Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-04 / 78. szám

6 SZOLNOK MEG TEJ NÉPLAP 1909. április 4. Mi ■ r az, ami jo, es ami rossz Sokszor hangzik el vélemény Szolnok sportjáról Érvelnek, vitáznak, értékelik, viszonyítják, dicsérik, — vagy éppen elmarasztalják. Érdekli az embereket, tehát foglalkoznak vele — és szeretik is a város sportját Mi ig helyt adunk a vélemény-nyilvánításnak, a nyilvános­ság előtt. Lehetőleg olyanokat szólaltattunk meg, akik átfogóan ismerik a város sportéletét érdeklődési körük nem reked meg egy-egy sportágnál hanem sorozatosan járnak különféle rendezvényekre és véleményük is van. A kérdés elhangzott, tessék, íme itt vannak a válaszok. zépiskolások elsősorban Hagymási Imréné, a közgaz­dasági szakközépiskola test­nevelő tanára: „Mint közép­iskolai test­nevelő, a kö­zépiskolás sportot is­merem a leg­jobban. Az utóbbi 3—4 évben jelen­tősen fellen­dült a kö- tömegsportja, kosárlabdában, kézilabdában, atlétikában és tornában. Versenysportban a testnevelő tanárok a jelen­leginél magasabb színvona­lat nem tudnak elérni, mert az első osztályba kerülő ta­nulók nem rendelkeznek megfelelő alapokkal. Hiány­zik a közbeeső láncszem, a sportiskola, ahol az úttörő sportfoglalkozásokon feltűnt legjobbakat összefognák és egyes kiemelt sportágakban magasabb szintű képzésben részesítenék. Nagy hiba volt az évekkel ezelőttit megszün­tetni, ehelyett tovább kel­lett volna fejleszteni. Az egyesületi sport Is jobb utánpótlást kapna és Szol­nok minőségi sportja pár év alatt lényegesen emelked­ne, főleg azokban a sport­ágakban, ahol egyelőre sehol sem vagyunk, pL torna, vagy ahol erősíteni kellene, atlé­tika, kosár- és kézilabda." Deme Zoltán, a Gabonafel­vásárló és Feldolgozó Válla­lat kirendeltségének veze­tője: ,f„A fejlődé,, .törvényszerű­sége, a nö­vekvő igény alapján Szol­nok város sportjának nagyobb ran­got kellene szerezni. Er­re különben az Igen nafey hagyománnyal rendelkező sportmúlt is kö­telez. Jelenleg a legnagyobb és legrégibb egyesület a Szolnoki MÁV SE mellett az MTE és a Dózsa jelenti a város sportéletének komo­lyabb értékét, színvonalát. A most is 14 szakosztályt mű­ködtető MÁV-on kívül a többi egyesület csupán né­hány szakosztállyal rendel­kezik. Az élvonalba tartozó ismert sportágak mellett élőbbé kell tenni főleg az evezőssportot, amelyre Szol­nokon különösen megfelelő lehetőség is van. Vaiameny- nyi szakosztály tevékenysé­gét tömegesség! alapra kell szélesíteni s ezért a sportlé­tesítményeket növelni, HL korszerűsíteni kell. Emellett az egyes sportágaknál elen­gedhetetlen a szakoktatás és a vezetés színvonalának emelése is. Ez évben a MÁV labdarúgóitól, atlétáiból, ökölvívóitól, a Meteor kosár­labdázóitól várok előbbrelé- pést, míg a többi szakosz­tályoknál sikeresebb szerep­lést remélek.” Kcmenczey József, a Vendég­látóipari V. áruforgalmi elő­„Városunk tömegsport­járól kívá­nok szólni, i Ügy érzem, i hogy az elő­ző évekhez viszonyítva városunkban ' a tömegsport­mozgalom fellendült, ezen belül az ún. kispályás bajnokságok (kézilabda, labdarúgás stb.) hódítanak egyre jobban. A