Szolnok Megyei Néplap, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-01 / 124. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. június í. Fock .lenti, a Minisztertanács elnöke és kísérete Becsben tárgyalásokat folytatott Jo­sef Klaus kancellárral és több osztrák vezető személyiséggel. Képünkön balra a7. első Fock Jenő, vele szemben Klaus kancellár. — (Telefcto — AP—MTI—KS) Eseményekben gazdag volt a hét, s a felsoroltakon kí­vül okival lehetne még tár­gyalni fontos problémákat, mindenekelőtt a hétről-hét- re fő- és állandó válságnak számító vietnami háborút, amelyben sajnos a helyzet változatlan, s csupán az ér­demelt különös figyelmet: hogy „házi válság” kerekedik a Washington és saigeni bábja nézetkülönbségeiből (persze a farok csak azért kísérelheti meg csóválni a kutyát, mert befolyásos ame­rikai körök állnak Saigon és a háború folytatása mö­gött.) A főbb események so­rában mostanában mind gyakrabban szerepelnek kon­tinensünk ügyei; a két vi­lágrendszer határán egyre követelőbben. egyre sürgetőb­ben jelentkezik az európai biztonság problémája. A magyar—osztrák kapcso­latokon túlmenően, nemzet­közi jelentőséget éppen az adott miniszterelnökünk ausztriai tárgyalásainak, hogy a fő téma az európai bizton­ság volt. Abban — Fock Je­nőnek, a pénteki sajtóérte­kezletén elmondott szavai szerint — alapvetően egyez­ne}? a két fél nézetei, hogy: meg kell rendezni az össz­európai értekezletet e tárgy­körben Ekként a magyar— osztrák tárgyalás fontos ré­sze lett annak a folyamat­nak. amelyet „ budapesti fel­hívás nyomán a finn kor­mány kezdeményezésére in­dított el. Fock Jenő bécsi út­jának e momentuma beleillik a szocialista és má$ európai országok erőfeszítéseibe, s nyilvánvalóan jelzi, bog:/ va­lójában mit is kell értenünk a konferecia előkészítési sza­kaszán, amelyÄek_ tartalma és hosszúsága viszont már vita tárgya nemcsak a NATO- országok, hanem például Ausztria és köztünk is. Aliéba vitatható, hogy a csehszlovákiai antiszocialista erők sok kárt okozott tevS- kenysége következményeinek felszámolása és a velük kap­csolatos nyugati remények végleges lehűtése közvetve — és alapvetően — érinti az európai biztonság kérdését. A csehszlovákiai szocialista konszolidáció fontos állomása volt a héten a CSKP Köz­ponti Bizottságának plénuma, amelven a párt első titkára, Gustáv Husák tartott be­számolót. megjelölte * fő fel­adatokat és elemezte vala­mennyi ellentmondásában a kialakult helyzetet. Husák alonvetőnek minősítette a párt nv""'l'ta—'enüiista egy* kaivrpá'iítását. mert Csák pi-VAo* -,öve’t'fttő a CSKP cselekvőképessége, ami az ország feltornyosult gaz­dasági problémái megoldásá­nak záloga. Az sem kétséges. hogy kontinensünk politikai lépkö- rét, s a kelet—nyugati kap­csolatokat is befolyásolja, ki lesz az Elysée-palota új la­kója. Ez a kérdés aligha dől el az elnökválasztás első lordulójában. Eképpen az utóbbi két év alatt tizen­kettedszer kell urnához já­rulniuk az emiatt egyre job­ban zúgolódó franciáknak. Nem új dolog, hogy Pompi­dou és Poher 3 nagytőke két variánsa. Ennek megfelelően programjuk is sokban ha­sonló. Az Humanité ,.Pom- Poher’’ szóvicce teljesen jo­gos. Ami Pompidout illeti, kétségtelen, hogy máris vég­rehajtotta azokat a változta­tásokat De Gaulle vonalán, amelyek a gaulleisták és a mögöttük álló tőkés körök szemszögéből elkerülhetet­lenek és szükségesek voltak. Poher viszont az atlantisták törzskörének „bosszúját” képviseli. így mégiscsak te­temes a különbség Pompi­dou újsütetű atlantizmusa és Puheré között. • Pompidou a gaulleizmus revidiált po­litikáját jelenti. Poher a ko­rábbiak teljes elvetését. A megosztott baloldalnak sok szavazata vész el — éppen a megosztottság folytán. Pe­dig ha Duclos lehetne a má­sodik helyezett az első for­duló után, számottevő sza­vazatmennyiség adhatna . fi- gyelmeztetest mar a stratnal az új elnöknek. A francia helyzet alakulá­sa élénk izgalmat kelt nyu­gati körökben- E tekintetben a legharsányabban persze a nyugatnémetek — főleg az „erős ember”, Strauss — vi­selkednek.. Enpen emiatt sem minősíthető csupán ru- tintalálkozónak a NATO- hadügvminiszterek heti brüsszeli 9 konferenciába, amelynek a fegyverkezési program szerepelt, napirend­jén és mind több szó esett — és várhatóan esik még — a nyugat-e" rónaiak atom­fegyverkezéséről. S ha Wil­son elutasította is a napok, ban, Strauss Londonban fel­vetett „nukleáris elképzelé­seit”, nem szabad elfeledkez­ni arról, hogy nemcsak Pá­rizsban változik a helyzet, de Wilson sarkában is ott vannak a konzervatívok. A NATO-értekezlet ráütöt­te a pecsétet a Földközi-ten­geri közös flotta tervére. Ez is jelzi számunkra a közel­keleti válság igazi közelsé­gét. ahol a tüzpárbaj szinte állandósult az arab és az izraeli erők között. Hír ér­kezett viszont arról, hogy a New York-i négyhatalmi konferenciát elnapolják. Va­lójában, ecjdíg nem deruft ki, hogy,az általános elvek le- szögezésén kívül ért-e el eredményt a négyhatalmi ér­tekezlet. Avar János I. ...........i ............ TR ELLEBORG Szombaton hajnalban Svéd­ország déli partjainál egy 40 ezer tonnás tankhajó összeüt­között egy norvég uszályha­jóval, A tartályhajó» felrob­bant és órák elteltével is hatalmas lánggal égett. — Mindkét hajót elhagy a legenysege eg a vészjelre minden irányból megindul­tok a mentő-hajók PÁRIZS Szombaton, alig éjfél után, plasztikbomba robbant Gas­ton Defferre Marseille-; pol­gármester. szocialista elnök­jelölt párizsi lakásán. A po­kolgépet ismeretlen tettesek az ablakpárkányra helyezték. A robbanás csak- kis károkat okozott és- sebesülés nem történt, mert senki nem tar­tózkodott a lakásban. Mint ismeretes, szerda este szintén plasztikbomba vetette széf egy másik francia elnökje­lölt, a troekista Alain Kri- vine kocsiját. BONN A nyugatnémet újnáci párt, az NPD több mint. egymil­lió márkát kap választási propaganda céljára a köz­pénzekből. A részesedést de­cemberben í^kotmányjogi bí­róság'ítélte meg. és kifizeté­sére pénteken adott utasítást Von Hassel, a Bundestag el­nöke.' ANKARA Testületileg lemondott az ankarai egyetem vezetősége: a rektor és a 11 fakultás dékánja. Az ok: a kormány nem terjesztette elő a régen követelt egyetemi reformtör­vény javaslatát. Hága A holland kormány szom­batom rendkívüli ülést tar­tott a Curacao-szigetén ki­tört zavargások nyomán elő­állott helyzet tanulmányozá­sára. Az ülést követően beje­lentették, hogy ha szükség lesz rá. csapaterősítéseket küldenek a szigetre. Eredményes tárgyalások A magyar—osztrák kapcsolatok fejlődésének jelentős és örvendetesen eredményes állomása volt az az öt nap, amelyet Fock Jenő miniszterelnök és kísérete a héten Auszt­riában töltött. Viszonyunk a nyugati szomszéddal immár sok év óta korrekt és zavartalan, elmondhatjuk azonban- hogy a fejlődés egy ideje nem tudta átlépni a már évekkel ezelőtt kialakult kereteket. Ugyanakkor a két ország sok tekin­tetben mégis közelebb került egymáshoz. Csak a közismert példát említjük: hazánkban mindenütt szívesen látott ven­dég az osztrák turista és Ausztriában is nagy számban for­dulnak meg a magyar utazók. Fock Jenő miniszterelnök látogatásától már előzetesen is sokat várt a közvélemény és most, hogy tárgyalásainak eredményei közismertté váltak, teljes elégedettségünket fe­jezhetjük ki. A megbeszélések két témakörét külön is ki­emelhetjük: a magyar—osztrák gazdasági kapcsolatokban tett előrelépést- valamint az európai béke és biztonság érdekében kifejtett álláspontokat. Mindkét vonatkozásban olyan sikereket mutat fel a találkozó, hogy nemcsak a hazai de a nemzetközi figyelmet is felkeltette. A gazdasági együttműködésben szemmel láthatóan a köl­csönös előnyökre való törekvés vezette a feleket, amikor egy ótven millió dolláros magyar timföld-szállítási üzlettel szem­ben az osztrák fél ipari berendezések produkálására vállal­kozott. A már eddig is összekapcsolt villamosenergia hálózat mintájára javasoltuk, hogy hasonló közvetlen összeköttetést létesítsünk kőolaj és földgáz vezeték-rendszereink között, fíem hivatalos osztrák értesülések szerint még ezeken felül }s több konkrét megállapodás terve merült fel. Most majd a pénzügyi és más gazdasági szakértők feladata következik: a részletek kidolgozása és a vállalkozások lebonyolítása. A gazdasági együttműködésben tett előrelépés több kö­vetkeztetés levonását engedi meg. A legfontosabb: ha köl­csönösen és rendszeresen keressük a kapcsolatok bővítésé­nek lehetőségeit, akkor továbbra is folyamatosan biztosítani lehet a két ország gazdasági összmunkájának olyan formáit, amelyek nemcsak korrektek, de mindkét félnek biztosítják a legnagyobb előnyöket is. A másik: népgazdaságunk folya­matban levő reformja megfelelő rugalmasságot biztosít vál­lalatainknak ahhoz, hogy bővítsék nemzetközi kapcsolataikat és azon ország olyan cégeivel lépjenek egyezményre- ame­lyek a legelőnyösebb feltételeket tudják biztosítani. Fock elvtárs tárgyalásai során nagy nemzetközi figye­lem kísérte az európai béke és biztonság kérdéseiről szóló véleménycserét, nevezetesen az európai biztonsági értekezlet ügyében elfoglalt álláspontokat. Elégedettséggel és megnyug­vással vehetjük tudomásul, hogy. a magyar és az osztrák álláspont két lényeges alapkérdésben megegyezik, a kon­ferencián való részvételt nem szabad feltételekhez kötni, továbbá aktívan kell tevékenykedni a tanácskozás előkészí­tése érdekében. . Különböző társadalmi rendszerű országokról lévén szó, nem tekinthető meglepetésnek, hogy a nemzetközi helyzet megítélésében vannak véleménykülönbségek is. E vonatko­zásban említésre méltó, hogy a magyar kormányfő kifejtette álláspontját a német kérdésről. Mint mondotta, ha az NSZK teljes mértékben elismerné a Német Demokratikus Köztár­saságnak, mint önálló államnak a létét, akkor az európai biztonsági konferencia előtt álló feladatok jelentős része már megoldottnak lenne tekinthető. Miniszterelnökünk és a kíséretében volt személyiségek »eredményes tárgyalásokat -folytattak Ausztriában. Aligha túlzott az a feltételezés, hogy ennek nyomán a magyar— osztrák kapcsolatok megélénkülésére lehet számítani nem­csak a gazdaságban, hanem a politikában és a kultúra terü­letein is. VATTKÁNVAROS VI. Pál pápa szombaton mag:mki hallgatáson fogadta Dudás Miklós hajdúdorogi görögkatolikus püspököt. FOKVÁROS A dél-afrikai Bronkhorst- spruit város közelében egy autóbusz összeütközött egy teherautóval. A szerencsét-, tenség következtében 8 em­ber meghalt, IS megsebesült PÁRIZS Alain Poher választási iro­dája előtt szombaton bomba robbant. Poher nem tartóz­kodott a merénylet színhe­lyén, de a robbanás megsebe­sített egy utcaseprőt. BEIRUT A lilibanoni legfelső bíró­ság szombaton halálra ítélte Musztafa Akkarit, aki tavaly május Sl-én merényletet kö­vetett el Camille Chamoun volt libanoni elnök ellen, CARACAS Venezuelában 24 ezer ka­tonát és rendőrt mozgósítot­tak. hogy megakadályozzák a tüntetéseket hétfőn, amikor Rockefeller New York-1 kor­mányzó Ni von személyes megbízottja' Caracasba érke­zik. A most Ecuadorban tar­tózkodó Rockefellert prog­ramja