Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
1969. október 19. SZOLNOK MEGYEI NfiPLAF 9 Szív átültetések Rex Zeta Fleymouth-i tetováló specialista üzletmenete váratlanul fellendült Míg eddig főleg a kikötővárosba érkező tengerészek látogatták, akik többé-kevésbé fantasztikus szimbólumokat, vagy jelszavakat tetováltattak magukra, a legutóbbi időben olyan férfiak és nők keresik fel, akik szívük átültetését tiltó szöveget teto- váltatnak mellükre. A találékony tetováló e célból rajzot készített: egy szívet, amelynek közepére nagy betűkkel ezt a szöveget írta: „No transplants” (átültetés tilos). Ezek a tetoválások azt a célt szolgálják, ha az illető közlekedési baleset áldozatává válik, az orvosok ne használhassák fel szívét átültetésre. Horoszkóp Minden tíz férfi közül 5, és minden 10 nő közül 4 hisz abban, hogy meg lehet jósolni a jövőt, állapítja meg a „Uhich” című folyóirat, amely különböző társadalmi rétegekből származó 200 olvasót kérdezett meg véleményéről. „Bár a férfiak azt mondják, hogy a horoszkópokat inkább a nők olvassák az újságokban és a folyóiratokban, a közvéleménykutatás bizonyítja, hogy a férfiak jobban hisznek a csillagok hatásában.” Sasáas esztendővel ezelőtt 1869 volt a magyar vasútépítés legeredményesebb éve Amikor a pest—jászberényi „lóvonatú vasutat" tervezték A köztörténelemből elég jól tudjuk, hogy amikor a szabadságharc idején az első magyar független „ministe- rium” Debrecenbe tette át székhelyét, a kormány tagjai csak Szolnokig utaztak „vaspályán” és itt kocsira szállva, az évszázadok óta kialakult úton és módon hajtattak Debrecenig. Magyarországon a vasútépítés a budapesti—váci vonal megtervezésével és kivitelezésével kezdődött. Ennek azonban már 125 esztendeje, mert 1844. október 5-én történt meg ezen a részen az első kapavágás, vagyis a munkálatok megkezdése. A szabadságharc és annak leverése egyáltalán nem kedvezett a magán-kezdeményezésre bízott vasútépítésnek, így semmi különös nincs abban, hogy az 1867. évi kiegyezést követő időben, jelesül 1869-ben érte el a magyarországi vasútalapítás a maga eddig is felülmúlhatatlan rekordját. Az építkezés igen egyszerű, mondhatni pariarchalis módon indult meg. Magánszemélyek protekcióval és vesztegetéssel engedélyt, úgynevezett koncesszát kaptak egy bizonyos vasútvonal kiépítésére. Ezzel az engedély- lyel lehetett azután pénzes társakat keríteni és hozzá látni a tényleges építéshez. Vasúti tervező mérnökökben, valamint kemény- markú kubikosokban nem volt hiány, így a munkák igen csak szépen haladtak. A vasútnak kezdetben oly nagy sikere volt, hogy a budapesti napilapok állandóan közölték még azt is, hogy melyik napon hány személy utazott, menet és jövet Ugyancsak állandó rovat volt a vasutak, akkori kifejezés szerint a vaspályák menetrendje. Volt alföld—fiumei vasút, volt Állampálya (gyorsvonat), Magyar éjszaki pálya, Déli pálya, Tiszai pálya, és Első erdélyi pálya. deon jászkun főkapitány jelentést tett Pest városánál egy consortium nevében, hogy a közlekedési ministe- rium-ból nyert engedély alapján a pest—jászberényi lóvonatású vasút előmunkálatai befejezést nyertek. E vasút a pesti közúti-vaspálya társaságnak kőbányai vonalától a gázgyár közelében fog elágazni és a kerepesi úttal párhuzamosan menend a rákosi határkocsmáig, innen jobbra fog hajolni és Rákos-Keresztrúon, Maglód, Mende, Süly, Szecső, Felső Sz. György, Jászberény, Já- kóhalma, Jászapátin és Heves megyén keresztül Bes- senyőre vezetend, hol is a tervezett poroszló—egri gőz- mozdonyú vasúthoz fog csatlakozni. E