tömegsport fejlődésével pár­huzamosan sajnos nem be­szélhetünk a sportlétesítmé­nyek fejlesztéséről. A válla­latok. intézmények bajnok­ságokba történő benevezés esetén sok esetben igen mos­toha körülmények között tudnak résztvenni. Kevés a város területén a labdarúgó kispálya. A meglévők szo­ciális helyiségei kultúrálat­lanok, elavultak, ezért sok esetben kedvüket szegi a résztvevőknek ez a körül­mény. Nem kívánom erősen kritizálni a pályákat bérbe­adó szerveket, de magas a pályahasználati dijak össze­ge. Példának szeretném meg­említeni, hogy az egyik lab­darúgó kispálya pályadija öltözővel és fürdővel 90 fo­rint. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy vállalat­nak az éves sportköltségve­tésben igen jelentős össze­geket kell tervezni csak pá­lya-bérleti díjra. Az utóbbi időkben egyre többször hangzik el a sző, hogy ke­vés a pályákat látogató né­zők száma. Sajnos e* így van. De talán ehhez az is hozzájárul, hogy ebben az évben valami oknál fogva felemelték a pályabelépők árait Részemről ezt nem tartom helyesnek. Gondo­lom, hogy az egyesületek azért tették, mert ebben a bajnoki évben talán szín­vonalasabb, érdekesebb sport- csemegével lepik meg a sportpálya-látogatókat" Horváth mester: András eekrin­„Szolnok sportéleté­nek szégyel­lj valója ■incs, bár sokan lebe­csülik. Van egy OB I-es vízilabda csa­patunk, há­rom tott kerettaggal, Kanizsa Tivadar személyében kiváló edzővel. Úszásban már ne­hézségek vannak, mert mi­re belejönnek a fiatalok, el­marnék főiskolára. Büszkék lehetünk a kajakozőkra is. Labdarúgásban már nehe­zebb. Mi sem könnyebb, mint az edzőket és a veze­tőket szidni, de nem tudják, hogy mi van a háttérben. Mire egy játékos feljön, vi­szik az NB I-be, vagy ka­tonának. Jelenleg is négyen játszanak a legjobbak kö­zött Van egy jó NB I B-s —, egy NB Il-es és néhány NB III-as csapatunk. Olim­piai bajnokot is mindig ad a város! Általában jónak tartom, elégedett vagyok! Azt azonban el keil mon­dani, hogy a város sportja több törődést érdemelne, jobban kellene, hogy pár­tolja a közönség és nagyon hiányzik egy tornacsarnok.” Fodor Mária könyveld: „Szolnok sportjának fejlődéséhez szükségesnek tartanám egy sportcsarnok létesítését A közgazdasági szakközépis­kola torna­terme nem elegendő ahhoz, hogy meg­felelő sportélet alakuljon ki, tekintettel arra, hogy a vá­rosban, sőt a megyében ilyen nagyméretű tornate­rem nincs másik. Miért nem tudják az új iskolák torna­termeit nagyobbra építeni,? Városunkban nem látogat­ják eléggé a sportrendezvé- (n veket Régebben egy-egy eseményen sokkal nagyobb volt a közönség, mint az utóbbi években. Gondolok itt a vízilabda, a kosárlab­da mérkőzésekre, vagy az atlétikai versenyekre. Nem tudom mivel magyarázni ezt a közönyt, pedig a buzdítás sok esetben győzelemre ve­zethetne. Ez talán visszave­zethető az előbbiekben em­lített sportcsarnok hiányára 's. Utoljára, de nem utolsó sorban megemlíteném még az utánpótlás hiányát, amit a sportiskola létrehozása részben megoldana. Az utánpótlás hiánya megmu­tatkozik abban is, hogy ax NB I-ből kieső csapatok nem tudnák