Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-02 / 51. szám
1969. március 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II Nem vagyunk egyedül a világűrben — A Harvard Egyetem csillagvizsgálójának főnöke, Harlow Shapley a világ egyik legismertebb csillagásza. Ma 83 éves. és életének nagy részét (60 évet) a csillagászatnak szentelte. A milánói Oggi hetilap munkatársa nemrégiben elbeszélgetett az idős tudóssal. ön azt állítja, hogy az ember nincs egyedül a világűrben. Mivel tudná ezt bebizonyítani? Ma már kísérletekkel tudjuk bizonyítani, hogy az élet tulajdonképpen természetes vegyi folyamat. Tizenkét évvel ezelőtt például dr. Stanley Miller chicagói tudósnak laboratóriumában olyan viszonyokat sikerült teremteni, — amilyenek öt- milliárd évvel ezelőtt a Föld keletkezésekor uralkodtak bolygónkon. Földünkön akkor négy gáz volt: metán, amó- niák, hidrogén és vízpára. Semmi más. Ezt a négy gázt dr. Stanley Miller olyan viszonyok közé helyézte laboratóriumában, amelyek annak idején uralkodtak (elektromos kisülések, rádióaktív kisugárzások stb.) Egy hét múlva sikerült belőlük ami- nósavakat és más szerves anyagokat kapnia. Mint ismerétes, az aminósavak az élő világ alapanyagai. Így sikerült az embernek először megteremteni a hidat a szervetlen és szerves anyagok között. Hogy az aminósavak- ból ember legyen, ötmilliárd évnek kellett elmúlnia. Ha megvannak a megfelelő körülmények, akkor az élet megjelenése szükségszerű. A csillagászok megállapították, hogy millió és millió olyan bolygó kering a világűrben, amelyen olyan viszonyok uralkodnak, hogy szükség- szerű az élet megjelenése. ön szerint vannak-e olyan bolygók a világűrben, amelyeken számunkra ismeretlen formában jelentkezett az élet? Feltételezem, hogy igen. Véleményem szerint olyan bolygókon is lehetséges az élet, ahol sem oxigén, sem nitrogén nincsen, de van mondjuk szén. A szénvegyületek tudniillik az élő világ alapanyagai. Nincs kizárva az sem, hogy egy másik bolygón, mondjuk a szilícium az élet alapanyaga, nem a szén. A fejlődés szigorúan meghatározott úton halad. Ha egy földünkhöz hasonló bolygó. mondjuk 150 millió évvel később született a miénknél, lehetséges, hogy hatalmas őshüllők élnek rajta. Más bolygókon élnek-e intelligens lények? Az intelligencia igen széleskörű fogalom. Mit ért ön ez alatt? Természetesen az emberi intelligenciát.. Az emberi értelem évezredes fejlődés eredménye. Szerintem az ember abban különbözik az állatoktól, hogy másként reagál a külső hatásokra, mint az állatok. Lehetséges, hogy olyan szuperintelligens lények élnek a világűrben, amelyek számára mi olyanok lennénk, mint számunkra a rovarok — értelmetlen és primitív lények. Milyennek képzelhetjük el más bolygók lakóit? Amilyennek csak akarjuk. Nekünk például öt érzékszervünk van. Lehetséges, hogy más bolygókon élő fejlettebb szervezetű' élőlényeknek olyan érzékszerveik vannak, amilyeneket mi el sem tudunk képzelni. Lehetséges, hogy olyan dolgokat is képesek érzékelni, amilyenekről nekünk fogalmunk sincs. Mi a véleménye: kapcsolatba lénhetünk-e más bolygók lakóival? Egyelőre ki van zárva, mert az ember testi fölépítése nem engedi meg. Naprendszerünkben nincs . élet (nem hiszek a marslakókban), s a mai ember semmi esetre sem juthat ki a nap- rendszerünkbőL A Földünkön legközelebb álló bolygóra küldött rádióhullámoknak tíz évre van szükségük, míg odaérnek. Ha választ várunk, újabb tíz évre van szükség. Feltételezem, hogy egy ilyen kapcsolatot lehét- séges