Szolnok Megyei Néplap, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-29 / 173. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. július 29. Partizántámadás Thaifölden Nixon „tiszteletére" Az NDK külügyminisztériumának sajtóértekezlete Tegnap esti helyzetkép Lehet, hogy Nixon útja a tárgyalások kulisszái mögötti vonatkozásait tekintve eseménytelen, más nézőpontból azon­ban egyáltalán nem az. Már a Fülöp-szigeteken is őrizetbe vettek néhány embert, akik egy, az amerikai állam- és kormányfő elleni merénylet előkészítésével voltak alaposan gyanúsíthatok. Űtjának legújabb állomásán, a Vietnammal szomszédos Thaiföldén pedig a hazafiak érzékeltettek vala­mit Délkelet-Ázsia forró levegőjéből: szabályos partizán tá­madással „köszöntötték” a Nixon-látogatást. A cél nem az elnök személye, hanem az amerikai veze­tés számára rendkívül fontos uboni légitámaszpont volt. A thaiföldi szabadságharcosok a rajtaütés sajátos nyelvén meglehetősen világos üzenetet adtak át így Nixonnak: elíté­lik, hogy a hivatlan vendégek hosszú esztendők óta a viet­nami nép elleni ugródeszkául használják fel országukat. Az eset vitathatatlanul komor gondolatsort indított el mind a magasrangú vendégben, mind a vendéglátókban. Nixon útjának első számú célja Thaiföldén az, hogy legalább valamelyest megnyugtassa az esetleges amerikai kivonulás után sorsukért aggódó korrupt vezetőket. Thaiföldnek, már­mint az ország urainak, Washington azt ígérte, hogy meg­védi a nemzeti felszabadítási küzdelem Délkelet-Ázsiát ost­romló hullámaitól. Az amerikaiak vietnami katonai, politikai és erkölcsi helyzete nyomán enyhén szólva nem hangzik valami meggyőzően az a washingtoni „garancia” amelyet most Nixon ünnepélyesen megismételt. Az Egyesült Államok nemzetközi morális helyzetének hű tükre volt az a sajtóértekezlet is, amelynek során a világsajtó képviselőinek átadták az NDK külügyminiszté­riuma által összeállított dokumentációt az NSZK-ban ame­rikai segítséggel folyó vegyi és baktériumfegyverkezésről. A rendkívül érdekes anyag mindenekelőtt a Nyugatnémetor­szágból az NDK-ba áttelepült neves mikrobiológus, dr. E. Petras leleplezésére épül. A sajtókonferenciának különös aktualitást adott az a mód, ahogyan néhány nappal ezelőtt a bonni kormány reagált bizonyos, világszerte nagy figyelmet keltett újság­cikkekre. Ezek bebizonyították, hogy nemcsak Okinawa japán szigeten, hanem európa szívében, az NSZK-ban is vannak amerikai vegyi- és baktériumfegyver készletek. E nyugatnémet kabinet szóvivője meg sem kísérelte tagadni ezeket — a genfi egyezményekkel ellentétben álló — ténye­ket, sőt ilyen fegyverek szükségességét „logikusnak” minő­sítette. Eddig két világégés zúdult Európára attól, amit a német militarizmus illusztris képviselői „logikusnak” tartottak. (KS) A Szovjetunióban vasárnap ünnepelték meg a Hadiflotta Napját. A leningrádi díszszemlén felvonulnak a flotta egy­ségei. (Telefoto _ TASZSZ—MTI—KS) Honduras—Salvador Tüntetések Nyugat­Berlinben Tüntetések zajlottak le Frankfurtban és Hannover­ben is a hét fiatalember Nyugat-Berlinből történt erőszakos elszállítása elleni tiltakozásul; A nyugat-berlini tüntetés­ben, illetve a rendőrséggel való összecsapásban több tu­catnyian megsebesültek, köz­tük rendőrök is és számos tüntetőt letartóztattak. A tüntetők és a rendőrség csa­tája a késő éjszakai órákban ért véget A hét fiatalt Hannoverbe szállították, ahol szintén tün­tetők fogadták a bérelt an­gol repülőgépet Frankfurt­ban a szocialista diákszövet: ség megtorló akciókat helye­zett kilátásba Nagy-Britan- nia bonni nagykövetsége és a konzuli hivatal ellen, amiért brit repülőgépet kölcsönöztek a nyugatnémet hatóságok ügyletéhez. India Delhiben nagygyűlést tar­tottak a Bankok államosítá­sának támogatására. A szó­nokok hangoztatták, hogy ez az intézkedés megfelel az in­diai nép érdekeinek és kor­látozza a monopóliumok te­vékenységét A gyűlésen je­len voltak a kommunista párt, egyesült szocialista párt, valamint több más po­litikai párt és a legnagyobb szakszervezetek képviselői is. A kormány döntését egyöntetűen támogatták a nemzeti kongresszus párt fő­városi bizottsága által szer­vezett gyűlés részvevői is. Lapjelentések szerint a kormány intézkedése egyál­talában nem ijesztette el az ügyfeleket, ellenkezőleg, az elmúlt héten az államosított bankokban jelentősen növe­kedett a betétek összege. Älfonzo Lopez Michelsen kolumbiai külügyminiszter az AÁSZ rendkívüli ülésének elnöke vasárnap 22 órakor bejelentette, hogy bizonyta­lan időre elnapolják a Hon­duras és Salvador konfliktu­sával foglalkozó tanácskozást; A döntést azzal indokolták, hogy így kívánnak időt adni a helyszínre utazó újabb közvetítőbizottságnak. A döntéssel egyidejűleg Honduras és Salvador egy­mást teszi felelőssé az újabb harcok kitöréséért. A salva- dori kormány az AÁSZ-hoz intézett jegyzékében azzal vádolta Hondurast, hogy há­rom hondurasi felségjelű re­pülőgép salvadori területre repült be és a tűzszünetet megsértve öt várost bombá­zott. Ugyanakkor Tegucigal­Az űrhajósok Armstrong, Aldrin és Col­lins, az Apollo—11 űrpilótá­ja vasárnap a houstoni űr­központ izolációs termében megkezdte rendkívül részle­tes beszámolóját a Hold-ex­pedícióról. A három űrhajós az előre elkészített kérdő­ívekre válaszolva magnóra mondja élményeit és megfi­gyeléseit. Előzőleg találkoztak fele­ségükkel — igaz, csak üve­pában nyilvánosságra hozták a kormány közleményét, amely cáfolja a salvadori be­jelentést és közli, hogy a salvadori csapatok folytatják előrenyomulásukat Honduras területén. A nyilatkozat sze­rint a salvadori csapatok a főváros felé tartanak és biz­tos értesülés van arról, hogy támadást terveznek Teguci­galpa ellen. Honduras avval vádolja Salvadort, hogy a tűzszünetet megsértve hon­durasi városok környékén támadásokat indít és nem kíméli a polgári lakosságot. A salvadori katonák kifoszt­ják az útjukban eső falvakat, erőszakoskodnak a nőkkel, férfiakat és gyermekeket gyilkolnak le — hangzik » közlemény. beszámolója gén keresztül. A három aszt­ronauta telefonon. beszélt a hitvesekkel, — akik néhány centiméternyire voltak tőlük. „Igazi” találkozásra csupán augusztus 11-e után kerülhet sor. amikor véget ér a ka­rantén, amelynek célja meg­akadályozni, hogy az esetle­ges Hold-mikroorganizmu­sok pusztító betegséget zú­dítsanak az emberiségre. Időközben a holdanyaggal már további személyek is kapcsolatba kerültek, miköz­ben az égitestről hozott kö­veket vizsgálták, illetve fil­meket hívtak elő. Az újság­írók kérdéseire válaszolva dr. William Carpentier, az űrhajósok orvosa elmondot­ta, hogy az űrpilóták semmi­féle orvosságot nem kaptak, kitűnően érzik magukat. — Azok a további személyek, akik kapcsolatba kerültek a holdanyaggal szintén tü­netmentesek. — Az anyagot egyébként púderszerű sötét­szürke porként jellemezték, és egyelőre semmi jele nincs annak, hogy bármiféle káros hatással járna. A tudósok között külön­ben már szenzációt keltett az egyik, mintegy hét centi­méter hosszú, négy centimé­ter széles és két és fél centi­méter vastag kő. Egyelőre csupán üvegen keresztül, vá­kuumkamrában szemlélik a tudósok, de azt már megál­lapították, hogy úgynevezett tűzi-eredetű kőzetről, vagyis kihűlt lávaanyagról, vulká­nikus tevékenység eredmé­nyéről van szó. A Közel-Kelet hírei KAIRO Az AFP francia hírügy­nökség az A1 Gumhurija című kairói lapra hivatkoz­va közli, hogy vasárnap az egyiptomi fővárosban Nasz- szer elnök találkozott és megbeszélést folytatott Szer- gej Vinovgradowal. a Szov­jetunió kairói nagykövetével. A megbeszélések tartalmáról a lap nem közöl részleteket; ☆ Odd Bull tábornok, a kö­zel-keleti térségben állomá­sozó ENSZ-megfigyelők pa­rancsnoka — az AP kairói jelentése szerint — „erélyes hangú jegyzékben” kíván til­takozni Izraelnél amiatt, hogy a Szuezi-csatoma tér­ségében vasárnap lezajlott tűzpárbaj közben az izraeli tüzérség megölte a 31 éves Roland Plane svéd őrnagyot. A MEN A hírügynökség szerint vasárnap az izraeli erők Izmailia térségében 4 ENSZ-megfigyelő állást lőt­tek annak ellenére, hogy valamennyin világosan lát­ható volt az ENSZ-megfigye­lők jelzése. Szalah Golar egyiptomi külügyi államtitkár egyéb­ként vasárnap kormánya ne­vében részvétét nyilvánította a svéd őrnagy halála alkal­mából. * Az egyiptomi kormány szóvivője szerint vasárnap az esti órákban összeült az Egyesült Arab Köztársaság kormánya, hogy elemezze a közel-keleti katonai és poli­tikai helyzetet. Mint a UPI jelenti, az ülésen megállapí­tást nyert, hogy Izrael az el­múlt héten végrehajtott so­rozatos légitámadásaival megpróbáta tőrbecsalni az egyiptomi légierőt, hogy meg­semmisítő csapást mérjen rá, mielőtt az kellőképpen meg­erősödnék. Az izraeli táma­dások másik célja — az egyiptomi hadsereg szóvivője Bzerint — a Szuezi-csatorna mentén felállított egyiptomi tüzérségi állások megsemmi­sítése volt. AMMAN Egy jordániai katonai szó­vivő hétfőn közölte, hogy az éjszakai órákban izraeli va- d ászbombázók a Jordánia északi részén fekvő Irbid térségét több hullámban csaknem másfél órán keresz­tül bombázták. A szóvivő szerint három jordániai ka­tona életét vesztette, 12 meg­sebesült. 6 katonai jármű megrongálódott. A jordániai légelhárítás heves tűzzel fo­gadta a betolakodó ellensé­ges gépeket. Mint a UPI megjegyzi, ilyen nagyszabású légitáma­dást izraeli gépek utoljára júniusban intéztek Jordánia ellen. VIDEOTON Rádió és Televíziógyár felvesz: most végzett gépész­technikusokat valamint híradásipari technikusokat Jelentkezni lehet Videoton Rádió és Televíziógyár Munkaerőgazdálkodási osztályán. Székesfehérvár. Berényi a , mUULL--------------------------— MI NDENFELŐL VARSÓ (PAP) Több mint három napi megfeszített munkával sike­rült felszínre hozni a Gene­ral Zwadski bányában bekö­vetkezett szerencsétlenség kö­vetkeztében az aknákban re­kedt 79 bányászt. 