Szolnok Megyei Néplap, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-01 / 75. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. április L Főparancsnokból elnök — Pakisztáni hírek Közel-keleti események — A prágai vandálkodás visszhangja Tegnap esti helyzetkép Pakisztán a változás első napjait éli, s így gondos elem­zést érdemel minden legapróbb hír is, amely ebből a két részben élő hatalmas ázsiai országból érkezik. A legfontosabb jelentés arról számol be, hogy Jahja Khan tábornok, akinek Ajub Khan ideiglenesen adta át a hátaimat, hétfőn végle­gesen Pakisztán elnöke lett. A pontos közlemény szerint: az 52 éves tábornok addig kívánja gyakorolni az elnöki hatal­mat (az elmúlt hét során ugyanis még nem elnökként, csak főparancsnokként uralkodott), amíg az ország új alkotmányt kap. Egy másik pakisztáni hír arról számol be, hogy az or­szágban korrupcióellenes hadjárat indul. Anélkül, hogy mesz- szemenő következtetéseket vonnánk le és külön hangsúlyoz­va, hogy ugyanaz a dolog más helyen, más körülmények között természetesen nem ugyanaz, mégis emlékezetünkbe kell idéznünk mind az 1965-ös indonéz, mind az 1967-es ííörög hatalomátvételt. Mindkét alkalommal katonai puccs zajlott le, jobboldali junták vették át a hatalmat, mind Suharto, mind Papadopulosz ideiglenességéről és új alkot­mány előkészítéséről beszélt, s mindkét országban ugyancsak az egyik elsőként kiadott főjelszó a 'korrupció elleni harc volt. Tegyük hozzá: mindkét helyén jobbára csak a tetszetős jelszó maradt, gyakorlati megvalósulás nélkül. Nem állítjuk, mert nem is állíthatjuk, lévén egyelőre túl kevés tény és adat a birtokunkban, hogy Pakisztánban most az indonéz és a görög változásokhoz hasonló folyamat játszódik le, csupán bizonyos hasonlóságot kívánunk regiszt­rálni. Hozzá kell még tennünk, hogy az egyéb, Pakisztánból érkező hírek 'Változatlanul bizonyos konszolidációs és sta­bilizációs irányzatra utalnak. Hétfőn, öt hónapos szünet után országszerte megnyíltak ismét az iskolák és az egyetemek, s a rádió bejelentése szerint az ipari termelés nagy léptekkel halad a helyreállítás útján, a létfontosságú cikkek ára pedig csökken. Ugyanakkor letartóztatásokról és hadbírósági eljá­rások megindulásáról is érkeznek hírek. Most, hogy küszöbön áll a négyhatalmi tanácskozás a közel-keleti konfliktus rendezése ügyében, különös figyelmet érdemelnek a Közel-Kelet térségéből érkező, jelentések. Kairó nagy eseménye az arab szocialista unió kon gresszusa, amelyen Nasszer elnök a többi között arról beszélt, hogy az arabok igazságon alapuló békét akarnak, bár hozzátette, hogy a közel-keleti helyzet veszélyes szakaszába lépett és lehetséges, hogy Izraellel újabb összeütközésre kerül sor. Mindamellett nagy reményeket fűz, mondotta, az ENSZ-hez, a négyhatalmi tárgyalásokhoz és bízik a világ közvéleményében. Nasszer azt is hangsúlyozta: „reményeink azonban legfőképpen saját erőnkkel, az arab frontokon harcoló bátor testvéreinkkel és a Palesztinái ellenállási mozgalommal kapcsolatosak”. Egy Szíriái távirat ugyanakkor arról számol be, hogy az A1 Szaura című szíriai lap azzal vádolja az USA-t és Nagy-Britanniát: politikájukban saját monopolista érdekeiket követik. A lap ezt elsősorban a négyhatalmi tárgyalások elé terjesztett ame­rikai „munkaokmányról” írja, hozzáfűzve, hogy az arabok számára jogaik visszanyerésében a fegyveres harc az egyet­len járható út. Nagy visszhangja van még a szovjet—csehszlovák jég­korong mérkőzést követő prágai tüntetésnek és a szovjet­ellenes megnyilvánulásnak. A Pravda rámutat: az elmúlt napokban lezajlott provokációnak semmi közük a sporthoz. A Mlada Fronta című csehszlovák lap is felháborodását fejezi ki