visszakerülni. Például kosárlabdában és atlétikában, de a mostani vízilabda csapat tudása sem üti meg a régiekét." Kanlzslai László szurkoló: „Megítélésem szerint « viszonyítás kérdése. Ha Szolnok vá- : ros általános sportmúltját veszem ala­pul, a pozi­tív irányú fejlődé, két­ségtelen, akár a minőség sport, akár az utánpótlás nevelése terén. Hogy csak néhány példát említsek: a magyar sport élvonalában küzdenek vízilabdázóink, labdarúgóink, tollaslabdázó- ink, megemlíthetem a ko­sár- és kézilabdacsapatain­kat —, de nem mehetünk el sző nélkül B. Nagy Pál eredménye mellett sem, aki mindnyájunk nagy őrömére tagja volt az olimpiai arany­érmet nyert párbajtőr csa­patunknak. Ezek városunk minőségi sportja töretlen fejlődésének ékes bizonyíté­kai. A korszerű sportlétesít­mények szempontjából ugyanakkor korántsem lá­tom ilyen kedvezőnek a helyzetet és csak irigylem, hogy a Szolnokhoz hasonló városok már mindezekkel rendelkeznek. Véleménvem szerint ez Is akadálvozza egres sportágak. — mint például az ökölvívás, birkó­zás, sakk. vívás, súlvemelés. — további magasabbszintfi fejlődését. Célszerűnek tar­tanám ugvanakkor Szolno­kon Is egv központi sportis­kola létrehozását, minőségi sportunk feilődóse érdeké­ben. Meggyőződésem, hogy a nárt. a tanácsi, a ETSZ. a szakszervezeti szervek, vál­lalatok és intézmények gaz­dasági vezetőinek további jó együttműködése lehetővé te­szi, hogy ezeket a kecsegte­tő. néhol hízelgő eredménye­ket tovább tudjuk fokozni" Horváth Ferenc labdarúgó oktató: „Szolnok te- kosságának szaporodá­sával. ój üzemek léte­sítésével ará­nyosan nö­vekszik a szakosztályok és a sporto­lók létszáma Is. Ez a tömegsportra vonat­kozik. ami a minőségi spor­tot illeti, az bizony lehetne jobb is, bár városunk B. Nagy Pál személyében olim­piai bajnokkal dicsekedhet, amit rajtunk kívül kevés vi­déki város mondhat el. A vívósportnál maradva, meg­Labdarúgó csapataink nehéz feladatok előtt állapíthatjuk, hogy kiemel­kedő fejlődés tapasztalható. OB I-es a Szolnoki Dózsa vízilabda csapata, több válo­gatott szintű játékossal, van egy bajnokaspiráns NB I-es tollaslabda csapatunk. A legnagyobb tömegeket moz­gató sportágban, a labdarú­gásban a Szolnoki MTE kép­viseli a minőséget, ez évben kiegyensúlyozott szereplést várunk tőle. A Szolnoki MÁV-nak minden lehetősé­ge megvan a komoly ered­mény elérésére, akár a baj­nokság megnyerésére is. Az alacsonyabb osztályúak kö­zül az Olajbányász léphet felsőbb osztályba. A többi­ek? A kajak-kenu, az eve­zés és az ökölvívás rendel­kezik fejlődőképes szakosz- tályokkaL Kosár- és kézilab­da csapataink csak kisebb jelentőségű eredményeket ér­nek el, az atlétika és a bir­kózás fejlődésben van, az asztalitenisz, a céllövő és a tekesport visszaesett. Az el­következendő években szere­tett városunk sportiának to­vábbi fejlődését várom, en­nek érdekében minden spor­toló és sportvezető odaadó lelkes munkáját remélem." Sándor Béla UTÁSZ tech­nikus; „A kérdést a minőségi és mennyiségi sport helyze­te szerint tudom jelle­mezni. NÓ7- zük az előb­bit Közis­mert hoev az 1952-*- Helsinki olimpia óta meg­szakítás