Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-27 / 95. szám
8 SZOLNOK MEGYÉI NÉPLAP 19«9. áprffls 27 Galambos Lajos: Gábor már két éve nem- volt otthon. Most ölbe való gyermekével és feleségével nekivágott az útnak. Előző este minden szépet elképzelt a falujáról; megjelent előtte minden ház, minden út, minden ösvény; nem is létezett más a világból, csak a falu, benne az édesanyja, körötte a szomszédok, s szerte az ismerősök, akiknek neveit ízük és zamatuk miatt gondolatban is jó volt kiejteni: Zordon Miksa, Gagó Béni, Borkács Imre, Bő András, Boksa Gedeon. Nagy, régi nevek voltak ezek. Sámánnevek. Gábort is Bő Gábornak hívták. — Istenem — mondta ** anyja —, hát megjöttetek? Nem kellene ennek a csepp gyermeknek megmosdani ? Annyi út után? Annyi törődés után! Maris hozom a vizet. Gábor tudta, hogy a fúrott kút jó öt percre van a házuktól, akarta venni a vödröt, meg a kannát, hogy majd ő hoz vizet, jóformán azonban az édesanyja addigra vissza is ért. — De hamar megjárta, — Hisz itt a csap a kapu- nál. — Miféle csap? — Vizet vezettek itt minden utcába. Jó csirke-ebédet ettek, elpilledtek. Gábor járt egyet á környéken, beköszönt Gagó Bénihez, aki nemrégiben a tsz raktáros^ lett s megívott egy pohár bort a kocsmában Borkács Imrével, áld a közös gazdaságok szervezésének idején inkább a vasúthoz menekült krampácsoió- nak, csakhogy ne kelljen a közösbe menni. — Csak most látom, hogy itt vizek vannak minden utcában. — Vannak, hógy a fene egye meg. — Mért egye a fene a vizet? Rossz? — ízre jó, az isten verje meg. Aztán hózott még egy po hár bort Borkács Imre. — Az íze jó, sőt! Nagyon jó. Ráadásul ott van mindenkinek a kapujában. Csak a bánat, amit hozott! Azt nem tudja lenyelni az ember. Többet nem szólt. Mások is jöttek az asztalhoz, Gábor pedig hazament az édesanyjához nemsokára, hisz disznóölésre készültek, meg kellett még reszelni a késeket, megdarálni a borsot, tisztába tenni a rizst, rendbe tenni a húsdarálót, megtisztítani pihés héjaiktól a f okhágy ma - gerezdeket. — Miféle bánat az — kérdezte az anyjától —, amit a vízzel aerr. tudnak lenyelni az emberek? — Bánat? — Hallottam. Édesanyja megvonta a vállát, elfordult: — Kár beszélni róla. Vannak mitadeftféle buta emberek. Az istennek megszámlálhatatlan. marhája él a földön, te. ne tudnád? Éjfélre végezték a disznóölés előkészületeivel, reggel négykor pedig már Gágó Béni, a raktiif ós zörgetett, hogy hát akkor kezdjük azt a mészárlást, , mert halad a nap. Ném ajKintha annyira haladt volna* hogy a hajnali négy késő lepne, de az ember torka üs’enkor hamar kívánja a pálcikát. Megitták a rendes adagot, megfogták a disznót, leszúrták, a tsz-től Itapott szalmával ' megperzselték, aztán jöhetett a súrolláis. Nem sajnálták hozzá a; vizet, hisz itt volt egy lépesre a csap. — Valamikor, kölyök koromban — rhondtta Gábor — a két karom majd leszakadt, mire egy disznóöléshez elegendő vizet hordtam. — Most neitt szakad le senkié. — Mégis valami bánatról beszélnek. Gagó Béni „ pdrzselővíl- lát belévágta a tűíttől megenyhült földbe: — Ilyen ez űz átok nép — mondta. — Odaveszik eli- be a mézet, az se kell neki. Mindenütt valami susmust sejt Fúrták itt ezeket a nagy kutakat, megy a víz innen a városba. De ha már oda megy, azt gondolta a tanács, mért ne jöhetne üde is, ahol ered? Tervkészítés, számvetés. satöbbi A községnek van hatezer lakosa, ezerkétszáz portája. Ha minden porta fizet kétezerbatszáz forintot, megvan az egész községnek a vize. — Kétezerhatszáz, nem sok. — Pesten. De itt? — Egy