Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-06 / 154. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. Július *• Kamondy László: Színésznő a társalgóban Meggyes László rajzafc HegedfÖ — rtmákfcafc Csónakod a TtezSn Műsor, mozi és MOKÉP JRossz a műsor* „J6 a műsor” „Ninos propaganda.” „Csúnya a mozi.” „Persze a filmek...” — ilyen és ezekhez hasonló megjegyzések, viták után még szakmabéliek — filmújságírók, rendezők stb. — körében is teljes a bizonytalanság, hogy kit szidnak vagy ritkábban, kit dicsérték. Melyik filmvállalatra mi tartozik. A leggyakrabban a MOKÉP-et — teljes nevét» Mozgóképfar- galmazási Vállalatot — emlegetik; Néhány színésznő és egy őszhajú intrikus tartózkodott a társalgóban, versengve és hangosan szidták a darabot, amit a házi főpróbán láttak délelőtt. Negyedóra múlva teljes volt az egyetértés köztük, de később úgy látszott, mintha mégis sajnálnák, hogy kimaradtak egy nyugati, devizás darabból. — Én mégis azt mondom —- mondta Herczeg Antónia — .hogy a darab télt házak előtt bukna meg. legalábbis a bérleti előadásokon, ha Emmuska levetkőzne a második függöny előtt. Mindnyájan elnémultak erre a váratlan ellenvetésre. — Emmuska — kérdezte a fiatal szerződéses táncosnői, — akinek se melle, se feneke? Herczeg Antónia elmosolyodott, s oldalról az őszhajú epizódistára tekintett — Én — szólalt meg az intrikus, ugyanolyan komoly arccal, mint amilyen álko- molyan a színésznő a vetkő- zést javasolta — igazat adok neked, Tónikám. Olyan darabot amelynek se sztorija, se aktuális mondanivalója nincs, csak az erotika menthet meg, és ez ilyen darab; — De drága Pítyl bácsi — vetette ellen a fiatal táncosnő — láttad te Emmuskát levetkőzve az öltözőjében? — Cicám — válaszolta nyájasan az ősz intrikus — más az öltözőben, civilben vetkőzni és más a színpadon! Az egyikhez csak egy ruha és egy dívány kell, a másikhoz tehetség is. A fiatal táncosnő, aH a pletyka szerint az igazgató szeretője volt, megbántottan elfordult a társaságtői és halkan odaszólt a lilahajú büfésnőnek: — Még egy konyakot, Len- kice! — Felírom szivecském — válaszolta együttérzően a büfésnő és egy gyűrött, lekávézott füzetet szedett elő valahonnan. Eközben lépett be a társalgóba Emmuska bájos, szívarcú öltöztetőnője, karján egy bíborszín estélyi ruhával. — A művésznő — kérdezte zavartan — nincs itt? A fiatal táncosnő — egyedül ő hallotta ezt a félszeg kérdést — mozdulatlanul, szinte dermedten bámult az öltöztetőnőre, akinek a szoknyájába egv feltűnően csúnya négy-ötéves fiúcska ka- paszkodott. A gyerek olyan csúnya volt, olyan meghökkentően csúnya, hogy szinte elnémította a társaság többi tagját is. — Kit keresel, aranyom — szólalt meg az epizódista nyálas, részvétteli hangon. —• Emmuskát keresed? — Igen — válaszolta fél- szegen az anva. Hosszan hallgattak ezek után és nem néztek, nem mertek egymásra nézni, vagv megszólalni, nehogy elárulják magukat és ezzel megbántsák az anvát — Azt mondta a művésznő — szólalt meg újra az öltöztetőnő —. hogy vetessem be a derekát és... aztán-.. Herczeg Antónia kedvesen és kényszeredetten mosolygott a gyerekre. — A kisfiad, Rézike? — hajolt át a nulton a büfés- nő is. mosolyogva. — Igen, a fiam — válaszolta az anva dacosan, s utána a társaság szemébe nézett, mint aki kész megvédeni a fiát bármilyen támadással szemben. — Akarsz egy szelet csokoládét Lenke nénitől? — kérdezte a büfésnő. A kisfiú, aki eddig szótlanul és mozdulatlanul csimpaszkodott az anyja szoknyájába. ide-oda kezdte csavargatni a törzsét és a lábait. — Nem szereti a csokoládét — viaszolta a fia helyett az. öltöztetőnő. s áttette a bal kariárfl az pctólvi ruhát, így próbálta eltakarni a fia arcát a felnőttek szeme elől. — Helyes kis kőlyköd van —' szólalt meg az őszhajú epizódista — helyre kis kölyök. Ez az ügyetlen és vigasztaló mondat éppolyan üresen pukkant szét, mint általában a hazugságok; — Emmuska nincs ftt, Rézike — szólalt meg a táncosnő — azt hiszem, lement az öltözőbe. — Köszönöm — válaszolta az anya. hálásan. — Majd megmondjuk neki, hogy kerested, Rézike! — Köszönöm művésznő — mondta az anya, és indulni készült, de nem tudott, mert a fia közben keresztbe rakta a lábait egymás előtt és rálépett az estélyi ruha szegélyére. Amíg visszavette a másik karjára az estélyit, a gyerek, akinek az ujjait előbb le kellett fejtenie a szoknyájáról, előrelépett és felmutatott a lámpára. — Lámpa — mondta. Csak most látszott igazán, hogy milyen csúnya kisgyerek, most, amikor újra felnézett a lámpára. Nyúlszája volt, operált nyúlszája, s olyan tág orr- lika, hogy akár az eső is beleeshetett, ha magasra emelte a fejecskéjét, és hajszálai úgy meredtek előre a homloka fölé, mint a nyílvesszők. — Igen, kisfiam — válaszolta az anya — az ott egy lámpa. Olyan lámpabúra, amin lukak vannak; — Miért? — kérdezte a gyerek. Az anya felsőhajtott és a háta mögé tekintett — Azért kisfiam — vála>- szolta szelíden —, hogy ne világítson a színészbácsik és a színésznénik szemébe a fény, ha itten társalognak. Ekkor robbant be Emmuska. — Rézike! —■ sisteregte a szokásos bemutató előtti hisztériával. — Hol lófrál maga? Már felkutattam magáért az egész ^ színházat Az egész színhazat! Fel s le rohangálok fel s le futkosok a pincétől a. padlásig és maga sehol! Én futkosok maga meg itt fecseg ezzel a ruhával; Kivetetett a derekából? Nem! Látom, hogy nem vetetett ki. — Nekem azt mondta a művésznő — kezdte bíborvörösen az őltöztetőnő —, hogy a társalgóban tetszik majd... — Kivetetett a derekából, vagy nem? — kérdezte Emmuska és körülnézett. — Nem! Nem vetetett ki, mert maga is meg akar buktatni engem! Az öltöztetőnő elnémult erre az igazságtalanságra és elnémult Emmuska is, mert közben észrevette a gyereket, akj hisztériás indulata elől a büféspult oldalához simult Hosszú csend támadt, de a társalgó egy másodperc alatt színpaddá változott, amikor Emmuska mosolyogni kezdett. Varázslatos mosolya volt Emmuskának, olyan mosolya mint a komikáknak, derűt keltő, viszont-mosolyt ébresztő. A kisfiú azonban, mint a csúnya és megfélemlített gyerekek, nem mosolygott vissza Emmuskára, mert gyanakvó volt már az emberek iránt és egyedül csak az anyjában bízott. — Zolika! — csaota össze a kezét a színésznő, mikor felismerte az anyja szeméről a gyereket, és azt is megértette. miért nem látta eddig a színházban — te félsz tőlem? Hát olyan csúnva néni vagyok én. olyan csúnya? A gyerek közelebb lépett az anyjához, de úgv. hogy közben súrolta a hátával a büfésnultot. — Művésznő — szólalt meg az anva ás közben a gverek felé nyújtotta a kezét — kivetettem az estélyi dere... A színésznő aprókat legyintett és tovább nézte a kisfiút, aki lassan foglya lett Emmuska gyönyörű szemének. — Ugyanolyan szép a szemed — szólalt meg a színésznő —, mint anyukádnak. Ugyanolyan szép és szelíd. Az anya szeme bepárásodott — És ugyanolyan pld. Icipici, pisze és vidám orrod van, mint nekem. Ugye, gyerekeik? Ugyanolyan szép, pisze és vidám orra van, mint énnekem. A gyerek felnézett és elmosolyodott. Elmosolyodott és mert ftt nem volt kiközösített, mint az óvodában, megszépült az arca a mosolytól. — Es a fogaid! — csapta össze a kezeit Emmuska; — Azok a pici fogaid! Hogy milyen szépek a te fogaid! Fogadjunk, hogy valódi tejfogaid vannak! — Tej! — válaszolta a gyerek. — Mutasd! Ham-ham! Mutasd! — mondta Emmuska. — Ham-ham! — utánozta