nélkül minden olim­piáról éremmel, illetve ér­mekkel jött haza városunk­ba valamelyik sportolónk Ügy gondolom, hogy ez — a főváros kivételével — or­szágos viszonylatban is pél­da nélküli. Bízom abban, hogy ez á közel két évtize­des hegemónia München­ben sem szakad meg. A mi­nőséget az NB I-es, az NB I B-s és az NB Il-es csapa­tok elég szép száma mutat­ja. A téma árnyékosabb ol­dala a mennyiségi sport Sajnos — ez a szubjektív megállapításom — sem a sportolók, sem a szakosztá­lyok száma nem emelkedett jelentősen. A létesítmények sem mutatnak olyan ará­nyú növekedést ami sport­áganként egy-egy bázis ki­alakítását elősegítené. Az újonnan felépített fedett uszoda például kicsi, és ví­zilabda mérkőzésekre al­kalmatlan. Vannak viszont biztató jelenségek. A Tisza- ligetben több kispályával kezdeti stádiumban áll a sportkombinát megépítése, több helyen kisebb létesít­mények létrehozása némi enyhülést ad majd a pálya­hiányokra. A téli Időszakra viszont egy sportcsarnok lét­rehozására nagyon nagy szükség volna. P. L ■ te Ünnepi sportműsor PÉNTEK Asztalitenisz. Fesz&baduLásl ku­pa, Jászberény, ttú isk. 10. Atlétika. Felszabadulási váltó- futás Jászberény, Lehel Vezér tér 10. Birkózás. Országos Tisza Ku­pa úttörőverseny, Szolnok MÁV sporttelep, edzőterem 14. Kiállítás. Országos sportfoto kiállítás megnyitója, Jászbe­rény, Lehel gimn. 11. Röplabda. MNK női: Sz. Ve­gyiművek—Karcag Szolnok, Ti­sza parti gimn. 9. Férfi: Szabó L. SE—Szolnoki Dózsa Mezőtúr, felsőfokú techn. 8.15. Sakk. Megyei egyéni bajnok­ság, Tiszaparti gimn. 9 és 17. Kunszentmártoni JTS felszabadu­lási versenye, Mátyás pince fel­ső terem. Labdarúgás. Megyei L o. Sz. Olajbányász—MAFC MÁV salak­pálya, 16. Csák 1. Sz. Gépjavító —K. MEDOSZ cukorgyári pálya, 15.30, Höflinger. Túrkeve—Kun­hegyes 16, Asztalos. Jászklsér— Tószeg 14, Horváth L. Ojszász— Karcag 14 (Szegedről). SZOMBAT Birkózás. Országos Tisza Ku­pa úttörő verseny Szolnok, MÁV sporttelep, edzőterem 9. Sakk. Megyei egyéni bajnok­ság Szolnok, Tiszaparti gimn. 9 és 1. Kunszentmártoni JTS fel- szabadulási versenye. Mátyás pince felső terem. Mit tud a sportmozgalomról? A szolnoki járás vetélkedője, MHSZ székház 9. Labdarúgás. NB II: Szolnoki MAV—Debreceni VSC MÁV sport­telep 16. NB Hl: Sz. Vegyimű­vek—Debreceni Elektromos, Ve­gyiművek p. 15.30. Szabó L. SE —Törökszentmiklósi Vasas Me­zőtúr, 15.30. Megyei I. o.: Jász­berényi Vasas—Kunszentmártoni TE 16, Klimon. Tartalék bajnok­ság: Szabó SE—nszaföldvár 14.30. Répánszky. Idegenben szerepelnek: a lab­darúgó NB I B-ben a Szolnoki MTE Székesfehérváron a Video­ton ellen, az NB m-ban Martfű a Bp. Építők, a Kilián a Deb­receni Kinizsi ellen, megyénk atlétái az országos mezelfutóbaj­nokságon. VASARNAP Sakk. Megyei egyéni bajnok­ság Szolnok, Tiszaparti gimn. 9 és 17. Labdarúgás. NB ül: Tisza föld­vár—Kun Béla SE Tiszaföldvár, 16. Megyei I. o.: Jászjákóhalma —Rákóczlfalva, 16, Gergely. Jász- árokszállás—Sz. Cukorgyár, 16. (Debrecenből). — Megyei II. o. Kengyel—Cibakháza Hamar, Abádszalók—Öcsöd Czétényi, Zagyvarékas—Fegyvernek 16, Jász, Tiszaroff—Jászalsőseent- györgy