az AERFLOT Vencel téri irodájának felgyújtása miatt. Így ír: „egyetlen józan ember sem érthet egyet azzal, ami péntekről szombatra virradó éjjel Prágában, a Vencel téren történt... Ezek a dolgok szégyenfoltot hagynak a prágaiak becsületén”. (KS) Rakétatámadás Saigon ellen A A szabadságharcosok tava­szi offenzívája vasárnap lé­pett hatodik hetébe, s azt vakmerő támadás tette em­lékezetessé; tüzérségük 122 milliméteres rakétákkal lőt­te Saigon belvárosát, össze­sen négy rakéta csapódott be, ezek közül kettő az el­nöki palota tőszomszédságá­ban. A Saigon körül vont gyűrű szorosabbra vonását más események is jelezték vasárnap: a Dél-Vietnam fő­városától alig tíz kilométerre a szabadságharcosok két amerikai helikoptert lőttek le. Kevéssel éjfél előtt három újabb rakéta érte Saigont, kettő a kikötőben, a harma­dik a főváros IX. kerületé­ben robbant. Hétfőre virra­GYORSLISTA: dó éjjel ezenkívül még kö­rülbelül 15 tüzérségi táma­dást hajtottak végre a sza­badságharcosok országszerte. Amerikai katonai szóvivők a támadások okozta vesztesé­geket „csekélynek” minősí­tették. Az AP a legutóbbi napok tüzérségi tevékenysé­gét kevésbé erősnek minősí­tette, de megállapította, hogy a szárazföldi harcok a múlt hét végén fellángoltak. Ezek között a legsúlyosabb harc vasárnap Da Nang-tól körül­belül 22 kilométernyire dél­re zajlott le, s a délvietnami csapatok itt — saigoni köz­lés szerint — tíz halottat és 50 sebesültet vesztettek. ■ Nixon — De Gaulle találkozó De Gaullet köztársasági elnök, aki Eisenhower teme­tésére érkezett az Egyesült Államok fővárosába, hétfőn délután a Fehér Házban öt­venöt perces megbeszélést folytatott Nixon elnökkel. A gyászszertartásra érke­zett magasrangú Külföldi vendégek közűi De Gaulle-t fogadta elsőnek az amerikai elnök. Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára újságíróknak el­mondotta, annak ellenére, hogy nem nevezheti „mun­kaülésnek” a két államfő ta­lálkozóját, valószínűleg nem pusztán udvariassági látoga­tásról van szó. Közel-Kelet hírei Kairói MEN A jelentés sze­rint Nasszer, az EAK elnö­ke, vasárnap fogadta Fran­cois Puaux-t, Franciaország nagykövetét. Puaux — mint az AFP jelenti — átadta Nasszernak De Gaulle elnök válaszát arra az üzenetre, amelyet még Mahmud Favzi diplomáciai tanácsadó közve­títésével juttatott el Nasszer a francia államfőnek. Az üze­netek tartalmából nem szi­várgott ki semmi. ■ár Az izraeli kormány vasár­nap hivatalos közleményt ho­zott nyilvánosságra, s ebben egyértelműen állást foglal a Biztonsági Tanácsban képvi­selt négy nagyhatalomnak, a közel-keleti helyzet rendezé­se érdekében megtartandó ta­nácskozássorozata ellen. Kairóban vasárnap Nasz- szer elnök figyelmeztette az Arab Szocialista Unió kong­resszusának 1709 küldöttjét, hogy a közel-keleti helyzet veszélyes szakaszba lépett és lehetséges, hogy Izraellel újabb összeütközésre kerül sor. Nasszer hangsúlyozta, hogy az 1967-es háborúban Egyiptomot legyőzték és a háborút követően az ország­nak nem volt ereje ahhoz, hogy kiűzze Izraelt az elfog­lalt területekről. „Most — mondta Nasszer elnök — a kép megváltozott. Képesek vagyunk arra, hogy kiűzzük Stet* HAJDÚSÁGI IPARMŰVEK Debrecen 1. P-fiók, 126; A hazai és külföldi vásárlók rövid idő alatt megis­merték a HAJDÚ porszívók kiváló minőségét A Hajdúsági Iparművek-ben március hónapban készül el a 100 OOO-ik HAJDÜ porszívó. Vállalatunk a 100 000-ik porszívó vásárlójának a vé­telárat vissza kívánja fizetni. A 100 000-ik HAJDÜ porszívó gyártási számát a sajtó útján április hónapban ismertetjük vásárlóinkkal. Jahja tábornok Pakisztán új elnöke Jahja Khan tábornok hét­főn este Pakisztán új elnöke lett. Mint a Rawalpindi ben kiadott