a gyerek, némán. — Hi-iii! — hisz tériázott Emmuska és a gyerek felé hajolt — Hi-ffT! — mutatta az ínyét a gyerek, s utána felmosolygott az anyjára. — Mégegyszer — vezényelt Emmuska. — De most hosszabban, hangosabban és gyere utánam, hiii-.L. hill—-i A színésznő kanyarogni kezdett a társalgóban, mint az ostor és a gyerek egyre felszabadultabban lépegetett utána. A többiek szótlanul figyelték a varázslatot A színésznő már a fal előtt topogott, mint egy őrmester; Egyszercsak hirtelen megfordult ölbekapta a fiúcskát s kétoldalt az arcához szorította az arcát A kisfiú átölelte a nyakát és boldogan hozzásímult — Ha tejfogaid vannak — mondta Emmuska —, akkor te biztos nagyon szereted a tejcsokoládét ugye? — Szeretem — válaszolta a gyerek. — Lenkíee a legnagyobb tábla tejcsokoládét Zolikának! Lenkiee átnyújtotta a nagy tábla tejcsokoládét a gyereknek s utána halkan odasúgta: — Erre csak a művésznő volt képes! Emmuska bosszúsan összeráncolta a homlokát mint mikor idő előtt beletapsolnak a monológjába, aztán letette a gyereket a földre és visz- szavezette az anyjához. — Puszi? — kérdezte, mikor leguggolt eléje. — Puszit nem kapok? A gyerek kétoldalt megcsókolta a színésznő arcát. — Ne haragudjon Rézike, de ma olyan ideges voltam... — Köszönöm, művésznő —- válaszolta az öltöztetőnő, — én mindig tudtam, hogy a művésznő... — Butaságokat beszél. Rézike! — szólt rá Emmuska. — És mars vissza az öltözőbe. öt perc múlva én is ott leszek. Az anva boldogan sietett vissza az alagsorba. Emmuska meg fáradtan lezuhant egy székre. — Csodálatos voltál — szólalt meg Herczeg Antónia — délelőtt is. A színésznő mosolygott — Engedjétek hozzám a kisdedeket — szólalt meg az ősz eoizódista. — Szegény — mondta a színésznő — szegény Pitvi bácsi! Én... meg fogok bukni pénteken! — Nem szólalt meg a fiatal táncosnő — te nem. Csak a darab. A színésznő elkomolyodott és szó nélkül elindult a kijárat felé. — Örülök — nézett vissza a társalgó küszöbéről a fiatal táncosnőre — hogy... szeretsz engem. Egyedül te szeretsz Itt. senki más, — tette hozzá és kiment 1— Okkal vagy ok nélkül? Mi erről a véleménye Bors Ferencnek, a MOKÉP igazgatójának? — Valóban, húsz év után is előfordul, hogy sokan nem tudják, mi tartozik ránk és mi nem. A MOKÉP a belföldi filmforgalmazás vállalata, minden magyar moziban megjelenő film a MOKÉP Vállalat tulajdona. Ez a vállalat a Művelődésügyi Minisztérium Filmművészeti Főosztálya közvetlen irányítása alá tartozik. A tizenkilenc megyében és a fővárosban a megyei, illetve a budapesti tanács irányítása mellett működnek a moziüzemi vállalatok. Az ő tulajdonuk a mozi és a MOKÉP rendelkezésére álló teljes filmanyagból ők válogatják ki havonta a műsorhoz szükséges produkciókat. A MOKÉP, mint országos forgalmazó, felelősséggel tartozik azért hogy a húsz mozi-üzemi vállalatot az országos kultúrpolitikai irányelvnek megfelelően lássa el filmekkel. Ezenkívül meghatározó szerepük van abban, hogy a nemzetközi filmpiac terméséből mi kerüljön átvételre, mi nem. Kötelességünk a szinkronizálásról, feliratozásról, kópia-előállításról gondoskodni, továbbá propagandaanyagokat készíteni. — Ez tehát a jogi helyzet. Gyakorlatilag hogyan dolgoznak együtt a megyei vállalatokkal? Milyen mértékben szól bele a mfisorügyekbe a MOKÉP? — Éves keretszerződésünk alánján válogathatnak nálunk filmeket a mozivállalatok. Ez a készlet természetesen kötött, tehát csak azt tudjuk nyújtani, amit mi beszereztünk, de ezen belül a helyi szükségleteknek megfelelően állíthatják össze programjukat a megyék. Ha egy filmet, például egy művészileg igen rangos, értékes, és igen fontos filmet véleményünk szerint nem forgalmadnak kellőképpen egy megyében, akkor vitatkozunk az illetékes vállalattal. Ha nem tudunk megegyezésre jutni — bár erre ritkán kerül sor •-» a megyei tanácshoz és a Minisztérium Filmművészeti Főosztályához fordulhatunk döntésért; — Ennél fontosabb azonban, hogy az új gazdaságirányítási rendszer alapján fokozottabban használunk ml és a minisztérium gazdasági ösztönzőket. Az állam jelentős dotációt ad a filmforgalmazáshoz. Erre a látogatásszám csökkenése és az alacsony mozihelyárak miatt van szükség, a dotáció éppen arra szolgál, hogy a moziknak ne kelljen gazdasági kényszerből a silányabb szórakoztatás irányába eltolni műsorarányaikat. Ezek a gazdasági ösztönzők most olyanok, hogy a mozivállalatokat és az egyes személyeket is érdekeltté teszik az igényes filmek forgalmazásában. Vannak megyék, ahol nagyon jól élnek ezekkel az ösztönzőkkel; I — Mi a helyzet a látogat ásszám-csökkenés- sel? — Nagyon érdekes jelenségnek lehettünk tanúi az elmúlt — 1968-as — esztendőben. Amíg Budapesten és a falvakban továbbra is csökkent a látogatási arány, addig a vidéki városokban jelentősen lelassult ez a folyamat. A jelenség magyarázata talán az. hogy most szűnt meg a falvakban Is a mozi az egyedüli szórakozási lehetőség lenni; ma már csaknem mindenütt találunk zenés eszpresszókat, nagyon sok helven jól működnek a művelődési otthonok, és ami a leglényegesebb: most kezd tömegessé válni a televízió falun is. Márpedig a televízió nemc'ak azzal von el — városon és falun egyaránt — nézőket, hogy ott is bemutatlak filmeket, hanem sokkal inkább azzal, hogy a nézők minden szabad idejét leköti. Ha például egy-egy nagysikerű krimi-sorozat megv a televízióban, országszerte feltűnően visszaesik a mozik látogatottsága. — Úgy tudjuk, a látogatószám csökkenésében közrejátszott az is. hogy nagvon lecsökkent az előadások száma? — Valóban^ ax efmúltesatéridőben 81 ezerrel kevesebb előadást tartottak a mozikban, mint 1967-ben. Aa okok között elsősorban azt találjuk, hogy még nem voltak megfelelőek a gazdasági ösztönzők, illetve azok ilyen helytelen irányba hatottak; Márpedig az előadás- szám csökkenése egyszerűen, a lehetőségeket veszi el a lakosság elől, hogy szabad idejében a moziba is elmehessen. Éppen mert a tv annyi időt leköt, nagyobb szükség van arra, mint valaha, hogy a nézőnek legyen időbelj választéka. Ha egy faluban korábban három előadás volt, (4-kor, 6-kor és 8-kor) s most elhagyjuk az első kettőt, akkor az elmaradt nézők nem mennek es-, te 8-kor moziba. |— Végül Is a legtöbb probléma a műsorral van. Nagyon sokan úgy vélekednek: nem elég szórakoztató a mozik műsora. Megint mások, talán valamivel kevesebben, úgy vélekednek, hogy túl Igénytelen a mozik műsora. Mi erről a véleménye? — Filmbeszerzési lehetőségeink — mint erről már sok helyen írtak — korlátozottak. Abból tudunk válogatni, amit a világ filmgyártása produkál. Megvizsgáltuk azonban, hogy milyen a látogatottsági aránya a silányabb, gyengébb szórakoztató műveknek és az igényesebb drámáknak. Arra a meglepő eredményre jutottunk, hogy a kifejezetten olcsóbb szórakozást nyújtó produkciók — néhány kivételtől eltekintve — nem aratnak nagyobb sikert, mint az igényesebb művészi alkotások. Nagyon bíztató ez számunkra, mert azt jelzi, hogy éppen azok maradnak el a mozikból, akik ott csak a leshígabb szórakozást keresték Akik maradnak, azok a szórakoztató filmet is csak akkor fogadják el, ha az színvonalas. Általában olyan törzsközönsége marad a moziknak, akik elsősorban a filmért, a művészi élményért járnak oda, s ha a látogatószám csökkenése nem is örömteli dolog, ez az utóbbi jelenség mindenesetre bíztató a jövőre nézve. — B —■ r