Pathó, Jászladány—Szász­berek Kovács J. Tartalékbaj­nokság : Tm. Vasas—Túrkeve Tó- vizi. Barátságos mérkőzés: Jb. Le­hel—Csepel Jászberény, 15. KEDD Sakk. Megyei egyéni bajnok­ság Szolnok, Tiszaparti Gimn. ■ és n. A labdarúgó NB I. B-ben a Szolnoki MTE szombaton Székesfehérváron a volt NB I-es Videoton ellen lép pá­lyára. Az MTE összeállítása ismét bizonytalan, mert Ár­vái sérülése kiújult, Kolláth sem edzett. Pallai újra ren­delkezésre áll, Papp I. cen­ter marad és Imri kezd a bal­szélen. Czigony edző reméli, hogy a sérültek rendbe jön­nek, a csapat olyan lelkesen játszik mint Kecskeméten és olyan jól, mint Miskolc ellen a második félidőben. Tisztes eredményre számítanak. Rangadó lesz az NB II-ben. A Szolnoki MÁV szombaton az újjászervezett DVSC-t látja vendégüL A rangadón túli érdekességet fokozza, hogy a Debrecent a Szolno­kiak régebbi edzője, Nagy- szalóki András irányítja. A kék-fehér táborban bizakod­nak, hogy a csapat felnő a feladathoz, játéka javul és szép ünnepi ajándékkal, győ­zelemmel örvendezteti meg szurkolóit. A megváltott je­gyek mellé sportnaptárt is kapnak a nézők. A Jászberényi Lehel ma, pénteken játszik Kecskemé­ten a TE csapatával, vasár­nap délután pedig az NB I- es Csepelt fogadja. SAKKELET 1. sí. végjáték , (H. ülnek) • b s d e t g h m a s * m. IdB* is Ü #0 00 Világos nyer. ☆ Mire tanít a sakkozás? Felvetődhet a kérdés, — meny­nyiben hasznos a sakk tanulása és oktatása, milyen tulajdonsága emeli ki a sakkot öncélúságából, mire tanít és nevel a sakkozás? Mindenekelőtt le kell szögez­nünk, hogy a sakk harci játék. Két egymással szembenálló el­lenfél küzdelme a sakktábla alakja, felosztása és a bábok menetmódja által meghatározott formák között A tábla és a bábok csupán eszközei a küz­delemnek. Szellemi harc tulaj­donképpen a küzdőfelek tuda­tában zajlik le. A sakkjátékot általában a pe­dagógia is magasra értékeli. A játék Jó iskolája lehet az egyé­ni fejlődésnek, mind lélektani, mind kulturális értelemben. Kü­lönösen a szovjet pedagógia tu­lajdonít nagy fontosságot a sakkoktatásnak. Az 1925. évi moszkvai nemzet­közi nagymesterverseny alkal­mával szovjet egyetemi tanárok lélekelemző kísérleteket végei­tek a verseny világhírű résztve­vőin. Kíváncsiak voltak arra, hogy a sakktudás — tehetség — különálló adottságként mutatko­zik, avagy kapcsolatban áll az ember általános képességeivel? Megállapítást nyert, hogy a leg­jobb eredményeket azok érik el, akik többek között a következő tulajdonságokkal rendelkeznek: Jó egészségi állapot, erős ideg- rendszer, jó emlékezőtehetség, kombinatív képesség, önuralom, a figyelem megosztás képessége több egymástól viszonylag füg­getlen jelenségre, dinamikus kapcsolatokkal szembeni gyors felfogó képesség, képszerű látó­készség, magas értelmi fejlett­ség, tárgyilagos és logikus gon­dolkodás, erős fegyelmezett aka­rat, önbizalom, stb. Az itt fel­sorolt tulajdonságok egy része természetesen nem született adottsága az egyénnek, — azok egy része megszerezhető, meg­tanulható. Az említett tujiadonságok ál­talában fontosak az emberi fej­lődésben, a munkához való meg­felelő viszony kialakításában is. Éppen ezért, ha ezekte a tulaj­donságokat a sakkozás révén fejlesztjük, — Illetve a sakknak, mint játéknak e tulajdonságok fejlesztésében való szerepét fel­ismerjük — akkor helyesen tud­juk értékelni a sakkozás szere* pét a szocialista nevelésben. ☆ Egy rövid tanulságos Játszma. Spanyol Játék <tr. Aljechln—Forrester 1. e4 e5 3. Hf3 Hc6 3. FbS at 4. Fa4 Hf6 5. Hc3 FcS (Jobb ...Fe7) 6. H:e5 H:e5 7. d4 Fb4? (7.- ...Fd6 szükséges) 3. des H:e4 9. Vd4 H :c3 10. hc3 FaS. 11. Fa3 t>6 13. e6ít (Megperítmisltő a két fu-' tő ereje) ...VI6 13. F:d7+ Kdt 14. Fc64- V:d4 15. e7 mart. ON. KERESZTREJTVENY Április Áprilisi tárgyú versből köz­lünk idézetet rejtvényünk füg­gőleges 12., 27. számú soraiban. A vers címe: vízszintes 1., írója pedig vízszintes 53. szám alatt. Vízszintes: 1. A vers címe. 12. Állati lakhely. 13. Súly. 14. Dísz­növény (—’). 15. Személyes név­más. 16. Női név. 17. Városrész röv. 19. Napszak. 21. Istenség a hindu vallásban. 23. Bekhend (ford.) 25. Tadeus. 28. A függ. 22. fordítottja. 29. Személyes névmás. 30. Igekötő. 32. Liba. 33. Szolmizációs hang. 34. Tettleges összetűzés. 38. A föld felé. 39. Kínai hosszmérték. 40. Vezényszó (ford.) 41. Vallás röv. 43. Nem mindennapi. 45. Balatoni üdülő­hely. 47. Világ Ifjúsági Találko­zó. 48. Cvikker sEéle! 50 Kukucs- IcáL 51. Fordított kettős Betű. 53. A vers írója. 58. Kicsinyítő képző. 57. Haza. 59. Asszonynév képző. 60. Személyes névmás. 61. Hajósérülés. 62. Heves lefo­lyású. 64. Folyóvíz. 67. Vicc. 69. Hajó része. 71. Családi házacska. 72. Egyesülethez tartozik. 73. Hangnélküli igék. 75. Az erede­titől való eltérés. 77. Nemzet­közi rádió- és Tv-szervezet név­jele. 79. Időegység. Függőleges: 2. Például. 2. Sop­ron patakja. 4. Becézett női név. 5. Repülőgép típus. 6. Későre (+’). 7. Hús — latinul. 8. Rang­jelző. 9. Amerikai költő volt (vezetéknév). 10. Lusta. 11. Hossz- mérték röv. 12. Idézet a vers­ből (folytatása a függ- 27.) 16. A vízszintes 16. becézve. 18. Női név. 20. Lapos edény, 22. Be­szédrész. 23. Ráma. 24. Takar. 26. Pusztít. 27. A versidézot foly­tatása. 29. Mint vízsz. 29. számú 31. Folyadék. 34. Jókedvre han­gol. 35. Erik — németül 36. El­zokog. 37. Sérülésed. 39. Orosz férfinév. 42. A leggyakoribb fém, £4. Angol diák-város (-p) 46. A népvándorlás korában feltűnt nép, a Kaukázus és Káspi tó között. 49. őrhely. 52. Tartó. 54, Szakít. 55. Sütőiparos. 56. Szín. 58. Horony. 61. Függ. 63. Község a Dunakanyarban. 65. Figura. 66. Fedetlen istálló. 67. A sakk játék végének egyik formája. 68. ...já­ró. 70. Kerek szám. 72. Művészet — franciául ,ford.). 7#. Kilócik­lus röv. 76. Háziállat (ford.) 78. Mint függ. 5. számú. 79. Kötőszó. Beküldendő: a vízszintes 1., 53., valamint a függőleges 12„ 27. számú sorok megfejtése, áp­rilis 10-ig. Március 30-1 rejtvényünk he« lyes megfejtése: Naplemente, Hűs esthajnali fényt a róna kap. — Immár hajlani kezd s borong a nap. — Könyvet nyert: Csen­des Károly. Szolnok. (A köny* vet postán küldjük eL) Szolnok megyei Néplap REJTVÉN YSZEL VÉNYE* 1969. április t

Next

/
Oldalképek
Tartalom