hivatalos kormány- közlemény bejelenti, az 52 éves tábornok addig kívánja gyakorolni az elnöki hatal­mat, amíg az ország új alkot­mányt kap. Jahja Khan, mint ismere­tes, egy héttel ezelőtt vette át a hatalmat, amikor Ajub Khan az ellenzéknek és a népi tömegek nagy részének nyomására jobbnak látta le­mondani az elnöki tisztség­ről. Az új elnök az elmúlt héten, mint a pakisztáni had­sereg főparancsnoka gyako­rolta a hatalmat, s most — mint megfigyelők mondják — azért vette fel az elnöki tiszt­séget is, hogy ténylegesen és jogszerűen is az ország veze­tője legyen. Ajub Khan hatalmának megdöntésében jelentős sze­repet játszott az egyetemi if­júság, amely öt hónapon át az előadások bojkottálásával, tüntetésekkel fejezte ki elé­gedetlenségét az országban fennálló állapotokkal. Ami­kor Jahja Khan vette át a hatalmat, Kelet-Pakisztán- ban a diákság visszatért az egyetemekre, most pedig, hogy a tábornok legalizálta is szerepét az ország vezeté­sében, Pakisztán nyugati ré­szében újra megjelentek az egyetemeken a diákok, A Külügy­minisztérium sajtófőosztá­lyának közleménye A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Nép­köztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a Német Demok­ratikus Köztársaság a Ro­mán Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége nevé­ben külképviseleteinik veze­tői ezekben a napokban szó­beli jegyzék kíséretében átad­ták. illetve átadják az euró­pai országok kormányainak és az ENSZ főtitkárának, a Varsái Szerződés tagállamai­nak Európa országaihoz inté­zett felhívást, amelyet a Po­litikai Tanácskozó Testület 1969. március 17-én Buda­pesten tartott ülésén írtak alá. Külképviseleteink veze­tői az átadás alkalmával tol­mácsolják őszinte reményün­ket, hogy az európai orszá­gok kormányai Európa bé­kéjéért és biztonságáért vi­selt felelősségük tudatában tanulmányozzák a felhívást és hatékonyan támogatják az abban foglalt elképzeléseiket. INDENFELÖL CARACAS Az AFP caracasi tudósító­jának értesülése szerint a Venezuelában tevékenykedő Gerilla szervezetek vezetői Lara államban titkos megbe­széléseket tartanak s tanul­mányozzák Caldera elnök­nek a megbékülésre tett ja­vaslatait. MADRID Ä madridi rendőrség négy fiatalt letartóztatott abból a tüntető csoportból, — amely szombaton meg akarta za­varni az Eurovízió táncdal­fesztiválját. BRÜSSZEL Mintegy kétezer egykori belga ellenálló vasárnap a holland határ közelében lévő Stekene községben összecsa­pott belga újfasisztákkal, — akik a községben úgyneve­zett dísztemetőt akarnak lé­tesíteni a flamand Waffen— SS egykori tagjai és más kol- laboránsok számára. Az ösz- sze csapásban 12-en megse­besültek, a rendőrség húsz személyt őrizetbe vett. KARACHI A rendkívüli állapot kihir­detése óta most először ér­kezett hír letartóztatásokról Pakisztánból. Mint a pakisz­táni rádió közölte, március 25-e óta Kelet-Pakisztánban 31 személyt tartóztattak le, köztük öt szakszervezeti ve­zetőt. Valamennyiük ügyében katonai bíróság ítélkezik. A büntptés korbácsolástól 14 évi börtönig, illetve kötél ál­tali halálig terjedhet. TOKIÓ Ä japán atomenergia tár­saság szokásos évi közgyű­lésén hétfőn bejelentették, hogy japán tudósok csoport­jának sikerült nukleáris energia és nukleáris fegyver előállítására alkalmas dúsí­tott urániumot nyernie. A kutatók az urán—235-öt az urán—238-tól alumíniumoxid hártya segítségével különí­tették el. PRAGA Randé Jenő, a külügymi­nisztérium sajtófőosztályá­nak vezetője — a csehszlo­vák külügyminisztérium saj­tóosztályának meghívására — ötnapos látogatást tett Csehszlovákiában. A látoga­tás célja a két sajtóosztály közötti együttműködés ki- szélesítése és a munkában szerzett tapasztalatok cseré­je volt. Randé Jenőt fogadta Jaroslav Havelka miniszter, a sajtó- és tájékoztatási bi­zottság elnöke. Oldrich Ka- derka, a CSKP KB nemzet­közi osztályának vezetője, Jan Busniak külügyminisz­terhelyettes. Látogatást tett Prágában és Pozsonyban a különböző sajtószervek, a rá­dió, a televízió és a CTK vezetőinél. Látogatása alkal­mából Kovács Imre prágai magyar nagykövet baráti ta­lálkozót rendezett. Száraz tűzifát olcsón a lakosságnak1 A tiszafüredi Állami Erdészet tiszafüredi, poroszlói, abádszalóki, MÁV rakodóin 20 Ft.