ásott kút mennyibe kerül? — ötezerbe. — Akkor a vízvezeték megéri a bolondnak is, nem? — Meg — mondta Béni — Te tanácstag vagy, megszavaztad? — Meg. — Kifizette mindenki? — Az állam hitéit adott rá. Tíz év alatt kell kifizetni Ittak egy kortyot, felbontották a disznót, s bevitték a konyhába, további munkára. — Hisz akkor csak évente kéitszázhatvan forintot kell fizetni egy portának — mondta Gabon. — Annyit. ■— Ez a bánat? Akkor odajött hozzájuk Gábor édesanyja: — Miről beszéltek ti? e* A vízről — Van bor, igyátok — mondta Gábor édesanyja. — Mi a fenének kell most nektek az a víz? Munkálkodtak rendesen egész nap. Megszedték a szalonna tetejét, formásra alakították a négy sonkát, kockára vágták a zsímakva- lót, megdarálták a kolbásznak való húst, megtöltötték a hurkát, szóval elvégeztek mindent, annak rendjé-mód- ja szerint. Este megvolt a tor, a víz nem kellett hozzá egyáltalán. Volt még bor. Másnap délután Gábor fészkelőd ött — Hová indulsz? — kérdezte az anyja. — Járok egyet — Ha akarod, viheted a rokonoknak a kóstolót —• Benézek inkább a tanácshoz — mondta Gábor, — Minek? — Megnézem Boksa Gedeont Az anyja csak állt — Nem vagytok tj olyan jó barátok. — Együtt jártunk iskolába. — Na és? Akkor már menni kell hozzá? — Ha itthon vagyok, mindig elmegyek. AZ anyja elfordult: — Menj csák, ha az anyád házánál nem érzed jól magad. Gábor cigarettára gyújtott — Eddig söhse tiltotta - mondta. — Nem tiltok én most se Semmit. Oda mégy, ahová akarsz. Megitatnak, telebeszélik a fejedet, dehát az kell neked, nem a jó, csendes nyugalom. — Hát akkor nem megyek — mondta hunyorítva Gábor. Játszott az Ölbe való gyermekével, este megvaesóráz- tak s a rádió halk zenéje mellett csendesen beszélgették. — Ez a víz — mondta egyszercsak az anyja —, kár beszélni róla. Kidobol- ták rendesen, hogy aki vállalja, hógy tíz év alatt kifizeti, írja alá az ívet Aki ném írja alá, azon hat hónap alatt behajtják. Tíz év, még hat hónap. Csak nevetni tud az ember, nem? Gábor azt kérdezte: — Édesanyám aláírta? — Mit? — A tíz évet. Az anyjának nagyon nyílt és tiszta volt a tekintete: — Buta vénasszonynak képzelsz te már engem — mondta. De másnap Gábor mégis csak elment Boksához, a tanácselnökhöz, anélkül, hogy az anyja tudott volna róla. Kártyát kerítettek, áthívták az iskolaigazgatót, tíz filléres alapon ultiztak egy keveset — És aki nem írta alá — kérdezte hirtelen Gábor —, azon valóban behajtjátok hat hónap alatt a kétezerhatszá- zat? — Ba. Csend vólt — Muszáj — mondta Boksa. — Az ember tartsa meg a szavát, a jót is, a rosszat is. Különben szétfolyik és a népek szemében semmivé lesz. Nem akartam én ilyen módszerhez folyamodni, de nekem is csak úgy biztosította a pénzt a beruházáshoz a bank, ha viszem az aláírásokat A vizet a község érdekében egyszerűen bűn lett volna kihagyni. — Megszavazta hát a tanács, hogy aki nem írja alá, azon behajtjuk. Ha dolgozik valahol, levonjuk a fizetéséből. Ha egyéni, hozzátesszük az adójához. — Hányán nem irtát alá a tíz évet? Boksa letette a kártyát, felállt:' — Azt kérdeznéd inkább: hányán írták alá? — Hogyhogy? — Egyszerűen nem hitték, hogy behajtjuk. Legyintettek. Mosolyogtak rajtunk. Még némely tanácstag i&. Behajtani? Ha egyszer az állam tíz év türelmet adott? Hol van még az a tíz év? És hátha nem is kell fizetni egyáltalán? Nem kell azzal az aláírássál sietni. Várjunk csak a végére. Hiába könyörögtem. Hiába tettem ki a lelkemet. Magam mentem el legalább kétszáz portára. Vasárnap, amikor az emberek kijöttek a templomból, a tanácsháza előtt beszédet tartottam. — Nem hittek? — Nem. — Hányán nem hittek? Nyolcvankét százalék nem írt alá. Gábor ivott egy korty bort: — A szomszédunk, Gagó Béni. a tsz raktárosa, aláírt? — Nem. — ÉS a2 anyám’ Boksa leült, hogy megkeverje a kártyát és osszon: — Ne haragudj — mondta. Késő, éjféltájban került haza Gábor. Felesége és a gyermek már aludt. Csak az anyja várta és ő kérdezte villanó tekintettel: — Hol voltál? — Kártyáztunk Boksáék- náL — És? — Semmi más. Csak kártyáztunk És olyan nyíltan nézett az anyjára, mint ahogyan az tagadta te előtte a múlt napon a szégyenét. Mert mért kellett volna még ihegteíézüi ezt? POGÁNY JÓZSEF: TANULMÁNY Devecsöri Gábor? Korfui perc Láttam a sziklák közt * juhokat, mind fölfele mentek. A tengeröböl mellől, mely minekünk szép s nekik is kellemes, Föl a sziklák közötti vályúba, úgy megtöltötték mint annak a rendje, tulajdonképpen folyó hullámzott abban a vályúban fölfelé, folyam, áradat, juh-özön. juh-mindenség, és mind fölföl gyönyörűen: föl gyorsan; fő! miért? Most fazekakban emlékük pihen Kárpáti Kamii * Alkonyat A tető alámerült már. Gőzölög a hűlő cserép. Csak a kémény döfi a fénybe nyúlánk termetét Kimondhatatlan messze a felhő. Már terebélyesül itt mélyben a homály. Megülök szikla-egyedüL A tárgyakról szökik a fény. Szökik belőlük a meleg Hallgasd velem a muzsikáját: még halkan lebeg csuklóm körül, hová állam súlyos göröngyé nehezül Szökő fény, Vágy sötétló főid az, ami hegedül? Á Tanácsköztársaság plakátjai Kossuth könyvkiadó Plakátgyűjteniény jelent meg a Tanácsköztársaság 50 évfordulója alkalmából á Párttörténeti Intézet összeállításában. Igaz, hógy a jubileumi albumot megelőzte agy tíz évvel ezelőtti kiadás, amely ugyanezeket az alkotásokat alkalmazta. Az 50. évfordulóra történt megjelenést azonban nemcsak a fél- évszázados forduló és a tisztelet sugallta, hanem az a széleskörű hazai és nemzetközi érdeklődés is. amely az első kiadást fogadta. Az album röviddel megjelenése után teljesen elfogyott. Azóta hazai és külföldi múzeumok. magánszemélyek, párt, társadalmi, és állami intézmények iskolák keresik. Ezt áz érdeklődést igyekszik kielégíteni a második kiadás, változatlan céllal: minél többen ismerjék meg a Magyar Tanácsköztársaság gra fticus művészetének gazdag termését, forradalmi hagyományait. A szemlélő, aki Végiglapozza az albumot, aligha kíván magyarázatot a látványhoz A magas művészi színvonal, a ma ts modemül ható plákátók. mindén magyarázatnál meggyőzőbben bizonyítják: a proletárdiktatúra néhány hónapja micsoda virágzása Volt a művészetnek- Bíró Mihály, Vértes Marcell] Pór Bértalan. Serény fi.óbett és a többiek művészetét a közvetlen agitáció szolgálatába állítóttá a tanácskormány, anélkül, hógy a művészi erejükből bármit is veszítettek volná. Az ötvén év távlatából Is idevilágít a kalapácsos ember vörösen izzó csapása, a fegyverbe hívő munkás-katona démoni lendülete. AZ izzó forradalmi hangulat. a fejlődő forradalmi öntudat megtermékenyítette á művészek alkotó képességét, s a szabadságot hozó népi hatalom levegőjében, élményeik robbanó érövéi jelentkeztek alkotásaikban. Alig múlt el háp. hógy Budapest utcáin meg ne jelent volna egy-égy új plakát. merész társadalmi tantála, nmal. Ézeig á szuggesztív. nagyhatású plakátok lebilincselték a szemlélőket, tömegeket vonzottak az Utcán, vitára késztették az emberekét. A2 ál- bumöt nézve ma is úgy ál-. Inaik előttük, Hogy szinte érezzük a proletárdiktatúra friss levegőiét, a forradalom igazságát és éj nem múld aktualitását <R-Í) i
