész, beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni: 17 óra után* szombaton és vasár­nap egész nap. SZOLNOK, Sütő u. 19. számú ház be­költözhetően eladó. — Érdeklődni: szom­baton és vasárnap du. 2—6-ig. JÓFEKVÉSÜ 400 n-ől telek eladó, két rész­ben is. Érdeklődni: Sipos kertésznél. — Szolnok, Alcsi-sziget. ÉPÍTKEZÉS befeje­zés előtt álló kertes családi ház eladó. — Érdeklődni: Szolnok; Halom út és Vadász út találkozásánál. 8 HOLD föld haszon-- bérbe kiadó. Érdek­lődni: Szolnok Kas« sal cl 56/L HÁROMSZOBAS ÚJ kertes ház 180 n-ől telekkel és 11 m alsó épület eladó. 250 000 Ft kp. -f OTP. Be­költözés megegyezés szerint. — Szolnok Csokor u. 1. sz. Ver­seghy úti. keltetőállo- más után jobbra. SZOLNOK város közr* pontjában kettőszo- ba-konyhás házrész sürgősen eladó. Ma­dách cl 8. TAR&ASHÄZ építés* re alkalmas telek — épülettel együtt el­adó. — Szövetkezeti vagy bérlakást be­számítok Érdeklőd­ni: Szolnok 118—T9» munkaidőben. KÉT és félszobás társasház melléképü­lettel eladó. Szolnok, Vörösmarty u. 14. Ér­deklődni 16 h-tóL -* Kürtöst L col JÁSZBERÉNY Neszür első dűlő, első járás­ban 20 sor, Jól kezelt szőmő eladó. Érdek­lődni: Cserta Lajos utca 1Ä. 900 négyszögöl föld eladó. Szandaszőllős, Kossuth Lajos tt. 98. JÁSZBERÉNY Neszür IX.-ik dőlő első já­rásban 26 sor szőllő, részben is eladó. Ér­deklődni: Seregély u. 3. szám. VILLANY—vízzel jó állapotban egyszobás házat vennék, 40 000 Ft-ig Tisza-parti köz­ségiben. (Horgászle­hetőség). Nagy De­zső, Budapest VUL* Salétrom u. 10. BEKÖLTÖZHETŐ — családi ház eladó. Törökszentmiklós, Felszabadulás út 55. alatt. — Érdeklődni: Sánta Albertnél. Tö­rökszentmiklós, Beth­len u. 14. CSALÁDI ház sza­badkézből eladó. — Szolnok, Kút u. 5. szám. TISZAFÖLDVARON központban, Kinizsi krt. 1. sz. kétszoba összkomfortos ház eladó. KÉTSZOBA összkom­fortos ház beköltöz­hetően eladó. Szol­nok, Rákóczi u. 44. Érdeklődni vasárnap. KIS ház eladó. Szol­nok, Thököly u. 83. sz. Buszm egáUónáL ELADÓ kétszobás — kertes családi ház bérházi lakáscseré­vel. Érdeklődni: 16 órától, — vasárnap egész nap. Szolnok, Rozmaring u. 1/a. VEGYES: IRODÁNAK, bemu­tató teremnek, rak­tárnak két 25 m5 ut­cai helyiség Szolnok forgalmas útvonalán kiadó. — Érdeklődni: „Forgalmas útvonal** jeligére a kiadóba. RE rekamiék, fotel­ágyak, ganitúrák, sezlonok. Román kár­pitos, — Budapest, Nagymező utca 66. ír­jon képes tájékoz­tatóért. RÓZSATÖVEK, tea- hibrid, baba és futói díszcserjék, díszfák örökzöldek, különfé­le virághagymák, — nagy választékban. Kérje díjmentes ár­jegyzékünket Tóth József Budapest Hl., Márton u. 30. Csil­laghegy. ÓRIÁS virágú Meda- teverk évelő szegfű palánta újdonság, — több színben kapha­tó, darabonként 2-— Ft-ért Toronyi ker­tésznél, Békéscsaba, Botyánszki Pálné u. 27. szám. AD AS-VÉTEL: PIANÍNÓ jó hangú* szép külsejű, sürgő­sen eladó. Szolnok, Bálvány u. 2. 6.5 kát hold jóminő­ségű egyéni szántó­föld öregkor miatt eladó, — esetleg ha­szonbérbe kiadó, át­írható, kövesút 2 km. öntözési lehetőség. Tiszaföldvár, Mártí­rok útja 64. Kosa. CSEMPE olajkályha 2600.— Ft-ért eladó. Mezőtúr, József A. u. 1, szám. ____ WE ISTMEISTER tan­góharmonika eládó„ Szolnok. Szántó u. 16. sz. 18 óra után. CSONTSZlNRE fes­tett íróasztal eladó.- Szolnok, Ady E. út 67/a. Déli órákban. A JÁSZKÍSÉRI ÁFÉSZ kisállatte- nyésztő telepén ki­váló • bécsi-kék te- nyésznyulak és King törzsgalambok — el­adók. Kérjen díjta­lan tájékoztatót HAROMAJTÓS szek­rény eladó. Érdek­lődni: 17—19 óra kö­zött Szolnok, Gárdo­nyi Géza u. 40 lakás, n. lh. L em. 5. KOMBINÁLT szoba­bútor eladó. Szolnoki 1^ Rózsa u. 8. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNÉM Máfc- raalján lévő meleg- gyógyvíz melletti vik-* kendházi telkemet — (120 négyszögöl) szol­noki egyszoba össz­komfortos bérházdl lakásért. „Salgótar­ján** jeligére a szol-t poki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: VAJSZÍNŰ FIAT 850 Coupé eladó. Dr. La­jos, Szolnok, Lengyel Légió u. 2. T: 117—14. BARKAS 1000 típusú 4 személyre vizsgáz-* tatott 0.5 tonnás te* herbírású felújítottt tehergépkocsinkat ti*., pizálás végett elcáé-" rélnénk. RAJ-GAZ gépkocsira. — OTTV alközpontja Püspökladányi ' AGYTOLL eladó. — Szolnok. Jókai u. 7/a. JAWA Ideál motor- kerékpár újszerű ál­lapotban, 1 db Sim-* son moped motorke­rékpár eladó. Jó TV- ért eserélek. Szolnok Sütő u. 6. 69—70. évre Trabant kiutalást átveszek. — Molnár, Jászberény* Szabó utca 6. G ARAZSÍROZOTT — CO-s Skoda 1000-es eladó. Megtekinthe­tő: okt. 27-től — dr. Hámori, — Szolnok* Vegyiművek lakó te* lep. Tel.: 133—81. A ZL sz. Autóközlekedési Vállalat gépkocsivezetőket (gyakorlat nélkül Is) és gépkocsi szerelőket keres azonnali belépéssel; Jelentkezni lehet: Szolnok, Abonyí út. (Téglagyár után) ■ Értesítjük ügyfeleinket, hogy kirendeltségünk Irodája Szolnok, Pólya Tibor u. 5; sz. alól átköltözött Táncsics Mihály u. L sz. alá A gyapjú átvételek Szolnokon a további intézkedésig szünetelnek. Gyapjúforgalml Vállalat Kirendeltsége Szolnok Az APRlTÖGÉPGYAR Jászberény felvesz: vasszerkezeti lakatos horizontesztergályos szakmunkásokat és segédmunkásokat 44 órás munkaidővel Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat üzemgazdasági osztályán. IMIÜL*

Next

/
Oldalképek
Tartalom