szombaton szólítaná Bolíviába, de a tömeghan­gulat olyan ellenséges, hogy az amerikai nagykövetség szerint lehetséges az egyna­pos látogatás lemondása­TOKIÓ Aicsi Kiicsi japán külügy­miniszter «mm hatna az Egyesült Államokba indult. A tokiói repülőtéren 1500 diák tüntetett ellene, akiket a rendőrség könnygázgráná­tokkal próbált rfékentartani. Háromszúzhúsz diákot le­tartóztattak. A külügyminisz­ter Washingtonban az Okina- wai kérdésről tárgyal, LAGOS Egy jelzés nélküli magá­nyos repülőgép, amely való­színűleg a szakadár biaíraia- ké volt, pénteken sötétedés után rakétákkal lőtte a ni­gériai ellenőrzés alatt álló ughelli erőművet. Az erő­mű, ahol a támadás követ­keztében egyébként nem történt sebesülés, hatvan ki­lométernyire fekszik a nigé­riai—biafrai nyugati front­vonaltol. Koszigin vissza­érkezett Moszkvába MOSZKVA (TASZSZ) Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke szombaton visszaél ke- zett Moszkvába Rawalpindi- ből, ahol Jahja Khan tábor­nok, pakisztáni elnök meg­hívására hivatalos bafáti lá­togatást tett. Csehszlovák pártmunkás­küldöttség hazautazása MOSZKVA (TASZSZ) Az SZKP Központi Reví­ziós Bizottsága és a Központi Bizottság mellett működő Pártellenőrzési Bizottság meghívására május 20 és 31 között a Szovjetunióban tar­tózkodott a Csehszlovák Kommunista Párt helyi szer­vezetei ellenőrző és revíziós bizottságainak küldöttsége, élén Vaclav Hajekkal. a CSKP KB Központi Ellen­őrző és Revíziós Bizottsága elnökhelyettesével. A kül­döttséget Arvid Pelse. az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, az SZKP KB mel­lett működő pártellenőrzési bizottság elnöke is fogadta. A küldöttség szombaton ha­zautazott Prágába. Szovjet vezetők távirata az új szudáni vezetőkhöz MOSZKVA (TASZSZ) Nyikolaj Podgornij, 3 Szovjetunió Legfelső Tanácsai Elnökségének elnöke távirat­ban üdvözölte Dzsafar Nu- meiri vezérőrnagyot abból az alkalomból, hogy a Szu­dáni Demokratikus Köztár­saság forradalmi tanácsa el­nökévé nevezték ki. Távira­tában sikereket kívánt az új ,szudáni államfőnek és kife­jezte azt a reményét, hogy 3 két ország baráti kapcsolatai eredményesen fejlődnek. Alekszej Koszigin minisz­terelnök Abu Bakr A vadai - lah miniszterelnököt és kül­ügyminisztert köszöntötte ki­nevezése alkalmából. Táv­iratában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió minden tőle telhetőt megtesz Szudán és a Szovjetunió barátságának és sokoldalú együttműködé­sének fejlesztéséért Lengyelország ünnepi külsőben Varsó CMTI) A lengyel városok és fal­vak ünnepi külsőt öltöttek: az ország csaknem 22 millió választópolgára vasárnap vá­lasztja meg nemzetgyűlési és néptanácsi képviselőit. A ország vezetői közül Wlc dyslaw Gomulka Varsóba] Józef Cyrankiewicz Krakkc ban, Marian Spy eh als! Lodzban jelöltette magát Duclos beszéde PÁRIZS (MTI) Jacques Duclos, akit a Fran­cia Kommunista Párt indít a franciaországi elnökválasz­tásokon, péntek este beszé­det mondott a francia tele­vízióban. Duclos kijelentette: 3 Francia nép által a népsza­vazáson elutasított politiká­nak tudható be, hogy ala­csonyak a munkabérek, hogy problémák varrnak a. foglal; koztatottsággal, hogy rosz- szabbodott a társadalombiz­tosítási rendszer és nagyok az adók, amelyek nemcsak a dolgozókat, hanem a ma­gánkisiparosokat, kiskeres­kedőket, és kisvállalkozókat is sújtják. A Francia KP je­löltje hangsúlyozta, hogy ő az egyetlen, aki e politika valódi megváltoztatásénak programjával lép fel és rá­mutat a cél eléréséhez szük- sége^ esíkögökré is, M | a világpolitikában Fock Jenő Ausztriában — Pártplénum Prágában Urnák előtt a franciák — A NATO és a Közel-Kelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom