Szolnok Megyei Néplap, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-02 / 51. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 19Ö9. március 2. i2 KÖZLEMÉNY Elnézést kérünk szol- ♦ noki olvasóinktól, hogy tegnap nem kapták meg idejében lapunkat. — A í nyomdában sajnálatos ? baleset történt, emiatt ( későbben tudták a lapot < kinyomtatni. Szolnok megyei Lap- 4 kiadó Vállalat Március 2-, vasárnap Lujza napja A Nap kél: 6.24, nyugszik: 17.30 órakor. A Hold kél: 15.30, nyugszik: 5.58 órakor. Várható időjárás: Változó­an felhős, párás, helyenként, főleg nyugaton ködös idő. Számottevő csapadék nem lesz. Gyenge, időnként kis­sé megélénkülő keleti, dél­keleti Szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet általá­ban plusz három—plusz nyolc fok között, a tartósan ködös helyeken nulla fok kö­zelében. — A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság hétfőn Mürmich Ferenc utcai szék­házában rendezi a lottó feb­ruári jutalomsorsolása t A húzáson a 9- játékhét szel­vényei között összesen 1050 tárgynyereményt sorsolnak ki. Ezúttal is négy főnyere­mény — 2 háromszobás öröklakás és két személy- gépkocsi — jut a legszeren­csésebb lottózóknak; — AZ 1877—1878. évi orosz—török háború meghoz­ta Bulgária felszabadulását a közel 500 éves török rabság alóL Ennek a háborúnak egyik legnagyobb csatája a Sipka szorosban folyt le, ■ ez a csata Verescsagin orosz festő „A Sipka szorosban minden csendes” című' fest­ményével világhírűvé vált Ennek az ütközetnek egyik résztvevője volt az orosz Konsztantin Vikentijevics Hrucki, aki most 114 éves korában hunyt el. . K. V. Hrucki volt az utolsó részt­vevője ennek a csatának. — KITÜNTETÉS. Dr. Im­re Lajos és Kátai Sándor megyei tanácsi dolgozóknak nyugállományba vonulásuk alkalmából tegnap délelőtt a megyei tanács vb hivatalos helyiségében ünnepélyes ke­retek között adta át Fodor Mihály a megyei tanács vb elnöke a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa által adományozott Munka Érdem­rend ezüst fokozatát, — ÖTLETES megoldás. A venezuelai és a kolumbiai államelnök nemrégen talál­kozott egymással, s a talál­kozó során megállapodást ír­tak alá a határviták rende­zéséről. majd együtt ebédel­tek. Mindezt úgy Intézték, hogy sem a tárgyalások so­rán. sem ebéd közben nem hagyták el országuk terüle­tét. Külföldre utazásukat ugyanis csak a parlament engedélyezhette. A hossza-, dalmas eliárás elkerülésére olyan asztal mellett talál­koztak. amelyet a két orszá­got elválasztó ha'ármenti folvón átíveíő híd közepén állítottak fel. — A SPORTFOGADÁSI és Lottó Igazgatóság köz­lése szerint a 9. játékhéten öttalálatos szelvény nem ér­kezett. Négy találatot 56 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 71 138 Ft. Három találata 4167 fogadónak vo't. nyereményük egyenként 478 Ft A kéttaiálatos szelvények száma 132 776 db, ezekre egyenként tizenkilenc Ft-oi fizetnek. A nyereményössze­gek a n.vereményilleték le­vonása után értendők, a kö­zölt adatok tájékoztató jeJ legűek. — SZOLNOK megye ide­genforgalmi értékeiről tart előadást az idegenforgalmi szabadegyetem következő ren­dezvényeként Kurucz Tibor, a Szolnok megyei Idegenfor­galmi Hivatal vezetője, hét­főn 17 órakor Szolnokon a TIT klubban. — A 7-ES AKÖV értesíti az utazó közönséget hogy a 32-es út árvíz miatti lezárá­sa óta az autóbuszjáratok Szolnokról Besenyszög, Jász- ladány. Jászalsószentgyörgy köségeket érintve kerülő úton közlekednek Jászbe­rénybe, Budapestre és Gyön­gyösre. A kerülő út miatt a menetdíjak nem változtak. • , — KUNMADARASON az OTp új szolgáltatásként a zárszámadó közgyűléseken kihelyezett pénztárt nyitott a termelőszövetkezetekben; Békekölcsön sorsolási tanács­adást is tartottak. Sok tsz- tag bemutatta kötvényét, melyek közül többen már ko­rábban kihúztak. A nyere­ményeket a helyszínen kifi­zették. Az OTP községi fiók­ja februárban több. mint 900 nyertes kötvényt váltott be. A kifizetett összeg meghalad­ta a 140 ezer forintot. I — AZ ÉN VAROSOM cfow mel ismeretterjesztő előadást tart ma délután 5 órakor a szándaszőUősi klub könyvtár ifjúsági klubjá. A résztvevő fiataloknak az előadás alkal­mával Az én városom, a Margitsziget és Az újjászüle­tett Budapest című. tósfilmet vetítik. — M. M. SZOLNOKI la­kos gépkocsivezetés közben italt fogyasztott Éhért a sza­bálysértési előadó 500 Ft-ra bírságolta. — CIGÁNYBAL lesz Jász­berényben. Március 8-án este 20 órai kezdettel cigánybált rendeznek a Lehel klubban. A műsorban fellépnek Világi Erzsébet, Kiss György János, Horváth István. Losonczi Edit magyarnóta és népdal­énekesek. Közreműködik Hornyos József zenekara. — TANULNAK a szövet­kezeti gazdák. A kenderesi Haladás Tsz-ben a középká­derek és a munkában élenjá­ró tsz-tagok közül huszon­kettőn végzik a gazdaságpo­litikai» tanfolyam mezőgazda- sági tagozatát Ennek során a tsz életével összefüggő té­mákról és a gazdasági me­chanizmus eddigi tapasztala­tairól fa tartattak foglalko­zást, Somogyi földmunkások S0 éve, 1919. március 3-án jött hit arról, hogy a somogyi földmunkások megelégelték az ígérgetéseket, a földosz­tás körül folyó huzavonát, $ maguk láttak a földfoglalá­sokhoz. Birtokba vették a Festetich, Esterházy, Hunya­di, Széchenyi, Zichy, Soms- sich, Jnkey uradalmakat, a Mezőgazdasági és Ipari rt földjeit is ezeken szövetke­zeteket alapítottak. A pa­rasztok „lecsillapítására“, egy hét múlva Kaposvárra érkezett minisztert, Nagy­atádi Szabó Istvánt húszez­res tűntető tömeg — parasz­tok, katonák — várta és kényszeritette a földfoglalá­sok jóváhagyására. A példa országszerte követésre ta­lált és napokon belül ala­kultak termelőszövetkezetek a Bodrogközben, Biharban, Aszódon, Versagen, Nagytó- cén és másutt SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon délután három és es­te hét órakor: Ne szóljatok bele. — I--------1 MO ZI ~ L J Szolnok: Vörös Csillag: Klee pótra í—n. rész, hétfő: Kleo­pátra I—II. rész, Tisza: Az ál­modozás egyszeregye, hétfő: Jú­lius hatodlka, MÁV: A kalózka­pitány újra tengerre száll, hét­fő: Macskákat nem veszünk fel. Jászberény: Lehel: San Gennaro kincse, hétfő: A veréb is ma­dár. Kisújszállás: Ady: Utánam gazfickók, hétfő: San Gennaro kincse Kunhegyes: szabadság: Tíz kicsi indián, hétfő: Egy ne­héz nap éjszakája — Kunszent- márton: Körös: A 39-es dandár, hétfő; Stan és Pan a nagy ne­vette tők. Mezőtúr: Béke: Fel a fejjel, hétfő: Hét katona meg egy lány, Dózsa: Július hatodi- ka, hétfő: A 39-es dandár. Sza­badság: A veréb is madár, hét­fő : Az álmodozás egyszeregye. Tiszafüred: Tisza: Az első ta­nító. hétfő: Fantomas a Scot­land Yard ellen. Törökszentmik­lósi Dózsa: Méhek völgye, dél­után Erdők királya. Mennyel szerelem, hétfő: Déltől hajnalig. Túrkeve: Vörös Csillag: Hét ka­tona meg egy Lány, — délután: Adj pacsit Pajti!, hétfő: Méhek völgye. RÄPlO~ SZOLNOKI RADIO: Farsang ürügyén. HÉTFŐ* Alföldi krónika — Albert Ist­ván népi zenekara játszik. — Továbbtanulás pszichológus se­gítségével. — Zenés autóstop. — Sport KOSSUTH RADIO: 8.10: Édes anyanyelvűnk Lő- rlncze Lajos műsora. 8.15 Köny- nyüzene, 8.18: Rádióreklám. 8.53: nzeanyotoeeer nap. Kaposvárt úttörők jubileumi műsora. 9.5!: Ruggiero Ricci hegedül. — 10.20: Szerkesztői üzenetek. 10.29: Va­sárnapi koktél. — Komjáthy György tánczene műsora. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta— 12.50: Egy korty tenger. Fekete Gyula műsora. 13.00: Művészlemezek. — 13.40: Tudósaink fóruma. 14.00: Gordon Jenkls és zenekara Ját­szik. 14.15: Ma 50 éve történt? A Hl. Intemacionálé első kong­resszusa. — 14.20: Irina Arhipova operaáriákat énekeL 14.32: Anya­nyelvűnk magyar. Riport. 14.47: Csárdások. 15.08: Zárszámadás. Dokumentumjáték. 16.00: Mérkő­zések perről percre. 17.05: Film­sztárok énekelnek. 17.27: Nagy mesterek — világhírű előadók. 19.10: Sporthírek és totóeredmé­nyek. 19.15: Nóta- és népdalest. 19.57: Közvetítés a Madách Szín­házból: Kegyenc. Dráma két részben. 22.10: A vasárnap sport­ja. Totó eredmények, ti. 20; Feb­ruárban hallották először. Tánc- zene. 23.05: Goldmark op-ráibőL 23.40: Verbunkosok, népdalok. HÍTFO: 8.15: Mit Őzen a Rádió? (tam.) 8.55: Kedvelt régi melódiák. — 9.25: A hét előadóművésze: Wil­helm Furtwängler. 10.05: Ver­bunkos muzsika. 10.20: Barokk operamuzRika. 11.00: Tskolarádió. 11.35: Bartók: Mikrokozmosz — m. fűzet. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika Hz percben. 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Nóták. 14.00: Édes anyanyelvűnk íism.l 14.05: Sólymos Péter zon­gorázik. 14.35: Valaki kopog. Tö­rők Sándor regénye folytatások­ban XTV rész. 14.45: Wilhelm Furtwängler vezényel. Wagner: Tannhäuser — nvitány. — 15.10: Harsan a kürtszó! A Gyermek- rádió műsora 15.45: Régi film- slágerek. 16.00- A világgazdaság hírei 16.06- J»hil Ochs salát da­laiból énekel. 18.18: A mik-ofon előtt- Tasnádi Emil. az Orszá­gos Találmányi Hivatal elnöke. 16.38: 01 felvételeinkből. 17.05: Kflino’itikai fi-velő. 17 20: Otelló. Részletek Verdi operáiéból. — 17.45: Szálas! nanlóta TV rész. Bakv és a dalai iáma. Karsai Elek dr Írása. 18 no- a Huszas stúdió Heves me-yéb-n. — 19 25: SportMradó 19 35- A Rádió Ka- barászinbáza 20.,8- Né-d-lok — 21.25- Wilhelm Furtwängler le­mezeiből 22 59- Mpdi»áeló. 23.09: Tán-zene « '0- Századunk kórus­művészetéből. PETŐFI RADIO: 8.00: Miska báe-1 lem-zesládá- ia. 830: OnPrakalauz. Bor-din- Igor here-g. 9 30- Század-s szen­zációk. 