|q. áron SZÁRAZ NYÁR TŰZIFA KAPHATÓ. 20 q-nál nagyobb tételek szállítását vállaljuk! Címünk: Állami Erdészet Tiszafüred. Telefon: 27. Az 1969. március 31-én 7 253 416 ruházati cikk megtartott jutalomsorsolásról, 7 267 580 BÁV utalvány melyen a 11. heti lottószel- 7 274 226 ki mit választ vények vettek részt. 7 279 405 ruházati cikk 1 224 910 hűtőgép 7 297 568 utalvány 1 244 678 TV 7 311 200 fényképezőgép 1 248 662 óra 7 324 591 ruházati cikk 1 804 673 utalvány 7 330 468 éléskamra utalv. 202 489 rádió 7 344 413 háztartási g. 206 274 bútor 7 346 999 Budapest, VIII., 206 304 ki mit választ ' Népszínház u. 28. ■ 210 244 bútor sz. alatt felépülő 1 239 264 BÁV utalvány társasház „B” 246 602 éléskamra utalv. épületében az V. 257 234 tv emelet 21. sz. 6 273 273 OFŐTÉRT ut. alatti háromszo­6 275 846 ruházati cikk bás (kettő ■kis­6 277 506 éléskamra ut. méretű), gardro­6 279 589 varrógép hős öröklakás 6 490 788 varrógép 7 349 806 hűtőgép 6 493 836 hűtőgép 7 365 200 hűtőgép 6 495 302 éléskamra ut. 7 372 565 tv 6 496 816 bútor 7 376 422 OFOTÉRT utalv. 6 502 422 éléskamra ut. 7 389 298 rádió 6 508 678 hűtőgép 7 393 378 óra 6 509 462 külf. üdülés 7 396 096 külföldi üdülés 6 515 742 éléskamra ut. 7 397 138 bútor 6 516 855 külf. üdülés 7 404 415 éléskamra utalv. 6 518103 varrógép 7 406 761 tv 6 523 723 utalvány 7 416 422 ki mit választ 7 000 357 utalvány 7 416 490 éléskamra utalv. 7 001 283 BÁV utalvány1 7 416 492 éléskamra utalv. 7 020 447 háztart gépek 7 416 869 varrógép 7 023 247 utalvány 7 417 027 utalvány 7 029 093 BÁV utalvány 7 424156 ki mit választ 7 051 234 BÁV utalvány 7 427 102 hűtőgép 7 072 654 írógép 7 429 394 utalvány 7 083 230 éléskamra utalv. 7 431 036 hűtőgép 7 085 748 rádió 7 431 385 tv 7 086 566 varrógép 7 434 518 BÁV utalvány 7 095 859 BÁV utalvány 7 437 067 éléskamra utalv. 7 100 147 lak. tex. 7 438 965 háztartási g. 7 104 656 méteráru 7 445 925 BÁV utalvány 7 115 630 ki mit választ 7 459 459 ruházati cikk 7 132 300 hűtőgép 7 477 666 BÁV utalvány 7 135 858 mosógép és cent. 7 479 944 háztartási g. 7 137 387 bútor 7 502 595 éléskamra utalv. 7 141 434 magnó 7 509 472 háztartási g. 7 146137 ki mit választ 7 511 926 lakás tex. 7149 690 hűtőgép 7 515 615 utalvány 7 150 262 rádió 7 519 265 éléskamra utalv. 7 157 839 éléskamra utalv. 7 522 108 OFOTÉRT utalv. 7 166 508 háztartási g. 7 522 124 ruházati cikk 7175 348 külf. üdülés' 7 522 790 éléskamra utalv. 7 199 356 ruházati cikk 7 526 474 mosógép és cent. 7199 918 háztartási g. * 7 526 844 rádió 7 207 753 rádió 7 532 123 éléskamra utalv. 7 208 672 Utalvány 8 506 134 ruházati cikk 7 209 486 hűtőgép 8 522 932 ki mit választ 7 213 595 éléskamra utalv. A nyertes szelvényeket 7 214 002 mosógép és cent. 1969. április 2j-ig kell el­7 224 075 írógép juttatni a SDortfngadási és 7 225 620 hűtőgép Lottó Igazgatóság lebonvolí­7 732 62? bútor tási osztálvához (Budanest. 7 236 74? utalvány V. Münnich Ferenc u. 15.). 7 ?3<i 036 óra A gvorslista közvetlenül a 7 239 630 hűtőgép sorsolás után készült, az 7 242 814 háztartási g. esetleges hihákért felelőssé­7 252133 varrógép get nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom