Szolnok Megyei Néplap, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-03 / 178. szám
1969. augusztus £ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Közélet iség - stíluskeresés Hidat építenek ■valahol Magyaroeisaágan. A film aznap nem a szokványáé hír- adótoópesket mutatja, hanem az emberekre kíváncsi, akik építik: hogyan élnek, miért nehéz az életük, milyen vágyaik, gondjaik, örömeik vannak — s akartnak-e többet, mást az élettől? Sándor Páj Híd című kisfilmjót nézem, s nemcsak arra. kell ráébrednem, hogy ez a látásmód mennyire elüt nagyfilmjeink szemléletmódjától, hanem a vetítést követő vitában arra is. hogy csak látszólag csendesedett el a filmek körüli vita a Fényes szelek eszsmeoseréje óta. Az éj vita úgy látszik régóta aktuális kérdés körül robbant: a »hogyan tovább”, az útkeresés témája körűi, — éppen a fiatalok a Balázs Béla Stúdió művészednek alkotásai kapcsán pattant ki. Ezek a gondok már a múlt évi pécsi filmszemlén előkerültek: néhányan már akkor szót ejtettek a problémaérzékenység és stílus felújításának, egy új valóságérzékelés kialakításának szükségességéről. E mai vitákat most már határozottan a továbblépés keresése jellemzi. Miért kellene további lépni? Nona jó, ami most van? Vajon Kovács András, Fábry Zoltán. Jancsó Miklós és a fiatalok filmjei nem képviselnek már ma is v»- lágszánvonalait? — kérdezhetné az olvasó. Igen ára« csakhogy a művészet sajátsága. hogy csak azok az értékek számítanak hatóképesnek, amelyek nem ismétlésből, hanem továbgondolás? bői, továbbformáláSból születnek, amelyeket az újraalakító szenvedély szül. Az ismétlés unalmassá válik akkor is, ha egy — valamikor jelentős sükerehet elért látásmódot. témát, megoldást akárcsak résziben is utánoz. Ezért ez a mostani „lappangó” vita hozzátartozik a filmművészet egészséges fejlődéséhez: egy újabb való- ságdarabka felfedezésének érési görcseit oldják, ezt az egyelőre még kísérleti állapotban lévő útkeresést akarják tudatosítani, és helyes mederbe tereim. A stílusváltás és egy újabb problémakör felmerülése már Mészáros Márta Holdudvarában kirajzolódott; a már anyagában is közéleti vonatkozású filmet egy áttételesebb konfliktus-csomó váltotta fel: az életforma vizsgálatának szükségessége. A hősnő, Edit hirtelen egyedül marad, szabad lesz; voitalkóppan azt csinálhatná életével, amit mindig is szeretett volna: akár értelmesen is újrakezdhetné. De a régi reflexek nem engedik: nem tudja, hogyan kell emberi módon élni, nem tudja elkezdeni az emberhez méltó életet. Rossz síneken fut életformája, S a film nem egy különös sorsra világít rá reflektorfényével — a probléma általánosabb, társadalmibb jellegű: az új társadalomban lassan a fejlődés > akadálya lesz, hogy nem tudjuk magánéletünket megreformálni, az új feltételekhez igazított emberi mércével irányítani. Ezt a hangot ugyan Mészáros Márta ütötte még, de a Próféta voltál szívem — kevésbé sikerült — tearafcterfcópe, Bacsó Péter Fejüövés című alkotásának pszichológiai nyomozása egy teenager-tragédia összetevői közöbt is erre a problémára rezonált; még inkább a legújabbak. a Balázs Béla Stúdió fiatal művészeinek kis- filmjed is főként erre az új problémakörre koncentrálják erőiket. Kosa—Sára Feldobott kő című filmje is direkt kegyetlen társadalmi önvizsgálatával és közéleti pátoszával szinte egyedül áll ebben a sorozatban. Ami Kásánál össztársadalmi probléma. a múlt és jelen vitája, az újabb filmjeinkben egy égető gond, de egészében mégis részkérdés, csak közvetve utal közös tépeiődései nfcre, mivel ennek tükrében másképp látszanak mai életünk egyéb gondjai is. Az elsődleges felfedezés — a magánélet refor- málandósága, a betokosodott, holtvágányra siklott életek elszaporodása. A közéleti szenvedély a probléma horizontján él. bevilágítva az elemzett konfliktusokat — de egyúttal közéleti rangra is emelve önmagában másodrendű jelenségeket. Ugyanakkor a Holdudvar és a Pejlövés vagy a legújabb alkotás. a Szandi-mandi, világosan érzékelteti, hegy az egyéni élet zsákutcáin csak társadalmilag lehet segíteni, mint ahogy a „hogyan élünk” értelmes válasza is csak az életforma reformjának részeként képzelhető eh A probléma talán obt bujkál, hogy az új jelenségkör felfedezése. a tengődő életek kritikája nem tud elég frappáns modernséggel válaszolná a társadalmi kérdező hangra, az akár szenvedélyes társa- dalomkritifcára. Inkább lemond erről — s vele együtt a lényegesen nagyobb elkötelezettségű. az „érted haragszom’? magatartásról is. A „nagy" filmeknél ez a kérdés — mint mondottuk — az új valóságlátás születésének erőterében jelentkezik: keretét azért — ne legyünk igazságtalanok — a közéleti pátosz megreformálásának szándéka szolgáltatja- A Balázs Béla Stúdió újabb alkotásainál már lazábban kötődik a felfedezés szenvedélye a társadalmi felelősséghez. A „felnőtteknél’» az eltorzult élet raiza az együttfájás, a bíráló részvét hangján szólal meg, A Balázs Béla Stúdió néhány filmjén ugyanez a probléma kiesd« a fiatalos kioktatás, a igrri jobban tudjuk” hangján rezonál. Így például Császár Mihály Boldogság című kis- filmje kitűnően adja vissza egy fiatal falusi pár boldogságigényét: rádió, bánszek- rény, csipketerítő még a szék lábán is. néhány könyv, amit mutogatni lehet a vendégeknek és a vágy: a televízió. De a filmet nézve nem tudjuk elfelejteni azt az érzésünket, hogy itt egy fölényes hangú „mi jobban tudjuk” gesztus tanúj vagyunk — és nem egy javítani akaró tár- sadalompedagógi ai erőfeszítés művészi lecsapódását látjuk. Hasonló érzéseket keltett bennünk Kézdj Kovács Zsolt Szeretnék csákót csinálni című kisfilm tanulmánya, a társadalmi unalom betegségéről. Hősed unatkoznak a családi körben, és a szinte elviselhetetlen levegőjű, zsúfolt és szürke hivatalban; de még szerelmükben is ezt teszik, mert nem tudják, s korlátoltságukban nem is tudhatják, hogyan kellene emberi módon élniük. A jelenség valóságos, a kritikai személetmód jogosult — és sajnos megint a hangvétel, a művészi álfölény lekezelő felsöbbsége az, ami ezt a kis- filmet lefékezi, és a néző idegeit rossz reakciókra borzolja. Furcsa mádon ez a hangvétel akadályozza ezeknek a kisfilmeknek önki- bontaikozását A Pár évvel ezelőtti alkotásokhoz képest, — tehát azokhoz a kisfil- mekhez mérve, amelyek világszerte dicsőséget arattak — ezek az alkotások valahogy provinciálisak, fülledtek, önmagukba zárkózók lettek, hiányzik belőlük az ellentmondások ama gazdagsága, ami a megtisztító, felrázó művészi hatás velejárója. A mostani sorozat — néhány szép kivételtől eltekintve — megtorpan egy divatosan fotózott helyzetkép rögzítésénél. Ha már a divatról szólunk, hadd említsük illusztrációként Dugosd László Különös melódiáját, Karinthy Cirkuszából készült színes filmjét, ahol a kitűnő alapanyagból egy Kafka-i vízió született, mert az alkotó — feltehetően a divat csábításának engedve — elhagyta az ironikus, játékos, de mindig racionális alaphangot A film alatt az ember nem is annyira borzong, mint amennyire unatkozik. S ez már nem is vétség, hanem hiba Pedig a továbblépés feltételei jelen vannak és segítenénk