Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1369- október 19. DERY TIBOR 75 ÉVES A magyar próza egyik legnagyobb elő mesterét ünnepeljük. A fiatal Déryt az első világháború idején a Nyugat fedezte fel. A forradalmak bukása után, a fehér- terror tombőlása közepette emigrációba kényszerült. Ez az évtized az író Déry számara a kísérletezés korsza- Iza. A közelmúltban megjelent drámakötetébe már felvette az Óriáscsecsemő című abszurd drámáját, e kísérletező periódusának érdekes darabját, a szürrealista és abszurd novellák, drámák után Déry a valóság felé fordul, Ezt a magatartást tükrözi Szemtől szembe című munkája, három egymással összefüggő kisregény. 1933-ban Becsben kezdte írni Befejezetlen mondat című háromkötetes regényét, amely a harmincas évek Budapestjének és magyar társadalmának reprezentatív ábrázolása. Ez a kiemelkedő munka csak a felszabadulás után jelenhetett meg, Ekkor rendkívül aktív: novellái, kisregényei, drámái jelennek meg. 1948-ban munkásságának elismeréseként Kossuth- díjat kap. Az ötvenes évek elején írja és jelenteti meg Felelet című regényértek két kötetét. A hatvanas években Déry Tibor írói pályájának újabb fellendülését jelző művek sora született A G. A. úr Xben és kiközösítőM című regények után a közelmúltban jelent meg Ítélet nincs című memoárkötete. Pályájának különböző szakaszaival, egykori barátaival, társaságával, írókkal találkozunk e munkában, amely útveszté- seiről és megrázkódtatásairól ad képet, látszólag — amint a cím is mondja — beéri az állásfoglalás elől kitérő regisztrálással. Valójában azonban az idős iró bizakodásáról, hitéről szól az ember j°- víthatóságában. Az évforduló alkalmából a szerző Felelet című regénye 11. kötetéből közlünk egy részletet BALATONPART. Pali ez József rajza BÁLINT ÚTON Kárpáti Kamiis ŐSZ Csankó Lajos: Ide, a Tiszához Mire a község alacsony házai közül kiért a nagy síkságra, amelynek túlsó peremén a főváros a budai hegyek hóna alá simult, a vihar kétszeres erővel, semmi akadálytól fel nem tartva vágott szét a tájon. A gye- —reknek minden lépésért külön meg kellett küzdenie. Kistarcsa és Cinkota között az országút apró dombok hajlatain emelkedik, lejtósö- dik, de a szél a hullámvölgyeket mar telehordta hóval, úgyhogy Bálint helyenként terden felül besüppedt, s alig bírta kiráncigálni a lábát. Szeme, szája, orra minduntalan hóval telt meg az állkapcsát feszítő vihar nyomásától, szinte percenként meg kellett fordulnia, hogy kiköpje es priiszkölje a havat, s egy korty levegőt szedjen tüdejébe. Már egy félóra múlva úgy elfáradt, hogy alig bírta emelgetni a Lábát, tüdeje izzott, mint a tüzes vas, szeme szüntelenül könnyezett. Mégsem fordult vissza. Egy kis babonás játékot talált ki szíverósítőül: ha visszafordul, holnap nem fogadják fel az autójavítóban, ha kibírja, szerencséje lesz és felfogadják. A testi szenvedés könnyített a leiken is. A vihar úgy elszívta előle a levegőt, hogy fulladozott, tehetetlenségében olykor fel-felkapott karjaival r magasba, de ott sem volt mibe mégkapaszkodnia. Mindegy, gondolta, muszáj kibírnom, különben holnap nem fogadnak fel. A vihar egyenletes gyorsasággal húzott északnyugati irányból, de áramában — mint külön meglepetések — egy-egy önállósult, gyors járatú szélroham nyargalt, amely helyenként a nyolcvan kilométeres sebességet is elérte. Ha ez fütyörészve nekí- zúdult egy domb lejtőjének, az egész megmaradt hóréteg egyszerre — mintha késsel szeltek volna le — felpor- zott a levegőbe, s ott csárog- va, sivítva bogárzani kezdett a levegő elsötétedett, egy lépésre sem lehetett eliátni. De nemcsak látni, nézni sem lehetett, a szem rögtön lecsukódott, nehogy a hópihék éles hegyei kiszűrjék. Ilyenkor percekig csak úgy jutott az ember lélegzethez, ha rögtön hátat fordított a szél irányának, bár ez -oo-on a veszéllyel járt, hogy fordulás közben a vihar felbuktatja, mint egy szalmabábut; Bálintot így kétszer is földhöz vágta, egy alkalommal meg begúrította az útmenti árokba. Hogy talpra állhasson, négykézláb kellett megvárnia, míg a szél lélegzete egy percre ki nem hagy. Farát lábszáraira ültetve két kezével egy árokmenti bokor törzsébe kapaszkodott, s pilláival szaporán verdesve szétnézett maga körül, de akármerre fordult a havas síkságon, az embert életnek sehol semmiféle nyomát nem találta. Egymagában, kiszolgáltatottan guggolt a félelmetes természet ölében, olyan aprón, gyengén és tehetetlenül, mint egy madárfióka, amelyet a vihar lecsapott az Alpesek sziklacsúcsára. Először érezte, hogy a természet személyes ellensége is lehet az embernek; a vihar minden dorongja, a szemébe vágódó hó ‘körmei, a fagy minden rúgása mintha egyes-egyedül öt választották, volna célpontul: az egyetlen élő lelket, akit útjukba találtak. El akarták pusztítani? Ide-oda forgatva nyakát, módszeresen átvizsgálta a tájat: nagyon messze elérhetetlen távolságban, fedezett csak fel egy kis, sárga csillámot, amely mögött emberek virrasztottak. De körös-körül, amerre csak nézett, a föld holtfehéren remegett, a bokrok kopaszon hánytorogtak az út mentén, a fák madártalanul sírtak és sóhajtoztak a vihar gyökértépő markában. A hideg csontig hatolt. Fentről, az égről, a hamuszürke, sárgába játszó felhők egyre lejjebb ereszkedtek, borzas szárnyukkal végigvertek a . folfeön, időnként pedig szennyes szőrcsomóikkal egészen ráhasaltak az országúira, s kinyomták az ember tüdejéből a levegőt. A gyereknek eleredt a könnye, halkan sírdogált maga elé. Ha orrát megszívta, a kövér, nagy cseppek végigszánkáz- tak dermedt arcán, s térde előtt apró, kerek lyukaeská- kat olvasztottak a hóba. Minél jobban szaporodtak a tyukacskák, annál keservesebben sírt. Egyik percről a másikra azt hitte, elveszett, hiába kapaszkodik mind a két kezével a bokorba, el kell pusztulnia Életében először megsejtette, hogy halandó, s hogy a halál ellen nincs orvosság. S egy negyedórába is beletelt, amíg végül is minden erejét ösz- szeszedve újra talpra állt, s , öklével leszorította szemét Cinkotára beérve két ház közé, egy keskeny zsákutcába húzódott, itt a falak, s egy kiugró tető némileg megvédték az elmebajos természet ellen. Arca, keze érzéketlen kékre dermedt, háta merő víz volt, mert a gallérja mögé beszivárgott hó elolvadt a nyakán, s le- csorgott lapockái között A fülét egyáltalán nem érezte. Mire valamennyire kifújta magát, egy marék hóval dörzsölni kezdte a fából, kőből, vagy valamilyen más tompa anyagból faragott kis kagylókat koponyája két oldalán, addig dörzsölte őket, amíg egy-egy éles nyilalással visz- sza nem változtak emberi fülekké. Nyaka vérzett, esés közben egy kő vagy egy bokor ága felkarcolta. Bekopoghatott volna egy házba, valahol bizonyára befogadják, amíg a toportyán idő el nem vonul. De Bálint csak a fejét rázta e hitvápy gondolatra. Csák a makacsság dolgozott benne? Homlokát ráncolva sötéten nézett maga elé, buzgón topogva, hogy a lába el ne fagyjon. Ott ahöl állt. a fal és a tető szíves oltalmában, aránylag kellemes volt az Időjárás, száraz és meleg az országútihoz viszonyítva, a viharnak csak a goromba fényé-' getései jutottak el hozza. Néha egy hógomolyag sziszegve befordult a házfal mögül, egy ideig izgatottan' kavargót saját tengelye körül, majd megnyugodva, legyező- alakban szétszitált lába előtt. Az ég most vakfekete volt. Sivitások, vad harákolások hallatszottak a magasból, az esőcsatornának egy meglazult darabja rekedten kelepéit A közbeiktatott, hevesebb szélrohamok már mesz- sziről jelezték jöttüket, hallani lehetett, amint a távolban, a megbolydult tájban mély lélegzetet vesznek, majd hirtelen nekiindulnak. Néha oly sokáig tartott, amíg elérték a házat, hogy Bálint belesápadt. Attól lehetett tartani, hogy leviszik a tetőt. vagy benyomják * házfalat De csak az üvöltésük ért el a zsákutcába, köröskörül pedig hatalmas hódunyhák szöktek a magasba, ott felhasadtak, s eszeveszett fehér kavargással elszálltak dél felé. A fal oltalmában Bálint egy negyedóra alatt úgy- ahogy rendbeszedte testét, lelkét, majd mély lélegzetet véve kilépett a fal mögül. Rosszul készült fel, a légnyomás rögtön visszalökte. Ritkán káromkodott, de most a foga között megeresztett egy eifárt. Válla közé vetette fejét, előrehajolt, újra nekiszaladt, de a szél ismét visszanyomta, szeme, szája füle rögtön telecsapódott hóval. Cinkota tíz kilométernyire van Pesttől, ez rendes időben, ha jól kilép az ember, másfélórai járás. Most legalább a duplája, vagy háromszorosa; érdemes-e egyáltalán nekiindulni ? Még volt két pengő * zsebében, megvárhatja az első HÉV- szerelvényt. Harmadszori nekifutásra kijutott az utcára. A vihar most mintha valamivel lelassított volna, már csak félkézzel lökdöste hátrafelé, a sűrűbben beépített területre erve pedig' már nyolc—tíz lépést is megtehetett egyhuzamban, anélkül, hogy kifogott volna tüdejéből a levegő. De Nagyítóé előtt a fergeteg újra megmakacsolta magát, már messziről látszott, hogy a háztetők fölött magasan kavarog a hó. Az ég kémény kékké most alakul Hiaha fénylik még a bronz lugas, gyümölcsös tálad hiába nevet. Nem sir a dobszó. Torkodban lapul. Bár dér-cukros bogyók után kutass, olyan a thj. mint egy röntgen-lelet. A szénhordók kocsmája A kocsma tengerfenekéről halfarkú pulia asszonylények, mint korsóból kinőtt óriás buborék, bozontos mellet érnek. labdáznak a vad mosolyokkal. S az első szénhordó már érzi; korsója sárga öblében ül ~B _ hajat bont, akiért ö vérzik. Sörszínű szükrós haj fonatán észbontó vizftullam most készül. S a kocsma szétfaloolt asztalán szirén-ölben alszik el végül. Gyűjtögeti már az ősz aranyait, • juharfényű ezüstöt ringat az eg, s a templomtornyon egy csóka szárnyá» aa este sugarát szórja szét A kertek felett aranyíiarang az égbolt s benne csapohg a lassan köröző hét galamb és kíséri vígan a Tiszát. Míg ballag lefelé a Zagyva, reá ragyog az aranyalma az őszi, égi kerteken... A csend átölel Magamban rejthetem — szívemben, a legszebb rejteken, —• tegnapi, puha moccanásod. A hídon átfut egy kiáltás, rácsodálkozik a messzi nyárfás. b a felhők alól elképzelt vonásod. Ki mondja azt, hogy nem látott sosem? A távoli Börzsöny idevetett Ide, a Tiszához — és éjszaka nevetett a hold, műkor alatta elsuhanták, — mert gyűjtögeti már az ősz aranyait, mert eljött néked, is a takarásod, beértem, mellédértem most már örökre, belédfutok, majd úgy fogadj magadba, minit a