vállalat czélja a testvér főváros könnyű és olcsó élelmezéséről gondoskodni, s minthogy az építkezést az említett consortium mielőbb megkívánja kezdeni, Pest város közönségét felszólítja, hogy a pályaudvarhoz szükséges telket a társulatnak átengedni a vonal bejáA jászberényi vasútról Thomas, a különös gyermek A mesterséges megtermétoenyífcés — ugyanúgy, mint a szívátültetés — a mai orvostudomány egyik legtöbbet vitatott problémája. Amíg csak állatokon folytatják a kísérleteiket. addig a legbonyolultabb próbálkozások is jogosultak. Nyugaton azonban egyre gyakrabban folytatnak embereken is kockázatos orvosi kísérleteiket. Megengedhető ez? A világközvélemény legszélesebb körei vitatják ezt a kérdést. — Az NSZK-beli folyóirat egy ilyen kísérlet követkéz, menyeit ismerteti. ni, azután 9:i arányban glicerinnel keverik és üvegampullákba töltik, az ampullákat pedig fagyasztó készülékbe helyezik, ahol mínusz 196 fokon minden életfolyamat leáll. A folyadékban semmi sem változik. :..Ez a gyermek, aki tavaly született egy frankfurti klinikán, semmiben sem különbözik a sokmillió többi újszülöttől. Pontosabban szinte semmiben. Születésekor 2 kiló 830 gramm volt a súlya, hossza pedig 51 centiméter^ Thomasnaic hívják. Csak egy dolog különbözteti meg a többi gyermektől: mesterségesen fogantatott ugyanazon a klinikán, 266 nappal születése előtt. Thomas születése szenzációt keltett: a megtermékenyítést ugyanis olyan spermával hajtották végre, amelyet hosszú időn át tároltak mélyhűtve, mínusz 196 fokos hőmérsékleten. Igaz, elméletileg már régóta fennállt az ilyen megtermékenyítés lehetősége. Négy nő Az első kísérletek évekkel ezelőtt kezdődtek, így például alapos vizsgálatnak vetették alá azt a spermát, amelyet több. mint két és fél éven át mélyhűtve tároltak. Egyes klinikák még azt is tervbe vették, hogy „sperma bankokat” létesítenek és spermát adnak el gyermektelen házaspároknak. Az amerikai sajtóban olyan tervek bukkantak fel, hogy speciálisan szelektált sperma segítségével kell „kitenyészteni” a jövő okos, rendkívül értelmes embereit. Egyes biológusok pedig, akik nem tudták fékezni fantáziájukat, már felvázolták a mélyhűtés területéről napvilágra kerülő eljövendő nemzedékek képét. A tudatos ember — jósolták ezek a biológusok — a jövőben feltétlenül speciális bankba helyezi spermáját még 18 éves korában, azért, hogy akár 80 éves korában is apa lehessen. A nyugatnémet „mesterséges gyermek” megszületése botrányt keltett: hiszen a „legszentebb dolog” nem az otthon falai között, hanem kórházban történt... A sperma kiválasztódása és a női pete megtermékenyü- lése között rendszerint 10 nap telik el. Jelen esetben azonban a spermát hosszú időn át igen alacsony hőmérsékleten tárolták. Ennek az „álmából felébredt” spermának kellett egy leendő élőlény felét alkotnia, Vajon normális, hús-vér ember lesz ebből a teremtményből? Az első kísérletezők, akik válfalták a mesterséges megtermékenyítés kockázatát, súlyos nehézségekbe ütköztek. Az amerikai Shermann csak állatok mesterséges megtermékenyítésével folytatott számos kísérlet után hajtotta végre emberen az első kísérletet. A legnagyobb problémát a sperma fonalakban levő nedvesség okozta. Lehűlésnél ez jéggé válik, amely kiterjedve roncsolja a sejtek falait A kutatók még 1949-ben véletlenül jöttek rá e probléma megoldására. Alain Parks professzor asszisztense, a cambridgei egyetem egyik munkatársa szórakozottságból glicerint tartalmazó csőbe öntötte .a spermát. A csövet hűtőszekrénybe helyezték és csak egy hónap múlva vették ki onnan. Ezalatt mínusz 79 fokon tárolták. A cső tartalmának vizsgálata szenzációt keltett tudo- 'mányos körökben: a sejtek éltek 1 Sőt mi több, az élő részecskék segítségével sikerült teljesen normális csirkéket felnevelni. így jöttek rá, hogy a glicerin megvédi az élő sejteket a jéghalaltól. Ez a módszer nemsokára elterjedt az állattenyésztés mindennapos gyakorlatában. Shermann doktor módszere viszonylag egyszerű. A sperma folyadékot 15—20 percen át hagyják leülepedönként vállalta, hogy kísérletet végezzenek rajtuk. Eddig a mesterségesen megtermékenyített állatok utódai fizikailag egészségeseknek bizonyultak. De senki sem tudta teljes biztonsággal állítani, hogy az ember gyermeke is megőrzi magában az emberi tudat minden sajátosságát, a szellemi képességeket, mindazt, ami az embert az állattól megkülönbözteti. A négy nő normális gyermekeket szült: két fiút és két lányt Ez nagy lelkesedéssel töltötte el a kutatókat A sikeres kísérlet reményt adott arra, hogy gyermektelen házaspároknak is lehet utóduk; főként, hogy miért épült annyira távol az állomás a várostól, az az ellenőrizhetetlen történet járja, hogy őseink tartottak a tűzvésztől, és nem vették szívesen ha a tervezett vasút közvetlen a kertek alján robog el, mert szó ami szó a korabeli kémények sokkal hatalmasabb nyalábban ontották a szikrát, mint a mostaniak. Ebben nyilván volt sok igazság, hisz némely helyen városi közgyűlési felszólalásokat is lehet idézni, a vasút ellen, másutt csak a néphagyomány tartotta fenn ezt a mesét. De mert minderíütt olyan egyformán és feltűnően fenntartotta, azért feltehetjük, hogy a mese legalább olyan távol esik az igazságtól, mint az említett vasúti állomások a város vagy falu közepétől. Nem kell semmi mást csinálni, csak meg kell látó szemmel nézni a szolnok-kunszentmártoni, vagy a Szolnok—jászberény— hatvani vasútvonalat a térképen és mindjárt megláthatjuk egyben a valóságot is. Különösen szembetűnő ez az alsótiszai vonalon, ahol egyetlen egy falu sem volt a vasútvonal mentén, de bőven akadt nagybirtok, gazdasági központ stb. Ezért alakult ki a csodálatos véletlen, hogy a Szolnok megyét átszelő vasutak szinte nyílegyenesen mennek, elkerülve minden községet és várost, mert mindenütt kivétel nélkül az volt a helyzet, hogy „a népek féltek a tűzBARÁTOM, CSEMETKE Csemetke Jenő barátommal huszonnégy évvel ezelőtt találkoztam először össze az utcán. (Mármint a második elemi évzárója óta először. Akkor ugyanis ők vidékre költöztek.) ö ismert meg, a nyakamba borult és közölte velem, hogy rendkívül megelégedett, sőt boldog. Kis bőrdíszmű boltocskája van, szép társbérleti lakása és gyönyörű kislánya. Megnéztem a kicsi fényképét és azt mondtam: „Irigyellek!” — No, azért csak ne irigyelj! — szólt sóhajtva Csemetke. — Én nem kapok kenyér pót jegyet, s így.. ■ — könyeit nyelve dadogta: — Ha csak tíz dekával több kenyeret kapnék naponta! Szó nélkül a zsebembe nyúltam, átadtam neki a kenyér pótjegyemet, biztosítottam, hogy „de igazán nem hiányzik”, s miután megadtam címemet a további pótjegyek érdekében, elmenekültem hálálkodó kézcsókjai elől. Csemetke Jenő minden hónap elsején pontosan megjelent a pótjegyekért, karácsonykor hozott egy óraszíjat és a kislánya fényképét. Dedikálva. Azután megszűnt a kenyérjegy és egyidejűleg megszűnt a számomra Csemetke is. De nem sokáig. Ha jól emlékszem, ötvennégy tavaszán fölkeresett és megkért, hogy szerezzek a kislányának egy lakk-betétes cipőcskét, mert ez a felesége egyetlen vágya. Lejártam a lábamat térdig, megszereztem a lakk-betétes cipőcskét, Csemetke hálálkodott és megígérte, hogy imába foglalja a nevemet, vésztől”. Azok a népbutító felszólalások, amelyek több helyen is konkréten elhangzottak, s amelyek holmi tűzkárról és tűzveszélyről prédikáltak, egyszerű kis kortesfogások voltak. Rendszerint a nagyúri birtok egy-egy paraszti nyájasságba burkolt és jól vagy rosszul megfizetett „ügynöke” terejsztette őket. Mert az építendő vasúttal nemcsak szikra és tűzvész járt, hanem előtte járt jópénsű kisajátítás is. Ennek a népmesének ez a gazdasági alapja és ez a lényege. Jó volna ha már egyszer a népi hiedelmek, mesék és szokások gyűjtői is szétnéznének a gazdasági alap körül is. Száz esztendővel ezelőtt a HON, amelynek szerkesztője Jókai Mór volt és éppen ebiben az időben közölte folytatásokban a Kőszívű ember fiai című regényét, szeptember 22. számában az előbb elmondottakat mégis inkább cáfoló, mint bizonyító hírt közöl. A „Közgazdasági Vegyes” című rovatban a következő hír jelent meg: — Pest—jászberényi lóvonatú vasút. Gf. Ráday Geugyanis — „köztünk inarad- jon” — ő imádkozik. ötvenkét tavaszán jelentkezett újra. Elmondta, hogy a társbérlője disszidált, szeretné megkapni a szobáját. Ez egyetlen vágya. Sima ügy, mondtam, de neki aggályai voltak, kért-könyörgött, hogy intézzem el én. Elintéztem. Hála, imába foglalás, óraszíj. ötvennyolc őszén csak úgy felugrott hozzám, mert éppen arra járt. Megemlítette, hogy a boldogságához csak egy kimustrált taxi hiányzik. Megszereztem neki. Hatvanegyben három szobás öröklakásért kilincseltem neki az OTP-nél. Hatvanháromban egy héten keresztül bizonygatta nekem. hogy mindennél jobb érv a népfront politikánk mellett, ha ö vásárolhat egy Moszkvicsot. Különben. ha ezt nem intézem el, öngyilkos lesz. Kijártam neki, ki én. Nem azért az óraszíjért, és imába foglalásért, hanem igenis politikából. Hatvannégyben csak az rására bizottságot küldeni ki s egyszersmind a telekkisajátítás feltételeit állapítaná meg. A városi tanács ez ügyben a gazdasági bizottság véleményét kérte ki. Mint tudjuk a vasút ezen az útvonalon nem valósult meg. Nem volt módunkban utána kutatni, hogy min hiúsult meg az elgondolás, mely elsősorban Budapest gazdasági érdekeit szolgálta volna, de mindenesetre száz évvel ezelőtt okos és helyes gondolat volt. Maga az útvonál vaspálya nélkül ma is fennáll és szinte főközlekedési vonala a Jászságnak a főváros felé. Szinte ma is ugyanazok a megállói a pesti autóbusznak egész a megye határáig, talán csak az út elején maradt ki a rákosi határkocsma. De már a többi megállóknál nem hiányzik, ma sem. Köztudomású ugyanis, hogy az utas ember — legalább is Horatius megállapítása szerint többször szomjazik meg, mint bármely más földi lény. Dr. Magyarka Ferenc hiányzott Csemetke Jenő „jó közérzetéhez”, hogy családostul Olaszországba turistáskodhasson. Nem volt nehéz dolgom, kitöltöttem az űrlapjait és átvettem az óraszíjat, meg a kézcsókját. Hatvanhatban telefonon fölhívott és háborogva közölte velem, hogy miközben mi az újságokban a maszekokat irigyeljük, 6 a három éves Moszkvicsával jár, holott már két éve befizetett egy újra. Elemi kötelességem lenne, hogy közbejárjak. Mire közbejárásom — esetleg — eredménnyel végződhetett volna, Csemetkének „született” Belgiumban egy unokaEátyja, aki küldött neki egy kétszázhúszas Mercit. Kicsit bántott a belgiumi vetélytárs, de az idén vigasztalódtam, mert a múlt hónapban Csemetke közölte velem, hogy tökéletes boldogságához csupán egy telek hiányzik a Dunakanyarban. .Most éppen a dunakanyari parcellázáshoz keresem az összeköttetést. Sólyom László \