37 társu­kat rögtön a katasztrófa után megmentették. A bányaomlás egy halálos áldozatot köve­telt. ZANZIBAR (TASZSZ) Huszonegy díszlövés kö­szöntötte vasárnap Zanzibar- ban a baráti látogatásra ér­kezett szovjet hadihajókat. A főváros többezer lakosa vo­nult ki a szovjet vendégek üdvözlésére. ROMA A Keresztény Demokrata Párt vezetősége vasárnap kö­zölte. hogy keddig elhalaszt­ja a döntést a kormányvál­ság megoldására teendő ja­vaslata ügyében. Jól értesült politikai körök szerint a ke­resztény demokraták három lehetőséget latolgatnak, ki­sebbségi kormány alakítása; koalíciós kormány a szocia­lista párttal együtt; vagy a parlament feloszlatása és új választások kiírása. ~ HAVANNA (TASZSZ) Letartóztatták a mexikói kommunista párt több veze­tőjét, közöttük Umberto Montezt, Antonio Beccera Jutant, Reinaldo Rojas Do- minjuezt, Mario Lollat és Ig- nazio Este Villot. A párt til­takozással élt a letartóztatá­sok ellen, amelyeket a rend­őri önkényeskedés megnyil­vánulásának tekinti. MOSZKVA (TASZSZ) Gromiko szovjet és Bom- boko kongói külügyminiszter vasárnap baráti légkörben tárgyalt a két ország közötti kapcsolatok fejlesztéséről és a két felet kölcsönösen ér­deklő nemzetközi kérdések­ről. LIESTAL Katasztrofális méretű föld­csuszamlás történt Svájc ba- seli kantonéban. Liestalnál a leendő országos autóút építő telepén a földcsuszamlás el­sodort egy épülő hidat, de nem követelt emberáldozatot. BONN Mirko Tepavac jugoszláv külügyminiszter vasárnap délelőtt háromnapos hivata­los látogatásra Bonnba ér­kezett. Személyében jugo­szláv külügyminiszter első ízben látogat az NSZK-ba. A repülőgépen Willy Brandt nyugatnémet külügyminisz­ter fogadta. Tepavac és Brandt hivatalos tárgyalásai hétfőn kezdődnek. NEW YORK (AP) Donald Crowhurst, a ma­gányos hajós, akit az egész világ meggyászolt, mikor a Föld-körüli vitorlás-útjának befejező szakaszában megta­lálták magányos, sorsára ha­gyott jachtját, valójában egy pillanatra sem hagyta el az Atlanti-óceánt. A Sunday Times, amely a Föld-körüli vitorlásversenyt szervezte, július 27-i számában közölte, hogy a hajónapló tanulmá­nyozásából kitűnt: Crow­hurst hamis rádióüzeneteket küldött, hogy azt a benyo­mást keltse: megkerüli a Földet. VELENCE Véget ért Velencében a dozsék városának megmenté­sére alakult nemzetközi bi­zottság első tanácskozása. A bizottság felszólította az olasz kormányt, hogy Velen­ce környékének ipari fej­lesztését olymódon hajtsa végre, hogy az ne menjen a történelmi város rovására. Az UNESCO-t a Víziváros szerelmesei felszólították, ta­nulmányozza, milyen módon lehet megóvni a régi palo­tákat a károsodástól. MIDLAND A texasi Midland repülő­terén a Continental Airlines légitársaság DC—9 típusú, felszállni készülő repülőgépé­nek légikisasszonya arra lett figyelmes, hogy az egyik utas idegesen fel-alá sétál az ülé­sek között. Felszólította, hogy foglalja el helyét; ehelyett az utas kést rántott elő és közölte, hogy Kubába óhajt utazni. A géprabló megen­gedte, hogy az utasok cso­magjaikkal együtt elhagyják a gépet, majd bezárkózott a pilótafülkébe és útjára in­dult. PRÄGA (MTI) Gusztáv Husák, a CSKP KB első titkába hétfőn reg­gel Pozsonyból Szófiába uta­zott rövid baráti látogatásra Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt első titká­rának és Bulgária miniszter- elnökének meghívására. HAVANNA (TASZSZ) A Kubában vendégeskedő szovjet hadihajók legénysége is részt vett a kubai cukor­nád aratásban. Szombaton több mint 700 szovjet tenge­résztiszt és matróz vágta a nádat Matanzas tartomány egyik ültetvényén, ahol jú­lius 26-án megkezdődött az 1970-es aratás. A szovjet tengerészekkel együtt dolgozott Fidel Castro és több más kubai vezető. A munkaszünetben Castro és Szokolan ellentengernagy, a szovjet haditengerészeti egy­ség parancsnoka arról a sok­oldalú segítségről beszélge­tett, amelyet a Szovjetunió nyújt Kubának, GYORSUSTA az 1969. július 28-án meg­tartott lottó jutalomsorsolás­ról. melyen a 30. heti lottó- szelvények vettek részt. 1 878 183 lak-tex., 1 8885 370 hűtőgép, 2 084 758 utalvány, 2 093 458 ki mit vál., 2 094 260 utalv., 2 096 735 háztart. g., 2109 585 méteráru, 2 112 269 rádió, 2 607 288 háztart. g., 2 610 921 éléskamra utalvány, 2 616 814 írógép, 2 633 634 lak-tex., 2 633 860 utalvány, 2 638 167 hűtőgép, 2 639 956 varrógép, 2 65 969 utalvány, 2 660 764 méteráru. 2 671 610 utalv., 2 679 773 éléskamra utalvány, 2 681 003 éléskamra utalvány, 2 691 778 méteráru, 2 705 804 éléskamra utalvány, 2 714112 ruh. cikk, 2 727 251 éléskamra utalv., 2 737 307 OFOTÉRT ut., 2 741911 író­gép, 2 744100 tv, 2 748139 éléskamra ut., 2 757 291 lak- tex.. 2 671 032 mosógép és centrifuga, 2 780 345 ruházati cikk, 2 801 209 varrógép, — 2 808 163 éléskamra utalvány, 2 821 131 külföldi utazás, — 2 842 711 éléskamra utalvány, 2 844 210 tv, 2 844 410 BÁV ut., 2 849 856 tv, 2 850 768 ru­házati cikk, 2 851 542 tv, — 2 853 403 lak-tex., 2 855 321 éléskamra utalv., 2 860 882 OFOTÉRT utalv., 2 865 670 háztart. g., 2 872 934 élés­kamra utalv., 2 884 542 tv. 2 891 121 utalvány. 2 907 409 méteráru, 2 919 635 éléskam­ra ut„ 2 924 854 BAY utalv.. 2 925 904 óra, 2 927 145 hűtő­gép, 2 928 743 mosógép és centrifuga, 2 950 585 háztar­tási g., 2 969 258 utalvány, 2 969 815 utalvány, 2 974 410 utalvány, 2 979 547 éléskam­ra ut., 2 987 034 háztart. g., 2 997 327 ki mit vál. 3 000 212 éléskamra ut., 3 002 546 élés­kamra ut., 3 013 454 hűtőgép, 3 041 705 méteráru, 3 048 650 éléskamra ut.. 3 051 528 élés­kamra ut., 3 053 904 éléskam­ra ut., 3 068 528 BÁV utalv., 3 080 062 méteráru, 3 083 192 BÁV utalvány, 3 083 764 tv, 3 083 984 utalvány, 3 084 520 éléskamra ut., 3 085 482 ru­házati cikk, 3 094 826 lak- tex., 3 113 279 éléskamra ut., 6 246 303 ruházati cikk, — 6 252 447 éléskamra utalvány, 6 287 351 lak-tex., 7 428 302 utalvány, 7 456 404 hűtőgép, 7 461 710 méteráru. 7 489 149 OFOTÉRT utalv., 9 090 352 éléskamra ut., 9 096 357 rá­dió, — 9 100 303 lak-tex., — 9 101 481 éléskamra utalvány é 9 102 045 éléskamra utalvány4 9 115 999 motorkerékpár. A nyertes szelvényeket 1969. augusztus 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyo­lítási osztályához (Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) A gyorslista közvetlenül á sorsolás után készült, — az esetleges hibákért felelőssé­get nem vállalunkj Jj

Next

/
Oldalképek
Tartalom