megteremteni, de vajon milyen üzenetet küldjünk, és hogyan értjük meg a választ. A lengyel mini-tengeralattjáró Bár furcsán hangzik, de tökéletesen igaz: egy minitengeralattjáró, melyet Antoni Debski gdanski technikus tervezett és épített, sikeresen kiállta az összes próbát. A „Medúza—IX” névre keresztelt mini-tengeralattjárón a légnyomás a lemerülő szobácskábán mindig megegyezik a környező víz nyomásával. Ezért a búvár köny- nyedén száll ki és be a kamrába, anélkül, hogy szervezete megszenvedné a nyomásváltozást. Nagyobb erőfeszítés nélkül hosszú ideig tartózkodhat a vízfelszín alatt, A lemerülő kamrát megbízható szálak kötik össze az anyahajóval, amely, levegővel és villamosenergiával látja eL A lemerülést és a felbukkanást kézi irányító-berendezéssel lehet szabályozni. A kamra belsejében két főből álló személyzetnek elegehdő a hely. A felszereléshez modem mérőberendezések tartoznak. Tartalék élelmiszer, sűrített levegő és áram-tartalék is áll a búvárok rendelkezésére a minitengeralattjáróban, arra az esetre, ha baleset történnék. CAP—KS tanúskodnak. Á „Szabad Európa” rádióállomás öt szocialista ország: Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és Magyarország felé sugároz adásokat, (összesen heti 50o óra az adásideje.) A „Szabad Európa” rádió- állomás munkatársainak ösz- szetételéről tudjuk, hogy például a müncheni központban mintegy 1300 ember dolgozik — 700 német és kb. 500 emigráns. Amerikaiak kevesen vannak, alig százan, de ők töltik be a vezető tisztségeket. Célpont: az ifjúság A legutóbbi időszakban észrevehetően fokozódott az ideológiai támadás, amelynek célpontja a fiatalság. Az ideológiai diverzánsok minden eszközt megragadnak, kezdve a mai fiataloknak szóló demagóg hízelgéstől és a „konzervatív idősebb nemzedékkel” történő szembeállításától ’ a modernizmus reklámozásáig. A CIA ideológusai a fiatalság vonzódását a haladáshoz megpróbálják nagyon tendenciózusan a nyugati művészeti modernizmus előtti hajbókolás irányába te-; relni. A’ nyugati propaganda prófétái azt állítják, hogy az „igazság-stratégia” a nyugati propaganda alapelve. Holt, f a „Szabad Európa” című monográfia szerzője azonban igen lényeges módosításokat eszközöl ebben a — tisztesség ne essék szólván — „alapelvben”. Holt ezt írja: „A pontosságra való törekvés az információ közvetítésénél, valamint a hitelesség az események kommentálásában nem korláto- zódhatik pusztán az igazság 'tolmácsolására. Gyakran előfordul, hogy a tényekről szóló pontos és trágyilagos információ félreértésekhez és zűrzavarhoz vezethet... Ezért bizonyos kijelentéseket, vagy az eseményekről szóló beszámolókat enyhíteni kell, vagy pedig egyáltalán nem kell bevenni a műsorba.” Az ilyen felfogás kétségkívül tág teret nyit a hamisítók előtt. Preparált igazság A kommunistaellenes propaganda kifinomultabb módszereinek keresésére irányuló törekvések a „preparált igazság” módszerének alkalmazásához vezettek. Ezt a gyakorlatban úgy valósítják meg, hogy egyes esetekben bizonyos hibákat vagy objektív nehézségeket a szocialista rendszer általálánosan jellemző -fogyatékosságainak tüntetnek fel. Más esetekben a való tényekről szóló információt rágalmakkal és hazugságokkal „feljavított” tendenciózus . kommentárokhoz használják fel; speciálisan kiválogatott, hazugságokkal párosított tényekkel akarják megteremteni a kommentár igaz voltának látszatát Az ideológiai diverzánsok természetesen igen gyakran folyamodnak soviniszta hangulat szításához, s