művészileg éppúgy, mint a filmezés „közhangulatát’’ illetően. A társadalomkritikai magatartás, a közéleti tartás talán egyetlen művészetben sem any- nyira természetes létformája a művészeiknek, mint a filmben — s bizonyára ez az atmoszféra fogja átlendíteni e kísérleti stádiumban lévő fiatal alkotókat is az első lépések bizonytalanságán, a különböző divatok csábításán — önmagukhoz és ami ugyanilyen művészi követelmény: önmagunkhoz. Almási Miklós FAZEKAS MAGDOLNA: P O B T R £ DEM1ÜNY OTTÓ: HA EGYSZER Ha egyszer minden sikerül — mit kezdesz elmúlt éveiddel, mi lesz a kibékíthetetlen gyermekkorból, vad álmaidból. Hogy leplezed el volt éhséged s hova rejted a mohóságod, rossz gönceidet hova hányod, sebhelyeid mint takarod be, riadt farkastempód mivé lesz abban a langyos biztonságban s jogod. hogy ordíts a veszélyben — hová lesz boldog ösztönöd, mit kezdesz a gyönyörű vággyal, ha egyszer minden sikerül? Kárpáti Kamiit Mikor a muzsika... Mikor a muzsika este odazárt magahoz s a gépszobában a nehézszagú gépek köldöklámpája sugárzott csupán, hazavittek a hegedűk, s a kürtök kutyamancsa megkaparta ajtód. Két ütőszerszám felébresztett, felültél a sötétben, azt hitted, váratlan megérkeztem, — Csak nincs valami baj? — megtapogattál. Mint két tétel közt a várakozás, olyan volt, amíg elaludtál kitakart vállal, félmosollyal Olyan voltál, mint egy könyökben elhajolt üvegház az éjbe mosódott kertben: derengő belső fénybe vont a meleg álom. A z apai nagybácsi, akihez most Tóni bekopogtat, nyugdíjas bőrmunkás és ellentétben a legtöbb öregemberrel, kevésszavú, magányos jellem. Sárga, telepi házban lakik, de erre most új városnegyed épül, s a tervrajzon ezt is lebontásra ítélték. Ha erre sor kerül, majd beköltöztetik az öreget a megépült új házak egyikébe. Még két nap hiányzik hús- véthoz. Tóni, alig hogy letette holmiját, elindult kereszt-kasul a városban, hogy különféle mozikba jegyet vásároljon. Így szokta mindig, amikor Pestre jön: négy-öt moziba. Az öreg sosem tart vele. Naphosszat az ablak előtt ül, olcsó szivarját szívja, miközben az új épületek lassan bekerítik. Retteg attól a pillanattól, amikor itt kell hagynia a megvénült lakást, melynek minden rovátkájába belevette magát a múlt pora, akár a lepárló- dott só. A második napon, az ebédnél, megkérdi az öreg: — Aztán csönd van otthon? Még sosem kérdezte ezt. Legtöbbször a személyesség hiányzik szavaiból. Az összecsukható vaságy, amin Tóni alszik, kegyetlenül gödrös, de a fiatal szervezet alvást kíván. Éjféltájt felriad: semmi, csend, Az öreg még mindig az ablaknál ül. Göndör, hideg füst bodoro- dik a feje körül. — Szép volt a mozi? — szólal meg váratlanul, mint aki tudja, a fiú nem alszik. szólhat hozzá. — Apád, legényember korában, sokat hált ezen a vaságyon — mondja hosszú csend után. Ezek a nagy hallgatások évszakokra osztják fel az együtt- létet. Mintha egymást követné tél, tavasz, nyár, ősz. Tóni most magára gondol. Zsebében a friss segédlevél. Még ünnep előtti nap sorra- vesz néhány gyárat. Nem akar visszamenni, itt marad Pesten. Az öreg biztosan adna nek, helyet, a vaságyat is ki lehet cserélni. Ünnep napján jönnek a szomszédok, főttsonkát, tojást, süteményt tesznek le az asztalra Vacsora után az öreg nem vonul vissza szivarfüstje mögé, szokatlanul bőbeszédű. Nem is érthető a váratlan hangütés. — Apádnak mindig büdös volt a munka, de megjátszotta magát. Ez nem igaz, tiltakozik magában a fiú, hiszen előtte áll az örökké nyugtalan ember. Látja őt lámpafényben szónokolni, homlokig szénporo- san, kokszhegyek