lassú Tiszába ér békésén, csendesen a Zagyva. NYOMDÁSZOKBÓL HÍRESSÉGEK A könyvnyomtatás több volt, mint egyszerű szakma. Kezdeti korszakában mesterség, tudomány és művészet egyszerre; művelői között neves humanisták, tudósok is találhatók. A nyomdászokból lett írók, illővé nyomdászattal is foglalkozó írók közül először Shakespeare-t kell említenünk. Életének majdnem minden percét felderítette már a tudomány, de a legkevesebb adat az 1593—1594 közötti évekről állt rendelkezésre. William. Blades, író és nyomdász okmányokkal bizonyította, hogy Shakespeare ezekben az években a londoni Ventrollier nyomdában dolgozott mint_ betűszedő és korrektor. Bizonyítékként szolgált erre az is, hogy a „Venus és Androni- cus”, valamint a „Lucretia” című műve 1593-ban, illetve 1594-ben jelent meg és Ventrollier nyomdájában készült. Blades érveit az angol Shakespeare Society elfogadta. üf A francia költők között egész sor volt nyomdászt találhatunk. Közülük Pierre- Jean Béranger a legnevesebb. aki nagy hatással volt Petőfire is. Tizennégy éves korában lett nyomdászinas és a betűszedést tanulta ki. Húsz éves korában azonban már a párizsi egyetem titkára lett. * A nagy francia realista regényíró, Honoré de Balzae ugyancsak dolgozott nyomdászként. Huszonnyolc éves korában könyvkiadással foglalkozott és a francia klasz- szikusokat akarta olcsó kiadásban a kispénzű embereknek is hozzáférhetővé tenni. Moliére-t és La Fon- taine-t ki is adta. A versenytársak azonban megbuktatták. Ekkor — az angol Richardson példájára, aki költő és nyomdász volt egy- személyben — apja pénzén nyomdát vásárolt, amelyet betűöntődével is felszerelt. A nyomda azonban csakhamar csődbe jutott. Ekkor keletkezett Balzac-nak az az óriási adóssága, amely egy életen át megfeszített írói munkára kényszerítette. * Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének kivívásában egy volt nyomdász, Benjamin Franklin (1706—1790) szerzett elévülhetetlen érdemeket. Mint szüleinek tizenötödik gyermeke korán dolgozni kényszerült, egy rokonánál a nyomdászatot tanulta. 1792- ben már önálló nyomdászként működött. A magyar Franklin Társulat a nyomdászt tisztelte meg benne, amikor felvette a nevét. * W. G. Harding WiIsont követte az USA elnöki széliében. A nyomdászathoz mindig erős szálak fűzték s már elnök volt, amikor egy szilveszteri társasvacsora közben otthagyta a Lotus Club társaságát, ellátogatott a Tribune szedőtermébe és tördelni kezdett. Egyszerre hetvenhat borgisz sort emelt fel hatalmas tenyereivel. Egy oldal betördelése után elmondotta az őt köriilálló nyomdászoknak, hogy 38 évig maga is ezt a munkát csinálta, Marionban, mint a Star szerkesztője, kiadója és nyomdásza — igen nagy szeretettel. Még elnök korában is a nyomdászkodás volt a kedvenc szórakozása. * Az első magyar nyomdászok külföldi egyetemeken tanult diákokból, teológusokból kerültek ki. Abádi Benedek, a sárvár-ú’szigeti nyomda vezetője krakkói egyetemista korában tanulta meg a nyomdászatot s a nyomda megszűnése után lelkészként dolgozott. Ugyancsak evangélikus lelkész volt Heltai "Gáspár nyomdásk is. Pap volt Huszár Gál vándornyomdász, egyetemi veszettséggel rendelkezett Tótfalusi Kis Miklós, korának legkitűnőbb magyar nyomdásza is. A sort sokáig lehetne folytatni. Pray György történetíró az Egyetemi Nyomdát igazgatta Költőink közül Arany János és Petőfi is belekóstolt a nyomdászatba — sőt Blaha Lujza is megpróbálkozott vele. Galambos Ferea« <