itt elsősorban a múlt maradványaira teszik a tétet Ezt az egész propagandát áthatja a nyugati hatalmak politikájának magasztalása, a kapitalista életforma1 harsány reklámozása. Amikor a „Szabad Európa” rádió az Egyesült Államok nukleáris erejével ijesztgeti a hallgatókat, ezzel a bátortalanság és az imperialista hatalmaktól való rettegés magvait akarja elhinteni. K. J. Külkereskedelmi forgalmunk 1968-ban NÉMET SZÖV. KÖ2X HAGY-BRTTANNIA _ ■g — WJ AUSZTRIA TÖBB» *671* EURÓPAI ORSZÄG *679.4 CSEHSZLOVÁKIA LENGYE LO. ^ ima« a SZOVJETUNIÓ É-AMS0KA D-AMERIKA ÁZSIA SZÖG ORSZÁGAI 1 ÁZ8IA NEM 820C- BULGÁRIA ORSZÁGAI Síímtótok m3S4 devUxíwinLa ttoriék, Pl Export Magyarország külkereskedelmi forgalma 1968-ban 42 166,7 millió devizaforint (Dft) volt összesen, amely az előző évihez képest 1354,4 millió Dft növekedést jelentett. Ebből a kivitel 21 001.2 millió Dft-al. a behozatal 21 162,5 millió Dft-al részese, dett. A növekedés 1967-hez viszonyítva 1033,3. illetve 321,1 millió Dft volt Külkereskedelmi partnereink közül változatlanul a szocialista országok jártak az élen. A KGST országok (Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, NDK, Románia, Szovjetunió és Mongólia) behozatalunkból 13 907,9 millió, kiviteliünkből 14 219,7 millió Dft-al részesedték. A legnagyobb forgalmat az elmúlt évben is a Szovjetunióval bonyolítottuk le. Ebben a viszonylatban exportunk 81'8,5 millió, importunk 658,9 millió Dft-os emelkedést mutatott • A KGST tagállamokon kívül lényegében a világ csaknem valamennyi országát megemlíthetjük külkereskedelmi partnereink között TEHER KÖNYV A SÖTÉT TERVEKRŐL A NATO reneszánszáról cikkeznek jóideje egyes nyugatnémet lapok, de amint a most kiadott bonni Fehér Könyvből is kiderül, ezen belül elsősorban a revansis- ta Bundeswehr „újjászületésére” gondolnak. Mindenekelőtt a Fehér Könyv számadatai figyelemreméltóak. Ezek szerint ugyanis az 1972- re előirányzott katonai költségvetés 19 milliárd márkáját 1973-ra rekordösszegre, 21 milliárd már kár a emelik. A csapatlétszám emelése mellett előirányozzák a hadsereg és a haditengerészet felszerelését a legmodernebb fegyverekkel. A szerzők követelik, hogy lássák el bővebben a nyugatnémet hadsereget nukleáris fegyverek szállítására alkalmas eszközökkel, Atométvágy Bonnban Az utóbbi bizonyítja milyen mértékben fokozódik a bonni atométvágy. Ehhez hozzátartozik; a nyugatnémet új- rafelfegyveraés sohasem indulhatott volna el az Egyesült Államok jóváhagyása és támogatása nélkül. Washington eredetileg arra gondolt hogy a Bundeswehr amerikai ellenőrzés alatt marad, ezért mondták ki az újrafelfegy- verzés megindulásakor, hogy a • felállítandó nyugatnémet kötelékek a NATOparancs- nokság alá tartoznak és szigorúan „hagyományos” jellegűek lesznek. A bonni kormány induláskor, taktikai okokból, elfogadta ezeket a feltételeket, ám a Bundeswehr növekedésével párhuzamosan egyre makacsabb erőfeszítéseket tett a „hagyományos” korlátok áttörésére. Logikusan következik, hogy most, amikor a Bundeswehr fejlesztésére irányuló újabb hullámmal állunk szemben, erősödik a tömegpusztító fegyverek közvetlen birtoklására irányuló követelés is. A bonni atomtörekvéseknek csak egyik ága, hogy igyekeznek közelebb kerülni a jelenleg még amerikai őrizet alatt álló „éles” töltetek birtoklásához. A másik, talán még veszélyesebb ág az, hogy az elmúlt években „csendben” kiépítették az önálló atomfegyvergyártás anyagi-technikai bázisát. Bonnban ugyan hangsúlyozzák, hogy az NSZK által folytatott atomkutatási program csak „békés célokat” szolgál, a nemzetközi atomszakértők azonban egyetértenek abban, hogy az NSZK már azon államok sorába lépett. amelyek az önálló atomfegyvergyártás küszöbén állnak; i Inkább a masszív megtorlást A Bundeswehr tábornoki karának nagy része elégedetlen a NATO-stratégiának azzal a módosításával is, amelyet még Kennedy elnöksége alatt hajtottak végre, amikor, legalábbis elméletben áttértek a „masszív megtorlás” jelszaváról a „hajlékony válasz” koncepciójára. Az előbbi azt jelentette, hogy bármilyen tényleges, vagy vélt konfliktus esetén az Egyesült Államok azonnal beveti egész atomerejét, az utóbbi viszont számításba vesz egy bizonyos ideig tartó konvencionális hadviselést is. Ezt az elgondolást a bonni generálisok kezdettől fogva viszolyogva fogadták, és a Fehér Könyv megállapításai akkor alakulnak teljes képpé, ha idézünk egynéhány szűkebb körben terjesztett nyugatnémet katonai folyóiratot. amelyekben ilyen megállapítások olvashatók: „A NATO tagállamai annak idején belementek az Egyesült Államok uralkodó szerepébe. Ma már kiderült, hogy Nyugatnémetország korlátozott szuverenitása a NATO-n belül a szövetség gyenge oldala.” Ugyanezek a fejtegetések mind gyakrabban hangzanak el a kétoldalú amerikai—nyugatnémet megbeszéléseken is. A hadsereg fejlesztés nem elég gyors A fejlemények hátteréhez tartozik, hogy az NSZK-ban újra visszanyerte régi pozícióit a nagytőke és a hadsereg. Ez a két tényező pedig szorosan összefonódik. A nagytőke szócsöve, az Industrie Kurier így ír: „A szövetségi Köztársaságban bizonyos aránytalanságok tapasztalhatók: noha az NSZK Múmiákat fa'áltak Buenos Aires küzelében Pablo Cacchero és Mariano Gambier, a San Juan Egyetem professzorai 1200 kilométerre északnyugatra Argentina fővárosától egy barlangban tizenegy múmiát találtak. Az első vizsgálatok alapján megállapították, hogv kétszer olyan idősek, mint a legrégebbi egyiptomi múmia. Vászonba és állatbőrbe vannak csavarva. A barlangot több ókorj istenség, a Nap, Hold és Venus szimbolikus rajzai díszítik. a legjelentősebb ipari és kereskedelmi államok közé tartozik, politikailag nem rendelkezik megfelelő súllyal, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a hadsereg fejlesztésének üteme nem eléggé gyors.” Ugyanezt fejtegette nemrég Franz Josef Strauss: „Nyugatnémetország állítólag gazdasági óriás, politikailag azonban még nem nyerte el az őt megillető pozíciókat. ideje lenne ezen változtatni.” Végül még egy adalék az amerikai— nyugatnémet viszony alakulásához: Az utóbbi időben az Egyesült Államok arra törekszik, hogy NATO-szövetségeseit nagyobb áldozatkészségre serkentse. Ezen a téren mindenekelőtt az NSZK mutatkozik készségesnek, sőt, esetenként még elébe is megy az amerikai elgondolásoknak. Ezzel a taktikával Bonn pozíciói következetesen bősödnek. az NSZK pedig minden esetben benyújtja a politikai számlát Ez történt napjainkban is, amikor a nemzetközi jog a postdami egyezmény előírásaival szöges ellentétben megpróbálták március 5-re Nyugat-Berlinbe összehívni a Bundestagot. hogy ott tartsák meg az elnökválasztást és ehhez „sikerült” a nyugati szövetségesek, mindenekelőtt az Egyesült Államok jóváhagyását is meglkapniok. A provokatív döntéssel egyi dóban látott napvilágot a katonai kiadások felduzzasztásáról szóló közlemény — a bonni Fehér Könyv. A német Imperializmus történelmében a rohamos hadseregfejlesztés és a provokatív jogsértések mindig összefonódtak. Sümegi Endre