10.00* Nvúl István ka- maraeevmtese látszik. — Zeke Gvula énekel in. 15- M<t hal­lunk? E-dekessé-ek a lövő hél műsorából. — 10.45: Koldus az aranytrónon fiam.) 11.05: Kap­SZIGETI VESZEDELEM Zrínyi Miklós műve alapján írta Cs. Horváth Tibor, rajzolta Zórád Ernő esőnuk • Debreceni csoxonai Színházat. Operahangverseny a színház művészeinek közremű­ködésével. — Közben: Kb. 11.50: Beszélgetés a színház igazgató] Irodájában. Kb. 12.10: Az opera­hangverseny folytatása. — Kb. 13.00: Horst Jankowski együtte­se játszik. 13.10: A lusta kis ri­gó. Mesejáték (lsm.) 14.03 f Tás­karádió. 14.55: Mérkőzések perc­ről percre. 15.50: Ez Is. az Is 120 percben. 17.50: Három a kislány. Részletek Schubert—Berté daljá­tékából.— 18.20: Mit üzen a Rá­dió? 19.00: A Moszkvai Kamara- zenekar Haydn estje a Zene- akadémia nagytermében. 20.39: Ezer mérföld. (Versek). — 20.54: Tánczene. 21.30: Ml ez? 21.45: Nóták. 22.15: Brahms-művek. HÉTFŐ: 6.30: Azonos a Kossuth Rádió műsorával. — 8.05: Akik Glinka köpenye alól jöttek... L rész. — 9.01: Ezeregy délelőtt (lsm.) —> 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Bőd Péter emlékezete. — 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Min mérjük a tudást? Dr. Zrin- szky László pedagógiai jegyzete. 13.20: Operakórusok. — Kettőtől —hatig... — A tartalomból: Dr. Kiss Kálmán, a Magyar Rádió elnökhelyettese nyilatkozik a Rádió új műsorrendjéről. — Kez­dődik a sztereo-adásl Zenével Illusztrált bemutató. — Gábor Miklós rádió és tévészereplései­ről. — Magyar-e a magyar szink­ron-szöveg? Dr. Ferenczy Géza jegyzete — Sebestyén János ze­nei naplója. — Erdei Klári vall bemondói munkájáról. — Műsza­ki szaktanácsadás rádió- és tévé- amatőröknek. — Zenés képek. — Szerző és szerkesztők a rádióka­baré műhelytitkairól. — Egy csipetnyi show... — Szerkesztői üzenetek — 18.10: Közkívánat­ra! — 19.35: Kapcsoljuk a zene- akadémia nagytermét. Geszty Szilvia dalestje, zongorán kísér: Hans Duncker. 21.25: Oj köny­vek (isin.) 21.28: Nőkről — nők­nek (ism.) 21.58: Népi zenekarok műsorából. 22.30: Daljátékokból. 23.10' A hét előadóművésze: Wil­helm FurtwSngler (lsm.) 23.45: Vlrágénekek. fELEVÍZIÖ BUDAPEST í 8.48: Iskola-tv. Angol nyelvtan- folyam haladóknak. 9.05: Hét- mérföldes kamera. 9.20: Szak­körről szakkörre... 10.00: Indul az adás ..Figycljetrkl” — 10.25: Telesport. Diósgyőri Vasas—Va­sas bajnoki labdarúgó mé”k"zés közvetítése. 15.33 Mezőgazdasá­gi sznkfilmsorozat II. 15 55: R k- Lámmüsor. 16.00: Telesport. 17.20: Látogatás a Zeneművészeti Fő­iskola növendékeinél. 17.50: A bélyeg útja. Svéd-kisfilm. 18.00: Tudományos tudakozó — önma­gunkról... 18.50: Tv-szőttes. — 19.10: A világ térképe előtt. 19.20: Esti mese. 19.35: Sébastien az emberek között. 9. Teérted Mon­seigneur. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Magyarázom a mechanizmust. 10. rész. 20.25: Feuchtwanger: A hamis Néró. Tv-játék (14 éven felülieknek!) — 21.50: Az érem harmadik oldala. 22.00: Tv-hír­adó 2. kiadás. POZSONY: 10.25: Olaszországi filmriport. 