között. — Átvert az mindig mindenkit, — folytatja konokul az öreg — nincs abban kitartás Valami hiányzik belőle. Ha égett a ház, mindig ide jött erre a vaságyra. Miért mondja ezt neki? Mintva valaki belevágna az arcába. Haragszik az öregre. Nem, nem marad itthon, elmegy kószálni. A Körúton autók, emberek, villamosok úsznak az ezüstkék estében. Egy fénycső Vészi Endre: merőlegesen és izzóan a sötétségbe fúródik, mint egy óriás hőmérő. Elvarázsolt világ, váratlanul előbukkanó jelenségekkel. És íme, előtte megint ott siet apja, az alacsony sovány férfi, kiboruló hajfürtjeivel. Mint aki égő házból menekül. És valahol ott úszik a vaságy. Meggyorsítja lépteit, éhséget érez. Egy büfében zajos emberek közé fúrja magát, s papírízű viríslit eszik. Az apa eltűnt. Megint oldódik valami. A fiú egyszerre társai közt érzi magát, a falkában, amint félmeztelenül rohannak a Dunaparton. Szeretne harso- góan fölnevetni, eszébe jut a kajak. Még júliusban történt, hogy fölfordult vele, de hát most kinek beszéljen erről? A kajak a gyári sportegyesületé. A mélység magához akarta szippantani, akárhogy is, de vissza kellett szerezni, mert ötezer forintba kerül és egész életében tör- leszthetné Az ilyesmit levonják szigorúan, ö maga is kimerült a kapkodásban, az izmaiban és á gyomra táján görcsöt érzett. Teljes nyíltsággal tűzött a nap, a folyó domború volt, mint egy pontosan csiszolt lencse, a csárda teraszán megvallint a pincér fehér kabátja, a tányércsörgés is idehallatszott és őt meg a kajakot a halál fenyegette. S ez olyan ellentétes volt, hogy a lefelé húzó áramlásban is nevetni kellett volna Az ünnepet követő estén megint szemben ülnek egymással: az öreg és a fiú. — Holnap utazol? — Kidob? Az öreg vállat vont. Megint hosszú csönd. Fülében ott trappol a falka. Nedves földillatot érez. Gödröket ásnak, pontosan kijelölt rendbe: itt lesz a part. A város tüdeje. Beszippantja a füstöt és kileheli az oxigént. Fenyők, nyárfák, platánok. Az öreg finoman ráncolt, vékony arcbőrén megrándult egy erecske. — Csak azért kérdezem, hogy mikor utazol, mert lejár a szabadságod. — Itt maradok Pesten. Van munkám — határozza el magát Tóni. Az öreg mintha nem hallaná, legalábbis, nem válaszol. Nincs folytatás. Hajnalban csomagol „ fiú. Nem tudja szó nélkül megállni. — Azt a vaságyat máshol is megtalálom — ereszti szavait az öreg hátának. — Azt igen — az öreglas- lan feléje fordul. — Vagy ha úgy akarod — mutat a vaságyra, — aludjatok benne ketten, osztozkodjatok rajta. Te meg az apád. Mert biztos, hogy ő is szökni akar. Mikor legutóbb itt járt. már a szállás érdekelte. Szedi a betyárbútort, mert megint ég a ház. Unja az asszonyt, a várost, a családot Abban a városban ő is benne van, a házakban, mindenben — ezt írta nekem egyszer. Sose bírtam a nagy szavakat. Benne vagy, gondoltam, egészen addig, amíg benne vagy. Az ajtóban megveregette a fiú karját. — Karácsonyra feljössz? Ha élek még akkor. A csöndes kérdés mögött trappol a falka. Az orrában az otthon; mozi sűrű emberszagát érzi. Sötétben ér haza, a köd súlyos, mint egy téli kabát De tudja minden háznak, minden üzletnek a helyét. Majdnem mindenki az ismerőse. Tízezer embernek köszön, kétezerrel tegeződik. S a megmentett kajak ott alszik a csónakházban, mint valami személyes ismerős. Édesanyja fogadja. Szorosan a fiú mellé áll. — Apád délután fölment Pestre. Megint rájött a nyavalya. — Nem baj. Én itthon vagyok. Nekilát, hogy kicsomagolja a bőröndjét Puha kis talpak csosszognak a padlón, beléptek öccsei. I Szökési kísérlet
