Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. an gusztus S. 1969. AUGUSZTUSI 3. VASÁRNAP HERMINA NAPJA Á Nap kél: 4,23. nyugszik: 19,16 óraikor. A Hold kél: 21,33, nyugszik: 10,58 órakor, Anna Frank 25 éve, 1944. augusztus 4- én egy amsterdami üzletház padlásterébe fasiszta rendőrök hatoltak be és üldözötteket hurcoltak el. köztük egy 14 éves kislányt, akinek neve azóta az egész világon ismertté vált: Anna Frank. Atyja Frankfurtban volt tisztviselő. Hitler uralom Tájirtása után családjával külföldre menekült. Hollandia német megszállása újból bújdosásra kényszerítette őket Anna 12 éves korában, a rejtekhelyen, levelek far- májában kezdte írni naplóját Életkorát meghaladó bánmLatraméltó intelligenciával, a maga számára írt vallomásainak minden sora iTigalma« és érdekes, egyben pedig a fasiszta embertelenség éllenj megrázó vádirat A naplót a háború után megtalálták és azóta a legtöbb civilizált nyelvre lefordították. Színpad és film- változata is bejárta a világot. A fiatal leány naplója és élete is befejezetlen maradt A naplólrás folytatását az amsterdami rajtaütés, életét a fasiszta barbárok bergen- belseni haláltábora szakította meg, de a napló művészi kifejezőkészsége, biztos jellemábrázolása fenntartja nevét és kásának maradandó rangot ad a világirodalomban. Baláss Béla 85 évvel ezelőtt, 1884, augusztusában született BALÁZS BÉLA költő, fró, esztéta. A Tanácsköztársaság idején az irodalmi ügyosztály és a színházügyek vezetője volt majd emigrációba kényszerült Verseivel, művei vei a magyar nép fel- szabadulását propagálta, drámáit, novelláit, regényeit az elmélyült lélekábrázolás jellemzi. Jelentős volt filmesztétikái működése is. A fel- szabadulás utáni első filmünket, a „Valahol Európában” címűt ő írta. Hazatérése után Kossutlí-díjjal tüntették ki. A szocialista filmművészet terén elért eredmények jutalmazására 1958- bam „Balázs Béla díj”-at alapítottak. Politikai páitnapok AUGUSZTUS 6: Papp László, Szolnok Gépjavító Vállalat 15,30. dr. Kuhnyár László, Mezőtúri Állami Gazdaság központi üzemegysége 16,00 órakor; AUGUSZTUS 7; Bánkuti Miklós Kunhegyes Gépjavító Állomás 15,45, Tóth Miklós Mezőtúr Tégla- és Cserépipari Vállalat 18,00. Tabák Lajos Mezőtúr Agyagipari Háziipari Szövetkezet 16,00, Boda Mihály Mezőtúr ÁFÉSZ 19,00. AUGUSZTUS 8: Halmi Ferenc Üjszász községi ösz- szevont 19,00. AUGUSZTUS 11: Soós József Törökszentmlklóg városi tanács 16,30. Hegedűs Kálmán Jászapáti Építőipari Ktsz — Béke Ktsz 18,00, dr. Kuli György Zagyvárékas községi összevont 19,00. AUGUSZTUS 12: Szőllősi János Karcag Villanymalom 15.00. Márvány Mihály T5- rökszentmiiklós II. kerületi pártház 17,00, Gyebnár György Szolnok Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 18.30. AUGUSZTUS 13: Harsányt Iván Karcag hivatali összevont 17,00, Rákos Imre Jász- árokszáUág ÁFÉSZ — Asztalosipari Vállalat 19,00. AUGUSZTUS 14: Peták István Szolnok MÉK—FŰSZERT, Gyógyszertár Vállalat, Ruházati Vállalat 14,00, Sári Mihály Jászberény Műszerész Ktsz 15,00, Majoros Károly Kunmadaras községi összevont 19,00, Sári Mihály Jánoshida községi összevont, 19.00. AUGUSZTUS 15: Szepesi Károlyné Jászberény Cipő- és Háziipari Vállalat 14,30, Brassót Tivadar Jászberény Hűtőgépgyár 14,30, Péter Piroska Kunszentmárton BVM 14.30, Bárdi Imre Karcag Kórház 15,00, Kecskés Imre Nagyrév községi összevont 18.00. Csáki István Tiszafüred községi összevont 19,00, Barna Károly Besenyszög községi összevont 19,00. AUGUSZTUS 19: Szapora Sándor Jászberény, Bútoripari Vállalat 14.00; AUGUSZTUS 22: Németh István Szolnok MÉSZÖV, 16.00. AUGUSZTUS 25: Szász J ózsef Törökszentmáklós, BNG 16,30, dr. Létai Sándor Túrkev© hivatali összevont, 17,00. AUGUSZTUS 26: Elek Lajos Középtiszai Állami Gazdaság, Bánhalma 15,00. AUGUSZTUS 27: dr. Ungor Tibor Kunszentmárton pedagógus összevont 17,00, dr. Szatmári István Tiszasüly községi összevont 19,00. AUGUSZTUS 28: Kácsor József Cserkeszöllő községi összevont 19,00. AUGUSZTUS 29: Mohácsi Ottó Kunszentmárton községi összevont 19,00 óra. — A GANZ Villamossági Művek szolnoki gyáregysége százharminc ipari tanulójának legjobbjai — összesen negyvennyolcán — két turnusban egy hetet töltöttek Nagykörűben, sátortáborban. A második turnus ma fejezi be táborozását. Az egy hétből két napig társadalmi munkában a tsz nyári betakarítását segítették, a többit szórakozással, pihenéssel töltötték. Várható időjárás; Kevés nappali felhőképződés, száraz, meleg idő. Gyenge, változó irányú, napközben megélénkülő déli délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—32 fok között — MÁR az éves tojásfelvásárlási tervét is teljesítette a kőtelki ÁFÉSZ. A tervezett 130 mázsa tojásnál már júliusban többet vásároltak. A póruljárt fórj Aosta olasz városban egy féltékeny térj észrevette, hogy felesége az utcán egy idegen férfival beszélget, s erre olyan haragra gerjedt, hogy letépte felesége rnháját és meztelenül elhurcolta a rendőrségre, ahol hűtlenséggel vádolta őt A rendőrségen az asszonyt felöltöztették, férje ellen pedig erőszak és közerkölcs elleni vétség «nmén vádat emeltek. — SZEGEDEN rendezik meg a hetedik országos őszibarack, bor- és virágkiállítást A díjak ünnepélyes kiosztására augusztus 20-án, 22 órakor, a szegedi Tisza Szálló tükörtermében rendezendő fesztiválzáró gálaesten kerül sor. — KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁST rendez az OTP Szolnok megyei fiókja. A közeljövőben kibocsájtásra kerülő ívek kérdéseinek összeállításához pszichológus segítségét is igénybe veszik. Ezzel a kezdeményezéssel is arra törekednek, hogy praktikusabbá tegyék az ügyfelekkel való foglalkozást, megismerkedjenek az igényekkeL Lottó tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 58 fogadó ért el, nyereményük egyenként 58 551 Ft Három találata 4918 fogadónak volt, nyereményük egyenként 345 Ft, a kéttalá- latos szevények száma 136 725, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményllleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, — a Köolajfúrási Vállalat vezetőségének és dolgozóinak, akik drága fiunk HEREDI SÁNDOR tragikus elhunyta feletti fájdalmunkat részvétükkel, virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Herédi Sándor és családja Jugoszláv vendégek a szolnoki cukorgyárban A szolnoki üzem és a zen- tai cukorgyár között egyre gyümölcsözőbb a baráti kapcsolat. Az idén, Szolnokról harmincán utaztak Zentára, üzemlátogatásra, majd Jugoszlávia nevezetességeivel ismerkedtek. Ezt a látogatást viszonozva érkezett szerdán Szolnokra a zentai cukorgyár 33 tagú csoportja, közöttük sportolók is. A többnapos gazdag* programot — amelyben budapesti kirándulás is szerepelt — a tegnap este tartott baráti találkozó zárta, amelyet a strand terü- lentén rendeztek. Vállalkozókat keresnek Sokszáz olyan régi lakóház és gazdasági épület található a Balaton vidékén, amelyek megmentésre és hasznosításra várnak. Az Országos Műemléki Felügyelőség feltérképezte a népi építészet megmentésre váró értékeit. A szakemberek a tópart településeinek 28 összefügő épületegyüttesét vizsgálták meg és ebből 11-et védelemre javasoltak. A 11 település közül négy — népi építészeti értéket jelentő — épületcsoport hasznosítására már elkészítették a tervtanulmányokat is. Eszerint elsőként a tihanyi Nyárs-hegy és a Visszhang-domb között elterülő régi halászfalu nádtetős épületcsoportját, Balatongyörök vasútállomása és a Becehegy közötti települést, a balaton- arácsi Koloska völgy présházsorát és az aszófői pincesort javasolják megmentésre és hasznosításra. A tervtanulmány szerint a régi népi építészeti emlékek adnának otthont a tihanyi művészeti szabadiskolának. A balatonarácsi műemlék pincesor hat épületében és Balatongyörökön, a számbavett 15 népi építészeti emlék közül 13-ban „paraszt-motel” kialakítását tervezik. — Az aszófői „Vörösmári” pincesort jól hasznosíthatná a vendéglátóipar. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20, 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház Index-szám: 25 089 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk GYŐZZÖN A JOBBIK! Három részből átló vetélkedő-sorozat indul ma a hárshegyi napközi táborból. Négy iskola verseng a győzelemért, különböző ügyességi játékokban méri össze az erejét... A vetélkedői 15.55 órakor láthatjuk a tv-ben* „ÉGTÁJAK’'. Világirodalmi magazin. Fizetésemelés. Dtno Buzatti olasz író jelenete. A szemfényvesztő. Rodolfo Usigli mexikói író színmüve. Santa Cruz: Románc. Max Frisch egyfelvonásosa. A világirodalmi magazin közvetítése 20.16 órakor kezdődik a Kossuth adón, —r ... i MO Z» L J Szolnok Vörös Csillag: Cross- bow-akció, hétfő: Crossbow-ak-t ció, Kert: Rita, a vadnyugat „réme’*, hétfő: Dákok, Tisza: Hogyan kell egy milliót lopni, héti fő: Az oltárfal, MÄV: Pokolrév, hétfő: Az apáca. Jászberény Lei he!: A beszélő köntös, hétfő: Furcsa társaság, Kert: Kalimogi dóra kedvese, hétfő: A Nagy Medve fiai. — Kisújszállás Ady: Vigyázat, hekus, hétfő: A kacsa fél 8-kor csenget. — Kunhegyes Szabadság: Harc a sátánnal, — hétfő: Az örökös. Kunszentmár- ton Körös: Az ujjlenyomat, héti fő: Anna Karenina I—II. Mezőtúr Béke: Holdudvar, — hétfő: Pokolrév, Dózsa: Amerikai feleség, hétfő: Az elrabolt epressz- vonat, Szabadság: Furcsa társaság, hétfő: Baj társak voltunk. Tiszafüred Tisza: Folytassa Cleo, hétfő: Harc a sátánnal. Török- szentmiklós Dózsa: A kacsa féd 8-kor csenget, hétfő: A beszélő köntös. Túrke ve Vörös Csillag: Dákok, -a hétfő: Kalimagdóra kedvese. ______________________ RÁ DIÓ---------------------------------SZ OLNOKI RÁDIÓ: Vasárnapi magazin. — Ze* nés beszélgetés Bor József rendezővel. KOSSUTH RÁDIÓ! 8.10: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora. — 8.15: Vakáció. — Könnyűzene. — 8.42: Puskák és galambok. Rádiójáték gyermekeknek. Tatay Sándor regényét rádióra alkalmazta: Gál István, n. rész. — 9.30: A sevillai borbély. Részletek Rossini operájából. — 10.05: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának új felvételeit. — 10.15: Bélád! Miklós könyvszemléje. 10.30: Táncdalfesztivál 1969. A Magyar Rádió és Televízió táncdalversenye. — Harmadik elődöntő (ism.) 12.10: Jó ebédhez szól a nóta... 13.00: Enrico Caruso operafelvételeiből. — 13.11: Szántó Jenő műsora. — 13.21: David Ojsztrah zenekari hegedűestje a Moszkvai Konzervatórium nagytermében. Vezényel: Gennagyij Rozsgyeszt- venszkij. — Közben: 14.08: írók műhelyében. 14.23: A hangversenyközvetítés folytatása. 15.08: Offenbach-dklus. Fortunio dala. Egyfelvonásos daljáték. — 16.05: Pillantás a nagyvilágba. — 16.25: Üj felvételeinkből. Mozart: A- dúr vonósnégyes. 17.05: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Hubay Miklós. — 18.00: Mérkőzések percről percre. — 19.10: Lemezmúzeum. Dohnányi Ernő Beethoven-mű veket zongorázik. 19.41: Háromszor-három. Fenyvesi Gabi, Kovács Gyula és Szé- csi Pál válogat felvételeiből. — 20.16: Égtájak. Világirodalmi magazin — 21.46: Üj jazzfelvételeinkből. Pege Aladár együttese játstzik. — 22.20: Verbunkosok. népdalok. — 22.55: Korunk költészete. Saint—John P^rse. — Bemutatja: Kénes Géza (ism.) — 23.16: Bach-művek. 0.10: Gyöngy Pál operettjeiből. HÉTFŐ: 8.15: Mit üzen a Rádió? (ism.) — 8.50: Kedvelt régi melódiák. — 9.25: A hét előadóművésze: Astrid Varnay. — 10.05: A Berlini S7imfónikus zenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. Közben: 10.39: Olvastad? Az Ifjúsági Rádió irodalmi rejtvényműsora. TV. rész. 10.59: A hangversenyközvetítés folytatása. — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15* Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Herr Olivér énekel. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.00: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.) — 14.05: Ismael saiát szerzeményeiből énekel. — 14.17: Egy dunaparti csónakbáz- ban. Onerettmuzsika. — 14.39: Berlini memorandum. Adam Hall angol író regénye folvtatások- ban. XVT. rész. — 15.10: Hangverseny gyermekeknek Mozart műveiből. — 16.05: Üj felvételeinkből. — 16.21: Atlasz. — Világgazdasági Figyelő. — 16.31: Giuletta , Simionato énekel. — 17.20: Könnyűzene Ránki Gvörgy szerzeményeiből. — 17.45: Mesélő múzeumok. — 18.00: Huszas stúdió. — 19.35: Népzenei Magazin. *-* 20.15: Elveszett ülluziólE. Balzac regényének rádióváltozata. L rész. — 21.18: Giuditta. Részletek Lehár—Erdődy operett-* jéből. — 21.35: Korszakok hang-i ja. — 22.20: A jazz kedvelőinek: Mahalia Jackson énekel. 22.422 Marx és a modem polgári gazdaságtan. — 22.57: Versenymű* vek. — 23.29: Tánczene. PETŐFI RADIO: 7.00: A római katolikus egyház félórája. — 7.30: Orgonamű-» vek. — 8.00: Operakalauz. Wag-* ner: Lohengrin. — 9.00: Az A1-* iami Népi Együttes műsorából. — 9-30: Szívesen hallgattuk: „El-* Indultam szép hazámból**. Az Ifjúsági Rádió dokumentummű* sora (ism.) — 10.20 Magyar fúvószene. — 10.34: Miska bácsi lemezesládája. — 11.04: Ernest Ansierment lemezeiből. Közre* működik a Suisse Romande zenekar. — Közben: 11.57: Mesterek — mesterművek. Sugár An* dor festőművészről. — 12.57: Ernest Ansermet lemezeiből című műsor folytatása. — 13.00: Cin- cafarkinca és a többiek. Mesejáték. n. rész (ism.) — 14.00? Táskarádió. — 15.00: Mit üzen a Rádió? — 15.35: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 16.05: Kórusok magyar költők verseire. — 16.19: Ritmus* turmix. — 16.55: Mérkőzések percről percre. — 17.50: Operettdalok. — 18.05: Bartók: IV. vonósnégyes. — 18.28: Gépkocsival a Szaharán keresztüL Dr. Kreut* zer Sándor előadása. — 18.43? Szokolay Sándor: Néger kan* táta. — 19.00: Muzsikaszó. Dalok a kenyérről (ism.) — 19.42: Für* kó Zoltán írása. — 20.10: Verdi? Aida. Négyfelvonásos opera. —• Közben: 21.36: Versek. — 21.90? Az operaközvetítés folytatása. — 23.10: Könnyűzene. HÉTFŐ: 8.05: Vackar: Este a tengeren keringő. — 8.13: A Pro Musi ca Kamarazenekar játszik. 9.00: Ezeregy délelőtt... — 11.50? Vállalatok a tárgyalóasztalnál, n. r. — 12.00: Tamara Cseban* a Szovjetunió népművésze éne* kel (ism.) — 12.26: Gioconda. Részletek Ponchielü operájából — 13.05: Foglalkozása: gyámügyi előadó. Riport. — 13.20: Ar* túr Schnabel zongorázik. — Kettőtől—hatig... Fekete István írása. Egy férfi és egy nő.—Kiasz* szikusok — mai ruhában. A ka* báré klasszikusai — Gádor Béla írásai. — Reflektorfényben: Engelbert Humperdinck. Közben? 14.30, 15.30, 16.30: Hírek. — 18.10: Közkívánatra! — 19.27? Természeti ritkaságok a Duna- Tisza közén. — 20.25: Üj köny* vek (ism.) — 20.28: Egy vidéki szerkesztő naplójából. — 21.23: Szuez — 1869. — 21.48: Farkas József népi zenekara játszik^ Kutassy Katalin és Sikolya István énekel. — 22.25: A hét előadóművésze: Astrid Varnay (ism.) — 23.10: Könnyűzene. -* 23.29: Bartók: Szólószonáta he* gedűre. Televízió BUDAPESTI 8.58: Hétmérföldes kamera. Ül* törőhíradó. — 9.15: Gyere paj* tás, énekelni! Daltanítás. — 9.303 A kievi Sófia katedrális. Közvetítés Kievből. — 10.00: Időalagút. Magyarul beszélő amerikai tudományos—fantasztikus filmsorozat. 5. Kalózok között. — 10.55: Táncdalfesztivál 1969. A Magyar Rádió és Televízió Táncdalversenye. A harmadik elődöntő is-» métlése. — 15.53: Győzzön a jobbik. Ügyességi játékok közvetítése a Hárshegyi napközi tábora bői. — 16.55: Tv-szőttes. Hej Du-» náról fúj a szél... Szövetkezeti együttesek és népművészek ven télkedője. Pest megye. — 17.25: Képes Kalendárium. — 18.00: Telesport. OSC—Vasas bajnoki vízilabda mérkőzés közvetítése a Sportuszodából. Tudósítások bajnoki labdarúgó mérkőzésekrőL — 19.05: A világ térképe előtt. Heti külpolitikai összefoglaló. — 19.15: Esiti mese. — 19.30- Rinaldo Rinaldini. Magyarul beszélő nyugatnémet kis játékfilm-sorozat. 5. A kivégzés. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20. Közvetítés az AIX en PROVENCE-i Fesztiválról. Mozart: Don Juan. Opera 2 felvonásban. — Kb. 22.45: Tv-hiradó — 2. kiadás. ion! CIRKUSZ LUXEMBURG jöni Tiszoföldvóron augusztus 4-én, 5>én. — Kunszentmártonban augusztus 6-án, 7-én. Előadások kezdete minden este 8 órakor. Jegyek elővételben válthatók a művelődé sí házaknál;