10.50: Képzőművészet filmen. — 11.10: Kis hitparádé. 15.30: Üszó- verseny. 17.05: Van otthon leo­párdja? — 17.55; Csehszlovákia— Svédország jégkorong mérk. — 20.15* Tv-híradó. 20.30: Költészet. 22.55: Sporteredmények. HÉTFŐ: 16.05: Hírek. 16.10: Pedagógu­sok műsora. 16.40: Francia nyelv­lecke. 17.55: Csehszlovákia—Svéd­ország jégkorongmérkőzés. 20.15: Tv-híradó. 21.05: Az első sze­relem (Tv-játék). BELGRAD: 9.00: Magyar nyelvű adás. — 9.30: Népi muzsika. 10.00: Föld­művelőknek 10.50: Húsz híres. 11.35: .«Daktari” — új filmsoro­zat gyermekeknek. — 12.25: Tv- ábécéskönyv. 12.55: Sakk-kom­mentár. 13;30: Műkorcsolya-világ­bajnokság. — 14.30: Kosárlabda: Cvema Zvezda—Zeljeznicar. — 16.00: Jégkorong: Jugoszlávia— Olaszország. 18.00: Dokumentum­film 18.15: Játékfilm. 20.35: Egye­dülállók 21.20: Videoton. 21.35: Sportszemle. HÉTFŐ: 13.50: Magyar nyelvű adás. — 16.30: i Műkorcsolya. 17.45: Tv- kertecske. 18.00: Kis világ. 18.20: A tudomány és mi. 18.50: Visz- szatérés a dzse^szhez. 19.20: Tv- posta. 20.35: S. Lukic: Traktá- tum a tűzvészről”. Tv-dráma. — 21.35: Komoly zene. 22.05: Kor- társak. 22.45: Jégkorong: Jugosz­lávia—Ausztria. BUKAREST! 8.15: Üttörő műsor. 9.40: Falu­televízio. 11.30: Lírai intermezzo. 12.30: Zenei mozaik. 13.00: Sport- kaleidoszkóp. — 16.10: Vasárnapi magazin. 18.40* Ének és tánc. — 19.15: Román könnyűzenei mű­sor. 20.10 Szombat esti bál — román film. HÉTFŐ: 16.00: Románia—NSZK jégko­rong mérkőzés. — 16.35: Az ipar szakembereinek. 17.05: Francia nyelvlecke. 17 30: Egyetemisták­nak. 18.30 Tudományos újdon­ságok. — 19.15: Forste Saaga — folytatásos műsor. 30.35: Gong. Színházi újdonságok. 21.35: Köny­vek és szerkők. A tv mai műsorából ajánljuk A HAMIS NERO. Tévé­játék. Lion Feuchtwanger 1936-ban irta a regényt, s lapjai közé a regénytechnika segítségével drámát rejtett. Azt vallotta, hogy „a butaság és az erőszak ellen’’ írja műveit és a hamis Néró tün­döklésének és bukásának ókori története félelmetes pontossággal idézi a fasizmus uralomra jutásának folyama­tát Teremtményt, álembert állít a mű középpontjába, valakit, aki csak vak eszköz urainak kezében, és a mo­dem lélektan segítségével kíméletlenül megmutatja, kí- vül-belül feltárja minden tit­kát — ostobaságát kisszerü- ségét, s a veszélyt is, me­lyet százezrekre, egész né­pekre zúdíthat. A távoli történelemből kibontja a vi­lágháború, a fasiszta áradat előtt álló Európa drámáját. A tv-változatot 20.25 óra- * kor láthatják a nézők. Szolnok megyei néplap A Magyar S?nr.niKta MnnFflsnárt Szolnok megvet Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat igazgató: Vtrágh Jván Telefon Szerkesztőség: 20—93 23—20. 20—69 Kiadóhivatal 20—94 Szerkesztőség éc kiadóhivatal? Szolok I <52 Trodahá2 Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusítás­ban a Szolnok megyei oo^ahiva- aiok é« fiókposták terjesztik A ap előfizethető bármely oosta- -»‘vptáinái és kézbesítőnél Elő« •tzetési ár i hónanra 17.— Ft. szolnoki Nvomda vállalat Felelő« vezetői Kozák Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom